Új Ifjúság, 1961 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1961-05-07 / 19. szám

tBatnutabó utált Emlékezés harmincét évre E] 1zerkilencézázhétben szü­letett Mazura Vilmos és hét esztendős volt, amikor fér­fiak indultak a hadak útjára, hogy vérükkel öntözzék a leta­rolt szántóföldek göröngyeit. Vajon gondolta-e a búcsúnál a hél esztendős kisfiú, hogy utoljára látja édesapját, vajon gondolta-e, hogy az ő apja is ott marad valahol idegen földön és soha többé nem láthatja a hazai égbolton úszó játékos bárányfelhők kergetőzését? Ma már csak halványan emlékezik akkori érzelmeire, de valószínű, hogy az apa elvesztése, az ál­landó nyomor keményítette, acélozta és kényszerítette az igazság keresésére. Ezerkilencszázhuszonhatban Mazura Vilmos péksegéd már az Ifjú Kommunisták között menetelt és a tizenkilenc esz­tendős gyerekember ekkor kez­dett harcossá válni. Mert látta a dúsak kegyetlen mohóságát és a szegények igazát, látta a paloták fényét és a nyomor - tanyák sötét szomorúságát, lát­ta a harácsolok kapzsi, mindent felfaló száját és az élet perifé­riájára szorult proletárok éh­ségtől beesett arcát. És ezerki­­lencszázharminchatban Mazura Vilmos péksegéd is elindult a hadak útján. De nem leffedt­­szájú császárok koronáját vé­deni, nem vérszagra sárló grófi kancák kastélyáért ontani vért, hanem segíteni Spanyolország vörös harcosait. És Mazura Vilmos bratislavai péksegéd a 14. brigád tagja harcolt. Andalúzia napsütötte földjén, az Ebro partjain, his­­pániai parasztok kunyhói között harcolt nemcsak a Spanyol Köztársaságért, de a kiuzsorá­­zott libereci munkásért, az egri káptalani birtokon verejtékező zsellér nagyobb darab kenyeré­ért, a Tátra faóriásait döntő éhező szlovák favágóért! Har­colt az igazságért, az emberi életért, a lenini eszmék győzel­méért. A „soknyelvű, de egyszívü brigád" hősei nem győzhettek, mert a vörös lobogóktól meg­rémült nyugati burzsoázia a hitler bérenc Francát segítette győzelemre Mazura Vilmos ezerkilenc­­százharmincnyolcban megérke­zett Bratislavába. Európa akkor már teljes erővel rohant a pusztulás felé. Az iparbárók és reverendäs hazaárulók eladták Csehszlovákiát a teuton fene­vadnak. De Mazura Vilmos a harcokban edződött kommunis­ta dem hátrált. Harcolt: a Párt­tal a Hazáért — a Népért — az Igazságért — a Szabadságért! Bujkálás, letartóztatás, véres, rendőrségi fogda, börtöncella: ez volt a sorsa Mazura Vilmos­nak az elnyomás szörnyű évei­ben. De közben állandó párt­munka. tántoríthatatlan hűség és mint az acél edződik a tűz-A CSISZ-SZKB Magyar Nép­­művészeti Együttesének bemutatójával megkezdődött a Párt negyvenedik évfordulójá­nak ünneplése. A tizenhét számból álló ünnepi műsor esz­mei és esztétikai szempontból is méltó volt erre a feladatra és azt hiszem a bratislavai Kul­túra és Pihenés Park észt rád­­termében ülő nézők is meg­érezték, hogy ez alkalommal nem elég csak tapsra verni a kezeket, de izzani kell, lelke­sedni, ahogy a színpadon is izzó szívű, lelkesedő fiatalok álltak a reflektorok fényében. Nem kritikát írok — csak be­számolót. A kritika majd meg­állapítja, hol kellett volna még egy piruette vagy chassé, hol kellett volna allegro helyett andante. A kritikus minden helyzetben megőrzi hűvös, ítélő nyugalmát, én azonban sokszáz nézőtársammal együtt lelkesed­tem és rögzítettem képet és hangot, hogy soha ne felejtsem el. Szép volt! Szép volt a műsort megnyitó énekszám „A párttal, a néppel“, a „Feketekői kas­tély“, „A fény köszöntése“. Szép volt a kosúti áldozatok emlékét felidéző és köszöntő „Hősök emlékműve“. Szép volt a Kolokolcsik simogató lágysá­ga és „A fonóban" kedvderítő,: mosolyos művészete. ! Szép volt Kálmán Olga köny­nyed, röppenő tánca, karcsú derekának hajladozása. Szép volt ez a fiatal, táncos asszony a rezgös csárdás lendületében, a proletár-sorsot ábrázoló nyo­mor nehézkes mozdulásában, a szerelmes falusi lány piruló boldog szemérmességében. És szép volt Jóba Lajos ős­­erejü és mégis művészi tánca, a két Mészáros temperamentu­ma és Janda Lóránt zengő, tisz­ta hangja. Ismerem az együttes tagjait. Jártam az öltözőjükben öt perccel a bemutató kezdete előtt és láttam a szemekbe býjt kérdést — hogy sikerül ? És amikor felment a függöny, egy pillanatig arra gondoltam, va­jon mit éreznek most? Konta Klári az ápolónő, Kővári Laci az egyetemista, Nagy Ágnes a tanítónő, Bíró Móric az aszta­los, Kovács Lajos az újságíró, Janda Lóránt a mérnök? Délig még dolgoztak, tanultak, ma­gyaráztak vagy jegyzeteltek, és amikor a vén Duna vizére a tavaszi alkonyat sötét selyme simult, fent álltak a színpadon és ajkukon felcsendült a dal: a párttal, a néppel! De nem lenne teljes a beszá­moló, ha nem írnék azokról, akik ezt a lelkes, nemcsak mű­vészi ambíciókkal, de művészi tehetséggel bíró együttest ve­zetik és tanítják. Mert a dicséretet nemcsak azok érdemlik meg, akik a ref­lektor fényében álltak, de azok is, akik a színfalak mögött irá­nyították őket és aggódó szív­vel figyelték egy esztendei ne­héz munka eredményét. írni kell az együttes igazga­tójáról, a csendes, szerény Ág Tiborról, Németh Lászlóról, a karnagyról (aki olyan kiváló zeneművészeknek dirigál, mint Lakatos Antal), és írni kell Kuckó Gáborról az énekkar ve­zetőjéről, aki mint zeneszerző is hozzájárult a bemutató si­keréhez. És szép, dicsérő szavakat kell írni Kvocsák Józsefről, aki mint rendező és koreográfus vezeti, tanítja az együttes tagjait. A taps, amely a nézőtér üd­vözletét és szeretetét vitte a színpad felé — őket is megil­leti. A műsor első részét idéző, kifejező, múltat és jelent lát­tató míves szavak kötik össze. Elmondják a múlt szomorúsá­gát és a jelen szépségét, hitet tesznek igaz ügyünk mellett és hirdetik a jövőbe futó jelen gazdagságát. Minden fiatal megöregszik egyszer — és ez a törvény ax együttes tagjaira is vonatkozik. A régi tagok helyett újak ke­rültek a táncos-énekes lányok és fiúk közé, új emberekkel kellett megértetni az együttes célkitűzéseit, eszmei és művé­szi elgondolásait és a bemutató igazolta, hogy ez a végtelen szeretettel és türelemmel vég­zett nevelő munka sikeres volt. Nemsokára már kalászringa­tó nyári szellők csókolgatják a földeket és az együttes elindul falvak és városok felé, hogy hirdesse a szocialista jelen és a kommunista holnap szépsé­gét, hogy falvakban és városok­ban lelkesítse új tettekre dol­gozó népünk seregét, hogy a művészet kifejező erejével kö­szöntse a Párt negyvenedik év­fordulóját. Menjetek fiatalok! Szálljon a dal, dobbanjanak a táncos lá­bak: fiatal, lelkesedő szívetek füzétől piros fények gyúlnak a lelkekben!... Menjetek fiatalok! Hirdessé­tek új életünk igéit: „a párttal, a néppel!" ben, úgy szilárdult, nemesedett kommunista meggyőződése a szenvedések fasiszta poklában. Tizenhat hónapig volt a Grosz Rosen koncentrátiós tábor fog­lya. Tizenhat hónapon át várta minden órában a halált. Tizen­hat hónapon át verték és kínoz­ták a germán szadtzmus legke­gyetlenebb hóhérai. De Mazura Vilmos mindent vállalt és min­dent kibírt, mert kommunista volt, mert a barakkok jajsza­vaktól és hörgésektől súlyos éjszakáiban is hallotta a vörös­csillagos tankok dübörgését és látta o közeledő Vörös zászlók fényeit. TTaját ezüstre festette a szenvedés arcán árkokat húzott a kín, testét — beteg, meggyötört testét bottal támo­gatja, de lelke, kommunista hite töretlen. A bratislavai In­validus szövetkezet elnöke, sze­rény, csendesszavú ember és mosolya olyan nyugodt, mint a harcosé, aki sok sebet kapott, sokat vérzett, de a pusztító csatákból győztesen tért vissza a napfényes otthon békés csend­jébe. RríHiri Két jelenet a rezgöcsárdásbúl Bratislavában a Dosztojevsz­­kij-sor 2. szám alatti kiállítási termekben e napokban nyílt meg Weiner-Kráf Imre festő­művész képkiállítása, amelyen alkalmunk van megismerkedni a külföldön is elismert szlová­kiai festőművész alkotásaival. A gyűjteményes kiállítást 60. születésnapja alkalmából ren­dezték meg. A képek vázlato­san végigkísérnek a mester életútján. Považská Bystricáról indult el, Zsolnán, Lőcsén járt iskolába, Prágában a Képző­­művészeti Akadémián végezte tanulmányait, majd Düssel­dorfba, Berlinbe és r Párizsba került, ahol a második világ­háború idején mint a munkás­­mozgalom tevékeny harcosa szerzett érdemeket. VVeiner- Král Imre a kemény öntudatos kommunista harcos egyben igen érzékeny művésziélek, aki nagyon ért a finom színárnya­latokhoz, a színek keveréséhez és egyéni meglátásain keresz­tül maradandót alkot Figyel­mét a szlovák falu alakjai ra­gadják meg, akikhez a meg­értés meleg szálai fűzik. Szere­tettel rajzolgatja a munkától meggörnyedt falusi anyákat, munkásasszonyokat, arcukról szinte mindig kisimítja a rán­cokat, eltünteti a gondokat. A szalon-portrékat is közvetle­nül, egyszerűen vetíti elénk. Fürkésző tekintettel merül el az emberi lelkek rejtelmeiben és gazdag fantáziáját szabadon eresztve mesteri módon érzé­kelteti megfigyeléseit és be­nyomásait. Képeinek színei, egyéni varázsa felejthetetlen élményt nyújtanak. Merész el­képzelései, finom rajzai egy kiforrott mester munkáját mu­tatják be. Művei között jelen­tékeny helyet töltenek be a grafikai munkák. Ezek mutat­ják be Weiner-Kráft mint filo­zófust, a mai életjelenségek bölcs magyarázóját, a forra­dalmár művészt és a békehar­cost. —mm— BRATISLAVA I. Kedd: 13.30: Népi zene, 17.15: Táncritmusban, 18.20: Kíván­sághangverseny, 21.00: Esti szimfonikus hangverseny a Győzelem Napja tiszteletére; Szerda- 12.05: Esztrádzene, 13.20: Népszerű operamelódiák, 17.15: Fűvószene, 20.00: A. D. Salinskij színdarabja, a žilinai színház tolmácsolásában; Csü­törtök: 16 00: Valcer-ritmusban 18.10: Kívánsághangverseny, 20.00; Zenés irodalmi műsor, 22.50: Korszakunk zenéje; Pén­tek: 12.05: Az osztravai fúvós­zenekar játszik, 13.00: Tarka zenés műsor, 19.00: Népszerű koncert, 20.45: Josef Dvoŕáček és zenekara játszik; Szombat: 13.20: Vidáman fejezzük be a hetet, 14.45: Szórakoztató zene, 18.25: Kívánsághangverseny, 21.30: Népdalkoszorú Vasárnap: 12.30: Dalok az új életről — a párt alapítása 40. évfordulójá­nak tiszteletére, 20.00: Részle­tek Szergej Prokofjev operájá­ból, 22.00: Esztrádmelódiák. KOSSUTH-RÄDIÖ Kedd: 14.00: Köszöntjük má­jus kilencedikét, 15.10: Egy falu — egy nóta, 17.50: Fjodor Saljapin énekel, 22.25: Magyar nóták, verbunkosok; Szerda: 12.15: Tánczene, 14.40: Farkas József népi zenekara játszik, 15.55: Szív küldi szívnek szíve­sen, 20.25: Szívesen hallgattuk; Csütörtök: 12.15: Oláh Kálmán népi zenekara játszik, 17.15: A Lengyel Rádió esztrádzene­­kaipa játszik, 19.10: Puccini: Bohémélet. Négyfelvonásos opera; Péntek: 12.15: Klasszi­kus operettek, 16.40: A magyar munkásmozgalom régi dalaiból, 17,15: Ötórai tea, 22.20: Kedve­sen és bájosan. Könnyű zene; Szombat: 13.05: Szív küldi szív­nek szívesen, 15.10: Élőszóval — muzsikával, 18.40: Nagymes­terek muzsikájából, 20.25: Az állam fedezi Vidám műsor, irta Róna Tibor; Vasárnap: 12.15: Jó ebédhez szól a nóta, 16.10: Dalol, a tavasz, operettrészle­tek 17.10 Kincses Kalendárium 18.00: 11. félidő! Közvetítés baj'­­noki labdarúgómérkőzésekről, 19.00: Közvetítés a kecskeméti Katona József Színházból: Fehér kór. Dráma Irta Karel Čapek. TELEVÍZIÓ: Kedd: 20.10: A béke első napja — szovjet film, Szerda: 20.00:, Tízszer felelj! — kvíz­verseny; Csütörtök: 20.00: Ün­nepi est a CSKP megalapításá­nak 40. évfordulója alkalmából; Péntek: 20.00: Átvitel az oszt­ravai stúdióból: Jan Neuis szín­darabja; Szombat: 21.15: Cseh film: Ember mint a szikla; Vasárnap: 20.25: Cseh film: Emberek mint te. U1 az öregember a kávéház­ban és nézi az asztalok márványlapján csillogó napsu­garakat. Előtte kis sör, benne arasznyi fémcső, melegvízzel. Melegíti az öregember a sörét, mert asztmás és nem bírja a torka a hideg italt. A szomszédos asztalnál ülök, olvasok és őt figyelem. Túl van a hatvanon, egészen ősz a haja, háromnapos szakálla is hófehér és néha hosszan, nehe­zen köhög. Zsebkendőt szorít a szájára, úgy köhög. öregember. A pincérlány meg olyan,fiatal és olyan szép, mint ez a ragyogó tavaszi nap­fény, mint a színház mellett a nyíló orgonák, mint a Hviez­­doslav-tér tulipánjai. És az öregember udvarol a pincér­lánynak. Nem tolakodóan. Fi­gyelmesen, gavallérosan. öre­gesen ... — Van-e már valakije kis­lány? — kérdezi és a szemébe néz. — Hogyne lenne — felel ő maga a saját kérdésére —, ilyen remek kis pofikának ne lenne! A pincérlány a vállát vono­­gatja és nevet. Mulattatja az öregember. Van kópé. gondolja magá­ban. hát meg mi nem érdekli! De udvariasnak kell lennie, felelnie kel! az öregembernek. — Nincs nekem senki olya­nom az égvilágon. Csak nem ajánlkozni akar... uram? Majdnem azt mondta, öregúr. Tavasz de eszébe jutott, hogy ezzel megsérthetné az öregembert. Az hetykén néz vissza a sze­mébe, tekintete legényesen vé­gigfut karcsú alakján. — Biz én ... öhö, öhö, öhö — köhögési roham fogja el — öhö, öhö ... biz én elvállalnám magácskát... öhö, öhö, öhö — és köhög, hosszan, szárazon, hogy könnybelábad a szem és kivörösödik az arca az erőlkö­déstől. A lány felette áll és elbiggyeszti az ajkát. Na öreg legény, gondolja ta­lán, mi baj van? S hogy a köhögés nem múlik, elsiet a konyha felé. Az ősz ember kiköhögte magát, élén­ken trombitálva kifújta az or­rát, eltette a zsebkendőjét és húzott egyet a söréből. Akkorra a lány is visszajött. Nekem ho­zott egy feketét. Magához in­tette. Bizalmasan megfogta a kezét és megszorította. — Aztán... aztán milyen le­gényt szeretne inkább? Szőkét, barnát, feketét? Ilyen fehér hajút tudna-e szeretni mint én vagyok ? Kissé bosszúsan nézi őt a lány, hogy hát erre meg mit mondjon! A kezét is kiveszi öreg, ráncos tenyere alól. Unja már az udvarlást, nevetséges­nek tartja. Mi az ördögöt akar ez a fura öregember? Az meg úgy babusgatja őt a szavaival, úgy becézi a tekin­tetével, mintha a mátkája len­ne és nagyon, nagyon szeretné. — Hát... — húzza el a lány a feleletet — ezt is, meg azt is szeretem én, de legjobban mégis a fehérhajúakat talán .. ! Ügy felkacag az öregember, mintha hájjal kenegetné a bor­dáit. És hamiskásan kacsint a lányra. — Tudom én azt... Jól tu­dom ... Otthagyja aztán őt a lány és többé rá sem néz. Talán szé­­gyelli, hogy ilyen hófehér ag­gastyán teszi neki a szépet, mindenki fülehallatára, akit semmilyen formában sem lehet már komolyan venni. De az öreg szeme mindenüvé elkíséri. Nézi... nézi a szép lányt, nézi ahogy sört hoz, meg párolgó gulyást, néha mintha csettin­­tene is a nyelvével közben és mosolyog ... Újra elfogja a kö­högés, hiába süt melegen a ta­vaszi nap, hiába melegítik su­garai forróra a hófehér már­ványlapot az asztalon, köhög, köhög, hosszan és öregesen, olyan hosszan, mint azok, akik­nek a köhögéssel eltöltött idő is szép már ezen a földön. — Jöjjön ide kedves! — szól halkan, kedvesen a lánynak. Kelletlenül megy hozzá a pincérlány, nem akar szép sza­vakat hallani az öreg ajkáról. Vén kandúr, gondolja magá­ban háborogva, nevetséges öreg piperkőc... — Kedvesem, maga nagyon szép! Olyan lágy és atyáskodó a hangja, hogy még én is szíve­sen hallgatom. De a lányt elhagyta a türel­me. Dacosan felrántja a vállát, elfintorítja az arcát és szó nél­kül tovább megy. Feleletre sem méltatja már az öregerr^ert. Haragszik rá. Legszívesebben az arcába nevetne, kicsúfolná, leöregezné. Magamhoz Intem. — Miért haragszik rá? — Mit akar... mit akar tő­lem ez a vén ember? Az ő hó­fehér üstökével és a köhögésé­vel? — Semmit kislány, semmit — csillapítom —, semmit nem akar. Csak jólesik neki, ha ma­gára néz. Legyen türelmesebb hozzá! Nézze milyen szép a ta­vasz, a zöldbe boruló fák, még a villamosok is vidámabban csilingelnek és maga még olyan fiatal. Hallgassa őt meg kislány és mosolyogjon rá hosszan, melegen, ahogyan a nagyapjára mosolyogna! A sok közül ki tudja melyik tavaszára emlékezik éppen az öregember... DUBA GYULA

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents