Új Ifjúság, 1961 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1961-05-02 / 18. szám
/■ Vaszilij Szubbotyin: Vaszilij Szubbotyin haditudósító volt a Nagy Honvédő Háború idején, résztvett Berlin elfoglalásában és a Reichstag ostromában. Ez az írása a háború befejezésének 15. évfordulójára jelent meg. Szubbotyin nemcsak azokról a hősökről ír itt, akiket ma már midenki ismer, hanem az egyszerű emberek felé fordul, akik hősiesen harcoltak és sokan közülük az életüket áldozták mai boldog életünkért. Amikor virradni kezdett, mindenki, aki a Himmler-házban tartózkodott, az ablakhoz lépett, hogy meglássa a Reichstagot. De semmit se láttak: egy szürke épület mindent eltakart előlük. Neusztrojev is kilesett a pinceablakon. Nem sokat látott. Jobbra a park fái még kopaszak és feketék voltak. Balra lövészárok húzódott. A köd még nem szállott fel. A levegőben érezni lehetett a május illatát és a rothadó levelek szagát. Neusztrojev négyszögletes alacsony épületet látott a fák mögött. Egyáltalán nem tűnt nagynak. Igaz, volt kupolája, két oldalt tornyai, de semmi különös sem volt rajta. A katonák, akik mellette lapultak, aggódva 'sóhajtoztak. Ott, ahol a Reichstagot hitték, semmiféle Reichstag sem volt. A zászlóalj másik parancsnoka — Dávidov — javasolta, hogy menjenek fel az emeletre, onnan majd meglátják, mit tehetnek. Felmentek a második emeletre és az ablak mögé lapultak. Alattuk még köd terjengett. A nedves park teljesen üres és csendes volt. De hirtelen meglátták, amit eddig nem láthattak: az egész teret lövészárkok borították, mindenhol páncéltornyok és tankok ácsorogtak. A lövészárkok mellett ott húzódott még a csatorna is teli vízzel. Az egyik helyen fura szürke építmény, bizonyára erőd lapult. Most, innen a magasból az előttük lévő épület is nagyobbnak, hatalmasabbnak tűnt, mint a pincéből. Egy összekötő lépett melléjük és Neusztrojevet hivatta. Satyilov, a divízió parancsnoka azt kérdezte, hogy miért nem támadnak. — „Harmincharmadik“ elvtárs! Akadályoz bennünket egy szürke épület... — Miféle épület?... Várj egy kicsit! — Közvetlenül előttünk áll! Jobbról akarom megkerülni. Neusztrojev a pince sarkában feküdt a telefonnál, a divízió parancsnoka viszont az egyik megfigyelő állomáson, a Moa-lakban. Mindketten a térkép fölé hajoltak ... Neusztrojevet az ezred parancsnoka Zirtcsenko keresi. — Mi akadályoz téged? Add ide a térképet. — Egy ideig méregettek és számolgattak rajta. — Ez itt Moitke hídja .. Himmler-ház... — Neusztrojev! Hiszen ez itt előtted a Reichstag! , Eddig az eszébe se ötlött, hogy ez a négyszögletes szürke épület itt az ablaka előtt, mégiscsak a Reichstag lehet. Nagy kupolája körül lapos tető, rajta tornyok, oszlopcsarnoka előtt sűrű fák, épek és sértetlenek. Mindezt kevesen láthatták. Hiszen alig hajnalodon. Egy órával később megkezdődött a tüzérségi előkészítő tűz. Katyusák, messzehordó ágyúk és páncéltörők lőtték a Reichstagot. Kevesen tudják... \ Kevesen tudják, hogy amikor a Reichstag kupoláján ott lengett már a győzelmi zászló, a harc még két nap és két éjszaka folyt a Reichstag épületében. Másfél ezer német, akik a Berlin elleni támadáskor ide húzódtak a Baltikumról, tovább harcoltak a Reichstag pincéiben. Csak úgy ontották ránk a páncélöklöket. Ebből a nagyhatású reaktív fegyverből nagy mennyiség állott rendelkezésükre. Amikor' azonban világossá vált előttük, hogy a Reichstag épületéből már nem tudnak kiűzni bennünket, meggyújtották az egészet. Ogy égett a Reichstag, mint minden más épület, a tűz mindenhová behatolt. Égett a bútor, a festék a falakon, a parkett, minden okádta a lángot. Közülük kétszáz ember harcolt továbbra is a lángtengerben. Május elsejének reggelén — ez volt a háború ezernégyszáztizedik napja — a Szovjet Tájékoztatási Iroda jelentette, hogy katonáink Berlin szívében elfoglalták a Reichstagot és kitűzték rá a győzelmi zászlót. Ugyanezt jelentette Sztálin is a május elsejei parancsában. Párizsban, Londonban, New Yorkban istentiszteleteket tartottak, az éterben — csak a rádiót kellett bekapcsolni — zúgtak a harangok. És ugyanakkor a Reichstag égő épületében a folyosó falához lapulva, odaszorítva a lángoktól, harcoltak katonáink. A zászlóalj parancsokat osztogatott. „Hagyjátok el a Reichstagot, foglaljatok az épület körül védelmi állást, s mihelyt az épület leég, azonnal kezdjétek meg a rohamot.“ Kijáratot azonban sehol sem találtak. Az egyik szűk épületben, ahol a katonák fuldokoltak a füsttől, felcsatolták a gázmaszkjaikat. — kevésnek volt közülük — és a padlóra lapultak. A lángok már hozzájuk is behatoltak. Egyszerre valami nagy zajjal felrobbant. Az ekrazit sárga füstje elöntötte a szobát. De úgy látszik, ez volt a mentségük... Az épület falán nagy rés keletkezett és ezen a katonák átjuthattak egy már kiégett helyiségbe. A németek nem érték el céljukat. Még a győzelmi zászló sem égett el a Reichstag kupoláján, csupán megpörkölődött. Amikor a tűz kialudt, a pincék összes kijáratát lezárták. Május másodikára virradt a nap. Az elfelejtett katona Azoknak az embereknek, katonáknak a nevei közül, akik elfoglalták a Reichstagot, hiányzik Peter Pjatnyickij neve. ö volt az, aki elsőnek ugrott ki a Himmlerház ablakán, amikor megkezdődött a reggeli támadás A rájuk zúduló ellenséges tűz a földre kényszerítette őket a csatornánál, földre kényszerült az eyész szakasz. És ekkor az egyik katona vörös vászondarabbal a kezében felugrott és előre rohant, öt követte a többi katona is. Ez a katona volt Petr Pjatnyickij. Az épületből csak későn vették észre, hogy katonáink már a főbejárat lépcsőjén rohannak fel és ekkor ismét rájuk zúdították a tüzet: itt esett el a vörös vászondarabbal élen rohané katona is. Pjatnyickij volt a neve. Később az ő zászlóját is kitűzték a Reichstagra, a többi zászló mellé. Hiába, különbözőek a sorsok, Pjatnyickijnak ez volt a sorsa Amikor este a tüzérségi előkészítő tűz után katonáink ismét rohamra indultak a Reichstag épülete ellen, Pjatnyickij teste még ott feküdt a bejáratnál, zászlóval a kezében .. Akkor, hogy senki rá ne taposson, odébb tették az egyik oszlop mellé.. És aztán, mindenki megfeledkezett róla. Amikor a bajtársai keresni kezdték, már ott nyugodott valahol a közös sírban, valószínű a Tiergarten fái alatt. Ezután írtam is róla a divízió újságjában, de a divízió keretem túl a eeve sohasem jutott. Mennél jobban haladt az idő, annál kevesebbet beszéltek róla. Elesett és semmit sem tudnak róla. De Brjansztyinban ma is él a felesége és nagy fia. Ahogy ezt nemrégen megtudtam, egész mindmáig, tizenö, évig, eltűntnek hitték .. . Hozzánk, a divízióhoz, nemrég, a Visztulánál lezajlott offenzíva előtt került. Amikor megkezdődött a támadás, és a német Schneidemülske-egységek igen fürgén mozgolódtak tankjaikkal az utakon, ô volt az, aki az útkereszteződéshez leállította a nehéz gépfegyvert és megtörte szilárd vonalukat... Erről, és arról, hogy hogyan ragadta magával a többi katonát, a Kömgsplatzon, sok részletet lehetne elmondani. De én csak arrói írok, hogy hogyan rohant végig a téren és hogyan esett el, hogy mindenki tudjon róla, ki volt az a katona, aki zászlóval a kezében a Reichstag lépcsőjén esett el .. És mindig egy és ugyanazt a mondatot írom róla: „Elsőként ugrott ki a Himmler-ház ablakán és zászlóval a kezében esett el a Reichstag lépcsőjén.“ trom, hogy mindenki megtudja, azok is, akik már írtak róla, hogy ez a katona Pjatnyickij volt. Végeredményben még a nevét sem ismerték ... Ott feküdt a lépcsőn, és oda vitték az egyik oszlop mellé. Haza, a hozzátartozóinak semmi hírt nem küldtek róla. Hány olyan katonáról, akik közös sírban nyugszanak, beszélhetnének azok, akik életben maradtak. Ha az újságírók ismét átnéznék a jegyzetfüzeteiket, hány név válna ismét ismeretessé! És hány olyan emberről beszélhetnénk mint hősökről, akik „nyomtalanul eltűntek“. Zászlóval A győzelem zászlaját Jegorov és Kantarija tűzte ki a Reichstag kupolájára. De voltak ott más zászlócskák és zászlók is. Én, habár már akkor írtam róla most nem erről a két bátorról Kantarijáról és Jegorovról és az ő zászlójukról akarok beszélni, akik Neusztrojev felderítői voltak. ... Csak ketten maradtak, az ellenséges tűz a többit feltartóztatta. A csatorna alacsony töltésének a védelme alatt a híd alá kúsztak. Innen a Reichstag már nem volt messze, jól látták a főlépcső masszív oszlopsorát, de közelebb mégsem juthattak. A vörös zászló, amely sötét papírba volt csomagolva (egy elsötitétett ablakról tépték le) Koskarbajev blúza alá volt rejtve. De a fejüket sem mozdíthatták. A németek a Reichstag felső emeleteiről tüzeltek katonáinkra, akik a sík terepen sehová sem tudtak bújni, hanem az aszfalton hányát feküdve lőtték az épületet. A lövedékek feltépték az egész tér kövezetét. A háttérben égett az épület. Az egyik fiatai nyúlánk katona, Grisa Bulatov, megkérdezte parancsnokát: — Mit tegyünk, hadnagy elvtárs? — Mi most „.aláírjuk“ a mi zászlónkat — válaszolt Koskarbajev szakaszparancsnok és ha sikerül, fölállítjuk a főbejárat lépcsőjére. Azt mondták, hogy „zászló“, holott a kezükben egyszerű roham-zászlócska volt. olyan, mint amilyen Kantarija és Jegorov zászlója volt, egyszerű vászondarab, egy darabka durva anyag, amit az egyik rombadőlt német házban találtak. Erre az anyagra gyorsan ráírták tintaceruzával a nevüket és alája egységük számát: „674“. Este, amikor a homály kezdett terjengem" és amikor sikerült megszervezni az új rohamot Szjanov előretolt szakaszának katonáival, amelyhez más két zászlóalj emberei csatlakoztak Koskarbajev és Bulatov is kiugrott rejtekhelyéről és a Reichstag bejáiata felé rohant. A lépcsőn csatlakoztak hozzájuk a többiek is. . Bulatov és Koskarbajev zászlójukat a középső oszlophoz erősítenék és amikor megtisztították az épület balszárnyát, a második •,'melet egyik ablakába helyezték.. Aztán a tetőre vitték és a tornyok között a párkányra erősítették. Eordította: S2. j.
