Új Ifjúság, 1961 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1961-04-25 / 17. szám
TÖRÖK ELEMÉR: Mtat... — Kár, kár, de nem leszünk itt örökke. Azt meg már tudják, hogy számítunk rájuk. rp ovább nem folytathatták, mert a ragyásképű jegyár ordítozni kezdett: — Fábry, mit suttogtok már megint? Nem tudjátok, hogy a kommunista foglyoknak a neve: hallgass! Vagy külön engedélyed van a beszélgetésre? Talán írásod is van rá? Mint a krasznahorkai ifjúsági találka -jó, ezt megkeserülitek — kezdte újra a ragyás és úgy tajtékzott dühében, mint a veszett kutya, sértő szavai úgy hangzottak, akár a jégeső rideg koppanásai. Szeme szikrákat szórt, s szinte megkékült tehetetlen vak dühében. Ám a harminc rab néma maradt. Nyugodtan sétáltak körben, körben, mintha misem történt volna. A napok lassan teltek, lassabban, mint máskor. Még két JIJ ár hatodik hónapja szívták a fogház celláiban a dohos, pállottszagú levegőt. A fák is lehullatták rozsdás lombjukat, s a hegyormokat már hó fedte, amikor lebuktak. Nem a lebukás, a börtön bántotta őket Ezt már megszokták. Alig múlt el év, hogy egykét hónapra le ne ültették volna valamelyiküket. Okot mindig találtak a lecsukásra. Most is találtak, mert sztrájkolni mertek öt ven bányász jogtalan elbocsátása ellen. Máskor „Az út", az „Ifjúmunkás“ terjesztéséért, „lazításért“ kellett valakit a sötétbe dugni. De hiába volt az ellenintézkedés, a rendörterror. A gumibot, az ütleg, a börtön még elszántabbá, keményebbé edzette szívüket. Ma ketten lebuktak s holnap tizenketten folytatták, amit ők abbahagytak. Ezt tudták, s némiképpen meg is nyugtatta őket. Mégis bántotta lelkiismeretüket az a tudat, hogy nem végezhetnek komolyabb pártmunkát. • — Nem ér ez így semmit Pista, gondold meg, hat hónapja ülünk s még hatvan nap van hátra. — Mit tehetsz? — Mi van itt, semmi — mindennap ugyanaz: Reggel, délben, este séta, aztán a meztelen négy fal, az állandó töprengés, a rácsos ablak. — Azt hiszed engem nem bánt ez a tétlenség? De mit tegyek, hiszen úgy vigyáznak ránk, mintha rablógyilkosok lennénk. Látod, ketten vagyunk kommunisták, de mindegyikünk más-más cellában posvad. Csak ilyenkor válthatunk egy pár szót, ha „egészségügyi“ sétára hajtanak bennünket. — Hej, ha kiszabadulunk ... — Jobban fogunk vigyázni, mert különben újra itt kötünk ki. — És nézhetjük majd a vasrácson át az eget. — Bizony Béla, csak a rab érzi igazán, hogy mit jelent a cella falán táncoló parányi fénysugár. — De jó lesz egy kicsit halkabban beszélgetni, mert a ragyás őr igen pislog ide. — Essen ki a szeme a bitang, nak! Mégis jónak látták, ha egynéhány percre félbeszakítják a beszélgetést. Némán, lehorgasztott fejjel ballagtak a sorban, s egyre azon törték a fejüket, hogy valamit mégis tenniük kell. — Te Béla, — súgta újra István — egy hét múlva május elseje. Megkaptad már a röplapokat ? — Nem. — Csak nem történt valami? — Nem hiszem, de mindenre el lehetünk készülve. — Pedig a röplapokra szükségünk van. A raboknak tudomására kell hozni, mit tervezünk. Én bízom bennük, hiszen valamennyien magunkfajta szegényemberek. Eddig minden röpcédulát elolvastak. — Tudod, milyen kár, hogy nem beszélgethetünk velük. miinilllllllllllllllllMllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllltlIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIUIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIllllllllllilllllllllllllllllllllMlllllllllillllllMIIIHIIIII nillMIIIIIIIIIIIIHMHIIIHIIttlIIIIIIIIIIIIIMMIIIIIIIIIIIIIIIimnHHIIIIIIIIHIIHIIIIIIIIIHIIIHHIHIIIIIirilllllllllllllli) Hírül adtuk már, hogy a Csemadok Központi Bizottsága és at Népművelési Intézet dalos találkozót rendezett. Dalköreinknek és népi zenekarainknak e kisebb méretű találkozója olyan sikeres volt, amilyenre senki sem számított. Ez a siker vetette fel aztán azt a gondolatot: de szép is lenne, ha országos méretű dalünnepségek követhetnék ezeket az első kísérleteket! S íme, már is jelenthetjük, hogy alig tíz hét múlva valóság lesz az álom. Június 17-én és 18-án Zseliz festőién szép parkjában első országos méretű zenei ünnepségüket tartják magyar nemzetiségű dalosaink és népi zenészeink. Hadd számoljunk hát most be, milyen is lesz e dalos fesztivál! Először is V iczay Pált, a Népművelési Intézet magyar osztályának helyettes vezetőjét kerestük fel, aki ezeket mondta: — A zselízi fesztiválnak az a legnagyobb jelentősége, hogy dalosaink és népi zenészeink a felszabadulás óta első ízben számolhatnak be tudásukról kiváló zenekari szakemberek előtt. Műsor számaikat ugyanis bratislavai és prágai zenei szakemberek is végighallgatják. Ugyanakkor ezekkel az évenként megismételt fesztiválokkal azt is el akarjuk érni, hogy a falvak népével megkedvelteszóra? He, beszélj! Most én kérdezlek. Most szabad, nem hallod? Beszólj, miről pofáztatok annyit? Beszélj te ... A megvadult őr dühösén rohangált le és fel a szűk börtönudvaron. Pista hallgatott. Tudta, ha szól, elront mindent. Ez a senkiházi így akar belekötni. Ebből pedig feljelentés, kihallgatás, tárgyalás és a büntetés meghosszabbítása lenne, mert „sértegette" a fegyórt és „lazító szavakat mondott a foglyoknak". No ebből nem eszel. Amit kieszeltem, úgyis nyélbe ülöm, aztán keresheted a tettest, s ha megtaláltad, jelentsd, akkor már nem bánom, ha újabb nyolc hónapot olvasnak a fejemre. — Ezek a gondolatok cikáztak hirtelen át Fábry agyán. — Hallgatni, hallgatni. Kip-kop, ezt kopogták a léptek is. Kip-kop, hallgatni, hallgatni, mint a sötét verem. A foglyok lehorgasztott fővel némán ballagtak. S ók is érezték, hogy a hallgatás ma sokat jelent. Fábryt, Molnárt már ismerték, tudták, hogy kommunisták. A börtönbe becsempészett röplapokat mindenki olvasta. Noha nem voltak kommunisták, de belül mélyen velük éreztek, valami azt súgta nekik: hozzátok tartozunk ... — Na, ti is megkukultatok, vagy már velük tartotok? Beszéljetek! Hát hallgattok? Na nap volt hátra május elsejéig. Eddig minden úgy történt, ahogyan azt Fábry tervezte. A röpcédulákat már becsempészték. Minden rab kapott egyet. Másnap reggel újra felkopogták a börtön csendjét. Fábry és Molnár nyugodt volt. Ma egy szót sem váltottak egymással. Ez egyébként is lehetetlen volt, mert a ragyás mindig a közelükben ólálkodott. Fábry társait figyelte, s várta a jelt. Kip-kop. Az őr is figyelt. Fábry számolt: egy, kettő, három, tíz, húsz, harminc. Meg van. Minden rab jelezte, hogy igen, megértették. Fábry és Molnár mosolygott. Mosolygott a harminc rab is. Felemelt fejjel folytatták a sétát. Kip-kop. Az őr kékült-zöldült. Állt és figyelt. Ütni, vágni, törni, zúzni szeretett volna, de csak állt és hallgatott. Ez volt a parancs. S csak amikor vége volt a reggeli sétának, káromkodott egy hatalmasat, majd becsukta a folyosó vasrácsát és mogorván sétált le és föl a szűk udvarban... Május elseje szép verőfényes vasárnapra esett. A börtöncellákban ünnepi csend honolt. Csak az őrök káromkodása hallatszott olykor-olykor. Mára több fegyórt vezényeltek ki a börtönbe. Talán félnek? Vagy neszét vették valaminek? Vagy áruló van közöttünk? — ez a gondolat motoszkált a harminc rab fejében. Fábry és Molnár hitt és bízott rabtársaiban. A felcsigázott idegeket a felharsanó kürt hangja nyugtatta meg egy kissé, mely a sorakozót jelezte. A kürt még szólt, de a harminc rab s a két kommunista simára borotvált arccal, ünnepi pózban állt a májusi fény aranyzáporában. Szemük mosolygott, s már az arcuk is derűsebb, nyugodtabb volt. — Mindenki itt van? — hangzott a ragyás rekedt hangja. — Igenis, tizedes úr — jelentette egy beesettarcú, kissé hajlotthátú negyven év körüli jegyár. — Akkor indulás. De mindenkit figyelmeztetek, ha valami marhaságot csináltok, nagyon megkeserülitek. A hallásom és a látásom még jó, hát úgy vigyázzon mindenki. Egy szóért 25 botot kaptok. Ezt a szép adagot ma kivételes ajándéknak vegyétek. Halljátok? Nektek pedig, ti vörös bolsevikok 50 bot jár. Ma a ti ünnepetek van. Hát jó lesz tartani a pofátokat. Na, indulás ... A harminc rab némán, dacosan felemelt fővel indult meg ezen a május elsején a sétáján. Szájuk néma maradt, de a szemük, arcuk beszélt. S ezt a néma beszédet csak ók, a rabok és a két kommunista értette kiknek mellén már ott piroslott a libatoll, melyet saját vérükkel festettek pirosra. * ★ * Szép tavasz köszöntött A mj kaszárnyánkra is szép tavasz köszöntött. A kaszárnyaudvar parkjaiban, virágágyasaiban azonban rendet kellett tenni, mert a tél bizony csúnya nyomokat hagyott itt. Hozzáfogtunk tehát az egyik napon és serény munkával hoztuk rendbe a parkokat. A munka olyan jól ment, hogy öröm róla beszélni. Az egyik csoport díszfákat ültetett, a másik pedig több száz rózsafacsemetét helyezett el a laktanya környékén. A tavaszi nagytakarítás szelleme* átcsapott a falu fiatalságára is, mert alakulatunk CSISZ-szervezete karöltve dolgozik a falusi alapszervezettel. A falu fiataljai az utcákat takarították. A napi munka után több ízben közös teadélutánokat is rendezünk a CSISZ helybeli szervezetével. A mi zenekarunk szolgáltatja a zenét, ami bizony megnyeri a közönség tetszését. Közös felajánlást is tettünk nemrég a nyári csúcsmunkákra vonatkozóan. A helybeli EFSZ-ben részt veszünk a terménybetakaritásban és a nyári csúcsmunkák gyors elvégzésében. Horváth Árpád, katona. sük a karéneklést s ezáltal tömegélvezetté váljon a dal és a muzsika. E célból már most is úgy rendezzük a fesztivált, hogy azon ne csak felnőtt, de pionír és ifjúsági kórusok is felléphessenek. Mintegy húsz énekkar és nyolc népi zenekar vesz részt Zselízen, s népdalfeldolgozásokat és mozgalmi dalokat adnak majd elő. Külölázásokat rendeznek, a zenei szakbizottság tagjai, Szijjártó Jenő, Schleicher László, Erdős Dezső, Gabonás Tibor és Lengyelfalusi Miklós pedig falujukban is felkeresik és szaktanácsokkal látják el az énekkarokat. Csikmák Imre, a Csemadokközpont dolgozója, a fesztivál műsoráról beszélt. Elmondotta, MAJAKOVSZKIJ: Májusi zászló Májusi tűznap hozd fénylobogód, meneküljön előled a tél. A hajnal igéit egünkre te ródd: Harc, tette cél. Fútsd át Európát, szent májust reggel, börtönodukba szállj. Kohó, ne dohogj ma! Fel a szelepekkel! Érc, gőz, ál l3! Ez egynapi harci szünetben utcán s tereken elnézni szép, amint ezerszám dörgő menetben láb, talp lép. Sok gyászt nem old fel a tavasz sugára, felhőzik, mint fekete varjuraj, Gyarmati hőben pőrébb a tőke s a munka a plantázs embert fal. Gyarmatok, gyertek vörös hadunkba: Bal, jobb, bal! A Népszövetség naplopók vacka. Szem és fül, figyelj oda jól. Ilallga, az ántánt tankja, tarackja dong, bőg, szól. Nyílt harcban az ellen vérét csorgatta bőven, ma már öklöt a gyep alól ráz. Hozd rendbe a bányát s legyen építőben egy kar száz. Forrasszon egybe egy virradat ma, millió zászló szív, agy, szem! Marsol az osztály, s ki elmaradna, nincs egy sem. Az idő a burzsuj sírját ássa. Lapátját a napoknak vedd' Most jő a világ hajnalhasadása: Cél, harc, tett! nősen közös fellépésük lesz igen nagy élmény, amikor is mintegy 1000 1200 ember dalol nyolcvan népi zenész kíséretével. Természeteden rengeteg próba és tanulás előzi meg a nyilvános fellépést, dehát a Csemadok és a Népművelési Intézet ezen a téren is segít. Az énekkari és zenekari vezetők részére iskoa műsor számokat úgy válogatták össze, hogy azok Csehszlovákia Kommunista Pártja alapítása 40. évfordulója ünneplésének jellegét is visszatükrözze. Éppen ezért többnyire munkás - dalok, mozgalmi énekek és békedalok szerepelnek műsoron. Az évforduló megünneplését szolgálja továbbá a fesztivál előestéjén Léván megrendezett ünnepi akadémia is. Az akadémiával egy időben, 17-én kezdődik a tulajdonképpeni fesztivál. Este hét órától a népi zenészek versengését hallgathatja meg a zselízi közönség. Másnap, vasárnap délelőtt a dalosok lépnek pódiumra, délután pedig a legjobb énekkarok, zenekarok és énekszólisták adnak esztrádműsort. S hogy a dal és zenekari fesztivál minél felejthetetlenebb esemény legyen, reggelig tartó táncos népmulatság fejezi be a dalos ünnepet. AJi a magunk részéről csak ■L’* örülni tudunk a Csemadok és a Népművelési Intézet e szép és szükséges rendezvényének. Nem hagyhatjuk megjegyzés nélkül azonban, hogy az ilyen fesztiválok akkor sikeresek csak igazán, ha arra a hallgatóság minél nagyobb tömegét mozgósítani tudjuk. Elvárjuk tehát iskoláink, földmüvesszövetkezeteink és tömegszervezeteink vezetőitől, hogy maguk is bekapcsolódjanak a fesztivál fényének emelésébe. Ezt pedig úgy tehetik meg, ha tömeges társaskirándulásokat szerveznek a zselízi ünnepi napokra! NEUMANN JÁNOS Janina Traczykowna a varsói Drámai Színház tagja, egyike a legtehetségesebb lengyel színésznőknek. -Az 1959/60-as évadban az „Év legjobb színésznője“ címet nyerte el. Gyakran szerepel a televízióban
