Új Ifjúság, 1961 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1961-04-18 / 16. szám
Három „varázsütés“ A TÚLZSÚFOLT autóbusz csendesen oson be a faluba. A pirosán mosolygó háztetőkről televíziós antennák köszöntének. Egy tágas téren nagy fekete tábla áll szétterpesztett lábakkal, s rajta fehér betűk hirdetik: Cabaj szövetkezeti falu. Elolvastam a feliratot és közben arra gondoltam, hogy mennyi fáradságba és verejtékbe került, míg ez a nagy fekete tábla megállhatott itt a falu főterén, mint a nagy vajúdások újszülöttje. A falu lakosai, ahogy arról alkalmam volt meggyőződni, tréfásan varázsvesszőnek hívják a táblát. Van is abban valamiféle varázslat, hogy egyszeriben újjászületik a falu s virul a boD dogság ott, ahol azelőtt csak nyomor és bánat tenyészett. Az általános iskola nyol-1 cadik osztályát kitüntetéssel^ végezte, s ma a bajcsi me- a 1tógazdasági tanulóotthoni \ legjobb tanulója, Fél évi bi-i zonyítványa jeles. V — Terveim? Még van l időm határozni, hiszen csaki ' elsőéves vagyok. De ha si- i i kerülne, szeretnék tovább- v | tanulni mezőgazdasági tech- í nikumban. ' l 1 Mikor az iskolai életre te-1 [ relödik a szó, Seszták Mari-1 ka csendesen válaszol: Na - i ' gyón megszerettem az is-i kólát. Jól érzem magam az í internátusbán, klubhelyiség- J , ben szórakozhatunk, van rá- J diónk, televíziós készülő-] ' \ künk, s a tanulás és gya-1 i korlati munka mellett sza- j bad időm is van épyen elég. 1 i Haza, szüléimhez kétheten-\ 1 ként járok. Nagyon örülök,\ hogy megfogadtam tanítóim j tanácsát és mezőgazdasági j ; tanulóotthonba léptem. { BALHA JÓZSEF Igen, ez varázslat. Társadalmi rendszerünk varázslata, amely ott érződik az ország minden kis porszemében, minden leheletében, és amely új utakat, új gyárakat, új embereket kovácsol ... Cabajon e varázslat 1949-ben kezdődött, amikor megalakult a szövetkezet s ez bizony nagyon soká csak gyermekcipőben topogott, de felnevelte az idő, s 1959-ben az újjászervezés végképp nagykorúvá érlelte. Az átszervezés három kisebb szövetkezet egyesítését jelenti. Az egyesítés nagy lendülettel vitte előre a hibák megoldását. Nem ment ez egykönnyen, de az eredmények azt mutatják, hogy munkájuk sikerrel járt. Megszüntették a sertéshullást, a tejtermelésben elérték a 8 Jiteres átlaghozamot. Növelték a munkatermelékenységet, megszilárdították a munkaerkölcsöt is. Mindehhez nagy segítséget nyújtottak a szövetkezet szakemberei, hogy megszervezték az egészségügyi védelmet és új takarmányozási rendszert vezettek be. Ez volt a második varázsütés, amely szétrobbantotta a régi fundamentumot és egy újat, még erősebbet rakott le, amelyre bátran építhetik a jövőt. Bár a cabajiak eredménye még nem vetekedik a felhőkarcolók magasságával, de minden jel arra mutat, hogy nemsokára túlszárnyalják eredményeiket, amely egyben majd a harmadik varázsütést jelenti. A szövetkezetben ma már az újfajta bérrendszer szerint fizetnek, s a természetbeni jutalékot megszüntették. Ez az új jutalmazási rendszer nagy jelentőségű, mert fokozza a dolgozók anyagi érdekeltségét. USA-ban 73 millió telefonkészülék van üzemben. Minden nap 55 000 új készüléket szerelnek fel és 46 000 szerelnek le. Ezek szerint a napi többlet 9000 készülék. ★ Lengyelországban a háború óta 1960-ban csökkent a dohánycikkek eladása. 1959- ben 5,8 milliárd cigarettát vásároltak, 1960-ban csak 5.3 milliárdot. ★ Külföldön a kísérletek eredményre vezettek, melyek szerint a tejet évekig lehet eredeti állapotban megőrizni. A pasztörizált tejre' ultrahanggal hatunk, majd a tejet egy műanyagból készült kannába zárjuk és végül sós fürdőben megfagyasztjuk. Az így. konzervált tejet hosszabb ideig utazásoknál használják. Ezek az eredmények mind a nagy fejlődést igazolják. NAPJAINKBAN országszerte alakulnak a szocialista munkabrigád címért versenyző kollektívák mind az iparban, mind a mezőgazdasági termelésben. Ebből az egész országot átfogó alkotó mozgalomból nem maradtak ki a cabajiak sem. Több munkacsoport versenyez a büszke címért. S tegyük hozzá még azt is, hogy sikerrel. De mivel minden fény árnyékot vet, van árnyas oldala is a szövetkezetnek. Csak az a különbség, hogy itt az árnyékot is — amely a fiatalok távozá... , »~*'V Á nom zM • Dr. Tomatschek, német tudós megfigyelte, hogy a legtöbb földrengés akkor keletkezik, amikor a Plútó planéta egy bizonyos helyzetbe kerül a földhöz viszonyítva. A tudósok most tanulmányozzák ezen érdekes jelenség összefüggését. • Tudják-e, hogy mennyit nyom egy köbméter parafa? Tapasztalatból tudjuk, hogy a parafa nagyon könnyű. Aligha hinné el valaki, hogy egy m3 parafa körülbelül 300 kg súlyú. • A Bajkál-tó a világ legmélyebb tava. 1620 m mélységet mértek benne. • Dániában egy cég „tejföl“ tablettákat készített. A tablettákat óceánjáró hajókon, repülőgépeken fogják használni a jövőben. • Japánban kísérleteket végeznek a bor megfagyasztására és tárolására. A szakemberek véleménye szerint a fagyasztás nem, hogy rontja, hanem- inkább kedvezően hat a bor minőségére. • Londonban még ma is létezik egy egyesület „Lapos föld" néven, melynek tagjai azt állítják, hogy a világ egy végtelen síkság, amelyen mélyedések vannak, s ezekben a mélyedésekben élnek az emberek. Szerintük a Nap és a Hold átmérője nem haladja meg az 50 km-t. • Angliában „Pectarecte“ név alatt cementet gyártottak. A cement szemcséit különös vegyszerrel vonták be, amely védi őket a levegő nedvességétől, így a cement sokáig tárolható. • Az Egyesült Államokban egy ultrahang-generátort állítottak elő, amely az emberi fül számára nem hallható hanghullámokat sugároz, hasonlókat, mint a macska nyávogás közben. Megfigyelték, hogy a generátor bekapcsolása után az egerek és patkányok tömegesen hagyják el a helyiséget. sában jelentkezett, — erős megvilágításba helyezték és mindent elkövetnek, hogy az árnyéktalanítás a lehető legjobban és leggyorsabban sikerüljön. A falu vezetői felismerték az okot, hogy miért vágyik el a fiatalság a faluról. Azért, mert szórakozni, sportolni szeretnének munka után éppúgy, mint a városi fiatalok. Ezt pedig Cabajon mind ez ideig nem tehették. Ezért a szövetkezet a sportolni vágyók részére uszodát, sporttelepet és halastavat épít. A szórakozni vágyó fiataloknak pedig kultúrház, mozi, televízió és könyvtár áll. a rendelkezésére. Kulturális téren a fő feladat a CSISZ-re hárul, amely sajnos elég gyengén működik. Munkájában nagy segítséget nyújthatnának a pedagógusok. A szövetkezet minden anyagi feltételt biztosít. A szövetkezetbe mielőbb be akarják vezetni az egyes munkák teljes gépesítését, mivel úgy gondolják, hogy a gépek vonzzák a fiatalokat a szövetkezetbe. A gépesítés fő célja a munkatermelékenység fokozása, a nehéz munka könnyebbé tétele és végeredményben a több termelés. A szövetkezet azonban nem tud minden nehézséggel egyedül megbirkózni, épp ezért nagy szükség lenne a fiatalok lendületére, kezdeményezésére. HA A VEZETŐK tervei e téren is sikerülnek, akkor elmondhatjuk, hogy ezt a falut igazán „varázsütés“ érte, s hogy gyökeresen megváltozott. De nem szabad elfeledni, hogy ez a „varázslat“ mindenütt megtörténhet, mert hiszen nem más ez, mint a közös munka eredménye. YVURCELL GÁBOR IFJÚ ÉPÍTŐK A szeredi nikkelkohók építésén sok fiatal dolgozik. A legtöbbjük a szorgalmas munkások közé tartozik. Bekapcsolódik a szocialista munkaversenybe és egy ifjúsági kollektíva versenyez a szocialista munkabrigád cím megszerzéséért. A CSKP alapításának 40. évfordulóját az üzem dolgozói kötelezettségvállalásokkal köszöntik. Az építkezésen végzik az előírt gyakorlati munkát Molnár József és Uhrin Mihály tanulók — felső képünkön — akik 3 év alatt sajátítják el az asztalos-szakmát. Második képünkön Bennár Emilt látjuk munka közben. Új emberek lesznek I960, december 23-án kezdődött a prievozi Művelődés Házában. A bratislavai Uhol'né sklady vállalat dolgozói jöttek itt össze. A programon egyetlen pont szerepelt: az egész kollektíva belépése a „Vállalati szállítás szocialista munkabrigádjába“. Aprólékosan, a helyzet komolyságához és a magukra vállalt megtisztelő feladathoz mérten megbeszélték a részleteket. S beleegyezése jeléül a 120 jelenlévő egy emberként emelte fel a kezét. A gondolat nem volt új. Már egy éve folytak az előkészületek ehhez a nagy és ünnepélyes aktushoz. Összeállították a kötelezettségvállalásokat a Szocialista Munkabrigád címért. A munkaeredmények vállalását illetően minden simán ment, de a kultúrmunka és a szaktudás emelése bizony komoly gondot okozott. Az első segítő kezet a Forradalmi Szakszervezet határozata nyújtotta: pontos és ért-AKIK MAR VÁLASZTOTTAK JIRÍ POMOCNÍ: Szüleim nem dolgoznak a mezőgazdaságban, de én annyira megkedveltem már az iskolában, hogy idejöttem. A Micsurin-körben főleg a föld érdekelt. Ez az érdeklődésem még nőtt. Ha az első évet elvégzem kiváló eredménnyel, akkor felvesznek meliorációs iskolába, remélem tervem sikerül. hiszen csupa egyesem volt. NAßA SOKOLNIKOVA: Nem akartam a tanulóotthonba jönni, azt hittem, itt örökké csak dolgozni kell én meg szeretek olvasni, tanulni. Szüleim kényszerítettek rá, hogy idejöjjek. Igazuk volt, nem bántam meg. Agronőmus szeretnék lenni. Ezt nemrég határoztam el az első év végén. Számomra ez a legegészségesebb és legérdekesebb % foglalkozás. Szeretem az állatokat s a teljesen gépesített istállóban úgy érzem magam, mintha csak valami üzemben dolgoznék. Megtanultam főzni és varrni is. JANA MORAVCOVÁ: Három nap tanulunk az iskolában, három nap pedig gyakorlati munkát végzünk. Internátusbán lakom, szép helyen. A munkaruhát ingyen kapjuk s lehetőségünk van minden este munka után megfürödni. Hatan lakunk egy szobában s annyira megbarátkoztunk, hogy egészen rossz az elválásra gondolni. Pedig az az idő is közeleg. Az idén befejezzük a második évet. Baromfifarmon szeretnék dolgozni s már szerződést kötöttem az állami gazdasággal, Minden foglalkozásnak megvan a maga szépsége, de ezt főleg akkor érezni, ha megismerjük. Sok fiatal az elmúlt években azért választotta az ipariskolát, mert vonzották a gépek. Ma már a mezőgazdaságban is olyan fokon áll a gépesítés, hogy mind több traktorosra, gépesítőre van szükség, tehát a gépek szerelmesei nyugodt szívvel választhatják az ilyen irányú iskolákban folytatott továbbtanulást. A mezőgazdasági tanulóotthonokban minden lehetőség adva van, hogy a hallgatókból két pv elteltével jó szakmunkások legyenek. A legjobbak folytathatják tanulmányaikat a különböző mezőgazdasági iskolákban. Az általános iskola kilencedik osztályát végző tanulóknak napjainkban kell felelnie a kérdésre — mi szeretnél lenni? Egy-egy elhatározás megszületését számtalan tényező befolyásolja: a család, a tanítók, barátok stb. Sokan egyéni vágyukat, tervüket szeretnék megvalósítani. Persze meg kell mondani, hogy ezek a vágyak csak akkor helyesek, ha valóban megegyeznek a társadalom érdekeivel. A tanulóknak meg kell érteniük, hogy saját érdekükben cselekednek, ha hallgatnak tanítójuk szavára, elsősorban a mezőgazdasági, bányászati és építészeti iskolákra jelentkeznek. A nemzetgazdaság ezen ágaiban van a legnagyobb szükség szakmunkásokra, szakemberekre új utánpótlásra. Azok, akik még nem bírtak véglegesen határozni, jó lesz, ha megismerik a teplicei járásban lévő bistrani mezőgazdasági tanulóotthon néhány tanulójának véleményét: hogy továbbtanulok, Szakképzett baromfitenyésztőkre van szükségük, mert az új baromfitelep már egy egész gyárhoz hasonló. IVAN STALMACH: Traktoros akarok lenni, most végzem a második évet. Szerződést kötöttem az állami gazdasággal, továbbtanulok a traktoros-javító iskolán s aztán visszatérek a gazdaságba. Egyetlen vágyam, hogy mielőbb megszerezzem a traktor vezetésére jogosító igazolványt. Sajnos ezt csak a záróvizsgákon adják ki. így még két évig csak felügyelet mellett vezethetek. ZDENA DOBESOVÄ: Másodikos vagyok. Jövőre Lounyban az ökonómiai iskolában tanulok tovább. Szövetkezetünk vezetősége azt mondta, hogy nekik ökonómus kell, méghozzá főiskolai végzettséggel. Hogy a főiskolára eljutok-e, az még a jövő titka. Eddig még csak egyeseket kaptam. A féléves bizonyítvány bemutatása után a szövetkezet vezetősége egy szép könyvet adott. Azt mondták, hogy ha az ökonómiai iskolán is így tanulok, akkor „aprópénzt“ is kapok. Zichovban születtem, ott is akarok élni, oda megyek vissza a szövetkezetbe, há elvégzem az ökonómiai iskolát. LIDA KABOURKOVÁ: Elsőéves vagyok, lótenyésztő szeretnék lenni. Nehéz foglalkozást választani. Nagyon szeretem az állatokat, főleg a lovakat, de matematikából és fizikából még mindig egyesem volt. A tanítók azt mondják, hogy a traktorhoz már jobban értek, mint egy kitanult javító. Az igaz, szeretem a gépeket, de nehéz lesz választani, hogy milyen iskolán tanuljak tovább. SOUCEK JOZEF mérnök, az iskola igazgatója: Jönnek a látogatók, a felsőbb szervek és kérdezik: hogy lehet az, hogy tőletek minden tanuló újból iskolába akar menni s nem .szökik“ meg senki? Mit feleljek erre? Nem az én érdemem. A tanítóké, nevelőké, a gyakorlati munkát vezető szakem-* bereké. Ezek szeretik a mezőgazdaságot, foglalkozásukat hivatásnak tekintik s ezt a szeretetet átplántálják a tanulók szívébe is. Száznegyven tanoncunk van, a jövő évben százzal nő a létszám. Bizony éppen ideje lesz, hogy megkezdjék az új internátus építését. Csak hat diák véleményét közöljük, de hasonlóképpen beszéltek a többiek is, a 140 közül egy sem bánta meg, hogy a mezőgazdaságot választotta. ÉS TI v KILENCEDIKESEK MÄR VÁLASZTOTTATOK?-S-hető utasításokat adott ahhoz, hogyan kell versenyezni a címért. A határozatot megbeszélte az üzem vezetősége, az üzemi bizottság, s végül megvitatták minden munkaszakaszon. Az eredmény nem maradt el. Már áprilisban megalakult az első kollektíva, júliusban a második, novemberben a harmadik s decemberben bekapcsolódott a versenybe a vállalat szállítási részlegének mind a 130 dolgozója. A lelkiismeretes, öntudatos előkészületeket már csak egy lépés választotta el a megvalósulástól. S ez bátor lépés volt. Hiszen éppen erről a kollektíváról még néhány évvel ezelőtt csak megvetéssel beszéltek. A jó politikai munka, új munkamódszerek bevezetése, a nagy mértékű gépesítés, az utóbbi négy év folyamán lényegében megváltoztatta az Uhoí'né sklady vállalat gépkocsivezetőinek, rakodómunkásainak jellemét és erkölcsi arculatát. Más emberek lettek belőlük, olyanok, akik versenyezhetnek a Szocialista Munkabrigád címért. KÖZÖSEN JOBBAN MEGY 134 gépkocsivezető, rakodómunkás, autómechanikus, garázsmester és szállítás-részlegi dolgozó fogott kezet egymással, hogy szocialista módon együtt tanuljanak, dolgozzanak, s vállalják, hogy ma jobban fognak dolgozni, mint tegnap, és holnap jobban, mint ma. Hogy milyen vállalásokkal járulnak hozzá a „szenesek“ a szocializmus építéséhez? Öt fiatal munkás a gépipari iskolán távtanulással fokozza szakképzettségét, 38 gépkocsivezető és rakodómunkás autómechanikus tanfolyamon vesz részt, hegesztő tanfolyamra 19-en, a gépkocsivezetők szakiskolázására (az üzemi iskolán kívül) 69-en jelentkeztek, s az újító körben 13-an dolgoznak majd. Kulturális színvonaluk emelésére és politikai- ismereteik kiszélesítésére tett vállalásaik saját maguk és a társadalom részére is értékesek. 29 munkás vesz részt a politikai pártiskolázáson, az olvasókörbe 52-en jelentkeztek, sokan léptek be a sakk-, ének- és szavalókörbe. Igen jelentősek a munkavállalások. Tervezett teljesítményeiket tonnában és tonnakilométerekben 2—3 százalékkal túlteljesítik. Üzemanyagon és kis javításokon évente 240 000 Kcs-t takarítanak meg. Az .1960-as évhez viszonyítva 7 százalékkal meggyorsítják a vasúti vagonok kirakását, és minden részlegen jelentős anyagmegtakarításokkal védik és szaporítják a szocialista tulajdont. Ilyen vállalások mögött kell, hogy öntudatos emberek álljanak, s hogy jó szervezés és aktív politikai munka támassza alá. Ezt az Uholné sklady szállítási részlegének dolgozói mind tudatosították s a kötelezettségvállalások teljesítését az egyes brigádok vezetőinek iskolázásával biztosítják. Az Uhol'né sklady vállalat dolgozói kötelezettségvállalásaikat nemcsak teljesítik, de túl is szárnyalják. És ilyenkor jó érzés járja át az egész kollektívát: állták szavukat! S jó érzés az is, amikor közösen vesznek részt kultúrrendezvényeken, előadásokon. S este, amikor a politikai iskolázásra készülve a könyv fölé hajolnak, érzik, tudják, hogy új művelt, szocialista emberek lesznek. T. M. A kollektíva egy része munkában