Új Ifjúság, 1961 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1961-01-03 / 1. szám
Ütött a gyarmatosítás utolsó órája. Számos ország már felszabadul a gyarmatosítás igája alól, a többiek pedig most harcolnak szabadságukért. 18 (mty atusdt Egy szovjet katona 1942 óta eszméletlen állapotban MMWWMWWWMtMWWWWWWWKMWWtWWWM E napokban szenzációs hír járta be a világsajtót. Piotr Vetrov szovjet katona, aki még az első világháború idején súlyosan megsebesült, a második világháborúban ismét sérülés érte és 18 évig eszméletlen állapotban egy kórházban gondozták, e napokban visszanyerte eszméletét. Lassan és bizonytalanul nyitotta ki szemét, cscdálkozóan végignézett kórházi ágyán, majd a körülötte álló orvosokon és ápolónőkön akadt meg a tekintete. Mint egy csoda, úgy hatott, amikor majdnem két évtized után így szólalt meg: Hol vagyok? — Kórházban. — Miért vagyok itt? — Egy bombarobbanásnál elvesztette az emlékezetét. — Mióta vagyok itt? A válasz majdnem hihetetlenül hangzott: 18 éve, Piotr Vetrov számára 1942- ben megállt az idő. Hitler hordái Moszkva felé közeledtek. Piotr mint gépkocsivezető járt kint a fronton. Most már visszaemlékezik rá, hogy hirtelen valami robbanást hallott, és azután minden elnémult... Ideggyógyászati klinikára vitték és egész idő alatt mesterségesen táplálták. Szemét 1942-ben lehunyta és 1960-ban nyitotta ki. Vetrov csak most tudta meg, hogy a Szovjetunió és a nyugati hatalmak a hitleri Németországgal szemben megnyerték a háborút, az amerikaiak szörnyű fegyvert dobtak le Japánra, amelyet atombombának neveznek és az nagyobb pusztítást végzett, mint bármily más légitámadás. — Ui történt a háború után? — kérdezte Piotr. Az elvtársak most kötegekben elhozzák a régi újság-évfolyamokat. Fantasztikusan hangzik: egy ember, aki 1942-ben olvasott utoljára újságot, most 1960-ban újból kezébe veszi a lapokat. Megrökönyödve olvassa, hogy a Szovjetunió egykori szövetségesei, az Egyesült Államok, Anglia és Franciaország, melyek ünnepélyesen kijelentették, hogy sohasem engedik meg a német militarizmus újjáéledését, most Nyug at-Német ország új hadserege mögé állnak. Megvetéssel értesül arról, hogy létezik a NATO, az új „Antikommunista szövetség". Most olvassa, hogy Nyugat-Német országban a halálgenerálisok újból ranghoz és tisztséghez jutottak. És az amerikai bombákkal Kelet elleni támadásra készülnek. Vetrov 1942-ben a Szovjetunió hősei iránt mély csodálatot és tiszteletet érzett és ugyanakkor a szövetségesek iránt is. Most azt olvassa, hogy az egykori szövetségesek számtalan katonai támaszpontot építenek a Szovjetunió közelében. Első pillanatokban Piotr számára fájdalmas volt az ébredés, de azután az elvtársak megmutatták neki a világ új térképét, melyen látta, hogy a földgömb egyharmada szocialista. Ázsiában és Afrikában sok új állam keletkezett. Piotr ezt olvassa az újságokban: „Világbéke mozgalom“, „A béke győzedelmeskedik,“ „A Szovjetunió űrhajója startolt," „A szocializmus gazdasági győzelme", „Afrika lerázta bilincseit". Piotr Vetrov boldog. Oj korszakban él, a szocializmus kommunizmusba való átmeneteiének korszakában. Abban a korszakban, amikor a háború örökre eltűnik az emberiség történetéből. JANUÄR. A Szovjetunió 1.2 millió katonát leszerelt. Tuniszban az Afrikai Népek második konferenciáján ezt a határozatot hozták: Afrika az afrikaiaké! Walter Ulbricht levelet intézett Adenauerhez, melyben felszólította, hogy a NDK elleni villámatomháború tervét dobja a papírkosárba. FEBRUÁR. A szocialista országok mezőgazdasági konferenciáján megbeszélték a mezőgazdaság fellendítésére vonatkozó terveket. Oberländer bonni minisztert mint tömeggyilkost leleplezték. A varsói szerződés tagállamai egy moszkvai értekezleten kijelentették, hogy hajlandók leszerelni, Németországgal békeszerződést, a NATO-államokkal pedig megnemtámadási szerződést kötni. Hruscsov elvtárs meglátogatta Indiát és Indonéziát. MÁRCIUS. Négy fiatal szovjet katona a Csendes-óceánon 49 napos emberfelettien küzdelmes út után megmenekült. Hruscsov elvtárs franciaországi útja a francia nép iránti barátság diadalútjává vált. Dél-Afrikában a Vervoerd-kormány az őslakosok körében szörnyű vérengzést hajtott végre. ÁPRILIS. Dél-Afrikában a népfelkelés elseperte Li Szin Man bábkormányát. A tömeggyilkos Oberländer bonni minisztert a NDK legfelső bírósága életfogytiglani fegyházra ítélte. MÄJIJS. Szverdlovszk felett lelőttek egy U2 jelzésű amerikai kémrepülőgépet. Az Egyesült Államok agressziós körei meghiúsították a párizsi csúcskonferenciát. Startolt a Szovjetunió 4,5 tonna súlyú űrhajója. A NATO- külügyminiszterek isztambuli értekezletén török diákok lázadást szerveztek. Sikerült megbuktatni Menderest a török Adenauert. A Legfelső Szovjet eltörölte az adókat és lerövidítették a munkaidőt. Japánban tömegmozgalom indult az Egyesült Államokkal való katonai szerződés megkötése ellen. Oberländer tömeggyilkosminiszter kénytelen volt letett elő, amely három szakaszban kerülhetne megvalósításra. A nyugati nagyhatalmak megakadályozták a genfi tizhatalmi leszerelési konferenciát. A japán szakszervezetek általános sztrájkmözgalommal tiltakoztak Eisenhower japán látogatása ellen. JÚLIUS. Hruscsov elvtárs meglátogatta Ausztriát. Kongó, belga tartomány önálló állam lett, Patrice Lumumba miniszterelnökkel az élen. Egy RB-47 típusú kémrepülőgépet lelőttek. Waiter Ulbricht a sajtó előtt leleplezte Bonn villámháborús terveit. Belga katonai egységek megtámadták Kongót, és az ENSZ katonai egységek beavatkozása ellenére nem hagyták el az országot. AUGUSZTUS. Hruscsov elvtárs felhívta a kormányfőket, hogy vegyenek részt az ENSZ 15-ik közgyűlésén. A második szovjet űrhajó. Belka és Strelka kísérleti kutyákkal visszatért a Földre. Az ENSZ beleszól Kongó belügyeibe és lehetetlenné teszi a Lumumba-kormánynak a rend helyreállítását. SZEPTEMBER. Az ENSZ 15. rsssssssssssssssjrsssssssssssrsvyssji/ssssssssssyssssssss^ssssj'sssssssjyysxssssssssssssssss: mondani. ‘közgyűlésén szép számban JÚNIUS. A Szovjetunió újabb megjelentek a kormányfők, leszerelési javaslatot terjesz- Hruscsov elvtárs nagyfontos£zer család. Amerikáról van szó — de nem arról az ezer családról, amelynek kezében az amerikai gazdasági és politikai élet szálai összefutnak. Ennek az ezer családnak nincs villája Miamiban, nevük nem szerepel az exkluzív klubok listáin, és nem tagjai a nagyvállalatok igazgatótanácsainak sem. Amerika fényeiből édeskevés jutott ennek az ezer családnak — » most ezt a keveset is el akarják venni tőlük. Azon a napon, amikor az egész ország népe az urnákhoz járult, egy Chicago melletti választókörzetben az ott élő néger családok nagy része — ezer család — szintén élt az amerikai alkotmányban biztosított jogával. A választás másnapján, amikor a néger háziasszonyok elindultak, hogy a fűszeresnél bevásároljanak — a fehér boltos ajtót mutatott nekik. A második és a harmadik boltos is... November 8-a óta már két hónap telt el: azóta már lomtárba kerültek a választási plakátok. Kennedy és Nixon szabadságon pihenik ki a választási hadjárat fáradalmait — de a néger háziasszonyok bevásárlókosara még ma is üres. Sok család éhezik és egy kisgyermek éhen halt azóta. De más is történt: egy néger bérlöt feleségével és hat gyermekével űzték el egy farmról, ahol tizenhét éve dolgozott. Most fütetlen ponyvasátor alatt várják a telet. Egy néger apa néhány napja kétségbeesve hívta fel egyik fehér orvost a másik után: kisgyermeke lázasan hánykolódott és félrebeszélt. De ez a néger apa egy volt az ezer közül, s egyetlen fehér orvos sem volt hajlandó kimenni a gyermekhez. A néger kisgyermeket másnap eltemették. Ö volt a bojkott második halottja. Halála nem keltett nagy visszhangot: a nagy lapok, amelyek még az utolsó napokban is lelkiismeretesen közlik a választási részeredményeket és az óvásokat — egy sort sem írtak róla. Egy jelentéktelen folyóiratban, a New Americanban írta meg az esetet Bill Hard, egy diák, aki ruhákat és élelmet vitt az éhező négereknek. De ezért ennek az ezer, Chicago környéki családnak sorsa ugyanúgy hozzátartozik az 1960-as esztendő Amerikájának képéhez, mint az elnökjelöltek ádáz televíziós vitája, mint a fej fej melletti választási harc — ugyanúgy, mint a Ku-Klux-Klan Délen felgyűlő tüzkeresztjei, mint a riadt arcú kis néger diáklányok New Orleansban, akiket rendőr kísér az iskolába.. : if A gyarmati politika egyházi csatlósai Napjainkban, amikor a kolonializmus végnapjait éli és a leigázott népek felszabadítási mozgalma állandóan erősödik, az imperialisták gyarmati politikájuk elködösítése érdekében sokkal fokozottabb mértékben keresnek támogatást egyházi köröknél, mint eddig. Nem is olyan régen ugyanis a gyarmati politika egyházi hívei erősen hangsúlyozták, hogy a színesbőrűeknek a hódítók hozták a „nyugati civilizációt és a kultúrát“, ahogy az Elefántcsontparti püspökök is hangoztatták, akik szerint „Afrikában a keresztény civilizáció befolyása szüntette meg fokozatosan a rabszolgaságot, az emberáldozatokat, a törzsek közt dúló végnélküli háborúkat és más barbár szokásokat.“ Eltekintve attól, hogy az ilyen kijelentések nem felelnek meg a valóságnak, a gyarmatosítók voltak azok. akik Indiában, Dél-Amerikában évezredes népi kultúrákat tettek tönkre. Közismert dolog, hogy az egyház nemcsak áldását adta a rabszolgakereskedésre, hanem maga is foglalkozott vele. Afrika népeinek százezrei lettek rabszolgák a papság hozzájárulásával. sőt az egyház számos szolgája maga is rabszolgatartó volt, mint pl. az exeteri angol püspök, aki 655 rabszolgának parancsolt és 1833-ban jő pénzen eladta őket. Consalvi bíborosnak az 1815-évi bécsi kongresszuson volt rá oka, hogy kitérő választ adjon arra a kérésre, elítélné-e a rabszolgakereskedést: „Ha elmarasztalnánk a rabszolgakereskedést, azokat a katolikus államokat bántanánk meg, amelyek ragaszkodnak ehhez az üzlethez és búsás hasznot húznak belőle.“ Maga a keletkezése és fejlődése a gyarmati rendszernek szorosan összefügg a vallási szervezetek tevékenységével. Az egyház szolgái a történelem folyamán gyakran voltak vezetői katonai expedícióknak, amelyek annyi leigázott ország lakosságát felkoncolták. A spanyol gyarmatosítók amerikai irtóhadjáratainak igazolására jelentette ki Simon de Valliabos: „Ha embereket öltünk vagy kínoztunk, azt a vallás védelmében tettük, Jézus Krisztus nevében, hogy őt nyárssal és tőrrel szolgálva érdemeljük ki a paradicsomot“. Szívesen idézte az egyház Szent Ágoston könyvének, „Isten országa" egyik mondatát is, mely szerint „a rabszolgaság istennek tetsző dolog és aki ellene tör, Isten ellen vétkez.“ A gyarmati kizsákmányolás részletesebb igazolásául szolgál a Vatikán ún Nemzetközi erkölcsi kódexe is, melynek II. kiadása 1943-ban jelent meg. Ebben olvasható többek közt: „...Az isteni rendet sértené meg az az állam, mely jogot formálna arra, hogy maga igazgassa nemzeti vagyonát, amennyiben saját nyersanyagforrásait nem használná fel vagy azokat nem bocsátaná rendelkezésére más népeknek, akiknek szükségük volna rájuk.“ Nem nehéz rájönnünk, hogy a Vatikán erkölcsbírái itt istenre való hivatkozással az imperialisták „jogait“ akarják méltányolni, amikor idegen területeket szállnak meg, ha azokon olaj, ércek, arany, urán vagy más természeti kincsek találhatók. A továbbiakban pedig ezt olvashatjuk:.......az isteni terv eltorzulna és az emberiség elvesztené az őt megillető javakat, ha visszamaradt népek képtelensége, gondatlansága és lustasága folytán kellene lemondani a területükön fellelhető nyersanyagok kiaknázásáról“. A történelem és a történelmi irodalom számos adattal számol be arról, milyen barbár módszerekkel tették tönkre a gyarmatosítók papi segédlettel Dél-Amerika, Ázsia és Afrika országainak antik civilizációját. XI. Plus pápa „a XX. század botrányának“ nyilvánította a munkásosztály elidegenülését az egyháztól. Ez a tünet a proletariátus forradalmi mozgalmának elterjedésével , még szembeötlöbbé vált. A katolicizmus az utolsó évizedek folyamán nagyon sokat vesztett befolyásából Afrikában és Ázsiában is, s Rómában természetesen ezeket a veszteségeket is a XX. század „botrányai“ közt könyvelik el. Magától értetődik, hogy a Vatikán nem szándékszik feladni régen kiépített állásait, sőt azok megerősítése érdekében fokozza a papság kommunistaellenes tevékenységét. A katolikus egyház 1958- ban zsinatot tartott Manillában, amelyen Délkelet-Ázsia bíborosai és püspökei mérleget vontak egyházuk évszázados tevékenységéről. Az eredmények azonban elég gyászosak voltak. Négy évszázados működésük alatt a misszionárusok Ázsia lakosságának mindössze 2.3 %-t térítették meg. Az Ázsiában és Afrikában bekövetkezett események hatása alatt jelenleg a gyarmattartók klerikális hívei is gyakran hallatják intő hangjukat a koloniális módszerek ellen. Az egyház szolgái ugyanis attól félnek, hogy a keleti és afrikai népeknek a gyarmati rendszer ellen folytatott harca az afrikai és ázsiai országokban évszázadokon keresztül kiépített egyházi pozíciók elvesztését is maga után vonhatja, ha az egyház nyíltan támogatná az imperialisták elavult gyarmati politikáját. Ezért hallatják az utóbbi időben gyakrabban a hangjukat a Vatikán vezető személyiségei a gyarmati népek függetlenségének szószólóiként. Nem tagadható azonban, hogy a misszionárusok közt is akadnak szép számmal, akik mindent elkövetnek, hogy segítségére legyenek a gyarmati igában vergődő népeknek. Ezek a lelkészek gyakran tiltakoznak a gyarmatosítók komiszsága ellen és nyíltan támogatják Afrika népeinek függetlenségi mozgalmát. Ez történt például Algériában is, ahol katolikus papok a francia megszálló hadsereg középkori módszerei ellen tiltakoztak. A gyarmati kérdés felszámolását azonban egynéhány jóindulatú pap nem döntheti el, még akkor sem, ha azok a nép nevében cselekednének, mert sokkal nagyobb a befolyásuk feletteseiknek,, a magas egyházi méltóságoknak, akik a gyarmattartók szövetségesei. A tapasztalatok a gyarmati népeket arra tanították, hogy a missziók az imperialisták eszközei. Ezt igazolja egy kongói misszionárus jelentése is: „Kongó népének meggyőződése, hogy a missziók céljai a gyarmatosítókéval azonosak és a misszionáriusok inkább a „hatalom ügynökei", mint megbízottai az egyháznak. A bennszülöttek magatartása egyre ságú beszédében felszólította az ENSZ-t, hogy vessenek véget a tartományi uralomnak és előterjesztette a teljes leszerelésre vonatkozó javaslatot. OKTOBER. 16 afrikai államot felvettek az ENSZ-be, miután 85 millió afrikai 12 millió négyzetkilométer területen kiharcolta szabadságát. Az afrikaiak 70 százaléka és Afrika két harmada felszabadult a tartományi bilincsektől. Az ENSZ-csapatok segítségével Kongóban a Mobutu-banda került uralomra. NOVEMBER. Moszkvában 81 kommunista és munkáspárti képviselő közös nyilatkozatot adott ki. A hivatalos statisztika szerint az Egyesült Államokban 4.2 millió a munkanélküli. A Szovjetunió a rubel aranyértékét majdnem egy gramm arányában állapította meg. DECEMBER. A Szovjetunióban a 7 éves terv első két évében a termelés 17 százalék helyett 23 százalékkal emelkedett. Az elmúlt év minden egyes napján 3 nagy üzem kezdte meg munkáját. A belga dolgozók harcban a kormány munkásellenes politikája ellen. A kormány katonasággal akarja letörni a sztrájkot. Rendőrsortüzek Algériában. Megkezdődtek a „népszavazási komédia“ előkészületei. Francia atombombarobbantás a Szaharában. SZÉP SÉTÁNY f Az Egyesült jV\ • • Államokban a g PsS'-'l Tá montanai nem- 11 » ) zeti parkban a sétány elején ez a tábla olvasható, „Szép sétány". Ezen a sétányon történt, hogy egy medve megtámadott e gy fiatal embert és most azon jogcímen, hogy miért ajánlják a sétányt a közönség figyelmébe, kártérítési pert indított a park igazgatósága ellen. MOSZKVA EGYRE NÖVEKEDIK Moszkva 1912-_ ben 17.7 ezer®? hektár területre? terjedt, 1953-J ban már 28.5 ezer hektárt! foglalt el. A' tervek szerint Moszkva területe a legközelebbi időben 87.5 ezer hektárt tesz ki. Hasonlítsuk össze: Párizs területe 10.4 ezer hektár, Londoné 30.3 ezer, New Yorké 81.8 ezer hektár. ellenségesebb velünk szemben. Azt mondják, azért bizalmatlanok a parasztok a papokkal szemben, mert azok a pyarmattartók kémei.“ A nyugati vallási szervezeteknek azonban eszük ágában sincs a missziók megszüntetése, sőt mindent elkövetnek, hogy a kirendeltségek működését még aktivizálják. De minden esetre igyekeznek megváltoztatni a munkamódszereket. Afrikából például visszarendelik a kiküldött misszionáriusokat, hogy bennszülött papokkal pótolják őket. A Vatikán 1959- ben Belga-Kongóban és Ruanda Urundiban lemondott a Missziókról és ezekben az országokban bennszülött püspökökkel az élükön nemzeti katolikus egyházakat alaplttatott. De a Vatikán által a missziós tevékenység számára rendelkezésre bocsátott összegek 40 %-a még mindig Afrikába vándorol, ahol Róma érdekében jelenleg mintegy 200 000 miszszionárius működik. Az egyház vezető körei a vallást a gyarmati iga védelmére és az imperialisták erőszakos politikájának igazolására igyekeznek felhasználni. A szinesbőrű népek függetlenségéről hangoztatott egyházi „szózatok“ mögött még mindig a gyarmatosítók cinkosai rejtőznek. De a bennszülöttek türelme már elfogyott, s erről már Rómában is meggyőződtek. 8—0
