Új Ifjúság, 1961 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1961-01-03 / 1. szám

Ütött a gyarmatosítás utolsó órája. Számos ország már fel­szabadul a gyarmatosítás igája alól, a többiek pedig most harcolnak szabadságukért. 18 (mty atusdt Egy szovjet katona 1942 óta eszméletlen állapotban MMWWMWWWMtMWWWWWWWKMWWtWWWM E napokban szenzációs hír járta be a világsajtót. Piotr Vetrov szovjet katona, aki még az első világháború idején súlyosan megsebe­sült, a második világhábo­rúban ismét sérülés érte és 18 évig eszméletlen állapot­ban egy kórházban gondoz­ták, e napokban visszanyer­te eszméletét. Lassan és bizonytalanul nyitotta ki szemét, cscdál­­kozóan végignézett kórházi ágyán, majd a körülötte álló orvosokon és ápolónőkön akadt meg a tekintete. Mint egy csoda, úgy hatott, ami­kor majdnem két évtized után így szólalt meg: Hol vagyok? — Kórházban. — Miért vagyok itt? — Egy bombarobbanásnál elvesz­tette az emlékezetét. — Mióta vagyok itt? A válasz majdnem hihe­tetlenül hangzott: 18 éve, Piotr Vetrov számára 1942- ben megállt az idő. Hitler hordái Moszkva felé köze­ledtek. Piotr mint gépkocsi­­vezető járt kint a fronton. Most már visszaemlékezik rá, hogy hirtelen valami robbanást hallott, és azután minden elnémult... Ideggyógyászati klinikára vitték és egész idő alatt mesterségesen táplálták. Szemét 1942-ben lehunyta és 1960-ban nyitotta ki. Vetrov csak most tudta meg, hogy a Szovjetunió és a nyugati hatalmak a hitleri Németországgal szemben megnyerték a háborút, az amerikaiak szörnyű fegyvert dobtak le Japánra, amelyet atombombának neveznek és az nagyobb pusztítást vég­zett, mint bármily más lé­gitámadás. — Ui történt a háború után? — kérdezte Piotr. Az elvtársak most kötegekben elhozzák a régi újság-évfo­lyamokat. Fantasztikusan hangzik: egy ember, aki 1942-ben olvasott utoljára újságot, most 1960-ban új­ból kezébe veszi a lapokat. Megrökönyödve olvassa, hogy a Szovjetunió egykori szövetségesei, az Egyesült Államok, Anglia és Francia­­ország, melyek ünnepélye­sen kijelentették, hogy so­hasem engedik meg a német militarizmus újjáéledését, most Nyug at-Német ország új hadserege mögé állnak. Megvetéssel értesül arról, hogy létezik a NATO, az új „Antikommunista szövet­ség". Most olvassa, hogy Nyugat-Német országban a halálgenerálisok újból rang­hoz és tisztséghez jutottak. És az amerikai bombákkal Kelet elleni támadásra ké­szülnek. Vetrov 1942-ben a Szov­jetunió hősei iránt mély csodálatot és tiszteletet ér­zett és ugyanakkor a szö­vetségesek iránt is. Most azt olvassa, hogy az egykori szövetségesek számtalan katonai támaszpontot épí­tenek a Szovjetunió közelé­ben. Első pillanatokban Piotr számára fájdalmas volt az ébredés, de azután az elv­társak megmutatták neki a világ új térképét, melyen látta, hogy a földgömb egy­­harmada szocialista. Ázsiá­ban és Afrikában sok új ál­lam keletkezett. Piotr ezt olvassa az újságokban: „Vi­lágbéke mozgalom“, „A bé­ke győzedelmeskedik,“ „A Szovjetunió űrhajója star­tolt," „A szocializmus gaz­dasági győzelme", „Afrika lerázta bilincseit". Piotr Vetrov boldog. Oj korszakban él, a szocializ­mus kommunizmusba való átmeneteiének korszakában. Abban a korszakban, amikor a háború örökre eltűnik az emberiség történetéből. JANUÄR. A Szovjetunió 1.2 millió katonát leszerelt. Tu­niszban az Afrikai Népek má­sodik konferenciáján ezt a ha­tározatot hozták: Afrika az af­rikaiaké! Walter Ulbricht leve­let intézett Adenauerhez, mely­ben felszólította, hogy a NDK elleni villámatomháború tervét dobja a papírkosárba. FEBRUÁR. A szocialista orszá­gok mezőgazdasági konferen­ciáján megbeszélték a mező­gazdaság fellendítésére vonat­kozó terveket. Oberländer bon­ni minisztert mint tömeggyil­kost leleplezték. A varsói szer­ződés tagállamai egy moszkvai értekezleten kijelentették, hogy hajlandók leszerelni, Németor­szággal békeszerződést, a NATO-államokkal pedig meg­nemtámadási szerződést kötni. Hruscsov elvtárs meglátogatta Indiát és Indonéziát. MÁRCIUS. Négy fiatal szovjet katona a Csendes-óceánon 49 napos emberfelettien küzdel­mes út után megmenekült. Hruscsov elvtárs franciaor­szági útja a francia nép iránti barátság diadalútjává vált. Dél-Afrikában a Vervoerd-kor­­mány az őslakosok körében szörnyű vérengzést hajtott végre. ÁPRILIS. Dél-Afrikában a nép­felkelés elseperte Li Szin Man bábkormányát. A tömeggyilkos Oberländer bonni minisztert a NDK legfelső bírósága élet­fogytiglani fegyházra ítélte. MÄJIJS. Szverdlovszk felett le­lőttek egy U2 jelzésű amerikai kémrepülőgépet. Az Egyesült Államok agressziós körei meg­hiúsították a párizsi csúcskon­ferenciát. Startolt a Szovjet­unió 4,5 tonna súlyú űrhajója. A NATO- külügyminiszterek isztambuli értekezletén török diákok lázadást szerveztek. Si­került megbuktatni Menderest a török Adenauert. A Legfelső Szovjet eltörölte az adókat és lerövidítették a munkaidőt. Ja­pánban tömegmozgalom indult az Egyesült Államokkal való katonai szerződés megkötése ellen. Oberländer tömeggyilkos­­miniszter kénytelen volt le­tett elő, amely három szakasz­ban kerülhetne megvalósításra. A nyugati nagyhatalmak meg­akadályozták a genfi tizhatalmi leszerelési konferenciát. A ja­pán szakszervezetek általános sztrájkmözgalommal tiltakoz­tak Eisenhower japán látoga­tása ellen. JÚLIUS. Hruscsov elvtárs meg­látogatta Ausztriát. Kongó, belga tartomány önálló állam lett, Patrice Lumumba minisz­terelnökkel az élen. Egy RB-47 típusú kémrepülőgépet lelőttek. Waiter Ulbricht a sajtó előtt leleplezte Bonn villámháborús terveit. Belga katonai egysé­gek megtámadták Kongót, és az ENSZ katonai egységek be­avatkozása ellenére nem hagy­ták el az országot. AUGUSZTUS. Hruscsov elvtárs felhívta a kormányfőket, hogy vegyenek részt az ENSZ 15-ik közgyűlésén. A második szov­jet űrhajó. Belka és Strelka kí­sérleti kutyákkal visszatért a Földre. Az ENSZ beleszól Kon­gó belügyeibe és lehetetlenné teszi a Lumumba-kormánynak a rend helyreállítását. SZEPTEMBER. Az ENSZ 15. rsssssssssssssssjrsssssssssssrsvyssji/ssssssssssyssssssss^ssssj'sssssssjyysxssssssssssssssss: mondani. ‘közgyűlésén szép számban JÚNIUS. A Szovjetunió újabb megjelentek a kormányfők, leszerelési javaslatot terjesz- Hruscsov elvtárs nagyfontos­£zer család. Amerikáról van szó — de nem arról az ezer családról, amelynek kezében az amerikai gaz­dasági és politikai élet szálai összefutnak. En­nek az ezer családnak nincs villája Miamiban, nevük nem szerepel az exkluzív klubok listáin, és nem tagjai a nagyvállalatok igazgatótaná­csainak sem. Amerika fényeiből édeskevés ju­tott ennek az ezer családnak — » most ezt a keveset is el akarják venni tőlük. Azon a napon, amikor az egész ország népe az urnákhoz járult, egy Chicago melletti vá­lasztókörzetben az ott élő néger családok nagy része — ezer család — szintén élt az amerikai alkotmányban biztosított jogával. A választás másnapján, amikor a néger háziasszonyok el­indultak, hogy a fűszeresnél bevásároljanak — a fehér boltos ajtót mutatott nekik. A máso­dik és a harmadik boltos is... November 8-a óta már két hónap telt el: azóta már lomtárba kerültek a választási pla­kátok. Kennedy és Nixon szabadságon pihenik ki a választási hadjárat fáradalmait — de a néger háziasszonyok bevásárlókosara még ma is üres. Sok család éhezik és egy kisgyermek éhen halt azóta. De más is történt: egy néger bérlöt felesé­gével és hat gyermekével űzték el egy farm­ról, ahol tizenhét éve dolgozott. Most fütetlen ponyvasátor alatt várják a telet. Egy néger apa néhány napja kétségbeesve hívta fel egyik fehér orvost a másik után: kisgyermeke láza­san hánykolódott és félrebeszélt. De ez a né­ger apa egy volt az ezer közül, s egyetlen fe­hér orvos sem volt hajlandó kimenni a gyer­mekhez. A néger kisgyermeket másnap eltemették. Ö volt a bojkott második halottja. Halála nem keltett nagy visszhangot: a nagy lapok, amelyek még az utolsó napokban is lelkiisme­retesen közlik a választási részeredményeket és az óvásokat — egy sort sem írtak róla. Egy jelentéktelen folyóiratban, a New Americanban írta meg az esetet Bill Hard, egy diák, aki ruhákat és élelmet vitt az éhező négereknek. De ezért ennek az ezer, Chicago környéki családnak sorsa ugyanúgy hozzátartozik az 1960-as esztendő Amerikájának képéhez, mint az elnökjelöltek ádáz televíziós vitája, mint a fej fej melletti választási harc — ugyanúgy, mint a Ku-Klux-Klan Délen felgyűlő tüzke­­resztjei, mint a riadt arcú kis néger diáklá­nyok New Orleansban, akiket rendőr kísér az iskolába.. : if A gyarmati politika egyházi csatlósai Napjainkban, amikor a kolo­nializmus végnapjait éli és a leigázott népek felszabadítási mozgalma állandóan erősödik, az imperialisták gyarmati poli­tikájuk elködösítése érdekében sokkal fokozottabb mértékben keresnek támogatást egyházi köröknél, mint eddig. Nem is olyan régen ugyanis a gyarmati politika egyházi hívei erősen hangsúlyozták, hogy a színes­­bőrűeknek a hódítók hozták a „nyugati civilizációt és a kul­túrát“, ahogy az Elefántcsont­parti püspökök is hangoztatták, akik szerint „Afrikában a ke­resztény civilizáció befolyása szüntette meg fokozatosan a rabszolgaságot, az emberáldo­zatokat, a törzsek közt dúló végnélküli háborúkat és más barbár szokásokat.“ Eltekintve attól, hogy az ilyen kijelenté­sek nem felelnek meg a való­ságnak, a gyarmatosítók voltak azok. akik Indiában, Dél-Ame­­rikában évezredes népi kultú­rákat tettek tönkre. Közismert dolog, hogy az egyház nemcsak áldását adta a rabszolgakereskedésre, hanem maga is foglalkozott vele. Af­rika népeinek százezrei lettek rabszolgák a papság hozzájá­rulásával. sőt az egyház számos szolgája maga is rabszolgatar­tó volt, mint pl. az exeteri an­gol püspök, aki 655 rabszolgá­nak parancsolt és 1833-ban jő pénzen eladta őket. Consalvi bíborosnak az 1815-évi bécsi kongresszuson volt rá oka, hogy kitérő választ adjon arra a kérésre, elítélné-e a rabszol­gakereskedést: „Ha elmarasz­talnánk a rabszolgakereske­dést, azokat a katolikus álla­mokat bántanánk meg, ame­lyek ragaszkodnak ehhez az üzlethez és búsás hasznot húz­nak belőle.“ Maga a keletkezése és fejlő­dése a gyarmati rendszernek szorosan összefügg a vallási szervezetek tevékenységével. Az egyház szolgái a történelem folyamán gyakran voltak veze­tői katonai expedícióknak, ame­lyek annyi leigázott ország la­kosságát felkoncolták. A spa­nyol gyarmatosítók amerikai irtóhadjáratainak igazolására jelentette ki Simon de Vallia­­bos: „Ha embereket öltünk vagy kínoztunk, azt a vallás védelmében tettük, Jézus Krisz­tus nevében, hogy őt nyárssal és tőrrel szolgálva érdemeljük ki a paradicsomot“. Szívesen idézte az egyház Szent Ágoston könyvének, „Isten országa" egyik mondatát is, mely szerint „a rabszolgaság istennek tetsző dolog és aki ellene tör, Isten ellen vétkez.“ A gyarmati kizsákmányolás részletesebb igazolásául szolgál a Vatikán ún Nemzetközi er­kölcsi kódexe is, melynek II. kiadása 1943-ban jelent meg. Ebben olvasható többek közt: „...Az isteni rendet sértené meg az az állam, mely jogot formálna arra, hogy maga igaz­gassa nemzeti vagyonát, amennyiben saját nyersanyag­­forrásait nem használná fel vagy azokat nem bocsátaná rendelkezésére más népeknek, akiknek szükségük volna rá­juk.“ Nem nehéz rájönnünk, hogy a Vatikán erkölcsbírái itt istenre való hivatkozással az imperialisták „jogait“ akarják méltányolni, amikor idegen te­rületeket szállnak meg, ha azo­kon olaj, ércek, arany, urán vagy más természeti kincsek találhatók. A továbbiakban pe­dig ezt olvashatjuk:.......az is­teni terv eltorzulna és az em­beriség elvesztené az őt meg­illető javakat, ha visszamaradt népek képtelensége, gondatlan­sága és lustasága folytán kelle­ne lemondani a területükön fellelhető nyersanyagok kiakná­zásáról“. A történelem és a történelmi irodalom számos adattal szá­mol be arról, milyen barbár módszerekkel tették tönkre a gyarmatosítók papi segédlettel Dél-Amerika, Ázsia és Afrika országainak antik civilizációját. XI. Plus pápa „a XX. század botrányának“ nyilvánította a munkásosztály elidegenülését az egyháztól. Ez a tünet a pro­letariátus forradalmi mozgal­mának elterjedésével , még szembeötlöbbé vált. A katoli­cizmus az utolsó évizedek fo­lyamán nagyon sokat vesztett befolyásából Afrikában és Ázsi­ában is, s Rómában természe­tesen ezeket a veszteségeket is a XX. század „botrányai“ közt könyvelik el. Magától értetődik, hogy a Vatikán nem szándék­szik feladni régen kiépített ál­lásait, sőt azok megerősítése érdekében fokozza a papság kommunistaellenes tevékeny­ségét. A katolikus egyház 1958- ban zsinatot tartott Manillá­­ban, amelyen Délkelet-Ázsia bíborosai és püspökei mérleget vontak egyházuk évszázados tevékenységéről. Az eredmé­nyek azonban elég gyászosak voltak. Négy évszázados műkö­désük alatt a misszionárusok Ázsia lakosságának mindössze 2.3 %-t térítették meg. Az Ázsiában és Afrikában be­következett események hatása alatt jelenleg a gyarmattartók klerikális hívei is gyakran hal­latják intő hangjukat a kolo­­niális módszerek ellen. Az egy­ház szolgái ugyanis attól fél­nek, hogy a keleti és afrikai népeknek a gyarmati rendszer ellen folytatott harca az afri­kai és ázsiai országokban év­századokon keresztül kiépített egyházi pozíciók elvesztését is maga után vonhatja, ha az egyház nyíltan támogatná az imperialisták elavult gyarmati politikáját. Ezért hallatják az utóbbi időben gyakrabban a hangjukat a Vatikán vezető személyiségei a gyarmati népek függetlenségének szószólóiként. Nem tagadható azonban, hogy a misszionárusok közt is akad­nak szép számmal, akik min­dent elkövetnek, hogy segítsé­gére legyenek a gyarmati igá­ban vergődő népeknek. Ezek a lelkészek gyakran tiltakoznak a gyarmatosítók komiszsága ellen és nyíltan támogatják Af­rika népeinek függetlenségi mozgalmát. Ez történt például Algériában is, ahol katolikus papok a francia megszálló had­sereg középkori módszerei el­len tiltakoztak. A gyarmati kérdés felszámo­lását azonban egynéhány jóin­dulatú pap nem döntheti el, még akkor sem, ha azok a nép nevében cselekednének, mert sokkal nagyobb a befolyásuk feletteseiknek,, a magas egyhá­zi méltóságoknak, akik a gyar­mattartók szövetségesei. A tapasztalatok a gyarmati népeket arra tanították, hogy a missziók az imperialisták eszközei. Ezt igazolja egy kon­gói misszionárus jelentése is: „Kongó népének meggyőződé­se, hogy a missziók céljai a gyarmatosítókéval azonosak és a misszionáriusok inkább a „hatalom ügynökei", mint meg­bízottai az egyháznak. A benn­szülöttek magatartása egyre ságú beszédében felszólította az ENSZ-t, hogy vessenek vé­get a tartományi uralomnak és előterjesztette a teljes leszere­lésre vonatkozó javaslatot. OKTOBER. 16 afrikai államot felvettek az ENSZ-be, miután 85 millió afrikai 12 millió négyzetkilométer területen ki­harcolta szabadságát. Az afri­kaiak 70 százaléka és Afrika két harmada felszabadult a tartományi bilincsektől. Az ENSZ-csapatok segítségével Kongóban a Mobutu-banda ke­rült uralomra. NOVEMBER. Moszkvában 81 kommunista és munkáspárti képviselő közös nyilatkozatot adott ki. A hivatalos statisztika szerint az Egyesült Államok­ban 4.2 millió a munkanélküli. A Szovjetunió a rubel aranyér­tékét majdnem egy gramm arányában állapította meg. DECEMBER. A Szovjetunióban a 7 éves terv első két évében a termelés 17 százalék helyett 23 százalékkal emelkedett. Az elmúlt év minden egyes napján 3 nagy üzem kezdte meg mun­káját. A belga dolgozók harc­ban a kormány munkásellenes politikája ellen. A kormány ka­tonasággal akarja letörni a sztrájkot. Rendőrsortüzek Al­gériában. Megkezdődtek a „népszavazási komédia“ előké­születei. Francia atombomba­robbantás a Szaharában. SZÉP SÉTÁNY f Az Egyesült jV\ • • Államokban a g PsS'-'l Tá montanai nem- 11 » ) zeti parkban a sétány elején ez a tábla olvasha­tó, „Szép sé­tány". Ezen a sétányon tör­tént, hogy egy medve meg­támadott e gy fiatal embert és most azon jogcímen, hogy miért ajánlják a sé­tányt a közönség figyelmé­be, kártérítési pert indított a park igazgatósága ellen. MOSZKVA EGYRE NÖVEKEDIK Moszkva 1912-_ ben 17.7 ezer®? hektár területre? terjedt, 1953-J ban már 28.5 ezer hektárt! foglalt el. A' tervek szerint Moszkva te­rülete a legközelebbi időben 87.5 ezer hektárt tesz ki. Hasonlítsuk össze: Párizs területe 10.4 ezer hektár, Londoné 30.3 ezer, New Yorké 81.8 ezer hektár. ellenségesebb velünk szemben. Azt mondják, azért bizalmatla­nok a parasztok a papokkal szemben, mert azok a pyar­­mattartók kémei.“ A nyugati vallási szerveze­teknek azonban eszük ágában sincs a missziók megszünteté­se, sőt mindent elkövetnek, hogy a kirendeltségek működé­sét még aktivizálják. De min­den esetre igyekeznek megvál­toztatni a munkamódszereket. Afrikából például visszarende­lik a kiküldött misszionáriuso­kat, hogy bennszülött papokkal pótolják őket. A Vatikán 1959- ben Belga-Kongóban és Ruan­da Urundiban lemondott a Missziókról és ezekben az or­szágokban bennszülött püspö­kökkel az élükön nemzeti ka­tolikus egyházakat alaplttatott. De a Vatikán által a missziós tevékenység számára rendel­kezésre bocsátott összegek 40 %-a még mindig Afrikába ván­dorol, ahol Róma érdekében jelenleg mintegy 200 000 misz­­szionárius működik. Az egyház vezető körei a vallást a gyarmati iga védel­mére és az imperialisták erő­szakos politikájának igazolá­sára igyekeznek felhasználni. A szinesbőrű népek függetlensé­géről hangoztatott egyházi „szózatok“ mögött még mindig a gyarmatosítók cinkosai rej­tőznek. De a bennszülöttek tü­relme már elfogyott, s erről már Rómában is meggyőződtek. 8—0

Next

/
Thumbnails
Contents