Új Ifjúság, 1960. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)

1960-09-27 / 39. szám

GojmLcAi és k&nények.

A Z pavilon körüli szabad, térségen a mezőgazdasági gépek körül nyüzsögnek a látogatók. A szövetkezetek és állami gazdaságok dolgozói, szakemberei és vezetői nemcsak nézelődni jöttek, hanem igen sokan közülük vásárolni is. Választék van bőven. A bemutatott 66 hazai gyártmányú mezőgazdasági gép közül 21 újdonság. Nagy az érdeklődés a Zetor 3011, a silókombájnok, a repceszalmaprés és még jóné- hány egyéb gép iránt. Roupec elvtárs, a radkovi szövetkezet elnöke burgonyakombájnt vásárolt. A kostolicei szövetkezet vezetői önkötözőgépet és siló- kombájnt vettek. Az Agrotech- na irodájában az érdeklődők kellő felvilágosítást kapnak. A kiállított gépek bármelyike megrendelhető a járási székhelyeken, az Agrotechna megbízottjánál. S ami még megjegyzendő, a gépeket —■ hat gép kivételével, amelyeket jövőre kizárólag exportra gyártunk, — még az év végéig, egyes típusokat pedig a jövő évben már meg is kaphatja a megrendelő.

AUTÓIPARUNK VILÁGHÍRŰ

Nehéz volna felsorolni mindazon országok neveit, ahová eljutnak autóink, motorkerékpárjaink. Aki meg akar győződni autóiparunk világhíréről, keresse fel a G pavilont. S itt ne csak a belföldi látogatók, hanem a külföldi szakemberek véleményét is kérje ki. Ezeket a szakembereket nem kell sokáig keresni, lépten-nyomon találkozunk velük. Nemcsak

nézelődni jöttek, vásárolni akarnak.

A csehszlovák Tatra és Jawa gyártmányok először csodálatot, mttjd évek elteltével elismerést és megbecsülést szereztek autóiparunknak a világpiacon. A világnak tudomásul kellett vennie: autóipari nagyhatalom lettünk. Motorkerékpárok exportálása terén világviszonylatban első helyen állunk. S talán nincs is olyan ország, amelyben ne találkoznánk Iáivá motorkerékpárunkkal vagy a Tatra 111-es teherautónkkal.

Az idén a Brnoi Nemzetközi Vásáron az Octavia és Felicia mellett egy új autótípus, az Octaviá Touring Sport kocsi körül találhatjuk a legtöbb érdeklődőt. A kocsi jóformán egyesíti az előző kettő minden erényét. Már az első napokban megnyerte a külföldi szakemberek tetszését. Különben négyszemélyes és kivitelezése újszerű, ízléses. A híres Tatra- gyártmányokdt, a Tatra 138-as és a Tatra 141-es teherautó képviseli. Az autók iránt mutatkozó érdeklődés és főként a megkötött adásvételi szerződések újból megerősítik a tényt: autóiparunk világhírű!

(cs)

jtjegszokott kép és otthonos-i'-* csönd fogad a bodrogközi falucskában. A falu zsivaját, életének lüktetését ilyenkor öszidóben hiába is keresnénk a takaros paraszti porták berkeiben. Nem, most itt bent a faluban nem zörögnek a trágyát, burgonyát, kukoricát, cukorrépát meg más egyebet szállító szekerek, nem porozzák a nyitott ablakok függönyeit, és miért is taposnák le a pár év óta arcot változtatott udvarok virágait, ha ott a falu túlsó végén alkalmasabb helyet találtak az ezerhektáros gazdaságban lebonyolításra váró sürgés-forgásra.

Van is ott forgalom most is. Különösen azóta, mióta a cukorrépaszedés megkezdődött. Hiszen minden szekér répával itt kell megfordulni a telep mázsáján, mert az egyéni megművelésre kiadott cukorrépa után prémiumot is fizetnek, mégpedig a hektáronként tervezett 380 mázsán felül kitermelt mennyiség 25 %-áriak

pénzértékét kapják a termelők. Es lesz prémium bőven, mert legalább 500 mázsás hektárhozam mutatkozik. A gondos munka tehát gazdag gyümölcsöt hozott.

Silókukoricából annyi termett, hogy most igazán nagy gondot okoz a betakarítása és konzerválása. Van tehát munka elegendő, mert nemcsak az idei termés betakarításával foglalatoskodnak, hanem már a harmadik ötéves tervhez is jó alapokat kell teremteniök. Erről beszélgetünk a bodrogmezői EFSZ mezőgazdászával, Va- szily Jánossal.

Ott kezdődik a beszélgetés, hogy a harmadik ötéves terv termelési mutatóinak megvalósítását nem most kezdik, hanem már folytatják. Egyrészt azért, mert a második ötéves terv utolsó esztendejére tervezett főbb mutatókat magasan túlszárnyalták, cukorrépából, kukoricából, árpából, here- szénából és még néhány termékből már elérték az 1965-re, illetve az 1963-ra tervezett szintet. Másrészt azért, mert az idei bőséges takarmányalap nagyobb részben már a következő évi hits- és tejtermelést szolgálja. S még ez sem minden, mert a harmadik ötéves

helyett nyolc nap alatt végezték el az aratást. (Barczi István leveléből.)

Nézelődés a vásáron

terv szempontjából cseppet tésére. A mezőgazdász szerint sem kisebb jelentőségű a föld a növénytermelés szakaszán jók termőerejének fokozása, továb- az előfeltételek és csak külön- bá az alapos talajelökészítés és legesen rossz esztendő húzhat - az agrotechnikai követeimé- ja át azt a számításukat, hogy nyéknek minden tekintetben az ötéves terv mutatóit már megfelelő vetés. 1963-ban elérjék. Ezek alapján

• A kisgéresi szövetkezete- sek egy televíziós készüléket kaptak jutalmul a JNB-töl az aratási és begyűjtési munkák gyors elvégzéséért. A szövetkezeti tagok a tervezett tíz nap

• A harmadik ötéves tervben Szlovákiában 192 000 új lakást építünk s ez 50 000-el több, mint a második ötéves tervben felépített lakások száma.

Gerenyi Miklós és Szakács Feri időben elvetették a rozsot.

Szlovákia déli járásaiban az elmúlt évben a répaszezonban 16 olyan kombájn dolgozott, amit a Német Demokratikus Köztársaságban készítettek. A kombájnok teljesítményével mindenütt meg voltak elégedve. Így érthető, hogy a kiállításon is nagy érdeklődés mutatkozik irántuk.

nagyapáktól örökölt módszerektől — vélik többen is. Nagy urak az állatgondozók, annyiért dolgoznak, amennyiért akarnak, mert kit állítsunk a helyükre? — panaszkodik az elnök. Fiatalítás kellene — ezt szintén valamennyien vallják. Csakhát hogyan, ha a fiatalok nem nagyon törik magukat, hogy elsőnek jelentkezzenek a szövetkezetbe. De miért? — bonyolódik tovább a kérdés. Erre már nehezebb a válasz. Egy félremagyarázhatatlan valóságot mégsem lehet megkerülni. Mert érdekes, vagy inkább természetes az, hogy a traktorokhoz, gépekhez mindig akad fiatal, sőt több is a jelentkező, mint amennyit alkalmazhatnak. Mi tehát a feladat? Bátrabban kell gépesíteni, me- chanizálni az állattenyésztési termelést. Es van elég szakiskola az országban ahhoz, hogy a bodrogmezöieknek is jut hely bennük. De ilyen dolgokról hányszor beszéltek az iskolából kikerülő fiatalokkal? Bizonyosan kevésszer.

A világ legrégibb autója a Markus-rendszerü gépkocsi, 1875-ben gyártották az adamovi gépgyárban. Különben egy bécsi múzeum tulajdonát képezi, s úgy kölcsönözték ki a brnoi árumintavásárra, ahol mint az a képen is látható, „üvegkalitkában“ tartják. A látogatóknak alkalma nyílik megismerni autóiparunk fejlődését., ha összehasonlítják a fenti képen látható gyártmányt az alsó képen látható legújabb gyártmányú (i01-as személygépkocsinkkal.

T assan kialakul a helyes vélemény. A fiatalok megnyeréséhez elengedhetetlenül szükséges a gépesítés. De ahhoz is, hogy a vállalt merész feladatot, a harmadik ötéves terv mutatóit már 1963- ban elérhessék.

—lázi betakarítással jól állnak.

De hogyan haladnak az utóbb említett feladatok teljesítésével? A helyszínen győződünk meg a dolgok állásáról. A 744 hektár szántóra 3800 köbméter komposztot készítettek. Fiatalok, öregek, emberek és gépek fáradhatatlanul szorgoskodtak azon, hogy minél több tápanyag jusson a kevés- humuszú Latorcamenti földekre. A mezei telepekbe kihord dott trágyával minden évben letrágyázhatják a szántóterület 25 %-át. A vetés? A szövetkezet gépi brigádja évek óta kifogástalan munkát végez, de az idén különösen kitett magáért. Már arasznyi magasságú a repce, kikelt az őszi árpa is, s az őszi takarmánykeverékeket még szeptember első napjaiban elvetették. Nem hiába valamennyi traktoros fiatal, nincs is hiány lendületben, nemes vetélkedésben. Hegedűs Jani, Tirpák Béni, Gerenyi Miklós, Kresztyankó Laci, Pekáro- vies Pista egyaránt megérdemlik a dicséretet szorgalmukért.

Az is szóba kerül, hogy milyenek a kilátások- a harmadik ötéves terv idő előtti teljesíjoggal feltételezhettem, hogy az állattenyésztés ontja a pénzt a szövetkezetnek. Hiszen csak természetes, hogy az állattenyésztési termelés a növény- termelésen alapszik.

Az állattenyésztés is dicsekedhet eggyel-mással, de ebben az évben, legalábbis ezidáig sem a termelési sem a pénzügyi tervet nem teljesítették. Pedig akár szemes-, akár siló- és szálastakarmány korlátlan mennyiségben rendelkezésükre áll. Hol a hiba gyökere? — vetődik jel a kérdés. Mi okozza, hogy a saját termelésű olcsó takarmányból is drágábban termelik a tejet, mint amennyiért eladják?

Nem tudnak megszabadulni a

A NAPOKBAN baráti körben arról vitatkoztunk, hogy hazai gyártmányaink a nyugati világ agyonreklámozott autógumi- köpenyeivel szemben hogyan állják a versenyt. A vita, mondhatnám kiegyensúlyozott volt, igaz, akadt olyan is, aki hangos esküdözéssel védte a nyugati „pneumatic“-ok egyeduralmát, de ezzel az egyetlen „autónélküli szakemberrel“ szemben ott voltak a Sparta- kosok is, akik erről a kérdésről ugyancsak elmondták véleményüket. Nos, ez késztetett arra, hogy a legutóbbi vágvöl- gyi utam során megállják Pú- chovon. s szakemberek segítségével bepillantsak a kormány és a Központi Szakszervezeti Tanács vörös zászlajával dekorált Ivfájus elseje üzem életébe, képet kapjak arról az útról, melyet ez a fiatal gyár rövid egy évtizednyi idő alatt megtett.

A KLUBSZOBA ASZTALÁT vagy tizen üljük körül: Rudolf Gabčo, a szenior, a karbantartó részleg szocialista munkabrigádjának vezetője, Dagó János a Szentpéterről jött ezermester, Ján Martinec ökonó- mus, igazgatóhelyettes, Magdaléna Surová vegyész, Lipták mérnök, aki a főiskolái katedrát örömmel váltotta fel a praktikus munkával, Alojz Hunka, akire a púchoviak a legbüszkébbek, a „Szakma leg- kiválóbbja“ jelvénnyel és a „Kiváló munkáért“ érdemrenddel kitüntetett ifi munkás a szocialista munkabrigád mozgalom púchovi, de országos viszonylatban is egyik első elindítója (ma már az üzemben 23 szocialista munkabrigád működik), Michálek Simon a nyersköpeny osztályból és mások.

Rudolf Gabčo, a karbantartó részlegről nem állja szó nélkül, s Michálek szavainak igazolására példát mond:

— Ma már az én munkaszakaszomon nem talál embert, aki ne lenne betanult szakmunkái, — nagy szó ez, ha számbaveszi azt, amit nekünk sem szabad elfelejtenünk, hogy itt magunk körül zömében olyan emberek vannak, akik a faluról jöttek. Akármelyik szektort veszem, mindenütt tanulnak az emberek, vannak, akik műszaki középiskolát végeznek az esti iskolában, vannak, akik még feljebb pályáznak, egyetemi tanulmányokat folytatnak. Az érdem az úttörőké, a Hunko brigádé. Ök először kitanulták a bádogos szakmát, amire ezzel elkészültek, új szakma tanulásához láttak. Ma már mind hegesztő is, az idén a lakatos szakma elsajátítására kötelezték magukat, de van közülük, aki érettségire készül, sőt tévúton technikai főiskolát végez.

Egymást követik a közbeszólások, s nyomukban elém tárul a fiatal üzem rövid múltja és a holnap távlata. A harmadik ötéves terv során az üzemnek a mai termelési kapacitás kétszeresét kell elérnie.

— Felkészült erre az üzem és az üzem kollektívája?

— Igen — hallatszik majdnem egyszerre a válasz s a további magyarázat céljából Ján Martinec ehhez még hozzáteszi:

— Változtatnunk kell az eddigi technológiai eljárásokon, ki kell küszöbölnünk a gyártással közvetlenül össze nem függő eljárásokat, s ugyanakkor egy a kor követelményeinek megfelelő modern gépipark beiktatása válik szükségessé. Ezzel egyidejűleg üzemünk legmonumentálisabb objektuma, a kaucsuk előkészítő központ építését is elindítjuk.

ÖNKÉNTELENÜL is felvetődik a kérdés: ahol ily nagy feladatokkal kell megbirkózni- ok a dolgozóknak, vajon a termelés visszaesése nélkül biztosítható-e a 42 órás heti munkaidő bevezetése? — kértem végül én Is szót.

Púchovi ismerőseim közül Hunka Alojz elvtárs ad választ, így tudtam meg, hogy az üzemi párt- és szakszervezet a munkaidő lerövidítése érdekében ankétot hirdetett, melynek keretében többszáz javaslatot terjesztettek elő a munkások, mesterek, technikusok és mérnökök. A javaslatokat az előkészítő bizottság latolgatta, mérlegelte, és amelyek jóknak bizonyultak, azokat átvették a gyakorlatba is.

Beszélgetésünket František Lipták elvtárs zárta be. — Befejezésül — mondotta, — nézzük mag, mit nyer a munkaidő

lerövidítéssel a púchovi üzem dolgozója? Nos, nagyon sokat. Tudom, az emberek többsége nem szereti, ha számokban beszélünk, ám az egyszer talán ezek a kényeskedők is szívesen veszik a száraz adatokat. Nézzük csak. A 42 órás munkahét egy esztendőben 36 nappal növeli a szabad napok számát, anélkül, hogy a bér- és fizetési feltételek csorbát szenvednének. A lerövidített idő alatt munkás, technikus ugyanazt a bért éri el, mint annak előtte, így például a VI. osztályba sorolt munkás havi 184 munkaóra mellett átlagosan havi 1510 korona fizetést ért el, ez 8,90 koronás órabért jelent. A 168 órára csökkentett munkaidő mellett egy órára 8,90 korona kereset jut, ami 8,7 százalékos béremelkedést tesz majd ki. Természetes, hogy ezeket az előnyöket csak bizonyos előfeltételek tartós biztosítása mellett lehet elérni. Biztosítanunk kell a tervbe vett munkatermelékenység magasságát, be kell tartanunk az átlagbér emelkedése és a munkatermelékenység növekedése közti arányt, s az elkövetkező tervszakaszokban a terv által megszabott feladatok teljesítését a megfelelő műszaki-ökonómiai irányszámok keretén belül kell biztosítanunk.

Nos, mit tehetne ehhez még hozzá a riporter, az újságíró? Marx a munkaidőről azt írta,

hogy a munkaidő megtakarítása ugyanolyan fontos, mint a szabad idő meghosszabbítása, vagyis azé az időé, amely az egyén továbbfejlődését szolgálja. A 42 órás heti munkaidő bevezetése a púchoviaknak alkalmat ad, hogy tovább fejlődjenek, hogy elsajátíthassák a műszaki tudományok számukra szükséges valamennyi vívmányát, mert ezeknek birtokában termelési feladataikkal is majd könnyebben birkóznak meg. Az üzemben gombamódra szaporodó és egészséges feltételek mellett küzdő szocialista brigádok kellő biztosítékul szolgálnak, hogy ez a kulturális követelmény is valósággá válik Púchovon.

MÁR KINT JÁRTAM az állomáson, s még mindig az emberek jártak az eszemben. Nem is az emberek, hanem az a nagy-nagy út, amit ezek az elvtársak megtettek. Mert! nemcsak a munkahelyükön váltak emberebb emberekké, de a magánéletükben is magasabb- rendű erkölcsi mércét állítottak maguknak.

De hadd idézzem Simon Michálek feleségének szavait: „Nemcsak én állítom, hisz erről mi asszonyok már sokszor beszéltünk egymás között. Megváltozott, szebbé vált körülöttünk az élet. Azelőtt még csak elképzelni sem tudtam mit csinál a férjem a gyárban, de ha meghívtak bennünket, hát elmentem, igen, be az üzembe. Megnéztem, hol és mit dolgozik a férjem, s ma már én is vele izgulok, hogy

jobban sikerüljön napi munkája. Egész észrevétlenül » érdekeltté tettek engem is ott az üzemben, hogy jobban menjen a munka. Most már együtt örülünk a sikereknek. Simon ha hazajön, magyarázza nekem az újdonságokat, én meg hallgatom s belefeledkezem, mint egy valóságos mesébe. Simonnal ilyenkor verebet lehetne fogatni — kacagnak Michalková szemei — s boldogságában, hogy engem is érdekel munkája, kapja magát, segít a házi munkában, oly nagy nekibuzdulással, hogy már én veszem ki kezéből a seprűt — eredj Simonkám, eredj a könyvhöz, tanulj, mert a jó munkásnak tanulnia kell. Ezt is tőle tanultam meg, az uramtól, az én élettársamtól — mondja valami nagy áhítattal Michalková.

— Mi a változás oka? — kérdeztem meg a szőke Simon feleségét. Két mosolygós szemével büszkén állta tekintetem, aztán odamutatott a transzparensre: Szocialista módon dolgozni, szocialista módon élni.

S én e kibontakozó mozgalom, embert és kort formáló jelentőségét ekkor éreztem meg a maga teljes egészében, akkor, amikor a faluról jött és öntudatos munkásfeleséggé érett asszony szájából a csodálat és elismerés szavait hallottam férje és társainak kemény vállalásáról.

Már otthon jártam, de a sza* vak még mindig bennem csengtek és kitörölhetetlenül bennem égnek mint egy életre szóló nagy-nagy tanulság.

NAGY JENŐ