Új Ifjúság, 1960. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)
1960-09-06 / 36. szám
mclVZCT <..• » • ... .", hruscsov Finnországi látogatása a közvélemény érdeklődésének középpontjában áll. A finn lapok többsége hangsúlyozza, hogy a szovjet kormányfő látogatása a két ország jóviszonyát bizonyítja és kifejezi azt a reményét, hogy Hruscsov megbeszélése a finn államférfiakkal hozzájárul a két ország kapcsolatainak további fejlődéséhez. A Piajvian Sanomat című lap vezércikkében így ír: meggyőződésünk, hogy a szovjet kormányfő látogatása a jószomszédi viszony további erősítését jelenti. A lap hozzáfűzi, hogy a két ország társadalmi rendszerének különbözősége nem befolyásolta Finnország és a Szovjetunió kapcsolatait, bár Finnországban „mindig voltak halandók, akik mindent megtettek, hogy megbontsák ezt a jó viszonyt.“ Kétségbevonhatatlan azonban, hogy a finn nép túlnyomó többsége őszintén kívánja — nemcsak szavakban, hanem a valóságban is —, hogy baráti politikát folytassunk a Szovjetunióval. a kölcsönös segítségi és barátsági szerződés és a semlegesség szellemében.“ A Turun Sanomat hangsúlyozza, hogy a szovjet-finn kapcsolatok az utóbbi időben pozitiven fejlődtek, s ez mindkét fél számára hasznbs volt. Az Ilkka című lap szerint Hruscsov látogatásának hírét a finn közvélemény szívesen fogadta, majd hangoztatja: „A szomszédos nagyhatalom vezetőjének látogatása annak a megbecsülésnek 'rendkívüli megnyilvánulása, amelyet a Szovjetunióban országunk iránt táplálnak, valamint tanújele a két ország jószomszédi baráti kapcsolatának.“ Kettős ünnep A podbrezová! J. Šverma Vasművek dolgozói kettős ünnepet tartottak. A Szlovák Nemzeti Felkelés 16. évfordulóján üzemük megalakításának 120 éves évfordulóját is ünnepelték. A vasművek dolgozói a második negyedévben elért eredményekért ekkor kapták Mozgalom vörös zászlaját. Ké- meg a Kohóipari Minisztérium pünk az üzem egyik részét áb- és a Forradalmi Szakszervezeti rázolja. Olaszország és a rakétabázisok íl Az olasz kormány volt az egyedüli, amely feltétel nélkül járult hozzá az amerikai atomrakéták kilövéséhez szükséges rámpák kiépítéséhez, anélkül, hogy erre NATO-beli tagsága kötelezte volna, — de nem ellenzi azt sem, hogy az amerikaiak olasz területen megkezdjék a Polarisz rakéta felszerelését a mozgó bázisokra, vasúti kocsikra, teherautókra, stb. De a rakétabázisok sokasága mellett Itáliában az ezek kilövését irányító radar-állomások egész hálózata áll kiépítés alatt. A már meglevőket „egyelőre“ az amerikai stratégiai felderítő repülőgépek ellenőrzésére használják, mint amilyen például a Szovjetunióban lelőtt li-2 repülő is volt. A pilótánál* talált feljegyzésekből minden kétséget kizáróan megállapították, hogy útirányának kiszámításánál az olasz Aviano melletti repülőtér radarállomásának jelzéseit is követte. Nem alaptalan tehát az a vád, hogy Olaszország is felelős a szovjet légitérben végzett amerikai kémrepülésekért. Erre a vádra az olasz kormány nem tudott egyebet felhozni, mint hogy eddig olasz földről egyetlen amerikai felderítő repülő sem szállt fel. De a radarjelzésekről hallgat. A rakéta-rámpák és radarállomások felépítésével Olaszország Európa egyik legfontosabb hadibázisa lesz. Ezt a nézetet vallja a Pentagon számos magasállású tisztje, köztük maga Twining tábornok, a nagy vezérkar főnöke. Az ő véleménye szerint Olaszország — mivel nincsen annyira kitéve a szárazföldi ellenoffen- zívának, mint Nyugatnémetország — sarkpontja lesz az Egyesült Államok európai rakéta-stratégiájának. A valóságban mindenki előtt világos, hogy Olaszország veszélyeztetettsége egyáltalán nem kisebb Nyugat-Németországénál. A kis térképen, mely első cikkünket kísérte, Észak- Olaszországban, a velencei síkságon ott láthatjuk a Nike- Ajax és Herkules típusú rakétabázisokat, melyeket már több mint egy éve állítottak fel. Hivatalosan repülőtámadásokat vannak hivatva kivédeni, bár a valóságban a Nike-Herkules a szárazföldi célpontok, tehát tanktámadások ellen is felhasználható, mert hatótávolsága 200 km és 4000 km óránBulgária dicső szeptemberei Amikor a Hitler által beharangozott „ezeréves birodalom“ ezeréves kilátásai gyanúsan kezdtek hónapokká, majd hetekké zsugorodni, elérkezett a náci-járomban sínylődő Bulgária napja Is. A győzedelmesen előretörő szovjet hadsereg támogatásával a bolgár dolgozók 1944. szeptember 9-én fegyvert fogtak és végleg leszámoltak a német országbitorlókkal, aminek most ünnepük tizenhatodik évfordulóját. Az őszi nap akkor újból beragyogta a kazanlaki rózsaligetek piros-fehér virágszőnyegét, megaranyozta a Balkán-hegység erdeinek zöldjét és dalt fakasztott a bolgár rózsaszedő leányok ajkán. Szeptember hónapja azonban már azelőtt is többször dicső fordulópontot jelentett a bolgár nép történelmében. Mintha a sors szeszélye folytán mindig szeptemberben kellett volna lezajlaniuk a nagy eseményeknek. Így huszonhét évvel ezelőtt, ugyancsak szeptember havábah kezdődött az ún. lipcsei per, amelynek során a kátyúba jutott hitlerista párt a birodalmi parlament íelgyújtásával vádolta a bolgár nemzet halhatatlan emlékű fiát, Dimitrov Georgit, Bulgária Kommunista Pártjának akkoriban Berlinben élő vezetőjét. Ez a nácik részéről „szabadtéri előadásnak“ szánt per volt a német fasizmus első erőpróbája a nemzetközi kommunizmussal. Dimitrov lángelméjének és szívós kitartásának köszönhető, hogy a gyalázatos vád összeomlott és a kudarcba fulladt per nemcsak a bolgár, hanem egyszersmind a világproletariátus ragyogó győzelmével végződött. Az egész nácitábornak ugyanis nem sikerült egyetlen kedvére való tanút felhajszolnia a német munkásság köréEgy szófiai utcarészlet bői, aki hajlandó lett volna Dimitrovot megrágalmazni: a nemzetközi proletariátus szolidaritásának iskolapéldája! Volt azután még egy, munkásvér áztatta, nem kevésbé dicső szeptember, amely arany betűkkel ékeskedik ,a bolgár nép történelmében. — Bulgária kerek ötszáz évig nyögött a török félhold rémuralma alatt és csak 1877- ben sikerült bolgár forradalmároknak orosz segítséggel kiűzni a gyűlölt országrablókat. De a hőn óhajtott szabadságot még ez a győzelem sem hozta meg. A belső ellenség, a nép ellensége, tovább garázdálkodott: a földesurak. Ők irányították a pópák tevékenységét, akik viszont szellemi vakságban és mesterségesen szított lelki rettegésben tartották a tudatlan néprétegeket. Akkoriban a bolgár nemzet legjobb fiainak tízezrei idegenben voltak kénytelenek megkeresni az önkéntes száműzetés keserű kenyerét. Csak amikor a cári Oroszországban fellobbant a Nagy Októberi Szocialista Forradalom lángja, az örömtüzek visszfénye Bulgáriába is elvilágított. Ennek eredménye volt azután az első nagyobb bolgár népi megmozdulás, az 1923. évi véres kimenetelű Szeptemberi Fasisztaellenes Felkelés. Szeptember volt tehát akkor is, amikor az egyik bolgár falu községházán első ízben kitűzték a vörös lobogót és bolgár hazafiak vérüket ontották a nagy eszméért: a népek szabadságáért, a bolgár köztársaságért. Mert a bőrüket féltő nagybirtokosok hullarészeg csendőröket uszítottak rájuk és a község pópája volt az, aki nyomra vezette a pribékeket. A vérbe fojtott felkelés megmaradt hőseire ugyancsak a pópa mutatott rá sajátkezűig: „Ez is köztük volt, ez is áruló!“ És eldördült a csendőrtűz válogatás nélkül, irgalom nélkül, a bolgár cár és a „haza“ nevében. A kíméletlen mészárlás közepette egyszerre csak egy pöttömnyi, mezítlábas gyermek bontakozott ki a puskapor füstjéből és kétségbeesett „Apuka, apuka!“ kiáltással botladozott esetlen lábacskájával ,a megkínzott, egymáshoz láncolt „árulók" felé. „Kegyelem! Kegyelem!" — hallatszott az asszonyok jajveszékelése két sortűz között, de az apróság már át is nyalábolla apja térdét, mintha védené, mintha azt visítaná a vérebek fülébe: „Nem adom!" És amikor felharsant az utolsó vezényszó: „Tüzelj az árulóra!“, a marcona csendőrök megtorpantak. Tán ráeszméltek, hogy ők is bolgárok, ők is emberek, nekik is van gyermekük? Egyikük sem vállalta a kockázatot, hogy esetleg a gyermeket is eltalálja. A csen- dörparancsnok végül is kénytelen volt elválasztani a könnyező apa béklyóit a többiekétől, mire a nép, a győzedelmes nép pillanatok alatt vasgyűrűként fogta közre fiacskájával együtt a halálra ítéltet és saját testével védelmezte további bántalmazás ellen. — Ragyogó példája volt ez a nép összefogásának, hatalmának, a fegyvertelen tömeg diadalának a fegyverek fölött — írja a „Meghaltak a köztársaságért" című elbeszélésében Daszkalov Sztojan. a nagy bolgár fró. — Az akkori gyermek ugyanis én voltam, a megmentett szabadságharcos pedig édesapám. K. H. kénti sebességet tud kifejteni. Az ádáz fegyverkezési verseny megállás nélkül folyik tovább. Az amerikai stratégák minden percben újabb és újabb rakétatípus feltalálását kürtölik világgá, amelyek — szerintük — néhány éven belül az ún. „abszolút“ fegyver megszületését fogják magukkal hozni, azét a fegyverét, amely „minden támadást eleve lehetetlenné fog tenni.“ Hogy számításukba kis hiba is csúszhat bele és a szó szoros értelmében „halomra“ döntheti spekulációjukat, mert romba döntheti a világot, azzal ők vajmi keveset törődnek. A legjobb példa erre az a stratégiai szerep, melyet — mint fent írtuk — Olaszországnak szántak. Ezek a stratégák nem törődnek azokkal a szörnyű kiadásokkal, amibe kísérleteik és „abszolút“ fegyvereik kerülnek és amelyek az egész emberiség gazdasági romlását fogják előidézni még akkor is, ha háborúra nem kerül sor. Ők katonák és a politika őket nem érdekli. Őket nem érdeklik a leszerelési tárgyalások és azok a lehetőségek, amelyek, ha pillanatnyilag nem is kecsegtetnek eredménnyel, minden józanul gondolkodó ember szemében az egyedüli „abszolút fegyvert" jelképezik, mely minden háborút lehetetlenné tenne. Ro Október előtt Pótoron A 101-es Tatra lassan kúszik az emelkedőn. 'Nehéz szénrakományt szállít. A felforrósodott aszfaltburkolat szinte nyúlóssá válik hatalmas kerekei alatt. A szűk fordulónál még inkább lassít a kocsi, majd kiérve az egyenesbe, megáll. Huszonöt év körüli fiatalember száll ki a kocsiból. Segítőtársa, egy idősebb férfi, a fülkében marad. Ogy látszik, ő jobban bírja a füllesztö hőséget. Fiatal társa ellenben másképp gondolja. Kiegyenesíti testét, kicsit hajlong, majd pár lépést futva tesz meg az autó körül. A felfrissítő mozdulatok után újból a volán mögé ül. Amikor megszólítom, már búg a hatalmas gép. — Egyáltalán nem zavar, sőt jó, hogy jött, hisz láthatja — és fejével társa felé int — talán álmodik is. — Es az öreg valóban egyenletes horkolásba kezd. — Tudja, — mondja Pintér Sándor, fiatal autóvezető ismerősöm, — ebben a kánikulában hamar elnyomja az embert az álom, csak vigyázzon az elv társ is, nehogy a Gyula bácsi sorsára jusson. Pótor előtt aztán újból megáll a kocsi. A változatosság kedvéért most már kelten szállunk ki, Gyula bácsi pedig szorgalmasan horkol tovább. Az én Sándor barátom ellenben a patakhoz fut. Alaposan megmossa felsőtestét és búcsúzóul még megkérdi: — Akkor hát kit is keres az elvtárs? — A CSISZ-szervezet elnökét. — Akkor csak a Ház Pali után érdeklődjön, mert ő az. — Azután újból felbúg a motor, elporzik Losonc irányába. A bányaigazgatóság portása egyenesen a személyzeti osztályra küld. Megfogadom tanácsát. — Igen, Palo Ház az elnök. Éppen reggel beszéltem vele — mondja Ma- rienna Gajdosává. — Mindjárt fel is hívom, nem mész- sze dolgozik, három kilométernyire az egyik tárnában. Ogy tudom, a villanyvezetéket javítja... Ám a drót túlsó végéről számomra kellemetlen hír érkezik. Délután kettő előtt aligha beszélhetek Palo Házzal. — De talán így sem történt semmi, — hallom tisztán a beszélgetést. — Nincs más hátra, minthogy tájékoztasd az elvtársat, Marienka. Kettőig talán elkészülünk, és ha úgy gondolja az elvtárs, hogy ... Es valóban. Az elnök nélkül is boldogultunk. A pótori fiatalok igazán jól felkészültek az oktatási évre. A párt jelöltek és azok a CSISZ-tagok, akik már az előző években is részt vettek a CSISZ oktatási évében, az 1960—61-es évben pártoktatásban részesülnek. A többiek pedig a CSISZ keretén belül fejlesztik politikai tudásukat. A pótori bányákban hét politikai kört alakított az ifjúsági szövetség üzemi szervezete. Így alakult meg egy kör a Tanuljunk a CSISZ-ről, négy pedig Tanuljunk a pártról! Hasonló módon jött létre két, a Világ térképe felett kör is. De a pótori fiatalok nem feledkeztek meg azokról a társaikról sem, akik vidékről járnak a bányákba. Az ö számukra is biztosították a politikai fejlődés lehetőségeit. A CSISZ losonci járási vezetőségével karöltve lehetővé tették, hogy a falusi bányászfiatalok a helyi politikai köröket látogathassák. És amikor Marienna Gaj- došovával már a pótori bányászfiatalok balatoni kirándulásáról beszélgettünk, csatlakozott hozzánk Mikuláš elvtárs, a nagykürtösi bányásziskola nevelője is. ÍVJ ikuláš elvtárs nem bő-í'-* beszédű ember, de amikor a bányásziskola fiataljaira tereltük a beszédet, nem állta meg szó nélkül. — Ebben az évben ötvennyolcán végezték el a harmadik osztályt, s az év vége óta a legkisebb panaszt sem hallottunk egy növendékünkre sem. Tudja kérem, ez úgy van — és egy pillanat múlva máris kérdéssel kezdi. — Tudja mikor a legboldogabb egy nevelő? — Sejtem, — válaszolom. — Akkor tudja, hogy mit jelent számomra, hogy ... Mikulás elvtárs még sokszor megismételte a „tudja, hogy“-ot. Csak akkor hagyta abba, amikor megérkezett Palo Ház, a CSISZ-elnök. Sajnos, újat ö sem tudott mondani szervezetéről. De a telefon újabb csengése megmentette a pirulástól, mégha az az ö munkáját is dicséri; mert hát egy egyszerű „sorkatona“ Marienka Gajdošová is tud „sok mindent" a szervezetéről. Palo Házt a közeli bányába hívták, egy szénkombájn leszerelésére, melyre a handlovaiak várnak türelmetlenül. És a CSISZ-elnök büszkén, ha kissé pirulva is, elhajtott a megjelölt helyre. De Marienka Gajdo- sóvá és Mikulás nevelő tájékozottsága Palo Ház munkáját dicséri. S. A. Az eredmények köteleznek Lothar Kubert, az emberrablás áldozata. Néhány héttel ezelőtt fantasztikus eset kavarta fel a berlini közvéleményt. Lothar Kubert-et, a berlini földalatti villamos fiatal alkalmazottját egy hajnalon megszólította két ismeretlen: — Nyugat-Berlinben vagyunk már? Kubert bólintott. Igen, épp ott voltak a két szektor határán, ámbár köztudott, hogy a földalatti egész vonala a demokratikus Berlin kezelésében van és annak fennhatósága alatt áll. Kubert egy pillantást vetett a kíváncsi utasokra, bevezette őket a Staaken-állomás várószobájába, rájuk zárta az ajtót és értesítette a rendőrséget. A két szökevényt, mert azok voltak, persze lefülelték. Egy héttel később a Staa- ken-állomáson, mint azt egy szemtanú előadta, a következő jelenet zajlott le. Kubert éppen közeledett, amikor három civilruhás férfi előugrott fejtekéből, mint a vadnyugati filmekben, leütötték a fiatal vasutast és erőszakkal nyugat-berlini területre hurcolták. A három „civil“, mint kiderült, a nyugat-berlini politikai rendőrség tagja volt. A föld termőképességének javítására irányuló országos mozgalom egyik részét képezi a komposztkészítési akció is. E téren Szlovákia mindhárom kerülete teljesítette tervét. A terv Szlovákiában 2 millió 764 ezer köbméter komposzt készítését irányozza elő. Ezzel szemben augusztus 20-ig Szlovákiában 3 millió 170 ezer 799 köbméter komposztot készítettek. A komposztkészítés tervét a Nyugat-Szlovákiai kerületben 119,2 százalékra, a Közép- Szlovákiaiban 109,7 százalékra és a Kelet-Szlovákiai kerületben 100 százalékra teljesítették. Az ifjúság tevékenyen vesz részt a tőzeg kitermelésben is. E téren a topoľéanyi, Liptovský Mikuláš-i, érsekújvári és a du- naszerdahelyi járások értek el jó eredményt. A komposztké- szítésben elért jó eredmények arra köteleznek, hogy az őszi időszakban is teljes mértékben hasznosítsuk a hulladékot és folytassuk tovább a komposzt- készitést. A nyugat-berlini „vadnyugat" És ekkor a nyugat-berlini lapok rázendítettek a koncertre. „Emberrablás a Staaken állomáson“ — ordította a Morgenpost öklömnyi címe. „A felháborító emberrablás már a nyugati megszálló hatóságokat is foglalkoztatja..." Írja a Welt, korántsem Kubert elrablásán keseregve, hanem azon, hogy Kubert, az NDK területén NDK polgárokat akadályozott meg a szökésben. A zenebona egyre hangosabb lett, s aztán hirtelen — csend lett. Hogy mi történt? Egy apróság. Kiderült, hogy a „szabad világba“ vágyó két szökevény i 20 éves Brozeit és a 21 éves Sandeck többszörösen büntetett tolvaj és betörő, s ezútta is egy közös betörés zsákmányával és annak következményei elől akartak Nyúgat-Ber- linbe szökni. Bűnözőkből pedij Nyugat-Berlin nem szorul behozatalra ... A történet befejezéséhei még annyit; az igazi emberrablás — Kubert elhurcolás! — mérhetetlen felháborodási keltett egész Berlinben, s i nyugat-berlini rendőrség természetesen kénytelen volt szabadon bocsátani a fiatal vasutast.
