Új Ifjúság, 1960. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)
1960-08-30 / 35. szám
t 1 OLESZ HONCSAR; Látom, amint kilépsz a hegyek közé bújtatott házatokból, és lenézel a völgybe. — Teréz! — hív anyád, de te állsz és nem válaszolsz. — Teréz! — és te valakire mosolyogsz. A szlovák Vashegységben fütyül a szél. Száraz a tavasz, körül mindenhol zöldéinek a tölgyek, kopott kövek mosolyognak a napfényben. — Teréz! Kit nézel? — de te széttárod karodat, mintha repülni szeretnél és úgy válaszolsz. — Édesanyám! Csak az isten tudja, kit nézek. A magas ég úgy kong feletted, mint a félrevert harang. II. — Hová nézel ? Kire vársz ? . Dermesztő hideg volt, amikor bekopogtam ablakodon. Hallottam, hogy a házban nem alszanak, de senki sem válaszolt. Tanakodtak bent, hogy kinyissák-e az ajtót. Az udvaron végigsöpört a hó, tele lett a szemem. A hegyről valóságos hó- fergeteg zúdult alá. Ismét bekopogtam. Csendesen, halkan, mintha tényleg valaki meghallhatná odalent a völgyben. — Ki az ? Mit mondhattam ? Ki va- eyok? — A maguk embere — mondtam és nem hallok egy hangot se. — Már harmadik nap víz helyett havat ettünk. — A maguké! — ordítottam teljes- erőmből. Ekkor a házból halvány fény vetődött rám. — Mama, oroszok! Az ajtót nem szabadott kinyitni. Mindenre készen magam elé tartottam géppisztolyomat, amikor beléptem. A zseblámpámmal világítottam. Édesanyád megtört alakja az asztalnál éppen befedte a villanyégőt, és te a magas ágy mellett csodálkozva, szégyenkezve néztél rám és dús haj- fonatokkal eltakartad az arcodat. Eloltottam a lámpásomat és mondtam, hogy fedjétek be az ablakokat. Te mezítláb székre álltái, hogy eltakard az ablakokat. Szégyenkeztem ránézni gyönyörű fehér lábadra, de hiába fordítottam el tekintetemet, úgyis láttam őket. Amikor leléptél a székről, megálltál előttem. Csak akkor vettem észre, milyen tépett, rongyos a fehér köpenyem. — Tényleg azok ?... Ilyenek az oroszok? — És maga milyennek képzel bennünket ? — ... Ilyennek. Kezet adtál. Az én kezem vörös és érdes volt, tele piszkos zúzódással. — Ki jár magukhoz? — Ma nem volt nálunk senki, katona úr. — Szólalt meg anyád. A kemencénél állt és szomorúan nézett rám. — És ki után szomorkodik ? — Az én Ferencem után — mondta anyád. — A Csehszlovák Köztársaság után — mondod te. kilépek az udvarra és körültekintek. Az égen ragyognak a csillagok. Az egyik oszloptól Ilja alak ja válik el. Fehér, mint a kísértet. Majd összefagyott, azid és kérdezi: — No mi van? — Bemehetünk. — Vigyem a „harmonikát“ is? — Hozd. Belépek a szobába. Amikor Ilja meglátja a kemencét, mosolyogni kezd. A „harmonikát“ odatámasztja az ajtó mellé, megrázkódik a hidegtől és csodálkozva hallgatja a szlovák beszédet. — Hiszen mintha otthon lennénk! — mondja. — Mindent értek! — Mi is értjük magukat. Mi szlovákok vagyunk. Anyád rámutat a sarokba állított koferra. — Mi az? Rádió? — Jól mondod: rádió. — Rádió! — csapta össze anyád a kezét — könyörgöm, ne hozzák a szobába! Maguk itt maradhatnak, de a rádiót ne hozzák ide. Ez az oka a mi szerencsétlenségünknek is. A mi Ferencünk is emiatt járta meg. Késő éjszakákig ücsörgött a ti Ferencetek a rádiókészülék mellett. Hallgatta Londont és Moszkvát. Nem volt elővigyázatos és a munkahelyén mindent elmondott, amit hallott. Jöttek Tiso kutyái, a rádiót összetörték és Ferencet elvitték. A múlt csütörtökön lőtték agyon a kőbányában. Az őrsparancsnok azt mondta, hogy partizán. Számukra aki szlovák, az partizán. Mondja, milyen partizán volt az ő ura? Erdész volt és semmi más. S mégis elvitték, lövészárkot ásni. Könyörgöm, minek újabb szerencsétlenség ?! — Mamka — csitítja Ilja. — Ez a rádió néma. — Ne hozzák ide, katona urak! Ilja megfogja a leadókészüléket és kiviszi a házból. A kemence leheli a meleget, forrósit mint a pálinka. Érzem, amint lassan kiszivárog egész testemből a hegyi hideg. Elő- vigyázatból három nap, három éjszaka nem raktunk - tüzet. Egyszer, mint a fehér hóemberek, gubbasztottunk magasan fönt a hegycsúcson, ahonnan látni az egész környéket. Vártuk a hívást, a „szimfónia“ szignált és mindent jelentettünk, ami szükséges’ volt, a rádión keresztül. Tartózkodási helyünket igen gyakran változtattuk és ez nyugtalanított, idegesített bennünket. Bújni egyik bokorból a másikba, különösen éjszaka, idegtépő. Csak legalább kevesebb hó lett volna, bizonyára bunkert ástunk volna. de így csak a havat kotortuk el a kezünkkel és térdünk alá terítettük a szakadozott köpenyt. A legrosszabb az volt, hogy a leadókészülék is elromlott. —' Látod, mi lett az egészből ? — kérdezte fagyosan Ilja, amikor végleg meggyőződött róla, hogy a leadó egyetlen hangot sem továbbít. Minden feladatunkat teljesítettük és úgy döntöttünk, hogy még ezen az éjszakán visszatérünk a mieinkhez. A mosdóba melegvizet öntöttek, megpróbáltam kitisztítani a kezemen lévő zúzódásokat, de megmerevedett ujjaim nem engedelmeskedtek. — Várjon, majd én! A te ujjaid ügyesek voltak és csak úgy sugározták a meleget. Egy kicsit sem fájt, amikor letépted a véres kötést. Bedobtad a sarokba és új, tiszta kötést tettél a kezemre. — Tessék, orosz urak, foglaljanak helyet az asztalunknál — mondta anyád. — Fogyasz- szanak egy kis meleg kávét. Te tetted elénk. — Tessék parancsolni, még egy csészével, — mondtad — amikor kiittam. — Oly régen várjuk magukat .. elvtárs! Bátran néztél a szemembe. Éreztem, amint a szívembe lépsz... III. Cigarettázunk, alszunk he- /erészünk. Hatvan órája nem zártuk be a szemünket. — Aludjanak. — mondod majd én őrködöm Mosolygunk és fölkelünk i díványról. — Hova mennek? — kérdőd. — Nincs időnk, Teréz. Anyád halvány, szomorú és suttog, imádkozik. — Mama, — mondja Ilja — mi még eljövünk!.,. A Katyu- sával és a „Rettenetes Ivánnal“. Csinálok maguknak új rádiókészüléket és ismét hallgatni fogják az egészy világot. — Adja az isten! — suttogja — Terka, kísérd ki a vendégeket. Kilépünk a dühöngő szélbe és elhagyjuk az emberi fény, meleg és szeretet kis zugát. Mélyen alattunk mintha a föld alatt zúgna, állandóan dübörög a front. Kékkő mögött rakéták röppennek az égre. Jobbra is, balra is magas hegyek, mint hatalmas erődök. Te könnyű kendődben haladsz előttünk és bekukucskálsz minden szikla mögé. Megállunk a fehér, havas út felett. Alattunk fasiszta autók feketéllenek és a máglyák körül ugrándozó sofőrök melegszenek. A csúcsról havat sodor le a szél. Elmagyarázod, hogyan jutunk el legkönnyebben a malomhoz, aztán lehúzod kötött kesztyűdet és búcsúzóul kezet nyújtasz. Gyenge, finom kezed reszketett, forrón sütött. A hegyre tekintettem, amely valahogy már nem volt oly rideg és idegen. — Mi még találkozunk, Teréz. Nem lehet, hogy ne találkozzunk. Elgondolkozva álltái. — Érzem, hogy a sors hozott össze bennünket. — Várni fogsz? — Várni fogok. IV. Visszatértem. Kékköt már elfoglaltuk, a környező hegyeket és utakat is. Már messziről láttam, hogy az ismert udvaron semmi sincs. Csak az üszkös gerendák feke- téllettek és körülötte csupasz kövek fehérlettek. Amikor közelebb jöttem, megláttam az anyát. A hamuban kotorászott s mindenféle dolgokat szedett ki belőle. Hasznavehetetlen dolgokat. Amikor előkotorta, megnézte és otthagyta. Látni lehetett, hogy semmire sincs szüksége abból, amit előkotort. Csak azért tette, hogy csináljon valamit. — Jónapot, — mondta és ismét lehajtotta a fejét. Nem ismert meg. De mikor elmondtam, hogy ki vagyok, reszketett az ajka, nem tudott szólni Fogta a vállamat és sírt. Amikor kisírta magát, elmondta: — Másnap reggel eljöttek keresni a férjemet. — Meglógott a munkából! — kiabált a rendőr. — Éjjel biztos itt volt! — Nem volt, — válaszolt Teréz. — Hazudsz — kiabáltak. — A havon látszik a nyoma is. Te magad kísérted ki, ott vannak apró nyomaid. — És elkezdtek mindent fölforgatni, törni, zúzni. Végül megtalálták azt a véres kötést, ami a maga kezén volt. — Kié ez a vér? — ordították. — Az enyém, rendőr urak — mondta Teréz. — Igen ? — Megvágtam a kezem. — Csak a hülye hiszi! A vér friss. Partizánok jártak itt! — Amikor az öreg sváb meghallotta ezeket a szavakat, rögtön intézkedett: — Gyere velünk! — és elvitték Terézt Mikulov irányába. — Alig bírtam követni őket. ő ment elől, nem sírt, csak nézelődött. — Menjen vissza, anyám, — mondta. — Nehéz magának dombra menni. Amikor kiértek a hegyhátra, egyre bátrabban tekingetett. — Miért nézel abba az irányba? — kiabáltak rá. — Kékkőt akarom még egyszer látni. — Ott van a szeretőd ? Fölértek teljesen a hegyhátra, oda, ahol az út Mikulov felé fordul. Az én Terézem halvány, de megáll és néz a ml irányunkba. Azok nógatják: — Menj! — Urak, engedjenek még egy percig nézni! Egyszer és mindenkorra emlékezetembe akarom vésni Kékkőt, hogy magammal vigyem. — Nem Kékkő felé nézel, valahová máshová. Én is láttam, hogy máshova néz. Egyszerre hozzáugrott az egyik. — Az oroszok felé néz! Mind a ketten ütni kezdték a pisztolyukkal. Ő védekezik és tovább néz abba az irányba. Távol, a láthatáron már látni lehetett, hogyan lőnek az oroszok ... Megragadták és előre lódították. Ütötték, arcát elöntötte a vér. Cipelték magukkal. Utánuk eredtem, de elestem és csak késő este tértem V. Idővel mindent elfelejtünk. Még a felejthetetlennek tartott első szerelmet is. Mért nem felejthetem mégsem el ezt a véletlen találkozást, ezt a néhány tekintetet soha életemben ? Élsz emlékezetemben, s a szlovák Vashegység mindjobban hozzánő szívemhez. Látom, hogy már nem havasak a hegyek, de zöldek, napfényesek, tele ezernyi virággal, csodás tavasszal. Eltakarom a szemem és mégis látlak: kilépsz az ajtón fehér ruhában és nézel le a völgybe Kékkő felé, ahol akkor a 'mi frontunk állott. Az út már szabad, rajta békés emberek haladnak. Ilyen pillanatokban mi ketten sokszor találkozunk, leülünk a meleg köre és hosszan beszélgetünk: Teréz: Hol voltál ilyen soká? Én: Minden elmúlott. Most már semmi sem választ el egymástól. Teréz: Soha? Én: Soha. Ford.: SZŐKE JÓZSEF Kulturális mozaikok BERLIN . DEMOKRATIKUS ÖVEZETÉBEN a hétéves terv keretében tíz korszerű népkönyvtár épül. MÁSODSZOR TARTJÁK MEG az idén a bábszínházak bukaresti fesztiválját, amely szeptember 14-én kezdődik. Eddig húsz ország harminchat együttese jelentette be részvételét, köztük a Szovjetunió, Kína, és ezúttal először az Egyesült Államok is. ORSZÁGOS ÉRTEKEZLETEN vettek részt a magyarországi könyvesboltok vezetői. A megbeszélésen egyebek között megállapították, hogy egy év alatt öt és félmillió példánynyal nőtt a kiadványok száma: az elmúlt évben 19 812 kiadvány látott 53 millió példányban napvilágot. Ez 5,5 millióval több, mint 1958-ban. MONIKA MANN-NAK, THOMAS MANN LEÁNYÁNAK memoárja a közeljövőben jelenik meg New York-ban Past and Present címmel. Monika Mann tanulmányai, elbeszélései és versei mintegy 190 német és svájci újságban jelentek meg. Dél-Csehország központjában, České Budéjovicén kiállításon mutatják be az ország e vidékének képzőművészetét, képző- művészeti értékeit, régészeti dokumentumait, művészetét, építészeti értékeit. Képünkön Theodor Phálka Középkor vége című festményéből láthatnak részletet. BRATISLAVA I. KEDD: 11.30 Jó hangulatban 12.40 Dalok 15.00 Szimfonikus költemény 17.30 Fiatalok világa 20.00 Közvetítés az olimpiáról 20.30 Tánczene: SZERDA: 10.15 Tarka műsor 12.03 Külföldi együttesek műsora 15.30 Népdalok 16.15 Operettmuzsika 18.00 Orvosi tanácsadó 18.15 Hangverseny 20.00 Híradás az olimpiáról 21.00 Szülők iskolája: CSÜTÖRTÖK: 10.05 Újra az iskolában 12.03 Fúvószene 12.40 Táncoljunk! 13.10 Népi muzsika 16.15 Tánczene 17.00 Ifjúsági együttesek műsora 18.00 Földműveseink kívánságára 20.30 Rádiójáték; PÉNTEK: 11.00 Novella 13.10 Üj idők dalai 14.05 Kellemes délutánt 17.00 Vietnam zenéje 17.30 Pionírok félórája 20.00 Olimpiai játékok ... 20.30 Verseszenés összeállítás; SZOMBAT: 12.03 Népdalok 12.40 Operarészletek 13.10 Vidám hétvége 14.00 Pionírdélután 17.00 Szombati mulatság 19.45 Mai kultúra 20.00 Híradás az olimpiáról 20.30 Tarka műsor; VASÁRNAP: 9.00 Katonáink életéből 10.50 Élő szóval 12.05 Ritmusok és melódiák 13.00 Földműveseinknek 17.30 Sport 20.40 Ifjú embereikkel beszélgetünk. TELEVÍZIÓ BRATISLAVA KEDD: 18.00 Gyermekeknek 19.30 Először a mikrofon előtt 21.40 Közvetítés Rómából SZERDA: 19.15 Rómeó és Júlia... a jugoszláv színház bemutatója; CSÜTÖRTÖK: 19.30 Fiatalok műsora 20.00 Vietnam és népe; PÉNTEK: 19.45 Kis- csikó ... szovjet mesefilm 21.30 Televíziós hangverseny 22.30 Világrészek között; SZOMBAT: 14.55— 18.30 Olimpiai játékok 20.00 Nyári magazin; VASÁRNAP: 9.30 Földműveseknek 13.55— 16.30 Közvetítés a repülő-napról 20.15 A denevérraj — NDK film. BUDAPEST, KOSSUTH RÄDIÔ KEDD: 11.20 Részletek daljátékokból 12.10 Zenés ajándékműsor 14.20 Mit’ láttunk a nagyvilágban? 15.10 Egy falu — egy nóta 15.30 Egy édesanya a fiát keresi., rádiójáték 17.15 Szív küldi ... 20.30 Slágerparádé; SZERDA: 11.25 A Szabócsalád 13.10 Magyar nóták 15.10 Fiatalok Zenei Újságja 17.50 Ifjú Figyelő 20.25 Sport; CSÜTÖRTÖK: 11.20 Operettmuzsika 13.00 Világnézet és modernség 14.10 Tánczene 15.45 Az ifjúsági rádió riportműsora 16.00 Közvetítés az olimpiáról 20.50 Anyegin; PÉNTEK: 10.10 Magyar nóták 12.10, Könnyű zene Í5.30 Mesejáték 16.15 Magyar nóták 17.50 Az irigységről 20.30 A zenei sön- tés. Csapos: Latabár Árpád; SZOMBAT: 12.10 Magyar nóták 12.45 Mit olvassunk? 13.50 Nyár vége 15.10 Élőszóval-mu- zsikával 18.20 Szív küldi 20.30 Pest megér egy estet; VASÁRNAP: 9.00 Zenés fejtörő 12.15 Magyar nóták 17.10 Kincses Kalendárium 20.40 Az utolsó kocsiban ... rádiójáték. BATTA GYÖRGY: Március Megsüvegelik salakszínü felhők a tájat, de tapogatják a földet, mint arany-kelyhet a méh fény-izmos sugárlábak. Lepattog lassan a jégfesték a folyókról, s kudarcot vallva vert fehér seregként vonul a tél földgolyónkról. Üjarcú tavasz, íme a huszadik század: antenna csillog a fényben villanás-gyors repülő magasságért lázad. Tócsákban ég a nap millió tócsa, a nap csak egy s a csoda: mindegyikük fénylik ott izzik bennük az az egy így izzak én is bennetek! (1960)