Új Ifjúság, 1960. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)

1960-08-23 / 34. szám

p ragat mozat tkok Tfalahányszor Prágában jár- ' tam, mindig sok szép él­ményt, képet, mozzanatot rak­tároztam el emléktarsolyom­ban. S ki győzné azt mind újra felidézni, papírra vetni. Am egynéhányat elökotrok emlé­keimből, s leirom. APOSTOLVÁRŐK Az Óváros tér közepén áll Húsz János monumentális szob­ra. Az idő ébenszínre festette, t bizony én is hosszan elgyö- de még így is hosszan elgyö­nyörködtem benne. Egyébként a tér csöndes, nem hallani ide a belxmros idegfárasztó zaját, zubogó áradatát. Az Orloj is kopottan, némán áll. Kiváncsi, bámészkodó tömeg szorong előtte. Hirtelen nem tudtam felismerni, mi célból sereglet­tek össze. Idegesen nézték órá­jukat, s ahogy órámra pillan­tok, mely pár perc múlva már ötöt mutatott, — jutott eszem­be, hogy kik ezek: apostolvá- rók. Mert az úgy van, hogy minden órában kinyílnak a to­rony kis ablakai, illetve kinyit­ja őket a kaszás halál szobra, hogy bemutassa az apostolokat. Végre kinyílnak1 az ablakok, megszólal a csengő s már sé­tálnak is az apostolok, elöl jön Péter, ót követi a többi. Most egy újabb csöngetés, bezárul­nak az ablakok, s a tömeg hall­gatagon szétoszlik, s a sze­münkben valami furcsa fény csillog. FILMFORGATÁS No már megint az a tömeg... Egymás hegyén-hátán tolonga­nak, még a falakra is felmász­nak, csakhogy lássanak. Én is utat török magamnak, a tömör emberfalon keresztül. S mit látnak szemeim, egy szűk siká­tort, maszkírozott embereket, illetve színészeket. Megtudtam, hogy a Rendőr órája címmel új cseh filmet forgatnak. Ám mégsem értem, mi bámulnivdló van ezen. Furcsa is az ember, mindenre kíváncsi, és mennyire naiv. Mert hány ezer ember iz­gulja, könnyezi majd át e fil­met, közülük olyan is, aki saját szemével látta, hogy az egész csak filmezés ... EGYKORONÁS CSOKORNYAKKENDŐ Egy újabb sikátor. Itt-ott lézengő ember, de annál több piaci sátor, roskadásig rakva „áruval". Van itt kérem min­den. A szűk csizmáknak, a fér­fiingeknek óriási példánya is kapható. Az ára csekélység, hatvan, illetve tíz korona. Egy vörösbajuszú hatvan év körüli „tulajdonos" csokornyakken­dőket árul. Megszólít. De nini, magyarul. A magyar szó halla­tára mégis csak meg kell álla- nom. A sátrához somfordálok és nagy szakértelemmel turkál­ni kezdek az „áruban". Erre ő nyájasan rámnéz, de egy kissé durva hangon megjegyzi: — Csak sorban kérem, ne válogasson, ez mind jóminősé­gű „áru", holnap már ilyet nem kap, vegyen belőle barátainak is. S addig beszélt, míg rám­tukmált egy kígyószürke „re­mek" cicanyakkendöt. Sebaj, majd jó lesz a fiamnak. SKOTEROS VŐLEGÉNY Hiába, a főváros mégis csak főváros, az ember szeme min­dig láthat valami újat, megle­pőt, különlegeset, amire a vi­déki csodálkozva felfigyel, de az őslakós figyelemre sem mél­tatja. Én mégis megálltam, s bámulva megcsodáltam a Mopedon robogó skúteros vőle­gényt. Bájos menyasszonya s a becses násznép nyitott sze­mélygépkocsiban követte a fur­fangos vőlegényt. Azon gondolkodtam, vajon kit szeret jobban, a meny asz - szonyát vagy a Mopedot. Az eskető teremben majd elválik, ott úgyis vallania kell. A MÜKÉZ A Fucik-parkban találkoztam vele. Érdekes látvány volt. Jó lesz már az embernek, a műkéz ezerszázalékos pontossággal dolgozhat majd helyette. Érde­kes, az ember keze akkor is reszket, ha nyugodt. S a mű­kéz? Mennyit dolgozik, bűvész­kedik és mégsem fárad el, nem reszket, szóval tökéletes. .Meg- gyújtja a gyufát, élére állít egy ötfillérest, kesztyűt húz a kéz­re, persze mindezt nem egyedül cselekszi. Az emberi kéz kény­szeríti a pontos munkára. Hát igen, könnyű pontos munkát végeznie, ha vele van az ember. (török) NIKOL AJ LESKOV: JÄN PONIČAN: Balatoni hangulat Ősz van, ősz van, bágyadt nap tűz, kék habokra halk sugárt fűz. Játszik, játszik — Unja már? Köd a tóra rá ne szállj! Lám itt zöld az öböl széle, ott meg köd ül peremére, s bent a víz meg azúrszín, csónak ring a fodrain. Olyan fehér, fürge fajta halként siklik, fut a sajka, gyorsan, gyorsan, meg se áll kék üvegen szaladgál. Játékszer csak annak látszik. Hullám rejti. - Bújócskázik? Üjra feltűnt. Oly fehér, akár csak egy kis egér. A kék tavon szinte repül. Jajistenem hisz elmerül. Máris messzeségben jár, rejti ködnek fátyla már. For.: Monoszlúy Dezső Kulturális hírek A Moszkvai Dokumentumfil­mek Központi Stúdiója filmet készít Visnyevszkij életéről, aki matrózként harcolt a for­radalom győzelméért. 1932-ben Irta meg az Optimista tragé­diát, a Nagy Honvédő Háború­ban pedig hadihajón teljesített szolgálatot. A forgatókönyvet A. Marjamova írta, rendezője V. Katanjan. Válságba került a hollywoodi filmgyártás. A Metro-Goldwyn- Mayer műtermekben egyetlen filmet forgatnak, holott a múlt évben 10 film készült ebben a gyárban. A hollywoodi film­gyártás termelése visszaesett az 1927-es évi színvonalra. Vittorio De Sica rendezésé­ben Rómában megkezdték Az asszony meg a lánya című Moravia regény filmváltozatá­nak forgatását. A Vietnami írószövetség a genfi egyezmény évfordulója alkalmából azzal a felhívással fordult a világ íróihoz, hogy támogassák a vietnami nép harcát az amerikai imperializ­mus ellen, és ítéljék el annak Dél-Vietnamban kifejtett bű­nös tevékenységét. BRATISLAVA I. KEDD: 11.30 Jó hangulatban 12.40 A román zene hete 13.10 Katonaegyüttesek műsora 14.05 Kellemes délután 17.00 1848 a szlovák zenében 17.30 Fiata­lok világa 18.00 Ktvánsághang- verseny 20.00 Újságírók — rá­diójáték; SZEM DA: 11.00 Ver­sek 12.03 Külföldi együttesek 13.30 Zongoraművek 15.05 A felszabadult haza 17.00 Fúvós­zene 17.30 Tánczene 20.00 Köz­vetítés' a római olimpiai játé­kokról; CSÜTÖRTÖK:' 11.00 Versek az ifjúsághoz 12.40 Tánczene 13.10 Népi muzsika 15.00 Balettzene 17.30 Pionírok félórája 18.00 Kívánsághang­verseny 20.30 Erzsébet-tér... rádiójáték: PÉNTEK: 11.00 Könyvekről 12.03 A győzelem dalai 13.30 A felszabadulás a zenében 14.05 Kellemes délu­tánt 17.00 Nyári nap egy szö­vetkezetben 20.00 Híradás az olimpiáról 20.30 A legszebb emberi sorsok; SZOMBAT: 11.00 Egyedül a folyónál... el­beszélés 12.03 Népi muzsika 13.10 Vidám hétvége 14.00 Pio­nírok délutánja 17.90 A Szlovák Nemzeti Felkelésről 19.45 Nap­jaink kultúrája 21.00 Megkö­töttük az aratási koszorút... VASÁRNAP: 9,30 Vidám műsor 12.00 A hét verse 13.00 Föld­műveseknek 14.30 Szlovákia hegyeiben 15.40 Filmzene 17,30 Sport 19.30 Híradás az olimpiá­ról. TELEVÍZIÓ — BRATISLAVA KEDD: 19.30 Asszonyok ne­gyedórája 20.00 Viszontlátásra, krokodil! SZERDA: 18.00 Kati és a vadmacska 20.30 Dulska asszony erkölcse; CSÜTÖRTÖK: 16.15-18.00 Híradás az olimpiai játékokról 20.00 Fiú labdával... televíziós játék 21.00 Ünnepi dokumentumfilm; PÉNTEK: 17.20-18.30 Közvetítés az olim­piai játékokról 19.30 Földmű­veseinknek 21.00 Olimpiai film­híradó; SZOMBAT: 14.55 Olim­piai híradó 22.15 Legenda a szerelemről; VASÄRNAP: 20.00 Vidáman a célig! BUDAPEST, KOSSUTH RÄDIÖ KEDD: 10.25 Népi muzsika 13.00 Könyvismertetés 15.10 Egy falu — egy nóta 16.00 Rá­diójáték 17,15 Szív küldi... 19.35 Magyar nóták 21.10 Neve­tő Thália; SZERDA: 12.10 Ope­rarészletek 12.50 Mikszáth hor- pácsi kúriája 15.10 Zenés ifjú­sági találkozó 18.30 Román zenei hét 19.00 Az ember tra­gédiája ... közvetítés Szeged­ről; CSÜTÖRTÖK; 10.10 Viharos menyország ... regényismerte­tés 12.10 Tánczene 12.55 Szív a fagypont alatt 15.10 Látoga­tás rokonnépeknél 17.55 Lá­nyok, asszonyok 18.10 Szív kül­di... 20.25 Egy éj Velencében... PÉNTEK; 11.10 Fiatal írók fél­órája 12.10 Magyar népi mu­zsika 14.20 Ifjúsági sporthíradó 17.15 Szív küldi... 21.15 Tánc­iskola; SZOMBAT: 12.10 Nép­dalok 12.45 Mit olvassunk? 13.50 Szív küldi... 18.20 Ma­gyar nóták 20.30 Házassággal kezdődik... VASÄRNAP: 10.00 Operettekből 13.10 Magyar nó­ták 17.45 Kincses Kalendárium 20.10 Köznapi dolgokról... A „Szovjetunióval a tartós békéért“ jelszó alatt tartották meg Dubnica nad Váhom szabadtéri színpadán azt a békemani- fesztációt, amelyen Dubnica munkásaival és földműveseivel együtt részt vett a CSKP KB politikai irodájának jelöltje, a kor­mány alelnöke, a SZNT és a CSSZBSZ Szlovákiai Bizottságának elnöke, Rudolf Strechaj elvtárs, a CSSZBSZ SZB vezető titkára, Jozef Tokái; és a SZKP kerületi bizottságának, valamint a Nemzeti Frontnak a képviselői. A béketűntetés részve­vői szívélyesen üdvözölték a szovjet nép küldöttét, a Szovjetunió bratislavai főkonzulit, I. A. Sulgin elvtársat. Strechaj és Sulgin elvtárs beszéde után az ünnepségek további részében fellépett a Dúbrava népművészeti együttes is. Ebben a kis szatírában a szerző bemutatja, hogy milyen korruptak és züllöttek voltak a cári Oroszország tiszt­viselői. £ gy verőfényes reggelen temettük el Ciril Ivano- vics Valinov városi ülnököt. Halálának okozója két elterjedt betegség volt: az alkoholizmus és egy zsémbes feleség. Mialatt a temetkezési menet a temp­lomból a temetőbe tartott, az elhunyt egyik kollegája, Pav- lavszki, kocsiba vágta magát és teljes sebességgel népszerű fiatal barátjához, Grigori Pet- rovics Zapoikinhez robogott. Zapoikinnak különleges tehet­sége volt rögtönzött beszédek megtartásához, ezt csillogtatta esküvők, temetések, évfordulók alkalmából. Bármikor képes volt arra, hogy szónokoljon, álmából felzavarva, üres gyo­morral vagy holt részegen. A szó olyan egyenletesen ömlött ajkáról, mint a megeresztett vízcsaptól a víz. Szótára több szomorú szót foglalt magába, mint amennyi svábbogár a leg- piszkosabb kocsmában fellelhe­tő. Válogatott .és fennkölt stí­lussal rendelkezett és olyan hosszan b 2szélt, különösen gaz­dag kereskedők esküvőjén, hogy a rendőrségért kellett küldeni, ha el akarták hallgat­tatni. — Te vagy az, akire szüksé­günk van! — kezdte beszédét Pavlavszki a házhoz érve. Öltözz fel és gyere velem. Egyik kollégánk meghalt, éppen most küldjük át a másvilágra, valakinek ünnepélyes szavakkal kéne elparentálni. Benned van egyedüli reményünk. Ha egy kis halról lenne szó, akkor nem is háborgatnánk, de hogy úgy mondjam, hivatalunk pillére halálozott el, a titkárunk. Az effajtát nem temethetjük el beszéd nélkül. — Az a része­ges? — kérdezte Zapoikin. — Hát nem vetette meg éppen az itókát. Gyere már, palacsinta lesz és egy csomó finom enni­való, egy kopekodba se fog ke­rülni. Indulj öreg fiú, mikor kiérünk a temetőbe, te meg­ereszted cicerói szónoklatodat és te leszel a nap hőse! Zapoikin beleegyezett. Lesi­mította haját, melankolikus arckifejezést öltött magára és beszállt a kocsiba Pavlaszki mellé. — Ismerem a titkárotokat — szólt, — nagy svihák volt, le­gyen övé a mennyeknek orszá­ga. Kevés hozzá hasonló csir­kefogót ismertem. — Griska, te nem pocskon­diázhatod le a halottat! — Ne félj, tudom. Halottak­ról vagy jót, vagy semmit, de azért mégiscsak nagy gazember volt. A temetőben összesereglettek a kollegákon kívül a jó szom­szédok is. A requiem éppen befejeződött. Az özvegy, az anyós és a sógor szokáshoz híven szakadatlanul zokogtak. És mikor a koporsót leengedték a sírba, az özvegy még jel is kiáltott: — Engedjetek utána! De bizonyára eszébe jutott a nyugdíj és a földön maradt. Zapoikin kivárta, míg helyre állt a nyugalom, azután előre lépett és nekikezdte: — Vajon hihetünk-e a sze­münknek és a fülünknek? Vagy csupán egy szörnyű álom rész­letei ezek a síró arcok és a koporsó? Nem, szemeink nem csalnak, ő, kit nemrégen még élete virágában láttunk, ki hangyaszorgalommal dolgozott a köz ügyeiért, hamuvá vált. Lesújtott rá a kegyetlen halál, őrá, kit az évek ugyan már meggörbítettek, de azért még most is tele volt buzgó akarat­tal és sugárzó reményekkel. Micsoda pótolhatatlan veszte­ség! Ki foglalhatja el közülünk helyét? Sok érdemes tisztvise­lőnk van, de Prokofi Ossipitch egyedülálló volt. Teljes leikével hivatalán csüngött, nem kímél­te magát, éjszakákat átvir­rasztva töltött munkával. És milyen önzetlen volt és meg­vesztegethetetlen. Hogy lenézte azokat, kik baksissal részrehaj­lásra akarták csábítani, akik holmi földi javak ígéretével el akarták tántorítani egyenes és tisztességes útjáról. Szemünk előtt osztotta meg Prokofi Ossipitch szegényes kis java­dalmát azokkal, ■kik a legjob­ban rászorultak. Önmaguk hall­hatták itt az özvegyek és árvák zokogását, kik jótevőjüket si­ratják benne. Teljesen hivata­lának és a jótékonyságnak szentelte életét, nem ismerte az élet örömeit, még a családi élet boldogságáról is lemon­dott, mint tudjuk, sosem nő­sült. És ki veszi át majd helyét közülünk! Ügy tűnik, mintha itt állna előttem, szinte magam előtt látom, szomorú simára beretvált arcát, szinte hallom lágy, kellemes hangját, amikor szólt hozzám. Béke poraidra, Prokofi Ossipitchnek a halottat, nemes, becsületes munkás! Zapoikin folytatta, de a hall­gatóság sugdolózni kezdett. A beszéd tetszett, pár könnyet is sajtolt, de valami furcsa volt benne. Elsősorban értehetlen, hogy a szónok miért szólította Prokofi Ossitchnek a halottat, mikor azt Ciril Ivanovicsnak hívták. Másodszor mindenki tudta, hogy egész életén át hadilábon élt törvényes nejével, tehát nem lehet nőtlennek ne­vezni. Azután meg sűrű vörös szakálla volt, sosem borotvál­kozott életében, a szónok meg simára borotváltnak nevezte. A hallgatók csodálkozó pillan­tásokat váltottak és vállat vontak. — Prokofi Ossipitch — foly­tatta a szónok és érzelmesen nézett a sírba — a te vonásaid nem nevezhetők szépnek, arcod inkább csúnya volt és te moró- zus és barátságtalan, de min­denki tudta, hogy e mögött a külső mögött igazi, barátsá­gos szív dobog. A hallgatók most a szónok különös viselkedésére lettek figyelmesek. Meredten bámult egy pontra és ideges remegés­be kezdett. Hirtelen félbeszakí­totta beszédét és csodálkozva tátotta ki a száját Pavlavszki- hoz fordulva: — Életben van! — kiáltotta rémülettel a szemében, — Ki van életben? — Prokofi Ossi­pitch. Ott áll az oszlopnak tá­maszkodva. — Miért ne állna ott, hisz nem halt meg, Ciril lvanovics a halott. — Te, te azt mondod, hogy a titkárotok halt meg. — Ciril lvanovics a titkárunk, de te bolond vagy és mindent összezavarsz. — Nem értem? — Mit nem értesz, valaha Ossipitch volt a titká­runk, de őt már évekkel ezelőtt áthelyezték. De mit állsz itt, most már folytasd csak a be­szédet. Zapoikin a sírhoz fordult és az abbahagyott beszédet foly­tatni kezdte. Az oszlopnál ott állt a simára borotvált öreg­arcú tisztviselő és gyűlölettel teli pillantást vetett a beszé­lőre, — Mi jutott eszedbe? — kérdezték a kollégák Zapoikin- tól hazamenet, — egy eleven embert temettél el. — Rosszul tette fiatalember — morgott Prokofi Ossipitch, — a maga beszéde egy halott számára talán megfelelő lett volna, de eleven emberhez merő gúnyként csengtek szavai. Ön­zetlen és megvesztegethetetlen, sosem fogad el baksist, ezt csak gúnyból mondta egy ele­ven cári tisztviselőről. És senki sem kérte, hogy megjegyzése­ket tegyen az arcomra. Lehet, hogy csúnya és jelentéktelen, de mi hatalmazta föl arra, hogy ezt nyilvánosság előtt kihirdes­se. Vegy tudomásul uram, hogy vérig sértett!!! (Eordította: TÓTH GYULAj

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents