Új Ifjúság, 1960. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)

1960-08-09 / 32. szám

Mikszáth Kálmán! Ki ne ismerné ezt a nevet! Kinek a szívét nem dobogtatják meg a régi olvasmány-emlékek e név hallatára? Kimondja va­laki, hogy: Mikszáth Kálmán, s képzeletünk képernyőjén megjelennek a Különös házas­ság, a Beszterce ostroma, az Új Zrínyiász alakjai. Visszaemlé­kezünk a régi vakációra, mikor könyvvel a -kezünkben feküd­tünk az almafa alatt, mellet­tünk harangvirágok és mezei zsályák hajladoztak, s előttünk Tóth Mari szoknyája suhogott, Noszty Feri lépése dobogott. A Jő palócok, a Szent Péter esernyője derűs árny-alakjai jártak körülöttünk, s illatos balzsamként cirógatta szívün­ket a fényes hangulat, amit így hívunk: Mikszáth világa. Tudjuk, hogy Szklabonyán született, 1847-ben. Hogy jogász volt Pesten, s Balassagyarma­ton megyei tisztviselő, majd 1874-ben újra Pestre ment, ahol rövid idő alatt híres íróvá lett. Gyakran eszünkbe jutnak Szerb Antal szavai, melyeket az íróról mondott: „Felgyülem­lett benne a régi világ minden édessége, mielőtt a huszadik században fanyarrá változott minden íz“. De azt már kevesen tudják Mikszáthről, hogy hat éven ke­resztül, 1857-től 1863-ig, a ri­maszombati gimnázium tanuló­ja volt. A tizenegyéves magyar iskola ebédlőjében ülök, lent az alag­sorban. Az ebédlő üres, kínt rigók hangoskodnak, s olykor elberreg valahol egy motorke­rékpár. Előttem az asztalon bársonyba kötött könyvek fek­szenek: az egyesült protestáns VERES JÁNOS: BESZÉLŐ EMLÉKEK gimnázium 1860-ik évi albumai. A féltve őrzött ' ereklyéket Surgota Mária tanítónő, az is­kola könyvtárosa tette le elém. Felütöm az egyik könyvet, s a sárga lapokról betűtenger néz rám, a Pegazussal kacérkodó diákok kezdetleges versei, gyermekes novellái. Sok név, sokfajta betű. Izgatottan kere­sem Mikszáth nevét. Az egyik oldalon végre megtalálom. A „mű“: három 11 soros szakasz­ból álló költemény, a címe „Hunyadi“. így kezdődik: Hol vagy, dicső Hunyad, néped véd-angyala, kinek lelke mindég honáért lángola ... A második Mikszáth-írás a „Magyarok bejövetele" című beszély, mely négy oldalt tesz ki. S most már gyors egymás­utánban találok rá Mikszáth írásaira, hiszen már ismerem apró, jól olvasható betűit, nem kell a nevét keresnem a lapok alján. Itt van a „Szilágyi Erzsé­bet levele Hunyadi Mátyáshoz, Prá úba“ című rímtelen verse, tovább pedig, a „Ló és a szar­vas“ című meséje! melynek elején ez a mondat látható: Tanulság: „Ember! férj meg bőrödben, kit a Teremtő kecsek és javakkal bőven ajándékozott meg.“ Lássuk az „Aradi ország- gyűlés" elejét: Zászló lobog, szól az ágyú, harsog a trombita, Aradra tart Béla király, gyűlésre tart oda.- v. ilii ÄPiliii !| v tšlpl| Elena Bisztrickaja. Több olvasónk kérésére közöljük a világszerte ismert szovjet filmszínésznő képét. A „Jurisics Miklós Kőszegen" című hosszú elbeszélésében már fel lehet fedezni a későbbi nagy művész irodalmi oroszlán- körmeit. így kezdődik: „Gazdag hegyek és bércek ölében fek­szik Kőszeg városa.. Az embert megcsapja a mikszáthi levegő: ime a mag, melyből a terebélyes fa keletkezett. A „Lehel“ és a „Bizonytalan hajó“ című költemények zárják az első albumban található Mikszáth-irások sorát. A másik vaskos könyv cím­oldalára nyitok. „A rimaszom­bati egyesült protestáns fő- gymnázium Érdemkönyve“. A könyv piros színű, s fedőlapjait díszes rézpánt fogja össze. Eb­ben a kötetben — ki tudja, mi okból? — a diák Mikszáth-nak, hol Mixáth-nak, hol pedig rövi­den Mix-nek írja a nevét. Van itt olyan írása is, melyet nem ő másolt az albumba, hanem valamelyik osztálytársával írat­ta le. Megtaláljuk többek közt „Róma gyöngye“ című „törté­neti elbeszélését“, s egy másik érdekes dolgozatát, melynek hosszú címe van: „Egy, magya­roktól elválhatatlan szív méltá­nyos kitörése 1860-ban“. Szinte pontosan száz esztendővel eze­lőtt vetette papírra ezeket, a sorokat. Nagy pillanat! A Beszélő köntös, a Különös házasság, a Fekete város bölcsőjénél ülök ... Csitt, rigók! Horváth Piroska Buttler Jánossal be­szélget az asztalom előtt... ... A múzeumban is igen ér­dekes Mikszáth-emlékeket őriz­nek. Poros könyveket nézege­tünk az egyik homályos sarok­ban, a gyér világosság felé ha­jolva. Az első könyv: az egye­sült protestáns gimnázium diákjainak „névsorozata“ az 1857—58-as tanévből. Ebből a könyvből írták ki a félévi és évvégi bizonyítványokat. A 46- os sorszám rovataiban olvasha­tó, hogy Mikszáth Kálmán első­osztályos tanuló „hazája, szü­letéshelye és lakása: Szklabo- nya, Nógrád megye“. Az észre­vételek rovatába ezt a monda­tot írta a tanári toll: „Tűrhető felfogás és előmenetel“. To­vább: „Német nyelv — igen csekély haladás“. Magyar nyelv, első félév: „Olvasása, előadása egyhangú, nyelvtanban gyenge, alkalmazása kielégítő“. Má­sodik félév — „Olvasásban aka­dozó, előadása nehézkes, nyelv­tanban jártas, fogalmazásban gyenge". Az oldalt Fábry János tanár írta alá. Néhány érdekes adat a többi könyvből. Második osztály, má­sodik félév — „írása kielégítő, nyelvtanban s alkalmazásban nem biztos“. Érdemes megem­líteni, hogy Kiss Józsefről, aki szintén ebben az iskolában járt, ezt a dicsérő mondatot írták a könyvbe: „Szép tehetsége mellett állandó szorgalmú; ki­tűnő haladást tett". — Ilyen az élet: Kiss Józsefből is tollfor­gató lett, de versei kihulltak az idő rostájának likain. Harmadik osztály. (1859-60; ebből az évből valók az irodal­mi kísérleteket tartalmazó al­bumok.) A felelős felügyelő neve és állása: Dobos József, polgár. A „Jövő hivatása“ című rovatba a kis Mikszáth ezt íratta: „Kereskedő“. A második félév bejegyzése magyar nyelv­ből már felfigyeltető; „Dolgo­zatai jók, szépek, nyelve erő­teljes“. Az észrevételek rovat­ban ez a két szó áll: jó tehet­ség. Az adatokat Szeremley Károly tanár vezette be a könyvbe. A helybeli kutatók véleménye szerint ebben az is­kolai évben esett meg Mik- száthtal az a história, amit ké­sőbb feldolgozott egy olyan írá­sában, melyben megmagyaráz­za, hogyan lett író. Á jelek szerint ekkor, 1860-ban történt a fordulat, ahogy mondani szokták: ekkor pattant ki a szikra. Negyedik osztály — „mind a gyakorlat, mind az elmélet terén jeles siker“. Általános osztályzata „első osztályú“. Észrevételek: Jó tehetség, de kissé hanyag. Ötödik osztály. Magyar nyelv — kitűnő, általános eredmény — első osztályú. A felelős fel­ügyelő neve: Trenka József. Német nyelvből ebben az esz­tendőben is „csekély igyekeze­tét mutatott". Hatodik osztály. Felelős fel­ügyelő — Juhász János polgár. Jövő hivatása — „ügyvéd“. (!) Megjegyzés: „A közvizsgát el­mulasztotta, elment 1863 június 26-án“. Magyar nyelv kitűnő, általános előmenetel elsőosztá­lyú. „Az írásbeli feladványok külső alakja — jeles“. Apja neve János, foglalkozása gazda. Persze, a könyvekben még sok más bejegyzést lehet talál­ni, Mikszáthről is, másokról is. Az 1862—63-as tanév osztály- zőkönyvéből például megtudjuk, hogy Pósa Lajos itt járt isko­lába, és — akárcsak Kiss József — igen jól tanult. S végül; a régi gimnázium épülete, melyben Mikszáth ta­nult. A Jánosi felé vezető utcában áll, nagy, szürke épület. Kapu­bejáratai boltívesek, feljárója sötét, mint a pincegádor. Az udvari fronton, fönt az emele­ten vaskorláttal határolt tornác fut végig. A korláton fehérne­mű szárad, az egymás mellett sorakozó lakásokban rádió szól, gyerekek civakodnak. A kép olasz neorealista filmek színfa­laira emlékeztet. De Mikszáthra gondolunk, — s hirtelen kifényesedik a kongó kapualj. Egy zömök fiúcska jön elő a feljáróból, hátán táska, kezében palatábla, s kimegy az utcára. Fénysugarakon lépe­get, — s mintha szárnya volna, a széles, kék ég felé emelkedik. (Folytatjuk) I? BRAT1SLAVÄBAN, a Pihenés és Kultúr* Parkjában e napokban nyílt meg Tosikö Aka- macu és írt Maruki japán festők kiállítása. A festőművész házaspár Hirosimából származik. A kiállított képeket a tizenöt évvel ezelőtt, 1945. augusztus 6-án bekövetkezett hirosimai atomtámadás utáni látogatásuk befolyása alatt festették. A bombarobbanás utáni harmadik napon már ott jártak szülővárosuk romjai, csa­ládjuk, jóbarátaik szénné égett holttestei kö­zött. Évekre volt szükség, hogy a két művész megnyugodjon, a látott borzalmakat papírra vesse, s a szörnyű élményt művészi eszközök­kel kifejezésre juttassa. A rettenetes tragédia színhelyén ápolták az^ élőket, segítettek hordani a halottakat. Elhatá­rozták, mindent elkövetnek, hogy hasonló ese­mény már ne forduljon elő az emberiség tör­ténetében. 1950-ben állították ki először képei­ket és magukra vonták a világ figyelmét. A képek tekercs formájában könnyen szállít­hatók és panelekre felszerelhetők. Városról városra jártak, hogy minél több ember láthassa a hirosimai pusztítás megrendítő képeit. A ké­pek két méter magasak és nyolc méter hosz- szúak. Minden panelen nyolc képet láthatunk. A hirosimai képsorozatot a háború utáni kép­zőművészet legértékesebb alkotásának tekint­hetjük. Festészeti szempontból érdekes, hogy két különböző iskola — japán és európai — képviselőinek a müve. Mindkét iskola hagyomá­nyai szervesen egyesülnek, természetesen a ke­leti hatások jobban érvényesülnek. A hatalmas embertömegeket ábrázoló jelenetek fekete fe­hér színezésben megrendítő módon, szinte látomásszerűen vonulnak el előttünk. A képek ilyen címek alatt csoportosulnak: Tűz, víz; Fiúk és lányok; Megmentés; és aláírások gyűj­tése. A képzőművészet története kevés ilyen megrázó alkotást ismer. És amint a két művész a japán sajtóban megjelent cikkében elmondja, még félig se fejezi ki azt a borzalmat, amelyet Hirosima jelentett számukra. A képsorozatot már kiállították a Szovjet­unióban, a népi demokratikus országokban, Ausztráliában, 0j-Zélandban. A képek alkotói szeretnék, ha a kiállítást Amerikában is meg­rendeznék, hadd figyelmeztessék a támadás kezdeményezőit arra, hogy mit követtek el, s mit jelent a háború, amelyre újból előkészü­leteket tesznek. A két békeharcos festőművész azt szeretné, hogy Hirosimában a Mitaki he­gyen felépítenék a Művésze! Palotáját és összegyűjtenék az egész világból azoknak a művészeknek az alkotásait, akik a modern fegyverek és a háború ellen küzdenek. Hisszük, hogy a két kiváló művész gondolata megváló- sül. m. M. Kulturális mozaikok • A szlovák irodalmat nagy veszteség érte A napokban halt meg negyven éves korában Rudolf Jašík, a nagysikerű Szenterzsébet téren című re­gény ismert írója. 9 E~ napokban jelent meg Arany János válogatott költe­ményeinek orosz nyelvű fordí­tása. A kötet a Toldit, Toldi estéjét, a Rózsa és ibolyát Is tartalmazza. 9 Maria De Lourdos brazíliai zeneszerző szimfóniát írt Lidi­ce redivíva címmel. A szimfó­nia a lidicei nácivérengzés ál­dozatainak állít emléket. # A modern zene fesztiválja szeptember 11-étől október 4-ig lesz Velencében. 14 zene­mű ősbemutató közül a legki­magaslóbb Sztravinszkij: Ge- sualdó Monumentum című új műve. © Massimó Bontenpelli, a 20. századi olasz próza világszerte ismert művelője, e napokban 82 éves korában elhunyt. ® Mitchell Willson amerikai író a Szovjetunióban fejezi be regényét, melynek tárgya: Egy amerikai és szovjet tudós is­meretsége, közös munkássága. ^ • Helyreállítják Gárdonyi Géza szülőházát, az agárdi ter­melőszövetkezet tanyaközpont­jában. A falu lakosai állandó jellegű kiállító termet rendez­nek majd be a nagy író emlék­tárgyaiból és müveiből. • Bartolomej Urbanec szlo­vák zeneszerző oratóriumot Irt Mirko Nešporról, a hősi halált halt diákról, akit az úgyneve­zett szlovák állam idején ille­gális tevékenységéért halálra kínoztak. 9 Megkezdték két új magyar film forgatását. Dobozy Imre Zápor című forgatókönyvéből Keleti Márton' készít filmet, A főszerepeket Bara Margit, Kiss Manyi, Szabó Gyula és Mádi Szabó Gábor alakítja. A másik film címe a Próbaút, a főbb szereplők Krencsei Ma­rianne és Sinkovits Imre. Tétié’Ueufyséfr ajtakapta magát, hogy sajnálná a férjét. Mégis meg akarta leckéztetni. Hiszen ö csinált belőle embert, ne legyen hát hozzá senkinek semmi köze. Neki kö­szönheti, hogy valakinek tartják, általa lett „műszaki", ő buzdította, ösztökélte hala­dásra, nélküle csak olyan teddide-teddoda em­berke volna örökké. De akkor még alázatosan, kíméletesen viselkedett. Legalább az elfoglalt­ságára, a könyveire hivatkozott, ha óckódott a családja mellől. Most pedig már nyíltan meg­csalta valami szeméttel! — Vagy talán ő volna méltatlan hozzá? — Talán nem eléggé művelt s emiatt az iskolázott férj jölébekerekedett, elhidegült tőle? L ánykorában még drágán mérték a tudo­mányt, s neki nem volt módja rá. hogy továbbtanulhasson. Apja nem győzte volna pénzzel, hiszen egy falusi kisipa­rosnak a puszta megélhetésre is alig- alig tellett, különösen, ha öt gyerekre kellett keresnie. És akkoriban nem is volt még divat­ban, hogy a lányokat is taníttassák. — A lány ügyeskedjen, menjen férjhez men­nél módosabbhoz, hogy legyen mit aprítania a tejbe — mondták, s ezzel megpecsételték a sorsát. így kellett férjhezmennie első ízben, s emiatt vált boldogtalanná az első házassága. — De mi baj történhetett a másodikkal? Nem gyerekek márj se Dénes, se ő. Komolyak, megfontoltak, s nemcsak a puszta érdek kötöt­te őket össze. És Dénes is munkássorból szár­mazik, csaknem együtt nevelkedtek, nincs különbség a szokásaikban, felfogásukban ... — Vagy megcsúnyult volna időközben? Mostanában gyakran álldogállt a tükörben. Arca pöffedt, haja fakó, ruhája slampos. De a mosólúg gőze s az étel párája tette tönkre a bőrét, s a gyerekek mellett nyűtte el magát ennyire. Végtelen távolinak tűnt most az eddig ott­hontalan otthon. A rakoncátlan gyerekek s az izgága anyós, a „kedves mama“. Szinte a vérét szívták, a birkatürelmét emésztették napiren­den. Vesződött velük, még sincs becsülete. Mégis szeretett volna hazamenni. Talán visszahódítaná a férjét, hogy utána ö adhassa ki az útját. Kegyetlenül megkínozná ... így még sohse vágyott semmire, mint most a férje után. A féktelen vágyban csaknem megrokkantak az érzékei: vérbevakult a szeme, szüntelen dobpergésbe süketült a füle. A képzelete pedig megnyitotta krőzusi kirakatát: csupa rózsaszín volt már számára minden, csupa méz, csupa dallam és bódító illat. S a vágyhajszolta kép­zeletet a szíve se bírta követni. Elfáradt, meg­lassult — megeshetett volna, hogy elcsitul örökre. Idegesen tépte le magáról a könnyű nyári blúzt, mintha már nem férne el benne a melle. A hajába markolt s felszisszent. Jólesett neki a váratlan fájdalom, s önkénytelenül még na­gyobbat kívánt, rettentőt, marcangolót... Vibrálva szökkent elébe a szúrósfényű vil­lany. Mintha egy életunt csillag ezernyi szik­rácskára bomlana estében, hogy a csalódott asszony szemébe szórja vakító parazsát. Hunyorgott, majd feleszmélt — de fogalma se volt, hogy miképp jutott haza Csak szédelgett a szobában. Ruhája megté­pázott, haja akár egy kóccsomó, s a vállán hervadó orgonaszirmok. — Ringyól — mordult rá a férj. A borfelhő már letisztult agyáról de annál szerencsétlenebbnek érezte magit. Felszarva­zottnak. Izmai megfeszültek, s a torkában görcsbe duzzadt a keserűség. A gyalázó szó lesújtotta Jucit, az ura kínló­dása láttán azonban kiengesztelődött: — Ogy kell neki, most megkapta a magáét! És nem védekezett, hagyta, hogy rajtaszá­radjon a vád. Konokul felszegte fejét s kihí­vóan vigyorgott. — Hadd vergődjék, amíg vergődhet — ujjon­gott benne az elszánt káröröm. elsírt egy foglyulesett légy, mintha a ve­szendő család gyászindulójához hangol­ná fel fülbántó hangszerét. Utána kínos csend feszült közéjük, gyilkos indulatokkal terhes. Ha meg­törte volna valamelyikük csak egyetlen szóval is, súlyos sebet üthetne vele a társán. Csípne, rombolna, sértené a másikat, akár az elpattant gumikötél. De sokáig hallgattak mindketten, hogy annál meg semmisít öbb fájdalmat okozhassanak egy­másnak. — A mi családunkban ilyen még nem történt soha — rosszalta a mama a baljós hangulatot. Talán békíteni akart. Még bizonytalan volt, hogy a fiát korhol ja- e vagy a menyét, Jucit azonban bántotta az oktató hang. Eleget veszekedett már eddig is az anyósá­val. A kiállhat at an vénasszony csaknem magá­val tehetetlen, mégis kotnyeles. Jóformán se lát, se hall s alig totyog, de becsmérli a taka­rítást, főzéskor pedig belebabrál a fazekakba. Sohasem állja meg szó nélkül, ha nincs ínyére valami. — Az én menyecskekoromban jobban meg­becsülték magukat a menyecskék — folytatta volna, de lepisszegték mert a gyerekek moco­rogtak az ágyon. Gyurika, Juci négyéves fia érthetetlen vitát folytatott álmában valakivel. Még a karjával is hadonászott, s felébresztette mostoha testvér­kéjét. A jelriadt apróságok összevesztek, s böm­böltek torkukszakadtából. — Apukám, kergesd el innen Jancsit! — fellebbezett Gyurika a támadója ellen. — Ni csak, a kakukkfióka— szisszent fel az öregasszony. Már Juci is zokogott, Dénes azonban csak hallgatott kompolyodottan. A kis Gyuri még nem értette meg a nagyok gyűlölködését, s már így is csalódott bennük. Különösen mostohaapjában, akitől hiába várta a pártfogást. Nem értette azt se, hogy miért kesereg az- anyja, de megpróbálta vigasztalni; — Ne sír], anyu, majd lesz nekem jobb apu­kám! Dénesnek ez több volt a soknál. — Anyjától hallotta bizonyosan — gondolta bosszúsan. Rá is förmedt Jucira: A kölyköd taníthatnád inkább tisztesség­re, ahelyett, hogy éjszaka csavarogsz! — És te? Másodmagaddal? Zsuzsi, a harmadik gyerek váratlanul jelka­cagott. Szívből, felszabadultan. De nemcsak azért, mert a bakfisok sokszor a simlvalón is nevetnek, ö elsőként ismerte fel a családi botrány okát Jucinak úgy tűnt, mintha ezen az éjszakán már másodszor hallaná ezt a kacagást. És szégyellte magát beteges féltékenysége miatt. — Nekem jobb a kocsmában — motyogta Dénes is engeszteľódve — az isten se tud köz­ietek igazságot tenni. etkőzni kezdtek. Dénes eloltotta a villanyt, s rászólt az anyjára: — Maga is sokat beszél, mama, pedig egész éjjel nem kérdezte senki! KOVÁCS GÁSPÁR

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents