Új Ifjúság, 1960. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)

1960-08-09 / 32. szám

B énártfala, Csíz, Hanva, Abafala, egy csokorra va­ló „falu“. Ügy festenek a fennsíkról, mint egy- egy kotlósalja csibe. Csíz felöl a Rima, Abafalától pedig a Sajó rohan haragos fodrait görgetve; Lénártfdiánál ölelkeznek össze egymással. Az ám, hacsak ölelkeznének! Oly­kor-olykor valósággal kitárul­koznak és egész tengert alkot­nak, mint most is. Tengert a javából, mely beborította az egész Sajó-völgyet. A perzselő nap sugaraitól úgy csillog a völgy, mint egy óriási tükör. Köröskörül a pöttömnyi hegyek mogorván nézik ezt a szokatlan csillogó tükörtengert. Mogorvák az emberek is, igaz, a faluban keveset látni belőlük, azt is az öregebbjéből, akik Ahol két folyó ölelkezik (Lám, így barátkoznak né peink.) Harmincon vannak... — Mikorra ért ide a nagy víz? — Huszonhatodikán virradó­ra. A Rima is, mintha összebe­szélt volna a Sajóval. Mire ki­dörzsöltük szemünkből az ál­mot, körül voltunk vízzel. A falu alsó vége már fürdött, Nagy volt ám a rémület... — Védekeztek-e valamilyen formában ? — Az ár ellen, nem, hiszen itt nincs gát. Akkor lép ki a Sajó meg a Rima, amikor ked­ve tartja. Most meg gyakran szottyan kedve, mert sarkallja az eső. S ha egyszer kiléptek, aki csak tehette, itt volt. A va­sutasok is segítettek. — Hányán aratnak most ? — Itt vagy százan, de csak kaszával vághatjuk, a kombájn itt nem boldogul, mert fekszik a termény, meg össze is van kavarodva. Különben a kalászok nagyok. A szemek is érettek és egészségesek. Ezt vetőmagnak szántuk. A szomszéd dűlőben három arató-kötöző gép árpát vág. Van egy csoport az árterü­leten is, a kévéket szárítják. — Mikor fejezik be az ara­tást ? — Ez a víz apadásától függ, amely jelenleg elég lassú. — Rendes már csak az unokák vigyázásá- “ ~ ttenaes körülmények kő­ban és a házörzésben jelesked- ****------------------- ts’ ami‘ hetitek. Jó nyolcvanas lehet az az aszottarcú bácsi is, akinek remegő lába mellett dédunoká­ja nyűgösködött. Tőle érdeklőd­tem a szövetkezet irodája felöl. A fülébe kellett kiabálnom, hogy szót értsünk, mert a hal­lása már régen cserbenhagyta, mint valami hűtlen, barát. Végül is megkapom a kellő útbaigazí­tást. Csöndesen ballagok Lénártfa- la kihalt utcáján. Csak én ko­pogom fel a csendet. Amilyen kihalt a falu, olyan pezsgő és hangos a mező. Mert ne is mondjam, az iroda i$ üres volt. A határban van mindenki. Men­tik, ami menthető. E célból szorgoskodik a falu minden polgára. Gábri Józsi bácsival beszél­getek, Lénártfala szövetkezeté­nek gazdájával. (Itt így hívják az agronómust és nagyon he­lyesen.) Napszítta arcú, derék, vállas ember Gábri bácsi. Értel­mes, beszéde tiszta és hajlé­kony. A helyet, ahol vagyunk, Szőlőhegy-nek hívják. Öt hek­tár dúskalászú búza van itt és vagy húsz hektárnyi jól meg­nőtt kukorica. — Ennyi jó terményünk van, meg vagy harminc hektár a másik darabban. A többi víz alatt áll. (Ezt lehangolva, csön­desen mondja). Ezzel délre végzünk. Segítséget is kaptunk Hnušta szlovákok lakta falutól. Még néhány nap és a gešajovoi szövetkezeti tagok befejezik a cséplést. zott hány napig tartott az ara­tás? — Két hétig. Ha nem jön ez az átkozott árvíz, már régen elfelejtettük a cséplést is. — Nagy lesz-e a kár, hogyan és mennyi terményt menthet­nek meg? — A kár nagyságáról még fogalmunk sincs. Hiszen több mint kétszáz hektár terményt és harminc hektár cukorrépát öntött el a víz. Számításom szerint e rendkívüli természeti csapás ellenére is jól zárjuk majd az évet. Biztosítási pénzt is kapunk. Az állatállományunk nagyon jó, a takarmány ellát ás nálunk többnyire a ló­here és a csalamádé biztosít. — De mi lesz az aratással? — Mindent megteszünk, amit ember tehet. Amint látja, arat az egész falu: tagok, nem ta­gok, vezetők, HNB-titkár, el­nök, tanító, jó barát mind itt van a tarlókon. Ilyen erővel, közös akarattal majd csak visz- szük valamire ... S hogy viszik, az bizonyos. Eddig is vitték, mert a lénárt- falai szövetkezet hazánk leg­jobbjai közé tartozik. S meg kell adni, szívós, kitartó nép e. nem ijed meg a maga árnyéká­tól. Ilyen nagy gondban, bajban arra is mertek vállalkozni, hogy a harmadik ötéves tervet négy év alatt teljesítsék. Igazi gö- möri nép ez. Látszatra: hetyke, konok, komor, de belülről derűs és tiszta, mint a napsugaras nyári reggelek. TÖRÖK ELEMÉR Előtérben Lyszi Feri, FIATALOK A a „telhetetlen“. „GÁTON“------------------------------------»-----------------------------------^— • Ötezer brigádórát Az érsekújvári járásban lévő állami gazdaság jános- majori részlegén a fiatalok derekasan kiveszik részüket az aratási munkából. Tizen­nyolcán vannak, akik köte­lezték magukat, hogy ötezer munkaórát ledolgoznak. — Eddig már háromezer brigádórát dolgoztunk le, mondja Zsembera Béla, a csoport vezetője. Meg kell jegyezni, hogy a lányok cso­portja nem marad el a fiúk mögött. Egyformán szép eredményeket érnek el. Vi­dáman dalolva dolgoznak, s vigyáznak minden szemre, mert tudják, hogy minden szem érték. Balha József nincs emberi erő, ami útjukat állja. — Hallottam, hogy már meg­kezdték a Sajó szabályozásának munkálatait. — Az igaz, itt kezdték a ha­tárnál. A magyarországiak is csinálják. 1965-re kell befejez­ni. — A levágott terményből mennyit mentettek meg? — Pontosan nem tudom, amit tudtunk, megtettük. Derékig érő vízből hordtuk a kévéket a magasabban fekvő helyekre. Csak délig dolgozhattunk, mert rohamosan emelkedett a víz, délre már nyakik ért. Pedig, Segít az ifjúság A mezőgazdaságban és az üzemekben dolgozó fiúk és lá­nyok, valamint a tanulóifjúság lelkesen válaszol a CSKP KB- nak és a Szlovák Nemzeti Ta­nácsnak arra a felhívására, hogy áldozatosan segítsenek a mezőgazdáknak az idei termés megmentésében. Az aratási munkák alkalmából az idén 1740 készenléti ifjúsági munka­csapatot alakítottak, amelyek­ben több mint 37 ezer fiatal dolgozott. Fiatal kombájnosok, traktorosok, sőt egész kollektí­VEZETUNK atermészetvédeiemben A természetvédelem az egész társadalomra hárul. Az ember gyakran nagy mértékben okoz károkat a természetben. Példa­képpen említjük, hogy Ameri­kában annyira tervszerűtlenül irtják az erdőségeket, hogy ennek következtében romboló erejű viharos forgószelek ke­letkeznek és kihordják a tele- vény földet. Nálunk is előfor­dult, hogy a fokozott kiterme­lés következtében Žatec és Louny környékén nagyon meg­ritkultak az erdőségek. A Nemzetgyűlés már 1936- ban meghozta a természetvéde­lem törvényét, amely nálunk a tudomány legújabb kutatá­sainak eredményeire támaszko­dik. A nemzeti parkok és a re- zervációk, a védett területek képezik a „természeti labora­tóriumokat", melyekben zavar­talanul tanulmányozhatjuk a talaj összetételét, a növényzet és az állatok életét.. 1938-ban 94 Ilyen rezerváció létezett ha­zánkban 9 ezer hektár terüle­ten. Ma 591 rezervációnk 120 ezer hektár területet foglal el. Ha számítjuk a tátrai és a mor­vaországi nemzeti park terüle­tét, akkor 328 500 hektár védett területünk van. Cséplőgépnél Még csak kora reggel van, de máris jólesik a fák árnyékába húzódni, a tűző napsugarak elől. Szaporázom lépteim, hogy mielőbb célhoz érjek. Mögöttem motorkerékpár berreg, majd mind közelebb kerül. Mellém érve megáll, mintha csak sejtené utam célját. Beda József elvtárs a cséplőgép kezelője pillanatok alatt teszi meg a még hátralévő utat. A kis fenyveserdő hajlatában áll a gép. Körülötte szorgos­kodó emberek. A kép festő vásznára kívánkozik. A fenyveserdő hátteréből kiemelkedő napkorong arany sugaraival szinte ko­szorúval övezi a gépet és a körülötte szorgalmasan dolgozó embereket. De hirtelen leáll a gép. Valami hiba történt. A gép kezelője, Beda elvtárs azonnal ott-terem, s néhány perc múlva ismét felbúg a cséplőgép, dobja, nyeli a tömött kalászú őszi búzát. Körülöttem összesereglik a dolgozók egy része. Mindenkinek van valami mondanivalója. Nézem a szorgalmasan dolgozó asszonyokat, mert a cséplőgép körül csupán asszonyok dolgoz­nak. Még a kazlat is asszonyok rakják. Egymás után érkeznek a megrakott szekerek. Egymás után állnak a cséplőgép mellé, amelynek gyomrában eltűnnek a kévék, hogy aranysárga búzával teljen a zsák. De telnek is a zsákok. Jól fizet a gondosan kezelt őszi búza. Hektáronként 35 mázsa csurog ki a gépből — mondja Dulai eivtárs, — aki társával Vank Sándor elvtárssal alig győzi eí- hordani a szemet a raktárba. Azt is megtudom, hogy a kocsisok, Medő Pál, Csenki Lajos, Magyar Lajos, Vanek Gyula, Lastyán György, Kunka István jó munkát végeznek. Szorgalmukkal hozzájárulnak ahhoz, hogy naponta 250 mázsa gabona kerül a magtárba. Arról is szót ejtenek, hogy a cséplési versenyben elsők a gazdaságban. Nem dicsekvésnek szánták, de szemükben a büszkeség fénye csillog. Ez annál is inkább értékes, mert ezt 25 százalékos üzemanyag-megtakaritás mellett érték el. Amikor búcsút veszek a cséplőgép dolgozóitól, még utánam szólnak. írja, meg elvtárs, hogy szerdáig befejezzük a cséplést. A zselízi állami gazdaság dolgozói bebizonyították, hogy méltók a megbecsülésre. ANDRISÉIN JÓZSEF vák állnak versenyben a legma­gasabb teljesítményekért. Pél­dául Szabó, a Rlahová Dedina-i fiatal kombájnos 120 hektárról aratta le a gabonát és teljesít­ményével a köztársaságban a második helyet nyerte el. Sok ifjúsági szervezet kap­csolódott be a behordási mun­kába és részt vett az' éjjeli cséplésben is. A CS1SZ SZKB különösen az 1960. július 30— 31-1 országos ifjúsági műszakot értékelte, amelyen 66 700 fiatal vett részt. A CSISZ SZKB el­várja, hogy a CSJSZ-szerveze- tek becsületbeli feladatuknak tekintik, s a fiatalok a falvak­ból, üzemekből és az iskolákból mindent elkövetnek, hogy a szövetkezetekben, valamint az állami gazdaságokban gyorsan és szemveszteség nélkül gyűj­tik be a termést. Ezért lendítsük fel a szocia­lista munkaversenyt a mecha- nizátorok, az ifjúsági kollektí­vák és a CSISZ-szervezetek között, hogy a fiatalok minél szebb teljesítményeket érjenek el. Az idei nyár szeszélyessé­gében még egy tizenhat esz­tendős kis-nagylányon is túltesz. Induláskor még arra figyelmeztet, hogy ne hagy­juk otthon a kabátot, de mire a tardoskeddi határba érünk, már forrón tűz a jú­liusi nap. Olyan forrón, hogy a fák hűvöse csábítóan csa­logatja az embert. De Lukács Vince, a báge- ros és az ötven diák embe­rül ellenáll a kísértésnek. Egy percig sem hűtlenked- nek a munkahellyel szem­ben. Pedig hát a kopár csa­tornaparton ugyancsak meg­szorul a levegő. A báger vasa is átforrósodik, alapo­san meggyöngyözteti a gép­kezelő félmeztelen testét. Megállásról, hüsölésről azonban szó sem lehet, mert az érsekújvári diákok kezé­ben olyan ütemesen mozog a lapát, hogy még ennek az óriáserejű gépnek is kap­kodnia kell a „lábát", ha nem akarja letapostatni a sarkát a nagyobbrészt me­zítlábas fiatalokkal. És a bágeros hiába próbálja haj­nali keléssel és napnyugta utáni takaródéval megnyúj­tani a napot, hiába szerez munkaidőn kívül 30—40 mé­ter előnyt, az újvári fiatalo­kat egykönnyen nem tudja lerázni a nyakáról. Pedig a csoport még nem is teljes, mert tizennégyen az aratás­ban segédkeznek a fiatalok közül. Július negyediké óta így megy a munka a tardosked­di határban. Mire majd a negyedik csoport (mert két­hetenként váltják egymást) is leteszi a lapátot, akkorra 2700 méter hosszú főcsa­tornából bizonyosan nem marad kitisztítatlan egy arasznyi sem. Mert halad itt a munka. Persze, túlzás len­ne azt állítani, hogy ezek a fiatalok kizárólagosan csak a robot rabszolgái, hogy egyébre nem is gondolnak, csupán a tervteljesítésre. Jut nekik idejük a szórako­zásra is, hiszen, ahol csak egy ködobásnyi távolságra ötven diák van jelen, oda a hangulat még munka köz­ben is becsempészi magát. Lám, most is akad ok egy kis kacagásra, mert az egyik barnaképü gyerek azzal biz- tatgat, írjam meg, hogy Lyszi Feri, mármint a cso­portvezetőjük szörnyű tel­hetetlen ember. — Hogyhogy? — kérde­zem. Erre megint nevetnek egy sort, csak aztán árulják el, hogy: — Látja, most is ott áll a vízben és máskor- is min­den nehezebb munkát elmar az ember elől. Aztán Rédey Gyuszi, de az is lehet, hogy éppen Nagy Endre vagy Balkó Peti, (mert ki tud ilyen rövid idő alatt ötven vidám arcot em­lékezetébe vésni) azt találja mondani: — Hanem az öreg Szent Péter ma istentelenül befü- tött. Ezzel persze nincs vége a dolognak, mert Fajusz Gyuszi mindjárt azzal vála­szol rá, hogy ebből pedig egy szó sem igaz, barátom, hiszen már reggel óta vizes az inged és még mostanáig s«m bírt megszáradni, és megint van ok egy kis neve­tésre. Hát így folyik az élet a fiatalok táborábr ->. De vé­gezetül azt is hgdu áruljam el, hogy a tervteljesítéssel sem álltak még egyetlen na­pon sem száz százalékon alul. -la \ MIT KELLlUDffl A TALAJRÓL? * Értelmet zavaró földszakértoi szakkifejezések helyes értelmezése Előfordul, hogy a magyar nyelven írt és a szlovák nyelv­ből fordított talajtani és nö­vénytermelési szakmunkák for­dítói nem értelmezik helyesen az „agyag" és „vályog" szava­kat. Az így kiadott művek nem­csak hogy az olvasó előtt el­ferdített értelemben, éppen az az egyes talajfajták ellenkező tulajdonságaikra mutatnak rá — de az egyes iskolák tanítói­nak fáradságát is veszélyezte­tik, mert az előadások értelmét megcáfolja a helytelen fordítás. A talajok megismerése, a ta­lajok tulajdonságának vizsgá­lata, értékelése a talaj ábécé­jének ismerete nélkül nem le­hetséges. Miután pedig mind a mezőgazdasági termelés or­szágos tervezése, a termelés egysége, az üzemek megszer­vezése és vezetése, mind a táj­termesztés kialakításához a ta­laj -ismerete alapvető fontossá­gú. nem lesz érdektelen, ha a talaj helyes ábécéjére az alábbiakban mutatunk rá: Hazánkban, a Csehszlovák Szocialista Köztársaságban és Magyarországon is megegye­zünk abban, hogy a talaj egyen­lőtlen nagyságú részecskékből tevődik össze. Ezeket a ré­szecskéket Magyarországon „agyagos részecskéknek", ná­lunk pedig „vályogos részecs­kéknek" nevezzük, és itt kez­dődik az a félreértés, amelynek az okozója lett a helytelen for­dítás, és amelyet javaslatom alapján ez év június 18-án a Szlovák Tudományos Akadé­mia nyelvintézete oly módon rendezett, hogy Szlovákiában az agyagtalajt „középkötött ta­lajnak“, tehát „árpatalajnak“ kell elfogadni és ilyen értelem­ben kell fiatal mezőgazdasági dolgozóinkat tanítani. A „vá­lyogtalajt“ pedig „búzatalaj­ként" kell ismertetni. Az aka­démia döntésének a lényege az alábbiakkal magyarázható. A szakemberek a talaj osztá­lyozását, a talaj részecskéit a talajszemcse nagysága sze­rint határozzák meg. Ehhez különböző módszereket hasz­nálnak. A mi köztársaságunk­ban dr. Novák brnoi egyetemi tanárnak, a földszakértők nesz­torának osztályozását használ­ják. Ez az osztályozás nálunk érvényben áll és a legkönnyebb talajnemet „homok“-ként jelöli meg. A homok után a „közép­kötött talaj“, az „agyag" kö­vetkezik. Végül pedig földszak- értöink a „vályogtalajt“ mint a legnehezebb talajt „búza- talaj"-ként osztályozzák. Vilá­gos tehát, hogy a „homok“-, „agyag“-, „vályog“- sorrend nálunk már azért sem változ­tatható meg, mert ezeknek a szavaknak megvan a magyar­szlovák jelentősége is. Minden­ki. aki fordítással foglalkozik vagy akinek nyelvszőtárra van szüksége, világosan megállapít­hatja, hogy a „homok“ szó szlovákul „piesok“-ot, az „agyag“ „hliná-t, a „vályog“ pedig „íl“-t jelent. Érthető te­hát, hogy nálunk nem volt megengedhető, hogy kétnyelvű magyar-szlovák iskoláztatásunk esetében ellenkező értelemben tanítsuk, képezzük ki a mező- gazdaság jövő fiatal dolgo­zóit. De elengedhetetlen felté­tele a mezőgazdasági termelés helyes elsajátításának a talaj ábécéjének tudása és ismerete, az egységes földművesszövet­kezetek szövetkezeti iskolái hallgatói előtt is. Konkréten megtörtént, hogy magyar nyel­vű iskoláinkban a helytelen fordítás és szóhasználat követ­keztében azt tanítottuk, hogy az agyag „hlina“ „nehéztalaj“, míg a szlovák nyelvű gazdaság; és egyéb iskoláinkban talajosz­tályozásunknak megfelelően a „hlina“-t (agyagot) mint kö­zépkötött, legjobb „árpatalajt“ ismertettük. Nem kétséges, hogy az „agyagtalaj“ magyar nyelven is a „középkötött árpa- talajt" kell, hogy jellemezze, míg a „vályogtalajt" mint „ne­héztalajt" (ílovitá pôda) a „bú­zatalajként“ kell karakterizál- ni. KMOSKO LÄSZLÖ mérnök, földszakértő

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents