Új Ifjúság, 1960. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)

1960-08-09 / 32. szám

TOKIOS? Arrflf # csapásról, melyet a japán nép mért lisenhowerre. a történeteim valószínűleg úgy fog megemlékezni, mint az Egyesült Államok Szuezéről. Az a korszak, amelyben élünk, any- nyira telítve van rendkívüli eseményekkel, hogy azoknak jelentőségét a világtörténelem szempontjából a mindennapi ember nem is tudja felmérni és sokszor éveknek kell elmúl­niuk, amíg villanásszerűen rádöbben, ahá, en­nek az új fordulatnak itt volt a kiindulópontja. De még a politikailag nem iskolázott újságol­vasó vagy rádióhallgató sem maradhat érzé­ketlen annak a ténynek jelentőségével szem­ben — amely precedens nélkül áll az amerikai világhatalom történelmében, — hogy ennek az állaimnak, a világkapitalizmusnak vezető feje, miután személyének teljes súlyával kötötte le magát a látogatás mellett és külügyminiszté­riumának és a japán nagykövetnek hónapok óta tartó előkészületei után. szégyenszemre kény­telen volt róla lemondani, mivel a japán nép szemébe vágta, hogy jelenlétét nem fogja tűrni. Szueznél az angol és francia imperializmus­nak meg kellett tanulnia, hogy egyszer s min­denkorra elmúlt az az idő, amikor elég volt egy büntető expedíció, hogy megálljt paran­csoljon a gyarmati függőségben élő országok minden megmozdulásának. Tokióban most az amerikai imperializmusnak egy még keserve­sebb tanulságot kellett lenyelnie, — azt, hogy t reakciós kormányok, amelyekre az egész világot átfogó stratégiája támaszkodott és amelyek szolgai készséggel teljesítették min­den parancsát, ma már képtelenek arra. hogy a tömegek békeakaratát visszaszorítsák. A rabszolgaságban sínylődő nemzetek harci el­szántsága máris olyan pontot ért el, hogy kér­désessé tette a „hideg háború“ stratégiai bázisainak és katonai szövetségeinek értékét. Mégis, kérdezhetjük, mi adta a japán nem­zeti megmozdulásnak Kisi ellen, az amerikai bázisok és az Egyesült Államokkal kötött katonai szövetség ellen, azt a mindent elsöprő erőt, hogy olyan súlyos csapást mérhetett arra az agressziós politikára, amely a fennálló vi­lágfeszültségnek egyik fő okozója? Természetes, hogy a tokiói tűzvész lángjai nem egyszerre gyúltak ki. Messziről és mélyről táplálkoztak, Hirosima öldöklő kigőzölgéseiből és marcangoló sebeiből, 15 esztendő amerikai „elnyomásából, megalázásaiból, Japán megold­hatatlannak látszó gazdasági problémáiból és ennek következményeképpen a nagy tömegek nyomorú helyzetéből. De fontos szerepet ját­szott itt az a mindjobban erősödő természetes vágy is, hogy normális kapcsolatok jöjjenek létre Japán és a népi Kína testvérnépe között. Döntő jelentősége volt azonban annak az egy­ségnek, amely a közös ellenség ellen a világ bámulására létrejött a kommunisták, a bal- és jobboldali szocialisták, a szakszervezetek, a diákság, az intellektuális körök, sőt még a polgárság széles rétegei között is. Ahhoz, hogy ez«az egység olyan drámai erővel mutatta meg az erejét, az utolsó lökést a csúcskonfe­rencia kudarca adta meg és az a határozottság és szilárdság, amellyel a Szovjetunió állította fel az alternatívát: választani kell a „hideg háború“ módszereinek felhagyása — és az alnerikai túlzók provokációs politikája, az ame­rikai bázisok és nukleáris fegyverek hirdetői között. Ebből az alternatívából a japán demok­ratikus és népi erők megértették, hogy této­vázni nem lehet, hanem sürgősen cselekedni kell és ennek a sürgősségnek első eredménye a népi egység összekovácsolása volt. Ily módon Japánban új fázisba lépett a fe­szültség enyhítésére irányuló harc, amely alapjaiban remogtette meg az Egyesült Álla­mok külpolitikai konceptusát. Eisenhower ve­resége fényes megnyilatkozása azoknak a le­hetőségeknek, amelyek a népi erők eltökéltsé­gében és egységében rejlenek. Ro. Felhívási A hatodik versenykérdéssel véget ért az Új Ifjúság nyári versenye. Tekintettel arra, hogy olvasóink közül sokan szabad­ságon voltak, így megismétel­jük a hat kérdést. Kérjük olva­sóinkat, hogy a hat feleletet levelezőlapon legkésőbb au­gusztus 27-ig egyszerre küld­jék be szerkesztőségünk címé­re! 1. A verseny részvevőinek feladata megírni, alkotmány- tervezetünk melyik cikkelye biztosítja az ifjúság sokoldalú testi és szellemi képességeinek fejlesztését. Tekintettel arra, hogy az alkotmánytervezet egyéb cikkelyeiben is találkoz­hatunk az ifjúság jogainak biz­tosításával, mint például az in­gyenes iskolai oktatás biztosí­tásával, közölhetik olvasóink mindazoknak a cikkelyeknek t számát, melyek az ifjúság jogaival foglalkoznak. 2. Olvasóink feladata megír­ni, melyik az az ipari központ, melyet az ország „acél szívé • r.ek“ neveznek. 3. Olvasóink bizonyára tud­ják, hogy Szlovákiában még televíziós készülékeket is gyár­tanak. Sok családban kedvelik t Mánes vevőkészüléket, és rö­videsen megismerkednek ennek javított utódával, az Oravan televíziós készülékkel. Ennek már a neve elárulja, hogy fent gyártják az Árvában. A verseny részvevőinek feladata megírni, hol gyártják Slovákiában a Mánes és Oravan készüléket. 4. Melyik az a mozgalom, imely az utóbbi időben már Országszerte elterjedt s amely a mezőgazdasági termelés ter­veinek határidő előtti teljesíté­sére irányul. Aki lapunkat fi­gyelmesen olvassa, különösen a bátorkeszi fiatalok felhívásá­val kapcsolatban ismerkedhe­tett meg ezzel a mozgalommal. 5. A nemzetközi problémák megoldásának kulcsa azoknak a javaslatoknak az elfogadásá­ban van, melyeket a Szovjet­unió évek óta oly következete­sen szorgalmaz. Igen jelentős javaslatot ez irányban maga Nyikita Hruscsov terjesztett he az ENSZ közgyűlésén, 1959. szeptemberében, New Yorkban. Ezzel a kérdéssel foglalkozott a tízhatalmi bizottság is Géni­ben. A tárgyalások azonban a nyugati delegációk szabotálása folytán meghiúsultak. Az olvasó feladata megírni, akár egy szóval, mi az, amit a jelenlegi nemzetközi vitás problémák megoldása kulcsá­nak nevezünk. 6. Zátopek természetesen nem volt az egyedüli, aki 1952- ben olimpiai aranyérmeket ví­vott ki hazánk színei dicsősé­gére. Rajta kívül még négy aranyérmet szereztek verseny­zőink. Az 1956-os Melbourne-: olimpiászon már kevésbé mond­ható sikeresnek olimpiai csapa­tunk szereplése, különösképp, ha a szerzet olimpiai érmek számát vesszük figyelembe. Ol­vasóink feladata, beküldeni le­galább három olyan csehszlovák sportolónak a nevét, akik a fel- szadadulás után olimpiai arany­érmet nyertek. A sorsolásban részt vesz mindenki, aki legalább 4 kér­désre helyes feleletet ad. AZ SPD FEKETE NAPJA. Meg­elégedett mosollyal vfette tudo­másul Adenauer a bonni parla­ment utolsó ülésén, hogy az SPD (Németország Szociálde­mokrata Pártja) jobboldali ve­zetői, Wehner, Erler, Brandt, Mommer lobogó zászlókkal haj­landók a militaristák táborába átvonulni, hogy régi hagyomá­nyok szerint a nyugatnémet imperializmus betegágyánál az orvos szerepét játsszák. Az SPD jobboldali vezetői azono­sítják magukat Adenauer kül­politikájával, a NATO-politiká- val, megsemmisítették saját Németország-tervezetüket, ez­zel bebizonyították, hogy sosem gondolták komolyan Németor­szág egyesítését. Az SPD ezen a fekete napon mint önálló po­litikai párt megszűnt létezni. Az SPD tagjainak, amint azt a tagsághoz, a funkcionáriusok­hoz és az SPD barátaihoz inté­zett körlevélben kifejezték, be keli bizonyítaniuk, hogy ezen az úton nem követik vezéreiket. (III.) A Nemzetközi Olimpiai Bizottság már megalakulásakor elhatározta, hogy a századfor­dulón esedékes II. olimpia meg­rendezését Coubertin hazájá­nak fővárosára, Párizsra bízza. Milyen nagy lehetett tehát Coubertin meglepetése, amikor a görög király az athéni olim­pia zárónapján, a győztesek tiszteletére adott fogadása al­kalmával mondott beszédében -annak a reményének adott ki­fejezést, hogy „Hellas állandó és egyedüli színhelye lesz az olimpiai versenyeknek“. A nép határtalan lelkesedés­sel fogadta a király gondolatát, Coubertin azonban tisztában volt azzal, hogy a görögök már az anyagiak miatt sem leimé­nek képesek a versenyek állan­dó megrendezésére, s ez végül is az olimpiai játékok bukásá­hoz vezetne. Ügyes sportdiplo­máciai mesterkedéssel keresz­tülvitte tehát, hogy 1900-ban — az eredeti határozat érteimében — a francia főváros rendezze meg a II. olimpiát FÉLÉVES OLIMPIA Senki sem próféta a saját hazájában! Ez a régi szólás­mondás Coubertinen is betel­jesedett. Irigykedtek rá, az ál­tala életrehívott olimpiával szemben pedig meglepő kö­zönyt, sőt, nem is nagyon lep­lezett ellenszenvet mutattak. Párizs minden figyelmét az ugyancsak 1900-ra kitűzött vi­lágkiállítás kötötte le. Az azóta Párizs jelképévé vált Eiffel— tornyot is a világkiállítás je- lentőiségének kidomborítására építették. Már-már úgy látszott, hogy 1900-ban nem lesz Párizs­ban olimpia, amikor a világki­állítás rendező bizottsága „lát­ványossági szempontból“ azt mégis a kiállítás programjába iktatta, gondosan ügyelve azon- batn arra, hogy ne olimpiáról, hacnem csak nemzetközi sport- versenyekről essék szó... Nem csoda tehát, hogy az athéni ünnepségek meleg han­gulatának nyoma sem volt a ll. olimpián. A külföldiek leve­leire senki sem válaszolt, azo­kat Párizsban senki sem fogad­ta. Az atlétikai versenyeket a Boulogne-i erdő egyik sport­telepén rendezték. Stadionnak nyoma sem volt' A rozoga, itt- ott kidőlt kerítésen át csak az nem nézhette meg „díjtalanul az olimpiát, aki nem akarta. A fu­tópálya „csak“ 60 cm-es szint- különbséget mutatott. A kala- pácsvetök a fáramászást is gyakorolhatták, mert nem egy­szer megtörtént, hogy a ma­gasra lendült kalapácsuk fenn­maradt a fán . .. AZ OLIMPI AI JAITKOK TÖRTÉNETI A világkiállítások legyőzik íz olimpiát csekély értékű díjakat is csak évek múltán kapták meg a győztesek ... Párizsban tehát 1900-ban a kiállítás, a tőkések rendezte vásár legyőzte a magasztos olimpiai gondolatot! ISMÉT VILÁGKIÁLLÍTÁS A rosszul sikerült párizsi olimpia után mindenütt kitörő örömmel fogadták, hogy a leg­közelebbi olimpia rendezési jo­gát az Újvilág egyik városa, Chicago kapja. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság döntésében nagy szerepet játszott az is. hogy Amerika a vén Európának mindent megígért, köztük azt is, hogy különhajó szedi majd össze a versenyzőket az euró­pai kikötőkben. Az Ígéret szép sző... — de Amerika nem tar­totta be. Odaát egész más do­loggal voltak elfoglalva. St. Louis-ban 1904-ben világkiállí­tást rendeztek, s hogy fényét emeljék és megfelelő reklámról gondoskodjanak. a kiállítás rendezői St. Louisnak követel­ték az olimpia rendezési jogát. Félévig tartott Amerikában a késhegyig menő vita: Chicago vagy St. Louis? Végülis, amikor a döntést már nem lehetett halogatni, Theodor Roosewelt elnöknek kellett kimondania az utolsó szót. Győzött az üzleti érdek, vagyis St. Louis. Coubertin látta, nti történt Párizsban és érezte, hogy St. Louisban újabb csalódás éri. Ezért nem fogadta el az ame­rikaiak meghívását. Volt is érte harag, — nem is éppen ok nél­kül. Az amerikaiak tömeges résztvételükkel támogatták mindkét eddigi olimpiát, s most, amikor ők a rendezők, az olim­piai játékok „atyja“ hátat for­dított nekik. Párizsban az olimpia nem alkotott összefüggő egészet. Az egyes sportágak versenyeit ott és akkor rendezték meg, ahol és amikor a világkiállítás érde­ke megkívánta. Ebből adódott azután az a furcsaság, hogy a második olimpia első és utol­só versenyszáma között pár nap híján fél év telt el (május 14. — október 28.). A párizsi „világkiállítási olimpia“ történetéhez tartozik az is, hogy a rendezőség nagy- értékű díjakat ígért a győzte­seknek. de egészen selejteseket adott, úgyhogy hlég egy francia lap is megsokallta a dolgot és „A nap botránya" c. cikkében megállapította: mindegyik díj kevesebbet ér, mint amennyire becsülték. De még ezeket a Amíg a franciák szinte agyonhallgatták, hogy világki­állításuk keretében olimpiát rendeznek, az amerikaiak nagy­dobbal hirdették a világkiállí­tás egyik látványosságát, az olimpiát. Sőt, a kiállítás igaz­gatósága már kora tavasszal helyi vonatkozású versenyeket is rendezett az érdeklődés fo­kozására és ezeket is „olimpiá­nak“ hirdette! A szegény sporttörténészek még ma is kutatják, hogy a sok-sok ver­senyszám közül, melyek tartoz­nak tulajdonképpen a tényleges olimpiához? A kutatás jelenle­gi állása szerint 85 .verseny­számra Írták ki a 111. olimpiát, annak műsora azonban „menet közben“ 103 versenyszámra bő­vült. A műsor bővítése nem jelentett különösebb rendezési gondot, hiszen 1904. július 1-töl október 29-ig (!) volt bőven idő annak lebonyolítására. De hát csakugyan olimpia volt a III. olimpia? Hivatalosan igen, mai megítélés szerint azonban aligha mondhatjuk többnek, mint az Egyesült Államok nem­zetközi bajnokságának. Euró­pából csak a görögök, a fran­ciák, a németek, a magyarok, az írek és az osztrákok küldtek néhány versenyzőt és az ame­rikai kontinens is csak kilencre emelte a külföldi nemzetek számát. Még szép, hogy ennek a kilenc országnak a verseny­zői 18 számot megnyertek. Mert a többit (akármennyi is volt) mind az amerikaiak tarolták le. FURCSA NEMZETKÖZI TÁRSASÁG Bosszankodtak az amerikaiak is a kevés külföldi versenyző miatt. De hát akkor még nem volt óceánjáró repülőgép! Vo­naton és hajón pedig hetekig tartott Európából az út és — drága volt! De nem azért ame­rikaiak az amerikaiak, hogy valami „jó“ ötletük, le legyen. Elhatározták, hogy versenyzői­ket nem országuk, hanem klub­jaik színeiben indítják. így va­lóban tarkább lett a versenyző- gárda. Legalább is mezében ... Az „ötlet“ azonban nem vált be. Az agyonreklámozott olim­pián még a legizgalmasabb ver­senyszámra sem volt kétezer nézőnél több kiváncsi. Újabb ötlet kellett! És volt! Kisütöt­ték, hogy a sok-sok bevándo­rolt között van elég olyan új amerikai, aki még nem kapott állampolgárságot, ezért tehát régi hazája színeiben indulhat. Meg aztán a világkiállításra is összesereglett ám mindenféle náció... Mezbe öltöztették te­hát a görög portást, a kínai kulit, a francia pincért, a hol­land hajói nast, a spanyol kiki­áltót, a maláji kardnyelőt, a hindu fakírt, az Afrikából jött néger masszőrt, no meg a leg­különbözőbb indiánokat és ve­lük olyan látványos „olimpiai“ versenyszámokat bonyolíttattak le, amilyeneket azóta se láttak. ... Ki gondolta volna Athén­ben, hogy ilyen les? a folyta-, tás? K edves Eatherly úr! E so­rok Íróját nem ismeri, mindegy, hogy hol él, New Yorkban, Bécsben vagy Tokióban. Mindenütt egyformán megcsodálják ázon igyekezetét, hogy lelki egyensúlyra akarna Szert tenni és le akarná győzni önönmagát. Az ön esete nem orvosi és lélektan szempontból érdekel bennünket. Arról van Szó, hogy szeretnénk azoknak a problémáknak a gyökeréig nyúlni, amelyek megakadályoz­zák az emberiség közeledését egymáshoz. Az emberi lény gépesítése és az, hogy ma le­hetséges, hogy tudomásunk nélkül olyan dolgokra használ­janak fel minkét, amelyekről nem vagyunk informálva, és amelyekkel nem azonosítjuk magunkat, teljesen megváltoz­tatják erkölcsi lényünk termé­szetét. Az adott körülmények között könnyen megtörténhet, hogy bűnösök vagyunk, anélkül, hogy bűnt követnénk el. Ma vagy holnap bármelyikünkkel megtörténhetne, hogy hasonló helyzetbe kerüljünk. Mi tanulni akarunk az ön esetéből. Az ön orvosai egy katonai kórház al­kalmazottai, minden körülmény között védelmezni akarják an­nak a tettnek az erkölcsössé­gét, melyet Ön elkövetett, s Így ne csodálkozzunk azon, hogy az ön lelkiismeretfurdalásait be­teges állapotnak tekintik, ön még ma is •— nem is ok nélkül — hallja a sebesültek kétség- beesett jajveszékelését és ál­maiba ma is belopakodnak a holttestek árnyal. Ön jól tudja, ho< / azt, ami történt, már nem lehet jóvátenni. Mi azonban nem azonosítjuk magunkat ez­zel az álvigasszal. Számunkra az jelentett bizonyos megnyuj- vást, hogy ön nem tud bele­nyugodni a megváltoztathatat- lanba. Ez azt bizonyltja, hogy ön bizonyára igyeszik újból átélni a történteket, rádöbbent tettére, melynek következmé­nyeivel annak idején nem szá­molt. Ez az Igyekezete azt bizonyltja. hogy még él a lel- kiismorete, annak ellenére, hogy egyszer mint egy gépezet passzív alkatrésze működött, mégpedig igen eredményesen. Es mivel eddig nem sikerült megnyugtatni lelklismeretét, bebizonyította, hogy valami ha­sonló lehetséges a többieknél, okkor hát nálunk is. Ezen nem A felszabadult kongói büszkén az, ingén viseli Lumumba képét és a függetlenség jelszavát. Claude R. Eatherly — ezt a nevet hiába keresnénk a lexiko­nokban, nem találnánk meg, pedig ehhez a névhez az emberi­ség történetének egyik szörnyű, szomorú emlékű fejezete fűződik. Claude R. Eatherly ugyanis az az amerikai pilóta, aki 1945. augusztus 6-án az amerikai atombombát Hirosimára le­dobta. Nyolcvanezer ember pusztult el azonnal és a robbanás következtében 1956-ig kétszázezer ember halt meg a legször­nyűbb kínok között. Claude R. Eatherly ‘ ma Texasban egy katonai elmegyógyintézetben él, kétszer megkísérelte az ön- gyilkosságot és több bűncselekményt követett el. Feltétlenül felmerül a kérdés, vajon tényleg elmebeteg-e, vagy csak bolondot csináltak belőle. Ez a katona hangosan ugyanis olyan dolgokról kezdett gondolkozni, amelyek az Egyesült Államok számára kellemetlenek. Sok gondolatot ébreszt bennünk Guenther Anders, az osztrák publicista és Claude R. Eatherly között váltott levelek olva­sása, melyeket rövidítve az alábbiakban közlünk: A levelek 1959 júniusában a japán sajtóban jelentek meg. \'S/SSSSSS/SSSSSSSSSSS/S/SSSSS/SSSSSSSSSSSSSSS/SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS/SSSSSSSS/SS/SSSS< I KÉT LEVÉL 1 \ * l//////////////////////////////////////////////////////////////////v////////////////,s változtat az sem, hogy példa- elnöke, aki annak idején ugyan- képül volt kollégáját, Joe Sti- olyan jelt adott, mint Ön a ra- borikot a radaristát hozzák fel, daristának, egy interjúja alkal- aki a történtek után úgy él, mával kijelentette, hogy Hiro- mint bárki más és győzelem- simával kapcsolatosan a legki- ittasan kijelentette: „Számomra sebb lelkifurdalást sem érzi. az csak egy valamivel nagyobb 75-ik születésnapja alkalmával bombát jelentett". * visszapillantva életére kijelen­Harry Truman, az ön volt tette, hogy csak egy hihát kö­vetett el, mégpedig azt, hogy nem harminc éves kora elölt nősült meg. Ön azonban mindent elkövet, ami emberileg lehetséges, és úgy él, mint az olyan ember, •aki végzetes tettet követett el. Gn más törvényellenes dolgo­kat igyekezett elkövetni, csalt, lopott és betört. De az ön ese­tében ezeknek a kihágásoknak egész más az értelmük, mint normális körülmények között, mert az Ön tehetetlen vívódá­sának a jele. Bármit is követ­het el, mindig beteg embernek fogják tekinteni, mert az a vi­lág, amelyben Ön él, megtagad­ja a felelősségérzetet és a fe­lelősséget Hirosimáért, ezért Ön örökre szerencsétlen marad. Hirosimában nincs olyan ember, aki önt ne gyűlölné, annak el­lenére, hogy önt eszközül használták fel, és a többiektől eltérően bebizonyította, hogy ember maradt, illetve újból ember lett. Tisztelettel adózom Hirosima minden áldozatának. Az ön Guenther Anderse. Claude R. Eatherly válasza: „Szükségét érzem, hogy leve­lére válaszoljak. Kifejezésre szeretném juttatni, hogyan gondolkodom azokról a kérdé­sekről, amelyek az egész vilá got foglalkoztatják. Az a véle ményem, hogy az az erkölcs válság, amelybe sodródtunl mindannyiunktól megkívánj« hogy alaposan átértékeljük dolgokat. A múltban az embe rek „megúszták" az életet anél kül, hogy kénytelenek lettel volna az élet komoly problé máival foglalkozni. Ma azonbai világos, hogy kénytelenek le szünk felülbírálni gondolkodá sunkat és felelősségünket a; olyan társadalmi intézményei előtt, mint amilyen .a politika párt, az egyház és az állam Egyik intézmény sincs felké­szülve arra, hogy tanácsot adjon az erkölcs kérdéseibe! és ezért vitába kell bocsátkozn arról, hogy vajon ezeknek a; intézményeknek jogában áll-c felvilágosítást nyújtani. Olyar helyzet keletkezett, hogy az ér tapasztalataimon az egész em­beriség tanulhat. Keressünk közösen olyan megoldást, amely tisztázná ezt a bonyolult helyzetet. Társadalomellenes viselkedésem káros hatással volt egész életemre, de hiszem, hogy idővel helyes meggyőző­désre jutok és megtalálom az igazi filozófiát.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents