Új Ifjúság, 1960. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)
1960-08-02 / 31. szám
✓ A FALVAK ÉS VÁROSOK DOLGOZÓI ÖSSZEFOGÁSÁNAK EREDMÉNYE: Uralkodunk az időjárás felett Az időjárás már javul, a Nap kibújt már a felhők mögül és lassanként felszárítja ä gabonát és a nedves földeket. A du- naszerdahelyi járásban már annyira megszáradt a gabona, hogy megkezdhették a cséplést, újból búgnak a cséplőgépek. A legnagyobb riadalom a Duna körül keletkezett. A Duna nem fenyeget veszéllyel, de a járásokban elhatározták, hogy a legjobb, ha a veszélyeztetett körzetekben biztonságba helyezik a termést. A LÉVAI JÁRÁS felső részén a Garam már apadt. A szövetkezeti tagok, a falubeliek és az üzemek brigádosai szárítják a gabonát, és a szárítás után megkezdték a behordást és a cséplést. A járás déli részén, ahol még árvíz veszélye forgott fenn, az üzemekből, hivatalokból és a hadsereg kötelékeiből több mint ezerötszáz brigádos segített az állatállomány és a termés megmentésében. A veszélyeztetett földeken már rendes mederben folyik a munka és a gabonát biztonságba helyezték. AZ ÉRSEKÜJVÁRI JÁRÁSBAN újból megindultak az aratási munkák. A szövetkezeti tagok a brigádosok segítségével szárítják a nedves kévéket és már megkezdték a cséplést. Most már mindenütt csépelnek. A traktorosok kihasználták a munkaszünetet, elvégezték a tarlóhántást A KOMÁROMI JÁRÁSBAN árvíz fenyegette a Vág és a Nyitramenti földeket, ahol elsősorban a gabonát kellett megmenteni. Többez^r brigádos segít a gabona szárításában és a cséplésben. Nagyon jó lenne, ha a brigádok a teljes begyűjtésig segítséget nyújtanának. Jobb idejében learatni és megelőzni a károkat, mint a kedvezőtlen időjárás esetén már csak megmenteni a termést. A TOPOĽČANY! JÁRÁSBAN fekvő Hynorany község határában az ármentési munkák ellenére is a víz áttörte a Nitra folyó gátjait és rövid idő alatt csaknem 80 hektárt árasztott el. A bošanyi bőrgyár dolgozói azonban nagy segítségben részesítették a szövetkezetese- ket, egész nap a keresztek átrakásával foglalkoztak és megmentették a gabonát. A termés megmentésére alakult osztagok a szövetkezet tagjaival együtt határt nem ismerő önfeláldozással láttak hozzá a további veszélyeztetett területeken fekvő gabona megmentéséhez. FONTOS INTÉZKEDÉSEKET foganasított a veszélyeztett helyeden lévő gabona megmentésére a párt központi bizottsága által létesített központi ármentesítő bizottság. Az üzemek dolgozóinak egyrészét a szövetkezetek megsegítésére irányítják, rendelkezésükre tehergépkocsikat és traktorokat bocsátanak, hogy a keresztek és kévék behordása folyamatosan, haladjon. Több helyen a túlérett gabonát, ha a szükség úgy kívánja, kézikaszával is aratják, mert ezáltal nagy veszteségeknek vehetik elejét. Ismeretes, hogy az átázott kévék és keresztek a fokozódó meleg hatására könnyen csírát eresztenek és így elértéktelenedik a gabona. 10.000 köbméter komposzt Igen, ennyit akarnak készítetem a Bratislava-Vajnory-i szövetkezet tagjai. Vagyis, dehogy ... ennyit készítenek — ez illik jobban a valósághoz, mert a vállalt mennyiség fele már június közepén készen volt. Igaz, hogy nem csupán a szövetkezetesek jóvoltából, mert szemmelláthatóan beleszóltak' ebbe a Dimitrov üzem fiataljai is. Legtöbbet ők segédkeztek a komposztkészítés- nél. Mivel jól haladt a munka, a szövetkezetesek gondoltak 8 A képen Szűcs Edit és Gaál Emília, a balázsfai szőlészetben végeztek dicséretre méltó munkát. A tanulók is segítenek A dunaszerdahelyi járásban a három tizenegyéves középiskola CSISZ-szervezete kötelezettségvállalást tett, hogy kéthetes brigádmunkával segíti a szövetkezeteket az aratási fnunkák idején. A kötelezettségvállalásnak megfelelően a ftzenegyéves középiskolák CSISZ tagjai a CSISZ járási vezetősége irányításával a járás több szövetkezetében aratnak. A CSISZ-tagok munkájával a szövetkezetek vezetői mindenütt nagyon elégedettek és örülnek a jő segítségnek. A brigádmunkán lévő tanulók átlagban napi 8—10 órát dolgoznak, s a munka után kollektív életet élnek. A Balázsién dolgozó csoportból Szűcs Edit, Hauszlet- ner János, Császár György, Kovács György és Stefánko- vics Béla emelkednek ki igen jó munkaeredményükkel. A lányok a szövetkezet szőlészetében, a fiúk pedig az aratási munkáknál segítenek. Jó munkát végeznek a dunaszerdahelyi Tizenegyéves Középiskola tagjai Bakán és Felbáron is. A bakai csoportból Valasek Katalin mutat példát munkájával a többieknek. A tanulók brigádmunkája azért is hasznos, mert így közvetlen kapcsolatba kerülnek a termelő munkával. (bt) BODA ISTVÁN: yar egyet és az említett időtől az országos pártkonferenciáig még 1000 köbméter komposztot készítettek. Ebből a mennyiségből már közel 4 tonna komposzt jut minden hektár területre. Š hogy a vállalással nem vallottak szégyent, azt elsősorban a Dimitrov üzem fiataljainak köszönhetik. A képen: Munkában a brigádosok. Ök, az üzemi dolgozók sem akarnak lemaradni az országos talajjavító mozgalom ifjú harcosaitól. Az ő érdekük is, hogy többet teremjen a föld. — ★ — Biztató fejlődés MAGYARORSZÁG FÖLDTERÜLETÉNEK 74.3 SZÁZALÉKA A SZOCIALISTA SZEKTORHOZ TARTOZIK A szocializmus győzelméről érkeznek hírek a népi Magyar- országról i*. A szövetkezeti mozgalom egyre nagyobb tért hódít. A szövetkezeteknek 880 ezer tagjuk van és immár 5.4 millió katasztrális hold szántó- területet művelnek meg. Magyarország területén több mint 4400 termelőszövetkezet működik. A szövetkezetesítés sikeréhez hozzájárultak a gépállomások is, melyek egy év alatt 26 százalékkal növelték traktorállományukat. Ennek pedig van olyan következménye is, mint például Sárszentmihályon, ahol a szövetkezet kerek 3 mázsa búzával termelt többet egy holdon, mint az elmúlt esztendőben az egyéni gazdák. A szövetkezeti mozgalom elterjedése nagy hatással van a lakosság anyagi és kulturális ellátottságának növelésére. Épp ezért mind többen vannak azok, akik megértik a fejlődés nagyságát és szépségét. A magyarországi termelőszövetkezetek sikeres térhódításából és sikereiből nagy öröme van az egész szocialista tábor többi országainak is. Nicsak, kezdődik megint a nyár. a tulipánra egy lepke száll, a piros szirmok, a piros szárnyak, a piros szélben libegve szállnak. Messzi a tájban kökényfa áll. Millió dárda a tengeri szár. zászlójuk bomlik s olyan a selyme, mintha aranyból lenne kiverve. Mintha aranyból, mintha aranyba. Tépi egy kis szél játszva, kacagva. Mozdul az ághegy, hajlik a dárda, apró bogarak ülnek alája. Nicsak, hát nyár van s meg se lepődik. Karcsú szavakkal eltelítődik, lóhere fénylik hamvas az éke, vad darazsakat küld fel az égbe Hallom az ágon fújja a nótát egy sárgarigó tudja a módját, cinke felel rá és a pacsirta, s rábúg a gerle bánata sírva Olvad a fény is, érik az árpa, hányja a toklászt, szökül a szára nyílik a krumpli tej a virága, s száll a viság száll, szét a világra. Mámora lüktet bennem a csendnek, de a kaszák már hej, idecsengnek, érik az ünnep, épp így a lányok, ölre, örömre, mint a virágok. Súgja a szél is s míg heve árad, két karom egyre nyílik utánad. Két karom árad, mintha ölelne, két karod árad, mintha megölne. Tó ez a bőség, mézízü tájak lepkevirágát hordja a nyárnak hordja a szél már, s osztagok öblét építi, rakja itt az öröklét. Immár hagyománnyá vált, hogy a Szovjetunió Kommunista Pártjának vezető tényezői, Hruscsov elvtárssal az élükön, minden évben találkoznak a szovjet kultúra képviselőivel. Ebben az esztendőben is egy Moszkva melletti kirándulóhelyen folyt le ez a nagyszabású találkozó, melyen írók, költők, képzőművészek, zeneszerzők és előadó- művészek jelentek meg. Legfelső képünkön Hruscsov elvtársat látjuk megnyitó beszéde közben. A következő képen Hruscsov elvtárs üdvözli régi barátját, M. A. Solohovot, a kiváló írót, aki ez alkalomból átvette az 1960. évi Lenin- díjat is. A további két képen P. A. Szatjukov, a moszkvai Pravda főszerkesztője és A. T. Tvardovsz- kij, a neves költő, a Vaszilij Tyorkij című, nálunk is ismert elbeszélő költemény szerzője, legalul pedig a művészek egy csoportját láthatjuk élénk beszélgetésben Hruscsov elvtárssal. Jó munkáért - megérdemelt elismerés A CSISZ nagymihályi járási szervezete a Keletszlovákiai kerület egyik legjobb szervezete. Ezt főként azok az eredmények bizonyítják, amelyeket a mezőgazdaságban értek el. A CSISZ-tagok és a pionírok az országos pártkonferencia tiszteletére 54 733 köbméter komposztot készítettek, eredetileg 30 ezer köbméter komposzt készítését vállalták. A nagymihályi általános iskola CSISZ-szervezetének tagjai 1500 köbméter komposztot, a CSISZ Naciná Ves-i falusi szervezetének tagjai 1570 köbmétert készítettek. Hasonlóképpen a hažinai és a medoví CSISZ-tagok is szép eredményeket értek el a komposztké- szítésben. A pavlovcei, malčicei pionírok is alaposan nekiláttak a komposztkészítésnek. Nagyon szép eredményeket értek el a nagymihályi CSISZ- tagok a meliorációs munkában. Három ifjúsági építkezés már elkészült, a fiatalok 131 ezer brigádórát dolgoztak le. Most további három járási és 13 helyi meliorációs építkezésnél segítenek, 1175 brigádos vesz részt a feladatok teljesítésében. Két millió koronát fektetnek be az építkezésbe és 12 ezer hektár területet szántanak fel. A járásban a CSISZ-tagok segítenek az ötéves terv feladatainak teljesítésében és négy év alatt akarják elvégezni. Eddig már 27 CSISZ-szervezet és 14 pionírszervezet konkrét vállalást tett, hogy az EFSZ-ek teljesíthessék feladataikat. Most, amikor már kedvezőbb az időjárás, a CSISZ-tagok mindent elkövetnek, hogy az aratási és cséplési feladatokat idejében elvégezzék. így például Krčaván a CSISZ-tagoknak köszönhető, hogy 17—18 nap helyett 10 nap alatt fejezik be az aratási munkát. Az eredmények azt bizonyítják, hogy a nagymihályi járásban a CSISZ-tagok valóban megérdemelték a CSISZ SZKB vándorzászlaját, amelyet Var- holík elvtárs, a CSISZ SZKB titkára július 23-án jó kezekbe, a CSISZ nagymihályi járási szervezetének adott át.' VÁCLAV KUČERA Bratislava, 1960. augusztus 2. IX. évfolyam 31. szám Ara fiú fillér