Új Ifjúság, 1960. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)

1960-08-02 / 31. szám

lVZET ^ Kongó és Kuba Ugye változatlanul a nemzetközi élet közép­pontjában áll. A legutóbbi események összefoglalója: ^ Lumumba New Yorkban befejezte tárgyalásait Hammars- i kjöld ENSZ főtitkárral és ismét nyomatékosan hangsúlyozta, pogy Katanga a Kongói Köztársaság, szerves része, minden ^elszakadási kísérlettel szembeszállnak. A miniszterelnök egy- ^szersmind változatlanul sürgette a belga csapatok haladékta- ^ lan kivonását. Figyelemreméltó az, az Elisabethvilléből érke- ^ zett hír, amely szerint ha a tartományba hamarosan nem ér­keznek meg az ENSZ csapatok, a lakosság előbb-utóbb felke­ltéssel válaszol a belga megszállók kegyetlenkedéseire. A moszkvai Pravda két cikk­ben is foglalkozott a kongói helyzettel. Egyfelől leszögezi, hogy az ENSZ félrevezető kék zászlaja alatt tulajdonképpen a belgák amerikaiak és más NATO „demokraták" hadjárata folyik az afrikai négerek leigá­zásáért. ENSZ-körökben olyan irányzat mutatkozik, hogy a belga beavatkozók csapatait szinte a Biztonsági Tanács ha­tározatára hivatkozva, a világ- szervezet Kongóba érkezett egységeinek szerves részeként tüntessék fel. Ismeretessé vált az is, hogy a belga csapatok között nyugatnémet egységek is vannak. Az ENSZ zászlajával most a NATO gyarmattartó ha­talmainak közös kongói beavat­kozását leplezik. Ami a latin-amerikai esemé­nyeket illeti, Kubában megkez­dődtek a forradalom évfordu­lójának ünnepségei. Castro Baymoban mondott beszédében igen élesen bírálta az USA im­perialistáit, mint a nép haladá­sának és boldogságának esküdt ellenségeit. A legutóbb kötött kínai-kubai gazdasági egyez­ményeket úgy értékelte, hogy azok révén új piac nyílt Kuba számára és íffy eredményesen ki tudja védeni Washington tervezett gazdasági csapásait. A nyugatnémet militarizmus agresszív tervei állnak az eu­rópai események középpontjá­ban, a Lengyel Népköztársaság kormánya jegyzéket intézett a NATO valamennyi tágállamá­nak kormányához és ebbén fel­hívta á figyelmet Adenauer düsseldorfi beszédére, amely­ben azzal kérkedett, hogy at­lanti segítséggel igyekszik ki­vívni revánsiszta törekvéseit. A Peking nevű szovjet tankhajó jelenti: súlyos összeütközés a Földközi-tengeren USA légi kalózok provokálnak ... És mégis : irány Kuba ELŐZMÉNY: 1960. július 4. Verőfényes nap a Földközi­tengeren. A Peking szovjet tankhajó őrsége kényelembe helyezkedett. A hajó fyiba felé tart, zavartalanul. Santiago de Kuba olajfino­mítói már türelmetlenül várják a hajót. Amió­ta Kubában államosították az olajfinomítókat és a förgeteg elvitte az amerikai csiilaglobo- gót, helyébe pedig kitűzték a Kubai Köztársa­ság zászlaját, az országnak sok segítségre van szüksége. Az olajfinomítók eddigi urai nem engedték, hogy Kuba más országokból lénye­gesen olcsóbb olajat dolgozzon fel. Gazdasági­lag ártani akarnak a fiatal köztársaságnak, meg akarnák bénítani, leigázni. Kuba azonban ellenáll. És kiűzte az idegen urakat. Azok azonban blokád alá helyezték Kubát és így aka/ nak bosszút állni. Kuba nem lehet meg olaj nélkül, ez azt jelentené, hogy le kellene állítani az olajfinomítókat, el kellene bocsátani a munkásokat. Az urak számításába hiba csú­szott be, mert Kuba segítségére siet most a Peking tankhajó is. Ne aggódjatok, kubaiak, a segítség idejében megérkezik! ÖSSZEÜTKÖZÉS A-hajó kapitánya a parancsnoki hídon áll és a térképet tanulmányozza. Bizertától, a tuniszi kikötőtől körülbelül tizenöt mérföldnyire van­nak. Több hajóval találkoztak már aznap reg- gef és nyugodtan, szép simán elsiklottak egy­más mellett. „Hajó ellenirányban!“ Borisz Pimenovics Oszloszevszkij kapitány távcsővel kémleli a tengert, váratlanul megpil­lant egy hajót. Hadihajó, a norvég Roudefriel. Mi történt? A norvég hajó hirtelen irányt változtat. Hisz őrület, amit csinál! „Teljes erővel vissza!“ Megszólalnak a Peking szirénái. Jurij Ars- hadkin komszomolista, a szolgálatos mérnök villámgyorsan átlátja a helyzetet és ezekben a drámai pillanatokban sem veszti el lélekje­lenlétét. Nem tudja, mi történik fent, csak sejti, hogy most sok minden, talán minden csakis tőle függ. A hatalmas hajó teste megre­meg, amikor a 21 ezer lóerős motorokat átál­lítják. Izgalmas pillanatok következnek. A ka­pitány feszült figyelemmel ott áll a kormány­keréknél, a két hajó veszélyes közelségbe került egymással, de most — ebben a pillanat­ban még kikerülheti az összeütközést. Igen. Ha a norvég hajó helyrehozná hibáját. De úgy látszik, a norvég tengerészek teljesen elvesz­tették a fejüket, s nem tudják, mit csinálja­nak, A szovjet hajó legénysége emberfeletti erőt fejt ki, de hiába... Rettenetes reccsenés- sel, roppanással egymásba ütközött a két hajó. Az acélburkolat meggörbült és az abroncsok ijesztő módon felemelkedtek. Kétségbeesett sikoltások reszkettették meg a levegőt. A vas­tag kábelkötetek tüzet fogtak. Lángok lobban­tak fel, tyzcsóvák nyaldosták a hajó falait. Másodperceken múlik, végzetes veszedelem fenyegeti a két egymásba fúródott hajót. A tűz átcsaphat a Pekingre is. A 27 ezer tonna nyersolaj, melyet a Peking Kuba felé szállít, másodpercek alatt felrobbanhat, mindkét hajó .legénységével együtt a levegőbe repülhet. Az égő olaj beleömölhetne a tengerbe és minden­kit a pusztulásba magával rántana. A norvég hajón zűrzavar uralkodik, a legtöbb tengerész pánik félelmében a fedélzetre siet, a tengerbe ugrik, eszeveszetten kapálózva igyekeznek tá­vozni az esemény színhelyéről. A Peking ten­gerészei kétségbeesetten küzdenek. Parancsok hangzanak el, de amúgy is tudják, mit kell tenni. Élet-halál küzdelem folyik. A tűz tovább terjéd. És a maró füst fullasztőan ránehezedik a tengerészek mellére. Még lélegzetet venni is kínnal jár. Léket kapott a hajó, egy hatalmas vízsugár megtalálta az utat belsejébe. A szov­jet tengerészek úgy harcoltak, mint az orosz­lánok, az égési sebek sajognak, fájnak. Lent, a fedélközben már csípőig állnak a vízben. De azután egy idő múlva, amely szinte végtelen­nek tűnik, elvonul a közvetlen veszély. A tüzet sikerült lokalizálni, a léket ideiglenesen be­tömték. A szovjet tengerészek halálosan kimerültek, kormosán, piszkosan törülgetik verejtékes homlokukat. De még lélekzetvételhez sem jutottak. Vajon mi történt a norvég tengeré­szekkel? Azokat, akik a tengerbe ugrottak, messzire elsodorta az áramlat. — Leállítani a motorokat! Jurij Dimov, a fő­kormányos, Ivan Pislegin, a gépész, Vlagyimir Akszjutin, Ivan Toporkov tengerészek és más komszomolok letornázt'ák magukat a fedélköz­re és máris indul a mentőcsónak a norvég tengerészek megmentésére. Mindenkit megmentének. Közben a Peking kapitányának sikerül szétválasztania a hajókat és a Peking távolodik az összeütközés színhe­lyéről. Micsoda szörnyű képet nyújt a Peking tankhajó! A villanykábelek felszakítva, a csö­vek feltörve.. A norvég kapitány megbocsátha­tatlan hibája ilyen szörnyű következményekkel jár. Hazulról szikratáviratot kaptak. A tartal­ma: hazatérést ajánlanak. Visszatérni? Ho­gyan ? Amikor !tt van a 27 ezer tonna olaj, amelyre Kubában már annyira várnak. Összeül a hajó tanácsa, meghányja-veti a lehetősége­ket. Feltétlenül Kubába akarnak jutni. A fe­délzeten kommunisták, komszomolok vannak, szovjet emberek, akik már megtanulták, ho­gyan kell leküzdeni a nehézségeket. Másfél napig végkimerülésig dolgoznak a hajón, javítják, foltozzák, hegesztik, talán mégis csak folytathatják útjukat és nem kell visszatérni. Még további két nap és két éjjel vannak talpon percnyi pihenés nélkül egymás mellett fűr-farag és hegeszt a tengerész és a kapitány. Hazájukból egyik szikratávirat kö­veti a másikat. Jókívánságokkal halmozzák el a tankhajó hőseit. — Drága fiam, büszke vagyok rád, — távira- tozza Jurij Arshadkin édesanyja. — Alid meg mindig ilyen derekasan- a helyed, teljesítsd kötelességedet, mert így kívánja ezt a haza! — Tolmácsold bátor harcostársaidnak anyai üd­vözletemet. GYÁVA LÉGI KALÓZOK Négy nap és négy éjjel nem hunyták le sze­müket a tengerészek, de most már áthaladtak a Gibraltáron, kikerültek a szabad óceán vizei­re és már kissé megnyugodtak. Egy nap hir­telen valamennyien felriadtak. Repülőgép ke­ringett felettük. Hadirepülő. LA-13416 jelzésű. Július 7-én este történt, világosan látták, hogy a repülőgép egyenesen a hajó fölé repült, olyan alacsonyan, hogy szinte érintette az árbócrudat és a radarkészüléket. Felháboro­dott moraj hangzott végig a fedélzeten. Ezek az amerikai kalózok! Ezek a felbújtók! Mit akartok, ránk ijeszteni? Nagyon tévedtek, mert mi kemény fából vagyunk faragva! Másnap ugyancsak felbukkant egy olyan hol­lómadár, most a 13516-os számot viselte, nyil­vánvaló, hogy ugyanabból a fészekből megint egész alacsonyan, a Peking felett keringett, csaknem súrolta az antennákat. A gyáva, ra­vasz provokátorok semmit sem értek ej. Csak megerősítették, hogy segítő kezet nyújtanak egy olyan politikai irányzatnak, ameiy békés kereskedelmi hajókat sem hagy nyugton. A Peking tankhajó, amely már annyi orkán­nak állt ellen, és amelynek legénysége a leg­nagyobb veszély idején sem vesztette el fejét, megmutatta, hogy mi a kommunista erkölcs. Az acélóriás, metynek árbocáról már messziről világít a szovjet csillag, rendületlenül tovább szelte a hullámokat. A szolidaritás győzött. Felvételünk Kenia fővárosában, Nairobiban készült és szemlél­tetően bemulatja az afrikaiak helyzetét. A lakbér felemelése a Német Szövetségi Köztársaságban még jobban elmérgesítette a lakás­viszonyokat. Nem messze a ra­gyogó új épületektől, amelyek­ben nyugatnémet vállalkozók laknak, nyomorúságos kunyhók kuporognak. AZ ÚJ IFJÚSÁG NYÁRI VERSENYE A XV. otimpiász hőse Az újkori olimpiai játékok közül a legszívesebben a XV.-et vagyis az 1952-ben megtartott helsinki olim- piászt emlegetjük. Ezeken a játékokon szerepeltek először a Szovjetunió és a népi Kína sportolói is. Ez igen fontos tény volt a bé­kéért folytatott harcban. Nagy mértékben hozzájárul a békeszerető nemzetek ba­rátságának elmélyítéséhez. S erre abban az időben kü­lönösen nagy szükség volt, hisz az imperialisták által szított „hideg háború“ csak­nem a tetőfokára hágott. A távoli Koreában az ame­rikaiad szörnyű pusztító fegyvereikkel bizonyítgat­ták, hogy értelmezik való­jában a „szabadságot", De ugyanakkor az amerikaiak kiküldték olimpiai csapatu­kat Helsinkibe, ugyanúgy, mint 1920-ban, Antwerpen­be, amikor a fiatal szovjet állam ellen fegyveres inter­venciót folytattak. Ilyen képmutatás az imperialis­táknál nem egyedül álló je­lenség. Emlékezzünk csak az 1936-os évre, amikor Hitler a berlini olimpiászt szintén saját céljaira akarta kihasználni. Ezért a Szovjetunió és a népi demokratikus országok sportolóinak részvétele az olimpiai játékokon válasz volt a nyugati propaganda koholmányaira, és egyúttal hozzájárult az olimpiai játé­kokon az új légkör megte­remtéséhez is. így a XV. olimniai játékok végre az újkori olimpiai játékok megteremtőjének, Couber- tinnek a szellemében ját­szódtak le, vagyis a nemze­tek közötti béke és barátság jegyében. A helsinki XV. olimpiász hőse a csehszlovák Emil Zátopek volt. Olyan valamit sikerült elérnie, amit való­színűleg hosszú ideig senki se fog tudni megismételni: három távfutó számban, az 5000, 10 000 m-es távfutás­ban és a marathoni futásban győzött. Zátopek eredménye annál is értékesebb, hegy mind a három számban ú; olimpiai rekordot állított fel. Zátopek háromszoros győzelme valóságban lázba hozta az egész világon a sportolni: és sportkedvelők népes táborát. A Zátopek iránt érzett csodálat annál is nagýobb volt, hogy rend­kívüli szerény sportolóról volt szó, aki tudását soha­sem fitogtatta. Győzelmét a híres finn távfutók, Han­nes Kolehmainen és Paavo Nurmi hazájában érte el. Zátopek nevéhez nemcsak hazánk testnevelése és sportja fűződik, Zátopek ne­ve sokkal szélesebb foga­lom, mondhatnánk világfo­galom. Épp Zátopek volt az, aki mindennemű tulajdon­ságokról, különlegességek­ről és tréningformákról szó­ló elméleteket megdöntött. Ismeretes, hogy Zátopek nem tartozott a „csodagye­rekek“ közé, nem volt szü­letett távfutó. Fizikai tulaj­donságai sem voltak rendkí­vüliek. És ami a feltételeket illeti, amelyek közepette , a versenyekre készült, azokat egyáltalában nem nevezhet­jük különlegeseknek. Külön, fejezetet szentel­hetnénk Zátopek tréningjé- nek. Csak pályája kezdetén volt tulajdonképpen tréne­re, dr. Haluza személyében. Később mindig egyedül tré­ningezett, saját elképzelése és módszere szerint. Záto- peknak azonban olyan em­beri tulajdonságai voltak, melyeket fontos lenne, hogy minden fiatal ember elsajá­títson. A tehetséget rendít­hetetlen akarattal helyette­sítette és mindig kész volt az utolsó pontig keresztül­vinni elképzeléseit. Zátopek természetesen nem volt az egyedüli, aki 1952-ben olimpiai aranyérmeket vívott ki hazánk színei dicsőségére. Rajta kívlil még négy aranyérmet szereztek versenyzőink. Az 1956-os Melbourne-i olimpiászon már kevésbé mondható sikeresnek olimpiai csapatunk sze­replése, különösképp, ha a szerzett olimpiai érmek számát vesszük figyelembe. Olvasóink feladata bekülde­ni legalább három olyan csehszlovák sportolónak a ne­vét, akik a felszabadulás után olimpiai aranyérmet nyer­tek. ól esik a jót hallatni zinte fojtogat a koradélu­táni hőség, mely á vidék­re nehezedik. Az égboltot pará­nyi felhöfoszlány sem tarkítja. Madár is alig rebben. Csak egy­két piszkostollú veréb fürdik az út porában. — — Eső lesz .— mondja a mel­lettem elsietök egyike, a vere­bekre mutatva. — Mondasz valamit te — hallom a választ. De szinte rohannak. Látszik, hogy a hüsben szeretnék kipi­henni az utazás fáradalmait. Én pedig a kilométereket számolom: Az állomástól a köz­ségházáig megvan az egy kilo­méter. Ekecstöl Gólyásig pedig kettő, ha nem három, onnan pedig Nagyszegpuszta pontosan egy kilométer. Az útitársak mind lemarad­nak, illetve hazaérnek. Mire elérem a falu szélét, már egye­dül vagyok. Előttem a sárguló határ. Távolabb, Gólyáspuszta körvonalai bontakoznak ki. Most már nem számolom a ki­lométereket. A két tanya fia­taljaira gondolok. Közben Magyarics elvtársnak, a CSISZ dunaszerdahelyi titkárának a szavai jutnak az eszembe: — Én is Golyósra készülök már régebben, de valami mindig közbejön. Mit is tehetek, ami­kor másutt mindig sürgősebb? És így gondolatokba merülve egyszercsak különös muzsika üti meg fülemet, a cséplőgép bugása. Már. éppen a gép bugá­sa irányába akarok átvágni a levágott árpatáblán, amikor észrevétlenül egy motorkerék­páros fiatal áll meg mellettem — Ha akarja felveszem, látom, hogy egy az útirányunk — mondja szűkszavúan. — Köszö­nöm, jobbkor sem jöhetett vök na, — Gólyásba onnan pedig Nagyszegbe szeretnék eljulni. — Akkor inkább fordítva, elő­ször Nagyszegbe és úgy Gó­lyásba, mert arra jobb az út... És alig pár perc múlva már a Nagyszegpusztai igazgatóta- nitóval beszélgettek. A tanyai életről, a kis lurkókról folyik a szó. Majd amikor a tanszerek és a könyvek problémáit is megvitatjuk, a nagyobbakra terelem a szót. Így hallom az iskola igazgatójától először Nyírfa elvtárs nevét: Ügy tu­dom, hogy a tavaszi munkák kiértékelésénél az első helyre került CSISZ szervezetük. Rá­dióval jutalmazták meg őket a járáson. De legjobban teszi, ha egyenesen Nyírfa elvtárshoz fordul, ö az ifjúság mindene... Nem is várok sokáig. Nyírfáéktól három gyerek fut elém. — Hozzánk jön a bácsi ? — kiáltják egyszerre kórusban. — Igen, az apukát keresem. — Nincs itthon csak az anyuka, — mondja a legkisebb. Közben Nyírfáné is megjelenik a kü­szöbön. — Bizony nincs, — mondja nevetve, — Nemrég jöttem el tőle a gép mellől, pihenő volt, hát meguzsonná­zott. De fáradjon beljebb, pi­henjen meg kicsit... A hűsítő sör mellett jobban peregnek a szavak. És Nyírfáné ha itt-ott bosszankodik is, de büszkeséggel beszél „párjáról“. Lassan-lassan azután eltűnnek a bosszankodás jelei is arcáról. Már nem érzi férje társadalmi munkájából reá háruló otthoni munka súlyát. Csak a férjét, az ifjúság kedvencét látja maga előtt. Így elevenednek meg elölte az ifjúság nagy tavaszi küzdelmei, sorban egymás után. Gólyás, Nagy szeg, keménykö­tésű fiatalok születnek itt. — De hogy is kezdjem, — mondja gondolatokba merülve. A szi­dással kellene kezdenem, — mondja nevetve a férjére gon­dolva, — de ha kezdés után mindjárt oly jól esett nekem is kint a fiatalok között. És Nyír- fáné már újból mosolyog, és csak mosolyog. — Az úgy volt, — kezdi el most már végképp, — hogy szorult a helyzet. Az intéző elvtárs és mindenki, aki csak kicsit is magáénak érzi ezt a földet, a fejét törte. Hogyan tovább? Azután összeüli a gaz­daság, a pártszervezet, és a CSISZ szervezet vezetősége. De nem sokáig vitatkoztak, míg dűlőre jutottak. Versenyre hív­tak mindenkit, fiatalt, szak- szervezetit. így jutott nekem is ki a három gyerek és a főzés mellett óvoda nélkül a répa- egyelésból, komposztozásból, a takarmánybegyüitésböl, egy­szóval mindenből. De higyje el, hogy nem sajnálom, pedig meg kellett küzdenem a fiatalokkal, már csak a férjemért is. Ö is a kezdeményezők között volt, hát kiállfhm én is ... Közösen teljesítettük a vállalást. 'T ehát a járás ajándéka, a rádió nem véletlenül lett a két puszta fiataljaié. Rigó Miklós, CSISZ elnökkel és Nagy Olgával, a szervezett titkárnő­jével már nincs sok beszélni-' valóm. Sem többet, sem keve­sebbet nem mondhatnak szer­vezetük munkájáról, ők sem, mint a kommunista Nyírfa fe­lesége. Ám a tavasz már rég elmúlt. Ezt muzsikálja a cséplőgép is Golyósban. A dazda'ság vezető­je, intézője és Nyírfa elvtárs pedig a fiatalokat dicséri. Min­den nap hajnali öttől a legszebb muzsika, a cséplőgép bugása mellett pedig új térvek, szebb álmok születnek Golyósban. SÁRKÁNY ÁRPÁD

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents