Új Ifjúság, 1960. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)

1960-12-20 / 51-52. szám

a valakinek a mesterségé­hez tartozó anyaga el­fogy, elmegy a boltba és meg­veszi, punktum. Mindössze csak pénz kell hozzá, olykor az sem, mert hitelbe is adnak. Ellen­ben más a korcsmáros mester­sége. Annak a portékáját bol­tokban nem árulják, annak úgy kell utánajárni, pincékbe buj­kálni, borokat kóstolgatni, mert fődolog, hogy amit vesz, annak az íze hasonlítson amahhoz, amelyik elfogyott. Csak olyan bort szabad vennie, amilyent a vendégei szeretnek. Lehet az a bor nagyon jó, nagyon tiszta, nagyon finom, de ha nem olyan ízű, mint amilyenre már rá­szoktak, elmaradoznak, s egye­dül marad a bormérő, mint a görög az üres boltban. Régente nem így volt. Ré- gente polgári bormérést nem is tartott az olyan ember, akinek szőlője nem volt, mert hiszen csak ez a tulajdon termő sző­lő biztosíthatta azt, hogy min­dig egyforma lehessen a bora. Mert azok a régi magyarfajta szőlők, a kadarka, a magyarka, mindig egyformát termettek: az ember hetvenéves korában is ugyanolyan ízű bort ihatott, mint húszéves korában. Idővel azonban mindezek megváltoz­nak. Több a bormérés, mint a szőlő, a korcsmáros a mások pincéiben kénytelen kutatgatni olyan bor után, amelyért nem ütik hátba a vendégei. Ez még megjárná valahogy, (ha már másként nem lehet) azonban a bortermelők pincéi nemigen tartózkodnak mind­járt itt a harmadik utcában. Azok kint vannak a tanyákon szerteszéjjel. Oda kell utánuk járni, pedig oda a vasút nem visz, hanem leginkább a kocsin való kódorgás alkalmatos. Ép­pen ezért igen jó, ha kocsija van a bormérő embernek, ami­be befog, azután járja rajta a homokot, keresgélvén a reá épített pincékben borok után. Így aztán lehet is találni. Ke­serű Gergőnél van jó pirkadt italka egy nagy fában. Frantzia Józsefnél kettőben. Amoda a másik kapitányságban is mu­tatkozik — utána kell azonban annak nézni. Ha az igazát keressük a do­lognak, ez a dolog nem is egé­szen rossz mesterség. Jó mu­latság az, járni jó lóval, köny- nyü kocsival szerteszéjjel a homokon, betéregetve itt-ott a tanyaházakba. Hogy hova kell betérni, azt megmutatja a ta­nya környékein a szőlő. És akár lesz alku, meg egyesség, akár nem: borkóstolások történnek, lopótökből való italozások foly­nak, amik azután a másik ta­nyában újra megismétlődnek. Ebből egészen sikerült ünnep­délutáni mulatságokat lehet kerekíteni, mint amilyen példá­ul Vince János esete is. János szintén el-kiindult a városból a tanyára vasárnap délután, mert új bor után kellett nézni. Szombaton este mondja a só­gornak, bizonyos nevezetű Jól­járt Jánosnak, aki kovács: — No, sógor, holnap délután megyek új bort nézni. — No — mondja a sógor —, oda én is elmék — Hát sógor, fogjuk össze a lovakat, aztán gyerünk. Vigyük ki az asszonyokat is. Hagy mu­lassanak azok is. Mivelhogy Vince Jánosnak van kocsija meg egy lova. De nagyon alkalmas, homokra való kocsi. Ellenben Jóljárt János­nak ilyen kocsija nincsen, csak lován van egy, amivel haza szokta huzatni az új kocsikat. . Így hát volna egy kocsi, két ló. De Vincének csak egy lóra való lószerszámja van, aki két ló­hoz ugye bizony nem elegendő? Ezért rendelte úgy a sors, hogy Jóljártnak két lóra való szer­számja legyen, gyeplővel, nyak­lóval egyetemben. így áll elő másnap ebédutánra az alkalmas készség. Ahogy a lovak be van­nak fogva, a kocsiba elöl csat- lásülés, hátul az asszonyoknak szénaülés készítve, kedvtelve néznek végig rajta. — Ha nekem adná kend, só­gor, a lovát — mondja Vince —, mindjárt milyen szép fuva­roskészségem volna. — Inkább kend adja nekem a lovát — véli a kovács —, ko­csit majd csinálok hozzá ma­gam. lyen jókedvű évődésben vannak, ahogy készülőd­nek az utazáshoz. Az asszonyok uzsonnafélét pakolásznak föl, mert anélkül el nem lehetné­nek, a sógorok pedig kulacsot, mert ők meg anélkül nem tud­nának ellenni. A korcsmáros sógor kezébe veszi a gyeplőt, és megindulnak. Jól haladnak. A lovak széthúznak ugyan egy kicsit, de majd összeszoknak (nem megy az ilyesmi egyszer­re). Ahogy a városból kiérnek, még egy jó órahossza-formát kell menni, amíg a mély ho­moki közökben a szőlők biro­dalmába ér a kocsi. Itt aztán már csak válogatni kell, hogy melyik tanya udvarába hajtsa­nak be. Teszem azt, itt van mindjárt Tömösvári András, oda be kell menni, mert érde­mes borai szoktak lenni. And­rás a vendégeket megtisztelé- sül fogadja, és azonnal hoz is a lopótökben egy szivásnyit az új borból az ereszei alá. Ogy a lopótökből aztán gz ujja alól ereget a poharakba. Deputálá- sok történnek. A furfangos Tömösvári engedi a borát kár- páltatni, mert az ilyesmi hiz­lalja a gazdát, s csak azután jelenti ki, hogy a bor nem el­adó. mivelhogy már el van ad­va, megvették a „szödök". Szö- dő név alatt azok a részben hazai, részben külföldi borke­reskedők értetnek, akik össze­szedik a bort, ha csak érdemes reá, s viszik kifelé. Az idén ki­megy négy hatosért, mint al­földi veres, a jövő évben visz- szajön két forintért, mint fi­nom francia bordeaux i. (Min­degy az azonban, csak szédít­sen — így mondta a debreceni taligás is.) Ami a szédítést il­letné, afelől hamarosan meg­győződnek a sógorok. Mert Tö­mösvári után Kiskovács János tanyája következik, azután a másik, harmadik ... Kezd alkonyodni az idő, mi­kor azt mondja Vince: — De most mán csakugyan gyerünk hazafelé. — Hát gyerünk. Hát mennek. Hátul az ülésen az asszonyok, elől a két ember. Jóljárt a ku­lacsot tartja, Vince a gyeplőt. De az ostort is, és ugyancsak vágja véle a lovakat. — Ne vágja kend, sógor — inti Jóljárt. — Vágom én — mondja in­gerülten Vince —, az ördög bújjon a gazdájába. Ha nem húz! És nagyot húz a Jóljárt lová­ra. Jóljárt hallgat egy darabig. De látja, hogy a sógor csak nem hagyja abba a ló vágását, de még ráadásul mindig csak az övét üti, nem a magáét. Mi­kor már nem állja tovább, azt mondja csöndesen: — Ugyan, hogy nem szárad el a kezeszára, sógor? Minden veszekedésnek ilyen szokott az eleje lenni, amint­hogy össze is vész nemsokára itt az úton a két sógor, hatal­maskodván ugyancsak az új bor a fejekben. Hogy kerek le­gyen a világ, hátul az ülésen meg az asszonyok kapnak ösz- sze, ki-ki a maga urának az igaza mellett. Föltámad teljes erővel a pörölés. A kovács már nemigen tudja, mit csináljon, hogy a verekedést elkerülhes­se. Egyszerre elkapja a gyep­lőt, s nagyot kiált: — Megálljon sógor! Nem me­gyek együtt kenddel! Nem né­zem tovább ezt a sarcolást! Ide a lovamat! Szállj le, asszony! Hazamehetünk mi gyalog is, nem esik le a gyűrű az ujjúnk­ról. Vince szívesen megáll. JÓI van — gondolja — menjen a sógor gyalog a lovával, az ör­dög bújjon a lovába. Békén en­gedi kifogni a lovat. Csak ak­kor ómul el, mikor látja, hogy a sógor a másik lóról is leszedi a szerszámot. — Hát a hám? — Hát a hám! — mondja a kovács. — Az is az enyém, vi­szem. Aminthogy azonnal botjára akasztja, a hátára veti. Az asz- szony is leszáll. Még az ura botjára veti a kocsiból a lövött nyalat is, amit Tömösvárinál ajándékba kaptak. Aztán az urába kapaszkodik, az ura kar- szügyön fogja egy karral, a másikra a ló kötőfékszárát akasztja, és mennek szó nélkül. Vince ott marad az út köze­pén az asszonnyal, a kocsival, a lóval szerszám nélkül, tehe­tetlenül. Emberséget tesz, kia­bál amazok után, hogy hát ne komédiázzanak. Inkább ezen­túl a sógor hajtsa a lovat, csak jöjjön vissza, adja vissza a szerszámot. Azonban akárcsak a lóval imádkozna, nem ér a beszéd semmit. Még az asz- szonyt is utánuk szalajtja, ha­nem hát az sem ér semmit, mert kérlelhetetlenek. A lovát a saroglyához köti Vince, s ülnek egy darabig a kocsiban. Hogy hátha majd jön befelé egy másik kocsi, az majd BRATISLAVA I. KEDD: 10.40 Szlovák népda­lok 11.00 Szobrászok munkája 12.40 Népdalok 13.10 Katona­együttesek műsora 16.15 Fú- vöszene 17.00 Halhatatlan ope­rákból 18.00 Fiatalok stúdiója 20.00 Kis esti hangverseny 20.40 Beethovenről SZERDA: 11.00 Asszonyoknak 12.40 Filmzene 16.15 Viszontlátásra, szerelem — részletek 17.00 Kívánság­hangverseny 18.00 Orvosi ta­nácsadó 20.00 Földműveseink­nek játszunk 20.30 Oj könyvek CSÜTÖRTÖK: 11.00 Borisz Po- levoj könyvéből 11.20 Zene mellett... 15.30 Barátaink da­lai 16,15 Tánczene 17.30 Pioní­rok félórája 20.00 Bemard Shaw komédiája PÉNTEK: 11.00 Szü­lők iskolája 12.03 Fúvőszene 12.40 Népdalok 15.00 Beszél­jünk helyesen 18.00 Kívánság­hangverseny 21.00 Rádió népi egyeteme 21.30 Kedvenc meló­diák SZOMBAT: 11.00 Bosszú — elbeszélés 12.03 Népi kincses­ház 13.30 Ünnep előtti hangu­latban 14.00 Karácsonyesti ajándék 16.00 Barátságért és szeretetért.. 18.30 Karácsony­esti énekek és táncok 19.40 Mindenki örömére 20.35 Jók az emberek... VASÁRNAP: 10.30 A legszebb dallamok 11.00 Kí­vánsághangverseny 12.00 Ün­nepi vers 14.00 Földművesek­nek 17.30 Gyermekek énekel­nek 20.00 Nálunk az a szokás.. BUDAPEST, KOSSUTH RÁDIÓ KEDD: 10.10 Lányok, asszo­nyok 10.30 Nagymamáknak 13.20 Magyar nóták 14.00 A munkásmozgalom dalaiból 15.10 Egy falu - egy nóta 17.40 Csak 18 éven aluliaknak 21.35 Gyermeknevelés SZERDA: A senki karácsonyfája 13.20 Dal­játékok zenéjéből 15.10 Téli dalok 17.15 Szív küldi 19.20 Szívesen hallgattuk CSÜTÖR­TÖK: A lohinai fű — rádiójá­ték 12.10 Hangverseny 14.00 Operettekből 16.00 Egy falu — egy nóta 17.45 Lányok, asszo­nyok 18.40 Ifjú Figyelő 19.18 Falstaff — háromfelvonásos opera PÉNTEK: 11.15 Egy dal — egy emlék 12.10 Klasszikus operettek 14.00 Magyar tájak dalaiból 14.40 Népszerű filmda­lok 15.10 Távolban egy fehér vitorla 15.50 Szív küldi 19.05 Az anyákról és az édesanyák­ról 20.30 Női dolgok 21.05 Agg­legények karácsonya SZOM­BAT: 10.30 Magyar nóták 12.10 Tánczene 12.50 Mit olvassunk? 13.05 Szív küldi... 14.15 Ady két novellája 18.25 Családi kör 19.05 A Szabó-család 21.00 Csillagszóró — irodalmi össze­állítás VASÁRNAP: 10.25 Ün­nepi ebéd 12.15 Magyar nóták 13.00 Szív küldi... 16.05 öt hu­morista 17.10 Kincses kalendá­rium 19.00 Leányvásár operett. beházatná őket. De nem jön, aminthogy vasárnap este nem is szokott bejárni a tanyai nép. Hűvösödik, esteledik, itt nem maradhatnak, annyi bizonyos. Azt mondja Vince: — Szállj le, asszony, aztán húzzuk a kocsit. ' Befognak a nem embernek való munkába. (A ló alighanem nevette ezt a dolgot, a sarog- lyánál.) Húzzák a kocsit, amed­dig bírják, kiérnek vele a ho­mokról a csinált útra, ott is mennek még vele darabig, egy­szer azonban megállnak mind a ketten, hogy tovább nem lehet. Ha ég-föld összeszakad, akkor sem lehet. Megint csak ácsorognak ta­nácstalanul. Erősen esteledik, az asszonyban már a félelem is föltámad, hogy mi lesz velük itt a kietlenségben. Még majd út ónállók törnek rájuk. Amint­hogy tm, jön is egy csomó sötét alak az úton. Mikor közelebb érnek, látszik csak meg, hogy nem mások, mint tíz jókedvű tanyai legény. — Hova, hova legények? — kérdezi Vince. — Hát csak be a városba, egy kicsit széjjelnézni. — No, — mondja Vince — nem húznák be a városszélig ezt a kocsit? — De bizony. Fejenként két hatosért. Állt az alku azonnal, a sok legény a rúdba, lőcsbe akasz- kodik, s gurul békén a kocsi, Vince meg Vincéné nyugodtan sétál mellette. Hanem a legények elunják a gyalog járást, megrántják a rudat, s futva viszi a sok erős kölyök a kocsit. Vince elmarad­va kiabál: — Hej, nem jól van ez így! Hisz elmaradunk! — Hát üljenek föl — mond­ják a legények —, úgy se húz­tunk még szép asszonyt kocsin. Mire elpirul az asszony, de fölül. Utána Vince, s a tíz bolond most már a rúdba, kisa- fákba akaszkodva úgy viszi a kocsit, hogy lóigának is elég volna. Vince bormérö pedig ül az asszony mellett a hátulsó ülésen úri módon, és azt mond­ja: — Ha az első színészné volnál a színházba, akkor se járhatnál különben... útnak a legények, halad a kocsi. Utolérik. Jóljár­tékát. Jóljárt már kevésbé büszke, mint az előbb. Elfáradt. A két lóra való szerszám java­részét a földön húzza maga után, a lövött nyúl pedig tisz­tára bevérezte az ünneplő ru­háját. Amint mellette elhalad­nak, könyörögve kiált, hogyt fogjuk vissza a lovakat!... Azonban Vince csak nagyúri kézlegyintéssel felel, hogy: nem lehet! — és robog tovább a ko­csin. Hagy durranjon szét mér­gében a sógor. Vámon, töltésen, mindenen átjutnak, elérnek a városszélig, itt meg kellene állni. Azonban most meg már a legényekben áll az ördög: nem akarják ab­bahagyni a foglalkozást. Be is húzzák a kocsit rendesen Vin- céék háza elébe, és Vince a bor­mérésben bort, sört adat elébük, hogy most már ez a napszámra ráadásul jár. ö maga pedig a hosszúszárú pipára rágyújtva, alkalmas széket keres, azt az utcára a ház elé viszi, és ráül. — Hát kend — mondja neki az asszony — megbolondult ? — Nem én — mondja Vinct a pipaszár mögül —, csak meg­várom, amíg a lüvött nyállal itt előttem elpatalléroz a sógor... Vimankós hideg van, a vá- roska utcái mégsem ki­haltak, ellenkezőleg: a főutca, a főtér és a széles kirakatok tájéka szokatlanul népes és hangos. Az emberek kijöttek a „barátságos meleg szobából“, szatyrokkal, táskákkal, csoma­gokkal fölszerelve járják a vá­rost, az üzleteket. Ünnep-előtti hangulat lebeg a házak közt. Repülőgépről nézve tarka han­gyabolynak tetszene a város központja. A boltok kirakatai ünnepi köntöst öltöttek. Üdezöld fe­nyőgallyak közt színes, fényes gömbök függnek ez árucikkek fölött, máshol ezüstös angyal­haj göndörödik alá a magasból. Sok helyen mosolygós papír- Télapó néz ki a kíváncsi vásár­lókra. Az egyik kirakatban fel­díszített fenyőfa áll. Az ember lépten-nyomon is­merősre bukkan A kalapos üz­letben egy eladó-sorban lévő lányismerősöm zöldszalagos fe­kete kalapot akar vásárolni a papájának. Felnyúlok helyette a felső polcra, ahová az ő keze nem érne fel. Kissé gondolkod­nia kell, hányas feje is van a papának. Végül úgy véli, hogy az én kalapom nagysága meg­felelne. Felpróbálom tehát a zöldszalagos kalapot. Ügy né­zek ki, mint egy nyugdíjas er­dész. A kalap kitűnő. A csoma­golásra és fizetésre várni kell, mert sokan vannak, és szeren­csére, hogy várni kell, mert a lánynak közben eszébe jut, hogy egyik rokonuk kamasz­fiát modern nyakkendővel sze­retné meglepni. Nosza, a másik szekrényhez sietünk. Közös el­A rádió-üzletben is nagy a forgalom, örvendetes, hogy a rádiókészülékek, csillárok, ál­lólámpák előtt számos vidékit látni. Csizmás, kucsmás falusi dolgozók, bátyus nénikék válo­gatnak a sok szép portéka közt. Ügy veszem észre, hogy a kö­zelemben álló paraszt bácsi pár perc múlva hóna alá veszi az egyik vllágvevő rádiót... Kivi­szi majd a buszhoz, s miután helyet foglalt a puha ülésen, óvatosan térdére helyezi a do­bozba zárt készüléket... Ezen a télen már nem kell a szom­szédba járniuk: karácsonykor és újévkor körülveszi majd a családja a rádiót, s a villany­fénytől világos szobában kelle­mes kényelemben hallgatják végig a szórakoztató ünnepi műsorokat. Az idő fut, s kilépünk a bolt­ból, az utca fölött már égnek a neonfények. A járdán egy szemüveges férfi „közlekedési zavart“ okoz a hóna alatt ci­pelt hosszú fenyőfával. A hetilapokban sűrűn közölt reklám, mely szerint a legszebb ajándék a könyv, nem maradt pusztába kiáltott szó. A kivilá­gított könyvesboltban igen sok vásárló kutat szellemi táplálék után. Itt Tamási Áron három- kötetes Ábel-jét nézegetik. nézegetik, eszükbe jut a saját gyerekkoruk. Sokan közülük csak kintről, az üvegen keresz­tül nézhették vágyakozva a kuglibábúkat, rollereket, sárga futball-labdákat, hajasbabá­kat, s odahaza be kellett érni­ük a madzagostorral, rongy­labdával. A fiatalok, a diáklányok, diá­kok a moziplakát előtt csopor­tosulnak, kíváncsian böngészik a karácsonyi és újévi műsort. Sok leány rózsaszínű, zöld, fe­kete ballonkabátot visel, nagy fehér gombokkal, lábukon tű- sarkú körömcipőt látni. Nem a legmelegebb viselet ebben a hónapban, dehát — a szépség­ért meg kell szenvedni. Szőke és barna, hullámos frizurák vil­lognak mindenfelé. A televízió- tulajdonosok (és szomszédaik) ha találkoznak, megbeszélik, milyen sportver­seny ’ közvetítésére kerülhet sor az ünnepek alatt. S már előreveti árnyékát (vagy fé­nyét?) a szilveszteri kabaré­műsor is. A tavalyi szilveszter­re gondolnak, s rádöbbennek, hogy ismét elszelelt egy nap­tári év, öregebbek lettünk egy esztendővel. De a melankólikus hangulat nem tart sokáig, csakhamar derűs eszmecsere váltja fel. A CSEMADOK műkedvelői szorgalmasan készülődnek kü­szöbön álló új bemutatójukra. Kosztümök és díszletek terve­zése folyik, a szereplők a szö­veget magolják.., Az üzemekben bálok rende­zéséről beszélnek, estélyi ru­hákról, zenekarról, tomboláról. Ilyen hát az ünnep előtti hangulat egy kisvárosban, melyre lassan leszáll a párás decemberi este... A parkok hallgatag fái homályba vesznek, némelyik a lámpa fénykörébe nyújtja ösztövér, kopasz ágát. Csak a fenyő és néhány díszbo­kor dacol az évszakkal. ügyre több ablakban gyul- lad ki a narancsszínű határozással egy kék-fehér csí­kos nyakkendőt emeltetünk ki az üveg mögül. • ••••• • ••• TELEVÍZIÓ — BRATISLAVA SZERDA: 20.00 Jirásek: Lu­cerna CSÜTÖRTÖK: 18.00 Fia­talok klubja 19.30 Ifjú szemmel 20.00 Darbuján és Pandrhola — cseh film PÉNTEK: 19.25 Kul­turális élet 19.45 A haza üze­nete 21.00 Köszönjük.. SZOM­BAT: 10.00 Gyermekeknek 20.00 Versek 20.15 Coppélia — balett 22.05 Ahová az ördög nem jut el — film VASÁRNAP: 10.30 Az új Bratislava 19.30 Goldoni komédiája 21.40 Halhatatlan kéziratok HÉTFŐ: 10.00 Fiata­loknak 19.30 Rusalka — lírai elbeszélés. TELEVÍZIÓ — BUDAPEST KEDD: 19.30 Légy boldog, Irina — film SZERDA: 19.10 A fák állva halnak meg — szín­házi közvetítés SZOMBAT: 20.00 Csillaggyújtó HÉTFŐ: 19.10 Szelistyei asszonyok — ope­rettközvetítés. amott Csokonai összes verseit lapozgatja egy vevő. Egy anya tarka leporellót vesz óvodás kisfiának, társnője, akinek gyermeke már iskolába jár, szovjet mesekönyvet blokkol- tat az asztalnál. S. E. hivatal­noknő Tolsztoj Karenina Anna című vaskos regényét válasz­totta. Megkérdem, szeret-e ol­vasni. Kiderül, hogy odahaza csinos kis könyvtáruk van, ugyanis három nővérével (ket­tő főiskolás, a harmadik ápoló­nő) az évek folyamán tekinté­lyes mennyiségű könyvet vásá­roltak össze. Valamennyien na­gyon szeretnek olvasni, külö­nösen a hosszú téli estéken ol­vas sokat, mivel otthonülő ter­mészetű. Az emberek arcára rózsás pírt fest a vásárlás izgalma. A nyüzsgés talán a játékbolt­ban a leglázasabb. :A szülőknek komoly gondot okoz, melyik játékszert válasz­szák a sok közül gyermekeik­nek. S miközben a kisautókat, hintalovakat próbálgatják, a korcsolyákat, színes labdákat fény, jelezve, hogy a lakók ha­zatértek, s a barátságos, meleg szobákban folytatják tűnődésü­ket az ünnepekről. . A kószáló íródeáknak eszébe jut egy másik város, s egy ré­gi karácsony. Egy karácsony, amikor vázába állított, arasznyi csapzott fenyőgally jelentette az ünnepet, melyet szurtos ru­hába burkolózva ültek körül a családtagok. A váza a pincében volt, egy rozoga asztalon. Oda- kintről kézifegyverek ropogása hallatszott, olykor pedig vé­szes fütyüléssel egy-egy ágyú­golyó suhant át a ház fölött, hogy a fütyülés után valahol a közelben hátborzongató recse­gés következzék. A kihalt ut­cán sáros katonák rohantak, lovak nyerítettek, s messzebb­ről teherautók motorja zúgott. Fiatal pár megy el mellet­tem, arról beszélnek, hogy az ünnepek alatt sítúrára mennek a hegyekbe... Elűzöm magam­tól a borús emlékeket. Most béke van, zavartalan nyuga­lomban várjuk a béke ünnepét. VERES JÁNOS

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents