Új Ifjúság, 1960. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)

1960-07-05 / 27. szám

ft i l»»U <l{j Mi» liialf ián ■isiiiflini * •? 3­I * A strahovi stadiont 1921-ben kezdték építeni. Először a főtribün és a gyakorlatozó­terep készült el. Majd később, 1937—38-ban, a déli és északi tribün. Strahov egy hatalmas építmény-komplexumot jelent. Ha gyalog akarnánk körülsétál­3 A II. Országos Spartakiád 800 000 tornász szorgalmas felké- j szülésének az oktatók, sportolók egész dolgozó népünk erköl- 3 esi és politikai egységének, lelkesedésének hatalmas és ered- 3 ményes seregszemléje volt. Az egész világ felfigyelt erre J a hatalmas sportmegmozdulásra, amely valóban hűen kifejezte 3 azt a hatalmas fejlődést, mely hazánkban a tizenöt év alatt 3 végbement. Ezt hirdette a strahovi stadion homlokzatán a jel- "* szó is: Nálunk győzött a szocializmus. Művészeink is megragadták az alkalmat: ecsetjük nem ma­radhatott tétlen az erő, szépség és egészség ezen díszszem­léjén. ni. körülbelül egy óra hosszáig tartana. A stadion gyakorlatozó terepe 310 x 202 méter, tehát több mint hat hektár terület. Van egy érdekesség, amit a néző nem vesz észre, a gyakor­latozó, terep nem vízszintes, hanem lejtős, nyugatról kelet felé 1.8 m-el. Aki elmegy a keleti tribün mögé, egy valóságos öltöző vá­rosban találja magát. Nyolc deszka és egy vasbeton öltöző­ben egyszerre harmincezren öltözhetnek át. A deszkaöltözők utolsó évüket élik, a spartakiád után lebontásra kerülnek s he­lyükbe modern diákszállókat építenek. A strahovi stadion külön ér­dekessége, hogy a gyakorlatozó terep minden pontjára egyidő- ben jut el a hang. A stadionban 112 hangerősítőt helyeztek el, egy részüket közvetlen a gya­korlatozó terep alatt, a földben, még különböző csoportokba kapcsolták, ez lehetővé teszi, hogy a terepen gyakorlatozó egyes csoportokat a gyakorlat irányítója figyelmeztetheti anélkül, hogy azt a nézők vagy a másik oszlopokban gyakorla­tozok meghallanák. A világ egyik legnagyobb stadionja, a strahovi stadion, a spartakiádon kicsinek bizo­nyult. Minden helyet elfoglal­tak az érdeklődők. A külföldi vendégek elismeréssel mondot­ták, hogy mi vagyunk a nagy tömegrendezvények megszer­vezésének mesterei. VENDEGEINK véleménye BORISZ POLEVOJ, szovjet író: Mint háromgyermekes apát, könnyekig meghatott, amikor a strahovi stadiont betöltötték Csehszlovákia gyermek gyakor­latozó!. Amikor elnéztem a bá­jos bohó gyermekeket, gyakran arra gondoltam, hogy a gyer­mekek réten röpködő pillan­gókra hasonlítanak. A látvány egyenesen lebilincselő. De en­nél sokkal több. Megértjük Csehszlovákia testnevelésének a nagy sikerekhez vezető titok nyitját. ALI SARDOV DZSAFFRI indiai költő: „... Ebben a hatalmas uta- dionban fegyelmezetten 13 mii ­A lelkesedésnek se vége, se hossza lió test Síit szorosan egymás mellett és 26 millió kéz emel­kedett a magasba, hogy a kar­dokat ekévé változtassák, az aknavetőket kaszákra, a fegy­vereket haranggá. Akikwofa mm tapuyitah A főtribün melletti 4-es be­járó jobboldalán keskeny vas- ajtó fölött olvashatjuk: Idege­neknek tilos a belépési Persze a kíváncsiság erősebb az intelemnél. Benyitok. Satuk, reszelők, különböző szerszámok, a sarokban motorkerékpár, a falon és szerte a földön isme­retlen célokat szolgáló pléh- és vasdarabok. A műhely hátsó részét vékony deszkafal takarja a kiváncsiak elöl. Az egyik sa­tunál közepes termetű férfi reszel. Az ajtónyitásra éppen csak hátrapillant és máris ki­áltja: — Azonnal meglesz, egy perc türelem, máris repülünk! — Én kérem, szeretnék — kezdem, de időközben elöbuk- ban egy magas férfi, egy kar- legyintéssel tudtomra adja, ^'/SS/SSS///S/S/S////SfSŕS/SSSSSS/S/SSSS/S/SS//S/S//'fŕSS/S/SS/SSS/Yŕf//S////VS/f/SS///S/SSSSSSSSSS//SSSS///SSSSSS/SSSSSSSSSSSSSSSS//S//SSS//S///S//SSSSSSS/fSSSSSSSSfSS/SS/ŕfS/f\ Drágát a virágok váró­£ sónak is nevezhetnénk. Gyönyörűek a prágai parkok, mintha a szépség tánclépé­sei lennének. Herman Erzsi is kedvét lelte a letnái ró­zsalugasokban Szinte per­cenként ismételte, hogy mennyi virág, milyen gyö­nyörű szép virágok! Ahol a virágot szeretik, ott jók az emberek is. Erzsi a virágokon és az embereken keresztül szeret­te meg hazánk fővárosát, Prágát. Különben bratislavai főis­kolás. Kiesőidről, a Garam mellől származik. Kora haj­nalban vagy késő délután mikor, hogy hozta annak a sora, kint volt a gyakor­lótéren, hogy az utolsó elő­készületeket is megtegye a spartakiád, fellépésre. A spartakiád egyik legko­molyabb fellépési számában tornázott. De bírta lélekkel, mert ha egy félóra szabad ideje volt, Prága utcáit jár­ta. Kém bírt betelni a város szépségével, tekintetével szinte simogatta a régi ház­sorokat, történelmi neveze­Lf Á D iyf A ÍU a nyolcszázezerből tességeket, és a piros rózsá­kat. Néha felsóhajtott, hogy milyen jó lenne legalább egy szál azokból a rózsákból. Dehát így is az övéi voltak, mert így is .gyönyörködött azokban. A fellépést, amibán ő is szerepelt, pedig élmény­nek tartotta és becsületbeli kötelességének, hogy jól si­kerüljön. A Moldva partján, amikor ezernyi fényt vertek vissza a habok, akkop is az járt az eszébe, bárcsak az ő számuk sikerülne a legjob­ban. Még táncolni sem ment el, mert tornászni kellett neki, azt tartotta fontosnak. Aki a virágot szereti, úgy látszik nemcsak jó ember, hanem jó tornász is. A másik bratislavai föis- kolással Kiss Évával igazán romantikus helyen találkoztam, a Petrin hegyen a kilátótorony tetején. Az irdatlan magasságból kém­lelte a messze vidéket. — Mire gondol ilyen nagy magasságban? — kérdeztem tőle. — Minden, minden na­gyon szép, de gondolataim mégis azon járnak, hogy a bratislavai Červená Hviez­da tornászainak nagyon jól kell szerepelni a spartakiá­don. — Talán maga. is közülük való ? — Igen, közülük való va­gyok, ezért szeretném, ha dicséretesen szerepelnénk. Azután beszélt prágai él­ményeiről. Boldogságot je­lent számára, hogy a sparta­kiádou részt vehetett. Kiss Éva kassai lány, soha nem járt még a fővárosban. A legnagyobb élménye? Ez a hatalmas magas torony a Petrinen, a Károly híd, egy tánc a Kék Duna keringőre, a Csehszlovákia 1960 kiállí­tás és sok más egyéb ... tárom az igazság. A har­madik lánnyal Kálmán Ágival, aki földije Kiss Évá­nak és egy helyen is tanul­nak, tíz percig sétáltam a Vencel-téren. Az elképesztő, ti szédítő forgalomban alig ér­tettük egymás szavát. Jó pár darab prágai képeslap volt nála, haza és az, isme­rőseinek küldte. Amint a la­pokat csúsztatta a postalá­dába, meg is jegyezte, hogy bizonyára örülnek majd a címzettek. — Maga kapott már Prá­gából üdvözlő lapot? — Soha nem kaptam, de én most végre küldök min­denkinek, még azoknak is, akiktől nem kaptam — mondta. Arcáról kemény fegyelem sugárzott, amikor a sparta­kiád gyakorlatairól beszélt. Tudja, á korlátra kell egyik lábamat tenni — kezdte, — csak azt a korlátot aztán ne mozgassák a többiek. — Mi a legjobb óhaja Prá­gában ? — A siker, és háromszor is siker a fellépésünknél, azután pedig városnézés és néhány jó prágai málnaszörp elfogyasztása. BAGOTA I. hogy elég a szóból. Vállára dobja a lakatosok mozgómühe- lyét, a szerszámokkal telt bőr­táskát, és elém áll: Vajdák és Pomáhač, a két szorgalmas lakatos. — Mehetünk! Magyarázkodom, kiderül a tévedés. Már megszokták, hogy csak bekiáltanak hozzájuk és ők máris futnak, hogy megja­vítsanak egy-egy elrontott zá­rat, ajtót, vagy kapusarkat. Érdekes emberek. Azok közé a szakemberek közé tartoznak, akiket csak a szakma érdekel. Vajdák, az alacsonyabb, már egy hete nem volt odahaza. Prágai, de levelez a feleségével. Hajnaltól késő estig hol itt, hol ott bukkannak fel a stadionban. A legtöbb munkájuk délután és éjjel van. De azért vasárnapra, az utolsó napra meghívták a családot, az utolsó fellépést szeretnék közösen megnézni... — De ha nem látjuk meg, az sem baj, fő, hogy sikerüljön! Nincs idejük társalogni. Vaj­dák viszi a kettes létrát, Pomahaö még a szerelőtáskát. Olajos kék ruhájuk sokáig elém villog a tarka' tömegből. TESSÉK, TESSÉK . . . — Csomagolt limonádé! Kedvesen csendül az elárusí­tó hangja. Szaporán osztogatja a limonádéval töltött nilon zacskókat. Egyszerre tíz helyről is kiáltanak felé. Balkarján kosár, jobbjával az árut oszto­gatja, meg a pénzt szedi. Izzgd, verejtékezik, úgy mint a többi néző, de számára nincsen pihe­nés. Míg a tömeg tapsol, 8 gyorsan letörli homlokát és siet tovább. A neve Hannauerová Angelika. Mint sokszáz prágai lány, ö is önként jelentkezett a spartakiád napokra elárusító­nak. Elvégezte a 11 éves isko­lát, s a filmhez jelentkezett. Nem filmszínésznő akar lenni, inkább a filmkészítés techniká­ja érdekli. Már beadta a jelent­kezőívet Barrandovra, bíztatást is kapott, reméli, hogy felve­szik. A fellépésekből alig lát valamit. — Én nem nézni jöttem ide! — Korona a limonádé! A REND ŐRE Az útkereszteződésen áll, a Strahov alatt, ahol a legna­gyobb a forgalom. A megállótól percenként indulnak a villamo­sok, s nincs fennakadás, nincs torlódás, nincs baleset — ez szinte hihetetlen. Amit a sze­rény fehérsapkások, a közleke­dés őrei produkálnak, az való­ban csodálatraméltó. — Mennyi a rekord? A deresedö hadnagy, akit az imént váltottak fel, sokatmon- dóan válaszol: — Hatvanhétezerhétszázhat- van ember elszállítása a Stra- hovra óránként. Most már ki­számíthatja, hány villamos, au­tóbusz, trolejbusz törtet órán­ként a Strahov felé. CSETŐ JÁNOS Hannauerová Angelika — as önkéntes elárusítólány '««.'Á»»

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents