Új Ifjúság, 1960. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)

1960-11-01 / 44. szám

— Szervusz húgom! — har­sog mély basszusán Pável Fáv- lovics, bepréselve hatalmas termetét az ajtón. — Szervusz, bátyus! — fo­gadja a köszöntést Polina Páv- lovna mélyet sóhajtva. — Gye­re be, ülj le. Mindjárt jön Pet- rusa is. Ebédelünk. — Milyen alkalomból hívtad össze a családi tanácsot? — dörgi Pável Pávlovics, beszo­rítva magát a régi, öblös ka­rosszékbe. — Ninocska ... megjött a kiküldetésből... — mondja lassan Polina Pávlovna, mintha nem is a lánya érkezését, ha­nem legalábbis a szökését kö­zölné. — Nagyon jó! — dörzsöli kezét Pável Pávlovics, s látha­tó elégedettséggel tekint vé­gig az ebédhez terített aszta­lon. — Na, hogy vagy? Mi új­ság? — Ah! Hogy mi újság van? Elképesztő!... — Polina Páv­lovna jól becsukja az ajtót és titokzatosan suttogva folytat­ja: — Tegnap érkezett meg... Késő este... Reggel siet a munkába... És pont az elme­netele előtt jelenti be: „Anyu­kám, szeretnék veled valamit közölni. Boldog vagyok... Egy szóval anyukám, férjhez me­gyek ... — Mi-i-i? Az unokahugocs- ka férjhez megy? — kiált fel Pável Pávlovics és ettől a bömbölő basszustól megcsör- rennek a poharak az asztalon. — Én meg, ahogy tartom a teáscsészét, majdhogy az egé­szet az ölembe borítottam — mondja siránkozva Polina Páv­lovna. — ő meg veszi a táská­ját és gyorsan elmondja tövi- ről-hegyire ... Azt mondja, csodálatos ember, nagyon okos és szép lélek... És hogy na­gyon megszerették egymást. Kitűnt, hogy a nyáron, amikor vidékre ment népdalokat gyűj­teni, ott ismerkedtek meg. És ősszel megint találkoztak, ami­kor másodszor utazott le a dalok szövegét ellenőrizni... — Okos kislány ez a Nina! Brávó! Brávissimő! — harsog az egész szoba Pável Pávlovics ünneplésétől. — Pszt!... csendesebben! — néz körül ijedten Polina Pávlovna. — Miért, ezt a dolgot talán titkolni kell? — Nem hogy titkolni kell, de ... valahogyan különös, tu­dod váratlan... Nem megy a fejembe... — Oh, ti mamák, mind, va­lami mélabűs tónust vesztek fel, ahogy lányotok férjhezme- netele elkövetkezik. Hát ki ő, ez a szerencsés fickó? Mi a vőlegény? — Fogadjunk, hogy nem ta­lálod el... — Hozza zavarba bátyját Polina Pávlovna. — Hm,... hát ha egyszer vidéken találkoztak s a népda­loknál barátkoztak össze ... Valószínűleg zenetanár?... ze­neszerző... Dalköltő? — A! Nem, nem és nem! — már nem is beszél, de sóhajto­zik Polina Pávlovna. — Ő... egy... egyszerű... kolhoz... elnök! Pillanatnyi dermedt csend. — Ige ... e ... en — zűg Pá­vel Pávlovics. — Hát ez, ahogy mondják, nem egészen abból az opeiából való. — Pávlusa ... Bátyuskám! Hiszen te tudod, hogy én nem vagyok az előítéletek embere. De hát, hogyan illenek ezek össze ? — tárja szét, karjait Polina Pávlovna. — Nina zene­tanár, elvégezte a konzervató­riumot, művészeti dolgozó, in­telligens kislány. A férje meg .. valamilyen kolhozelnök... — Ez nem megy a fejembe! — Hát igen... Disszonancia! — összegezi a dolgot a bátyus. — Hát micsoda dolog ez? Hogyan lehetséges ez? Ah,... A mi familiánk, ahogy mon­dani szokás, ősrégi értelmisé­gi család ... Gondold cs'ak el... Mindkét nagyapa, valamennyi nagybácsi, apánk — csupa ügyvéd, docens,... orvos, jog­tanácsos, közjegyző ... Petru- sa — professzor, te a szimfo­nikus zenekar szólistája vagy, én meg egy múzeumi dolgozó özvegye vagyok. — Hm... — dobol elgondol­kozva hosszú, muzsikus ujjai­val a szék karfáján Pável Páv­lovics. — A fiú a maga gya-; korlati területén természete­sen lehet leleményes, hozzáér­tő. Érthet a kukoricához, ken­derhez és ezekhez... ezekhez a szétszórt birtokrészekhez. Nem vitatom. De mondjuk, a „Holdfény szonátához“ már kéti.m, hogy ért... — Ah, hogy jön ide a „Hold­fény szonáta“ csapja össze ke­N. HARKOV: ­---------------------­1FI1III (Ul! zét Polina Pávlovna és szemét behunyva, hanyatlik hátra a karosszék támlájára. Mindkét ősrégi értelmiségi elmerül kínzó gondolataiba... — Ah, Nina, Nina — sirán­kozik a múzeumi dolgozó öz­vegye. — Eldobod magadtól az egyetemi várost, a színházat, a szimfonikus hangversenyeket.. Falusi viskóban fogsz élni.. Fürdőszoba nélkül! Televízió nélkül! Minden komfort nél­kül! — Disz-har-mónia ... nyög- décsel a szimfónikus zenekar szólistája. Az ajtó mögül rövid, energi­kus, csengetés hallatszik. — Ez Petrusa lesz, nyitok — emelkedik fel Pável Pávlovics — és nehézkesen lépked ki az előszobába. Polina Pávlovna idegesen burkolózik gyapjúkendőjébe. Az előszobában csapódik az ajtó. Nehéz léptek hallatsza­nak. Hangosan beszélget két dörgő basszus. Most a szobába belép Pável Pávlovics hason­mása. Ugyanolyan terjedelmes óriás, ugyanaz a boglyas, gön­dör, ősz haj. Az első pillanat­ban látható, hogy édes testvé­re a muzsikus-szólistának. Mö­götte megjelenik egy izmos — harminc év körüli férfi sötét­kék öltönyben, ami kiemeli erős, karcsú alakját. Pável Pávlovics megáll az ajtóban. Petrusa — emelkedik fel Polina Pávlovna. — Hogy örü­lök! Te olyan ritkán jössz el hozzánk! — Pávlusa, hagyd abba — löki meg bátyját Polina Páv­lovna. — Mi? A hugocska?... De hát csak nem menyasszony? — csodálkozik megjátszott naiv- sággal a tudós nagybácsi és társához fordul: — Oh, Alekszej Vasziljevics, mi úgy látszik, lánynézőbe ke­rültünk ? — Nem lánynézőbe, hanem családi tanácskozásba — mond­ja ki nyíltan Pável Pávlovics. — Hát ez egyszerűen bünte­tés már nekem. Hol tudomá­nyos tanácskozás, hol családi tanácskozás ... nevet jólelkűen a professzor, kibontva szalvé­táját. — De ő csak viccel, ne hall­gassanak rá — siet elterelni a figyelmet bátyja nem helyén­való nyíltságáról Polina Páv­lovna. — Tessék, töltsenek vodkát, elvtársak, én egy pohár moldvait kérek. — A családi ülést megnyi- tottnak nyilvánítom — csak nem csillapodik Pável Pávlo­vics s tréfásan ütögeti villájá­val a palackot. — Napirenden egyetlen kérdés: „Mezalliansz, avagy az egyenlőtlen házasság napjainkban.“ — Érdekes téma! — elegye­dik udvariasan a beszélgetésbe a vendég. — Ahogy mondani szokás, szót kérek a napirendi ponthoz — jelenti be a professzor, kö­— Szervusz Polinűska — üd­vözli nővérét a második fivér. Szívesen járnék én vendég­ségbe, de a tudomány nem en­ged. Annál is inkább, mert most van nálunk a tudományos bizottság ülésszaka. Polinűska, engedd bemutatnom: Alekszej Vasziljevics, bizonyos mérték­ben ő is bűnrészes a tudo­mányban, kérem... — Nagyon örvendek — mo­solyog kényszeredetten Polina Pávlovna, de magában bosszan­kodik tudós bátyján: Szörnyű, milyen tapintatlanok ezek a professzorok! Minek is hozta ide ezt az ismeretlen fiatalem­bert, amikor magunk között, bizalmasan szerettem volna beszélgetni. — És azonkívül, Polinűska, — hunyorgat rövidlátóan a professzor, szemüvegét töröl- getve — engedd meg, hogy őszintén, kereken kijelentsem: pokolian éhes vagyok! — Minden készen van. Ninát nem fogjuk várni. Úgy látszik, még dolgozik. Kérem, fáradja­nak az asztalhoz — invitál a háziasszony. — De engedjenek meg, en­gedjenek meg — tárja szét karjait a professzor, odalépve az asztalhoz! — Miféle alka­lomból történik ez a gasztro­nómiai fényűzés? Talán név­nap van? — Nina férjhez megy! — tá­lal ki egyenesen Pável Pávlo­vics. zelebb húzva magához poharát. — Javaslom, hogy a felvetett probléma minél mélyebb és alaposabb megtárgyalása céljá­ból elsőnek mindenekelőtt ürítsük ki poharainkat. — Ez nagyon bölcs hozzáál­lás a problémához — mosolyog Alekszej Vasziljevics. Polina Pávlovna ránéz a ven­dégre. Milyen intelligens, fe­szes, érdekes. És a szemei nyíltak, tiszták. A mosolya kedves. — „Kérdezzem meg őt egye­nesen? — gondolja. — Ez be­csületesen fog felelni... Én megkérdem..." — Érdekes, Alekszej Vaszil­jevics — fordul a vendéghez igen kedves, de némileg zavart mosollyal. — ön hogyan ítéli meg ezt a kérdést. Tegyük fel egy pillanatra, hogy ön egye­dülálló, nőtlen... — Tegyük fel — egyezik be­le Alekszej Vasziljevics. — És tegyük fel, hogy nő­sülni akar. — Mit akarsz ebből kihozni? — kérdi a professzor. — Hogy mit? — folytatja leküzdve zavarát Polina Páv­lovna. — És... és a kislány, a maga menyasszonya egysze­rű, falusi... — Mondjuk, valamilyen fe­Inna Makarova Talán nincs is nagyobb boldogság egy színész szá­mára annál, mint mikor „ci­vilben" felismerik. Össze­súgnak a háta mögött, ha meglátják az utcán, üzletben vagy szórakozóhelyen. Inna Makarova közkedveltségének bizonyítéka, hogy nemcsak összesúgnak mögötte, de meg is szólítják, méghozzá Lyubának nevezik. Ennek oka: a fiatal színésznő oly tökéletesen alakította az Ifjú Gárda tragikus sorsú hősnőjét, Lyuba Sevcovát, hogy a közönség nem tudja felejtem. Inna Makarova és Lyuba Sevcova egyet jelent. ★ Millió és millió szovjet mozilátogató kedvencét ott­honában, postája olvasása közben találtuk. Naponta tucatjával kapja a leveleket hódolóitól. Írnak neki bá­nyászok, textilmunkások, diákok, kolhoz-tagok. S a levelek mind elragadtatást, elismerést tolmácsolnak: „Ön nq/p játszik, Ön él a színpadon", „Lyuba alakí­tása tökéletes. Ilyennek képzeltem", „Fogadja őszin­te hálánkat az élvezetért, amit művészetével szerez. Élmény volt részünkre Kátya alakítása a Kedvencemben, és természetesen felejthe­tetlen Lyuba". A távoli Szahalin sziget halászai ezt írták: „Sok sikert kívánunk további munkájához. Az Ön által megszemélyesített hő­sök segítenek nekünk élni. Már előre örülünk, ha vi­szontláthatjuk a filmvász­non". Igen, ezek a halászok jól fejezték ki magukat. „Segíti nekünk élni". Miért élnek bennünk állandóan Makaro­va alakításai? Talán, mert megtetszik a csinos, tempe­ramentumos, egyszer mun­karuhát, máskor modern városi ruhát viselő fiatal lány? Nem, nem ezért. A művésznő mély átérzése vonz bennünket. Segít meg­ismerni saját magunkat, se­gít, hogy meglássuk a szépet és rendkívülit a mindennapi, egyszerű dolgokban. ★ Inna Makarova művészi pályája sima, gördülékeny volt. A színházi hagyomá­nyokban gazdag Novoszi- birszkben nőtt fel és már mint gyermek szerepelt szí­nielőadásokon. És ekkor ki­tört a háború. Műkedvelő csoporttal járta a frontokat, a kaszárnyákat. Eltökélt szándéka volt, hogy a hábo­rú befejezése után Moszk­vába megy és ott hivatásos színésznővé képezi ki ma­gát. Így is történt. Inna beiratkozott a Filmszakkép­ző Iskolába, ahol Szergej Geraszimov, a neves film­rendező keze alá került. — Kimondhatatlanul bol­dog voltam — meséli. — Csupa velem egyidős lányo­kat alakítottam, egyszerű, bátor, erős akaratú szovjet lányokat, amilyeneket leg­szívesebben játszom a film­jeimben is! További beszélgetésünk során Natasa, a művésznő iskoláslánya „vitte a szót". Tőle tudtam meg, hogy édesanyjának minden perce pontosan be van osztva, próba, szereptanulás, forga­tás váltják egymást. Így keveset lehetnek együtt, pe­dig mindkettőjük számára óriási örömöt jelent a közös szórakozás. De hogyisne, amikor édesanya oly’ gyö­nyörűen táncol s annyi ér- dek esnél-érdekesebb törté­netet tud mesélni! Inna Makarova olyan lel­kesedéssel és tanítványi há­lával beszélt tanítójáról, Szergej Geraszimovról, hogy őt is megkérdeztük, mi a véleménye a tanítványáról. — Inna Makarova magá­ban testesíti mindazt, ami egy jó színésznőnek szüksé­ges: gondos teremtés, aki komolyan veszi az életet, szívós, kitartó és gyorsan reagál a dolgokra. — Emlékszem, harmadéves növendék volt és Carment játszotta egy iskolai előadá­son. A nézők között ott volt Alekszander Fagyejev is. Akkoriban kerestünk sze­replőt az Ifjú Gárdához. Amint Fagyejev meglátta Innát, kijelentette: — Lyuba már megvan. így kapta Inna első film­szerepét. Azóta már több főszerepet játszott és tehet­sége állandóan fejlődik. Nagy, drámai erejű színész­nővé növi ki magát, aki egyaránt képes a komoly, tragikus, s a könnyű humo­rú szerepek eljátszására. Eddigi alakításai után már szép tapasztalattal rendel­kezik és ezeket mindig fel is használja. Egyike volt kedvenc ta­nítványaimnak és boldog vagyok, hogy azt mondha­tom, nem csalódtam benne. Továbbra is sok sikert, Inna! (A Sowiet Woman nyomán ) jőnő vagy sertésgondozó — szól közbe Pável Pávlovics. — Vegye ön tekintetbe a szellemi színvonal-különbséget — emeli fel sovány kisujját Polir.a Pávlovna. — Maga ér­telmiségi, maga a tudományos érdeklődés légkörében él. Mi magához viszonyítva ez a fejő­nő vagy sertésgondozó, vagy akár maga a kolhozelnök is ? Mondja hát meg: — ez a me­zalliansz, vagyis szellemi kü­lönbség maguk között fennáll-e vagy nem? — Szót kérek! — Jelenti be a professzor. — Alekszej Va­sziljevics, engedje meg, hogy én válaszoljak erre a kérdésre. — Tessék, Pjotr Pávlovics — egyezik bele a vendég. A professzor feláll, az asz­talra dobja szalvétáját. Senki sem veszi észre, hogy a szobába csendesen, kabátban, szürke bárányprémes sapká­ban egy lány jön be és az ajtó mellett, a függöny mögött megáll. Ez Nina. — Hát így... — mondja a professzor. — Ma nálunk az intézetben egy kisebb esemény játszódott le. Egy ember meg­védte kandidátusi disszertáció­ját. És okosan, tehetségesen védte meg. Megörvendeztetett bennünket, öregeket! Egyszó­val Alekszej Vasziljevics, egy titkot szeretnék magával kö­zölni: a bizottság odaítélte ma­gának a tudományos kandidá­tusi címet. Az öreg professzor szélesen mosolyog és melegen megszo­rítja a fiatal kandidátus kezét. — Ah, gratulálok — kiált Polina Pávlovna némiképp cso­dálkozva: miért beszél bátyja a vendégről? — Fogadja az én gratuláció­mat is! — mondja Pável Páv­lovics basszusán. — És bocsás­sa meg kíváncsiságomat: mi­lyen munkálkodásnak szenteli magát Alekszej Vasziljevics? Milyen, hogy úgy mondjam, szakterületen működik? — Hogy milyen szakterüle­ten? — kacsint huncutul a professzor. — Egészen egysze­rű falusi foglalkozása van, kol­hozelnök ... Ez a modern szak- képzettség, a tudomány kandi­dátusa, igenis, és ... — És ezenkívül még az én vőlegényem is! — jelenti ki Nina, odafutva az asztalhoz. A kolhozelnök — a tudomány fiatal kandidátusa — nevető, boldog szemmel néz menyasz- szonyára. Mind a ketten azon­nal a professzor nagybácsi erős ölelésébe kerülnek. — Na, mondjátok meg, meg­felelek-e apósnak? — nevet a professzor, megcsókolva a menyasszonyt, a vőlegényt, és nem engedve ki őket karjai közül, bátyjához és nővéréhez fordul: — Hát most mi le­gyen?... Folytassuk a mezal­liansz megtárgyalását, vagy egyszerűen lánynézőt tartsunk, hogy gondoljátok? Az elképedt Polina Pávlovna és bátyja, Pávlusa zavarukban egyszerre nyúlnak poharuk után, a pohár reszket kezükben és a bor lassan csepeg a fehér abroszra. BRATISLAVA I. KEDD: 10.40 Népdalok 12.40 Hegyen-völgyön 17.00 Zene mellett 18.00 Fiatalok műsora 19.50 Külpolitikai kommentár 20.00 Virrad a sztyepp- felett — rádiójáték. SZERDA: 11.00 Asszonyoknak 12.03 A da! erő­síti a barátságot 12.40 Filmzene 15.05 Iskolásoknak 17.00 Kíván­sághangverseny 18.00 Orvosi tanácsadó 18.15 Mindenkinek valamit 20.00 Üj emberekkel — szocialista munkabrigádokkal CSÜTÖRTÖK: 10.40 Ifjúságunk énekel 11.20 Zene mellett 12.40 Fuvőszene 13.10 Népi muzsika 16.15 Tánczene 17.00 Barátaink zenéje 18.00 Kívánsághangver­seny 19.40 Építők csütörtöké 20.00 Rádiójáték PÉNTEK: 11.00 Szülők iskolája 12.03 Fu- vószene 12.40 Népdalok 17.00 Zenés útirajz 17.30 Pionírok műsora 18.00 Kívánsághangver­seny 20.00 Fuvószene 20.30 Afrika ‘költészete SZOMBAT: 10.05 Pioníroknak 12.40 Bolgár operaénekesek 13.10 Vidám hétvége 14.00 A barátság dalai 16.15 Szombati szórakozás 17.40 A világ térképe felett 20.00 Háromszor három az tíz VASÁRNAP: 9.00 Katonáink életéből 10.30 Tánczene 10.50 Élőszóval 13.00 Falusi vasárnap 15.30 Sport 17.50 Fiatalok iro­dalma 20.00 Ellenségek — rá­diójáték. TELEVÍZIÓ — BRATISLAVA KEDD: 18.00 A kútban 19.30 A bosszúálló — cseh film SZERDA: 20.00 Berlini üdvöz­let — riport CSÜTÖRTÖK: 18.00 Fiatalok klubja 19.30 Őszi kert — színházi közvetítés PÉNTEK: 20.15 Novemberi kaleidoszkóp 21.30 Prága még nem alszik. SZOMBAT: 19.30 Sport 21.30 Kabaréműsor VASÁRNAP: 10.00 Másenka — komédia 20.00 Üj barázdát szánt az eke — rádió­játék. ☆ ★★★★★★★ BUDAPEST, KOSSUTH RÁDIÓ KEDD: 11.15 Magyar nóták 12.10 Könnyű zene 14.15 Gyer­mekjáték 18.05 Tudományos híradó 20.30 Szemtől-szembe — rádiójáték. SZERDA: 11.10 No­vella 12.10 Operákból 13.00 Könyvismertetés 14.00 Muzsi­káló fiatalok 15.25 Halhatatla­nok 16.25 Népdalcsokor 17.15 Szív küldi... 17.50 Gondolat 20.30 Szovjet Zenei Hét. CSÜ­TÖRTÖK: 10.15 Ajándékműsor 12.10 Rakétautazás 13.20 Ma­gyar nóták 15.10 Ábécédé ... Í6.05 Egy falu — egy nóta 17.45 Lányok, asszonyok 18.30 Ifjú Figyelő 19.00 Sok hűhó semmi­ért — színházi közvetítés. PÉNTEK: 11.00 Gyári sziréna 12.10 Tánczene 13.45 Gazda­szemmel ... 14.00 Komszomol- dalok 15,10 Petőfi útján 15.40 Szív küldi... 18.45 Népdalok 20.25 Szovjet Zenei Hét SZOM­BAT: 10.45 Rádióiskola 12.50 Mit olvassunk? 13.05 Szív küldi 17.55 Leszedik a szőlőt 19.05 Szabó család 20.30 Nevetni kell... VASÁRNAP: 10.50 Va­sárnapi versek 12.15 Jó ebédhez szól a nóta 14.30 Sport 16.00 Igaz ballada 17.10 Kincses Ka­lendárium.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents