Új Ifjúság, 1960. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)
1960-10-11 / 41. szám
• • Örökifjú rendező Tizenhat éves volt, amikor elhatározta, hogy színész lesz. Salamon Béla kordnak egyik legnagyobb színművésze (akiről Brody Sándor azt jegyezte fel: Salamon Béla nemcsak nagy művész, de ember is...) így bíztatta öt az 1914 es rima- szombati vendégszereplésekor: — Tanuljon, képezze magát, fiatal barátom, ön színész lesz. S ha akarja, felviszem Pestre. Ne felejtse el, hogy a színészet a legemberibb és a legfrissebb művészet... ... S Drobka Géza vágya, álma mégsem teljesülhetett. Nem lett hivatásos színész. Miért? Hallgassuk meg öt: ' — Hogy nem lettem hivatásos, nagyvá'osi színész, ez az akkori kor, az öldöklő embertelen háború bűne. Mit tehettem? Semmit! Bele kellett törődnöm sorsomba. De a színpadtól mégsem váltam meg. Mint egyszerű, kisvárosi műkedvelő színész és rendező éltem le életem nagyobbik felét. Hogy nem Pesten, Kassán, vagy Pozsonyban kaptam a tapsokat, hanem Rimaszombatban, Losoncon, vagy egy-egy eldugott gömöri falucskában ? De mégis kaptam. S megvallom, nem a tapsnak örültem, hanem annak, akitől kaptam, az egyszerű embernek, mert örömet szerezhettem neki. — Hányszor szerepelt nyilvánossáp előtt ? — 1940 augusztusában ünnepeltem kétszázötvenedik fellépésemet. Azután már kevesebb- szer vállaltam a nyilvános szereplést. Sokat betegeskedtem. Ötvenhárom éves vagyok és hatszor operáltak. — Ma hogyan segíti a rima- szombati kultúregyesiilet munkáját ? — Ogy, mint régen. Szervezem, irányítom az együttest, rendezem a színrekerülő darabokat. — Hány darabot rendezett már? — Nem tudom. Harminc éve csinálom. S a rimaszombati műkedvelő színjátszó csoporton kívül számos falusi kuttúrcso- portnak is segítek a rendezésben, a színrekerülő színdarabok megválasztásában. — Hány színdarabot tanulnak be évente? — Mi, rimaszombatiak, kettőt -hármat. Olykor csak egyet. Többre az időnkből sem telik. Nálunk az előadott színdarabok, operák, zenés vígjátékok, helyi és vidéki előadásának száma a fontos. Célunk a játszás, a nevelés, a szórakoztatás, a tanítás, s amiről sokat, beszélünk, a kultúra, a művészet megszerettetése. — Gondolattársításképpen szabad egy kérdést ? — Tessék. — Milyen volt a közönség kultúrigénye a múltban és milyen ma? — Ez a kor kultúrkritikájától függ. A népet tanítani kell, fel kell hívni figyelmét a szépre, az emberire, az igazi művészetre. Nem egyszer vitatkoztam azokkal, akik a tartalmatlan, úgynevezett könnyű színmű mellett kardoskodtak, nyíltan megmondottam, hogy ez a nézet hamis, mert a közönség nemcsak szórakozni, de tanulni is akar. S ezt a tanulniako.rást, nagyigényű kultúr szom jat, ki kell elégii énünk. S ez nem is olyan könnyű feladat. Sajnos, kevés a mind művészileg, mind tartalmilag rendelkezésünkre álló színdarab. Legalább ötször több műsorfüzetet kellene kiadni, így elérhetnénk azt, hogy minden színjátszó csoport a legmegfelelőbb darabot választhatná ki. — Hány állandó kultúrcso- portja van a járásnak? — Az elmúlt évben 23 volt, s ma az egyesített rimaszombati járásban 40 aktív csoportunk van. Mondhatnám, hogy minden második magyarlakta falunak van egy állandó műkedvelő színjátszócsoportja. A rimaszombati együttesek például harminc tagja van és egy nagyszerű tánccsoportja. — Hány fellépést ér meg egy színdarab? — Helyben 4-5-ször is előadunk egy-egy jólsikerült drámát vagy operát. S amivel itthon megnyertük a közönség tetszését, azzal vidéken sem vallunk szégyent. S nemcsak a környező falvakban lépünk fel, hanem más járásokban is. Voltunk már többször Szepsin, Jászón, Rozsnyón, Tornaiján és Losoncon is. — Játszanak-e hazai szerzőktől is darabokat, s hogyan fogadja a közönség e színműveket? — Az igények különbözők, de általában szeretik az"új és friss színműveket. Nagy sikert aratnak a Karvas-darabok, s ami számunkra örvendetes, a hazai magyar szerzők művei is. Például járásunkban legkedveltebb színmű a fiatal Lovicsek Béla Húsz év után ja, ezzel mi is 27-szer léptünk fel. Minden negyedik színjátszó csoport ezt játssza és Egri Házasságát. Dávid Teréz Dodija is nagy közkedveltségnek örvend. — Mivel lépnek fel a legközelebb ? — Karvtfš Ejféli misé-jét próbáljuk Ezzel részt veszünk majd a műkedvelő szinjátszócsoportok országos versenyén is. — Szerepeltek már ezen a versenyen ? — Igen. s a szlovákiai össz- versenyen már második díjat is nyertünk. A jövőben elsők szeretnénk lenni. Dicsérni akartam ezt a dere- sedő hajú, de mindig örökifjú rendezőt, aki már serdülő korában arról álmodozott, hopy nagyvárosi színész lesz, s nem dicsértem, pedig megérdemelné, mert ő egy azok közül, akik szívből és szeretettel művelik az élő, lélékből-húsból való szobrászatot, a színművészet ápolását, rendezését. Ám azt hiszem, nagyobb dicséret és elismerés volt harmincéves rendezői munkájáról az, hogy kitüntették a műkedvelő rendezők aranyérmével. TÖRÖK ELEMÉR ÉRDEKES KIÁLLÍTÁS NYÍLT MEG e napokban a bratislavai Művészek Házában.*. A kiállításon megismerkedünk Szlovákia amatőr-képzőművészeinek műveivel. Elsősorban olyan festők és szobrászok alkotásaival, akik a hagyományos népművészeti irányzatok szellemében minden vezetés nélkül festegetnek vagy mintáznak, továbbá olyan tehetséges festők és szobrászok műveivel, akik napi rendes elfoglaltságuk mellett az üzemekben alakult képzőművészeti érdekkörökben amatőrök vagy ismert mesterek vezetése mellett sajátítják el a festészet alapvető ismereteit, és kibontakoztatják tehetségüket. A kiállítás harmadik része azoknak az amatőr-művészeknek a munkáit mutatja be, akik tulajdonképpen már nem is állnak messze a hivatásos művészettől. Amint a kiállított képeket nézegetjük, sokszor valóban nehéz megállapítani, hol kezdődik a művészeti eszközökkel való kifejezésnek az a foka, amely tiszta művészetnek nevezhető s hol a dilettantizmus. Az amatőr képzőművészet ma konkrét, határozott jelenség, reális társadalmi erő, semmiképpen sem választhatjuk el a kulturális forradalom fogalmától. Mert hiszen kicsodák is azok az amatőr képzöfnűvészek? Egyszerű emberek, akik kedvtelésből vesznek ecsetet kezükbe, mert szeretik a szépet, kultúráltan szeretnének élni és úgy érzik, hogy amit látnak, vagy éreznek, azt ki is tudják fejezni. Tehát olyan tevékenységről van szó, melynek társadalmi küldetésén túl mély egyéni értéke van. Az amatőr képzőművészetre természetesen különböző szempontból tekinthetünk, elsősorban azonban az esztétikai nevelés eszközét láthatjuk benne. Ha végignézünk az amatőr- képzőművészet történelmi fejlődésén, megállapíthatjuk, hogy göröngyös útja volt. Ma örömmel vesszük tudomásul, hogy az érdeklődők és a tehetségesek számára alapfokú képző-. művészeti iskolák léteznek és a nagyobb • üzemekben képzőművészeti körök alakulnak. Ma már nem vesznek el a tehetségek. Másrészt viszont gyakran találkozunk azzal a jelenséggel is, hogy a hamis ambícióktól fűtött amatőröket elkápráztatja a dicsőség, téves vágányra kerülnek, mert „aprópénzre szeretnék felváltani tehetségüket“. A helyesen irányított és a múlt csökevényeitől mentes esztétikai nevelés új vonásokkal gazdagítja az amatőr-képzőművészetet. Ma pozitív eredményeket látunk, különösen a képzőművészeti alapfokú iskolák és az érdekkörök munkájában. A kiállításon a Chtelnicai Nyolcéves tanulóinak, illetve dolgozóinak szorgos Középiskola és a Komáromi Hajógyár munkája kelt feltűnést. Sok gondolatot ébreszt a kiállítás látogatóiban Püspök Valéria (Kassa) önarcképe és Jozseffi Sándor (Nyitra) Fiatal férfi A nyitrai Jozseffi Sándor ugijancsak szép eredményeket ért el amatőr művészete terén. Felvételünk Fiatal férfi című képet mutatja. című képe. M. M. ♦» ♦» 4»-»» <»» «»» «♦» PETRIK JÓZSEF: // Őszi dal Vadliba-jelek úsznak már az égi utakon, húzódj mellém, ne maradjak diófa-csupaszon. Tán visszacsábít tavasztól a hószín kökényág? Mondtam, számíts rá; elpereg, de őszre termést ád! Hullásig érett most a szív a híven szeretett — s mi adhat ennél több mosolyt és életmeleget? Bátyám kőműves, dérfickók csipdesik már kezét, s nevet — mert keblén érzi még hű társa melegét. Nem emésztik élettelen komor gondolatok — az én kedvem is felderül, ha te is akarod. Most újborszagúk a napok s hálói lágy a fény, — lásd, hervadt őszben is fakad csengő mosoly s remény. S örömre vágyva esdekel körül az egész Föld, ha te is érted, mit nekünk, hogy nincsen levélzöld. Ha bízhatunk szép életet, fussatok évszakok! Veled együtt s mindenkivel csak lombosodhatok. A prágai Kultúra munkatársa, Miroslav Filip, nemrégiben együtt utazott Közép Ázsiába az ismert szovjet íróval, Kon- sztantyin Szimonovval, aki mint a Pravda tudósítója tette meg az utat. A Sonntag című német hetilap közli Miroslav Filip beszélgetését Szimonovval. — Miért döntött úgy, hogy elhagyja Moszkvát? — hangzik az első kérdés. — Gyakran mondják, hogy az írók keveset tudnak a valódi életről. Mindnyájan egyetértünk ezzel, hajlanlók is lennénk változtatni rajta — de hogyan fogjunk hozzá? Mindenkinek nehezére .esik megszokott környezetét itthagyni, — nekem is. Most mégis megtettem. Átmenetileg Taskentbe költöztem, s itt újra újságírőskodom, mint hajdan, ifjúkoromban — hogy többet legyek emberek között. — Miért éppen Közép-Ázsiát választotta? — Először is a vidék életének nemzetiségi ■ y mivolta érdekel, (több tucat nemzetiség él itt 'n együtt) — másodszor pedig régi, ifjonti vá- ..._ o gyám a romantika, a szépség, s a természet ■nm>nm, ~ sokszínűsége iránt; a sztyeppék, a hegyek, JESS’ -2 a pusztaságok, a nyers és varázslatosan szép 5S> természet iránt, amellyel az embernek lépésről ESS B lépésre meg kell küzdenie. *!■! — Nem fél attól, hogy elszigetelődik a moszkvai irodalmi élettől ? — Hallja, ez aztán komolytalan kérdés volt! B5S Tud még valami hasonlót kérdezni?... A •CT moszkvai kávéházi beszélgetésektől elbúcsúz- JSS tam, ez igaz. Ott azonban nemigen teremnek p** regények! jpfí — Kérem, mondjon valamit új regényéről, az mpm Elevenek és holtakról. — 1955-ben kezdtem írni. Az ember iránti g»» bizalomról szól a könyv. Hőse az én generä- gjj« dómból való férfi, aki a háború borzalmait wn-g» a saját bőrén tapasztalta. A fiáború végén fog- ■"™™ ságba kerül, ahonnan minden papír nélkül szabadul és cselekedeteivel kell bebizonyítania, hogy voltaképpen ki is ó. Az igazságot szeretném ezzel az írásommal megmutatni, azt az igazságot, amely nélkül nem nyerhettük volna meg a háborút. Munkám közben naplómra támaszkodom, amelyet gondosan vezettem akkoriban. Terjedelmes regény lesz, számításom szerint körülbelül ezer oldal. A munka nem könnyű, de talán — megéri. ‘2 > Í9 e *3 '© a*. '<0 N *iü Kulturális hírek Abel Gance Austerlitz című nagysikerű filmjében a történészek 27 történelmi tévedést iedeztek fel. A több monumen- :ális történelmi filmhez képest, íz állítólag nem is olyan nagy szám. Az NDK szállítja a Brnoi Állami Operaház modern színpadát. A lipcsei őszi áruminta- /ásáron nagy érdeklődést kellett a színházlátogató közönség <örében a színházépítészeti kiállítás. Különösen nagy tömegek vették körül a hamarosan megnyíló lipcsei operaház színpadának modelljét, amely ugyanúgy működik, akárcsak az sredeti ’ színpad: működtetni lehet a forgószlnpadot, a süllyesztőket is, le lehet engedni a vasfüggönyt stb. Csehszlovákia már rendelt is egy ilyen komplett színpadi berendezést a Brnoi Állami Opera részére. Rocquell Kent amerikai fes- törmüvész nemcsak nagyszerű képeket fest, hanem több érdekes- könyvet is írt eddig. A moszkvai Iszkussztvo kiadó most rendezi sajtó alá R. Kent Ez én vagyok uraim! című új életrajz-regényét. Évente 100 millió hanglemez készül a Szovjetunióban. A szovjet hanglemezgyártás kezdete óta összesen mintegy 15 000 zenemüvet vettek fel. Thomas Mann Sketch of My Life című önéletrajzi elbeszélését, amelyet rövidített formában már 1936-ban kiadtak az Egyesült Államokban, most teljes kiadásban jelenteti meg a New York-i Knopf kiadó. — Nagyon kérem, igyekezzen — mondta a lány és energikusan becsapta maga mögött az ajtót. Ezt mondta minden második utasa. Megfogta a volánt és a válla fölött hátraszólt: — Igyekszem ... Ezzel rendszerint be is szokott fejeződni a beszélgetés. Az utas a sofőrre bízta sorsát, hátradőlt a puha ülésen és hallgatott. És neki, neki nem jutott más, mint mutatni, hogy mennyire igyekszik. Ez a lány egészen másnak mutatkozott. Izgatottan megtoldotta: — Tudja, elkésem a vonatot. Még egyszer bólintott, de nem nézett hátra. Arra gondolt, hogy ezt teljesen felesleges volt mondania. Hiszen, ha nem az utolsó pillanatban rohanna a vonatra, akkor mehetne trolibusszal is, akkor nem ugrott volna elibe kofferestül a forgalmas útra. Mindig gyorsan és pontosan felismerte utasait. Ez a lány például azok közé tartozik, akik csak kivételes esetben fogadnak taxit. ^Megkérdezte tőle: — A Szadovaján vagy a város központján keresztül hajtsak? — Ahogy akarja ... Félrefordította a tükröt, hogy ne lássa az arcát, ne vonja el a figyelmét, aztán észrevette, hogy végre már nem lehel a fülére, hanem kényelmesen hátradőlt az ülésen. Keresztiilhaj’- tottak a város központján. A „Fórumban" új filmet adnak; Álla Laironov képe mosolyogva tekintett le a hatalL. KARIN: mas plakátról a járókelőkre, az ácsorgókra.’ Végre már moziba is elmehetnék ma este, — gondolta, de nem döntött, hogy kit vigyen magával a kis Ninocs- kát, avagy Valját. Végeredményben elhívhatná mind a kettőt ... Azt mondta, hogy a Kazányi pályaudvarra? — kérdezte és az állomásra gondolt. — Igen, igen — válaszolt idegesen az autó mélyéből a lány. A főbejárat elé hajtott és megvilágította a viteldíjat számoló órát. Két tízest nyomott a markába és kihúzta kofferjait a járdára. Számolva adta visz- sza neki az aprót, amíg nem mondta, „köszönöm". Utána nézett. Látta, hogy cipekedik a nehéz kofferekkel. „Még hordárt sem fogad", — gondolta. „Tényleg, milyen vonatra is szaladt úgy ?“ Az állomás előtti parkírozóra hajtott. Kenyeret, kolbászt húzott elő, lecsavarta a termosz fedelét és ivott a teából... Igen, az tényleg mulatságos lenne, mindkettővel moziba menni. Együtt Ninocskával és Valjával tényleg röhejes... — Bocsánat, szabad a kocsija? Gondolta magában; még enni se hagyják az embert... — Hová kellene? — kérdezte tompán. — Hát. tudja ... Felnézett és ugyanazt a lányt látta maga előtt kofferostól, akit az állomásra hozott. — Maga? Bűnbánóan ingatta a fejét. — Elkéste? — Elkaptam volna, ha nincsenek a kofferok, de kofferokkal ... „Miért fogod a kofferokra?“ — gondolta. „Ha fogadtál, volna hordárt, kofferokkal is elérted volna .. “ — Haza vigyem? — Tudja — mondta vontatottan — maga olyan jól hajt, nem tudná utolérni? — Utolérni? Kit? — nem értette világosan. — A vonatot? — Ötvenöt perc múlva áll meg — mondta. Az órájára tekintett: negyed- hat, ideje lenne a garázsba menni. De aztán meggondolta: — Gyerünk — mondta. Végeredményben megbolondult, az ö baja. Ö meg nem mindennap versenyezhet a vonattal. „A fő dolog kijutni a városból“ — gondolta a Szado- váján. Valamivel később meg is kérdezte: — Nem lenne jobb megvárni a következő vonatot? Messzire utazik? Kuzbeszkbe. Hallotta már, Sztalinszk, állomás Novokuz- nyeck? — Hm. A sebességmérő mutatója jobbra hajlott, a százas mögé. Fülsiketítőén süvítettek a kerekek, egy pillanatig úgy tetszett, mintha repülnének. Tovább beszélgetett vele anélkül, hogy hátratekintett volna. Csak az összeszorított térdeit látta nyári ruhája alatt az óra üvegén. — Talán nem lehet Moszkvában jól eltölteni a szabad időt? — Miért ne? — kérdezte. — Maga moszkvai, avagy odavalósi, ahová igyekszik? — Moszkvai voltam, most odavalósi vagyok. — Bányászhoz ment feleségül? Mechanikusan tette fel kérdéseit, hogy megnyugtassa idegeit. Közben arra gondolt, kár, hogy az út nem vezet közvetlenül a vasút mellett. Az lenne a verseny! Akárcsak a moziban. Egyszer az autó, máskor a vonat lenne gyorsabb, aztán meg egymás mellett haladnának ... Sok külföldi filmen látott már ilyet. De így csak az óráját nézheti és a kilométereket számolhatja. Utolérik vagy nem érik utói? — És minek megy oda? — Az építkezésre. — No és táviratot nem küldhetett volna, hogy egy napot késik ? Vitt már házasokat és haja- donokat, jókedvű társaságot és
