Új Ifjúság, 1960. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)

1960-07-05 / 27. szám

Beszélgetés előtt

Bécs dolgozói elsősorban munkássága nagy lelkesedéssel fogadta Nyikita Szerge- jevics Hruscsov érkezését. Képünkön Bécs egyik nagy áruházának kirakatában elhelyezett szimbolikus plakátot láthatjuk. A plakát felirata: Üdvözöljük az összes dolgozók barátját.

A világ szeme Ausztriára tekint ezekben a napokban. A nemzetközi közvélemény igen nagy jelentőséget tanúsít Hruscsov elvtárs ausztriai látogatásának. Ez annál is érthetőbb, hisz a világ első szocialista állama, a kommunizmus felé tartó Szovjetunió miniszterelnöke, Párizs után először érkezett egy tőkés ország fővárosába, és méghozzá, a kommunista és munkáspártok bukaresti közös nyilatkozata után, amely a szocialista tábor országainak szilárd egységét, a békés egymás mellettélés politikáját oly félreérthetetlenül újra hangsúlyozta. Hruscsov elvtárs így most ismét tárgyalóasztalhoz ül más társadalmi rendszerű ország államférfiai- val. Ez bizonyára a legjobb válasz azoknak a hidegháborús agresszív köröknek, amelyek az elmúlt napokban újra a régi, megkopott rágalmakkal illették a szovjet külpolitikát, a genfi tárgyalásoknak a nyugati tak- tikázgatás és időhúzás miatt történt megszakadása után.

Hruscsov elvtérs ausztriai látogatása során ismételten hangsúlyozta, hogy a. szocialista tábornak a közvetlen személyes megbeszéléseket, nyfltszavú,

magasszintű tárgyalásokat kívánó politikája változatlan. A Szovjetunió miniszterelnöke nyílt szívvel lépett osztrák földre és ez azt mondja a washingtoni és bonni agresszív köröknek, mégpedig a tettek legjobban érthető nyelvén, hogy

a különböző társadalom rendszerű országok békés együttélésének szocialista politikája új és új hajtásokat hoz.

A szocialista tábor vezető hatalma egyenrangú félnek tekinti a tárgyalóasztal másik felén ülő kis ország, a semleges Ausztria képviselőit. Ez méltó felelet az imperialisták — más népeket csak mint támaszpont kiszolgáló személyzetet számbavevő — politikájára.

Nyina Muravjevova a szovjet kormány szociális gondoskodás- ügyi minisztere ezekben a napokban a dán fővárosban tartózkodott, ahol megtekintette az egyik legmodernebb koppenhágai kórházat.

Az ankarai „rajtaütés“

Ankara és Istambul utcáit pár héttel ezelőtt győzelemittas, ujjongó ifjak tömege árasztotta el, akasztófát követelve Menderes és Bayar számára. Nem csoda, hiszen ez a két diktátor szemrebbenés nélkül lövette halomra a diákok százait, akik résztvettek az áprilisi és májusi tüntetésekben és akiknek holttesteit tömegsírokban találták meg. Az is kiderült, hogy a két diktátornak és Zorlunak a volt külügyminiszternek néhány száz millióra rugó betétje volt különféle bankokban elhelyezve. Jó előre gondoskodtak magukról, érezhették, hogy ég alattuk a föld.

Magéban Törökországban, a ledöntött rezsim rémtettel felett érzett felháborodással párhuzamosan olyan folyamat indult meg, amelyről máma még nem tudni, hol fog megállani. A népiélek kezd ébredezni... Már az is észrevehető, hogy a katonai vezetők között, akik olyan rajtaütésszerűen intézték el Menderest és társait, a további programot illetőleg bizonyos ellentétek támadtak. Egyrészt hangoztatják, hogy a „szövetségeket respektálni kell“, másrészt azonban kifejezésre juttatják, hogy Törökországnak a NATO keretében „saját" érdekeinek megfelelő, bizonyos tekintetben független politikát kell folytatnia. Sokan ezt úgy magyarázzák, hogy az új áramlat Kernel Pasa Ataturk eszméit akarja magáévé tenni és ezt a véleményt igazolni látszik a republikánus párt égy vezető egyéniségének kijelentése: „Ataturk szelleme nem halt meg, sőt jobbun él, mint valaha. Sok tekintetheti még aktuálisabb mint 1920-ban“. Akik ismerik a republikánus vezetők politikai felfogását, ebben a ke- mallsta semlegességre való utalást látják és az egyetlen utat, amely egy új, modern Törökország felépítéséhez vezethetne, mint ahogyan azt Ataturk megálmodta.

Kenia! pasa, vagy ahogy még életében elnevezték „Ataturk“ a sző valódi értelmében „semleges" volt. Ö vezette 1920-ban az „ifjú törökök“ forradalmát, amely különféle frontokon aratott győzelmet: elsősorban a nyugati imperialisták ellen, akik a békeszerződésben elviselH'U'tlen feltételekkel akarták Törökországot gúzsba kötni, többek között, török földön kiinduló pontokat akartak teremteni a fiatal Szovjetunió elleni provokációk számára. De az ifjú törökök győzelme elsöpörte a szultánok önkényuralmát és az izlém vallásos fanatizmusának maradványait is és célul tűzte ki a nyomorúság és az analfabetizmus elleni harcót is. Kemal pasa politikai éleslátásának egyik legfontosabb bizonyítéka a Törökország és Szovjetunió között létrejött meg nem támadási szerződés, Enélköl nehéz tere lett volna a nyugattal szemben a vitéz kema- lista hadseregnek és az ifjú törökök hazafias álmai — álmok maradtak volna.

Kemal pasa merészen haladt előre reformjaival: földet osztott a parasztoknak, néhány iparágat államosított, nemzeti gazdaságfejlesztő terveket dolgoztatott ki. De ami a legfon- tpsabb, Törökország jövőjét semlegességében látta. Mint mondotta: „Törökországnak sohasem szabad megfeledkeznie sajátos földrajzi fekvéséről, kereskedelmet kell folytatnia nz egész világgal, hídnak kell lennie Kelet és Nyugat között“. Kemal pasa nem tévesztette szem elől, hogy országa határos a szocializmus hazájával.

Sajnos Ataturk politikája sok tekintetben csak papíron maradt. Nem múlt el sok idő és a nagyipar és a földbirtokosok fokról-fokra magukhoz ragadták a hatalmat, a „népi“ republikánus párt a hadseregbe fészkelte be magát és elidegenítette magától a parasztok nagy tömegeit és a munkásságot. Ataturk 1938-ban bekövetkezett halála után a republikánus párt kezd veszíteni népszerűségéből, mert bár Ismét Inonu, a pártvezér, nagyobb okossággal vezette az államügyeket, mint utána Menderes, nem sikerült megoldania Törökország súlyos problémáit. Ezt a helyzetet kihasználta Menderes és az 1990-es Választásokon győzelmet aratott a republikánusok felett. Ő lett a kormányelnök és ezzel kezdetét Vette a tízéves diktatúra, az ország „atlantizálása", amely hivatva volt Törökországot a technikailag „fejlett“ országok sorába emelni. Ezekét a „merész“ álmokat eddig nem látott pénzpo- csékolással hajtották végre és az.eredmény — a dolgozó nép további megnyomorltása. A mezőgazdaság fejlesztése, amellyel Menderes még 10 nappal bukása előtt dicsekedett — valójában a nagybirtokosoknak nyújtott pénzügyi segítségből állott, — a kis parasztok kárára, és Így nézett ki a többi Menderes „reform“.

Gürsel tábornok és katonatársainak haditerve, a „rajtaütés" fényesen sikerült. Bevették a „várat" és most rajtuk áll, hogy bebizonyítsák, hogy nemcsak kitűnő katonák, hanem messzetekintő államférfiak is. Kemal pasa „Ataturk" példát mutatott nekik. Vajon elég merészek lesznek-e ahhoz, hogy Ataturk útjár* tovább haladjanak? Erre a kérdésre vár feleletet az egész haladó világ. Ro.

A Tátra csúcsain felhők gomolyognak, míg az alant Poprád és Svit környéke napsugárban úszik. Valahol Strba környékén élesen sípol a villanymozdony és a súlyos szerelvény kerekei egyre halkuló csattogással gördülnek tovább. Az iménti füttyszóval ellentétes irányba gyors robog pokoli sietséggel, hogy Poprádtól megkönnyebült teherrel vágtasson tovább.

Tátra alján peíseg az élet. A Svit kéményei ontják a füstöt. Az állomással szemközti irányban egy félig kész kémény emelkedik az épületek fölé. Építői nevetségesen kicsinek tűnnek a szédítő magasban. Az épp befutott személyvonat kalauza hangosat kiált: Svit.

Iparkodó, léptekkel taposom az országút aszfaltját keletnyugat Irányba. Már vagy másfél kilométernyit gyalogolok a vörös téglából készült gyárépületek mellett, míg egy fiatal villanyszerelő az ellenkező irányba mutatja a bejáratot, ö is befelé siet az üzembe. Szembe velünk csinosan öltözött munkáslányok sétálnak. — Műszak Után már nem Sürgős,

— mondja fiatéi utitérsam, s csillogó szemekkel mustrálja az úttestet ellepő leányhadat. Egynéhányat néven, de van, akit csak úgy találomra Évinek vagy Marinak szólít. Szemlátomást élvezi, ha közben valamelyiküket felbosszanthatja, és amikor az Utolsó kislányt is megszólította, csak ennyit mond: Eggyel sem érdemes kikezdeni, — majd rövid szünet után még hozzáteszi, — mindjárt szóba hozzák az embert. Látom rajta, hogy beszélni szeretne, hogy csak a „miért“ szócskára vár, de időmből nem futja. Elköszönünk egymástól, ő az üzemi étterem felé tart, én keresztül vágok a parkon.

Ez hát a valódi Svtt: vörös téglából épült ház, azután park, vagy megint ház és újabb park. ÉS így van ez végig, a gyár kapujáig húzódó szélei betonút mellett mindkét felől.

Az őszhajú portás kedvesen fogad. Nem vár a szóra, mindjárt kérdez. —* Mit tetszik, elvtársam, keres valakit talán? — Igen — válaszolom, az üzemi CS1SZ széfjét titkárát, — És máris iáMffk. A drót túlsó végén va^»:i megszólal. — Te vagy az Jozefina ? — hallom

újból az öreg portás hangját. Es míg ők ketten beszélgetnek, én átsétálok egy másik helyiségbe, várok. Mint rendszerint máskor, most is olvasással igyekszem megrövidíteni a várakozás hosszú perceit. Am az egyszer felesleges minden aggodalmam, Olvasásra nincs időm. Alig tizenhat évesnek látszó kislány áll meg előttem.

— Jozefina Svarcové vagyok — mondja magabiztosan, — Bocsánat, de — és igyekszem az olyan szavakat megkeresni, melyekkel talán sikerül a félreértést úgy megmagyaráznom, hogy a kislányt zavarba ne hozzam, míg végtére mégiscsak kimondom — én a CSISZ szervezet titkárét keresem, vele szeretnék beszélni, talán ... Kérem, semmi kifogásom nincs a beszélgetés ellen, erre tessék,

— és akarva nem akarva máris az utazótáskámért nyúlok, hogy a mutatott irányba elinduljak.

A folyosók, ajtók útvesztőjében nincs sok időm a gondolkodásra. Alig győzöm szusszal a csodálatos ismeretlen — jobban mondva immár ismerősöm után. Az egyik hosszú folyosó közepe táján megállunk, majd

ajtót nyit, s közben az ajtóra függesztett táblára tekintek. A CSISZ üzemi titkársága, alatta egy kis fehér cédulán kis betűkkel ez áll: Jozefína Švar- cová, CSISZ titkár.

A meglepetésemet igyekszem eltakarni, és mint aki természetesnek véli az egészet, mindjárt a tárgyra szeretnék térni. Am ő huncutul rám mosolyog és nevetve kérdi: Talán furcsái ja a dolgot? — Nem, nem, nincs ebben semmi különös — válaszolom — hisz az üzem dolgozóinak túlnyomó többségét úgyis a nők alkotják, így hát nagyon is helyes, hogy az ifjúsági szervezet titkári funkcióját is nő tölti be. — Igen, igen, mondja hangos nevetésbe kitörve, — de most már akkor azt mondja meg, amit igazén gondolt, amikor bemutatkoztam, mert oly különös ... De az igazi válasszal egyelőre adós maradok. A ru- žomberoki tanulóôtthon növendékei érkeznek baráti találkoJozefiná Svarcová CSISZ titkár

zóra, és amíg a CSISZ küldöttség és a sviti fiatalok tanácskozása tart, én sétára indulok a Tátra alatti kertvárosba.

Sa.

í.

# Most készült el F. Andris rendezésében öntözéssel a szárazság ellen (Závlahami proti suchu) című színes oktatófilm, amely bemutatja, hogy Szlovákia legjobb EFSZ-elben hogyan építették ki társadalmi munkával az öntöző rendszert. A film rávilágít arra, mennyire fontos, hogy az agronómusők és a mezőgazdasági dolgozók tökéletesen értsenek az öntözés technikájához.

• A spartakiádról három színes film készlil. A főrendezők

között kitűnik Jan Špata, aki csak most végezte el a filmművészeti főiskolát.

Az Új Ifjúság nyári versenye

Kirándulás a jövőbe

Atomhajtásos repülőgéppel a Föld körül... Szünidő az Antarktidákban... Kirándulás a Holdba ... Ilyen és hasonló kérdések • érdekelnek mindannyiünkat. Minden remény megvan rá, hogy az, ami ma még csak elképzelés

fantázia — az néhány év múlva a gyakorlatban is megvalósul. Különösen a Szovjetunió tudósainak és technikusainak sikerei bíztatnak minket abban, hogy ezt mér a mi nemzedékünk megéri.

Mindaddig azonban, amíg az emberiség e nagy tervei megvalósulnak, sok mindent el kell végezni kis földgömbünkön, és ezért ne vegyék ťôsszňéven még a fantasztikus regények olvasói sem, hogyha figyelmünket földünkre, országunkra irányítjuk, mely már eddig is fantasztikus eredményeket ért él dolgozóink kezei alatt a jövőben sok minden olyan születik majd, ami felett talán ma még a fejünket csóváljuk.

Képzeljék el olvasóink, hogy most nem 1960-at, hanem 1965-öt írunk. Munkahelyünkön, Bratislavában azt a feladatot kapjuk, ugorjunk ét valamit elintézni Košicére. Igen, ugorjunk, a szó legszorosabb értelmében. A legmodernebb repülőgépek minden órában startolnak s repülési idejük Kelet-Szlovákia központjába húsz percig tart. Tehát valóban csak egy ugrásnyira van tőlünk KóšlCe. A Város közepén egy új tizenötemeletes szállodában szállásolnak el. Az utcákon modern és gyors trolejbuszok közlekednek, s a várostól nétn messze Tekvö hatalmas üzem élőit gyakran szállnak le helikopterrel is. Gondolatainkban 1950-hez térünk vissza, amikor még itt a modern nagyüzem helyén, csak rétek és legelők voltak. Akkor azután megjelentek az első mérnökök és munkások, fölmérték a földeket, s azután megkezdődött a kohászati müvek alapjainak lerakása. 1952-ben azután ideiglenesen megszakadtak a munkálatok s a vidék ismét csendes lett.

Már sokan azt hitték, hogy a feledés homálya fedi majd az egész építkezést, amikor 1958-ban Csehszlovákia Kommunista Pártjának XI. kongresszusa elhatározta egy hatalmas méretű kohászati mű megalapozását Ke- let-Szlovákiában. Azután elérkezett az 1959-es év, és megkezdődött az építkezés. S immár hetedik éve dolgoznak itt az emberek ezrei. Košice lakosainak száma mér a százezret is meghaladta, a várostól délre pedig egyre több kémény, és magas kemence tátogatja éhes száját a felhők felé.

Igen sok nyomós ok vezette pártunkat arra, hogy épp ezen a helyen kezdeményezte az ország egyik legnagyobb ipari üzemének felépítését. Hisz mindannyian tudjuk, hogy épp az ország keleti járásai maradoztak le leginkább a többiek mögött. Munkaalkalom nemigen volt, s az embereknek igen mesz- szire kellett menni munka után. Ez a helyzet az üzem építésével gyökeresen megváltozott. Már az építkezésen ezrek találtak munka- alkalmat és most a kohászati müvekben ’néhányezér szakképzett munkás és a másodlagos termelésben további tízezer embernek jutott munka. A kohászati mü teljes egészében kihasználja Kelet-SzloVákia érctermé- lését s ezen felül igen nagy mennyiségű vasércet kap a Szovjetuniótól is. Szénnel Ostrava látja el s a két város között a villanyhajtású vonatok éjjel-happal közlekednek.

Ma tehát, vagyis 1965-ben az üzem termel. Felépítésére az állam olyan Összeget fordított, amely a népi demokratikus országok között is egész egyedülálló.

Az üzem egyre csak önti az acélt és a vasat, Ellátja az ország egy jórészé gépiparának szükségleteit. A Keletszlovákiai Vasmű kiváló minőségű lemezeit mindenütt ismerik. Kell a teherautók, autóbuszok, vonatok, mezőgazdasági gépek építéséhez egyaránt.

Itt talán visszatérhetnénk valóban napjainkhoz. 1960- at írunk és még rengeteg feladat áll előttünk a kohö- mü felépítéséig. De mér most gondoskodni kell a jövő üzemének szakembereiről. És ebben a legnagyobb segítséget a cseh munkásosztály nyújtja. A Keletszlovákiai Kohómű jövő szakembereit ugyanis Csehszlovákia legnagyobb ipari központjában, ahogy népiesen nevezik, „acél szívében“ képezik.

Olvasóink feladata megírni, melyik az az ipari központ, melyet az ország „acél szívének“ neveznek.

Ismételten figyelmeztetjük olvasóinkat, hogy a megfejtéseket a verseny befejeztével egyszerre kell beküldeni.

\