Új Ifjúság, 1960. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)

1960-03-22 / 12. szám

J u ogeros t Ha Szlovákia nagyobb városait egy csomóba tömörítenénk, Besz­tercebánya úgy festene, mint egy csokor virág között a tulipán. Gyönyörű, ízlésesen épült város ez. Gazdag ősökre vall. Egetkarmoló bércek koszorúz- zák. Terebélyes bükkfák, sudár fenyők kapaszkodnak a mohos sziklákra. S nemcsak süvítő sze­lek, zúgó viharok nyögették ez ősi fákat! Nem is olyan régen még bombák, aknák, gránátok gyilkos robbanásai is. A háború vad morajától visszhangzottak ff büszke bércek. Nyögött a bükk, sirt a fenyő, ám törzsük szilár­dan állt, mint a felkelő, bátor- szívü partizánok, a nemzeti, em­beri szabadságukért harcolók, kik vérükkel öntözték e sziklás, de nekik mégis oly drága anyaföl­det. S ha most valaki megkérdezné tőlem, mi a véleményem Besz­tercebánya múltjáról, habozás nélkül felelném: gazdag torié- nelmü, hősi város. Érdemleges irodalmi és kulturális múltja van. A szlovák nemzet nyelvének, irodalmának kiváló művelői jár­tak itt iskolába, s javarészük itt kezdte pályafutását. Így például Jón Kollár, a „Dicsőség lánya" megéneklöje már gimnazista korában több ér­tékes irodalmi díjat nyert. Samo Chalúpka, Andrej Slädkovič, Ján Botto, Józef Gregor-Tajovský, írók, költők nevei is nagybetűk­kel íródtak be Besztercebánya krónikájába, a történelmét őrző nagy könyvbe. Igaz, a dicsó napokat szomo­rúak is követték. Megélte a vá­ros és lakossága önmagát a szlovák nemzet vezérének kikiál­tó csuhás Hitler-barát, Tiso becstelen cselekedetét is. Ő volt az, aki „érdemeitek" címen saját kezével tűzte a felkelők százait legyilkoló nácik melllére az „ér­demrendet". Ez volt Tiso. Volt, nincs, eltűnt, mint a tavalyi hó. De a nép él! Él a hazája. Él és virágzik gyönyörű városa, Besz­tercebánya! El a nép, mert élni akart és akar, virágzik, szépül a város, mert virágoznia kell. Ez korunk nagyszerű törvénye, amit 1945 tavaszán írtak meg millió­nyi szovjet katona vérévei. E törvényt nem semmisítheti meg senki és semmi, mégcsak nem is korrigálhatja! S hogy mennyire jogerős és életképes ez a tör­vény? Ülj vonatra vagy autóra és utazd be hazádat, magad is megváltod: így van. Mert amit a szemed lát, Komáromtól Cser­nőig, Nagymihálytól Prágáig, Ostravától Bratislaváig, Kassától Besztercebányáig, azt e törvény szellemében építették, alkották 15 év alatt. S most felvetődik a kérdés: milyen a mai arca és milyen lesz a holnap Besztercebányája! A gyors építkezés, a rohamos fej­lődés jellemzi, a nyurganyakú, lomhán pipáló gyárkémények iparának fejlettségét jelzik. A Garam két partján új, modern járosnegyed tárul csodálkozó Amiről a nyugatnémet tankönyvek hallgatnak Ám a szlovák nép történelmé­ben minden időkre legnagyobb esemény az 1944. augusztus 29-i nemzeti felkelés volt. Ezzel a nappal írta be. Besztercebánya nemcsak a hazai, de alvilág ha­ladó nemzeteinek történelmébe is aranybetüs nevét. szemed elé. Vasbetonpillérek, pi- rostégtás épütő házak állványok­kal körülvéve, földet markoló bágerek, földgyaluk, suhanó ta­xik: ez a mai és hölnapi Beszter­cebánya, mely 1945 márciusában lett először és örökre igazán szabad város. (tör) Kedves kis jelenet. A kis déd­unoka virágcsokrot nyújt át a dédnagymamának, Bodrogszer- dahely legidősebb asszonyának. ★ ★ Merre hapik a szent keze? A Vatikánban működik a Rí­tusok Szent Kongregációja és hogy nemhiába, az most ismét kitűnhet. A kongregáció tagjai február 24-én megszavazták azt a két csodát, ami Juan de Ribe­ra XVI. századi spanyol püspök szenttéavatásához szükséges. Ezt nem úgy kell érteni, hogy a néhai püspöktől most, a túl­világról kérnek két csodajelet, hanem úgy, hogy négyszáz év múltán csodásnak ismerik el és hitelesítik Juan de Ribera két olyan cselekedetét, amit akkor a kortársak nem magyaráztak egyértelműen csodásnak. Akadhatnak talán, akik úgy vélik, hogy a Szent Kongregáció tagjai hitelt érdemlő módon aligha tisztázhatnak négy év­század függönye mögé hatolva olyasmit, ami már eredetileg és természeténél fogva zavaros volt. Ezeknek az aggályoknak azonban el kell oszolniuk, két ok miatt is. A döntés a pápa jelenlétében esett, a pápa pedig tudvalévőén csalhatatlan. Má­sodszor: fel kell tételezni, hogy az Ég különös erőt adott a bi­zottsági tagok elméjének, hi­szen döntésüket az egyház di­csőségének emelésére hozták. Márpedig mi emelné jobban a pápai trón fényét, mint az egyház hű fiának, Franconak barátsága? És mi fokozhatná a barátságot, ha nem egy spa­nyol püspök szenttéavatása? Olyan baráti gesztus ez, amely egyes spanyol egyházi körök Franco-ellenes berzenkedése ellenére is kimutatja a szent­szék jóindulatát, épp akkor, amikor a nyugati katonai szö­vetségesekkel való fokozottabb együttműködés érdekében arra különösen szüksége van a spa­nyol diktátornak... Legkésőbb májusban lefoly­tatják a szenttéavatás! pert, de a leendő szent keze máris Madrid felé hajlik ... Adenauer úr politikája Nyu- gat-Németországban mindin­kább az ország fasizálódására irányul. Érthető tehát, hogy a bonni uralkodó körök számára kellemetlen, ha a nácisták nem­régiben elkövetett rémuralmá­ról és gaztetteiről esik szó. Éppen ezért, igyekeznek ezt mindenképpen, rádió, televízió, sajtó útján, valamint a filme­ken és irodalmon keresztül meghamisítani és elhallgatni, sőt, az utóbbi időben az iskolai történelemkönyvek is igen hiá­nyosak a náci korszakot ille­tően. Azt tartják, hogy a német fiataloknak, akik" negi élték át a háború borzalmait, nem sza­bad megtudniuk az igazat, nem szabad tehát megtanulniuk a tankönyvekből sem. Sok min­dent hamisan írnak, sok dolgot egészen kihagynak, dicsőítik Hitler katonáinak hőstetteit és a nagynémet birodalom civili­záló küldetését a megszállott országokban. A békeszerető or­szágok erőszakos megszállását a Wehrmacht történelmi neve­zetességű győzelmeként ma­gyarázzák, úgy tanítják, hogy Görögországot és Jugoszláviát tizennyolc nap alatt igázták le, mert segíteniük kellett olasz szövetségeseiknek, a Szovjet­unió elleni orvtámadást azzal magyarázzák, hogy Németor­szágnak meg kellett előznie a szovjet támadást. Ugyancsak hamis magyarázatot adnak a Wehrmacht súlyos vereségeire, így a moszkvai nagy téli vere­ségre, Rooseweltet, Churchillt és Sztálint hibáztatják, akik feltétel nélküli kapitulációt kö­veteltek. Az V. és VI. évfolyam történelemkönyvének szerzői valóban hadilábon állnak az igazsággal. Teljesen meghami­sítva állítják be a hitleri fasiz­must, a zsidóüldözésekről a tankönyv néhány semmitmondó mondottal emlékezik meg, nem ír semmit a milliónyi áldoza­tokról, hallgatnak azokról az állatias kísérletekről, amelyeket az SS-ek az embereken végez­tek. És még tovább is folytat­hatnánk a felsorolást, mi min­A nyugatnémet fiatalok, akiket fasiszta ifjúsági szervezetekbe tömörítik, ismét horogkereszte­ket mázolnak, és amikor letar­tóztatják őket, fasiszta módon köszönnek. dent nem szabad megtudnia a nyugatnémet diáknak. A né­met fiatalokat gyűlöletre neve­lik minden haladóval szemben, természetesen a Szovjetunióval és a népi demokratikus orszá­gokkal szemben is. A revansista propaganda módszere a következő: a föld­rajzkönyvekben Nyugat-Len- gyelországban lévő óriási kiter­jedésű parlagon heveru termő­földekről írnak, a közvetlenül a háború befejezése után készí­tett felvételekkel azt akarják bebizonyítani, hogy a háborús károkat még mindig nem távo­lították el. Annak ellenére, hogy a nyugatnémeteknek maguknak is alkalmuk volt az ellenkezőjé­ről meggyőződni, a tankönyvek­ben továbbra is hazudnak; olyan térképeket csatolnak hozzájuk, amelyek Németország háború­előtti határait mutatják. Így nevelik az iskolákban ma. ti­zenöt évvel a háború befejezése után a nyugatnémet ifjúságot. A zsidók kegyetlen üldözésé­ről és kigyilkolásáról persze, hogy hallgatni kell, hiszen olyan zsidógyűlölők, mint Oberländer és Globke ma is a kormányban ülnek. A 30 000 francia túsz kivégzéséről szintén hallgatni kell, hiszen Speidel parancsára történt, aki ma a NATO vezér­kari parancsnoka. Mindennek Hitler az oka. Azért, mert ugyanazok az emberek, akik Hitlert uralomra segítették és előkészítették hódító politiká­ját, ma is kezükben tartják a bonni kormány gyeplőjét, folytatják az imperialista poli­tikát, ők döntenek mindenről, tehát arról is, mit kell és mit nem kell egy német diáknak tudnia. Hogyan készül a Nyugat a leszerelésre Az első csúcskonferencia május 16-Sn kezdődik Párizs­ban, a „tizek“ előkészítő lesze­relési konferenciája pedig már­cius 15-én vette fel tárgyalásait Genfben. Ez a két jelentős dátum természetszerűleg ma­gával hozza, hogy sajtó és rádió telítve van híradásokkal, ma­gyarázatokkal, fejtegetésekkel a feszültség enyhüléséről, béi kés együttélésről, az atomkí­sérletek betiltásáról, főképpen pedig az általános leszerelésről és ezzel kapcsolatban az összes fegyverkészletek megsemmisí­téséről. Persze, a nyugati tá­borban már most fejtörést okoz, ki fogja elsőnek megtenni a le­szerelés követelte intézkedése­ket, és kételyek merülnek fel náluk aziránt, biztosítani le­het-e majd az ellenőrzés haté­konyságát? (Közben pedig megfeledkeznek arról, hogy a Szovjetunió a nyugatiakkal való megegyezést be sem várva, minden hűhó nélkül megkezdte hadseregének leépítését.) A nemzetközi politika előte­rében most kétségkívül a lesze­relés áll és megemlékszik róla természetesen Adenauer is gya­kori beszédeiben, bár, tegyük hozzá mindjárt, ő azt szeretné, ha konkrét problémák helyett — mint amilyen például Berlin Lengyelországi jegyzetek „Lubusza“ — így nevezték el a régmúlt időkben a lengyelek az Odera fölé épült várat. A Zielona Gora-i kerület jelen­tős részét ma is így hívják. Ez a kerület 1945-ig a németek kezén volt. A legelmaradottabb, gazdaságilag legelhanyagoltabb része volt Németországnak, mert úgy néztek rá, mint gyar­matra, semmiféle nagyobb épít­kezésre itt nem került sor. El­maradt a mezőgazdaság és mégjobban az ipar. Az elmara­dottságot és kihasználást bete­tőzte a második világháború. 1945 tavaszán, amikor ez a te­rület is felszabadult, szomorú kép fogadta a felszabadítókat. Több mint 27 300 házat rongál­tak meg és ebből 11 129-et újjá sem lehetett építeni. A szénbá­nyászatot 40 százalékra meg­semmisítették. A villanyener­giatermelést és a cellulózé üze­meket 100 százalékra elpusztí­tották. Az építőipari anyagokat gyártó gyárakat teljesen tönk­retették. Felrobbantották a hi­dakat és a vasútakat, tönkre­tették az utakat. Az anyagi és az emberéletben bekövetkezett kár több 100 milliárd zlotit tett ki. A fasiszta hadsereg maradvá­nyai „halálvonalat“ építettek itt ki Berlin védelmére és ezért nem egy város, falu, sokszor cserélt gazdái a harcok során. Emberek jóformán nem is ma­radtak. Nagy részük elmenekült, más részüket viszont szerve­zetten kitelepítették a németek. A háború után viszont nemzet­közi megegyezés alapján a né­meteket telepítették ki erről a vidékről. A fő probléma tehát az lett, hogyan népesítsék be ezt a területet. A lakosság nagy része Lengyelország különböző területeiről vándorolt ide, hogy új életet kezdjen. Rendkívül gazdag ez a terü­let. A porhanyős, homokos sík­ságokon nagyszerűen megterem a gabona, a krumpli, kukorica, cukorrépa, len és a gyümölcs. A gazdag erdőségek viszont a faipar kibontakozását teszik lehetővé. Rengeteg tó, folyó biztosítja a haltenyésztést, az olcsó közlekedést és a víziener­gia felhasználását. Külföldön is jól ismerik ezt a területet mint bortermelő vidéket. Itt készítik a világhírű Vermouth Verde-t. Gyönyörű a vidék is. Nemcsak színes fémekben és barnaszén­ben gazdag, de a közeli tenger­part az ifjúság kedvenc kirán­dulóhelye is. A felszabadulás után, különösen az utóbbi évek­ben, gyorsan fejlődik itt az ipar, a mezőgazdaság, a kultúra és a művészet. Minderről könnyű írni, de micsoda óriási erőfeszí­tésre és önfeláldozásra volt szükség ahhoz, hogy mindezt elérjék. Zielona Gora-ban új barátok­ra találtunk. Az ifjúsági mozga­lom mindenhol jő és tapasztalt kezekben van. Ha valaki ismeri közelebbről Piotra Stencku-t, a ZMS kerületi titkárát vagy Jan Trzencz-et, a ZMV kerületi elnökét, nem maradhat kétsége efelől. Jó munkát végeznek. Két nap nagyon is kevés ah­hoz, hogy ezt az érdekes kerü­letet kellően megismerhesse az ember. Igen érdekes volt a be­szélgetésünk az egyik este a Przyczyna Gorna-i állami gaz­daság üzemi klubjában az ifjú­sággal. Szabadon vitatkoztunk, szabadon beszélgettünk, (Ez igen jellemző vonása a lengyel ifjúsági mozgalomnak). Ez az ifjúsági szervezet még nem egész két éve működik, de igen érdekes a tevékenysége. Húsz tagú szinjátszókörük van, amely föllép az egész járás területén. Tizennyolc hónap alatt negyven előadást tartottak. Klasszikus és aktuális darabokat adnak elő. A nyári hónapokban a sza­bad időt kirándulásokkal töltik. Már hatvan kirándulást szer­veztek a hegyekbe, a tengerhez, Varsóba, Krakkóba, Poznanba és máshová. A hosszú téli esték sem szegényebbek. Esténként televíziós programot néznek a klubban. Igen elégedettek az Aleš televíziós készülékkel. városának államjogi helyzetét szabályozó statútum, avagy a két Németországgal, kötendő békeszerződés — az amerikaiak által a NATO államoknak elő­terjesztett ún. „mammut“-terv szélesmederű tárgyalását tűz­nék a csúcskonferencia napi­rendjére. Mi is az a „mammut-terv“ ? Semmi egyéb, mint az ameri­kaiak elképzelése az általános leszerelés fokozatos keresztül­viteléről. Szó van benne min­denről, ami a leszereléssel csak összefügg, elsősorban az ellen­őrzések különféle fajtáinak megszervezéséről, amelyek ki­terjednének rakétatelepekre, repülőterekre, kikötőkre, vasúti csomópontokra, a különböző hadügyminisztériumok költség- vetéseire, stb., stb. A terv ösz- szeállításánál tehát mindenre gondoltak, csak arra a „kicsi­ségre“ nem, hogy a márciusban összeülő „tizek tanácsának“ aligha lesz majd elegendő ide­je, hogy ezt a komplikált ter­vezetet elejétől végig minden pontban meg is tárgyalja — hiszen a keleti blokk képvise­lőinek is lesz egynéhány szavuk a leszerelés kérdésében. Ilyen körülmények között kevés kilá­tás van arra, hogy ez a leszere­lési konferencia megvalósítsa összehívásának tulajdonképpeni célját, azaz a két államcsoport javaslatainak összeegyeztetését és közös terv kidolgozását a május közepén összeülő csúcs- konferencia számára. Ezért ob­jektív politikai megfigyelők — akik között szép számmal van­nak a nyugati táborban is — nem tudják magukat kivonni az alól a benyomás alól, hogy a nyugati „mammut“-terv igazi célja a leszerelési tárgyalások végnélküli kihúzása időnyerés céljából, hogy t. i. az Egyesült Államok számára lehetővé te­gyék annak a vezető pozíciónak megközelítését, illetve elérését, amelyet a Szovjetunió a raké­tatechnika terén ma elfoglal. Ezt a nézetet alátámasztja né­hány esemény, melyek homlok- egyenest ellentmondanak min­den őszinte leszerelési szán­déknak: 1. Február 13-án robbant az első francia atombomba, mely kisméretű volt ugyan, de fran­cia kormánykörök egyáltalán nem tagadják, hogy a kísérle­teket hamarosan nagyobb, talán hidrogénbombákkal fogják foly­tatni, és hogy Franciaország már egész sor nukleáris reak­torral rendelkezik, ami bizonyos számú atombomba előállítását teszi lehetővé. 2. Egyidejűleg ezzel az ese­ménnyel Eisenhower elnök üze­netet küldött a kongresszusnak, KURINA A. amelyben ajánlja a katonai atomtitkokről szóló törvény módosítását, ami egyértelmű azzal, hogy fokozottabb mérték­ben kívánja ellátni a NATO- szövetségeseket atomfegyve­rekkel és közölni velük a nuk­leáris gyártási titkokat. 3. Február 12-én Selwyn Lloyd angol külügyminiszter javasla­tot tett az alsóházban, hogy a bonni kormánynak ún. takti­kai atomfegyvereket szállíthasv sanak, melyek atomfejei azon­ban — mint az ellenzék meg­nyugtatására szemérmesen hoz­zátette - a NATO-főparancs- nokság ellenőrzése alatt marad­nának. Az alsóház a javaslatot elfogadta. A vita folyamén ki­derült, hogy eddig 42 állam rendelkezik nukleáris reakto­rokkal és ezek közül 12 ország­nak módjában van atombombá­kat gyártani. 4. Január 15-én ugyancsak az angol kormány elhatározta a hadikiadásoknak 6 %-al való felemelését, hogy — úgymond — az angol gyarmatok számára új, gyors egységeket állíthasson fel, — valójában azonban azért, hogy a középtávú rakéták gyár­tását fokozza és meggyorsítsa. Azonfelül új, „teljesen angol“ (azaz nem amerikai konstruk­ciójú) atomhajtású tengeralatt­járó építését tervezik. Még távolról sem merítettük ki azoknak a tüneteknek felso­rolását, melyek nem a leszere­lési szándékot, hanem annak ellenkezőjét látszanak bizonyí­tani. De még nem beszéltünk az Egyesült Államokról, pedig en­nek a politikának kezdeménye­zése innét indul ki. Csak rá kell mutatni arra a lázas sietségre, amellyel ott mostanában a kü­lönböző szerkezetű és távú ra­kétákat próbálják ki, - hogy a híradások sorozatos kudar­cokról is beszámolnak, az más lapra tartozik. Bizonyos, hogy az amerikaiak által előterjesztett „mammut- terv" inkább a hideg háborúnak legjegesebb korszakába tartozik és semmiképpen sem egyeztet­hető össze Camp David lágy fuvallató atmoszférájával. Mint­ha ilyen mammut-tervre egyál­talán szükség volna! Hiszen Hruscsov ENSZ előtti beszédé­ben a leszerelést illetőleg a le­hető legradikálisabb megoldá­sokat javasolta. Hamarosan kiderül majd, amint a genfi tárgyalások elő­rehaladnak, milyen ellenjavas­latokkal fog a Nyugat előhoza­kodni az összes fegyverek meg­semmisítésének és az össze* hadseregek eltörlésének kérdé­sében. Genf minden kétséget kizáróan meg fogja mutatni, vajon a Nyugat őszintén kíván­ja-e a feszültség enyhülését é* a leszerelést, Ro. j­3. Zielona Gora

Next

/
Thumbnails
Contents