Új Ifjúság, 1960. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)
1960-03-22 / 12. szám
TAVASZ vzexxxxxii'' Ha törik, ha szakad A tükörsima aszfaltot langyos tavaszi eső paskolja. A járókelők nem is nagyon iparkodnak fedél alá bújni. Talán a tavaszt, a napsütést várják tőle. Lehet, hogy nem is tévednek. Az ifjú építők Miletič utcai házának második emeleti sarokszobájában egy csinos fiatalember áll. A csöndes esőt figyeli. Öltözéke otthonias, magas homlokát kissé az ablaküveghez szorítva a nedves utcára néz. A külső üvegekről kis így kell a nyilat helyesen fogni.. Hazánkban a felszabadulás után ez a sportág is egyre több fiatal kedvenc szórakozása lett. Ennek eredményeképpen női csapatunk a világ legjobb együttesei közé verekedte fel magát. Bratislava, 1960. március 22. IX. évfolyam 12. szám Ara 60 fillér MEGKEZDŐDTEK A TAVASZI MUNKÄK patakocskák folynak alá. Ügy látszik élvezi a tavasz játékát. Azután hátat fordít az ablaknak és az asztalhoz ül. Előtte könyvek, jegyzetfüzetek. Olvasni ke?d, közben szorgalmasan jegyzetel.' Néha-néha felsóhajt majd ismét az ablakhoz megy. Hosszasan belenéz a koraesti homályba. Ondrej Sedliačeknek — mert úgy hívják a fiatalembert — úgy látszik gondjai vannak. De egyetlen határozott mozdulattal túl teszi magát ezeken is. Katonás léptekkel újból az asztalhoz megy, és kissé mosolyogva a könyvek fölé hajol. Amikor megszólítom egy gondnélküli fiatal arc mosolyog rám. — Kissé elgondolkodtam az imént — mondja mindjárt az ismerkedés után. Öt éve, hogy elhagytam a tanonciskolát és tovább szerettem volna tanulni... Ám Ondrej Sedliaček így sem veszített semmit. Mert nemcsak a tanonciskolát végezte el kitüntetéssel. hanem a valódi életben is kitűnt a többiek közül. A híres Török-brigádban az elsők közé tornázta fel magát. így teljesült a szülői kívánság is. Mert bizony az otthon maradt három gyereknek és a már elköltözött két nagyobbnak sok kellett... S az egykori álom ma már valóság. Az öt évvel ezelőtt kitüntetett tanonc a régi jelszóval ,,ha törik, ha szakad“ célja felé tart. A tiszta füzetlapok lassan megtelnek. A hathónapos előkészítő tanfolyam végefelé közeledik. „És ha törik, ha szakad“ az építészeti ipariskola ajtaja is megnyílik. És Ondrej Sedliaček szorgalmasan tanul tovább. Mert, hogy is mondják? - Ha valamit egyszer elkezd az ember, akkor tegye rá egész életét.-sár. A múlt hetekben összeült a CSISZ kerületi elnöksége, a CSISZ járási elnökei részvételével. Megtárgyalták a fiatalok feladatait a föld termőképességének fokozása érdekében. A tárgyalások eredménye már meg is mutatkozott. Az összes kerületekben lelkiismeretesen felkészültek a kampányra, sőt már sok helyen lendületesen hozzá fogtak a munkához. A figyelem ebben az évben is a meliorációs munkák, a kom- posztkészítés, a rétek és legelők rendbehozására irányul. Hazánk felszabadítása 15. évfordulójának tiszteletére a CSISZ falusi szervezetei 3304, az állami gép- és traktorállomások 163, az állami gazdaságok 197 kötelezettségvállalást tettek. A vállalások legnagyobb részben a meliorációs munkák feletti védnökségre vonatkoznak. Az említett feladatokon kívül még egy igen fontos új feladat vár az ifjúságra — éspedig a kukorica négyzetes-fészkes ültetése. Ebben az irányban a CSISZ Központi Bizottságának titkársága, a CSISZ Szlovákiai Központi Bizottsága VI. teljes plénuma konkrét célt tűzött ki — az ifjúság igénybevételével bevetni és gondozni a kukorica vetőterületének egy - ötödét fészkes-négyzetes módon. A CSISZ alapszervezeteiben ezen a téren már konkrét intézkedéseket hajtottak végre. A CSISZ ifjúsági kollektívája, a fiatal gépesítők kettősei és pionírok védnökséget vállaltak egy bizonyos bevetendő terület felett, ahol a kukoricát fészA Duna és a Nitra összefolyásánál mintegy 5000 hektárnyi terület gazdaságilag zárt egészet alkot. Ezen a területen öt település keletkezett. Landorpuszta, amely az ógyal- lai járás Hetény nevű községéhez tartozik és ahol az állami gazdaságon mintegy háromszáz ember él. A pusztán egyosztályos iskola működik. Kava-puszta a komáromi járás Kövesd községéhez tartozik. Önálló egységes földmüvesszövet - kezete, 100 lakosa és háromosztályos iskolája van. Hliník — Martos községhez tartozik az ógyallai járásban, a lakosok száma 250, egyosztályos iskolája és állami gazdasága van. Kava-sziget — Kövesd tartozéka, önálló szövetkezete, 500 lakosa és kétosztályos iskolája van. Kingyes-puszta — Martoshoz tartozik, külön EFSZ-e, 200 lakosa ét egyosztályos iskolája van. Ezeknek az embereknek nagy gondjuk volt, hogy minden település más és más falu kataszterterületéhez tartozott, mert az összeköttetés nagyon is rossz az egyes falvakkal. Micsoda gondot okozott ezeknek az embereknek, ha valahova el kellett utazni különféle apró ügyekben. Vegyünk csak egy példát: Ha egy landorpusztai lakos el akart valamit intézni a helyi nemzeti bizottságon, 5 kilométert kellett autóbuszon mennie Komáromba, innen autóbusszal a 12 kilométerre lévő Heténybe. Bármilyes csekélység legalább félnapot vett igénybe. Ha KaVa-pusztáról utazott valaki a kövesdi helyi nemzeti bizottságra vagy a postára, ha orvoshoz kellett mennie, kénytelen volt 8 kilométert gyalogolni vagy biciklizni. Ezt is csak akkor tehette, ha a komp működött, de az egyszer a nagy víz miatt, másszor a jég miatt nem közlekedett. Ha ezen az úton nem mehetett, akkor kénytelen volt autóbusszal Komáromba utazni, (4 km), innen vokes-négyzetes módon ültetik el. Például a szentpéteri EFSZ-ben 60 hektárnyi területet vetnek be ily módon. Az ültetésnél csak kitűnő vetőmagot használnak, a gondozásnál pedig a haladó agrotechnika ismereteket érvényesítenek, és gépekkel dolgoznak. A bajcsi és a zselízi állami gazdaság fiataljai megnyernek két fiatal gépesítőt (traktoristát vagy vetőgép kezelőt), akik 100 hektáron fészkes-négyzetes módon ültetnek kukoricát. Az ógyallai gép- és traktorállomás CSISZ-tagjai sem maradnak el száz hektáros mozgalomban. Elhatározták, hogy azok a fiatal gépesítők, akik bekapcsolódnak a kukorica fészkes-négyzetes ültetésébe, iskolázáson vesznek részt. A kukorica termesztését minden falusi CSISZ-szervezetnek, gép- és traktorállomásnak, állami gazdaságnak sürgősen meg kell beszélnie, és ez irányban konkrét intézkedéseket kell hoznia. (MP) (0 ifjdsási busád A napokban a Hronstav vállalat fiataljai, akik a Kelet- Szlovákiai Vasművet építik, teljes ülést tartottak. A fiatalok meghallgatták Prisuda elvtársnak, a Hronstav üzemi CSISZ-szervezete titkárának beszámolóját. Beszélt a CSISZ távlat; munkájáról és arról, hogy 8%ik Szlovákia minden részéből az építkezésre jöttek, egy célt tűztek maguk elé: fel- évíteni a gigantikus Kelet- Szlovákiai Vasmüvet, amely építeni a gigantikus Kelettermel majd. A gyűlés részvevői tapssal köszöntötték a csadcai ifjúsági építkezés fiataljait, akik fölajánlották a Morava és Duna részleg időelőtti befejezését. Ugyanakkor hazánk felszabadulásának 15. évfordulója tiszteletére versenyt hirdettek. Az ifjúsági milliók mozgalom keretén belül egy millió koronát takarítanak meg. 40 ifjúsági brigádot alakítanak. A fiatalok 60 %-a szakképzettségét tökéletesíteni fogja. Öt építkezést ifjúságinak nyilvánítottak. nattal Kövesdre (9 km). Ezt fél nap alatt meg nem járta. Hasonló volt a helyzet, ha valaki Hliníkröl akart utazni Martosra, melynek nemzeti bizottságához tartoztak. Innen az illetőnek először autóbuszon el kellett utaznia Komáromba, (14 km) innen vonattal Őgyallára (14 km), majd autóbusszal Martosra (6 km). Ez a „kirándulás" egy teljes napot vett igénybe. Még rosszabb volt a helyzetük a kingyes-szigetieknek és a kin- gyes-pusztaiaknak. Ugyanis ide még út se vezet. Az út Hliriiken véget ér. Az eddigi területi elrendezés lehetetlenné tette e fájós kérdés megoldását. A községek két járáshoz tartoztak, amit külön kellett megoldani, mert sehová sem akarták befogadni őket. Az új területi beosztás ezt a helyzetet is kellően oldja meg. Minden falu a komáromi járásba fog tartozni, amelynek kerületén belül megoldható, hogy a települések közül egy helyen, Kava- pusztán helyi nemz&ti bizottságot létesítsenek. Helyes lenne, ha erről a kérdésről kevesebbet beszélnének, ha a települések lakói összejönnének és megfelelő javaslatot tennének a felsőbb szerveknek. Természetesen a felsőbb szervektől • is elvárhatnánk, hogy minden segítséget megadjanak e kérdés, megoldásához. A Kelét-Szlovákiai síkságon ismét megkezdődtek a csatornázási munkálatok. Ez a hatalmas építkezés több ezer hektár árterületet mentesít és tesz termőterületté. A harmadik ötéves terv folyamán Tisován, Tušimicén, Ledvi- cén, Novákyban, Vernerovizan és Kelet-Szlovákiában 3130 megawattos új gőz- és hőerőműveket helyeznek üzembe. Képünkön az épülő novákyi hőerőmű 120 méteres kéménye. • Az elmúlt hónapban lezajlott járási ifjúsági alkotóversenyre a királyhelmeei tizenkétéves iskola CSISZ- szervezetének tagjai is nagy lelkesedéssel készültek. Munkájuknak megvolt az eredménye, több első díjat nyertek. Kiváló eredményt ért el az iskola tánccsoportja, amely megérdemelten vitte el az első díjat. A tagcsoport vezetője Leczó Tibor elvtárs. • A Csehszlovák Hírszolgálat jelenti, hogy a közeljövőben a televíziós adások zavartalan nézése érdekében a köztársaság néhány területén olyan automatikus erősítő államásokat létesítenek, amelyek mély völgyekben és árnyékolt helyeken is lehetővé teszik a televíziós program élvezését. Az automatikus televíziós erősítő állomás olyan berendezés, amely felfogja a kisugárzó állomás jelzését és más hullámhosszon mindjárt továbbítja. Önműködő gépezet (a televíziós program kezdetekor magától megkezdi működését és befejezésekor automatikusan kikapcsol). Zavar esetén önműködően bekapcsolja a tartalék berendezést. iiÉ i portugál néphez Alvaro Cunhal, Portugália Kommunista Pártjának titkára, a párt több más vezetőjével eg'yütt — miután sikerült megszökniük Salazar börtönéből — üzenetet intéztek a portugál néphez — írja a l’Humanité. Az üzenet üdvözli a pártot és Portugália népét. A párt funkcionáriusai ígéretet tesznek, hogy folytatják harcukat a szabadság és törvényesség rendszerének kivívásáért Por tugáliában. Köszönetüket feje zik ki a szolidaritásért, amelyet bebörtönzésük idején a nép és a nemzetközi munkásmozgalom tanúsított. A portugál nép sok hű fia maradt még benn a fasiszta börtönökben, ahol sok kínzást kell kiállniuk. A portu- lál hazafiak akciója a világ íolgozóinak és demokratáinak támogatásával sikerre fog vezetni, s őket is kiszabadítja majd börtönükből — mondja Alvaró Cunhal és volt fogolytársainak üzenete.