Új Ifjúság, 1960. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)

1960-03-08 / 10. szám

(tvrdom • • • 1959 JANUÁR. A dióspatonyi szövetkezet legnagyobb problé­mája a tejhozam növelése. Egy­mást érik a vezetőségi ülések, vitatkoznak a vezetők, kedvet­lenek az állatgondozók. A szö­vetkezet állattenyésztése közel 80 személyt foglalkoztat. Van­nak itt idősebbek, fiatalok, lá­nyok, asszonyok vegyesen. Szinte lehetetlen, hogy egy ilyen tömeg ne tudna változtatni e nem kí­vánatos helyzeten! 1960. FEBRUÁR 27. Tíz hónap telt el az ifjúsági csoport meg­alakulása óta. Vajon mi' újság most a 4-es istállóban? A szövetkezet irodájában Ten­geri Erzsébet, az egyik segéd- könyvelő — a CSISZ-szervezet titkárnője — rakja elénk a hi­vatalos papírokat. A számok és kimutatások beszélnek legponto­sabban a brigád munkájáról. 1959 áprilisában, amikor Lu­kács Imre, Viderman István, Lu­kács Emília, Gurunc Magda és Szalui''Aranka Viderman József vezetésével átvették az istállót, a darabonkénti napi fejésátlag 4.9 liter volt. A legalacsonyabb a négy istálló között. Májusban Jöhet a tavasz. A szövetkezet­ben már befejezéshez közeledik a gépek javítása. Képünkön Angyal József szerelő (jobbról) és Hervai József traktoros ja­vítás közben. elér.ték az 5.4 literes napi átla­got, de továbbra is utolsók ma­radtak ... Öt teljes hónapon át egészen szeptember végéig. Ek­kor elhagyták az utolsó helyet s novembertől jobb kedvvel né­zegetik a kimutatásokat. Tartják az első helyet, három istálló van rhögöttük. Ugyanazon körülmények, szin­te egyforma tehenek, a takar­mány is olyan, mint a többi ól­ban, az istálló is a régi; csak a gondozók cserélődtek ki és ezek a gyerekek, ha nem is csodát, de ezzel határos igen tiszteletre­méltó dolgot tettek. Az utolsó helyről az elsőre emelték az is­tállót, ma is ők fejik a legtöbb tejet. Januárban 523 litert vit­tek el naponta az ifjúsági istál­lóból. Még valamit. A felszabadulás 15. évfordulója tiszteletére vál­lalják: „Az évi. tervet 102 szá­zalékra teljesítjük, öt százalék­kal csökkentjük az önköltsége^, 100 tehéntől 85 borjút válasz­tunk el. A brigád hat hektár terUetröl betakarítja a takar­mányt." Ez a gazdasági rész. A válla­lás másik részében könyvek ol­vasása, beszélgetések, szervezése szerepel. Ennyit mondanak a számok. A 4-E3 ISTÁLLÓBAN esti ete­tés közben két fiatal lányt, Gu­runc Magdát és Szalai Arankát találjuk. — A többiek? Betegek. Pista vasárnap elment üdülésre Cseh­országba, a Lukács testvérek meg hétfőn megbetegedtek. Már egy hete, hogy nem dolgoznak. Kaptunk segítséget, de a tehe­nek megérezték a cserét. Csök­kent a tejhozam.... Ennyit mondanak a lányok. Nincs sek idejük beszélgetésre, hozzák a fejőgépeket és meg­kezdik a fejést. Halágyi elvtárs készíti a takarmányt s fél szem­mel nézi a fiatalokat. Ő a kis kollektíva legújabb tagja. Kell a fiatalok közé egy idősebb, ta­pasztalt férfi is. A TANONC Lukács Imre, nyú­lánk, szőke fiú, tizennyolcadik évét tapossa. Barátságosan, köz­vetlenül beszél. Egy hétig nyom­ta az ágyat, ma kelt fel először, még egy kicsit sápadt, de azt mondja, hogy hétfőn már mun­kába áll. A brigádban néki van a. legnagyobb tudásszomja, Má­sodéves tanonc. — Három nap tanulás, három nap munka? Kesernyésen mosolyog a kér­désemre. — Nem. Hét nap munka és három nap tanulás. — Hét meg három, az tíz. A munkahét sehogysem lehet tíz napos? — Lehet ezt másképpen is számítani. Én állandóan dolgo­zom, de azért az iskolából sem hiányzóm. Most már igazán várom a ma­gyarázatot. — Heggel háromkor kelek, az etetéssel hétre végzünk, a ta­nítás meg csak nyolckor kezdő­dik. Igaz, hogy a szomszéd fa­luban, dehát mire való a kerék­pár? Fél négyre, mire etetni kell, újra itt vagyok az istállóban. A hét végén háromszor van ilyen dupla napom, többet nem is kí­vánok ... Beszélgetünk, ismerkedünk to­vább. Nagyon őszintén beszél. Azt hiszem a szívósságban nehéz volna párját keresni. A munka iránti vonzalom és a tanulási vágyx egyformán erős benne. Megtehetné, hogy csak három nap dolgozna, mert például így tesznek a lányok is a kertészet­ben. Erről azonban hallani sem akar. Azt mondja, hogy „a fél­évet már kihúzom". Ez a szor­galom a legjobban jellemzi... ZÁRSZÁMADÁS. Ünnep van, szövetkezeti ünnep, zárszámadás. A hosszú asztalokat körülülte a szövetkezet tagsága. Egész nap folyik a gyűlés. Az elnöki be­számoló teli számokkal, adatok­kal. Itt-ott kicsendül egy-egy jó dolgozó neve. Dicsérnek, bí­rálnak, nyíltan, kendőzés nélkül kiteregetik a hibákat. Ezt is a tíz év alatt tanulták. Szép szo­kás. , Terveik merészek, de megva­lósíthatók. Ha csupán a munka­egység növekedésén keresztül pillantunk a jövőbe, már az is sokat mond. Az idén 19 koronát fizettek ki egységenként. A jö­vőben 27.35 korona lesz a mun­kaegység értéke. Huszonnégy ko­ronát fizetnek készpénzben, eb­ből tizenkét korona lesz az elő­leg. A tagság jóváhagyja. az évi tervet. Választás következik. A javasló bizottság elnöke felol­vassa az új vezetőségbe javasol­tak nevét. Aztán egyenként sza­vaztat. Olvassa a neveket, s a tagság szavaz: érte vagy ellene. Bizalomról van szó, a szövetke­zet vezetéséről, meg kell válo­gatni az embereket. — Lukács Emília — hangzik a javaslat. Egy idős bácsi felszólal: — Nő még idáig nem volt... aztán én nem is nagyon ismerem! A teremben csend van. Az emelvényen felemelkedik Kalmár elvtárs, a szövetkezei elnöke és mindössze ennyit mond: — Lukács Emília: az ifjúsági istállóban dolgozik. — Akkor igen — hallatszik szocialista munkabrigád Négyen a 4-es istállóból, akik szorgalmas munkájukért elis­merést érdemelnek: Lukács Imre, Szalai Aranka, Gurunc Magda és Lukács Emília. Vider­man Pista hiányzik a képről, üdülésre küldte a szövetkezet. újra a bácsi hangja, majd ma­gasra nyújtja jobbját. A többi kéz is magasba lendül, meg sem várva, hogy az elnök megkér­dezze: ki szavaz rá? ■iiiiíii Szlovákia legkeletibb ré­szében az eperjesi kerület­ben egyre nő azon kollektí­vák száma, amelyek mát elnyerték a címet. E napok­ban nyerte el a szocialista munkabrigád cimet Jozef Meleca elvtárs csoportja is Melecáék a Dvienosky Dukla téglagyárban dolgoznak. A brigád tíztagú és példás, jó munkájukkal eddig több ezer koronát takarítottak meg az üzemnek. Hétfőn újabb két csoport kapta meg a szocialista munkabrigád címet. Antila János nyolctagú betonozó és Takácsik Miklós héttagú kő­műves csoportja. E két szo­cialista munkabrigáddal a nagymihályi járási építkezé­si vállalat dicsekedhet. An­I1ÜIIIIII1UI1I tila brigádja a vállalt mun­kát mindig a tervezett idő előtt végezte el. A csoport­ban dolgozó fiatalok éppúgy helytállnak, mint az időseb­nek. A brigád eddig 32 000 corona értékű megtakarítást 5rt el. A Takácsik — brigád sem szégyenkezhet. Ók a tiszta, pontos, jól végzett kőműves munkájukról híresek. Velük még nem történt meg, hogy elhamarkodott munkát vé­geztek volna. Érdemük az is, hogy több cigányszármazású munkást tanítottak meg a kőműves szakmára. Az eperjesi kerületben ez­zel a két új brigáddal tizen­ötre növekedett a szocialista munkabrigádok száma. (t.) Hív a mezőgazdaság ; ‘ . ' v ' >xVV ; '■<<■ ' ' Í*.. Azok a fiúk és lányok, akik ez évben' befejezik a nyolcéves középiskolát, már most gondol­koznak azon, hogy milyen szak­mát válasszanak és hol foly­tassák tanulmányaikat. A pá­lyaválasztásnál nagy felelősség hárul a szülőkre, tanítókra egy­aránt. Főként a tanítóknak nyí­lik lehetőségük megmagyaráz­ni, hogy a jelen pillanatban milyen nagy szüksége van me­zőgazdaságunknak új munka­erőkre, szakmunkásokra, mert már odáig fejlődtünk, hogy nem munkások, hanem szak­munkások és szakemberek ez­reire van szükségünk, akik tu­dásukkal, az új technika kihasz­nálásával többet és jobbat tud­nak termelni. Ezért a tanítók­nak elsőrangú kötelességük se­gíteni a mezőgazdaságba való toborozást. A kétéves mezőgazdasági ta­nonciskolákba folytatott tobor­zás jól halad a nagymegyeri, dunaszerdahelyi, senicai, skalí- cai és pöstyénl járásban. Nagy- megyeren eddig 58, Dunaszer- dahelyen 42 tanuló jelentke­zett mezőgazdasági tanoncisko­lába. Jó lenne, ha a malackai, No­vé Mfesto-i és myjavai járások CSISZ-vezetősége is kutatná, vajon mi lehet az oka annak, hogy az 6 járásukban eddig egyetlen jelentkező sincs. A szövetkezet kertészetében Csápai Magda vezetésével tíz­tagú kollektíva versenyez a szocialista 'munkabrigád címért. Vállalták, hogy a tervezett 29 000 korona helyett 30 000 korona bevételt érnek el hektáronként. A haj esi lányokról r~ Innen— i (cdfifimmm A bajcsi állami gazdaságban a Vietornik farmot ifjúsági farmnak is hívják, mert 13 lányból álló ifjúsági kollektíva dolgozik itt. A lányok vállalá­saikat már az elmúlt években is magasan túlteljesítették. A kacsák keltetésének tervét 3449 darabbal túllépték, ami 11 320 korona értéket jelent. Három százalékkal csökkentették az elhullást és ez szintén 9850 ko­rona megtakarítást jelentett. A tojástermelés tervét még no­vember végén teljesítették. A kollektíva ilyen eredmé­nyes munkája adta a bátorsá­got a lányoknak, hogy bekap­csolódjanak a szocialista mun­kabrigád cím elnyeréséért fo­lyó versenybe. Tudják, hogy eddigi eredményeiket még nö­velni kell, ha meg akarják sze­rezni a címet. Éppen ezért ha­zánk felszabadulása 15. év­fordulójának tiszteletére újabb vállalást tettek: 6800 darabbal túllépik a tojástermelés tervét, a keltetés! tervet 2 százalékkal túlteljesítik, készítenek 750 köbméter komposztot, csökken­tik az elhullást stb. A csoport vállalásának értéke meghaladja a 20 000 koronát. Ezenkívül a leánykollektíva Keresztes Erzsébet vezetésével védnökséget vállalt a kétéves mezőgazdasági tanonciskola fe­lett. A tanulókkal beszélgetése­ket rendeznek és átadják nekik a baromfitenyésztésben szer­zett tapasztalataikat. A dolgozó nők szlovákiai értekezlete A szlovákiai dolgozó nők március 3-án értekezletre jöt­tek össze Bratislavában, ame­lyet „A dolgozó nő tribünje“ ankét befejezéséül a Szlovák Szakszervezeti Tanács a Cseh­szlovák Nőbizottság szlovákiai bizottságával együtt rendezett. Az ankéten 221 szlovákiai üzem küldöttei vettek részt. Az ankét folyamán a szocialista munkabrigád cím elnyerésére törekvő további 34 kollektíva alakult meg. A nők az ankét ideje alatt 17 ésszerűsítő ja­vaslatot nyújtottak be, 47 üzemben javaslataikkal hozzá­járultak a termelés tökéletesí­téséhez, és 59 üzemben a nem­zetközi nőnap 50. évfordulójá­nak, valamint felszabadulásunk 15. évfordulójának tiszteletére több ezer brigádóra ledolgozá­sára vállaltak kötelezettsége­ket. A vitában, mely megerősítet­te, hogy „A dolgozó nő tribün­je“ hozzájárult az, üzemekben a nőkről való gondoskodás megjavításához s a nők terme­lési aktivitásának és szakkép­zettségének növeléséhez, Anež­ka Hodinová-Spurná, a Cseh­szlovák Nőbizottság elnöke is felszólalt. NEMZETKÖZI HARC A JÁRVÁNYOS BETEGSÉGEK ELLEN Prágában véget ért az epide- miológusok ötnapos értekezlete, amelyen 14 állam szakemberei vettek részt. A tudósok beszá­moltak a járványos betegségek ellen világszerte folytatott harc eredményeiről. Behatóan fog­lalkoztak a gyermekbénulás el­leni védekezés kérdésével. A Sabin-féle élővakcína lényege­sen hatásosabbnak bizonyult, mint a Salk-vakcína oltás. Nagy erdményeket értek el más fer­tőző betegségek, például a gyermektuberkulózis, a torok­gyík és a szamárköhögés elleni TAVASZI ...... HÍRADÓ A rétek és legelők tavaszi gondozása, műtrágyázása igen fontos. Az elmúlt hét kedvező időjárása megengedte, hogy ezt a munkát több szövetkezetben elvégezzék. E téren főképp a senicai járás szövetkezetei ér­tek el szép eredményt. Már 1124 hektár réten és legelőn szórták el a műtrágyát. Több helyen megkezdték az őszi ve­tések műtrágyázását is. Szlovákiában eddig már több mint 15 000 hektár rétet és le­gelőt trágyáztak meg. A leg­jobb eredményeket a nyitrai és bratislavai kerületben érték el. Ezenkívül a nyitrai kerületben lecsapoltak 1000 hektár legelőt. Tapasztalatcsere. A szövetkezet védnökségi üzeme a duna­szerdahelyi konzervgyár. Amíg az EFSZ és az üzem vezetősége valóban szépen segíti egymást, a két CSISZ-szervezetről eddig nem lehetett ugyanezt mondani. Amint a kép is mutatja, úgy látszik, hogy végre egymásra találtak. — Pápai elvtárs, a CSISZ üzemi vezetőségének elnöke (jobbról a harmadik) a patonyaikat tapasztalatcserére hívja: — Nálunk egy kollek­tíva már elnyerte a szocialista munkabrigád címet, jertek el, s megbeszéljük, hogyan juthatnátok a cím birtokába ti is minél hamarabb. — Vajon megvalósul-e ez a tapasztalatcsere? Példát mutatnak. Nem a legkellemesebb ér­zés egy kórházba belépni. Olyan ez, mintha egy más világba kerülnél. A csend, fájdalom és a remény biro­dalma. A kremnicai járási egész­ségügyi intézet sem külön­bözik más városok hasonló intézeteitől. A munkafelté­telek itt állítólag nehezeb­bek és különlegesebbek. S mégis, éppen az itt lévő CSiSZ-szervezet a járás leg­jobbjai közé tartozik. A szervezet készséges és szim­patikus elnöke dr. Vlastimil Braxatoris. Látogatásunk al­kalmából tehát ő lesz a leg- hivatottabb vezetőnk. Meg­beszélni való akad bőven. A múlt évi terv, az előttünk álló negyedévi terv. Ben­nünket főleg a szocialista munkabrigád címért ver­senyző kollektíva érdekel. Igen, ne csodálkozzanak, ilyen is létezik, s még hozzá az egészségügyben! A példa követendő — mondja a közmondás. A CSISZ-szervezet vezetősé­gének négy tagja szégyen­kezés nélkül elment Rima­szombatba és megnézte, ho­gyan dolgozik az ottani járási egészségügyi intézet ifjúsági szervezete. A krem- nicaiak a tapasztalatokat összegezték, majd az elmúlt év szeptemberében azon kezdtek gondolkodni, hogy az intézet melyik osztályá­nak dolgozói volnának legal­kalmasabbak aj szocialista munkabrigád cím elnyerésé­ért folytatott versenyre. Rö­videsen meg is találták azt a kollektívát, mely erre a legjobban megfelel. A pszi­chiátria fiatal dolgozóit vá­lasztották, akik már az is­kolai CSISZ-szervezetben sok tapasztalatra tettek szert. A kollektíva már az indulásnál nagy lelkiismere­tességről tett tanúságot. A múlt év végén az összüze- mi gyűlésen, ahol az üzemi pártszervezet, a Forradalmi Szakszervezet vezetősége is megjelent, kidolgozták a munkabirgád tervét. védekezésben is. Elhatározták, hogy két nemzetközi epidemio­lógiai központot létesítenek: Prágában és az Egyesült Álla­mokban a Yale Egyetemen. MÁSODPERCENKÉNT 42 000 FILMFELVÉTEL Hazánkban új filmfelvevő gé­pet szerkesztettek a lassított felvételekhez. Az új gép má­sodpercenként 42 000 felvételt készít. Olyan folyamatok vizs­gálatához használják, amelyek nagy sebességgel mennek vég­be. VILÁGJÁRÓ ÜVEGEMBEREK A Német Demokratikus Köz­társaság drezdai higiénia-mú­zeumának üvegemberei végig­járják a világot. Az egyik ilyen tudományos-oktató célt szolgá­ló modell jelenleg a Ghánái Köztársaság fővárosában, Akk- rában látható, egy másik a bur- mai Rangúnban. Állategészség­ügyi felvilágosítás céljára az idén két tehenet és egy lovat is készítenek üvegből. A mú­zeum kiállításait tavaly több mint 300 000 ember látta Né­metországban és a föld negy­ven országának tudományos In­tézményei létesítettek kapcso­latot e fontos intézménnyel. HlD DÁNIA ÉS SVÉDORSZÁG KÖZÖTT Dániában nemrég megkezd­ték - a Dániát Svédországgal összekötő óriáshíd építését. A 22 kilométer hosszú hid első szakasza a Finnen és a Zee- lenad szigeteket köti majd ösz- sze. A kétemeletes híd egyik emeletén a vonatok közleked­nek, a másikon a többi jármű. Az acélhíd legnagyobb íve 68 méter hosszú lesz. A SZOVJETUNIÓBAN MEGKEZDŐDÖTT A TURISTASZEZON Ogyesszába befutott a görög „Olimpia“ tengerjáró, amellyel a többi között 556 amerikai tu­rista érkezett. Rövidesen újabb vendégeket várnak Franciaor­szágból és az Egyesült Álla­mokból. MINDÖSSZE 125 CENTIMÉTER SZÉLES az az új zongora, amelynek tö­meggyártását most kezdik meg hazánkban. Az újfajta zongora tervezői figyelembe vették a modern, kis méretű lakásokat

Next

/
Thumbnails
Contents