Új Ifjúság, 1960. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)
1960-03-01 / 9. szám
Ĺ Szlovákia minden részéből érkeznek feleletek S. lakáé építészeti megbízott levelére. Az építőipari dolgozók vállalják a terv egyenletes teljesítését \és számos egyéb kötelezettségvállalást tesznek hazánk felszabadítása 15. évfordulójának tiszteletére. Bratislavában az építőipari vállalat dolgozói a panelházak építésénél már eddig is két műszakban dolgoztak és most a két műszakot több építkezésen is bevezetik. © Felszabadulásunk nagy ünnepe tiszteletére indított ifjúsági alkotóversenybe eddig 2403 ifjúsági és 1862 gyermekegyüttes nevezett be. Az egyéni versenybe 181 037 CSISZ-tag és pionír jelentkezett. • A bratislavai Március 8. Üzem fiataljai az „ifjúság millióiért“ mozgalom keretében 20 000 koronát takarítottak meg. 1959. december 4-ét írtak a naptárba. A bratislavai Március 8. üzem CSISZ-vezetösége viharos ülését tartotta. Nem azért volt viharos az ülés, mintha hiba történt volna a CS1SZ- munkában, de nagy dologról vo'- szó. Értékelték az alapszervezetekben lefolyt taggyűlések eredményeit hol a CSISZ tagok felszabadulásunk 15. évfordulója tiszteletére vállaltak kötelezettséget Egyesek a vezetőségben kételkedtek, vajon képes-e teljesíteni a vállalásokat. Mások, mint Bednarik Rózsi és Krajcsovics József, kevésnek tartották a vállalást. Az ilyen vita helyénvaló is volt, mert a cérnagyár! fiatalok vérében van már régen, hogy a kötelezettségvállalások legyenek nagyok, de legyenek teljesítve is. A vita nem tartott sokáig. Máris írták a vállalást. „Mi a Március 8. üzem fiatal dolgozói hazánk felszabadulásának 15. évfordulója tiszteletére vállaljuk, hogy további 11 ifjúsági kollektívát alakítunk, melyből 5 bekapcsolódik a szocialista munkabrigád elnyeréséért indított versenybe. Huszonnégy ellenőrző brigádot szervezünk és 40 000 koronával hozzájárulunk az „ifjúság millióiért" mozgalomhoz. Az in- ternátus építésénél 1800 önkéntes brigá dórát dolgozunk. Emeljük az ifjúság politikai és kulturális színvonalát, mégpedig olyan formában, hogy 118 fiatalt ajánlunk a pártoktatás évébe és további 200 CS1SZ- fiatal számára megalakítjuk a CSISZ oktatási év köreit. További 90 fiatalt megnyerünk a CSISZ-be“. A kötelezettségvállalást jóváhagyták. Az üzem minden részlegén megkezdődött a nagy harc. A CSISZ-munkacsapat vezetői szétírták a vállalásokat, úgyhogy minden egyes fiatal tudta, mi a kötelessége és kéthetenként értékelték a teljesítést. Ha nehézség merült fel, bizalommal fordultak a párt- szervezethez és az üzemi bizottsághoz. Sok-sok segítséget nyújtottak a fiataloknak az idősebb dolgozók. Alig telt el pár hónap és sor került az értékelésre. Eddig már nyolc ifjúsági kollektívát alakítottak, így azok száma 31-re emelkedett. További két kollektíva bekapcsolódott a versenybe a szocialista munkabrigád cím elnyeréséért. A címért versenyző kollektívák száma elérte a 14-et. A fiatalok 24 újító körben dolgoznak és 20 000 koronát takarítottak meg az „ifjúság millióiért“ mozgalom keretén belül. Mivel az időjárás nem volt kedvező, az internátus építésénél a vállalást nem tudták teljesíteni. De ezen a téren is teljesítik a vállalásukat, sőt még nemcsak az építésnél fognak segíteni, hanem már márciusban megkezdik az üzem körüli nagytakarítást, hogy a nagy ünnep tiszteletére minden ragyogjon. A politikai és a kulturális nevelés terén a vállalásukat nemcsak, hogy teljesítették, de ki is bővítették. A szakszervezettel közösen divatbemutatót rendeztek a nagy munkaszünetben. Négy részlegen a dolgozók tornászását vezették be, és 50 CSISZ-tag készül a spar- takiádra.. E néhány sorból is látni, hogy az üzem fiataljai komolyan veszik a vállalásukat és azt május 9-re valóban teljesítik is. (Sz.) A mezőgazdaságnak sok ezer ifjú szakmunkásra van szüksége. A nyolcéves iskolát végzett fiatalok, akik a mezőgazdaságban kívánnak elhelyezkedni, a kétéves tanonciskolákban sajátíthatják el a legszükségesebb tudnivalókat. Közülük a legjobbak két év után a különböző mezőgazdasági technikumokon folytathatják tanulmányaikat, a többiek pedig elhelyezést nyernek a szövetkezetekben. Képünkön a Ratbor-i tanonciskola (kolíni járás) két tanulóját látjuk gyakorlati munka közben. A podbrezovai Sverma Vasműveket állandóan bővítik. Az építkezési munkálatok — amint azt a képen is látni — a tél folyamán sem szünetelnek. © Február végéig 1400 CSISZ szervezet tartott taggyűlést. E téren a legjobb kerület a bratislavai, ahol 220 és az eperjesi, ahol 210 taggyűlést tartottak. ® Hazánk felszabadulásának 15. évfordulója tiszteletére Szlovákiában a fiatalok eddig 53,904 8o7 koronát takarítottak meg. És ez még csak a kezdet! Vajon mennyi lesz ez május 9-én? © A prievidzai Priemstav ifjú dolgozói, akik jó munkájukért elnyerték az SZLKP KB vörös zászlaját, 250 000 korona megtakarítását vállalták. • Az ellenőrző bélyegeket 5445 alapszervezetben 211773 CSISZ-tag igazolványába ragasztották be. 0 Január 1-től a bratislavai kerületben 1846, a kassaiban 1580 fiatal kérte felvételét a CSISZ-be. © Szlovákiában ez évben a CSISZ taglétszáma 8098 új taggal gyarapodott. Ľ HÍREK a tudomány és a technika világából Mágnes segíti a bányamozdonyt Több szovjet bányában olyan villamos mozdonyokat használnak, amelyek teljesítménye másfélszer meghaladja a szokásost. A mozdony első kerekére nagyteljesítményű elektromágnest szereltek. A létrejött mágneses tér mind a kerekeket, mind pedig a vágányt átfogja, ezáltal növekszik a tapadás, s így a mozdony 50 százalékkal nagyobb erőt tud kifejteni. Atomhajtású kereskedelmi tengeralattjáró Az angol Mitchell Engineering Co. atomhajtású kereskedelmi tengeralattjáró gondolatát vetette fel. A szóba került 50 000 tonnás tengeralattjáró biztosítaná az ércszállítások- hoz szükséges összeköttetést Észak-Kanadával. Az atomhajtású tengeralattjáró a Hudson- öblön akkor is keresztül tudna jutni, amikor az jéggel borított. Az építési költségek 20 millió fontot tennének ki. Kombájn vízborította erdők kitermelésére Ukrán szakemberek olyan fakitermelő kombájn tervein dolgoznak, amelynek segítségével a tzibériai folyók mentén építendő vízierőművek környékén víz alá kerülő erdők faanyagát lehet majd kitermelni. A vizen úszó kombájn hatalmas víz alatti fűrész lesz, amely 0.5 — 5 méter mélységben és 20 méter szélességben vágja ki a víz alatt levő fákat. Külön gépezet a kombájn födélzetére szállítja a kivágott törzseket, amelyeket itt megtisztítanak az ágaktól és tutajokká formálnak. Az úszó kombájn villamos erővel működik majd, a villanytelephez szükséges fűtőanyagot pedig a fakitermelés során keletkező hulladék szolgáltatja. Tengervíz sómentesítése elektrokémiai módszerrel A Szovjetunióban új módszert dolgoztak ki a tengervíz sómentesítésére. Az eljárás az oldott sók ionjainak kiválasztásán alapul, s ez a kiválasztás kation- és anion-áteresztő dia- fragmákkal ellátott különleges készülékekben egyenáram hatására jön létre. A diafragmák a készülék belsejét számos elektrolitikus cellára osztják, amelyek a sőmentesített víz és a koncentrált sóoldat tárolására szolgálnak. A fekete-tengeri hajózás egyik egységén ezzel a módszerrel működő elektrokémiai sómentesítő berendezésben nagy számban alkalmaztak műanyag alkatrészeket, ami által a különben jelentős nagyságú energiaveszteséget lényegesen csökkenteni és a berendezés teljesítménytényezőjét megfelelően növelni lehetett. Az ilyen elektrokémiai sómentesítő berendezés alkalmazása hosszú utakat bejáró tengeri hajókon lehetővé teszi, hogy a szükséges 200 — 250 tonna ivóvízkészlet helyett ennyivel több hasznos terhet szállítsanak. Vegyipari napkohó A francia Centre National pour la Recherche Scientifique napenergia-laboratóriuma az algíri egyetem közreműködésével új eljárás kifejlesztésén dolgozik, amely a Nap ultraviola sugárzását használja ki vegyipari célokra, főként műtrágya és rovarirtószerek 'gyártására. Az e célra készülő kísérleti napkohó. amelyet az Atlaszhegységben vagy a Szahara északi részén szándékoznak fölépíteni, lényegesen elüt a hőfejlesztés céljára szolgáló ismert Montlouis napkohótól. Kiig ez utóbbinak a fókuszáló tükre áll és vetítésre nagyobb számú síktükröt használt, s így nagy mennyiségű ultraviola sugár vész el, addig az Atlasz-kohónak csak egyetlen 8 m átmérőjű vetítő tükre van, amely elforgatható és követi a napsugarakat. A tükör paraboloid és elrendezése hasonló a teleszkópéhoz. A kohó a műtrágyához salétromsavat készít a levegő nitrogénjéből és oxigénjéből 2750 C fok hőmérsékleten, míg a rovarirtó benzolhexaklorid készítésével a hőmérséklet csak kevéssel haladhatja meg a víz forrpontját. A reakciókamrában a hősugarak nagy részét .védő vízréteg alkalmazásával kiszűrik. ☆ • Az olasz gépkocsigyárak a múlt esztendőben 500 769 gépjárművet gyártottak, azaz 24 százalékkal növelték termelésüket. • Megkezdték a Káspi-tenger fenekén felfedezett igen gazdag kőolajlelőhely északkeleti részének kitermeléséhez szükséges kutak fúrását. ® A Szovjetunió 50 millió dollár értékben vasúti kocsikat és elektromos felszereléseket szállít Argentínának. • Kína tavaly 26.7 milliárd jüant fordított ipari beruházásokra, vagyis 24.5 százalékkal többet, mint 1958-ban. ® Becslések szerint Lengyel- ország a múlt évben 36 millió rubel értékű szerszámgépet szállított külföldre. Az idei előirányzott kivitel értéke 42 millió. Acél- és vastermelésünk növelése igen fontos népgazdaságunk további fejlesztése szempontjából. A kassai Keletszlovákiai Vasművek nagyarányú kiszélesítése, s ezáltal termelőképességének növelése szintén ezt a célt szolgálja. Az elmúlt héten kezdték meg egy újonnan épült részlegen a kísérleti gyártást. Képünkön az első termékek, az új acélcsövek hegesztését látjuk. MWWWWWWWWWWWWWWWW Újabb kollektívák A diöspatonyi EFSZ állatgondozó fiataljai Lukács Imre, Gurué Magda, Lukács Emília, VVi- derman István és Szalai Aranka elhatározták, hogy felszabadulásunk nagy ünnepe tiszteletére versenybe lépnek a szocialista munkabrigád cím elnyeréséért. Vállalták, hogy minden tehénnél elérik a 2600 literes tejhozamot. lov évi tervüket 102 »-»»♦»♦♦♦■»■»♦♦H százalékra teljesítik és az önköltséget 5 százalékkal csökkentik. Száz tehéntől 85 darab borjút választanak el. Hogy az istálló egészséges legyen, negyedévenként önként kimeszelik. A pártszervezet segítségével igen nagy figyelmet fordítanak politikai és szakmai tudásuk fejlesztésére. Díjmentes tanfolyam Korpona kis mezőváros jelenleg még járási székhely. Az 1700-as években megye- székhely volt. Ma is jókarban van a volt megyeháza, s jelenleg a járási és a helyi nemzeti bizottság székel benne. Korpona gyümölcstermesztéséről híres. Itt terem a határokon túl is híres du- decska cseresznye, mely sokkal zamatosabb, húsosabb és állóképesebb, mint a többi cseresznyefajta. Híres a kor- ponai berbenci szilva is. Régen szőlőjéről, boráról is emlegették Korponát, s bizony 1600 katasztrális hold szőlője volt. Ám 1896-ban a szőlőt, legnagyobb ellensége a filo- xéra teljesen kipusztította. Miről nevezetes ma ez a kis szlovák városka? Van három kőbányája konzervfeldolgozó üzeme, salaktégla gyára, és egy jól működő szövetkezete. Múltjával kapcsolatban meg kell még említenem, hogy Korpona kulturális és város- építészeti-szépitési téren nagyon elmaradott volt. Főterét még 12 éve is sártenger borította. Vagy ahogyan itten mondják „sárpiac.“ Az ötvenes években rendezték, illetve kövezték ki utcáit. A főteret parkosították, középen egy mesterséges szökőkutat építettek. Van a főtéren egy hatalmas szobor is, melyet a felszabadító hős szovjet katonák emlékére emeltek, hiszen sok szovjet katona vére öntözte itt a földet, amíg 1945. március 3-án végleg felszabadították a várost. Régen csak egy polgári iskolája volt, ma van egy 11 éves és egy 4 éves mezőgazdasági technikum, 8 éves iskolák és egy tanonciskola is. S még egy érdekessége, amivel kevés járási székhely dicsekedhet: díjmentes gépkocsivezető tanfolyama. Ez utóbbi a Hadsereggel Együttműködő Szövetség hatáskörébe tartozik. Erről a tanfolyamról szeretnék még itt egyet-mást elmondani. A tanfolyamra csak katonaköteles fiatalokat vesznek ;p| fel, vagyis újoncokat. A tanfolyamra való jelentkezés önkéntes, ám akit már felvettek, kötelessége rendszeresen részt venni mind az elméleti, mind pedig a gyakorlati oktatáson. A tanfolyamon részt vevő fiatalok heti négy órai elméleti és gyakorlati oktatásban részesülnek. A gyakorlati oktatás rendszerint a délelőtti órákban van, s azon egyszerre csak hárman vesznek részt. Két éve működik a tanfolyam. Tavaly harmincán vettek rajta részt, mind a harminc fiatal jó eredménnyel vizsgázott. Egész évi szorgalmas. példás tanulásukért, munkájukért négynapos tátrai kiránduláson vettek részt. Mi a célja e tanfolyamnak? Aki letette a vizsgákat, a hadseregnél kitanult, képzett gépkocsivezetőként jelentkezhet. Az így bevonult újoncok pár hetes kiképzés után megbízható, jó gépkocsivezetőkké válnak. Megtudtam a vezetőtől, hogy a múlt évben berukkolt fiatalok többsége már példás gépkocsivezető. A járási katonai parancsnoksággal állandó kapcsolatot tartanak fenn levelezés formájában. A levelekből kitűnik, hoqy mindannyian elégedettek. Van olyan is, aki tanácsot kér volt vezetőjétől, Jelinek Emiltől, aki készségesen tesz eleget minden kérésnek. Beszélgetésünk közben megtudtam még azt is, hogy ez évben már negyven fiatal részvevője van e tanfolyamnak. S ez nem is csoda, ha díjmentesen megszerezhetik a hajtási engedélyt. Ez nemcsak a hadseregnél, de a ci- viléletben is hasznára válhat bárkinek. Hiszen úgyis nagy szükségünk van a józan, nem iszákos fiatal gépkocsivezetőkre. S ahogyan a vezetőjük mondotta, e fiatalok közül is sokan kerülnek majd szövetkezetekbe. üzemekbe vagy más hivatalos helyekre traktorosnak vagy gépkocsivezetőnek. —tör— 2 Négyen a negyven közül. r