Új Ifjúság, 1960. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)

1960-03-01 / 9. szám

Tizenhat kérdés - tizenhat felelet A naptári évek helyenként változnak. Bár tudván tudjuk, hogy hivatalosan január else­jével kezdődik az év. No de mint mindenütt, itt is vannak kivételek. A napok, hőnapok kitolódnak februárig, márciusig, aszerint, hogy egyes szerveze­teknél mikor, milyen időpont­ban indítanak útjára egy-egy nagyobb szabású eseményt. Az ifjúsági szervezetek Idei éve csonka hónappal, a februárral veszi kezdetét. Ekkor kerül sor a járási Ifjúsági alkotóverse­nyekre, a vége hossza nincs bemutatókra. Falun élő fiatal­jaink szine-java mutatja be színpadon, szigorú szemű bíráló bizottság előtt mindazt, amire a hosszú téli hónapokban ké­szült. Tekintettel arra, hogy az idei versenyek már javában folynak, kopogtatnunk kell a titkársá­gok ajtaján. Első számú meg­állónk Tornaija. Bíró Géza já­rási vezetótitkárral beszélge­tünk. — Milyenek a kilátások a ta­valyi évhez viszonyítva? — Tavaly például a színját­szó csoportok versenyébe há­rom község nevezett be. — Sorolja fel a nevüket. — Hanva, Beretke és Csoltó. — S az idén? — Jóval többen versenyez­nek. öt körzetbe osztottuk a csoportokat. — Melyek ezek? — Harkács, Csoltó, Visnyó, Recske és Bertke. — Kik szerepeltek Harkácson és milyen darabbal? — Rás az Éles Marika meny­asszonyi fátylával, Deresk a Kincskeresőkkel és a Síró ba­bákkal. — Csoltón? — Beretke a Sári bíróval, Mellété a Bort, búzát, békessé­get című darabbal és Gömörpa- nyit Ha az asszony kezében a gyeplővel. — Visnyón? — Szkáros a Spoločný byt cí­mű szlovák darabbal, Sámfala a Hozománnyal és Lőkös a Bor­ral. — Recskén? — Hubó a Kullogóval, Aba­falva a Bujócskával. Szentki­rály benevezett, de nem vett részt a versenyben. — Beretkén? — Gömörhorka a Kisunokám- mal. íme a CSISZ-szervezetek be­nevezett versenycsoportjai. Va­jon kik lesznek a győztesek? A bíráló bizottságé a döntő szó! De ne álljunk meg a színját­szóknál, hiszen előttünk fek­szik a program s abban dátu­mokhoz kötődnek a napok ese­ményei. Itt van mindjárt feb­ruár 22-e. — Ml történt ezen a napon? — Minden kategóriában meg­történt a szlovák versek és el­beszélések előadása. — Kik neveztek be a ver­senybe ? — A tornaijai mezőgazdasági technikum, a tizenegyéves ma­gyar középiskola, valamint a gömöri és a rimaszécsi nyolc­éves magyar középiskolák ta­nulói. — Csak szlovák nyelven folyt a verseny? — Dehogy. Magyar és orosz nyelven is előadtak verseket, elbeszéléseket. A szavaló, illet­ve az előadó versenybe 176-an neveztek be a CS1SZ iskolai szervezeteiből és 790-en a pionirszervezetekből. 221-en pedig 6 — 8 éves korú gyerme­kek versenyeztek. Persze a je­lentkezők száma még távolról sem végleges! — A program szerint a tor­naijai Pionír Otthon bábszín­játszó csoportja is szerepelt. Mi a véleménye a bemutatko­zásukról? — Bemutatkozásukat határo- zc ttan meglepetésnek tartom. Lelkiismeretesen készültek és munkájuk eredményes volt. S ha már itt tartunk, feltétle­nül meg kel! említenem a fo­lyó hó 26-án bemutatkozott énekkarokat, zenekarokat és szólistákat. Huszennégy ének­kar, huszonhárom zenekar és negyvennégy szólista mérte össze tudását, valamint har­mincnégy tánccsoport. Színes, tarka, változatos műsorral lép­tek a bírálók elé. — Milyen az érdeklődés a képzőművészeti versenybe bé- nevezettek alkotásai iránt? — A tornaijai Pionír Otthon­ban állították ki a kilencvenki­lenc versenyző művét. Vélemé­nyem szerint a siker vitatha­tatlan. Magától értetődően a járási ifjúsági alkotóverseny győzte­sei, illetve legjobbjai március ötödikén a nagy nyilvánosság részvételével még megismétlik műsorszámaikat Gömörpanyi- ton. Ugyanitt osztja ki majd a bíráló bizottság az elismerő ok­leveleket és pénzjutalmakat. Ünnepe lesz ez a nap győzte­seknek és közönségnek! És ha van még kérdezniva- lónk egyáltalán, akkor a járási alkotóverseny legszorgalma­sabb részvevőiről érdeklődjünk. — A baracai nemzeti isko­la tanulói példásak e tekintet­ben. Minden esztendőben bene­veznek a versenybe és kima­gasló eredményeket érnek el. Tavaly történetesen a prágai országos döntőben is verse­nyeztek. Szépen kidolgozott Ju­hásztáncukkal hírnevet szerez­tek maguknak. Kamarás Erzsé­bet a vezetőjük. Az üzemi szer­vezetek közül a gömörhorkai és a tornaijai Jednota tánccso­portjait kell kiemelnünk. Falu­si szervezeteinkből a lekenyei és a sajógömöri érdemel dicsé­retet. — Végezetül, miben látja a javulást az idei versenyt véve alapul? — Elsősorban a létszám emelkedésében. Tavaly 960-an vettek részt az alkotőverseny- ben, idén viszont már 1400-ra rúg a benevezők száma. A szín­vonalról még nem beszélek. Itt a bíráló bizottságot illeti a szó. Március ötödikén a nyilvános bemutatkozás után teljes képet nyerünk! M. J. Az elmúlt héten folyt le Plzenben a II. Csehszlovák Filmfesztivál. Álló képün­kön az igen tehetséges Karla Chadimová látható az öten a milliókból című film főszerepé­ben. Fekvő képünk M. Horníčeket és Jana Hlaváčovát örökíti meg az Ahová az ördög nem ér el egyik szép jelenetében. TDroblémák a fulajdort körül MONDTAM EN NEKED RUDI, még akkor mondtam, amikor kocsis voltál, hogy nincs igazad. Nem lehet az jó, amikor te ku­koricatöréskor, este megrakod a szekér derekát csöves kukori­cával és hazaviszed, mert szerin­ted ahhoz jogod van. — Nézd Rudi, — mondtam akkor — az nem a tiéd! — Dehát akkor kié? — kér­dezted csúfondárosan és röhög­tél. Nevezzem meg azt az em­bert, akié! Ha megmondom a nevét, azonnal lerakod a szajrét. En persze nem tudtam megmon­dani, mert a kukorica a szövet­kezeté Ôs ha ezt mondom neked, megpukkadtál volna a kacagás­tól, hogy milyen naiv fiú vagyok. Mert, kérdezted volna, hát a szövetkezet az kicsoda? Hát nem én? En, Rudi. a kocsis, nem vá­gyók a szövetkezet? Vagy tán nem vagyok a tagja? Beszélhettem volna aztán ne­ked, hogy igen, igen a tagja vagy, de azért az a kukorica mégsem a tied. A probléma ott kezdődik, hogy rajtad kívül tag­ja még háromszáz ember és azoknak ugyanannyi joguk van a kukoricához, mint neked. Ha tehát most nem rakod le, haza­viszed és degeszre hizlalod vele a malackádat, akkor tulajdon­képpen a többi háromszáz em­bert lopod meg. Tudom, tudom, erre a hasadat csapkodtad volna jókedvedben, úgy rikoltoztál volna; de hiszen a többi is visz haza kukoricát... Mindenki visz haza kukoricát... a padlások teli vannak kukoricával... Ezt mondtad volna Rudi, biz­tosa ezt mondtad volna. Talán igazad is van! Mindenesetre er­ről egy nagyon fura ötlet jutott az eszembe. Képzelj el Rudi egy embert, aki meglopja önmagát! Jobb kezével beteszi a pénztár­cáját a zsebébe, a ballal meg kilopja. Aztán a jobbja elkezd kiabálni, hogy segítség, rendőr, rendőr, kiraboltak, segítség ... a bal meg röhög, hogy hogy kia­bál az a mafla. Mit gondolsz, mi lenne az ilyen ember sorsa? Megörülne Rudi, erkölcsi fertőbe süllyedne. Ösz- szezavarodnának benne a fogal­mak, a jobb keze megszerezne valamit, a bal meg azonnal el­lopná, a végén maga sem tudná, mije is van tulajdonképpen, mit lopott már el és mit lehet még ellopnia. Ügy belezavarodna a dologba, hogy a jobb kezét állan­dóan a zsebén tartaná, a bal keze meg megtámadná a zsebet, leütné a jobb kezét, úgy rabolná ki. Erre a jobb, amikor magához térne, a bal után eredne, elfogná, megpofozná és becsukná. Csak amikor a bilincsek öt magát se engednék el, akkor tudatosítaná magában szegény feje, hogy az a gazember balkéz is őhozzá tar­tozik. Bizony, fiam, úgy összeke­verné a kezeit, hogy azt sem tudná melyik másik. Aztán beszéltem én néked er­ről a dologról akkor is, amikor könyvelő lettél. Mert ügyes fiú vagy, meg■ kell adni. Szöveti ak­kor is említettem neked, hogy a kezeden átfolyó pénz sem a tied, akár csak a kukorica, hanem a többieké is. Persze te a régi nótát kezdted fújni, hogy így a Rudi is szövetkezet, meg úgy a Rudi... Azt is felhoztad érvül magad mellett, hogy az elnök is haver, meg az ellenőrök is, hogy az agronómus jó ivó­cimbora s nem veti meg a jó bort. — Ki jönne rá akkor? — mondtad. Nem tudom Rudi, iga­zán nem tudom, igazad van-e? Majd ha öt év múlva kiengednek vagy amnesztiát kapsz és haza­jössz, tovább filozofálunk a do­logról. , ELC MISKA % NAGY OLIVÉR: Októberi emlék Gyönyörű őszi este volt. — Fényesen állt a telihold ezüstlő kék ég tengerén. Messzibe révedt két szemem, forgott a világ énvelem — tágult a tér és főtt a vér. Varázslat, álom — nincs hited! Tudja ezt Fokföld, zord Tibet s csodálja néger, indián. Győzött az ember, messze ért — bilincsét tépve új hitért csillagra lépni harcba száll. Fegyvere munka s értelem, célja a boldog végtelen — s könnynek és gyásznak orvosa. Zászlaján béke pírja ég — nem tépi többé soha szét háborúk átka, jajszava. Gyönyörű, győztes este te, szórjad a fényed messzire, arannyal ötvözd be békénk; Rozsda ne fogja, ne marja — mindenki ővja, akarja — ne rakjon gátat senki elénk... Feledhetetlen este volt, csodálkozott a telihold ezüstlő kék ég tengerén. Tettrekész dobbant meg szívem, dalolt a világ győztesen — tágult a tér, és főtt a vér. ff _ •• GYERJHEKPARADE PELSOCON idékjáró úton az ember soha nem tudja, hogy hova kerül. Az élet sok apró eseménye százfelé hívja, szólítja. Ide menj, vagy amoda s nézz jól körül. írj, jegyezz, gyűjtögess! Hiszen van mit s van miről írni, csali tartsd nyitva a szemed. íme, a napokban is, kiszállok Pelsőcön a vonatból és falakra, fák törzseire akasztott plakátok hirdetik: Gyermekparádé Pelsőcön. Dá­tum 1960. II. 20. Légyott: este hétkor a Művelő­désházban. Hát lehet ennyi figyelmeztetésre, intő hívásra nem-et mondani? A nyolcéves magyar tannyelvű középiskola pionírjai és tanítói szervezik az estét felszaba­dulásunk tizenötödik évfordulója és a Győzelmes Február tiszteletére. A terem zsúfolásig megtelik nézőkkel. Boldog szülőkkel, nagymamákkal, nagy­apákkal, testvérekkel és rokonokkal. Eljönnek sokan. Eljön mindenki, aki örül annak s méltá­nyolja, hogy gyermekei anyanyelvükön tanulhat­nak, anyanyelvükön szórakoztathatják s csalhat­nak mosolyt, kedvet, derűt, a felnőttek arcára. Százhúsz gyermek lép a színpadra s mutatko­zik be tisztelettudóan a közönségnek. A gyer­mekek mögött lelkes pedagógusok állnak: lesek István fő-fő szervező, Lipták Rózsa pionlrvezető, Dolinszky Margit díszlettervező, György Béla gitáros és Máté László tangóharmonikás. Farkas Lajos igazgató rövid, de igen tartalmas bevezetője után kerül sor a gyermekek parádé­jára. Három órán keresztül peregnek a számok, váltakozik a színpad képe, egyszer világos szín­ben pompázik a háttér, másszor egészen elborul, aszerint, hogy a pionírok milyen hangulatot varázsolnak a nézőtér felé. Napsugaras mezőn bólintgató virágok susogják a mesét, majd ko­romsötét éjszaka barátkozik a kis pionírral... Szavalatok, tréfás jelenetek, szólóénekek, mo­nológok, érdekes mesejátékok és táncok tarkít­ják a Gyermekparádé műsorát! Az est kiemelkedő számai: a Cigánytánc (Lipták Rózsa tanította), a hetedikes lányok és fiúk Magxjar lakodalmasa Farkas Ida szólótáncá­val (Dolinszky Margit tanította), az alsó tagozat leányainak Három pillangó című mesejátéka (Ligárt Istvánné tanította), a hatodikos Molnár Erzsébet és Fodor László páros tánca és Kerepesi Katalin zenés talajtomája. A hetedikes Gyömbér Juliannát szép népdalaiért határozottan dicséret illeti. Ugyanakkor A palacsinta, a Sötétke című jelenetek és a Csim-bum szám szereplőiről ts elismerőleg kell szólnunk. Persze az említett táncokon, jeleneteken túl a háromórás műsorban még sok-sok pionír sze­repet vállalt. Nevüket felsorolni lehetetlen. Nem is ez a fontos. A hangsúly a megérdemelt sikeren van, amely végeredményben a nyolcéves magyar tannyelvű középiskola százhúsz tanulójának érdeme. Mi, akik jól szórakoztunk és önfeledten tap­soltunk a műsoros esten, álig gondoltunk az előzményekre. A naponkénti iskolán kívüli gya­korló órákra, az estébe érő próbákra. De fülünk­ben csengenek az igazgató bevezető szavai: akar­tunk valamit. Tegyük hozzá, ami szerénységből elmaradt: akartunk és tudtunk! Tálán a cikkünk címe is találóbb lett volna így: Színvonalas Gyermekparádé Pelsőcön! Ugye egyetértenek velünk szülők, rokonok, nagypapák és nagymamák? MÁCS JÓZSEF ¥ T gy véljük, nem lesz hiába- való, ha ellátogatunk te­rületi színházunk próbáira, tár­salgójába, igazgatói irodájába, a dramaturgiára, sót színésze­ink lakására és elbeszélgetünk velük olyan kérdésekről, ame­lyek hozzájárulnak színházunk és színészeink, de egyben kö­zönségünk, valamint kritikánk tárgyilagos álláspontjának a kialakításához Is. A Területi Színház méltón ünnepelte Anton Pavlovícs Cse­hov születésének 100. évfordu­lóját. Az előadás egyik szüne­tében megkérdeztük Nagy Esz­tert: — Mi a véleménye a színé­szetről ? — A színész ezerarcú ember — válaszolja — csak Így tölt­heti be hivatását. A színmű­vésznek kötelességei vannak külső és belső környezetével, jövőjével, az élettel és nem utolsó sorban a szerzővel, no meg önmagával szemben. Te­hetsége kötelezi el. Éppen ez­ért a színészet nem holmi ál­lás, hanem olyan művészeti foglalkozás, amelynek megvan a maga mesterségbeli oldala. — Mondjon valamit mostani szerepéről. — Gyermekkorom óta nagy a fantáziám — mondja mosoly­gón Nagy Eszter. — Legkedve­sebb gyermekkori szórakozá­som az volt, — és nem szé­gyellem bevallani, még ma is az — hogy mielőtt elaludtam, meséket mondtam magamnak. Csodálatos meséket találtam ki, melyeknek mindig én voltam a főszereplője. Talán éppen en­nek a szórakozásomnak kö­szönhetem, hogy amint kézhez kapok ^gy szerepet, már meg­jelenik előttem az író által el­képzelt alak. — Mikor kapta új szerepét? — Három hónappal a bemu­tató előtt. Amikor elolvastam Csehov Ványa bácsi-ját, ter­mészetesen azonnal látni akar­tam Elenát, de nagy meglepe­tésemre ez most nem sikerült. Becsuktam a szemem... Így serr tudtam magam elé vará­zsolni Elena Andrejevna érde­kesen elmélyült, bár felületes­nek tünó alakját. Gondoltam — vigasztalásként — majd este. amikor csönd lesz, s jobban tudom gondolataimat összpon­tosítani. Mégsem sikerült. Ele­nát sehogyan sem láttam. Ret­tenetes volt ez az érzés. El­kezdtem lázasan kutatni, olvas­ni, tanulni. Átböngésztem Cse­hov számos művét, sőt sok olyan írást is, amit róla írtak. Régi, elsárgult képeken keres­tem Elena arcát, alakját, hogy azután Seregi György főrende­zőnk útbaigazításait figyelem­be véve eljussak szerepem lé­nyegéhez. Abban a pillanatban úgy véltem, hogy ez már ele­gendő, s csak a próbákon lát­tam, mennyire vagyok. Itt érez­tem tudatosan, hogy sok mun­ka vár még rám. Mert Csehovot nem lehet csak úgy, egyszerűen „levetíteni“. Csehovot meg kell keresni. Öt nem lehet „csak úgy“, egyszerűen eljátszani, „megcsinálni“: Csehovot sze­retni kell egész szívvel, érezni kifinomult lélekkel. Csehovot átélni és átérezni kell, mert tulajdonképpen ez az Igazi mű­vészet.-szem-i

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents