Új Ifjúság, 1960. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)

1960-06-28 / 26. szám

t változtatja a város képit, « brevnovi kolostor meg nyitja a hatalmas igazi prágai barokk korszakot. A kastélyok közül iskolapéldaként a veleslavini és a smichovi Bukvajka kastélyt, továbbá a Bertramkát említjük. Ebben a kastélyban szerezte Mozart a Don Juan című ope­ráját. A barokk kultúra jelleg­zetességéhez tartozik a parkok és a nyári lakok építése. Az empir korszakban folytatják a kisebb kastélyok és paloták építését. A legjelentékenyebb a Cibulka kastély (Motolban), amely gyönyörű parkjával a város egyik legkedvesebb rész­letét képezi. Prága legrégibb városrészei a középkorban keletkeztek és a késó barokk-korszakban bon­takoztak ki teljesen. Magas ba­rokk bástyaövezet választotta el a várost környezetétől, de azért nem gátolta meg, hogy a 19. században Kariin és Smi- chov városrészek is kiépülje­nek. A 14. században irtották ki a város közelében az erdősége­ket ýs IV. Károly rendeletére szőlőket létesítettek. A mai Vinohrady városrész ebben az időszakban keletkezett. A re­neszánsz időszakban díszes vin­cellér házikók tették élénkké a város tájképét, ezek az első demokratikus elemek a város építésében. A mai Július Fučík Kultúra és Pihenés Parkot a 16. szá­zadban hatalmas fal vette kö­rül. Akkoriban modernizálták a vár környékét is, felépült a Hviezda nevű hatágú csillag alaprajzú reneszánsz kastély, amely ma a város ritka neve­zetességeihez tartozik. Ez az első nagyobb világépítkezés és a reneszánsz építkezések leg­értékesebb emlékét, képviseli. A római villa építkezés mű­remekét a trójai kastéíyban csodálhatjuk meg, amely gaz­dag plasztikájával és kert ar­chitektúrájával vezető helyet tölt be a prágai műemlékek között. A 18. században a ba­rokk építkezés teljesen meg­A mai karlini városrész is az empir korszakban keletkezett. A további fejlődés a város észa­ki részének kiépítéséhez veze­tett. Már a kapitalista ipar vi­rágzása idején kiépültek az ipari városrészek Holesovicén és tibetiben. Az első világhá­ború előtti évtizedekben a régi történelmi nevezetességű épü­letek már beleolvadlak az egy­re épülő fővárosba. A legége­tőbb problémát a bérházak építése okozfa, amelyek nehe-' zen illeszkedtek bele stílszerű­en a történelmi műemlékek kö­zé. Csak a szocialista Prága vet­te védelmébe a régi városré­szeket és rezervációnak nyílvá­nította. Lépten-nyomon re­konstruálják a régi utcákat és karbantartják az értékes mű­emlékeket. A mai korszerű te­lepülések főleg Dejvicén léte­sülnek. M. M. BRATISLAVA I. KEDD: 11.20 Jó hangulatban 13.10 Az Alekszandrov együttes műsora 14.05 Szórakoztató ze­ne 15.30 A Moszkvai Rádió ösz- szeállítása 16.15 Fúvószene 17.00 Tánczene 17.30 Opera- részletek x 18.00 Kívánságkon-, cert 20.00 Filan: És világosság lett __— rádiójáték: SZERDA: 11.30 Jó hangulatban 12.40 Filmrészletek 14.05 Szórakoz­tató zene 16.15 Fúvószene 17.00 Operettnyitányok 17.30 Tánc­zene 18.15 Kívánságkoncert 20.00 Kedvelt melódiák; CSÜ­TÖRTÖK: 11.20 Jó hangulatban 12.40 Hanglemezek 14.00 Köz­vetítés a spartakiádról 19.30 Európa kertje — séta az új Csehszlovákiában 21.00 Hangle­mezek; PÉNTEK': 10.20 Opera - részletek 11.30 Jó hangulatban 12.07 Tánczene 14.00 Közvetítés a spartakiádról 20.00 Kedvelt melódiák 21.00 Elbeszélések Kongóról 21.30 Szimfonikus ze­ne; SZOMBAT: 11.30 Jó hangu­latban 12.40 Szórakoztató zene 14.00 Közvetítés a spartakiád­ról 20.00 Műsor a külföldről ér­kezett vendégekkel; VASÁR­NAP: 7.50 Közvetítés a sparta­kiádról 12.30 Déli koncert 14.30 Közvetítés a spartakiádról Rádió 20.00 Prágában találkoztunk 21.00 Tánczene. A BRATISLAVA! TELEVÍZIÓ MŰSORA: KEDD: f 20.00 júniusi kalei­doszkóp 21.30 Leonardo da Vinci — rövid film; SZERDA: 20.00 Ahogy ismerjük őket — a Bláha család;' CSÜTÖRTÖK: 20.30 W. A. Mozart — osztrák film; PÉNTEK: 20.30 Smetana: Dalibor operaelőadás; SZOM­BAT: 20.00 Műsor a spartakiád külföldi vendégeivel; VASÁR­NAP: 20.10 Ma mindenütt tán­colunk — közvetítés a sparta­kiád befejezéséről. KOSSUTH RÁDIÓ KEDD: 12.10 Zenés ajándék­műsor 14.40 Operettrészletek 15.10 Egy falu — egy nóta 17.15 Szív küldi szívnek 18.2C Üj operalemezekből 19.30 Tánczene 20.25 Ä szép Gala- thea. Zenés játék SZERDA: 12.10 Operarészletek 13.10 Tánczene 14.00 Dankó-nőták 16.00 Élőszóval — muzsikával 18.30 Magyar népdalok 20.30 Szimfonikus zenekari hangver­seny CSÜTÖRTÖK: 12.10 Köriy- nyűzene 13.15 Nótacsokor 14.10 Táncmelódiák 16.05 Egy falu — egy nóta 18.00 Tánczene 19.00 Színes népi muzsika 20.50 „Egy régi nótát hoz Budáról át a szél..." PÉNTEK: 12.10 Tánc­zene 13.15 Szórakoztató zene 16.40 Magyar nóták 17.15 Szív küldi szívnek 18.15 Tánczene 19.00 Közvetítés az Erkel Szín­házból. Puccini: Bohémélet SZOMBAT: 12.10 Magyar nóták 13.00 Operarészletek 13.50 Ke­ringő ritmusban 16.10 Élőszó­val — muzsikával 18.45 Szív küldi szívnek 19.25 Nagy mes­terek muzsikájából 20.30 Szá­razon és vízen VASÁRNAP: 12.15 Jó ebédhez szól a nóta 13.00 Szív küldi szívnek 16.00 Tánczenekar 18.15 Dvoŕák: H- moll gordonkaverseny 20.20 Népdal-est. % Q TÖRÖK ELEMÉR: j forró uiniin Forró szívemben a vágy tüze éget, hogy üdvözletedre nyissam ki ajkam mondani forrót, mondani szépet fürge patakként csobogó dalban. Szeretném, hogyha száz kezem lenne, minden kezemben vérpiros rózsa, bennük most oly nagy örömöm telne rátok nevetve közétek szórva. 5 S míg az arcomra hajnali pírt fest % lángra lobbanó szép tüzek fénye, Ö szívem s az ifjú játékos jókedv 'A dalt fon ma Prága nagy ünnepére. í 2 Mintha az alkony hús karja lenne, g úgy borúi össze im húszezer kar Ö reggeli víg tarka menetbe, t hol húszezer szív is egyet akar. 2 Én most érzem még csak, most igazán e zendülö fényes ünnepnapon, j Ô milyen erős vagy te ifjú hazám > g — itt van e dalom im néked adom. g ; Legöregebb olvasónkról H a az Űj Ifjúságnak fiata­lok a barátai, abban sem­mi különös nincs. Sokkal érdekesebb a dolog, ha öregebb emberek barát­koznak a lappal és a végén annyira megszeretik, hogy nem is tudnának meglenni nélküle. Mert az újságolvasás szintén szenvedély s aki rákapott, nem könnyen hagy fel vele. Persze, nem azt kell kikövetkeztetnünk a fentebb elmondottakból, hogy öreg ä lap, tehát öreg az olva­sója is. Inkább azzal kell ma­gyaráznunk ezt a jelenséget, hogy az öregedő ember bizony­talan értelme szívesebben for­dul a fiatalok életével foglal­kozó híradások felé, mert ha ilyen korban valamit még saj­nálni lehet, az a fiatalságunk. Gondolkozzunk csak, mennyire megmarkolja a szívét a még élő öregjeinknek egy olyan tu­dósítás, amelyben a mai fiata­lok művelődési, ‘szórakozási, testnevelési lehetőségéről van szó. Én elhiszem, hogy a gyen­gébb idegzetűeknek könnyet présel a szeméből De elég legyen a bevezetőből, rátérek a tárgyra, ami miatt most ezt a cikket írom. Él vá­rosunkban egy nyolcvan esz­tendős polgár. Éppen tegnap ünnepelte magányosan, csen­deskén születésének ezt a szép­re kerekedett évfordulóját. Hogy honnan tudunk születés­napjáról? Hát a magyarázata ennek is egyszerű. Ez az öreg bácsi évek óta bejár hozzánk és mindig a hét második nap­ján, kedden délelőtt, amikor az újságot már megkaptuk a nyomdától. Ismeri lent a por­tás, ismerik fentebb az emele­teken, mert ha történetesen a lift nem működik, akkor nem sajnálja a lábát, megfáradt szí­vét, ha fújtatva s meg-meg állva is, de jelkapaszkodik a hatodik emeletre Hammel Bélu bácsi. Csodálkoznának ezekután, ha kijelentenénk, hogy nagyon szeretjük ezt a nyolcvan esz­tendős öregembert ? Aki talán már csak azért nem tud meg­halni, mert o fiatalok lapiát olva'ssa ... Higyjék el, úgy szá- montartjuk, mintha szerkesz­tőségünk munkatársa lenne, mintha örök időktől kezdve családtagnak számítana. Ami­kor először kopogtatott be a hivatalba, nem tudtuk hirtelen eldönteni, milyen ügye lehet ilyen koros embernek a fiata­lok lapjánál. Azonban mindjárt első bemutatkozásakor nagyon tapintatos volt, nem engedte meg, hogy töprengjünk jövete­lének az okán. Szerényen meg- biccentette fejét és azt mond­ta: — Kérem szépen, én nagyon szeretem a maguk lapját s kint a standokon nem tudom meg­szerezni ... Tudják, én már öreg vagyok, elszaladt felettem az idő, mire az újságárusokhoz érek, akár ne is mentem volna. A frissebbek, az ügyesebbek el is vitték. Sokat gondolkoztam, mi tévő legyek. Hogyan jussak, hozzá rendszeresen a laphoz. Míg végül úgy döntöttem, hogy felkeresem a szerkesztőséget. Lapért jöttem, ha nem harag­szanak . Kicsit reszketett a feje, a keze, amíg jövetelét megma­gyarázta és a szavak közé szo­rult szaggatott lélegzetvételek is magas koráról árulkodtak. De amikor mondókája végére ért, szinte egyszerre ugrottunk fel a helyünkről és egyiöl-egyig megszorítottuk legöregebb ol­vasónk kezét. És kilenc lapot adtunk a kezébe, mivel vala­mennyien kíváncsiak voltunk a vendégünkre. Persze, nem volt mohó s nem gyömöszölte mind a kilenc újságot a kabátja zse­bébe, hanem mosolyogva visz- szatette a nyolcat s csak egyet hagyott magánál. — Kém kell nekem kilenc — mondta. — Nekem csak egyre van szükségem, de arra az egy­re azután minden héten. Rend­ben ? Parolára nyújtotta a kezét és mi kilencen kapaszkodtunk be­le, kilencen mondtuk: — Igen. ál így történt az összeba- rátkozásank ezzel a vö­rösünkben öregemberrel, akit még egy kis eszme­cserére is leültettünk akkor. És ez nagyón jól esett neki. Mert amint később kiderült, egész életében mindig másokat szol­gált. Borotvált, borotvált, bo­rotvált ... ■ Azóta minden kedden kopog­tat, jön az újságért. Fiatalok­nak írjuk s ez a nyolcvanéves ember is olvassa. Éljen nagyon- nagyon sokáig! MÄCS JÖZSEF A háború már elcsitult, csak itt Prágában dúlt tovább, ezen a derült, meleg május napon. A hitleristák nem akarták harc nélkül megadni magukat. Az elővárosokban élet re-halálra folyt a küzdelem. Délről a szovjet hadsereg útját állta Pankrác, a város egyik negye­de, amelyet a német parancs­nokság erődrendszere alakított. Az alacsony dombok között, a buja zöldben nyomult előre a szovjet hadsereg. Páncélau­tók cirkáltak Pankrác utcáin. A szovjet hadseregnek az út mentén kellett nyomulnia fel a dombra. A sűrűn beépített te­rületeken heves utcai harcok dúltak. A föld remegett a, tűz- Őrségi ívvegek gránátjaitól, a nehéz bombáktól és aknáktól. A csípős füst lassan befedte az egész földet. A város fölött tiindöklött a május. Magasan Prága fölött lebegtek a tavasz illatai, vár­ták a pillanatot, amikor le­ereszkedhetnek a földre. Egységeink már elfoglalták a Jawa motorkerékpár üzemet, o pankráci börtönt és a többi kö- zelfekvö épületet. Egy sokemeletes épület előtt, amelynek a másik oldala a mélybe tekintett, sokáig fel­tartóztatta a szovjet hadsere­get. Az ellenség nagyon heve­sen védekezett. Segítették őkét a szomszédos házakból is. Az egész ellenséges védelmi rend­szerben ez az épület úgy lát­szik nagyon fontos pontot je­lentett. A közeli dombon egy kisebb szovjet egység ásta be magát parancsnokuk vezetésével. Az épület lerohanása eSztelenség lett volna, hiszen a golyózápor- - ban aligha jutott volna egyet­len' katona is messzebb öt ven lépésnél. De az épület másik oldalán egységeink sikeresen nyomultak előre. A füst és a lángtengerben látni lehetett, hogy a hitleristák hogy húzód­nak vissza lépésről lépésre, hogy adják fel egymás után a házakat, jobban mondva, hogy robbantják azokat fel egymás után. — Pár pillanat múlva köz­vetlen tüzeléssel végzünk az épülettel — mondta a parancs­nok, és kiköpte a szájába fröcs- csenö földet. A többiek csend­ben nézték hogyan vontatják a dombra a tüzérek az ágyúkat. A tüzérek bátran készülőd­tek a harcra, vártak a szignál­ra, hogy tüzelhessenek. Az egyik bokorban a közelükben akna robbant. A repeszek élé­sen víjjongvá szálltak el a ka­tonák feje fölött és ütödtek bele a száraz földbe. — Kár lenne meghalni pont a háború végén — gondolta a parancsnok és nézte hogy iilep- szik le az aknától felvert por. Aztán néven szólította a kato­náit. — Éltek mindannyian? — kérdezte. — Ancifer rosszul van — je­lentette egy rekedt hang. — A bokor mögé vittük. Ancifer egész a kurszki üt­GEORGIJ GULIA: Gyeidnek. kőzettől harcolt, tűzkeresztségen. maga elé képzelte a katona bágyadt szemét, amely nem le­het tudni miért, de egy kicsit mindig szomorú volt. — Mi van veled? — kérdez­te a parancsnok idegesen és arra gondolt, hogy Ancifer a háború utolsó pillanatában es­het el. — Nem látni... — Kúsz hozzá — parancsol­ta a tiszt. — Nem látok semmit, pa­rancsnok elvtárs, sötét borult a szememre. — Csak nem sebesültél meg te is? — kérdezte a parancs­nok. A parancsnok katonai iskola fiatal abszolvense volt, tanuló éveiben gyakran olvasta Bio­kat, szívesen játszott harmoni­káján, és énekelt. Szerelmese volt Novoszibirszknek. Apja irodalmat tanított a középis­kolában, édesanyja ápolónő volt a város egyik'kórházában. A parancsnoknak kitűnő érzéke volt az irodalomhoz, nagysze­rűen ki tudta fejezni művészi formában mindazt amit gon­dolt, érzett, és azt hitte, hogy talán egyszer n is költő lesz. Bátran harcolt, sőt egy kicsit ott esett át. a merészen is, ahogy irodalmár- A parancsnok hoz ülik, olyan emberhez, aki anyagot gyűjt műveihez. jövő irodalmi — Na, mi van ott ? — ’ kér­dezte haragosan a parancsnok. — Parancsnok elvtárs — je­lentette egy másik katona, — vérzik a szeme. Rögtön bekö­töm. A parancsnok minden figyel­mét a házra irányította, amely bevehetetlenül állt előttük. Biz­tos valami parancsnokság, gon­dolta. Tüzéreink néhányszor bele­lőttek az épületbe. Minden ol­dalról röpködtek a téglák, a kövek, az épület megingott, magasra csapott belőle a füst. — Kész — mondta csendesen a parancsnok és felkészült a rohamra. Ebben a pillanatban ellenséges géppuska szólalt meg a házból. A második emelet sa­rokhelyiségéből lőttek. A kato­nák megpróbáltak előre kúszni, de a golyók közvetlenül az or­ruk előtt verték a földet. A tü­zérek felkészültek ismét a lö­vésre, hogy megsemmisítsék az ellenséges géppuskát. Ebben a pillanatban valaki elkiáltotta magát a parancsnok mögött: — — Tüzet szüntess! A németek úgylátszik meg­adják magukat — gondolta. — Parancsnok elvtárs — szó­lalt meg a mellette fekvő kato­na — nézze ... A parancsnok felemelte fejét, abban a pilla­natban tettek ki az épület bal­konjára két gyereket. A sze­rencsétlenek remegve lapultak a falhoz. — Parancsnok elvtárs, hiszen ók ... — folytatta a katona felháborodva, az ellenség ra­vaszságán. — Időt akarnak nyerni, hogy megszökhessenek — mondta a parancsnok. — A gyerekek mö­gé bújnak... A gyerekeket észrevették azok is, akik jobbról támadták az épületet. A fegyverek elhall­gattak, csak az ellenséges gép­puska ugatott az épület abla­kából. A balkonra tuszkolt gye­rekek rémülten lapultak a fal­hoz, aztán megfogták egymás kezét és jobbra húzódtak. Olyan hat-hét évesek lehetlek. — Fiúk! — kiáltott a pa­rancsnok — kúszás előre. Ő el­sőnek indult. Az épület közelé­ben felugrottak és rohamra lendültek. Pár pillanat múlva már az épület falánál voltak. A gyerekek még mindig a balkonon álltak. Biztos szörnyű volt nézniük, hogyan rohannak egymás után a katonák az épü­lethez. Nem értették mi folyik körülöttük. Azt sem hallották, hogy az épületen belül elhall­gattak a fegyverek. Egy katonaruhás ember te­kintett ki a balkonra, egyike azoknak, akik elfoglalták az épületet. — Hej, ti — intett a gyere­kek jelé. A gyerekek félőén néztek a kormos, össze-vissza pörkölt katonára. Az mosolygott, és üres géppisztoly hüvelyeket adott a gyerekeknek. — Tegyétek el — mondta a katona. Aztán megfordult és feszesen vigyázzba kapta ma­gát a tiszt előtt. — Látja parancsnok elvtárs, mind a kelten élnek és egész­ségesek. A harc lassan elcsitult. A* emberek elöbújtak a pincékből, integettek felszabadítójuknak. (ford.: Sz. 1.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents