Új Ifjúság, 1960. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)
1960-06-14 / 24. szám
AzáI om XoFote Tavasz van. Szerelem kószál a szeleken. Meleget süt a nap a szemed ragyog így ilyen tüz-kékesen. Virágoznak a fák. irigyel a világ. Virágzik nézd a rét a tested bársonyát idézi a virág. VAJÄNYI BÉLA*: Madarak énekét hordja a szél felénk. S látod a láthatár kitágul fényesen az élet hej, de szép. Tavasz van. Szerelem. Tűz ég a szeméden, hányd le a szemedet megvakít ez a nagy lobogó szerelem. Képek Tornaiján jártamban csinos új épület hívta magára figyelmemet az egyik utcában. A ház kapuja felett névtábla állt a kővetkező felirattal: Mezőgazdasági technikum. Igen, erről az iskoláról már sokat hallottam, ugyanis ebben az épületben helyezték el Szlovákia egyedüli magyar nyelvű mezőgazdasági számviteli technikumát. Némi útbaigazítás után bekopogtattam az igazgatói szobába, ahol egy megnyerő arcú, harminc év körüli fiatalember fogadott, Podhora József, az iskola igazgatója. Miután helyet foglaltunk az igazgatói szobc vendégasztalának öblös foteljeiben, lassan megeredt a szó is, s Podhora elvtárs a jó pedagógus örömével mesélt erről a különleges iskoláról, amelyben szocialista mezőgazdaságunk leendő szakemberei tanulnak. — Ebben az iskolában — mondotta — elsősorban könyvelőket nevelünk az egységes földmű vesszövetkeze - tekbe, a gépállomásokra, valamint az állami gazdaságokba. A technikumot tulajdonkép pen két iskolából vonták össze: a kelet- szlovákiai Somodiból és a nyugat-szlovákiai Táltosról, tudniillik mindkét községben működött annak idején egy-egy mezőgazdasági iskola, amelyekből aztán 1958. szeptember elsején megalakítottuk a tornaijai mezőgazdasági számviteli technikumot. — Milyen tantárgyakat tanulnak ebben az iskolában? — érdeklődöm az igazgatótól. — Természetesen a mezőgazdasággal és a könyveléssel összefüggő tantárgyakat — mondja Podhora József, így: számvitelt, statisztikát, növénytermesztést, ezenkívül gépírást, gyorsírást, mezőgazdasági üzemek szervezését, gépesítést és így tovább. A fiatalok nemcsak elméleti tudást szereznek ebben az iskolában, de a gyakoratban is megtanulják mindazt, amire szükségük lesz kint az életben. Az iskola egyébként patronátust vállalt a tornaijai egységes földművesszövetkezet felett s mind a szervezésben, mind a mezőgazdasági munkákban segítségére vagyunk a szövetkezetnek. Természetesen ez a segítség kétoldalú, hiszen az iskola tanulói is sokat elsajátítanak a szövetkezetben. Akik kijárták a nyolcéves középiskolát vagy elvégezték a kétéves mezőgazdasági tanonciskolát, azok itt négy éven át továbbképezhetik magukat, és le is érettségiznek- Ezenkívül még fenntartunk kétéves mezőgazdasági továbbképző technikumot azok részére, akik már érettségiztek a 11 éves iskolában. Ezek már csak a szükséges szaktárgyakat tanulják. Az iskolának jelenleg 141 tanulója van, de sokkal több volna, ha a jelentkezőknek helyet tudtunk volna biztosítani. Sajnos, ez az iskola már kicsinynek bizonyul, hiszen jövőre megint bővülünk egy osztállyal és gondot okoz, hogyan biztosítunk számukra tantermet és internátust. Nagyon jó lenne, ha az illetékes felsőbb szervek idejében segíthetnének ezen a problémán, annál is inkább, mert mezőgazdaságunk tárt karokkal várja a jó szakembereket. Az iskola tanulói — mondotta végül Podho- ra elvtárs — főképpen parasztszülök gyermekei, akik természetesen nagyon közel állnak ehhez a szakmához és szívesen tanulnak. Az iskola két osztályának végzett tanulói a múlt esztendőben már el is helyezkedtek az egységes földműves- szövetkezetekben. Ezekkel a növendékekkel továbbra is kapcsolatot tartunk és örömmel mondhatjuk, hogy valamennyien jól megállják a helyüket szövetkezeteinkben. DÉNES GYÖRGY Mint tűnt századok zajló mély vizén Zktonyra futott öreg luxus hajó Ügy maradt ott ez az ócska konflis, Mogorva gazdával s keshedten a ló. Kiszolgált kocsi bevont bőrernyővel, Gumival vasalt rozoga kerekek, A bakon pipázva mogorva arccal: Krokkai bácsi, az öreg fiákeres. Végig hajt csak úgy „blindre“ a városon és a régi „Schalkház“ előtt mindig megáll. Ugyan minek! Talán volt Anna-bálok Kocsikázni vágyó hölgyeire vár. II. Félig kész vörös téglafal tetején Macska ügyességgel munkások járnak, Arcukon a mész fehér himlő pettyei, Apró tanúi a friss vakolásnak. A falak tövében szöszke lány áll bámulva s a fiú melléje lép, Összenéznek boldogan, reménykedőn És szerényen megfogják egymás kezét. — Itt lesz a szekrény — mutatja a fiú. — Nem igaz. Itt lesz, én így akarom — Feleli a lány és rózsás kacsóival Vonalat húz a vakolatlan falon. Majd pirulva lehajtja szöszke fejét Szíve táján forrón átsuhan a vér, összenéznek, milyen boldogok És az ajkuk csendben összeér. III. Kél a nap a kékes Kárpátok felett És a városon tompán elomlik a fény, A foszló köd rongya mintákat hímez A kirakatok párás ablaküvegén. Rolló gördül, lustán nyílik sok kapu, S a csendes utcára reggeli zaj szakad. Villamos csenget, gyársziréna szól És vonat füttyent valahol Téhány alatt. *) Huszonhárom éves, téket vgrse. most lát először nyomdafesBARTÓK BELA szlovák nópdalgyűjtomónyo B artók Béla fogékony fiatal éveit az emberélet útjának feléig, valójában három nép között töltötte: a magyar, a román és a szlovák nép között. A magyar alvak zenéjének kutatásához 1906- ól a szlovák, 1909-től a román nép- lalok gyűjtése járult: olyan időkben, imikor e népek kultúrája még jól irizhette sajátos, külön arculatát. Az slső világháború utolsó éveiben Bárók magyar, román és szlovák gyűjtése meghaladta a tízezer dallamot, íz szinte hihetetlen mennyiség, ha íem ismernők brilliáns gyakorlatát: ílőfordult, hogy 24 óra alatt több nint száz dallamot gyűjtött, ha em- Derére akadt, akitől mindezt felje- jyezhette. Ehhez a nagyszerű anyag- íoz még távoli kutatóutak anyaga is járult (az észak-afrikai arab gyűjtés 1913-ban és az anatóliai török gyűjtés 1936-ban), végül — életútja alkonyán — az a rendszerező munka, amelyet a szerb-horvát hősi énekekkel végzett emigrációja éveiben. Ez utóbbi halála után meg is jelent, de nem így a többi, egész életét betöltő gyűjtő és rendszerező munkája. Magyar, román, szlovák, arab és török gyűjtése egészében mindmáig kiadatlan: a magyar és román anyagból csupán egyes részletek láttak napvilágot. Ami a magyart illeti, 1924-ben megjelent nagy jelentőségű kiadványában is: gyűjtéséből — 2721 magyar népdalból — csupán néhány száz minta található. A román gyűjteményből pedig három önálló rész került nyilvánosságra: a bihari dallamok Bukarestben (1913), a márarna- rosi dallamok Münchenben (1923) és a karácsonyi dallamok Bécsben (1935), Bartók saját költségén. Szlovák népdalgyűjtése azonban mindmáig kiadatlan maradt. A több mint 2600 dallamot tartalmazó anyag és Bartók rendszerező munkája, tanulmánya — mindmáig hozzáférhetetlen volt. Ezért kell rendkívüli figyelmet szentelni annak a ténynek, hogy e hatalmas — három kötetre osztott — munka első kötete Csehszlovákiában megjelent. Mindazok, akik ismerik a Bartók szlovák népdalgyűjteményének kiadása körüli problémákat, most megkönnyebbülten lélegeznek fel: végre megjelent a nagy munka első testes kötete Slovenské ľudové piesne címmel, Alica Elscheková, Oskar Elschek és Josef Kresánek szerkesztői gondozásában, Oskar Elschek kitűnő, sokoldalú, elmélyült és érdekes bevezető tanulmányával. A kötet mintegy 800 dallamot, több mint 1200 szöveget, variánst és variánsadatot tartalmaz és nem utolsó sorban Bartók súlyos — eddig hozzáférhetetlen — előszavát, magyarázatait a gyűjteményhez. Ez az előszó szlovák és német nyelven kívül magyar, orosz, angol és francia nyelvű bő tartalmi összegezésben is olvasható. A gondos szerkesztés munkájáért főként Oskar El- scheket illeti kivételes dicséret — érthető, hogy a Szlovák Tudományos Akadémia ezt a munkát az egyik legtehetségesebb és legelhlvatottabb fiatal szlovák zenetudósra bízta, aki felelősségérzettől áthatott munkatársaival a legjobb munkát végezhette, örvendetes, hogy Bartók hányatott műve most végre megfelelő kezekbe került, amelyek a mű közzétételének igényes feladatát Bartók szelleméhez méltó módon oldják meg. A legnagyobb meglepetés a teljes szlovák gyűjtemény daliamainak száma, ahogy ez most már az első kötet anyagából és tabelláiból kiviláglik. Csaknem negyedfélezer (számszerint 3409) dallamról van szó, noha eddig 2600 vagy ennél valamivel több dallamról volt tudomásunk. Az eltérés onnan adódik, hogy Bartók sok dallamot csupán variánsnak tüntet fel és ezeknek a dallamoknak csak eltérő hangjait jelöli, a kötetben leírt teljes dallamok száma tehát kisebb. A rendszerezett 3409 dallamból ugyan 113 Kodálytól, 73 pedig Baníktól való, de így is helyesen állapítják meg a szlovák folklóristák, hogy Bartók 3223 szlovák népdal helyszíni feljegyzése mellett ugyanezen a módon csupán 2721 magyar népdalt jegyzett fel! Elschek nagyon nyomatékosan utal előszavában arra, hogy Bartók jelentősége a szlovák művelődést illetően nemcsak tudományos folklorisztikai munkásságából áll, hanem a szlovák népzenének kompozícióira tett hatásából is. szlovák zenetudomány Bartók e munkájának megkezdett és remélhetőleg hamarosan elkészülő kiadásával szép példáját adta annak, hogy mennyire áthatja a nemzetköziség gondolata és a Bartók géniusza iránt érzett őszinte tisztelet és hála. Elmondhatjuk, hogy ezzel a kötettel szlovák barátaink — a Bartók hármas zenei anyanyelvűségének területén halála óta megjelent első rendkívüli jelentőségű kötettel — igen nagy szolgálatot tettek a magyar Bartók-kutatásnak és ezért a tettükért a haladó zenei közvélemény elismerését világviszonylatban is meg kell kapniuk. DEMÉNY JÁNOS il azt követelték, hogy mindenkinek kivétel nélkül adják meg a művelődésre való jogot és alkalmat. Érdekes betekinteni Komens- ký, Bél Mátyás, Samuel Tešedik, Daniel Lehocky eredeti kiadású könyveibe. A 18. században Ján művészetére valóban megtanította, az messze vidéken híres lett. Ján Kollár írja emlékirataiban: A tanító kötelességéhez tartozott a harangozás, a zivatar elleni éneklés, és az ostyák szétküldése. Aki meg az első köztársaság Idején járt Bratislavában a Klarisza utcai egykori kolostor épületben elhelyezett egyetemi könyvtárban, és visszaemlékezik a sötét, dohos szagú olvasótermekre és a barátságtalan szürke folyosókra, az nehezen ismer rá a mai korszerűen átalakított és ízlésesen berendezett könyvtári termekre. A Klarisza utcai könyvtár helyiségeiben most a Pedagógiai Könyvtár nyert elhelyezést és e napokban rögtön a megnyitásnál A tanító egykor és ma címen érdekes kiállítással hívta fel a nagyközönség figyelmét. A kiállított dokumentumok, könyvek, kultúrtörténeti érdekességek nyomán a látogató megismerkedik azzal az úttal, amelyet a tanító a társadalmi fejlődés göröngyös útján a mai korszerű általános iskoláig megtett. A kiállítási anyag bizonyítékul szolgál arra, hogy az iskola a feudális rendben csakis az uralkodó rendszert szolgálta és a művelődés csakis a nemesség számára állt nyitva. Szinte nehéz elképzelni, milyen nyomorúságos viszonyok között sajátította el, különösen a falusi ifjúság az elemi ismereteket. Milyen nehéz harcot folytattak a 16. században élő nagynevű pedagógusaink, akik az európai haladó gondolkodókkal karöltve beberim például színesen leírja, hogy szülőfalujában Veličnán az iskola a falusi börtönben volt elhelyezve. Michal Bodicky pedig úgy festi le a tantermet, hogy az egyúttal a tanító lakása is volt és a tanító még a vargamesterséget is űzte. Ilyenek voltak a viszonyok száz évvel ezelőtt! Az iskolai helyiségek nyomorúságos állapotával szorosan összefüggött a tanítók megalázó helyzete is. Valamivel jobban voltak felszerelve a városi latin iskolák, ahol az volt a cél, hogy a politikai hatalom az egyház és a nemesség nyelvét tanítsák. Ezekben az iskolákban az úgynevezett mendi- kus-rendszer uralkodott, ami azt jelenti, hogy a tanulók alamizsnákból éltek, a templomokban és a temetéseken énekeltek. Házról házra élelmiszert gyűjtöttek és aztán a kántorral és a rektorral közösen felosztották az adományokat. Az első iskolatörvény 1777-ben jelent meg, ekkor vette át az állam az iskolákról való gondoskodást. A vallási és erkölcsi nevelés képezte az alapot. A monarchia és az uralkodó osztály iránti tiszteletre tanított az iskola. Az iskolahálózat nehezen épült ki, évtizedeken keresztül elhanyagolták az iskolaépületek karbantartását. Az a tanító, aki növendékeit az írás és olvasás A sok szakértelemmel és ízléssel összeállított kiállítási anyag áttekintést nyújt hazánk történetéről és sok kultúrtörténeti ismerettel bővíti az érdeklődők tudását. Nehéz időkön ment keresztül a pedagógus, a legújabb időkben is igen rossz anyagi körülmények között nem volt meg a lehetősége ahhoz, hogy fejlődjön, és valóban kibontakoztassa a gyermekek testi és lelki adottságait. A tanító csak a szocialista társadalmi rendben jutott el igazi hivatásához, amikor korszerűen felszerelt iskolaépületekben minden lehetősége megvan rá, hogy a szovjet pedagógia tapasztalatait felhasználva új típusú szabad embereket neveljen. A pedagógiai könyvtár a jövőben majd még jobban segíti a pedagógusok munkáját és elsősorban az iskolai könyvtárak megszervezésében nyújt segítséget. A könyvtárban dolgozó szakemberek kollektívája még ebben az évben segédkönyvet ad ki és típus-katalógusokat dolgoz ki a különböző fokozatú iskolák számára. Többek között kiadja a magyar nyelven megjelent pedagógiai irodalom bibliográfiáját is, amely a látogatók rendelkezésére áll. A bibliográfiai híradási szolgálat tárgykörök szerint készségesen összeállítja a legújabb irodalom jegyzékét és azt vidékre is beküldi. A könyvtár segítséget kíván nyújtani a távhallgatók számára is és főleg a pedagógusok számára vidékre is küld könyveket. A könyvtár lelkes kollektíváját Blüh Irén igazgató, az ismert régi kommunista harcos vezetj, aki kiváló szervezőképességét és sokoldalú tudását a jövőben majd mint képviselő is értékesíti. M. M. KARINTHY FRIGYES: A lógó bajszú, egyenruhás férfi előbb rákiabált, aztán alaposan megrázta az alvót. — Hé! Keljen fel! Az alvó megfordult. Haja ku- száltan és csapzottan lengedezett, szinte csikorgott összeszorított foga, ajka legörbült, arckifejezése nem emberi irtózatbán vonaglott. Verejték csurgott a homlokáról. Hiába, mégis fel kellett kelteni. Még egyszer megrázta. — Na, gyerünk! Az alvó még csukott szemmel felemelte fejét. Szívdermesz- tően rémült kiáltás szakadt ki a torkából, a lógó bajszú férfi összeborzongott, hideg szaladt végig a hátán, kicsit hátrált is önkénytelenül. — Ne... em!... Ne... em! ...Vigyék el!... Nem kell!... Elféle szavak töredeztek az ébredőből, a fehér tajtékkal együtt, ami a szája szélén előbugyborékolt. Most kinyitotta a szemét, aminek fehérjét vér- aláfutás színezte. Révetegen nézett körül. — Jaj... Mi az? A lógó bajszú torkát köszörülte. Kellemetlen feladat, most először érezte, hogy mégis kellemetlen foglalkozást választott. Igyekezett megemberelni magát. — Nana... szedje magát össze ... hat óra van. Az ébredő most felült, körülnézett a szűk helyiségben. Mindkét kezével megkapaszkodott az ágy külső léceiben. A lógó bajszú megint hátrált, még rosszabbat várva á rossz kezdet után. De aztán csodálkozva megnyugodott, látván, hogy az ébredő magához tért, átsimltja homlokát, nagyot sóhajt, mintegy megkönnyebbülve, még valami mosolyféle is végigvillan verejtékes homlokán. — Marci bácsi... drága Marci bácsi... jó reggelt, Marci bácsi... — Jó reggelt — dörmögött lesütött szemmel Marci bácsi, nem sok meggyőződéssel. . A másik élénken kihúzta a derekát, letette kétlábát a földre. — Mindjárt, mindjárt — mondta frissen, és megdörgölte a szemét, hogy végleg is visz- szazökkenjen az ébrenlétbe... aztán begombolta zubbonyát, egy ugrással talpra állt. — Már hat óra? Marci bácsi zavartan köhögött. — Fél hétkor lesz, ugye? Marci bácsi morgott valamit. — Készen vagyok. Felkelt már a pap? — Odakünt vár a folyosón ... Ahogy kifelé mentek az ajtón, a halálra ítélt viszzafor- dult, meleg mosollyal: — Marci bácsi... még csak azt akarom mondani... nem is tudja, milyen hálás vagyok, hogy felébresztett... Fene egye meg, rémeset álmodtam éppen ... Na, hol az a tisztelendő úr.
