Új Ifjúság, 1960. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)

1960-05-10 / 19. szám

A választók megismerked­nek a képvise­lő-jelöltekkel. Prágában május 2-án több he­lyen nyilvános gyűlést tartot­tak, ahol a vá­lasztók megis­merkedhettek a képviselő-jelöl­tekkel. A várost könyvtár kis­termében a 28— 35-as választási körzet jelöltjei mutatkoztak be. A jelenlevő vá­lasztók jóvá­hagyták a kép­viselők jelölé­sét. Az elmúlt hét legfontosabb külpolitikai eseménye Hruscsov elvtárs nagyjelentőségű miniszterelnöki beszámolója volt, me­lyet a Legfelső Szovjet plenáris Ülésén mondott el. Beszédé­ben többek között foglalkozott azokkal a történelmi jelentő­ségű intézkedésekkel, melyeket a szovjet kormány a nép élet- színvonalának emelésére eszközöl. A Szovjetunió ugyanis az első ország, ahol a dolgozók minden adóját eltörlik. Ilyen intézkedést csakis fejlett szocialista állam foganatosíthat, és sohasem képzelhető el a kapitalizmusban, ahol az adók képe­zik az állam gazdasági alapját. Adók nélkül egyetlen burzsoá állam sem tud meglenni, mivel az összes termelőeszközök a tőkések kezében vannak, és ezek hasznuk érdekében az ál­lam terheit a dolgozókra hárítják. Ellenkezőleg, a Szovjet­unióban, épp az a tény, hogy a termelőeszközök társadalmi tulajdonban vannak, tette lehetővé, az életszínvonal növelését és most, az adók teljes eltörlését is. Ezen intézkedés lehe­tővé teszi, hogy 1966-ig a munkások és alkalmazottak jöve­delme kb. évi 74 milliárd rubellel emelkedjék. Ezeken az in­tézkedéseken kívül a Szovjetunióban még ebben az évben áttérnek mindenütt a csökkentett munkaidő bevezetésére. fttifiül A televízió valamennyi mun­katársának legfontosabb és leghalaszthatatlanabb feladata — új eljárások, formák szünte­len keresése. A keresés azon­ban ne elszigetelten, ne özönvíz előtti módszerekkel történjék. Tanulmányozzák az eddig szer­zet hasznos tapasztalatokat, amiknek segítségével nemcsak gyakorlati, de alapvető elméleti elveket is fel lehet állítani ezen az új, bonyolult munkate­rületen. Itt van például egy elvi kér­dés, amit komolyan, alkotó mó­don meg kell vitatni. Mi a tele­vízió sajátossága? Mindenek- I előtt az, hogy amit állandóan Istambulban április 28-án nagy­méretű államellenes tünteté­sekre került sor, amelyeken több mint ötezer diák vett részt. A tüntetők Menderes reakciós miniszterelnök lemondását kö­vetelték. A tüntetők közé erő­sen felszerelt katonai egysége­ket, tankokat és rendőröket küldtek. Képünkön az istambuli egyetem épülete előtt felállí­tott tankokat látjuk. lllllllilllii szem előtt kell tartani: a otthonukban, meghitt környe­zetben ülnek a készülék előtt. Ez pedig azt jelenti, hogy a szerzőknek, a rendezőknek 'és az előadóművészeknek tuda­tában kell lenniük: a televízió­ban nincs helye a dagályos be­szédnek. Ki kell dobni a szó­halmozókat, meg kell találni az egyedüli helyes és fontos gon­dolatot, intonációt, amely nél­kül nem folytathatnak nyílt, közvetlen beszélgetést a nézők­kel. DÉLKOREA A mai dél-kóreai események már régen előre vetették árnyé­kukat. Li-Szin-Man (vagy ahogy nyugaton nevezik: Sig-Man-Ri) helyzete a március 15-i válasz­tások óta nem volt kedélyesnek nevezhető. A választási csalások­ul akkoriban csak ő és legbizal­masabb környezete tudott, és azonkívül persze az amerikai megszálló hatóságok, akik benne látták megbízható „szövetsége­süket". Dacára ennek nemigen lehet állítani, hogy ezt a szövet­ségesüket a néppel szembeni nehéz pozíciójában megfelelő­képpen támogatták volna. Nem tudjuk, milyen kifürkészhetetlen okok vezették őket eme politi­kájukban, azonban tény az, hogy túlkapásaiknak se szeri se száma. Közvetlenül a választások előtt is olyan incidens játszódott le, amely dacára a szavazatokkal történt visszaéléseknek, könnyen már akkor végzetessé válhatott volna Li-Szin-Manra nézve. Az amerikai csapatok ottlété és a fojtó munkanélküliség magával hozta, hogy szerte az országban mértéktelenül felburjánzott a prostitúció és ez természetesen a katonai táborokat sem kerülte el. Egy alkalommal azonban va­lamelyik századparancsnok két, a táborban „tettenért" prosti­tuáltat lefogatott, hajukat ko­paszra nyíratta és a két szeren­csétlent a táborból világ csúfjára kidobatta. Nem véletlenül vá­lasztotta ezt a büntetést. A ko- paszra-nyirással ősrégi kóreai hagyományok szerint a hűtlen asszonyokat sújtották és ezt a büntetést még ma is úgy te­kintik, mint a legmegalázóbb és legszégyenteijesebb dolgot, ami nőt csak érhet. Árribár prostitu­áltakról volt szó, mégis az ame­rikaiknak ez a gyalázatos eljárá­sa a nép körében mély megbot­ránkozást keltett és ennek nyo­mása alatt a kormány, hogy a látszatot megőrizze, az ameri­kai főparancsnokhoz „tiltakozó" jegyzéket intézett. A parancsnok sajnálkozó válaszában nagyke­gyesen be'smerte, hogy az inci­dens valamelyik alantas tiszt túlbuzgóságára vezethető vissza és „biztosította“ a kormányt, hogy ez nem fog megismétlődni, Ez az epizód jellemző arra a megalázó szerepre, melyet a dél-koreai kormány kénytelen játszani a megszálló hatóságok­kal szemben, ha csak látszatra is meg akarja óvni a szuvereni­tás illúzióját, A megszállás most már 15 év óta tart és ez alatt az idő alatt fokozatosan már 7 mil­lióra emelkedett a munkanélkü­liek száma, ami egyenlő az ország lakosságának 28%-val. A gyárak 75°/o-a egyáltalán nem, vagy pedig csak leszállított mun­kaidővel dolgozik, a bérek pedig még 45%-ban sem fedezik a dolgozók minimális életszükség­leteit. Az amerikai gabona be- özönlése dumping-árak mellett és a magas adók pusztulásra ítélték. Dél-Koreának azt a ré­szét, melyet valamikor az ország éléskamrájának neveztek. Ilyen siralmas a helyzet Dél- Koreában. De hogyan állufik a 38. széles­ségi foktól északra? A legmeg­bízhatóbb választ erre a kérdésre a Tobolszk nevű szovjet teher­szállító-hajó adja meg, amely most már hétről-hétre ezernyi délkoreait hoz Japán északi partjairól Észak-Koreába. Olyan koreaiakról van szó, akik egy vagy több nemzedék óta vándo­roltak ki Dél-Koreából és Japán­ban telepedtek le. Hogy mégis nem szűkebb hazájukba, hanem Korea északi részébe kívánkoz­nak, azon nem kel! csodálkoz­nunk, hiszen ottmaradt rokonaik és barátaik révén tudomást sze­reztek az ott uralkodó nyomorú­ságról. Mind nagyobb számban szállnak partra Észak-Koreában, ahol minden a szocializmus épí­tésének jegyében folyik és ahol az egész.-gazdasági élet a hábo­rús pusztítások után újra éledve, soha nem látott lendülettel tör a magasba. Persze Li-Szin-Man nem ma­radt tétlen. Először diplomáciai úton igyekezett Japánt rábírni az észak-koreai kormánnyal kö­tött megállapodás felbontására. Amikor ezzel kudarcot vallott, rágalmazásokkal igyekezett a visszatérők körében rossz han­gulatot kelteni. Szerinte a Piong- jangi kormány csak olcsó mun­kaerőket akar szerezni.' De ezek­nek a hazugságoknak is csak rövid élete volt és éppen japán újságírók rántották le róluk a leplet. Magán a Tobolszk hajón kísérték el az emigránsokat új hazájukba, ahol tanúi voltak an­nak a szeretetteljes fogadtatás­nak, amelyben az észak-koreaiak részesítették testvéreiket. Az újságírók elkísérték volt honfi­társaikat'új, ragyogó tisztaságú lakásaikba és meggyőződtek ar­ról is, milyen gyors ütemben történik új munkahelyeikre való beosztásuk. Az angol ECONOMIST című újság tőkiói levelezője a szocia­lista Koreába irányuló visszate­lepítésről úgy ír, mint a legjel­legzetesebb tüneményről, amely a Távol-Keleten a két politikai rendszer közötti versenyben le­játszódik és jelentésében hozzá­fűzi, hogy bizony Li-Szin-Man és az amerikaiak tekintélye eb­ben a „hidegháborúban“ súlyos vereséget szenvedett. Nem kétséges, hogy a vissza­telepítési akció lényeges befo­lyással volt a dél-korea> forra­dalmi megmozdulás ütemére, amelynek most már nem fog lehetni megállást parancsolni. A délkoreai nép felocsúdott tes- pedéséből és kezdi látni, melyik oldalon vannak igazi barátai. Ro. Iskolák figyelmébe A bratislavai XI. éves Ma­gyartannyelvű Középiskola szülői tanácsa valamint CSISZ- és pionírszervezete válaszolva a CSKP KB in­gyenes iskolakönyv és tan­szerszolgáltatásáról hozott határozatára, felhívással fordul Csehszlovákia összes magyartannyelvű iskoláihoz. A felhívásból kiemeljük eze­ket a pontokat: 1. a tankönyvekkel való könnyebb és olcsóbb ellátás érdekében minden szülő il­letve tanuló ajánlja fel használt tankönyvét az is­kolának, hogy szeptember 1-én a helyükre lépő tanu­lók vehessék azt át, illetve minden tanulónak biztosítva legyen tankönyve. 2. E cél biztosítása érde­kében a szülői tanács győz­ze meg a szülőket a tan­könyv átadásával, a CSISZ- és pionírszervezet pedig in­dítson versenyt az osztályok között, hogy melyik osztály éri el elsőként a tankönyvek 100 százalékos felajánlását. A versenyt 1960. június 15-ig értékelje az iskola pártszervezete, szülői taná­csa és a CSISZ vezetősége. 3. A tankönyvet átadó ta­nulók helyezzenek el levelet^, leadott tankönyvükben és abban kérjék meg kisebb pajtásukat — akié majd a könyv lesz — hogy tanuljon jól, vigyázzon a könyvre — mert a köz vagyona, s ígér­jék meg, hogy segítik paj­tásukat a könyv tananyagá­nak lehető legtökéletesebb elsajátításában. 4. Indítsanak versenyt az osztályok között és az osz­tályokon belül a tanulók kö­zött, a legtisztább és leg­rendesebb tankönyvért, a tanszerek megkíméléséért, mert ezáltal milliókat taka­rítunk meg, de ami ennél is sokkal több és pénzben nem mérhető — a közvagyon megbecsülésére neveljük a tanulókat. 5. Emeljék a pedagógiai munka színvonalát, fokozzák a szülői tanács nevelő ha­tását, tegyék aktívabbá a CSISZ- és pionírszervezetek életét, hogy jobb legyen a tanulmányi előmenetel, a magaviselet és öntudatosabb a fegyelem. Franciaországban újabb háborúellenes tüntetési módszereket érvényesítenek. „Az erőszak ellenes akció“-mozgalomhoz fő­ként az egyetemi és egyházi körök csatlakoztak, csendes tüntetéseket szerveznek. Levél egy spanyol börtönből Nemrégiben a Weltjugend című újság szerkesztőségébe levél érkezett Spanyolor­szágból. A levél írója Marcos Ana spanyol költő, aki most harminc éves és már húsz éve Franco fasiszta börtö­nének foglya. Először halálra ítélték, majd a halálbünte­tést megváltoztatták hatvan év fegvházra. Marcos Ana megrázó sza­vakkal ecseteli a fasiszta börtönökben sínylődő spa­nyol politikai foglyok sorsát. A spanyol politikai foglyok olyan emberek, akiket élve temettek el Spanyolország kőbörtöneiben. Majdnem le­hetetlen felvenni velük a kapcsolatot. A barátok mégis megtalálják az utat a poli­tikai foglyokhoz, s a foglyok érzik, hogy nem felejtették el őket. Marcos Ana ezekkel a szavakkal fordul a Welt- jugend című lap szerkesztő­ségéhez: „A földalatti bör­tön sötétjében érezzük kéz- szorítástokat, halljuk re­ményt gerjesztő szavaitokat. Néhány hónappal ezelőtt a Weltjugend című lap egy száma került kezembe. Mennyire meglepődtem, ami­kor néhány versemet láttam ebben a számban. Csoda tör­tént. Szerény szavaim áttör­ték a börtön falait és meg­találták az utat a szabad­ságba, megtalálták az utat hozzátok. Legtöbbünket már kora ifjúságunkban bebör­tönöztek. Most már őszül a hajunk. El sem tudjátok képzelni, mi mindenen men­tünk keresztül azóta. Ami­kor halálra ítéltek (s két­szer ítéltek halálra) ezer és ezer fiatalember halálát él­tem át. Amikor a cellákból a vesztőhelyre vitték őket, ezt kiáltották: A szabadság legyőzhetetlen. Még most Is hallom büszke dalaikat, amelyeket akkor énekeltek, amikor a reggeli szürkület­ben elhurcolták őket. Soka­kat közülünk kivégeztek, sokan az éhség és a beteg­ségek áldozatai lettek. Meg­halt már Miguel Hernandes barátunk, kiváló spanyol költő. Az alicantei fegyház- ban fejezte be életét. A spa­nyol börtönökben két nem­zedék fiait találhatjuk meg. A köztársaság védelmezőit és az új nemzedék képvise­lőit, akik úgy, mint mi a múltban, ma a fiatalság jogaiért és szabadságáért harcolnak ...“ Marcos Ana ezekkel a szavakkal fejezi be levelét: „Érzem, hogy nem hagytatok el bennünket. Üdvözletemet küldöm mind­nyájatoknak. ölel benneteket az „örök fogoly“, aki szilár­dan hiszi: Eljön a nap, ami­kor bilincsei lehullanak“. (hős) 323035 23C ÁRT FELIDÉZNI A... Most, amikor országszerte a választásokra készülünk, nem árt, ha felidézzük a múltat, azokat az időket, amikor még harcolni kellett a választó­jogért. Ma már szinte hihetet­lenül hangzik, pedig tény és való, hogy az 1869-es évben a pozsonyi munkások voltak azok, akik a régi Osztrák Ma­gyar Monarchia területén álta­lános választójogot követeltek. Kinek volt választójoga abban az időben? Mindenekelőtt az ■arisztokratáknak, tanult embe­reknek, továbbá a királyi és szabad városokban élő olyan polgároknak, akik legalább há­romszáz arany összegű vagyon­nal rendelkeztek. A falvakban csakis az választhatott, akinek Vi-ed teleknyi földje vagypedig ennek megfelelő értékű egyéb vagyona volt. Tehát legalább 300 arany évi tiszta jövedelem­mel rendelkezett. Iparos csak akkor választhatott, ha legalább egy segéddel dolgozott. Kizá­rólag csak a férfiak választhat­tak, a választók alsó korhatára 20 év volt. Választható minden 24-ik életévét betöltött férfi NEM volt, aki az említett vagyoni feltételek mellett tökéletesen bírta a magyar nyelvet. Az ilyen választójog szerint a munkásosztály, valamint a kis- és középparasztság sohasem juthatott be a parlamentbe, és a megyei, valamint a községi közigazgatási szervekbe. A par­lament az arisztokrácia, a nagytőke és az egyházi hierar­chia kiváltságos helye volt. Az országgyűlés legfőbb támaszai •a megyei képviseletek voltak, ezek pedig a legnagyobb adó­fizetőkből az úgynevezett viri­listákból álltak. A vármegye- házból dirigálták a községi és parlamenti választásokat. A vá­lasztási képviseleteket és man­dátumokat úgy osztották a je­löltek között, mint a trafikokat és a korcsma engedélyeket. Egy képviselői mandátum elérésé­hez szükséges választók és szavazatok száma vidékenként változott. Néha száz kilométer távolságból is jöttek össze a választók. Scotus Viator angol történész többek között így festi le a verbói járásban 1906-ban le­játszódott választási jelenetet: „A kormánypárti jelölt megvá­lasztása érdekében nem riadtak vissza a legocsmányabb eszkö­zöktől sem. A választás nyilvá­nos volt. Felszólították tehát a parasztot mondja meg kire szavaz“. Gyula Markovics — mondta a paraszt — Gyula? Nincsen Gyula nevű jelöltünk felelte a választási hivatalnok. Álljon odébb. És a szerencsét­len választó, aki Markovics Gyula helyett Gyula Markovi- csot mondott, elvesztette sza­vazatát. Mások hasonló hibát követtek el, saját nevük bedik- tálásánál és máris távozni kényszerültek. Amikor megál­lapították, hogy a kormánypárti jelölt ügye reménytelennek lát­szik, akkor néhány felbérelt alak sietett a bizottság segítsé­gére. Ezek behatoltak a válasz­tási helyiségbe, leverték az égő lámpát, és a sötétség leple alatt széjjeltépték a választási fel­jegyzéseket. Úgyhogy a válasz­tást meg kellett semmisíteni. Két héttel később új választást Írtak ki. Több mint 1200 kato­nát és 100 csendőrt vezényeltek ki a rend.fenntartására. A kor­tesek több mint 150 parasztot úgy ckaotak be, hogy álöltözetű hamis bizottság elé vezették őket. A valódi bizottság elnöke pedig nem engedte meg, hogy újból szavazzanak. Szóval így festettek a válasz­tások az Osztrák Magyar Mo­narchia ideje alatt. Katonai és csendőrezredek segédkeztek a választásoknál, az ellenzéki je­lölteket erőszakkal távolították el a faluból, nagyban folyt a szavazók nyilvános megvesz­tegetése — a leitatása. A gu­lyás és a cigány fontos szere­pet töltött be. A választások sokszor halottakkal, sebesül­tekkel, bebörtönzésekkel, bír­ságokkal és büntetésekkel vég­ződtek. Azok, akik kiszolgálták az űri rendszert, mindig örömmel fogadták a választás hírét. Fu­varokért, zászlókért és jelvé­nyekért, korteskedésért bőven hullott a pénz. A ; korteskedés abból állt, hogy fenyegetések-, kel, hazugságokkal, előnyök Ígérgetésével iparkodtak vá­lasztókat szerezni pártjuk szá­mára. ígérgettek fűt, fát, pro­tekciót. Rémhíreket terjesztet­tek és úton-útfélen üldözték a választókat. Az általános választójogért folyó harc 1912 májusában érte el tetőfokát, amikor Budapes­ten a munkások általános sztrájkba törtek ki és véres áldozatokra került a sor. Ennek ellenére a kormány új válasz­tójogi javaslatot terjesztett elő, amely szerint középiskolai végzettséggel rendelkező fér­fiak 24 éves kortól lettek volna választásra jogosultak, míg a többi férfiak csak 30 éves kor­tól. De csak akkor, ha úgyne­vezett műveltségi bizonylatot tudtak felmutatni, továbbá azok, akiknek legalább nyolc hold földjük volt, vagy húsz korona egyenes adót fizettek. A munkásoknak olyan bizony­latot kellett felmutatni, mely szerint három éve egy munka­adónál dolgozik. Az írni és ol­vasni nem tudó személy csak akkor választhatott, ha lega­lább 16 hold földje volt, vagy 40 korona egyenes adót fize­tett. Az általános választójogért folyó harcban a proletériátus vezetett. Ez a harc volt az első világháború befejezéséig a párt forradalmi tevékenységének egyik célja. Hogy milyenek voltak a vá­lasztások az első Csehszlovák Köztársaság ideje alatt, arról majd a következő számunkban írunk. -m-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents