Új Ifjúság, 1959. július-december (8. évfolyam, 27-52. szám)

1959-09-01 / 35. szám

n hí ü Ku-Klux-Klon-rn? Még kora reggel van, de a GUM, a nagyáruház felől már meg­indult az emberek áradata. „Kultúra-betegség" A „hosszú fiúk“ néhány évti­zeddel ezelőtt még feltűnést keltettek — manapság már ter­mészetesnek vesszük, hogy a fiatalok jő néhány centiméter­rel magasabbak szüleiknél. Bio­lógusok, orvosok, pszichológu­sok e jelenséget „szomatikus akceleráció“-nak nevezik (ak- celeráciő = felgyorsulás). A mai tizennégyéves kislányok olykor csakugyan tizenhétéveseknek látszanak. Azt, hogy ez a gyors testi fejlődés, amelyet szellemi érett­ség nem kísér, mennyire veszé­lyes, a fiatalkorúak bíróságán bő adatok tanúsítják. A felfogó­képesség lépést tart a gyors testi fejlődéssel, az „érettség", a józan ítélőképesség azonban nem. Mi az oka a fejlődési gyorsulásnak? Az orvosok egy része ezt azzal indokolja, hogy a fehér ember — s itt főleg a városlakókra gondolnak — az utóbbi néhány évtizedben többet sportol, gyakrabban tartózkodik szabad levegőn, napfényben, mint atyái, nagyatyái. Ezt „tro- poid állapothoz való közeledés“- nek nevezi dr. E. W. Koch lip­csei orvos, utalva a trópusok, illetve a délibb fekvésű vidékek népeinek gyorsabb testi fejlő­désére. Dr. Koch kezdetben azt val­lotta, hogy a korai testi érés a nemi funkciók korábbi elma­radásával és a gyorsabb örege­déssel jár együtt, ahogy az a déli népeknél tapasztalható. Széleskörű vizsgálatok azonban ennek az ellenkezőjét bizonyí­tották be. Kiderült, hogy olyan nőknél, akiknél a nemi érés a szokottnál fiatalatüp korban kezdődött, a klimax nem követ­kezett be előbb, sőt az átlagos­nál valamivel későbben. Az is kitűnt, hogy ezek általában hosszabb életkort érnek el. A tudomány régóta ismeri a z Egyesült Államokban a faji kérdés, Észak és Dél háborúja (az ún. szecessziós) háború után került felszínre, amikor a négereket a rabszol­gaságból felszabadították. Ab­ban az időben, amelyben „Ta­más bátya kunyhója“ című híres ifjúsági regény játszódik le, még senki sem tudta mi a „ra- szizmus“. Ürügyet kerestek, meg jobban ki akarták használ­ni a négerek tehetetlenségét. Azt hirdették, hogy a négerek az állat és az ember között át­menetet képeznek. Elméletük alátámasztására tudósokat, filo­zófusokat, lelkészeket szocioló­gusokat, írókat is mozgósítot­tak. Az első Ku-Klux-Klan-szövet- séget a szecessziós háború után Tenessee államban alakították meg. Neve valószínűleg a görög „kuklos"-ból (kör) ered. Már kezdettől fogva olyan egyének szövetkezése volt, akik esküvel arra kötelezték magukat, hogy a négereket szolgasorba ala- csonyítják le. Minthogy a nége­rek legerősebb fegyvere az volt, hogy szavazati jog birtokában voltak, a Ku-Klux-Klan, amely az összes déli államokban gyor­san tért hódított, a négerek kezéből a legkíméletlenebb ter­rorral ezt a fegyvert is ki akar­ta csavarni. Amikor a néger jogait követelte, a Ku-Klux- Klan-nal gyűlt meg a baja. Ez a szövetség szorosan együttdol­gozott a politikai, polgári, ka­tonai és egyházi hatóságokkal. Más szóval a Ku-Kiux-Klan nem jelentett mást, mint a déli álla­mok „nemes“ polgári családjai­nak önkényuralmát. Az északi „kollégák“ mintegy az ablaknál állottak és figyelték a déli ese­ményeket. Náluk egyelőre még nem léteztek faji problémák. Amikor a déli terror hatása alatt sok néger északra költö­zött, ott is felütötte a fejét a faji megkülönböztetés és ez a helyzet mindmáig fennáll. A Ku-Klux-Klan továbbra is a déli államok jellegzetessége maradt. Papíron a törvény, az erkölcs és a vallás őre. A Ku- Klux-Klan tagjai minden terror- cselekmény előtt és után felke­resik a templomot. Az isteni rend eszközének tekintik magu­kat, hasonlóképpen mint nyuga­ton a burzsoá-rend. A hatósá­gok őrizkednek attól, hogy valamiképpen is akadályozzák őket. Sőt gyakran előfordul, mint például Karolinában is, hogy lelkész a vezetőjük. A Ku-Klux-Klan terrorja nél­kül, — melyet az Egyház áldása kísér — nehéz lenne a kizsák­mányolt tömegeket alárendelt­ségben tartani. Steinbeck és Caldwell neves írók regényeik­ben sokat foglalkoznak ezekkel a kérdésekkel. De Beauvoir francia írónő, aki meglátogatta a színesbőrüek lakta területe­ket, ezt írja: „Nincs olyan fran­cia paraszt, aki lehetségesnek tartané, hogy emberek ilyen nyomorúságos életviszonyok kö­zött élhetnek. Ott még a gye­rekek is véneknek látszanak ... A gazda adja el az egész ter­mést, beleértve a bérlőre éső részt is, melynek értékét ő maga szabja meg ... Minthogy a Délen élő néger a fehérek ellen nem érvényesítheti jogait, világos, hogy jövedelme kizáró­lag a gazda jószívétől függ... Ä függőviszonyt még nehezebbé teszi az a körülmény is, hogy a földmunkás, amikor munkába áll, kénytelen kölcsönvenni gaz­dájától mindazt, amire az élet­hez az első termés előtt szük­sége van, élelmiszert, ruházatot, stb. Hitelből él és néha 37%-os kamatot fizet. Ez arra jogosítja fel a gazdát, hogy a termés felett maga rendelkezzen. Ha nem fedezi belőle a kölcsönre felvett összeget, akkor elkótya- vetélheti a szegény bérlő búto­rát, marhaállományát, mindent, ami a bérlő „tulajdonát“ képezi, lyen körülmények között nem csoda, hogy a Ku- Klux-Klan Délen olyan hatalom­ra tett szert. A* egyetlen, ami­től még némi respektusuk van: a lőfegyver. A Lumbee-i indiá- nusok megértették a helyzetet és elkeseredettségükben fegy­verhez nyúltak. A hatás megle­pően gyors volt. Cole lelkész azonnal kijelentette, hogy az általa irányított csoportnak a Vörösbőrüekke! szemben nin­csenek ellenséges céljai. Fogad­ni lehetett volna, hogy a „lova­gok“, akiknek feje felett golyók süvítettek, a jövőben nem mer­nek majd ujjat húzni az indiá- nusokkal. Később, amikor a Ku-Klux- Klan nagyobb hatalomra tett szert, az indiánusok legnagyobb részét ún. rezervációkban he­lyezték el. Ez a sors érte a Lumbee-i indiánusokat is. A re- zervációk megszervezése előtt a fehérek vörösbőrü nőket is feleségül vehettek. A négerkérdés még mindig megoldatlan maradt számukra. A négerek száma 13 milliót tesz ki és ezeket nem lehet egysze­rűen csak terrorral elintézni. A harc még mindig tart. De eljön az idő, amikor a négerek is egyenjogú állampolgárokként élhetnek majd az Egyesült Ál­lamokban és a Ku-Klux-Klan, az amerikai nép szégyene, eltűnik a föld színéről. Ro. Vége Még egy utolsó hurrá és búcsút intünk. Egy borús augusztusi estén vidám ifjú csa­pat nótázásától hangos a püs­pöki EFSZ udvara, Rózsáskedvü lányok, fiúk ugrálnak ki a busz­ból, hogy legalább körülnézze­nek, mielőtt még szállásra men­nének. De az idő sürget. Az iz­moknak, a karoknak erőt kell gyűjteni az elkövetkező napra, hogy' helytálljanak. A fiatalos zsivaj azonban elhalkul. A bri- gádosok szállásukra távoznak, s csak vezetőjük Erika Therno- vá, az erélyes kislány marad még egy ideig. A parancsra, az elkö­vetkező napi munka megbeszé­lésére várja az EFSZ elnökét és az agronómust. Munkában, ten­nivalóban azonban nincs hiány. Az első naptól az utolsóig így van ez. Reggel nyolckor a mun­kahelyen. Tizenöten az uborka­földre, tizen a kukoricásba, a többiek pedig a krumpliföldön, a cséplőgépnél vagy másutt. És a fiatalok kitesznek magukért. Nem hoznak szégyent iskolájuk­ra. Teljes az egyetértés, pedig három iskolából verődtek össze. A bratislavai építészeti, a gép­ipari és az egészségügyi iskola növendékei. Igaz, hogy nem is­meretlen számukra a paraszti munka, mert egynéhány kivéte­lével többnyire vidékiek. Helyt­állnak azonban mindannyian, vá­rosiak, vidékiek egyaránt. Nem­csak a szövetkezet vezetőségével, de Julka és Bözsi nénivel is elé­gedettek. Jól főznek. így az erőn­létben nincs hiba, no meg a fe­gyelem is jó. Erika Thernová, a vezetőjük nagyon erélyes, de mindamellett barátságos is. Meg­értik egymást. Csak az utolsó este különös kissé a hangulat. Valami furcsa, megnevezhetetlen veszi körül a brigádosokat. A vacsora sem íz­lik, pedig jól sikerült és a kínál- gatásban sincs hiány. Mégsem csúszik a siska. Talán az utolsó este lenne az oka mindennek? De hiába érdek­lődöm a brigádosoktól, megfelelő választ mégsem kapok. Pedig lá­tom egészséges, napbarnított ar­cukon, hogy különösebb bajuk nem lehet. Vagy a közelgő búcsú pillanata okozná mindezt? Az is lehet azonban, hogy mind a ket­tő: a fájó búcsúzás, a kendölo- bogtatás és szeptember elseje, az új iskolaév kezdete. ____________________—nyd— Ebben az egykori moszkvai erődben nyugossza örök álmát Zoja Koszmogyemjanszkája a komszomolista hős és a híres író, az Ifjú gárda írója, Fagyejev. hormonok hatását a növekedés­re, a nemi érésre. A fokozott hormonműködés elősegíti, a gyengébb hátráltatja. E tekin­tetben különösen nagy szerepe van a pajzsmirigynek és az agyalapi mirigynek, a hipofízis­mirigynek, amelynek túlműkö­dése okozza a szokatlanul gyors nemi érést. A hormonmüködést azonban — a fentiek szerint — a napozás, a szabad levegőn való tartózkodás erősen befo­lyásolja. Az aránytalanságot a gyors testi érés és a meg nem gyor­sult szellemi fejlődés között a tudomány „kultúra-beteg­séginek nevezte el, s azt vall­ja, hogy ennek elhárítása a csa­ládi és iskolai nevelés feladata. (Handelsblatt). E kicsiny moszkvai házat ma a csend öleli körül. De a benne elhelyezett kis múzeumot a Krasznaja Presznaját szívesen látogatják az egykori mozgalmas napokra emlékezni vágyók, . — a körzet egykori forradalmárai. 1962-ben lesz a Vili. VIT A bécsi VIT és a prágai kongresszus ismét megmutatta: A DÍVSZ egységes, életképes szervezet. A két évvel ezelőtt Kijevben megtartott IV. kongresszus óta két­millió fiatallal gyarapodott a DIVSZ-hez tartozó fiata­lok tábora, amely ma már 87 millió ifjút egyesít az öt világrész országaiból. A DÍVSZ további munkáját a kongresszuson elfoga­dott huszonöt különböző határozat szabja meg. Az első helyen a békeharc áll, ezt szolgálja a tervbe vett ak­ciók zöme. Szeptember 25-én már összeül a balkáni ifjúsági találkozó előkészítő bizottsága. A kongresszus elhatározta, hogy Moszkvában megrendezik az ifjúság világfórumát. A következő VIT-re 1962-ben kerül sor. Színhelyére vonatkozólag különböző meghívások hang­zottak el, erről azonban csak később döntenek. Megválasztották a DÍVSZ vezető szerveit. Elnök az olasz Piero Pierralli lett, főtitkárnak ismét a francia Christian Echard-t választották. A csehek és szlovákok testvériségének megnyilvánulása a Szlovák Nemzeti Felkelésben A mikor 1938-ban, a kritikus szep­temberi napok idején, a csehek és szlovákok közös államban való éle­tét kezükben tartó csehszlovák bur- zsoá uralkodó körök elárulták a nem­zeti szabadságot és a csehszlovák állam függetlenségét, a csehszlovák nép legjobb fiai, a kommunisták, har­cot indítottak a megcsonkított Cseh­szlovákia megtartásáért. Az igaz cseh és szlovák hazafiak, akik a csehszlo­vák állam egységében biztosítékot láttak hatalomra törő szomszédaikkal és a szlovák hlinkapártiak elkülönülé­si politikájával szemben, nehezen viselték el az állam hivatásos képvi­selőinek árulását. Az árulás mindkét nemzetre nézve katasztrofális követ­kezményekkel járt. A megalázott, minden nemzeti és emberi jogától megfosztott cseh nemzetet 1939 már­ciusától a hitlerista „felsőbbrendű emberek“ világhódító kedvtelésének rabszolgájává akarták tenni. A test­véri cseh nemzettől elszakított és a szlovák fasiszták demagóg és nacio­nalista frázisaitól elszédített, közép­kori sötétségbe süllyesztett szlovák nemzetnek, bár eltérő politikai felté­telek mellett, Hitler hadigépezete számára kellett nyugodt hátországot biztosítania. Mindkét nemzetünk felett ott függött a nemzeti és szociális megaláztatás, a csehek és szlovákok viszonyát erőszakkal széttépték. KÖZÖSEN AZ ÚJ KÖZTÁRSASÁGÉRT A tanácstalanság özönében egyetlen társadalmi erő, a Csehszlovákia Kom­munista Pártja vezette forradalmi munkáosztály jelentette a világos fényt. A reménytelenség sötét napjai­ban kitűzte az utat, a cseh és szlovák nemzet közös harcának útját a fasisz­ta betolakodók és segítőik ellen, az új demokratikus alapokon nyugvó közös Csehszlovákia felújításáért, amelyben a csehek és szlovákok vi­szonya egyenjogúsági alapon épül. Hogy ezt a CSKP keresztülvihesse, harcolnia kellett a londoni emigráns burzsoá kormánnyal és Szlovákiában szívós harcot és magyarázó kampányt kellett kifejtenie a elkülönítési politi­kával szemben. A CSKP mindkét nem­zetet aktív harcra készítette elő. A népnek a nemzeti felszabadító harc­ban tanúsított aktivitásától függött, hogy a csehek és szlovákok viszonya a felszabadított köztársaságban meg- oldódik-e a nemzetek önrendelkezési joga alapján. És az önrendelkezés ezen szent jogát alkalmazta nemzeti felszabadító harcának hatodik évében a szlovák nemzet, fegyveres harccal a Szlovák Nemzeti Felkelésben és ezzel egyön­tetűen csatlakozott a csehek és szlo­vákok közös államának gondolatához — a Csehszlovák Köztársaságnak mint egyenrangú nemzetek országának fel­újításához. Az egész világ szemelát- tára megvetette a fasiszta szlovák államot és megszilárdította a két nemzet testvériségét. TESTVÉRI SEGÍTSÉG A FELKELÉSBEN A szlovák nemzet ezen tette óriási lelkesedést váltott ki Csehor­szágban, eltávolította a bizalmatlan­ság utolsó foszlányait is, amelyet a hlinkások idéztek elő. A CSKP moszkvai vezetősége már 1914. szep­tember 1-én a Felkelésben való se­gítségre hívta fel a cseh népet. Meg­magyarázta, hogy augusztus 29-ével történelmi jelentőségű fordulat állott be a szlovák nemzetnél, és ez új, boldogabb jövőt biztosít a Csehszlovák Köztársaságnak. Vége a mesének, hogy Csehszlovákia felújítása csak a csehek dolga és újabb cseh uralmat jelentene Szlovákiában. Most már nyilvánvaló, hogy a szlovákok meg­kezdték hazájuk felszabadítását, hogy részt vesznek Csehszlovákia felújítá­sában, és hogy Szlovákia mint egyen­jogú fél csatlakozik a Csehszlovák Köztársasághoz. Sok cseh hazafi azonnal, a harcok elején sietett segítségére a szlovák harcoló népnek. 1944. szeptember 3-ig 1000 cseh lépte át a szlovák határt. Összesen 2000 cseh hazafi vett részt a Felkelésben. Fegyverrel a kezükben, a szlovákok, a Szovjetunió hős nemze­teinek oldalán, összesen 27 nemzettel és nemzetiséggel együtt harcoltak a két testvéri nemzet közös céljáért, Hogy milyen visszhangot váltott ki a Szlovák Nemzeti Felkelés Csehor­szágban, azt legjobban a megszállók intézkedése bizonyítja, akik megsze­gés esetén, halálbüntetés terhe mel­lett lezárták a morva-szlovák határt A legöntudatosabbak és legbátrabbak, nagy áldozatok árán így is átjutottak. Sokan gyári repülőgépen próbáltak átrepülni, de sajnos ez nem sikerült és még a hazafiak családját is kö­nyörtelenül kiirtották. Bátran harcoltak a cseh hazafiak a Felkelésben. Találkozunk velük csaknem minden partizánbrigádban. Sokan pedig mint szakmunkások segí­tettek a hadiüzemekben. A cseh nép segítségének és a cse­hek és szlovákok egységének örök bizonyítéka Ján Svermának részvétele a Felkelésben. Ján Svermát a CSKP moszkvai vezetősége küldte Szlová­kiába. Ennek az ismert forradalmár­nak és hazafinak a személyisége jelentősen hozzájárult a csehek és szlovákok viszonyának tisztázódásához és szilárdulásához, valamint a forra­dalmi távlatok felvetéséhez a felsza­badult Csehszlovákiában. Ö volt az, aki a harcoló szlovák nép előtt, a Szlovák Nemzeti Tanácsban kijelen­tette: „A mi új köztársaságunkat úgy kell felépíteni, hogy dolgozó népünk, amely sosem árulta el nemzetét és legtöbbet tett érte, saját gazdája legyen a felszabadult hazában“. A szlovák néphez való viszonyról kije­lentette: „Ami a szlovák kérdést illeti, álláspontunk világos, és ezt egyönte­tűen kifejezte pártunk elnöke, Gott- wald elvtárs, az összes cseh kommu­nisták nevében“. A cseh nép közvetlen segítsége és részvétele a Felkelésben a fegyveres harci segítség egyik formája volt. További segítséget jelentettek a cseh országrészekben, különösen a Besze­dekben kifejtett partizán-akciók. Nö­vekedett a romboló tevékenység a vasútvonalakon. Több partizáncsoport átment Szlovákiából Csehorszá'ba, egyes csoportokat pedig egyenesen oda irányítottak. A partizán-tevé­kenységgel egyidejűleg kialakult az illegális nemzeti bizottságok munkája, melyeknek a felkelési nemzeti bizott­ságok tevékenysége szolgált mintaké­pül. A nemzeti bizottságok tevékeny­ségének növekedéséről tanúskodik a megszállók terrorja, akik csak egy nap alatt, 1944. október 21-én 30 csehet végeztek ki nemzeti bizottsá­gok szervezése miatt. A SZLOVÁK NEMZETI FELKELÉS - A SZLOVÁK ÉS CSEH NÉP HARCÁNAK TETŐFOKA A cseh nemzet segítségét és rész­vételét a Felkelésben nem sorol­hatjuk a többi nemzetek segítségéhez. A Szlovák Nemzeti Felkelés utolsó fázisa volt mindkét nemzetünk harcá­nak, ha ez a harc a köztársaság két részében különböző politikai feltételek mellett folyt is le. E célok egyöntetű­ségét az egységes Csehszlovákia Kommunista Pártja biztosította, amely mindkét nemzetet a közös ellenség elleni közös harcra irányította, az egységes közös harcra, a csehek és szlovákok egyenjogúságáért az új, népi demokratikus köztársaságban. Ezért büszke tradíciója a Szlovák Nemzeti Felkelés nemcsak a szlovák népnek, hanem az egész csehszlovák népnek. Ebben edződött a két nemzet testvéri kapcsolata és szilárdult meg a csehszlovák állam egysége. Az egy­séges Csehszlovák Köztársaság, most, 15 évvel a Szlovák Nemzeti Felkelés után mint a Szovjetunió vezette egy­séges szocialista tábor egy része, Közép-Európában nemzeteink bizton­ságának biztosítéka és a világbéke szilárd támasza.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents