Új Ifjúság, 1959. július-december (8. évfolyam, 27-52. szám)
1959-09-01 / 35. szám
Az elmúli hét ley ie.uoscbb külpolitikai eseményének Eisenhower elnök európai látogatása tekinthető. Lapzártáig nem érkeztek még különös hírek útjának eredményeiről. Any- nyit azonban tudunk: Eisenhower fő célja, hogy biztosítsa magának az Egyesült Államok nyugat-európai ^ szövetségeseinek támogatását a szeptemberben sorra kerülő Hruscsov — Eisenhower találkozóra. Eisenhower ugyanis ezen a találkozón mint az egész nyugati világ képviselője akar fellépni. Ezt látszólag megtehetné nyugat-európai látogatása nélkül is, azonban mélyebb elemzés után arra a következtetésre jutunk, hogy a nyugat-európai államok között elég sok ellentét mutatkozik és ez az adott helyzetben semmiképp sincs az amerikaiak ínyére. Ezért Eisenhower látogatása sorjin elsősorban is békí- teni és egyesíteni akar. A NUKLEÁRIS FEGYVERSZÜNETÉRT Hogy nyugaton is vannak józanabb hangok, azt bizonyítja az Observer cikke, amely nem- Fövid két hónap múlva lejár csak az amerikai politikát bírál- a határidő, amelyik a világ ja, de valamennyi nyugati nagy- atomhatalmai közös megegyezés hatalom magatartását is. A lap alapján, felfüggesztették rob- szerint a nukleáris fegyverkí- bantási kísérleteiket. Világos, sérletek megszüntetéséről tár- hogy a józan ész, az emberiség gyaló genfi értekezleten a nyu- érdeke egyaránt követeli: a ki- gáti nagyhatalmak álláspontja sérleteket végleg szüntessék be, igazolta azt a szovjet állítást, vagy legalább továbbra is füg- hogy a nyugati tábor vezető po- gesszék fel. A szovjet kormány litikusai szándékosan akadá- máris kijelentette, hogy bárme- lyozzák a megegyezést. A nyu- lyik pillanatban kész egyez- gáti hatalmak ugyanis folytono- ményt aláírni a kísérleti rob- san az ellenőrzés szükségessé- bantások végleges megszűnte- gét hangoztatják, makacsul ra- téséről. Amerikai részről azon- gaszkodnak saját felfogásukhoz, ban olyan hangok hallatszanak, és Így meggátolják a már most hogy október 31-e után hála- megtehető első konkrét lépése- déktalanul kezdjék meg az két. újabb atomkísérleteket. A fran- Ami a francia magatartást cia kormánynak pedig szándé- illeti, világos, hogy ennek indí- kában áll kipróbálni az első tőokai elsősorban a De Gaulle francia atombombát. Ami ezeket által kezdeményezett francia a hangokat illeti, világos, hogy külpolitikában keresendők, bizonyos amerikai körök számé- amely Franciaországot ismét ra a hidegháború egy eszközét elsőrendű nagyhatalommá sze- jelentené a kísérletek féléiévé- retné tenni. Franciaország még nítésére. nem tagja az jtomklubnak. s ezt A militarista szellemet Nyu- gat-Németországban egyes revansiszta körök valóban csaknem a bölcsőtől a sírig is- tápolják. A képünkön látható aggastyánok az első világháború „daliás katonái“ egy találkozó alkalmából uniformist öltöttek, hogy bizonyítsák mennyire .katona nemzet“ tagjainak tartják magukat. Szerencsére vannak még Németországban bölcsebben gondolkodó emberek is. a „hátrányt“ szeretnék sürgősen behozni. Az V. Köztársaság egyáltalán nem titkolja idevonatkozó szándékait. A francia kormány ugyan cáfolta, hogy az elsó francia atombombát De Gaulle augusztus végi algériai tartózkodása idején robbantják fel, de az afrikai államok mon- iroviai értekezletének tiltakozására válaszolva, Párizs már nem i tagadta a robbantási terveket, csak nyugtatni igyekezett az afrikai népeket. A libériái francia nagykövetség nyilatkozata szerint a kísérleteket (tehát több kísérletről van szó) a Szahara lakatlan vidékén, Monro- viától mintegy 2750 kilométer távolságban fogják végrehajtani. A francia kormány nézete szerint az afrikai népeket semmiféle veszély nem fenyegeti. Ez természetesen kérdéses, hiszen annak idején a „Szerencsés Sárkány" utasai sem tartózkodtak éppen Eniwetok közelében, és mégis áldozatául estek a kísérleti robbantásnak. A leglényegesebb azonban a tervezett robbantás ténye. A franciáknál csakúgy, mint az amerikaiaknál. Az, hogy nyugaton vannak tényezők, amelyek csak arra várnak, hogy október 31. után megkezdhessék a kísérleteket. Mindenki tudja, mi lyen veszélyeket rejt magában egy nukleáris háború. Ki kell tehát zárni a lehetőségét s az ehhez vezető első lépést a szoV' jet kormány már meg is jelölte ez nem más, mint a robbantási kísérletek megszüntetése. Vala mennyi nép érdeke egyformán megköveteli ezt, hiszen az ú, Prometheus! tűznek nem az emberiség átkáv^ hanem áldásává kell válnia. A Moszkvai Filmfesztivál Miniszter, író, munkás, tudós, traktorista váíaszol Alig két hét választ el a Hruscsov—Eisenhower találkozótól. Érthetően ez a probléma foglalkoztatja elsősorban a szovjet embereket, akik nem titkolják: eredményes találkozást várnak, azt kívánják, hogy a megbeszélések következtében javuljon a Szovjetunió és az Egyesült Államok kapcsolata, enyhüljön a nemzetközi feszültség. Igen érdekes összeállítást közöt a moszkvai Pravda: a találkozóról hét szovjet embert szólaltat meg. „Hogyan értékeli a két államférfi küszöbönálló találkozóját?" — ezt a kérdést tette fel a lap hét olvasójának, akik között van miniszter, politikus, világhírű író és egyszerű munkás. A válaszok azonban mégis azonosak, „Békében akarunk élni Amerikával“ — ez a gondolat vonul végig valamennyi válaszon. Mackievics, a Szovjetunió földművelésügyi minisztere válaszában emlékeztetett a szovjet és az amerikai mezőgazda- sági szakemberek cserelátogatásaira, amelyek 1955 óta rendszeresen folytatódnak. „A két ország közötti kölcsönös látogatások sok hasznot hoznak. Segítenek abban, hogy jobban megértsük egymást — mondotta a miniszter. — Reméljük, hogy a kormányfők kölcsönös látogatása a békés együttműködés fejlődését, az országaink közötti üzleti, tudományos és kulturális kapcsolatok kiszélesedését és megerősödését szolgálja". Találó példával világította meg a látogatás hasznát Kolpakov kolhoz- traktorista. „Kolhozunkba nemrég egy amerikai farmercsoport érkezett. Nagyon érdekelte őket a mi életünk és sok érdekeset mondtak arról, hogyan dolgoznak gazdaságukban. Természetesen ettől még nem váltak kolhozistákká és mi sem ' lettünk magántulajdonosok. Mindegyikünk megmaradt saját vélemé nye mellett, de igen sokat tanultunk egymástól. Az államférfiak találkozásai mindkét ország javát szolgálhatják, arra van csak szükség, hogy az amerikai fél éppúgy a békére törekedjék, mint a mi kormányunk, akkor az utazások sikerét előre Is biztosíthatjuk. " Kairov, a Szovjetunió Legfelső Szovjetének tagja, ismert pedagógus, tudós, a Legfelső Szovjet külügyi bizottságának egyik vezetője válaszában emlékeztetett arra, hogy a közel jövőben kezdődik Varsóban az Interparlamentáris Unió soron következő konferenciája. „Nem kétséges, hogy a küszöbönálló találkozás híre hasznosan fogja befolyásolni a konferencia menetét és eredményeit" — állapította meg Kairov. Két művész, Valentin Kata- jev, ismert író és Nagyezsda Nagyezsdina, a világhírű Nyírfácska-együttes művészeti vezetője a közelmúltban járt az Egyeoült Államokban. Kat a je v éppen akkor, amikor a találkozóról szóló közleményt közzétették. Mindketten elmondották, sa^ ját tapasztalataik alapján gyö ződtek meg, hogy az amerikai nép békét akar. A túlnyomó többség világosan látja az Egyesült Államokban Is, hogy a Szovjetunió békés, baráti szándékkal közeledik az Egyesült Államok felé. Igen érdekesen foglalta össze véleményét Pulkacs, a moszkvai Odrzsonikidze-gyár munkása: „Ügy gondolom, hogy Hruscsov elvtárs találkozása az amerikai elnökkel jó eredményt hoz, olyan eredményt, hogy ml Is és az amerikaiak Is nyugodtan dolgozhatunk, gyermekeink nyugodtan növekedhetnek fel, nyugodtan tanulhatnak. Azért mondom ezt, mert jól ismerem Nyikita Szergejevics Hruscso- vot, végtelenül bízom benne. PÁRIZS AKKOR FELTÁMADT Amikor mintegy 15 esztendö- ^ vei ezelőtt, a szinte gyerekember, tizenhét éves Raoul Gautre a párizsi barikádra ugrott, hóna alatt az illegálisan immár három- száztizennyolcadszor megjelenő VHumanitének, a Francia Kommunista Párt lapjának példányaival, s kiáltása harsant: Hu.iani- té! Humanité! — legfeljebb csak sejthette a már leselkedő véget. De a halál abban a pillanatban elérte, s a pártlap neve utolsó szavává vált. Egy német fasiszta golyója kioltotta fiatal életét, s Raoul Gautre meghalt, ajkán a Humanité, az Emberség szavával, az embertelenség ellen vívott harc riadójával. Párizs népe, szinte egész Párizs fegyvert ragadott. Tizenöt éve ennek„ Nem sokkal azután, hogy Hitler és Speidel együtt szemlélték a Montmartre dombjának tetejéről az akkor még látszólag ájulton lábuk előtt heverő hatalmas zsákmányt, a frontier fővárost. A Montmartre tetejéről, onnan, ahová a francia klérus és a nagypolgárság egykor díszes templomot emelt, a Sacré Coeur-t, annak emlékéül, hogy sikerült véresen leverniük a világ első munkáshatalmát, a párizsi Kommünt. S mint egykor e templom építettői, alighanem úgy nézték győzelmes tekintettel a náci vezérek is a mozdulatlan Párizst. De Párizs földrengésnyi erővel ébredt. Mert ezt a népet csatákban leverhették, s építhettek a talmi győzelem emlékére ragyogó fehér köböl kupolás templomot Párizs fölé. Leverhették, s kiolthatták „figyelmeztetésül" Oradour ifjúnak és vénének életét. De a nácik nem verhették le mégsem huzamosan. Párizs feltámadt. S mtg a náci csizmák dübörgő hangja nemrég oly őrjítően szabályos ütemben verte a párizsi bulvárok kongó köveit, hangjuk ekkor szanaszét gurult, mint a kőgörgetegé: menekültek, bújtak a nép elől a német fasiszták, ki merre látott, s tudott. Párizs népe nem ismert kegyelmit. Battez-vous comme des lions! A chaque Párisién son Boche! — írta augusztus 24-én, egy nappal Párizs teljes felszabadulása előtt az illegális Humanité harsogó címbetükkel első oldalán: Küzd- jetek, mint az oroszlánok! Minden párizsinak a maga nácija! Talán éppen ez a lap volt az, amellyel kezében a gyereknyi Raoul Gautre, a kései Gavroche, szíven találva a kövezetre zuhant. Párizs felszabadult. Felszabadították azok, akik nem csak távolról szavaltak ellenállásról, míg a valóságban lapításra rendezkedtek be, majd később lefegyverezték a győzelmes, felkelt népet. Azok szabadították fel, akik az ellenségtől vették el a fegyvert, maguk kotyvasztottak titkos műhelyekben robbanóanyagot, nyomtatták titkos nyomdákban a kommunista párt, az egész francia nemzeti ellenállás röpcéduláit, azok, akik vásárra vitték a bőrüket Belleville, Móniimon- tant vagy Montparnasse utcáin. D e tudhatták-e 15 éve, hogy másfél évtized múltán a francia nép fiataljait, színe-virágát harcba terelik, ám fiainak keze ezúttal nem önmaga felszabadításáért markol puskát vagy géppisztolyt, hanem egy testvérnép, az algériai leigázásáért, kiirtásáért; s az oly fennen hirdetett, minden francia középületre kifestett elvek, a Szabadság, Egyenlőség, Testvériség helyett az embertelenség ül győzelmes tort Alger, Constantine, Párizs kínzókamráiban ? Nem nevezte volna-e Raoul Gautre 15 esztendeje esztelennek azt, aki szerint egy évtized múlva a náci Speidel tábornok azokon a köveken tapos majd nap nap után, amelyekből épper 15 esztendeje ő ellene is barikád emelkedett: Párizs macskakövein? S hogy a feltámadó nácizmus örökösei immár nem hagyományos ellenségei a német imperializmus csapásaitól annyit szenvedett Franciaországnak, hanem hivatalos szövetségesei, politikai kebelbarctai! S sejthették-e 15 éve Párizs harcosai, hogy a Szaharában a francia int- périum beláthatatlan homoksíkságán nem a sivatag termővé tételéért folyik majd a harc, hanem a teljes pusztításért ? S azok, akik közt, a „fekete" Afrikában sokan egykor primitív, ősi pogány babonák hívői voltak, ma a franciákat kell, hogy figyelmeztessék az Emberségre és Egyenlőségre: ne mérgezzétek Afrika levegőjét! Ne tegyétek korccsá utódainkat! De egyes franciák, akik erőszakkal és a fenyegetés ultimátumával kerültek a többiek fölébe, úgy vélik, hogy az atomrobbantás jó eszköz, hogy Franciaország nagyhatalomnak hitesse magát. S ebben első szövetségesük ismét csak az a német imperializmus, amely miatt a nagy francia nép két évtizede a szó szinte minden értelmében a föld alá kényszerült. Déri Vaillant-Couturier, Fa* bien, a kis Raoul Gautre, s annyi tízezren, amikor bátran dalolva vagy éppen a pártlap nevével ajkukon gyilkos golyók alattomos tüzétől haltak hősi halált, nem ilyen Franciaországért adták életüket, ök a fasizmus ellen harcoltak ... S harcukkal akkor, 15 éve, ismét a történelem egyik tegdt- csöbb lapjára írták a francia nép népét. KENDE ISTVÁN A Moszkvai Nemzetközi Filmfesztivál, melyet ebben az évben először tartottak meg, belépett a világ nagy fesztiváljai. közé. A fesztivál Nagy aranydíját Embersors című szovjet film nyerte el, melynek oly nagy sikere volt nálunk is a dolgozók filmfesztiválján. Aranyérmet nyert még a Csodagyerekek című nyugatnémet, a Napfelkelte című pakisztáni és a Menekülés az árnyékból című csehszlovák film Egyik érdekessége volt a fesztiválnak — Maria Agil jár (Mexikó) Aojama Kékkő (Japán) hogyan vették át egymástól a sztárok a népszerűség stafétabotját ezen a fesztiválon. Az első napon folyton csak Nicole Courcelt fényképezték, ő volt a nagy „vedette“. Aztán egyszer csak a csodás kimonó- jában feltűnő Ahojámat, a japán filmszínész- nőt kezdték körülvenni a fotósok, hogy másnap már a kitűnő mexikói színésznőre, Rosita Qulntanora kat- tintsák gépeiket. Azután megérkezett Giulietta Masina, de őt is „ejtették“, amikor az utolsó előtti napon befutott a szépséges Marina Vla- dy. A Gorkij parkban szinte csak őt fényképezték. Ügy látszik a fesztiválok lélektanához tartozik, hogy későn kell érkezni, utolsónak. A filmbemutatókra azonban ez a képlet már nem alkalmazható. Bon- darcsuk filmje — noha az elsők között került a közönség elé — végig a filmek legtöbbet emlegetett sztárja maradt, és hiába következett utolsónak, nagy várakozások közepette a francia ítélet, a fényét nem tudta elhomályosítani. Giuletta Massina (Olaszország) Nlcole Courcet francia filmszínésznöt a moszkvaiak mindenütt oly szeretettel vették körül, hogy egyre halasztgatta elutazását Moszkvából. Végül azután r égis rászánta magát, mert a kötelességtudót, vagyis újabb filmfelvételer; hazaszólitottdk,
