Új Ifjúság, 1959. július-december (8. évfolyam, 27-52. szám)

1959-09-01 / 35. szám

Végé a Pérón is vakációnak

Kovács Jancsika ünneplőben

A z érsekűjvári magyar tizen- egyéves iskolában minden friss festékszagot áraszt. A folyosók falát most vonták be zöld lakkal, fénylenek a tantermek a sötét olajtól. Mázolok és takarítónők hada sürög-forog az épület minden zugában.

Kicsit félénken, riadtan lépek az épületbe. Hajdan idejártam iskolába. Szemben a bejárattal akkor még valamilyen szobor volt. Hogy milyen, vagy kinek a szobra, máig sem tudom, de „nagy emberé“ lehetett, ha egyszer a szegény halandó diáknak tisztelegve díszlépésben kellett előtte elvonulnia. És ezt legtöbbször az igazgató ellenőrizte. így aztán a szegény magamnak két nagyember előtt kellett elvonulnia naponta legalább kétszer. A folytonos riadalom, hogy talán rosszul sikerül a tisztelgés, lehetetlenné tette, hogy megtudjam: kinek is tisztelegtünk tulajdonképpen?

Most is ezt tudakolődom a három igazgatótól, Dubay Gézától, Dráfy Józseftől és Perényi Zoltántól. Egyikük sem emlékszik a szoborra és ez nem is baj.

Sokkal fontosabb ügyben járok itt én is. Az iskola helyzetéről, a múlt év eredményeiről s az új tanév terveiről érdeklődöm. A sárga szekrényből érdekes kis füzetecske kerül elő. A múlt év végén ismét megjelent az érsekújvári tizenegyéves iskola „Értesítője“, ez az érdekes kis füzetecske, amely beszámol egy év sikereiről, munkájáról, eredményeiről, a pedagógusok és a diákok tevékenységéről. Ebből a füzetből megtudom, hogy a múlt tanév végén összesen 83 fiatal érettségizett az iskolában, ötvenen jelentkeztek főiskolára, tíz fiatal a tornaijai gazdasági iskolába készült, a többiek pedig a komáromi hajógyárba, ahol egy speciális tanfolyam elvégzése után az üzem technikusaivá lesznek. Az értesítő, amelyet a kezemben forgatok, beszámol az iskolában végzett politechnikai nevelésről, az érdekkörök munkájáról, az iskola zenei életéről, a tánckör munkájáról, a testnevelés eredményeiről, az ifjúsági szövetség munkájáról, a család és az iskola kapcsolatáról, stb. A múlt nyáron az iskola felsőéves diákjai a Zitva szabályozásán vettek részt és ebben az évben is a szünidő egy részét brigádmunkával töltötték.

Az iskolának tavaly több mint 1.100, az idén több mint 1.200 növendékje lesz. Az igazgató külön figyelmeztet arra, hogy az idei létszám még nem száz százalékig biztos, mivel minden szeptemberben néhány új jelentkező jön a Péróről.

Eme fölvilágosítás alapján veszem az utamat az érsekújvári Péró felé, hogy megtudjam, vajon itt, eme híres cigánynegyedben tudnak-e a gyerekek arról, hogy néhány nap és vége a szabadságnak, hogy néhány nap múlva a fürdést, a csatan- golást, a futballozást, a kerge- tődzést felváltja a tanulás, az iskolai fegyelem ideje.

Először a Rózsa utca 13-as számú ház előtt állok meg, ahol néhány hat év körüli gyerek görög dinnyét majszol a poros fűben. Először riadtan félrehű- zódnak. de amikor látják, hogy a fényképezőgépem nem eszi meg őket, megbátorodnak, és

! beszédessé lesznek. Egy fekete, komoly kis gyereket, Kovács Jancsit, faggatom. Most megy először iskolába.

— Nem félsz az iskolától?

— Nem — int a fejével.

— Van-e már könyved?

— Majd az iskolában adnak.

— Hát füzetet, ceruzát, vettél-e már?

— Majd az anyukám vesz.

Amint faggatom, beszélgetek

vele, egyre több gyerek vesz körül. Megjelenik Jancsi anyukája is. Azonnal fut, vezeti a gyerekét, hogy ráhúzza azt az új gúnyát, amiben majd iskolába megy. Mert abban kell lefényképezni, hogy szép legyen.

Közben egy szöghajű szőke gyerek furakodik hozzám, hogy őt is fényképezzem le.

— Nem vagy te elsős — mondom neki.

— Nem baj az.

— Akkor minek fényképezzelek le. Futballozni se tudsz.

— Én-e? — és már kapja is a labdát és néhány sráccal rúgni kezdik az út porában. Persze ő áll a kapuba, hogy jobban bizonyítsa ügyességét.

— Oszt mi akarasz lenni? — kérdem tőle később.

— Zongorista.

— Apád is zenész?

— Igen, ő harmonikás. Most Csehországban játszik.

Mint egy kis fúria, Gráfi Marika furakodik hozzám, dinnyét majszol. Azzal dicsekedik, hogy ő jobban tanul. Csak négy kettese volt, a többi mind egyes. Apja az érsekújvári kertészetben dolgozik.

Kérdezem, faggatom őket, hogy van-e köztük olyan, aki nem tud énekelni. Huncutul kuncognak és egy félszegen hátrahúzódó kislány felé pislognak. Kovács Erzsiké az egyetlen, aki tavaly énekből hármast kapott.

Már elindultam az állomás felé, amikor két ingnélküli mezítlábas lurkó iramodott utánam.

— Bácsi, minket is fényképezzen le.

— Hiszen ti még nem jártok iskolába — próbálom ugratni

Az ősi gimnázium főkapuja

őket, és tovább indulok. De ők elém állnak.

— Én járok — mondja a nagyobb. — Most megyek másodikba.

— Nem hiszem. Hogy hívnak?

— Kotlár Laci. ö meg az öcsém, Andriska, most megy elsőbe.

A kicsi bátran rábólint, és odaszorul a testvére mellé, nehogy lemaradjon a képről.

— Hányán vagytok testvérek?

— Kilencen. Egy meghalt.

Miközben beigazítom a gépemet, nézem ennek a két gyereknek apró fekete gombszemét és Móricz Zsigmondra gondolok. Pár évtizeddel ezelőtt ő adott hírt innen az érsekújvári Péró- ból az országnak, a világnak, hogy van itt már olyan cigány is, aki a gyerekét gimnáziumba küldi. Azóta sok minden megváltozott, sok minden történt. A nagy író már halott, de még áll a régi gimnázium, és mögötte az egyre csinosodó, épülő és felszámolás alatt lévő Péró is meg van még. De már nehéz lenne összeszámolni, hány cigánynak a gyereke indult el a felsőbb iskolák felé, a más élet felé.

Itt az új tanév, a zöldre mázolt padok ismét megtelnek és közöttük majd ott ülnek az érsekújvári cigány Péró gyerekei is, teljes létszámban.

SZŐKE JÖZSEF

A fiatalok szava

A Banská Bystrlca-i kerület fiataljai sikeresen teljesítik a Szlovák Nemzeti Felkelés 15. évfordulója tiszteletére tett kötelezettségvállalásukat. Csak az ifjúsági milliókért mozgalom keretében nyolcmillió-harminchá- romezer koronát takarítottak meg. Ebből legtöbbet, 2 millió 247 396 koronát, a breznói járás fiataljai. A kerület fiataljai építkezésünk megsegítésére, eddig már több mint 543 000 téglát 'készítettek brigádmunka keretében. Példát mutatva dolgoztak az idei termés betakarításában is. A szövetkezeteknek, több mint 335 ifjúsági csopmrt segített az aratásban és csép- Iésben. „ i. ,

Kotlár Andriska és Lacika

»&&<><>&<><><><■■■<

Fiaial'olk a gáton

z éjszakai eső után verőfényes igazi nyári nap köszöntött Bodrogközre. Délutánra hajlik az idő, ahogy „vasparipámon" végig száguldók a Boly és Latorca közötti útszakaszon. Otam végcélja felé közeledve már messziről látom az új védőgát vonalatát. A hatalmas gát úgy tűnik fel, mintha a kínai nagy falat látná a szemlélő. Megállók, vasparipám mögöttem hagyva nekivágok a gátnak. Az eső áztatta talaj vendégmarasztalóként ragadja meg cipőimet. Ez azonban nem akadályoz meg célkitűzésem megvalósításában. Közelebb érve gépek zúgása és dolgozó embercsoportok hangos beszéde üti meg fülemet. Tovább érve feltűnnek a hatalmas gépkolosz- szusok, amelyek legtöbbet tettek annak érdekében, hogy a Latorca balparti szövetkezetek száz és ezer hektárnyi területekkel bővítsék termőföldjeiket. Nincs szükség sok nézelődésre. Világosan látható, hogy az eddig vízjárta rétek, legelők és szántóföldek termővé válnak és további fényes távlatait nyitják meg a

mezőgazdasági termelésnek. Egy új gondolat megvalósítása bontakozik ki az itt élő népben: — Sok ezer mázsa mezőgazdasági termékkel gazdagítani dolgozóink asztalát.

Hasonló gondolatok fordulnak meg agyamban, míg tekintetem végig vonultatom a kanyargós Latorca balparti védőgáton. A gépek majdnem minden munkát elvégeztek. De mégis akad itt munka az embernek is. Simításokra, fűvetésre és hasonló munkákra emberre van szükség. De nem sok idő jut az elmélkedésre, mert hangos, jókedvű fiatal dolgozó csoporthoz érek. A lapát úgy jár a kezükben, mintha mindig ezt csinálnák. Vannak vagy tizenöten, de legtöbbjük lány, csupán három fiút látok közöttük. Az egyik mindjárt készségesen siet tájékoztatni. Leczó Péter néven ismerik, s a királyhel- meci JNB CSISZ-szervezetének az elnöke. A többi szintén a JNB dolgozója. Ahogy elnézem, szinte hihetetlennek tűnik, hogy akik

még tegnap az íróasztalnál ültek, ma ilyen lelkesedéssel és ügyesen dolgozzanak. Ám ez a valóság. De nincs sok időm a gondolkodásra, mert Leczó elvtárs beszélni kezd.

— Üzemi szervezetünk elhatározta, hogy a védögát befejezésénél ledolgozunk két napot — világosít fel. — El is jöttünk és szép munkát végeztünk. Két nap alatt mintegy 2961 négyzetméternyi területen végeztük el a simítási munkákat 1.650 korona értékben — újságolja kitörő örömmel.

Elmondják, hogy ez a kezdeményezés nem újkeletű. Már az EESZ-ben is szerveztek hasonló brigádot. No meg szándékukban van újabb társadalmi munka szervezése a meliorációs munkánál is. A legmeglepőbb, hogy a forró naptól leégetett és a lapátnyéltől feltört kezű lányok nem panaszkodnak. Jókedvvel, nótával dolgozik valamennyi. Bólék Juci, Bodnár Vera, Virág Bözske, Czábócky Ica és Palkó Klárika a legfiatalabbak, de a többivel egy sorban példásan megállják a helyüket a munka bármelyik szakaszán. Leczó Péter egyforma megelégedéssel nyilatkozik mindmegannyiról. De nem kisebb megelégedéssel szól a fiatalok munkájáról a gátépítés vezetője is.

De nem fukarkodnak ám a szóval a fiatalok sem. A fényképen mind ott akar lenni. Mindegyiknek van valami mondanivalója. Hangjukból, kijelentésükből ki- csendül az öntudat. Tudják, hogy Kelet-Szlovákia síkságának rendezésével rájuk is nagy feladatok hárulnak. Ebből pedig ki akarják venni részüket. Sőt mi több, elárulták hogy a meliorációs munkákban való segítségben versenyre hívják fel Kelet-Szlovákia valamennyi CSISZ-szervezetét.

Megelégedéssel búcsúzom a kis csoporttól, amely ha számbelileg kicsi is, de lelkes tenniakarásával nagy dolgok megvalósítására képes. Már messze mögöttem hagytam őket, de fiatalos kacagásukat még mindig fülembe hozza a szellő. Még egyszer visszanézek s a szellők szárnyán küldöm gondolataimat: Csak így tovább újabb sikerek felé szocialista hazánk felvirágoztatásában.

(ki)

A brnoi első nemzetközi mintavásárra már megérkeztek a külföldi pavilonok mintaárui. Képünkön egy francia gyártmányú

autót látunk kirakodás előtt.

Örömteli nyár

A besztercebányai helyi gazdálkodás szakszervezeti szövetsége Rozsnyón, a bányásztanonciskola épületében pionírtábort létesített. Két turnusban közel 300 gyermek váltotta fel egymást. Az elszállásolásról és az élelmimezésről a felmerült nehéségek és gátló körülmények ellenére, kitűnően gondoskodott Kmec és Petrinec elvtárs, a tanonciskola két Igazgatója.

Azoknak, akik először voltak pionírtáborban vagy egyáltalán az otthoni környezettől távol, pionír-közösségben, nem volt olyan könnyű beilleszkedni az új életbe. Mégis egyetlen kivételtől eltekintve, mindnyájan gyorsan megszokták a változást, fegyelmezetten, de vidáman kapcsolódtak bele a tábor közösségi életébe. Mennyi pajkos és vidám, sokszor izgatott gyermekarcot lehetett látni a tisztasági verseny eredményhirdető táblájánál, parancsolvasáskor, levélszétosztáskor, a futballpá- lyán vagy a pionírok karneválján. Az egynapos kirándulások a Magas Tátrába, Dobsinára, Domicára, Gombaszegre és a közeli Krasznahorkára vagy Betlérbe újabb és újabb élményt, örömet jelentettek a fiúknak, lányoknak. A strandolást, játékokat egy pionír sem vetette meg, de éppúgy helytálltak az egynapos brigádmunkában is a rozsnyói EFSZ földjén, hogy jelszavukról pihenés közben sem feledkezzenek meg és építő szándékukról tanúságot tegyenek. Természetesen filmelőadások is voltak a táborban. Feledhetetlen marad azonban a pionírok két beszélgetése a Szlovák Nemzeti Felkelés két részvevőjével, Petrinec és Kmec elvtársakkal. Halálos csendben hallgatták a pionírok Petrinec elvtárs szavait a partizánok hősi harcairól, arról, miként fogták el őt és hogyan vallatta Gestapo.

— Halálra ítélték — mondja természetes hanglejtéssel, mintha ez már minden emberrel megtörtént volna. Sikerült megszöknie a hóhér elől, de másik pokolba került: német koncentrációs táborba! Átélte Berlin elestét, többször kiszabadult

a halál markából, míg végre felszabadult. — Anyám és az otthoniak halottnak tudtak. Birtokomban van a halotti levelem — mondja ugyanolyan nyugalommal, mint a halálraítélést.

Hogy bírhat ki ember ennyi szenvedést és kínt, honnan meríthet ennyi erőt? Ez a kérdés merült fel bennem.- Ti értetek történt mindez. Becsüljétek meg nagyon, amitek van és jó munkával küzdjetek tovább, hogy a ti gyermekeitek még jobban éljenek.

Petrinec elvtárs testén még láthatók a sebek behegedt nyomai, melyeket kínzói okoztak. A pionírok többet akarnak tudni, mint amennyit Petrinec elvtárs ilyen rövid idő alatt elmondhatott. Egy kérdés sem marad megválaszolatlanul. Feleletei pontosak és kimerítőek. Egyszerűen és közvetlenül beszél.

Sok kedves és kellemes eseményt éltek még át a pionírok a három hét alatt, a tábortűz mellett, mikor a bécsi ifjúsági találkozó tiszteletére műsort adtak vagy a 'búcsúkarneválon. Jól szórakoztak, de sokat tanulhattak is, tapasztalhattak is.

Nagy segítséget nyújtott a táborozás a helyes eszmei nevelés terén is, melyet még sok esetben gátol vagy fékez a család helytelen befolyása.

MATUSKA ANDRÄS

Energia terven felül

A krompachyi villanyerőmű a kassai kerület ama üzemei közé tartozik, amelyek kötelezettségvállalásaik túlteljesítésével, illetve a tervfeladatok határidő előtti teljesítésével üdvözlik előestéjén a Szlovák Nemzeti Felkelés 15. évfordulóját.

< E felkelési évforduló tiszteletére a krompachyi villanyerőmű dolgozói igen értékes munkafelajánlást tettek. Ennek megfelelően már szerdán, augusztus 26-án teljesítették az augusztusi tervet és így a hónap végéig még mintegy két és félmillió i kW óra elektromos energiát (1 termelnek terven felül.

Százhatvan éves a Novy Ticín-i kalapgyár. Ez a gyár és a hozzátartozó üzemek csak az elmúlt évben 2 millió kalapot és félkész árut szállítottak külföldre. Naponta 26 ezer nyúlbőrt dolgoznak fel a különböző kalapok gyártásához.