Új Ifjúság, 1959. július-december (8. évfolyam, 27-52. szám)

1959-08-18 / 33. szám

UESMAUY« KU1TŰEA­(Xz e<Q,m cwndti hűiméibe SJ a a tudomány első űttörői- ** nek korszakait vizsgáljuk, érdekes „hézagot“ fedezünk fel. A tudomány és kultúra első nagyjai, Pythagorasz, Demokre- tesz, Hyppokratesz, Arisztote­lész, Archimedesz, Galen és Ptolemaiosz jóval az időszámí­tásunk előtti évszázadokban fektették le a matematika, fizi­ka, orvostudomány alapjait, az időrendben utánuk következő „nagyok“ viszont, Guttenberg, Copernicus, Tycho de Brache az időszámításunk utáni XV. és XVI. században éltek. Mi tör­tént a közbeeső évszázadokban, akkor nem születtek okos és tehetséges emberek? Ez nem valószínű. Születtek és éltek akkor is, csakhogy tehetségüket nem fejleszthették, tanításaikat nem hozhatták nyilvánosságra. A tudományt és művészetet már az első évszázad végén műveletlenség, visszafejlődés váltja fel. A tudományt és kul­túrát borító alkony mindjobban terjed, míg az V. században a haladás szikráját is kiszorítva egész Európát elborítja a babo­na és vallásszülte mély sötét­ség. ☆ Az V. században az egyház véglegesen magához ragadja a hatalmat a harcoktól feldúlt és zűrzavaros Európában. A tu­datlanság évszázadokig tartó úgynevezett „sötét évei“ követ­keznek. Alexandriát, a kultú­ra ezen ősrégi központját - mely még az 1. és II. században virágzott — lerombolják, az is­kolákat megszűntetik, a tanu­lást és a tudományt szégyen­nek, „Isten megsértésének“ tartják. Minden bölcsességet a bibliábór merítenek, a nép nevelését, oktatását a papok veszik kezükbe. Papok, akiknek a valódi tudományról sejtelmük sincs, papok, akik a nagy aörög r tudósokat elátkozzák, hogy így évszázadokra a feledésbe me­rítsék őket. A filozófia, matematika mint tudományágak megszűnnek az orvostudomány az — aránylag — magas színvonalról, melyre Hyppokratesz és Galen emelték, a primitivizmus legalsó fokára süllyed. A betegséget Sátán akaratának, vagy Isten bünteté­sének tartják, de arról is meg vannak győződve, hogy a beteg­séggel Isten próbára teheti a hívőt, hogy ezzel tisztítsa lel­két. A betegséget gyógyítani az isteni bölcsesség és akarat megsértését jelenti, mely bün­tetést és vezeklést kell, hogy vonjon maga után. Ennek ered­ményeképpen egyik ragály a másik után söpri végig Európát az áldozatok ezreit követelve, s miközben ezek szörnyű kín­jaikban fetrengenek, imádsá­gukkal Isten nevét dicsőítik. A csillagászat babonává vál- ™ , tozik s a „tudós“ csillagá­szok kihasználva a nép óriási tudatlanságát, csillagjóslásból vagyonokat harácsolnak össze. A „vegyészeket“ az arany utáni vágy űzi. A chémiában való csekély jártasságukat „csodák“ előidézésére akarják felhasz­nálni. A chémia, amely azelőtt sem állt magas fokon, a „sötét évek“ alatt csupán „csodate­vésre“ süllyedt, az alchimisták a „bölcsesség kövét“ keresik hasztalanul. Ebben az időben keletről új erő érkezik. A mórok betörtek Spanyolországba. Hallatlan val­lási fanatizmusukat arra hasz­nálják fel, hogy mindenkit hi­tükre térítsenek és megnyerje­nek az európai kultúrát maga­san túlszárnyaló kultúrájuknak. Abban az időben, amikor az olaszok és németek olyan „fon­tos“ problémákról vitatkoznak, mint: hány angyal fér el egy tű hegyén, Asszamh, egy bizo­nyos mór, a topográfiáról fr. Míg az európaiak nem emberhez méltóan élnek és az imádságok­ban keresve vigaszt, tömegesen pusztulnak, Avicenna orvostu­dományra és babonától mentes filozófiára tanítja a mórokat. Az arab technika és tudomány aránylag magas színvonala és az, hogy az arabok magukévá teszik az időszámításunk előtti filozófiát és tudományt, a nyu­gateurópai középkor színvona­lával összehasonlítva meglepően éles válaszvonalat mutat. Az arab tudomány és kultúra egé­szen a XIII. századig messze megelőzi az egyház uralma alatt lévő európai kultúrát. Itt a ta­nítás, a művelődés és minden, aminek a haladást kellett szol­gálnia, az egyház kezében össz­pontosul. A tudósok, filozófusok és írók túlnyomó része a papok közül kerül ki, akiknek tanítási szelleme: úgy élni a földön, hogy kiérdemeljük az örök éle­tet az égi királyságban A ke­reszténység terjesztői ezt hir­detik: „Krisztuson kívül nincs szükség tudományra“. Azt állít­ják, a tudomány feladata, hogy megmutassa az utat az égi királyságba, valamint hogy a vallást támogassa és szilárdítsa. Az óriási vagyonnal rendel­kező és a vagyonos osztályt pártoló egyház nevében a papok bebeszélik a néptömegeknek a földi élet hitványságát és elő­készítik őket az égi paradicsom jólétére. A XV. század második felében azonban részben megtörik az egyház diktatúrája. Üj hatalmas korszak kezdődik, a reneszánsz, az újjászületés korszaka. A szellemi elnyomás évszázadai után eddig sosem tapasztalt változás áll be a haladás és tudomány javára. És bár az egyház kétségbeesetten, minden erejével védi a régi rendet, és ezzel persze régi befolyását és tekintélyét, és ennek érdekében nem riad vissza az erőszaktól, üldözéstől, sőt a halálbüntetés­től sem, mégis a reneszánsz nagy tudósai, akiket Engels „a szellem, a művelődés és ka­rakter óriásainak“ nevez, bátran lépnek harcba a régi világgal és elérik, hogy a tudomány lerázza magáról az egyházi egyeduralom évezredes bilin­cseit. T. M. * ZALA JÓZSEF: IDárlak Az órát nézem. Jönnöd kellene. Máskor ilyenkor itt vagy már régen. Reccsen a lépcső, koppon a lépés, ki se tekintek, nem te jössz, érzem. Az órát nézem. Valami történt... ? Ketyeg az óra... Lüktet a vérem .. Gondolatom mind végtelen kérdés: „Jössz-e már, jössz-e...?“ Felel a: „Még nem". Az órát nézem. Fütnék éléhed, csak tudnám, merre. — A kapualjban, s a lépcsőházban szapora léptek, ajtómon a zár sebesen pattan. — Minek ilyenkor az órát néznem, mikor ajkamon kérdéseimnek bölcs feleletét: csókodat érzem. Wk EMLÉKMŰVEK Nagy érdeklődés nyilvánul meg Moszkvában a csehszlovák üveg­ipari kiállítás iránt. A látogatók teljes képet kaphatnak az üveg­gyártás ipari és művészi fejlődé­séről, az üveg-anyag legrégibb és legmodernebb felhasználási mód­jairól. A kiállítás — amely a ma­ga nemében az eddigi legnagyobb — nemcsak ismeret közlő, hanem rendkívül esztétikai élrpényt is nyújt. A Szlovák Nemzeti Felkelés központját, Banská Bystri- eát 1945. március 26-án szabadították fel nagyon nehéz körülmények között a 2. ukrán hadsereg katonái, és a város felszabadítása után még több mint 50 községből űzték el a fasiszta hordákat. — A Szovjetunió önálló­ságáért és Csehszlovákia felszabadításáért elesett hősök iránt érzett hálát a Szlovák Nemzeti Felkelés téren lévő emlékmű fejezi ki. Egy külföldi szemével üj arcok között !A város a maga megszokott világát éli. Mint a szerető anya öleli keblére gyermekeit, csók­jaival árasztja el a hazatérőket: Kubánból, Uraiból, Szibériából, mindenünnen, ahova csak útra keltek pogácsástarisznyájukkal. Örömmel, víg mosollyal köszönti vendégeit és mint magabiztos gazda kitárja portája ajtaját, szemlére teszi mindenét: nézzé­tek csak, ezzel gyarapodtam, míg ti távol voltatok. Ennyirrí van most, idegenek, s ha újra eljöttök egy év múlva, két év múlva, ezt és ezt látjátok majd. De ne legyetek szótlanok, vagy talán kíváncsiak vagytok másra is? Gyertek csak beljebb, titkol­nom nincs mit. Ezek itt a csű­rök, amott a gép dohog, arra to­vább, ott a jövőn fundorkodnak, emitt a kultúrának, a művészet­nek hódolnak. Mondom, ne le­gyetek bátortalanok. Gyerme­keim, vendégeim vagytok. Vagy fáradtak vagytok tán? Sebaj, közeleg az éj, pihenni térünk s reggel ismét frissek leszünk. A város üdén, kicsinosítva, fia­talosan ébred. Csak a Moszkva folyó fölött mintha tartaná még magát a szürke homály. De a csillanó napsugár és párja, a hajnali szellő nagyon makacs és ti ■ *!«* 6r»‘ & m : v< * 2? 1 i / t f f 1 ¥ 1 ...'. •■?••• ■■'■■■ <£>' OOEÍ" m X mmw p ? *$ y 9. * % &-A- k • » mi A város képe napról napra vál­tozik. A régi házak helyén új, szebbnél szebb épületek emel­kednek. nem állhatja, hogy közbe ne szóljon. Még egypár pillanat és Moszkva ege alatt a napfény az tír. Az emberek, mint maga a város, frissek, munkába igyek­szenek, még egy utolsó légyott a Borogyinszkij hídon és pár perc múlva újra búg a gép, ro­han a felvonó. Rövid pillanatok alatt az utca forgatagában vagyunk. Nem el­lenkezem, sodródom az árral, az emberi folyammal. Mint csepp víz a tengerben, úgy vegyülök el én is. Eljutok-e kitűzött célom­hoz és időben ott leszek-e a megbeszélt helyen? — ötlenek eszembe a gondolatok egymás­után. De a vágyam erősebb. El­vegyülni a tömegben, fürkészni az új arcokat, embereket ismer­ni. Megfigyelni a távoli szibéria­iakat, grúzokat, tatárokat, a vendéglátók szívélyességét s a külföldiek arcjátékát egy-egy üzlet előtt, a Metróban, és min­denütt, ahová csak eljutok. Igyekszem a lehető legjobban otthonosan mozogni, csak amikor a Metró mozgólépcsőjéről lelé­pek, érzek egy kis szorongást. Vajon merré tovább. A lépcsőnél szolgálatos kislány rövid magya­rázattal szolgál, gyorsan beszáll­ni, s ugyanúgy majd ki a negye­dik megállónál, a Komszomolsz- káján. S a villamos kerekeinek pokoli csattogása közben alig veszem észre, hogy szomszédom egy ötvenes körüli férfi hozzám beszél. Bizonyára kíváncsi, cso-\ dálkozó tekintetemre lehet fi­gyelmes, mert kilétem, honnan- létem felől érdeklődik. Az elmúlt évek lehettek okai, hogy a szó megfejtése oly sokáig tartott. De a gyecs-gyics-ből végtére Decin lett, ahol 45-ben felszabadítóként tartózkodott. De kezet is csak alig nyújthatunk, mert ő mun­kába siet, kiszáll, s velem szá­guld a földalatti tovább. De a pokoli hőség elől úgy lát­szik rossz helyre menekültem. A levegő a Metróban is fojtott, újból a szabadban, a tömegben vagyok. Az óriási áruház, a GUM felé sodor az ár, s az egyik el­árusítótól emléktárgyat vásáro­lok. Nézem a tömeget, figyelem a vásárlókat, az arcokat. Egy ti­zennyolc év körüli tatárkinézésű suhanó 540 rubel helyett az új ár szerint 460 rubelt fizet a ke­rékpárért. A fényképezőgépek, ruhák és egyéb holmik ezrei lel­nek új gazdákra. Mindig így van ez itt? — gondolkodom kissé. Az ötödik nap elteltével, úgy vé­lem, felesleges kérdést tettem fel magamnak. Alig látok üres­kezű siető embert. Az utcákon, akárcsak nálunk, a legtöbb helyen állványok s a régi házak mögött mindenütt új hatalmas háztömbök emelked­nek. Üj ismerősöm a GUM-ból, Ludmila Hrastyanova és kísérője egy kubáni fiú új utcákba vezet, majd egy útkereszteződés után a szovjet népgazdaság eredmé­nyének kiállításához érünk. A ki­állítás alapos megszemlélése na­pokat igényelne. Időm nincs, ez­ért a legfontosabbak megtekin­tése után újból az embereket fi­gyelem, különösen a külföldiek érdekelnek, s ezért a legtöbb he­lyen a vendégkönyveket böngé­szem. Ügy hiszem ez többet mond mindennél. Egy-két meg­jegyzés után már tisztában is vagyok a vendéglátók nyugodt, magabiztos arckifejezésével. Egy osztravai bányászfiú megjegyzé­se után fel is hagyok a vendég­könyvek tanulmányozásával. Búcsúzom két moszkvai isme­De nem feledkeznek meg a régi házak tatarozásáról sem, jólle­het lakói nemsokára új lakásba költöznek. rósömtól és lassan hazafelé tar­tok. Az idő sürget, nem szeret­nék lemaradni a délutáni közös akcióról. A Tretyjakovszkij ga­léria mindennél jobban érdekel. Nem szeretném megtekintését elszalasztani. A szabadnapom el­telt, s bár pihenőre szántam, nem sajnálom, hogy magányosan útrakeltem. nyd Nincs, aki meg ne állna a kiállítás főbejárata előtti szökőku- taknál, hogy egypár pillanatra megcsodálja az impozáns látni­valót. Annyi rémhistóriát hallottam Csehszlovákiáról, szinte irtózat- tal mentem fel a bécsi cseh­szlovák konzulátusra, hogy vízum iránti kérvényemet be­nyújtsam. És mennyire más a valóság! Amikor átléptük az ország határát, igen barátságos határőr jelent meg fülkénkben és vá­lasztékos, hibátlan németséggel útlevelünket kérte. Poggyá­szunkba udvariasan belenézett és kedvesen mosolyogva távo­zott. Késő este érkeztem Bratisla­va ba, ahol már vártak rám és szállodai szobáról gondoskodtak. Legszívesebben egyedül járok- kelek a városban. Kisebb kirán­dulásokat is tettem a vidékre, Dióspatonyra is ellátogattam is­merőseimhez. Nem felejtem el azt a kis jelenetet, amikor a dióspatonyi állomáson a forgal­mista már jelt adott a vonat indulásához, de a mozdonyveze­tő megpillantott az országúton egy idős asszonyt, aki szemlá­tomást a vonathoz igyekezett, nyugodtan megvárta, odaszólt hozzá és megkérdezte hová igyekszik. Amikor meghallotta, hogy Bratislavába, azaz ellenke­ző irányba, csak akkor indította el a vonatot, hogy az egyperces késést behozza. Amint a vonat­ablakból a tovarohanó tájakat nézegettem, feltűnt, hogy majd­nem minden falusi házon tele- vízor-antenna van. Nem is be­szélek arról, hogy Bratislavában 3 — 4 antenna is látható egy házon. Őszintén elmondhatom, hogy Ausztriában még csak na­gyon kevesen engedhetik meg maguknak a televízort és egy­általán csak nehezen jutunk ahhoz, hogy mosógépet vagy más villamos felszerelést vásá­roljunk, mert azok nálunk még méregdrágák. Őriási meglepetést okozott, hogy Csehszlovákiában milyen olcsók a gyermekholmik. Szinte hihetetlen, hogy milyen szép, ízléses és jóminőségű gyermek­ruhákat és ruházati cikkeket lehet itt olcsó pénzért kapni. ☆ Dióspatonyban megcsodáltam a brigádosok munkáját. Mint a hangyák, olyan szorgalmasan sürögtek-forogtak és milyen pontosan teljesítették vezetőjük parancsát. A halványarcú „iro­daemberekről“ csak úgy csur­góit az izzadtság, de szinte sugárzott róluk a boldogság, annyira elégedettek voltak munkájukkal. A konyhában az asszonyok 120 ember számára ízletes ételt készítettek. És amikor hanyat­lóban volt a nap, akkorára már nagy darab munkát hagyott maga után a brigád. Ilyen elégedett emberekkel se találkozunk nálunk Ausztriá­ban. •ir A vonatban Bratislava felé, szemben velem egy fiatal férfi ült. Valami műszaki lapot néze­getett és azután keresztrejt­vény fejtésébe fogott. De úgy látszik nehezen boldogult. Ek­kor lettem figyelmes rá. Feltűnt a szívós kitartása és türelme. Más már rég abbahagyta volna a rejtvényfejtést, de ő nem és nem. A fülkében német tolmács is akadt és így élénk beszélge­tés indult meg közöttünk. Ki­sült, hogy a fiatalember mér­nök. Amikor megtudta, hogy újságíró vagyok, azonnal meg­hívott Dunaszerdahelyre. Szíve­sen fogadtam a kedves meghí­vást és egy felejthetetlen szép napot töltöttem ott. Mindenütt igazi baráti fogadtatásban ré­szesültem, sok szépet és érde­keset tapasztaltam. A világ legszorgalmasabb mo­zilátogatói a Szovjetunióban vannak. Minden városi szovjet­ember évenként átlag huszon- háromszor megy moziba, a falu­siak tizenegyszer. A hétéves terv 1200 új városi mozi felállí­tását tervezi, ezenkívül minden kolhoznak, állami gazdaságnak lesz saját mozija is. — * — A bukaresti opera- és balett­színház George Dumitrescu ze­neszerző Lázadás című operájá­nak bemutatására készül. A Liviu Rebreanu regényéből ké­szült szöveg cselekményének tengelyében az elnyomott pa­rasztság és az elnyomók közötti küzdelem áll. Menekülés az élettől, mene­külés az értelemtől — így érté­keli a haladó indiai kritika húsz képzőművész Delhiben megnyílt közös kiállítását, amely ultra­modernista képeivel heves vitát váltott ki a sajtóban. Az indiai kritikusok véleménye szerint a kiállítás helye inkább Párizsban, Londonban, New-Yorkban vagy Bonnban volna, mert teljesen hiányzik belőle a sajátos indiai jelleg.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents