Új Ifjúság, 1959. július-december (8. évfolyam, 27-52. szám)

1959-08-18 / 33. szám

Hatvan hektár jó termőföld | /VV// HI I U ty Hl VHHLI IHlv j I VH Ij 1/1/ /frUIV tárnyi jó termőterületet az ő munkájuk által nyer a társada­lom. Mennyi minden terem majd ezen a 60 hektáron! Ez mind nekik köszönhető. Ök ebben az úttörők. Továbbá alaposan meg­ismerik a falu életét, a szövetke­zeti dolgozók munkáját és mé­lyen bepillanthatnak a vidéki kulturális élet állandó fejlődésé­be is. Segítik véglegesen eltün­tetni a falu és a város közötti kisebbeaö ellentéteket. egyre A somorjai járásban levő EFSZ-ek új munkamódszereket ve­zetnek be az állattenyésztésben A technika minden vívmányát megragadják a termelés emelése érdekében. A nagvlégi EFSZ Is S0 darab új kutricát vásárolt a hízósertések számára. Kérdésekre válaszolunk n. neiyi r,coz• nupoma tejjel látja el a brigádosokat. A tejért persze egy fillért sem kell fizet­ni. Sokszor friss gyümölccsel is meglepik őket a szövetkezetesek. Az zöldségféle latba sem esik, mert a brigádosok konyháját a szó szoros értelmében az EFSZ kertészete látja el zöldségfélével. A nagylúcsi fiatalok pedig össze­barátkoztak, összeszoktak a főis­kolásokkal. Esténként csak meg­jelennek a brigádszálláson és el­beszélgetnek, el szórakoznak, a maguk módja sze- rint. Tervezik, hogy , * közösen rendeznek egy táncmulatságot. Valamilyen kulturá- " *** lis rendezvényen is törik a fejüket. Bi- zonyára akad majd ^ a főiskolás brigádo­sok közül, aki majd <! -sS más alkalommal is ellátogat Nagylúcs- pü* ra. Hiszen tartós H '*<' \ ^ barátságok alakul- *, "c\ nak ki, jó ismeret- ségek az esti be- &«*>£' szélgetések útján. | *VL 0 Segítenek is nekik » a falusi fiatalok, a három nem egy alkalommal dik a ví ök is részt vettek a töl a vlzlevezetés nehéz munkájában és más alkalommal is készek a segítségre. Annyira megy a ba- rátkozás. hogy közösen rendez­tek egy kirándulást Dunaszer- dahelyre. A nagylúcsi .határban dolgozó főiskolás brigádosok teljes mér­tékben betöltik küldetésüket. El­sősorban a munkában állják meg úttörő. Ezek a fiatalok kez- rlevczető árok ásását, Utána biek mélyítik, szélesítik. Megbecsülést, tiszteletet szerez­nek a falusiak előtt a dolgozó értelmiségnek. A nagylúcsi fiata­lok pedig bizonyára sokat tanul­nak tőlük. A falun éló fiatalok is láthatják, hogy nagy különbség van a mai dolgozó értelmiség és a régi értelmiség között. Ez az oka annak, hogy a főiskolás bri­gádosok az ottani fiatalokkal helyüket, mert ez a legfontosabb, mélyrehatóan összebarátkoztak hiszen voltaképpen ezért vannak ős kedves emlékekkel térhetnek ott. Büszkeség tölti el őket, ami- haza. B. I. Egy plenáris ülésről Itt már látszik a vízlevezető árok formája. Ez a munka nem megy olyan gyorsan, mint az, amit az előző képünkön ábrá­zoltunk. így dolgoznak a főiskolai brigádosok a nagylúcsi ha­tárban. A CSISZ dunaszerdahelyi já­rási vezetősége nemrég tartotta meg plenáris ülését. Az ülés behatóan foglalkozott az évzáró taggyűlések megszervezésével és a politikai iskolázás előké­szítésével. Mindkét igen fontos akciót alaposan előkészítik és a legközelebbi időszakban már elkezdik az ezzel kapcsolatos szerzési munkát. Az évzáró gyűléseket két tag­sági gyűlés előzi majd meg a dunaszerdahelyi Járás alap­szervezeteiben. Á járási vezető­ség tagjai ellátogatnak ezekre a gyűlésekre, ahol a fiatalok előtt megvilágítják, hogyan szervezzék az évzáró gyűlése­ket, és segítenek is majd ebben a munkában. A tagsági gyűlések a jövő hét folyamán már meg­kezdődnek. A plenáris ülés ha­tározata szerint feltétlenül elé­rik, hogy az évzáró taggyűlése­ket az előírt határidőig minden alapszervezetben megtartsák. Ez komoly szervezési munkát vesz igénybe, s éppen ezért ké­szítik eiő alaposan a gyűléseket. Nagy súlyt helyeznek a propa­gandisták kiválogatására is, azért, hogy arra alkalmas, meg»- felelő eiőadóképességú, szelle­mileg jól felkészült egyének vezessék a tanulóköröket. Az iskolázás menetét állandóan el­lenőrzik és a hibákat azonnal orvosolják. A fiatalok között pedig elmélyítik a politikai ok­tatás fontosságának tudatát, hogy ezáltal Is növeljék ered­ményeiket. -bl­Küldj egy szál ibolyát jeli­gére. Mi csak helyeselhetjük viselkedését, amiért előidézte a szakítást. Véleményünk szerint a fiú nem szerette önt igazán, mert az igazi szerelem nem is­mer feltételeket. Ezek szerint ne is bánkódjék, mert amit el­veszített, nem volt nagyon ér­tékes, legalábbis nem az Ön számára. Még fiatal, az igazi még jönni fog. Maradjon to­vábbra is ilyen, amilyen ma, fontolja meg tetteit úgy, mint eddig. Kíváncsi jeligére. 1. A lány egy fiúnak csak hosszabb isme­retség után ad valamit. Meg kell fontolni, kinek adja a fény­képét, mert nagyon gyakran előfordul, hogy a fiú fúnek-fá- nak mutogatja azt. 2. Egy ti­zenhatéves lány és tizennyolc éves fiú miként viselkedjék es­te? Leszögezzük, nem illik, hogy ilyen korú lányka az ut­cán csatangoljon. Mindenesetre a sötétség ne bátorítsa fel a fiatalokat meggondolatlanságra. A lány legyen éppen olyan tar­tózkodó mint nappal. 3. Hibát ott követett el, hogy a fiúnak a fényképét azonnal odaadta. 4. Hogy mikor únja meg a má­sikat, az teljesen egyéni, arra nincs szabály. Mit csináljak? jeligére. Jól megfogalmazott levelére kissé elkésve válaszolunk, de azt hisszük válaszunk időszerűsé­gét nem vesztette el. A mi véleményünk az, hogy sok lány irigyli, és akár fiú, akár lány Joggal irigyelheti ter­mészetét, mert az ilyen termé­szetű embert mindenki szereti. Maradjon meg olyannak ami­lyen. Rosszat nem tett és nem Szeresd a szépei Nem látja az erdőt olyan em­ber, aki csak fatörzseket lát benne és közömbösen halad el mellettük anélkül, hogy az azok alkotta erdőt meglátná a maga pompájában. Ha viszont fordí­tott értelemben alkalmazzuk á fenti mondást, ugyancsak helytelen a másik véglet: ha valaki „az erdőtől nem látja a fákat". Vagyis, ha csak vala­milyen zöld sűrűséget lát és sohasem figyeli meg tüzeteseb­ben annak egyes alkatrészeit: a fákat, cserjéket, növényeket. Használjuk tehát érzékszer­veinket! Szívjuk magunkba a fenyők balzsamos illatát, lessük meg a fák között áttörő játszi napsugarat, hallgassuk, mit me­sél a lombokon átsuhanó szellő, miről trillázik a madarak ezer­ajkú dalárdája. Mindig felfede­zünk valami újat, minden fű­szálon találunk valami szépet. A bölcseiettan szerint „Szép az, ami érdek nélkül tetszik". Nemcsak a csilingelő harangvi­rág, mert csokrot köthetünk belőle, a vérpiros szamóca, mert megehetjük, - hanem szép a vihar tördelte, ágas-bogas luc­fenyő egymagában, felséges a szélben hajladozó tölgyfák rengetege. De nem kevésbé le­nyűgöző a mezők-rétek százszl- nű vírágszőnyege, a kalászten­ger hullámzása, a friss széna illata. Mindennek, még a látszólag egyhangú alföldnek is megvan a sajátos varázsa. Hát még nap­lementekor, amikor csöndes nyári estén megszólal a tücskök milliós seregének ciripelése s az útmenti akácfák fölött lassan felragyog a Göncölszekér.., Szálljunk le azonban újból a földre és igyekezzünk ellesni a természet minden szépségét, báját, amellyel az éppen hazán­kat ajándékozta meg oly bőke­zűen. A sok gyönyörűség szinte lábunk előtt hever, csak sze­münket kell kinyitnunk. Aki persze „bekötött szemmel és süket füllel" barangol a termé­szetben, nem fog valami bölcsen beszámolni benyomásairól: „Va­lamilyen átkozottul sűrű erdő­ben botorkáltunk!" — Efféle válasz nemcsak közönyre, a szépérzék és megfigyelő tehet­ség hiányára vall, hanem a kér­dezett szellemi színvonalát is kétségessé teszi. Ruccanjunk ki például a Trna- vátől négy állomásnyira fekvő Smolenicére. Már a vonat abla­kából feltűnik a jellegzetes szo- molányl kastély, amely az egész vidéket uralja. Első tekintetre kétségtelenül megkapó látvány, de azt nem építészeti stílusá­nak, helyesebben stíluskeveré­kének, hanem érdekes fekvésé­nek köszönheti. Amíg ugyanis Szlovákia többi vára és kasté­lya, sőt a düledező várromok Is még magukon viselik valame­lyik kor bélyegét, addig a volt Pálffy-kastélyon nyoma sincs az egységes Irányzatnak. A min­denkori vérurak addig bonto­gattak, hozzáépítettek és „csi­nosítottak rajta, amíg jóformán semmi sem maradt eredeti stí­lusából. - Ettől eltekintve an­nál kényelmesebb szállást és étkezdét rendeztek most be „elpuskázott" grófi termekben. Attól pedig még nagyszerűen lehet bennük aludni is, enni is. Ami nemcsak a kastélyt, ha­nem magát a községet és kör­nyékét oly, vonzóvá teszi, az a hegyek és a síkság közötti, átmenet nélküli ellentét. A ha­tármezsgyét Smolenice főutcája képezi. A tőle balra fékvő házak és kertek még sík földön fek­szenek, mintegy beágyazva a gabonaföldekbe, jobb kéz felöl viszont minden házikó kertalja már hegynek kapaszkodik. On­nan tovább haladva felérünk a „Skarbák“-ra és megtekint­hetjük a „Driny“ nevű barlang­világot. Reggelenként ezek a hegyek „pipáznak", vagyis fel­hőkbe burkolódznak. Sziklabér­ceiről Ilyenkor még csodásabb kilátás nyílik a túloldalon elte­rülő napsütéses rónaságra. De nemcsak nézni, hanem látni is meg kell tanulnunk! Hasonló fekvésű, de kevésbé ismert a Bratislava utáni har­madik vasútállomás, Sváty Jur környéke, nevezetesen a pálya­testtől dél-keletre elterülő szentgyörgyl „Súr“. Ez a maga nemében páratlanul állő, külön­leges fák é9 bokrok, apró szi­getek által megszakított mo­csárvilág a botanikusok valósá­gos eldorádőja. Hiszen növény- és állatvilágának egyes ritka példánya csak idegen földrésze­ken, de egész Európában má­sutt sehol sem található, Továb­bi látványossága a fel-fellobbá- nó, majd újra kialvó, kísérte­tiesen imbolygó lidércfények. lyondárokkal teleszőtt meseli­getet ezért sokan látogatták. De a pázsitnak tetsző alattomos zsombék egyszerre csak süp­pedni kezdett a magányosan járó lába alatt, aki persze min­den erejével sietett kilábolni a kátyúból. Minél nagyobbakat lépegetett azonban, annál gyor­sabban és mélyebbre süllyedt az iszapsírba. És mire ráesz­mélt reménytelen helyzetére, késő volt. Kétségbeesett se­gélykiáltása elveszett a nádas rengetegében, vagy elkésett a segítség. Nem is olyan régen ketten fulladtak be egyszerre, akik egy keresztbe fektetett létra segítségével akarták egy­mást megóvni -az elmerüléstől. A mocsár egy részét ma már lacsapolták, a többit védett te­rületnek nyilvánították. A re­zerváció területére szakavatot­tak vezetésével továbbra is tár­sas kirándulásokat rendeznek. Aki pedig nem tud hlrtelené- ben elutazni vagy nem akarja kivárni a legközelebbi súri ta­nulmányutat, menjen fel a bra- tislaval Zergehegyre: ott viszont a pusztulás képét láthatja, fő­ként a hegy keleti lejtőjén, amelyik a gyárnegyed felé ereszkedik. Az „erdő szerelme­sei“, akik gyakran rőjják ezen ösvényeket, ismerik a kőfallal körülvett „István-forrást“, va­lamint a jóval feljebb fakadó másik csermelyt. Amíg a Zerge- hegy egész lejtőjét erdő borí­totta, kristálytiszta víz csörge­dezett szakadatlanul a forrá­sokból. Környékükön ezért szé­Természetes, hogy az óriás­üdülő dolgozóink számára az páfrányokkal, liánokkal és fo- les körzetben valóságos orgiá­kat ünnepelt a vegetáció. A forrás nyílását képező köveket sűrűn lepte be az üdezöld moha, akárcsak süppedő bársonysző­nyeg takarná őket. A kövek mögül kövérke gombák kandi­káltak elő, a magas füvet mint­ha tündérkéz hintette volna tele káprázatos színű virágok­kal. Felettük jóllakott méhek döngicséltek elégedetten. És azután — egy szép napon — megtört a varázs, elszállt az álom, A felső forrás vize fokozatosan elszíkkadt, helyén csak egy sárpocsolya éktelen­kedik. Kiszáradt a gomba, el­hervadt a virág. A páfrány el­fonnyadt, a cserjék ágai kia- szottan merednek az ég felé, mintha segítségért könyörögné­nek ... Az történt, hogy a felső forrás környékén kiirtották az erdő egy részét szőlőültetés céljából. Ahol pedig kivágják az erdőt, elapadnak a források, az éltető víz híján elpusztul a ve­getáció »és megindul a talaj karsztosodása. Erről az utóbbi időben főleg szovjet tudósok Írtak érdekes tanulmányokat, amelyeknek iskolapéldája a zer- gehegyi eset. Mindenütt van tehát valami érdekes, tanulságos megfigyelni való. Csak tanuljunk meg nyi­tott szemmel járni és szeressük meg a természetet, ahogyan azt a nagy költő, Petőfi Sándor sze­rette: Öh természet, 6h dicső természet, Mely nyelv merne verse­nyezni véled! K. H. tesz, így Önre senki rosszat nem mondhat és ha netán még­is akadna .valaki, az rosszaka­ratú irigye. Meddig várjak? jeligére. Ne csodálkozzon, ha egy tizenhat­éves leány szülei nem engedik gyermeküket este hét óra után önnel egyedül, ön mint katona a kisvároskában csak átmeneti­leg tartózkodik, ahonnan bár­mikor elhelyezhetik. Legjobb volna várni, miként alakul a barátság. Egy boldogtalan lány jeligére. Beszéljen őszintén és nyíltan a második számú ismerősével és mondja meg neki az egészet, miként történt a fényképekkel. Az természetes, hogy az asz- szony féltékeny önre, hisz 6 bizonyára tudja, hogy a férje mennyire szerette önt még le­génykorában. Legjobb volna, ha keresné az alkalmat az első számúval egy beszélgetésre és megkérné őt, ne tegye az életét nehezebbé, ön erre okot nem adott. Nem érdemes élni jeligére. Talán Ön az első, aki azért nem akar élni, mert a mulatságokon keveset táncol. Igaza van, a fi­úk nem szeretik a szótlan lá­nyokat. Azt nem is veheti tőlük rossz néven, ők szórakozni, ne­vetni akarnak. Önnek kellene kissé alkalmazkodni, igyekez­zék vlgabb, beszédesebb lenni, meglátja jobban fogják kedvel­ni a fiúk. Ha valaki víg és jó­kedvű, azért még nem rossz. K. E. és Boldog szeretnék lenni jeligére. Azt hisszük a válaszunk már nem lenne idő­szerű. Máskor közöljék címü­ket, hogy levélben válaszolhas­sunk. Ha nem tévedünk, a dolog a fiúval időközben megoldást nyert és azóta a fiú már nyilat­kozott. Kék orgonavlrág jeligére. Minket nem lep meg. hogy a szülők ellenzik a fiú közeledé­sét. Ha jól értettük a fiú önnek unokatestvére, és így vérrokon. Ez pedig mindenféleképpen hátrányos. Magunk részéről azt tanácsoljuk, beszéljen a fiúval nyugodtan és őszintén. Ha a vérrokonság nem áll fenn és a fiú is úgy akarja, várjanak és tartsanak ki. Ellenkező esetben pedig szakítson vele és keresse más fiúk társaságát. Liliom és rózsa jeligére. Az első esetben jobb volna az Idő­sebb fiúval foglalkozni, mert a második egy csapodár termé­szet, aki sportot űz abből, hogy a lányok fejét elcsavarja. Ha az idősebb fiú tetszik önnek, akkor térjen vissza hozzá. A második esetben azt hisszük, a volt ismerősének fenyegetése csak fenyegetés. Mivel az egész falu úgy ismeri, mint egy köte­kedő fiút, akit a mulatságból is eltanácsolnak és ha szégyerile- tes fenyegetését beváltaná, az ön becsületén nem esne csorba, de tettével bebizonyítaná, hogy a falu fiataljai jogosan mellő­zik őt. Kér volt ilyen fiúval ba­rátságot kötni. Reméljük most már teljesen kiábrándult belőle. üzenetek { Paulovics János. Párkány: A cikked egész jő volt. Pontosan, szépen megfogolm'T'tad, kár, hogy nem írsz nekünk többször a párkányi eseményekről. S. L.. Losonc: Leveleit közöl­tük. illetve közölni fogjuk. Leg­közelebb törekedjen arra, hogy a híreket kissé hamarább küld­je. Nagylúcstól jó két kilométer­nyire csendes patak folydogál. A pataktól jobbra-balra mocsaras terület húzódik, ami úgyszólván semmire sem használható. Vagy a talajvíz borítja, vagy a száraz­ság gyilkolja ki a sással keverten növő savanyú füféléket. Ritkán legelhet itt állat, szántani, műve­lés alá fogni pedig hiábavaló fá­radozás, lehetetlenség. Körülbe­lül 60 hektárnyit tesz ki ez a terület a nagylúcsi határban, de más faluk irányába folytatódik. Hogy a természet szűk markából kikaparhassák a nagylúcsi 60 hektárt, munkába fogtak a bra- trslavai technikai főiskola tanu­lói. Szakmabeli munkát végeznek, mert földméréssel, különféle szá­mításokkal és széleskörű elméleti tudással jár együtt a mocsaras terület lecsapolása. Serény oda­adással dolgozik itt 70 fiú és 16 lány. Köröskörül szúnyogfelhők rajzanak. Ásójuk után toccsan a tenyérnyi víz, amint az egyre szélesülő és mélyülő mederből kidobják a földet. Nehéz munka ez. De azért akadályt nem ismer­nek ezek a lányok, fiúk. Amikor vállalták a kanálisásást, tisztában voltak azzal, milyen fába vágták fejszéjüket. A munkától nem riadnak vissza, mert tudják, hogy az nagy haszonnal jár. Pedig elég hosszú, 2600 méter vízlevezető kanálist kell mélyíteni a 60 hek­tár termőföld érdekében. Hét hé­tig dolgoznak, utána majd mások váltják fel őket. Mackó Ottokár mérnök, mun­kavezető és Göndör Mihály bri­gádvezető kalauzolásával járom az új kanális partját. Két-három lány az utolsó simításokat végzi a mederoldalon. Némely helyen gyakorlott szemmel vehető csak észre holmi egyenetlenség, kidu- dorodás. Talán csak szépséghiba számba megy, de mégis rendbe­hozzák, mert tetszetős, jól elké­szített kanálist akarnak maguk után hagyni. Vezetőim beszámol­nak a brigádosok életéről. Rég óhajtott kikapcsolódást jelent nagyon is megszokott életükből a héthetes brigádmunka. A ter­mészet tenyerén élnek. Agyonsüti őket a nap, s ha munka közben csupa sár is a lábuk, mégis zokszó nélkül veszik, mert meg­ismerik az élet számukra isme­retlen oldalát is. Különösen Nagylúcs falu tetszik nekik. El­beszélgetnek a szövetkezeti ta­gokkal és sokat érintkeznek a helybeli fiatalokkal. Saját sze­mükkel győződnek meg a falu fölemelkedéséről és az itteni em­berek munkájáról, életéről. Bi­zony ez fontos a számukra. Igaz, hogy túlnyomórészt ök is faluról származnak, de egy idegen falu­ban másként vélekedik az ember, mint odahaza. Örök emléket je­lent számukra ez a hét hét, a nehéz, de szép munka. A falu lakosai igen jó hatással vannak rájuk. Ezért határozták el, hogy a kanálisásáson kívül segítenek az aratási munkálatok mihamarabbi befejezésében is. A szövetkezet vezetősége nagyot nézett, amikor Göndör Mihály brigódvezető azzal állított be az irodába, hogy aratni szeretnének. Persze az aratásból semmi se lett, hanem kévéket hordtak ősz- sze és gabonát csépeltek. Jóra- való, derék fiatalok ezek, agyon­dicsérik őket a faluban, amióta ez az eset megtörtént.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents