Új Ifjúság, 1959. július-december (8. évfolyam, 27-52. szám)
1959-08-04 / 31. szám
Emlékezés MiT&czutct szándékkal mindig a szegényember igaza mellé áll. Mély és őszinte szándékkal rátereli a szegények sorsára, a figyelmet. A nagytudású író, nevetve mondja meg az igazat, és nevetve mond ítéletet a magyar élet folyása felett, erkölcsi leckét ad, s a humánus megoldás útját keresi, mert a lelke legmélyén mindig a néppel rokonszenvez. Finom gúnnyal bírálja, elmarasztalja, és sohasem mentegeti a fennálló rendszert. A társadalombíráló művész nem talált mentséget az elnyomásra. Demokratikus eszméi mellett az ellenforradalom éveiben is kitartott. IRÖI MŰVÉSZETÉNEK és ízig-vérig emberi gondolkozásának legfőbb jellemzője, hogy nyíltan vagy a sorok között rátapint az igazságra. Szórakoztat és nevel. Vonzó erkölcsi szemlélete, írói állásfoglalása megfellebbezhetetlen. Móra minden írásában megnyilatkozik mint ember. Kedves, szerény, természetes, közvetlen hangon szól az olvasóhoz, úgyhogy nehéz letenni a könyvét. S ha le is tesszük, mosollyal tesszük le, — vagy keserű fájdalommal: fáj, hogy úgy van minden, ahogy az író írja, hogy a nép magára van hagyva és ki van szolgáltatva urainak. Menynyi dac, keserűség -és lázadás MÖRA FERENC egyik legkedvesebb elbeszélőnk. A sajál jellemzése szerint: célszerű szegény embere az irodalomnak. Kiskunfélegyházán született 80 évvel ezelőtt, 1879. július 19-én. Az apja „remekes szűcs“ volt: szegénységi bizonyítvány nélkül is szegény. A kis Móra — amint azt a Szeptemberi emlék című bájos elbeszéléséből is tudjuk — nagyon szeretett tanulni. Tudásszomját a középiskolai tanulmányok elvégzése után, egy időre a pesti egyetemen oltotta, ahol a természettudományokat tanulmányozta. A tanári oklevél megszerzése után Felsőlövőn tanárkodott, de rövidesen búcsút mondott az iskolának, hogy az egész nemzet tanítója legyen. 1902-ben, Tömörkény mellett munkatársa és mindenese lett a Szegedi Naplónak, s ugyanabban a szerkesztőségi szobában írta első verseit és prózáját, ahol nemrégen még Mikszáth és Gárdonyi nemes- veretű írása^ keltek szárnyra. Ugyanebben ' az évben jelenik meg első könyve Aranyszőrü bárány címen. 1904-ben a szegedi Városi Múzeum őre, majd 1916-tól igazgatója lett. Mint a szegediek büszkesége, itt dolgozott fáradhatatlanul 1934-ben bekövetkezett haláláig. Rengeteget dolgozott, és rengeteget tanult. Tömörkény is. Juhász Gyula és Kosztolányi Dezső is feljegyezte róla, hogy mindentudónak, polihisztornak tartották Szegeden. Kitűnő szakember — s ami több — kitűnő ember volt. Nemcsak a műveltsége volt európai, hanem a gondolkozása és egész magatartása is. Az első világháború idején a Szegedi Naplő hasábjain rendszeresen siratta, védte és akarta a békét — hiába. Tisztán látta népe siralmas helyzetét és azt is, hogy Magyarország „a szövetséges országok háborús magtára“ lett, s az imperialista Habsburg-célok háborús eszköze. A Habsburgokat nem szerette. Bár a szó szoros értelmében vett politikával sohasem foglalkozott, a sorok között mégis nagyon sokszor politizált. 1918 decemberében a próféta jövőbe látásával ezt írja: füstön, ködön, gyászon, szenvedésen túl látom az ígéret földjét, amelyen nálunk boldogabb nemzedék éli a miénknél emberibb életét... Hiszek az állandó szociális erőben. S egész életében azon fáradozott, hogy Magyarországon minél előbb megvalósuljon az „ígéret földje“ és az „emberibb élet“. írásaiban nincs harcos keménység és nincs marxizmus- leninizmus, de fölismerve az igazságot, szeretné az igazságszolgáltatást. Móra becsületes van például azokban a sorokban, amelyek az egyke-ellenes fajvédelmi törvényről szólnak, amikor egy liter tej 210 korona volt, s amikor csontraasszott munkásasszonyok 26 hónapos gyermeküket is szoptatták még, mert nem volt min ennivalót vásárolniuk: „Forduljon el tőlük a csillagos ég a haláluk óráján isi“ Nem mondta meg. hogy kiktől és én nem találgatom, — jegyzi meg vádló együttérzéssel Móra a Zuginé egykéje című kis rajzában, amely ékesebben beszél minden szociográfiai kimutatásnál. Vagy mennyi a leleplezés a Virágnyelven című karcolatéban, amelyben kipellengérezi a kormányt, amelynek a gyógyszerkönyvében a „tűröm-olaj“ igen tekintélyes szerepet játszik (minden bajra a tűrést és a szenvedést tanácsolták), és kipellengérezi a babonát és a megvesztegetést, a kenést, a korrupciót. A főbíró is és a jegyző is külön-külön méltatlankodva magyarázza meg az igazságát kereső szemérmes parasztnak, hogyha célt akar érni, akkor mindig „hazulról gyüjjék" a hivatalba, Ezt a kifejezést a hajdú aztán így teszi kézzelfoghatóvá: „Mert ha kend nem hazulról gyün, akkor kend üres kézzel gyün, de ha kend hazulról gyün, mán akkor csak nem gyün el anélkül, hogy vagy egy pulykát ne fogna a hóna alá, vagy egy malackát ne gurítana maga előtt, vagy egy-két kötés dohányt ne gombolna a ködmöne alá, aszerint, hogy kinél keresi kend az igazságot“. — Mennyire rokon ez a meglátás és ez a hang Mikszáthéval és Móricz Zsigmondéval! Nagy műgonddal és finom szatírával írt elbeszélései szinte zsúfolva vannak ilyen leleplezésekkel, amelyek bepillantást nyújtanak az akkori szociális viszonyokba. Móra akkor áll írói hivatásának igazi magaslatán, amikor a népnek, a szegényparasztoknak az életéről ír. Amikor kipellengérezi a nagybirtok-rendszert, a dolgozó nép gazdasági és kulturális nyomorát, vagy kifigurázza a népelnyomó közigazgatást. (Mihály folyamatbatétele). Az ilyen tárgyú elbeszéléseiben és karco- lataiban tagadhatatlanul a demokratikus eszmék hirdetője. LEGISMERTEBB REGÉNYEI az Ének a búzamezőkről, az Aranykoporsó és a Négy apának egy leánya. De a népies magyar próza legkiválóbb mesterévé elbeszélései, rajzai, karcolatéi teszik. A Georgikon, a Nádihegedű, a Véreim, a Parasztjaim, a Sokféle, a Hiszek az emberben, a Göröngykeresés, az Utazás a földalatti Magyarországon örök gyöngyei irodalmunknak. E kötelek elbeszélései és időszerű problémákat tárgyaló rövid elmefuttatásai egytől-egyig arról tanúskodnak, hogy Móra a világirodalom legkiválóbb humoristái közé tartozik. MÖRA MESEMONDÓ KÉSZSÉGE, elbeszélő művészete nemcsak a gyermekek képzeletének ad szárnyaló erőt, hanem a felnőtteket is gyönyörködteti 's tanítja — emberségre és a nép szeretetére. Móra irodalmunk egyik legvonzóbb egyénisége, aki életével lelkiismeretesen végzett, fáradhatatlan munkára, mosolyra és optimizmusra tanítja olvasóit. OZORAI FERENC Rozoga kocsi, avagy pezsgő kulturális élet B izony egy cseppet sem irigylésre méltó a párkányi járási népművelési otthon kocsija. A kerekei mintha minden pillanatban szanaszét gurulnának. Már első pillantásra l is úgy fest ez a rozoga autó, mintha nem is ' lehetne beindítani. Pedig dehogyis nem. Kétféle hajtóerő hozhatja működésbe: benzin vagy izom. A benzin azonban gyakran felmondja a szolgálatot és olyankor ketten-hárman lendítik előre a masinát: Tobakos járási népművelésügyi felügyelő, a gépkocsivezető és a fotoriporter. különös egy tákolmány ez a vénséges autó, s rendkívül nyim-nyam is, minden zökkenőben bedöglik, nem beszélve a pocsos utakról, amelyek minduntalan feltartóztatják. S ha már egyszer megállt, hiába a gázpedál, hiába a másfélkilós kurbli, nem mozdul előre az istennek sem, a nép- művelésügyi felügyelő, a gépkocsivezető és a fotoriporter vállát kívánja. Hej, pedig mennyire kellene a jó kocsi a járási népművelési otthon dolgozóinak, hiszen a körzetükbe tartozó huszonnyolc község közül tizenkilencben népművelési otthon, hétben kultúrterem és egyben, Búcson szövetkezeti klub működik. Azért lenne jó a munkaképesebb kocsi, mert a népművelés is az a terület, ahol soha nincs megállás, lélegzetvételnyi idő. Az időszakok változnak, a népművelési tevékenység viszont csak annyiban, amennyiben más-más munkaidöszakok jönnek. Elolvastuk a CSKP KB határozatát a népművelésről. Nos, a párkányiak, Tobakos György népművelésügyi felügyelő és még néhány ember, ennek a jelentős határozatnak az alapján dolgozták ki távlati munkatervüket 1959-re, s a falvak úgyszintén. Mint egy szép nagy piros almát, az évet is négy részre szelték s negyedévenként vázolják fel a teendőket. És ez a módszer nagyon szépen bevált, amit az bizonyít legjobban, hogy a tudományos társaság előadói tervét például kétszáz százalékra teljesítették az első félévben. íme, vegyünk csak néhány címet az előadásokból: „Az atheista nevelés“, Az Ifjúság nevelése", „Mezőgazdaságunk helyzete és feladatai", stb. Ezeket az ismeretterjesztő előadásokat a járási népművelési otthon tervezte s ezenkívül még az egyes falvak is beiktattak beszámolókat olyan témákról, amelyek r helyi problémákról adódtak. Előadások és nyelvtanfolyamok tarkítják ebben a járásban a népművelési munkát, tehát mondjunk valamit a nyelvtanfolyamok munkájáról is. Két község kivételével (Köbölkút, Kőhídgyarmat) minden faluban szerveztek szlovák nyelvtanfolyamokat a fiatalság számára, S ezek a hasznos nyelvleckék minden esetben bankettel zárultak^ amelyen a hallgatók a már szerzett nyelvi ismeretek alapján társalogtak szlovákul. ezen a területen adódik, az is leginkább a műsor- politikából. Kevés a modern darab. Kevés a mai falu arculatát bemutató egész estét betöltő színmű. Mármost hogyan tették túl magukat ezen a komoly problémán? Magától értetődően úgy, hogy a járási művelődési otthon mellett megalakították a tanácsadói testületet, amelynek feladatává tették, hogy a járásban levő összes színdarabokat ayűjtse össze s a leghasznosabbakat válassza ki. Feladatúvá tették továbbá a legújabb darabok beszerzését és az olyan színpadi művek propagálását, amelyek a helyi problémák megoldásában segítenek. Miről beszéltünk eddig?... Előadói munkáról, szakköri tevékenységről és színjátszásról s álig vagy egyáltalán nem szóltunk az énekkarok munkájáról. Négy-öt énekkar ténykedik a párkányi járásban s hogy a jövőben még jobban fellendítsék az énekkari kultúrát, ez év elején megalakítottak egy negyventagú énekkart magyar és szlovák tanítókból, amely igen ígéretesen fejlődik és eddig négyszer lépett fel különféle ünnepélyes aktusokon. E zekután nyugodtan leszögezhetjük, hogy a népművelési munkában nincs holtszezon. Jelenleg járási és országos méretben folyik a nagy kenyércsata s ez csak fokozza a népmiivelésiigyi dolgozók tevékenységét. Az aratási időszakban a párkányiak is fellendítették az agitációs központok munkáját, éspedig úgy, hogy ahol helyi hangszóró van, ott naponta kétszer adnak műsort a dolgozóknak, ahol pedig nincs helyi rádió, ott röplapokkal segítenek. Ezenkívül a járási népművelési otthon hetente kétszer ad ki Aratási Híradót az agitációs központok részére. íme, a felsorolt tények pezsgő kultúréletröl tanúskodnak. Minden jó, minden rendben, kivéve a népművelési dolgozók szállítómasináját, a vén, rozoga kocsit — de talán már ezt is kicserélik a közeljövőben s akkor majd azért lesz még jobb a népművelési munka járási méretben, mert gyorsabb és biztosabb lesz a nélkülözhetetlen jármű. MACS JÓZSEF W lf\ Hát a szakkörök! Gyümölcsészet, méhészet és csillagászat! Ez utóbbi szakkör tagjai nemrégen tanulmányi kirándulást szerveztek a lévai népi csillagdába és eredményesen cserélték ki nézeteiket, ismereteiket a népszerű tudományos dolgokról. Hát a járási műkedvelői együttesek! A járási népművészeti versenyen ötvennégy együttes vett részt, amelyből hét feljutott a kerületi, a Csemadok szögyéni csoportja pedig az országos döntőbe. Ami probléma Karcsú kehely, benne tulipánok piroslanak, húsos-ajkú lányok cikáznak az emlékezetemben, mellettük, de sokszor melegedtem. Hány éjszakán? nem számláltam őket, mikor a csillagok felvetődtek, csókra nyílott piros-szirom ajkuk; a Földet meg — hadd forogjon — hagytuk. Künn a parkban sötét zugba bújva, vagy a harmatos réten elnyúlva, próbálgattuk a szerelem ízét, éreztük a tüzet, hogy feszít szét. Karcsú kehely, benne tulipánok piroslanak, húsos-ajkú lányok, utánatok csupa tűz a testem, cikáztok az emlékezetemben. TÖTH ELEMÉR j»»em tudom, azok a csúnya destruktívok * ” miért beszélnek mindig úgy, mintha mi- nálunk mindenkit meg lehetne vásárolni. Hiszen a korrupció, a panama, a baksis, csupa idegen szó, amely csak. indigenátust nyert nálunk, mint a magas arisztokráciához tartozó nagynevű famíliák. Az egyik latin, a másik indián, a harmadik török, de egyik se szittya. Nyelvészeti alapon is bizonyítani tudom, hogy a tör- zsökös magyarnál nincs puritánabb náció. Hiszen szava sincsen ezekre a gonosz fogalmakra. Mert a vesztegetés honi termék ugyan, de abban nincsen semmi rossz se. Az csak annyit jelent, hogy az embertől azt kívánják, maradjon veszteg, ne csináljon semmit. Márpedig, aki semmit se csinál, az nem csinál rosszat se, aki pedig nem csinál rosszat, az jó ember. Ez olyan kifogástalan szillogizmus, hogy még akkora filozófus is jóváhagyhatja, mint Kuna P. András. Aztán volna még a kenés. Nem lehet letagadni, hogy ez magyar műszó, de ebben sincs semmi erkölcstelen. Ez orvosi kifejezés, amely talán még a turáni sámánok idejéből ered. Akinek valamije fáj, arra ma is ráolvasnak a javasasszonyok, és a fájós tagot megkenik tűrömff Q) ff ff m K olajjal, hogy ne fájjon. Ebben nincsen semmi kivetni való, mert a türöm- olaj a kormány gyógyszerkönyvében is igen tekintélyes szerepet visz, és nem is igen rendelnek mást. Egyformán jó láb- törésröl, szívfájásról, atrocitásról, koronaromlásról, szanál ez mindent. Még mondókájuk is az a szakállas javasasszonyoknak, mint a falusi kuruzs- lóknák. A Jézuska nevével kezdik, és azon végzik, hogy „nyúlháj, daruhá j, majd meggyógyul, ha nem fáj". (Legföljebb a honoráriumban van egy kis különbség, a pesti doktor mindig drágább.) Egyszóval a kenés nem tilalmas dolog, sót nagyon is érdemes cselekedet, miért is ezt őseink is sűrűn gyakorolták, hol ők kenvén meg a konstantinápolyi basákat — azokat ugyan meg is rakták néha, ha helyükbe jöttek, — hol ők kenetvén meg a felséges ausztriai ház által. („Az Isten se győzi a magyar urakat pénzzel" — sóhajtott föl Ferdinánd, az első „magyar" Habsburg, mikor a szabadkirályválasztás kortesköltségeit ki kellett fizetni.) De panamáról, korrupcióról ki hallott minálunk a régi jó időkben! Egészen másképp csinálták azt akkor, mert akkor még tudtak szemérmet az emberek. A tanyai magyar, akit akkor még csak parasztnak hívtak, mindenféle ügyes-bajos dologban bekövetkezett a városba, és ki- nézelödvén magát a piacon, bekocogott a hivataltévö házba. Először is főbíró uramhoz ment igazságért, beáztatván előtte azt a pokolbúi szalajtott hátulsó szomszédot, aki már megint rábabonázott a tehenekre. — Értőm — eresztette vékonyan a szót a pipacsutora mellől a hivataltévö nagy úr, aki soha ítéletet alapos kifaggatás nélkül nem hozott. — Most már azt kérdőm én kentdül, hogy honnan jött kend ide énelébem? — Hát a Szremác bótjábúl, mert annak adtam el a korpát. Osztán onnan mög ,bementem áldomást inni a Pávába ... Még azt is elmondta volna, hogy a palánki templomba is be akart menni, ami ugyan nem volt igaz, de akkor se ártott az, ha istenfélő kegyes hírbe keveredett az ember — hanem akkorára a főbíró közbeszólt. De olyan szigorúan ám, hogy még a pipacsutorát is kivette a szájából. — No, hát ha igazságot keres kend, akkor máskor ne a Pávából gyüjjék kend, hanem hazulról gyüjjék kend. Érti kend? Mehet kend Isten hírével. A magyar megkaparta az üstökét, billegette a nyakát jobb válláról a bal vállára meg visz- sza, ami mind azt jelentette tanyai idiómában, hogy érti a fene. De akkor már taszította kifelé a főbíró huszárja az ajtón, úgy, hogy a szemben levő ajtón beesett a nótáriushoz. No, az se volt baj, mert ott is volt valami kis eligazítani valója. Még az azelőtt való esztendőben legelőt váltott a várostól a birkáinak, de a birkák eldög- löttek, és most az volt a kérdés, hogy ki legelje le a füvet, amelyikért előre ki van fizetve a fűbér? De itt még bele se kezdhetett a szíve szándékába, mikor a nótárius már rámordult, füle mögé csapva a lúdtollat: — Honnan jön kend? A magyar most már óvatosabb volt. Nem szólt se borról, se kocsmáról, se templomról, hanem megmondta úgy, ahogy volt: — Főbíró uram ökegyelmétöl. — Ügy? - csapott az asztalra mérgesen a nótárius. — Hát akkor mön- jön vissza kend őhozzá! Hát annyit se tud kend, hogy ha énvelem van dolga kendnek, akkor hazulról gyüjjék kend? S amerre járt a város nagy házában, ott mindenütt ez volt a törvény. Utcakapitány, vásárbiztos, fertálymester, koncipista, mind azzal utasította el, hogy ók nem állnak szóba az olyan emberrel, aki nem hazulról jött. Szomorúan lógatta a fejét a szegény igazságkeresö, mire leért a kapualjba, s ott nagyot rúgott a kerékvető kövön. — Vesszőn meg a gazdád a nevenapján! A hajdú, aki ott támogatta a nagy sárga falat, hogy ki ne dűljön, fölkapta fejét a zokszóra: — Hát kendnek mi baja az én gazdáimmal ? — Nem egyéb, mint hogy mög vannak háborodva az elméjükben. — Hogyhogy? — Mind azt parancsolják, hogy máskor hazulról gyüjjék. —i Hát osztán? — Hát ez mán csak bolom beszéd. Kinek mi köze ahhoz hogy én honnan gyüvök? — De nagyon is okos beszél az, hanem kend a tökfejü - kapta meg a hajdú a magyamal a ködmöngombját. — Mert hí kend nem hazulról gyün, akko kend üres kézzel gyün, de ht kend hazulról gyün, mán akko csak nem gyün el anélkül, hog\ vagy egy pulykát ne fogna a hó na alá, vagy egy malackát m gurítana maga előtt, vagy egy• két kötés dohányt ne gombolni a ködmön alá, aszerint, hogy ki nél keresi kend az igazságot. — így mán értöm — fanyalodott nevetésre az ábrázata t magyarnak, és hazasietett, hogi hazulról jöhessen a hivatalt tév'i urak elébe. Közéjük számítva t hajdút is, aki utána kurjantott. — De ha be akar kend méc, egyszer jutni, akkor énhozzán is hazulról gyüjjék kend! H ála Istennek, most már nen ilyen szigorúak etikett dolgában az emberek. • Lipnicében, ahol Jaroslai Hasek világhírű művét, t „Svejk“-et írta, augusztus 1-ér rendezik meg a csehszlovál humoristák és szatíraírók országos találkozóját. • A texasi San Antonio város közkönyvtárába visszahoztad i:yy könyvet, amelyet kölcsönzője ötven évvel ezelőtt 1909 január á-én vitt el.
