Új Ifjúság, 1959. július-december (8. évfolyam, 27-52. szám)
1959-12-22 / 51-52. szám
B.-Uorst. _ _ ör.eíedett karácsony. Az állomáson elkezdőmé dött a találgatás — kinek lesz karácsony este szolgálata. A forgalmisták, váltóőrök és az állomás segédszemélyzete kezükbe vették a naptárt és figyelmesen lapozgatták. Nem tudtak tőle szabadulni, akárcsak kutyák a konctól. A szolgálati beosztás természetesen már kész és ki van függesztve a forgalmi irodában. De az ördög higyjen neki! Az ünnepek előtt sok minden csodálatos közbejön. Valaki megbetegszik, feliilr röl dupla szolgálatot rendelnek el vagy áthívnak kisegítő szolgálatra, más állomásra. Szükséges, hogy lelkiismeretesen kiszámold: otthon fogsz ülni az asszonnyal, gyerekekkel az ünnepi vacsora mellett, avagy hirtelen a nyakadba szakad az éjjeli szolgálat, estétől reggelig. A forgalmista Vlcsek nagyszerűen kiismerte magát; jó indokkal már egy hónappal előbb szolgálatot cserélt. A főnök semmit se utasít vissza. És Vlcsek előrelátó, ügyes legény volt. Senkinek se jutott eszébe, hogy az ő burkolt indoka mögött micsoda terv húzódik meg. Nem gondoltak annyira előre. Kitervezte a cserét és titokzatosan mosolygott. Csak akkor derült ki az egész, amikor az ünnepek már a nyakukba Szakadtak. A másik forgalmista, Pavlik bosszankodott, hogy falhoz állították. Már két éve nem volt otthon karácsony este. Hallgatott, valakinek szolgálatot is kell teljesítenie. Ezt a foglalkozást választotta, és ünnep, nem ünnep, nappal vagy éjszaka, mindegy volt számára. De Vlcsek rafi- náltsága felháborította. Képes lett volna megbetegedni, de aztán elvetette ezt az ötletet. Megbüntette volna így Vlcseket, akinek szolgálatba kellett volna állnia helyette. Semmit se lehetett tenni Az asszony egy kicsit sírdogál majd. hogy ilyen éjszakán se lehet otthon. Még délután el kell jönnie, hogy időben átvehesse a szolgálatot. És ilyenkor vacsorára elég korai az idő — napfénynél nem lehet kivilágítani a karácsonyfát. Nem lenne benne a gyerekeknek semmi örömük. Végül mégiscsak másképp történt minden. Rokos a harmadik forgalmista még nőtlen volt. Reggel kellett volna leváltania Pavliknt. Elhatározta, hogy átveszi tőle az éjszakai szolgálatot. — Nem mégy a szüléidhez? — kérdezte csodálkozva Pavlik. — Csak újévre. De nálad az más. Feleséged és gyerekeid vannak. Pavlik erősen megszorította a kezét. Többet nem is beszéltek róla. Kikérték a főnök beleegyezését, akinek nem volt ellenvetése. Háromnegyed hatkor megérkezett Rokos az éjszakát szolgálatra. Vlcseket váltotta fel. Az iinzö, aki képes volt mindenkit becsapni, gúnyosan ne vetett.— Légy jó . — makogta — és ne gondold, hogy talán én ... — Semmire se gondolok — nézett a szemébe Rokos. — Azt csinálod, amit akarsz. A viszontlátásra’. Vlcsek egy ideig nem tudott hová lenni, lesütötte a szemét. — Ha úgy vesszük... — mondta, mintha önmagának beszélne — ... az ünnepek semmire se jók. Egy óra múlva én is felcserélném veled a szolgálatot. — Azt megteheted. — Nem úgy gondoltam, hanem tudod — az az egész nyűg: asszony, gyerekek, csupa kiadás. Minden másképp forog, mint ahogy szeretnéd. Az emberbe berögzödik a szokás és minden istenesen drágán jön ki. Semmi több! — Gondjaid vannak? Mindenkinek vannak. Bekopognak hívás nélkül, avagy maga az ember az okozójuk. De siess, már biztosan várnak. — Ne haragudj rám Rokos... Én igazán ... — Nem haragszom. _ _ ezet fogtak. Vlcsek nekiiramodott Az ablak előtt szinte elsurrant. Rokos mosolygott M^k a szavain. Odaillett az ő „nyűgei“ közé. szalma a jászolba. Átnézte az érkező vonatok grafikonját, elolvasta a telefon 'és távíró jelentések naplóját, figyelmes arccal átnézte a tartalék kulcsokat a falon lógó üvegszekrényben és felhívta telefonon a szomszédos állomások szolgálatosait. / Néhány baráti szó másokkal, akik ezen az éjszakán épp úgy őrtállnak a vártán, mint ö, eloszlatta szivéről az egyedüllét érzését. Rossz az éjjeli szolgálat és duplán nehéz ma. Ezért vacogott mindenkinek a foga a karácsonyesti szolgálattól, míg máskor természetesnek veszik. — Hanuska, megyek a váltókat ellenőrizni — szólt az állomás poggyászke- zelőféhez, aki gubbasztva ült a mérlegen — Ha szükség lesz, hívja az egyes vagy a kel les számú váltóőrt Künn az éjszaka végtelen és világos. Tele kristálytisztasággal és csönddel. Távolabb a völgyben halványan pislogtak a falu fényei. Fölötte a titokzatos ég csillagai tömörülve, képet alkotva és szétszóródva a végtelenben. Nem messze, ahol a sínpárak összefutnak, egy sötét alak állt. Aha — gondolta — engem vár! Az öreg figyelmeztette. Biztos felverte mind a két váltóőrt. A szélesvállú legény vigyázzban állt, szolgálati sapkájához emelt kézzel tisztelgett A váltók rendesen kitisztítva, kivilágítva és megkenve. A telefonnapló rendben. — Otthon jobb lenne, igaz? — búcsúzott el tőle Rokos. — Jobb... nem tudom, mit adnék érte, ha az otthonomban lehetnék... — mosolygott a váltóőr, de a szemei nem rezzentek. Szomorú, gondolta a forgalmista, hogy ez az ember valahol a magas hegyek közt lakik és messze van az otthona. Valószínű, hogy a másik váltóőr is tudta, hogy jön. Az asztal mellett ült a hullámos bádogból készült bódéban, de már görnyedt alakjának tartásáról látta Rokos, hogy várja. Felállt, jelentést adott és zölden fénylő róka szemeivel figyelte vendégét.. — Az az ember ott az egyesen egészen magánkívül van, hogy éppen ma kell szolgálatban lenni — mondta Rokos. — Maga előnyben van. Innen egyenesen az otthonának ablakán. — Szép előny, mondhatom! Gondolja, hogy örömöm telik benne? Szívesebben volnék ott lenn vagy a szomszédos állomáson. Az asszony állandóan figyel és a lábamat se tehet errj ki otthonról. Én jóformán sohase megyek el hazulról és nem pihenek meg a szolgálatban sem. Ezért a sok kérdés! Ki volt az a no, hivott és te úgy szaladtál utána, mint kakas a tyúk után. Miért nem megy az állomásra megkérdezni a menetrendet? így megy folyton körbe, körbe. Micsoda élet ez, mondja? Ogy érzem magam, mint akasztott ember a kötélen. — No, no, Nem is olyan rossz ez. — De. Egyenesen megmondom: Ha én nem ugrok haza az ajándékért, kijut vele ő ide! Semmi meglepetés, ne féljen. Egy flanell ing, én magam vettem. Gyerekek nincsenek, miféle jé- zuskázás ez? — Miért! Nincs az embernek öröme abból, amit maga vesz magának? — Hogy lenne . . Mindenért fizetni kell... — lázadozott a váltóőr. — A viszontlátásra... — mondta Rokos már az ajtóból. — Nehogy hazamenjen melegedni. Tudja, hogy mit mond az öregünk; a váltóőr az állomás előőrse! — Hogy így, éjszaka jönne ? Isten ments ... — hadarta gyorsan és a szemei ugráltak. — Elment a fiához. Egy hónapja kislányuk született. — Ügy van az rendjén. Akárki akármit mond, karácsony este a családnak együtt kell lennie. Az én helyemről ne legyen gondja Visszahívom magát. ha a szemafor szabadra fordul. — Akkor ebben maradunk. És jelentkezzen. — Jelentem, hiszen tudom mi a feladatom. Kint Rokos végigtekintett a sárgára mázolt szolgálati lakáson, amely ott állt közel az őrházhoz. A két végén világító ablakokon fel voltak engedve a rolók. Megnézte a váltókat, a világító számokat és visszatért a forgalmi irodába. A személyvonaton kevés ember utazott és a pénztárhoz nem jött senki. Aki tehette, ma otthon maradt. Pavlik felesége ünnepi vacsorát küldött néki néhány soros köszönő levéllel a maga és a gyerekei nevében. Az állomás segédszolgálatosa elszántan lépett be és feleslegesen sokat kotorászott a kályha körül. Lehetett látni az orrán, hogy valamit szeretne kérni. Ah, te vén bőr — gondolta a forgalmista — egy kicsit felhúzlak. — Hívott valaki Hanuska, amíg kinn voltam? — Nem, senki. — És maga, nem telefonált? — Ugyan, a váltóőrök érdeklődtek maga felöl. — És mit mondott nekik? — Hogy oda ment hozzájuk. Egy pillanatra csönd telepedett a szobára. m manuska megkopogtatta a kályhaajtót, fel LJ vette az asztalról az iratfogót, megtörülte MM o kezével, aztán ismét visszátette a helyére. Kénytelen volt zajt csapni, mert a for galmista rá se hederített. — Most szünetünk van... vetette fel. — Mit fogunk csinálni? — Talán nincs munka? — nézett rá Rokos. — Rendbe teszem a pénztárt. — Az ma nem lesz kunszt! — Lehet, de azért a zárást meg kell csinálni. Csönd borult a szobára. A forgalmista adta az elfoglaltat, Hanuska bizonytalanul álldogállt és simára borotvált állát simogatta. — Nem mehetnék... — kezdte nagyot sóhajtva — kicsit haza? Itt van a lakásom közvetlenül a vasútnál. Ha szükség lenne rám, elegendő füty- tyenteni egyet. — Tudom Hanuska. De hogy mondja a mi öregünk? A forgalmi iroda az agya az állomásnak. — Az öregnek sokféle elve van — intett lemondóan Hanuska. — Minden embernek van valami bogara. De ... — folytatta nyugtalanul — maga talán el akar valahová még menni? Az nem jó lenne. A forgalmi iroda mégsem maradhat üresen. — Igaza van. — Hát akkor kérem egy kis időre ...Ne féljen, nem lógatom be. Valahogy meg lesz addig nélkülem, ha már Vlcsek úgy falhoz állította magukat. — Menjen csak... — Majd hívom, ha szükségem lesz mdgára. — Természetesen az egyik lábam itt, a másik meg otthon. Egyedül maradt, nagyon egyedül. A telefonok és a távírók némán hallgattak. Hátradült a szék karjának, rágyújtott egy cigarettára és belebámult a kéken szálldogáló füstbe. Haza gondolt. Most már biztosan mind együtt vannak. . ' Gondolatban maga előtt látta a szobát, amelyben csukott szemmel is eligazodott volna bármikor. A kopottsarkú szegény bútorok már kimentek a divatból. Az egész szobát betölti a szekrényre helyezett alma illata. Apja ott ül az asztalfön. Haja ősz, arca barázdált, szeme békésen barna. Véle szemben ül húga, a tizennyolcéves Vlaszta tüzelő szemével, hosszú sötét ruhában. Tekintete igen magabiztos, tapasztalt, amint figyeli a tűkön ülő öccsét Rudit. Az apa jobboldalán üres a hely és előtte a tányér. Az 6 helye, pedig tudják, hogy ma nem jön meg. Ezt az anya rendezte így és azt az érzést kelti, hogy ott van közöttük. Kicsit régimódi szokás, de ezen már nem lehet változtatni. — Tálalok — mondja anyám és még egyszer az asztalra tekint, hogy minden a helyén-e van. — Segítek, anyukám ... — áll fel Vlaszta, de mozdulatán látszik, hogy csak udvariasságból teszi. — Csak ülj lányom. Megmostad a kezed Rudi- kám? — Anyu. Éppen az előbb mostam — mutogatja a tenyerét és bizalmatlanul pislog a nővére jelé. — Igazán, ma már annyiszor mostam — bizonygatja az öcsém. Anyám időnként figyelmesen végignéz az asztalon, figyeli az üresedő edényeket és úgy forgolódik, mint a vendégek körül. — Mi az, talán nem vagyunk idehaza? — mondja apám anyu felé. — Miért állsz folyton? Anyám fátyolos tekintete megsimogatja néha az üres helyet és titokban jelsóhajt. — Mit csinálhat most a mi Karolunk? Vacsorázott-e már? Lehet, hogy ilyen napon még vacsorát sem kap ottan. — Ugyan ... — mondja Rudi. — Majd főz magának. Hiszen irta! — Csendbe légy gyerek...! — szól rá haragosan húgom. — Vigyázzatok a csontokra — ébred fel anyámban a gondoskodás szelleme. — Én vigyázok...! — mutatja mindenre készen öcsém a ponty nagy szálkáit és hadonászik véle, míg bele nem ejti a leveses tálba. Megriad húgom dühös tekintetétől és behúzza a fejét. Vacsora után kivilágítják a karácsonyfát, amelyre Rudi a legjobb falatokat előrelátóan alulra agatta, hogy a sötétben is elérhesse. A díszeket Vlaszta készítgette arany és ezüst papírokból estééiként, vacsora után. Apának pipát, illetve egész pipakészletet aján- iékozott és ebben nem tévedett. De fog-e anyunak tetszem a ruhaanyag és Viaszt ónak eltalálta -e az óhaját? Rudi képes útirajzot és kis villanymotort ■ C3 ■ CD ■ CD ■ C3 ■ C31 CD ■ O ■ CD ■ CD ■ O ■ O ■ CD ■ CD O E O ■ CD B CD B CD ■ CD B CD IC L u 0 < OZSVALD ARPAD: A falióra hangosan ketyegett, a tűz lobogását a kályhában. hallani lehetett 0 ■ 0 ■ 0 ■ 0 ■ 0 ■ 0 ■ 0 ■ 0 ■ 0 CD kapott színes égőkkel. Ügy vágyott már utána! Kapott még más praktikus dolgokat is. Sapkát, gyapjúkesztyüt, de ezeket semmibe veszi. — Így is, úgy is kellett kapnom... — szögezi le. De milyen ajándékot készítettek neki? Meglátja majd újévre, amikor találkoznak. Rokos felriadt álmodozásából, amikor az óra ütött. Ugyanakkor kintről lépések hallatszották. Visszatért az állomás altisztje. A falon megszólalt a telefon: a kettes számú váltóőr jelentette, hogy a helyén van. Kinyílt az ajtó, Hanuska óvatosan lépegetett magas posztócsizmájában, kezében egy tányéron ünnepi kaláccsal és süteménnyel. — Épp, hogy szét nem szórtam. Valami ugyan legurult róla, de ki az ördög találja meg ebben a sötétben? Parancsoljon, egy kis süteményt küldött a feleségem. Jó étvágyat és sok szerencsét! Minden áron meg akarta hívni magát egy kis ünnepi pontyra. És igazán, miért ne ugorhatna át hozzánk egy pillanatra? Ne légy bolond, mondom néki. Mit gondolsz, hogy csak úgy ki, be röpdöshet a forgalmi irodából, mint a galambházból? És halat már evett. — Köszönöm. Hogy érezte magát odahaza Hanuska? — Ugyan, jól. Minden rendben van. Csak a gyerekek veszekedtek egy kicsit. Josko már rég vágyott egy hintaló után, Pistinek egy óhaja volt: kalauzsapka, táska és lyukasztó. Megkapták, de csak használtakat. Igaz, hogy a lónak az egyik szeme nagyobb volt és kiszolgált már két gyereket, de szépen újra festve csak úgy ragyogott. Kalauztáskát és jegylyukasztót kaptam öreget, sapkát meg papírból csináltunk. Egy szóval pár fillérrel elintéztem az egészet. — mikor bevezettük feleségemmel őket a ka- ^ rácsontjfához, csak bámultak. De nem sokáig! Mindketten nekiestek a lónak és az Istennek se akarták elengedni. Se az egyik, se a másik! A papírból készült kalauzsapka, a táska és a jegylyukasztó ott hever a fa alatt és egyiknek se kell. Pisti egyáltalán nem akart rá emlékezni, hogy azt kérte, Jóskának meg kicsi a sapka és pont a ló passzol hozzá. Amikor eljöttem hazulról még mindig a lovat fogták mint a helvét vitézek. Egyik a nyakát húzta, a másik meg a hátsó lábát és sírtak mint az istennyila. — Mit tegyek ?... — sóhajtott Hanusek nagyot. — Ma semmit, mert szenteste van, de holnap kettéfűrészelem és kisorsolom köztük. Levette a sapkáját és gondolkodva rágta az ajkát. Hiába, az embert a gond utóléri, mégha mérjöldes csizmában is fut előtte. — És maga? Hogy érezte itt magát? — Tulajdonképpen egy pillanatra én is otthon voltam Hanuska bácsi. — Hogyan! Aha, gondolatban, nemde? — Gondolatban. — Ha nem megy másképp, azzal is meg kell elégednünk... — ítélte meg az altiszt és az órára tekintett. A kapcsoló gombjai szinte egyszerre ugrottak át. Jelentették a váltóőrök, hogy minden rendben van. Kintről fiatalok hangja ,hangzott. Néhány elmosódott arc betekintett a kivilágított ablakon. — Csak éppen ezek hiányoztak — mondta Hanusek minden harag nélkül. — A peron ismét tele lesz papírral! A városkából jöttek a fiatalok egy kis friss levegőt szívni és régi szokás szerint korzózni az állomásra. — Néhány pillanat múlva — legyintett Hanusek a kezével — mögöttünk lesz a karácsony este. De jövőre otthon fogok ülni, ha valami szemfüles ember nem állít engem is falhoz. Fordította: SZŐKE JÓZSEF Ä halastó tengerről álmodik A halastó tengerr míg homlokán lágy Fűzfák tövében óc: testes gőzösnek kép; öl álmodik, eső szaporáz. Ska kis ladik ízeli magát. És szól a tó: - Én A hátamon röpül Kis csöppek dagas s ha megnövök, v; leszek a tenger! ntiajd száz hajó. ;2tnak nagyra engem, ad, gátat romboló hullámkölykökkel És szól a csónak- Sekély a medred, Én elkorhadok ■ C3BOBOBC3BOBC3BOBCcíBOlOBCDBC3BCÍBCZ)BCDBC3BC3BCDB zúgva nyargalok... — Lassabban, komám! ipzap és homok, téged felszippant a nyár. 0 ■ 0 ■ 0 ■ 0 ■ 0 ■ 0 ■ 0 ■ 0 ■ 0 ■ 0 IC3BC
