Új Ifjúság, 1959. július-december (8. évfolyam, 27-52. szám)
1959-12-22 / 51-52. szám
SZABÖ BÉLA! Az étef peremén A napokban azzal az eltökéltséggel rándultam ki vidékre, hogy valami jő anyagot szerzek a karácsonyi számba. Az elképzelésem már megvolt. Fiatal házasokról fogok írni akik szépen, elegánsan berendezkedtek lakásukban s nem hiányzik a szobájukból a könyvszekrény sem, de a könyv sem. Galántán nyomoztam ilyen család után s meg is leltem volna bizonnyal, ha a Szabad Földműves színvonalas levelező konferencia el nem állít szándékomtól. Ott jgyams az történt, hogv hazai könyvvel jutalmazták a legjobb levelezők munkáját. Fiatalok és tisztességes életben megőszült emberek vették kezükbe az is- merí szlovákiai író legújabb könyvét: Az élet peremén-t. Nem tagadom, a konferencián sngem is elfogott a vágy, hogy ^ismerkedjem irodalmunk Jjabb termésével s írjak róla. igyszerre végigolvastam Szabó Béla uj könyvét. Nem reaény nem novellagyűjtemény, még- -sak nem is napló, hanem tarka mozaikok megkapó sora. Életrajznak sem nevezhető, inkább zal.^másoknak, amelyekben az ró magáról, környezetéről, ismerőseiről és barátairól beszél dogyan formálódik emberré, mi tesztet! a toll megragadására, milyen göröngyös utat kell beírnia első verse megjelenteté- ’f'9 ~ fz eIlsmerésig. Persze -éved, aki azt hiszi, hogy Az uet peremén-ben csupán irodalmi sikerek és balsikerek -omkelegéről van szó. A könyvien jóval nagyobb helyet foglal sí az emberekről, tájakról, vá- ■osokról alkotott kép s az útke- •esésnek, a magáratalálásnak lZínAZKiriF-iésre csePPet sem néltó„ kálváriája, amelyben a szerzőnek része volt. Szegény, többgyermekes szü- ők fia vág neki az életnek naskodással kezdi, az irodalom jagyjaiért való rajongással olytatja: Zolát, Balzacot, Dosztojevszkijt olvas és nem pénzért vásárolja a könyveket, ha- íem kikölcsönzi ismerőseitől. > a könyv, az írói elhivatottság tudata, valamint gazdag humánus polgár segítsége érleli meg elhatározását otthona elhagyá- iár»,. Nagymihály - Prága. <assa — Bratislava. Az első /onatraszállástól így váltakoznak az állomások. De csak a városok váltakoznak, az élet mindenütt ugyanaz. Itt is, ott is <üzdenit kell a megélhetésért, á fiatal szabósegéd nagy áb- 'ánddal s még nagyobb elszántsággal indul neki az ismeretlen világnak, hogy verseivel megváltson, felemeljen, vigasztaljon s a kapitalista rend ellen lázit— >on és mi kíséri lépten-nyomon íz útját* A bizonytalanság. Az óráról 5rára élés szörnyű tudata. Prá- jában álláshoz jut, de éjszakára egy pincérrel bérelnek közösen igyat. A Prágai Magyar Hírlapnál is kudarc éri. Versét nem fogadják el, visszadobják. És i főváros nem kecsegtet sokáig munkával sem. Vissza kell térije Nagymihályra, hogy rövid pihenő s az Éhes vagyok című verskötet összeállítása után Bratislavában folytassa a harcot. Verseiből itt közölnek először s azután egyre gyakrabban jelenjek meg versei, de változtat-e ez érdemben hányatott, filléres életén? Honoráriumból nem lehet megélni, honoráriumból esetleg tengődni lehet. A költő rendre írja verseit, kiadóra azonban nem talál. Saját költségén kell megjelentetnie Éhes vagyok című verskötetét. Számos fejezetet szentel a szerző szárnypróbálgatásainak s az az érzésünk, hogy ezek a részletek nem öncélúak. Hiszen Szabó Béla társairól is mesél: Sellyéi Józsefről, Morvay Gyuláról, Jarnó Józsefről és Győry Dezsőről és mindannyiuk elismert vezetőjéről, Fábry Zoltánról. így akarva-akaratlan korképet fest az első köztársaság magyar irodalmáról. T ermészetesen, az említett írók a baloldalhoz tartoztak és eleven kapcsolatot tartottak fenn az erdélyi Korunk-kal. Szabó Béla igén szellemesen s felfokozott drá- maisaggal írja le első kéziratának az elküldését, valamint Gaál Gábor választáviratát, amelyben az írás elfogadásáról ad hírt. Rendkívül színes, eleven a József Attilával való találkozás ecsetelése is. Nem beszélve életének arról az állomásáról, amikor a fordulóponthoz ér, verset Írjon vagy prózát. Barátai tanácsára az utóbbi mellett dönt s megszületnek regényei, az Ezra elindul és a Menyasszony, amelyet a Magyar Újság közöl folytatásban. Magától értetődően, az író életének alakulását a világesemények is befolyásolják. A gazdasági válság munkanélküliséget eredményez az első köztársaságban. Eldördül a véres sortűz Kosútin. Magasra szökik az éhesek, rongyosok száma szerte az országban. Szabó Béla nem huny szemet az események fölött. írásaival ott küzd a munkásosztály oldalán. A csehek, szlovákok, magyarok legjobbjai harcolnak együtt a dolgozók emberibb életéért. S ezekben az években már Hitler is uralmom van Németországban. A fasizmus lángnyelvét öltögeti a szomszédos országokra. Az írónak, költőnek, ha becsületes, ha nem adta bérbe a tollát, fel kell lépnie a fasizmus ellen. Ezt teszik a kommunisták oldalán Fábryék. Vállvetve küzdenek a köztársaság feldarabolása ellen. A z élet peremében visszaemlékezésről, az idáig megtett út felméréséről van szó. Háromszázötven oldalon kisemberek sorsában, munkanélküliek rajzában a harmincas évek légkörét kapjuk. A kötet legszebb fejezetei az édesanyáról szólóak. De ugyanilyen szép a dolgozók viszonyának ábrázolása a Szovjetunióhoz. Az első köztársaság vigasztalan korába nyer bepillantást, aki Szabó Béla könyvét elolvassa. Érdekes, színes és eleven munka. Ifjúságunk asztalára való. Örüljenek, akik azon a bizonyos levelezőkonferencián kezükbe vehették s az ünnepekben végigolvashatják. sir MÄCS JÓZSEF — Ha nem zavarom a kartársakat s ha nincs kifogásuk... — kezdtem a bemutatkozást, de félbeszakították. Baráth vagyok, az iskolaigazgató — sunyit ott felém egy otven körüli férfi. Fel sem állt, csak kissé megemelte magát, úgy nyújtott kezet. Lagymatag volt a kézfogása, szorításnélküli. A mozgása kimért, az arca erölte- tetten komoly. Áttanulmányozta a kinevezési végzésemet, s alaposan véaia- vizslatott. — Vártuk már, kolléga, illetve tudtuk, hogy jönnie kell — rugaszkodott neki a beiktatásomnak. — Persze, hogy őszinte legyek, nekem minden új emberrel szemben bizonyos kétségeim vannak. 'Ön se kivétel, természetesen. Néma vállrándítással vettem tudomásul a furcsa fogadtatást. — Pedagógusnak készül, tehát keményen, lelkiismeretesen kell dolgoznia az én kezem alatt. Gyakorlat teszi a mestert! Szerényen megjegyeztem, hogy meg a mesternek is szüntelenül gyakorolnia kell. De ettől csak jobban felbőszült: — Ez nem város, fiatalember, itt nincs kilátás semmiféle kalandra, rendzavarásra. Nálunk fiatal tanítónők is működnek és én felelek értük. Valaki széket tolt alám. Csikorgót t a padló, s a fogat húzó zaj elnyomta a fölényeskedő szóáradatot. Erezze jól magát köztünk — szíveskedett egy tanító, hogy tágítson a nyomasztó hangulaton. Túlestünk a kölcsönös bemutatkozáson, a társalgás azonban nehezen indult. Az igazgató engesztelni próbált, hogy ne vegyem zokon „atyai" szigorát. Hiszen különben is jobb, hogy szemtől szembe, rögtön a kezdet kezdetén tisztáztuk egymás közt a nézeteinket. Idegbámulták az öltönyömet. De csak a jó szabást és a gyapjút látták meg rajtam. Azt figyelembe se vették, hogy a gomblyukaknál már fesledezik a zakóm. — Micsoda nagyvárosi elegancia! — Hiába, aki mer, az nyer! — hümmögték sejtelmesen. A férfiak végig simogatták a zsebüket, a nők pedig a kézitáskájukat, mintha tolvajnak vagy sikkasztónak néztek volna. Eleinte sértett a viselkedésük, később azonban mulattatott. Beláttam, hogy kicsinyesen elítélik a nagyvárost, belőle származtatnak minden rosszat. De amellett mégis „nagynak" tartják, álmodoznak róla, áhítoznak utána. És viszonylag valamicske erkölcsi értéket is tulajdonítanak neki. Legalább annyit, hogy a nagyvárosnak is van gyomra, s kihányja magából az „emészthetetlent“, a teljesen lezüllött elemeket, Kihányja falura, mint például en— REGÉNYRÉSZLET — gém. Hogy valaki önkéntes falusi megbízatást — szerintük száműzetést — vállalna, az részükről elképzelhetetlen. — Vagy én volnék túlérzékeny, oktalanul bizalmatlan? Megbántam talán, hogy falura kerültem? Hátha jegesen fölényes a magatartásom, s mindenki önkéntelenül elhidegül tőlem? Töprengésem közben társaim elhúzódtak mellőlem székestől, mindenestől. Felzárkóztak balfelé, az asztal túlsó sarkáig, ameddig engedte a füstösszürke fal. A jobbomon fiatal lányka ült: „tanító néni". Nyúlánkon karcsú. Bodros haja vöröses-szőke, akár az őszi naplemente. Jóságosán közvetlen, piroskás, meleg cipóképű. De gyakran megrándulták az arcizmai, majd egyszerre megakadtak. Felhősen, mégis veszélytelenül bátortalanul, komikusán. Viola máskülönben makulátlan szépség, igazán ennivaló. Szilvakék a szeme, az ajka pedig meggypiros a gyönyörű fogsor fehér csipkéje körül. ö is balfelé igazodott lassan, tapintatosan. Mintha önkéntelen utánzási vágy kényszerítené a társai nyomába. Csúsztatta felém a karosszékét, egyre közelebb. — Tálán figyelembe se veszi, hogy közéiük ékelődtem? — Nem gondol arra, hogy csak nagy vargabetűvel kerülhet el a hátam mögött a többiek mellé? — mosolyogtam rajta. De a lány szinte az oldalamhoz tapadt. Tenyerét a vállamra tette, könnyedén, közönyösen. Mintha azt érzékelné csupán, hogy a telt váltnak látszó valamiben mennyi az izom és mennyi a vatta. Baráth félszemmel feléje bökött feddön, rosszaién. Viola elpirult, mozdulatai azonban csupa dac, csupa csak- azértis. Karomra ejtette a kezét, vállamra hajtotta a fejét. Ügy viselkedett, mint az elké- nyesztetett korán önálló lányok. Félig makrancoson, félig határozottan. — Ab — szúr — dum! — pattant fel Baráthban a gutaütést elodázó szelep. A kartársak szemében, meg a szájuk szögletében kárörvendő mosoly viaskodott a színlelt komolysággal. Viola pajtáskodó hozzámsze- gödése hízelgett férfiönérzetemnek. Pedig inkább a pajkos gyereklányt láttam meg benne eb- ben'a pillanatban, mint a magakellető kacér nőt. — Vagy tévedtem volna? A nagyvárosban nem esett nehezemre a válás. A búcsúzkodás csak udvarias formaságként hatot. Ott azonban mások a lányok. A leatöbbjük szórakozást hajszoló, könnyelmű, bohö. Csupán annyit jelent a könnyük és a kacagásuk, mint az arcukra mázolt rizspor vagy ajkukon a festék. Mezt, erőltetett hangulatot. Mindig olyképpen, ahogy a hétköznap valamilyen szaka megkívánja. Hangulati önkiszolgálás ez a társaságuk illemszabályai szerint. Bizonyosan akad köztük igazi is, önzetlen', őszinte, asszonynak való szerelmes — ezt azonban a neónfénytöl hályogos fiatal ember képtelen felfedezni a sokada- lomban. Ujjongtam, amikor mögöttem tudtam már a peremváros macskaköveit is, meg a fülledt városi levegőt. Bizalomtelten vágtam neki a vidéki új életnek — és most talán csalódom? — Viola sem volna különb, mint a képmutatásukért megunt távolmaradottak? — Mi köze lehet — csaknem gyereklány létére — ehhez a javakorabeli, éltes emberhez, ehhez a féltékenységtől sárguló Baráthoz? — Vagy mi köze hozzám, hogy ilyen gátlás®®®®®®B®E®®®®S VÍZSZINTES: 1. Világhírű szovjet kertész (Ivan Vlagyimirovics), a ..Kertek varázslója“. 8. Az utca két oldalát szegélyezi, 10. Ajakpír. 12. Hegedű-húr. 14. Szakmai rövidítés (kiskereskedelem). 15. Ide nézz! — népiesen. 16. Magyar arcképfestő (Gyula). 18. Agnes. 19. Női név. 21. Tisztogat. 23. Tudományos dolgozó. 25. A Csíki-havasok egyik csúcsa, de a felőle jövő keleti hideg, vákul (fon.). 29 Cövek. 31. Lakásbérlő. 32. É. M. 33. f 1 2 3 4 5 6 7 • • e • © é • • 10 • • íi 12 15 o 14 Ha • 15 16 17 • _8 • 19 20 21 22 • 23 24 25 26 • 27 28 • 29 30 < • 31 52 • 55 34 35 • • m y> • • • • 58 39 • é © 10 száraz és néha pusztító erejű szél neve is. 36. Manó magánhangzói. 37. Merni ige egyik alakja. 38. Ajtókon a zárat pótolja. 40. Kukoricából és főleg juhtejböl készült étel. FÜGGŐLEGES: 2. Vissza: nevető szócska. 3. A volt orosz kapitalista uralmi rendszer egyik jelzője. 4. Lélegzet. 5. Selyemszőrű kutyafajta. 6. Angol leánynév. 7. Angolszász. 9. Az élet legnagyobb ajándéka, drága kincsünk, mely ha nincs — még drágább. 11. Rendetlen piszkos hely, háziállatok részére. 13. Kedveskedő megszólítás. 14. Keresztkötésű pamutszövet. 14a. Eredt', leg királyi jövedelem neve. 15. Leány becenév. 17. Gyümölcs. 20. Mondanivaló. 22. Görög betű. 24. Ékes fele. 26. Baranya megyei község. 30. Szovjet sakkművész, nemzetközi nagymester (Pável). 34. Magasba helyez. 35. Hányad. 38. Ruha eleje. 39. Z. K. Este és reggel A tikkadt, fárasztó nap után az este hűvös kézzel simítja homlokom. Puha tenyér, sima és bársonyos öblében hallgatás honol. Nem öt, de millió újjá van és rajtuk a csillagok fényes gyűrűi vakítják szememet. Boldogan nevetek. Enyém a kéz ma s minden ékessége, az est kékezüst, ködlő békessége ma átölel. Ölelt már mást is. Fűzött már más nyakába is csillagokból kalárist. Nevetnem kell e furcsa szeretőn, s viszontszeretni őt, túl téren és időn. Jöjj hát, ma est. Borulj reám. Takard be szép szemérmesen fátyladdal a szobám. Figyeld, a vérem, hogy kering s a szívem milyen szaporán dobog. ' Holnap — talán felébredek korán, s a csillagok helyett a születő űj napba pislogok. i Mindig így bámulok, ha kifeslik a reggel, s a tiszta fényözönben látom, hogy hókusz-pókusz az egész: a csillagos süveg, bársony palást. A sápadt hold is itt lebeg egy kéznyújtásra, lásd. A Nap ragyog. Fényénél olyan józanok az ember dolgai: csip-csup gpndok, kis örömök. A Nap delel, majd elpihen, s én nem tudom, ha jő az est, lesz-e erőm kimondani a szót, amely megtörhetné a kábító varázst. Mint régen, mikor jól tudtam, hogy apu az, s mégis hittem a süveges, csillagpalástot viselő szakállas Mikulást. GÁLY OLGA talonul mellém dörgölödzik* — ö is csak sportot, heccet, ízléstelen szórakozást űzne az évezredesen szent nőiességből? — Vagy gúnyt belőlem? — Csak ne volna olyan bájos! — gondoltam lemondóan. — Ha óckódnék mellőle az igazgatóm megnyugtatására, az is pipotya- ság. És attól is fáztam, hogy az igazgatói hatalomhoz alkalmazkodó bárgyú talpnyaló látszatát keltsem. Elszántan nyúltam a dereka után. Egy rakoncátlan hajtincs azonban a fülemmel kacérkodott. Önkéntelenül elhúzódtam előle. Viola ijedten megragadta p kezem, akár a vízbefuló a szalmaszálat: — Maradjon, fiatalember, én őszinte barátja leszek! Hisz nem olyan fekete az ördög, mint amilyenre festik. Nem tudtam hirtelenében, hogy mire véljem a marasztalását. De ő folytatta: — Ugy-e így igaz, igazgató elvtárs? — Szeretném, ha az új ko léga nem lenne annyira egyedülálló és védtelen ennyi ember között, mint amennyire én .. Baráth homlokán kidagadtak az erek, az arca lángvörösre gyulladt. Elkékült ajka jóidéig némán vor.aglott. Soha sem szívlelhettem a perpatvart, inkább kereket oldottam a kitörni készülő emberi indulatok elöl. S ha éppen nem volt alkalmam a visszavonulásra, akkor ideig-óráig meghúzódtam csendben a perlekedők között. A hosszas veszekedés azonban engem is kihozott a sodromból elöbb-utóbb. Ilyenkor illetéktelenül beleártottam magam a mások vitás ügyeibe, hangoskodtam, csapkodtam, fejvesztve sértegetted a torzsalkodókat. Attól tartottam most is, hogy az esetleges vita folyamán meg- feledkezek magamról„ s már az első találkozáskor rosszul mutatkozom be a kartársaimnak. De az igazgató hihetetlen önuralmat tanúsított. Az arcán tomboló dühét meghazudtolva csak ennyit mondott szelíd fölénnyel: — Édes kislányom, ön sokkalta többet beszél, mint amennyi a korához képest illendő! Béla pedig Violára kacsintott, hogy a békességi kedvéért hagyjon rá Baráthra. — Hát hogy’ s mint van, kedves kolléga, hogy tetszik nálunk? — fordult felém, hogy másra terelje a szót.. — Csak ne feszélyezze magát, drága kartárs! — mézeskedett már Baráth is. — Sajnálnám, ha a kezdet kezdetén rossz benyomást szerezne rólunk. Megnyugtattam, hogy nincs oka aggodalomra. — Mi olyanok vagyunk, mint egy család — folytatta magya- rázólag. — Mindenben egyetértünk, szeretjük és segítjük egymást. Csakhogy ami a szívünkön, az a szánkon. Es higyje el, így a leghelyesebb. Ha néha csipkelődünk, az is természetes. Hiszen rengeteg a munkánk, töménytelen a gondunk, a féktelen hajszában elnyűttek az idegeink... Es a többiek bizonygató bőlo- gatása további dicsekvésre ösztökélte: — Később belátja majd, kedves barátom, hogy az én tantestületem párját ritkítja a járásunkban. Válogatott szakemberek vagyunk, s csak a munkánknak élünk. Üveg csörrent az asztal alatt s a padlóra ömlött belőle a sűrű bikavér. Béla felemelte a fiaskót, hogy mentse, ami menthető. Viola poharakat kerített elő a könyvespolcról s töltött: — Igyunk az új kolléga egészségére! — Persze, persze, ezt a te tiszteletedre hoztuk — mentege- tödzött Baráth s zavarában letegezett. így jutottunk el a bikavérig. A poharakból kisarjadzott a rózsás hangulat, majd mámoros jókedvvé terebélyesedett a gyakori koccint gatást ól. Olvassa sí! Bizonyos, hogy lapunk igen sok olvasója emlékszik még a fiatal szlovákiai magyar író, Lovicsek Béla Boldogtalanok című kisregényére. Ez a fol.vtasásos írás átütő sikert aratott fiataljaink körében. örömmel jelenthetjük, hogy az újév első hetében megkezdjük Lovicsek Béla Agnes című kisregényének közlését. Az írás tartalmi részéről nem árulunk el semmit, esetleg annyit, hogy talán még jobb a Bol- dogtalanok-nál.
