Új Ifjúság, 1959. július-december (8. évfolyam, 27-52. szám)
1959-12-22 / 51-52. szám
Irta: A. STERNFELD professzor U tódaink, akik majdan birtokukba veszik a világűrt és közelebbről ismerkednek meg Naprendszerünk egyikmásik bolygójával, mindig tisztelettel emlékeznek majd meg Konsztantyin Eduardovics Ciolkovszkijról, a nagy orosz tudósról, aki először vetette tel a világon a bolygók közötti repülés tudományos hipotézisét, aki létrehozta a rakétatudományt és aki tudományosan alapozta meg azt a lehetőséget, hogy az ember nemcsak a távolságot győzi le, hanem az anyaföld vonzóerejét is. Ciolkovszkij gondolt először arra, hogy a világürhajók kiinduló állomásaként létre keli hozni Földünk parányi mesterséges bolygóját. Ezt a kizárólag fémből készített világűrhajó-állomást rakétaerövel kell kilőni a Föld légköréből, hogy több száz kilométerre megállapodva, körben keringjen Földünk körül. Ez a mesterséges melíékbolygó a világűrhajók utasainak átszálló-állomása lenne. Ciolkovszkij nagy álmodozó volt, de egyben nagy tudós is. „A képzelet szárnyalását, a fantáziát - írta ő — nyomon követi védnöke: a tudományos számítás". E tudományos számításon alapszik A. Sternfeld professzor alábbi képzelet-riportja, amely a tudományos számítások alapján bátran szárnyaló emberi képzelet segítségével tekint a holnapba. „HELYSZÍNI“ TUDÓSÍTÁS A KISHOLDRÖL 19.... május 11. Moszkvai Időszámítás szerint 22 óra 12 perc. A fülkét bíborfénybe borítják a rakétamotorok fúvócsövein kitörő lángnyelvek. Űrhajónk — az LK-3 — a másodperc néhány töredéke alatt simán, zökkenés nélkül válik el a Kisholdtól, a Föld mesterséges mellékbolygójától. A Kis- holdat, szovjet tervek alapján, szovjet emberek alkották, hogy innen induljanak el útjukra a világűrhajók. De milyen is ez a Kishold? Bizony nem mindennapi élménnyel gazdagodnak azok, akik látogatást tehetnek Földünk e mesterséges mellékbolygóján. A Kishold a Föld felszínétől 280 kilométer távolságban, másodpercenként 7752 méter sebességgel, zárt körben repüli körül a Földet. Körpályájának átmérője: 13 288 kilométer. A Kisholdnak nem rakétahajtóművek adják ezt a sebességet. Egyáltalában semmilyen hajtómű sem dolgozik rajta. A Föld légkörén kívül a tehetetlenség törvényének engedelmeskedve mozog. Ugyanolyan égitestként kering bolygónk körül, mint a Hold,-amely ugyancsak sohasem áll meg és nem is zuhan Földünkre. A Kishold egymáshoz erősített fémtartályokból áll. A vi- lágűrhajónak ezt az átszállóállomását részenként rakétaerővel lőtték ki Kalugából. a Ciolkovszkij Kozmonautikai Intézet űrhajó-repülőteréről, és mi 280 kilométer magasságban állítottuk össze az állomás részeit. Előzőleg Kalugában teljesen felépítettük ezt a bolygók között repülő szigetet. Az egyik, Kék színben csillog a Feketetenger. Mintha tusba mártott tollal rajzolták volna ki a szögletes Krím-félszigetet. Nincs olyan dombormű vagy tökéletes művészettel elkészített földgömb, amely kifejezőbben adná vissza körvonalait. A glóbus forog, néhány másodperc és Krím eltűnik a láthatár mögött. Felmerülnek Ukrajna sztyeppéi, a Donnal összekötött Volga, a nagy orosz folyó, amely tengernyi víztároló-óriások láncolata lett. Olyan közelinek látszik a Föld. hogy szinte elég volna kezünket kinyújtani a roppant glóbus felé. Pedig 280 kilométerre vagyunk tőle, 280 kilométer magasságban felszíne felett, mesterséges mellékbolygójának kabinjában, ahol távolról sem olyan a helyzet mindenben, mint alant, jó öreg Földünkön ... ... A mesterséges mellékbolygón új fogalmakat kellett alkotnunk az éjszakáról és a nappalról. Hiszen a Kisholdon 24 földi óra leforgása alatt a nappal tizenhatszor váltakozik az éjszakával. Ez azt jelenti, hogy egy földi nap (24 óra) folyamán tizenhatszor repüljük körül a Földet. Az éjszaka nem más, mint a Földön ismert napfogyatkozás sajátságos változata. Olyankor van éjszaka, amikor i Föld eltakarja elölünk a Na-' pot. Körpályánk árnyékos része iránylag kicsiny, és így az éjszakák mindig sokkal rövideb- bek, mint a nappalok. Két virradat között 1 óra és 15 másodperc telik el, a leghosszabb „téli" éjszaka pedig 37 percig tart. Alkonyat alig van nálunk. Hirtelen besötétedik, és ránk borul a világűr koromfekete éjszakája. A világmindenség végtelen térségében megszámlálhatatlan csillag sziporkázik. Ezüstösen foszforeszkál a Tejút széles folyama. A csillagok méltóságosan haladnak a Föld hatalmas fekete tányérja felé, amely az égbolt majdnem háromnegyed részét betakarja, és búcsúzásul szinte hunyorítva egyet, mögéje bújnak, hogy a fekete korong ellenkező oldalán újak tűnjenek elő. A távolban keskeny szivárvány ív foszforeszkál. Tovább ível, egyre szélesebb lesz. Ez a Földet körülvevő atmoszféra, amelyen áthatolnak a Nap sugarai. És íme, a láthatár mögül már elő is bukkan a Nap. Hajnali sugarai a gomolygó felhők között élesén kirajzolják a hegyormok körvonalait. Lám: ez az éjszaka mindössze öt percig tartott... Földünk mesterséges melíékbolygó ja: a Kishold EGY MUNKANAP A VILÁGŰRBEN ...Amint megvirrad, / fizikusunk felkészül a tudományos munkára. A Kishold falain kívül akarja tanulmányozni a Nap sugarait. A filmoperatőr szorgalmasan fényképezi a tudóst, aki magára ölti a légköri-búvárruhát és a kijárat felé indul. Egyik fontos szerszáma persze a hőmérő. , De ez az itteni hőmérő egyáltalában nem hasonlít azokra, amelyeket 280 kilométerrel alattunk, a Földön használnak. A Kisholdon alkalmazott hőmérő egy fekete golyóbis, amely a légkör által el nem torzított eredeti, tiszta formájukban nyeli el a napsugarakat. A fizikus magához veszi a fekete golyót, hogy a Kisholdtól megfelelő távolságra elhelyezze. Olyan távolságra, hogy hőmérsékletére semmilyen idegen íárgy ne gya-- torolhasson befolyást. Kövessük nyomon a tudóst. A tetszés szerint légmentesíthető előtéren keresztül kijut vezetőfülkénk párkányára. A filmoperatőr is ott van a sarkában. Minden mozdulatát fényképezi. Az előtér légmentesen bezárul. A szivattyú kiszippantja belőle a levegőt. Feltárul a külső ajtó és a légköri-búvárruhába öltözött emberek a keresz- :ül-kasul futó korlátokba kapaszkodva „kiúsznak“ a külső párkányra. Sodrony fűzi őket j Kishold testéhez. Repülőszi- jétünk egész „lakossága“ a vezetőfülke ablakainál gyülekezik. \z ovális ablakokon keresztül nindenki feszült figyelemmel röveti a fizikus és a fotoripor- :er mozdulatait. A fotoriporter még mindig i korlátba kapaszkodik, de fel- részül, mintha egyenesen bele ikarna ugrani a végtelen sem- nibe. És valóban, el is rúgta nagát a párkányról, és máris így úszik a térben, mintha /ízben lenne. gondolat: vajon nem szakítják- e át burkolatát a meteoritok? Nos, nyugtalanságra nincs semmi ok. Minden szempontból sokszorosan és sokoldalúan kipróbált anyaga biztosan véd' bennünket az égi bombázástól. De még ha belénk ütköznék is egy nagyobb méretű meteorit — ilyen találkozás azonban a legkevésbé sem valószínű —, és át is ütné Kisholdunk falát, komoly baj nem történhetik. Ilyenkor egy mindig kéznél levő vastag műanyag-tapaszt illesztenénk a beszakított résre. A kabinban uralkodó légnyomás a tapaszt olyan erővel szorítaná a szakítás helyére, hogy a nyílás azonnal hermetikusan eltö- mödnék... ... A rádiólokátor ernyője időnként sokkal kedvesebb képet mutat. Világosan kirajzolódik rajta néha egy-egy rakéta, amely előttünk repül, majdnem ugyanolyan sebességgel, mint a mi kis mesterséges mellékbolygónk. Utolérjük, és úgy látszik, már-már nekiütközünk. Hirtelen azonban a rakéta farkából lángnyelv tör ki. A kis űrhajó erre eltávolodik tőlünk. fülkének kiképzett nagy fémtartály1 belsejében hetekig olyan feltételek között éltünk, mint amilyenek valóban fennállnak a 280 kilométeres magasságban. Azután szétszedtük az egészet, a kalugai űrhajó-repülőtéren feldübörögtek a rakétamotorok és az első szállítmánnyal elindultunk olyan messzire, amilyen távolságban ember még nem járt a Földtől. A Kalugából feirepült rakéta — pontosan kiszámított ívben — negyed óra alatt érte el a 280 kilométeres magasságot. Olyan távolságra került tehát Földünk felszínétől, ahonnah a Föld vonzóereje már nem tudta visszarántani. Nem zuhanhattunk tehát vissza a Földre. Annyira azonban még mindig hatott ránk a Föld vonzóereje, hogy ki sem repülhettünk a világűrbe. A centrifugális erő következtében röppá- lyánk párhuzamos lett a Föld felszínével. A Kishold első rakétarészlege tehát ebben a magasságban kezdte meti keringését a Föld körül. Ugyanúgy, akárcsak a Föld körül jóval nagyobb távolsáaban keringő és a mesterséges Kisholdnál jóval nagyobb tömegű valódi Hold ... A VILÁGŰR HATÁRÁN ... Hihetetlen érzés vesz erőt az emberen, amint itt kering bolygónk körül, az alig-alig ismert, rejtélyes világűr határán. A Kishold ovális ablakaiból földgömbünk tüneményes panorámája látható. Gomolygó felhőtömegekkel tarkított kékesfehér ködfátyolba burkolózva váltakoznak szemünk előtt a tengerek és a szárazföldek körvonalai. Óriási földgolyónk mellett innen törpének tűnik a hideg, fehér fénnyel sugárzó Nap. A Kishold lakói a fülke falába épített ruganyos ülésekhez szí- jazva gyönyörködnek a földgömb panorámájában. A háttérhen az egyik „súlytalan“ gépkezelő teste lebeg. ÉGI VÁNDOROK SEREGE A távolság azonban mégis fokról fokra csökken közöttünk. Már csak néhány száz méternyire száguld tőlünk, A tűzsugár lassan kialszik. A rakéta ablakában feltűnik tudományos kutatóintézetünk igazgatójának fiatalos, energikus arca. — Üdvözlöm a világűr békés lakóit! — csendül fel fülhallgatóinkban derűs hangja. A rakéta odasimul a Kishold külső burkolatához, kattan az önműködő összekötő berendezés, és az űrhajó egybeolvad a Kishold vezetőfülkéjével. Utasai a légmentes előtéren át beszállnak hozzánk és most már mindannyian együtt sz.águldunk állandó körpályánkon öreg Földünk körül... A FÖLDRŐL CSILLAGNAK LÁTSZUNK Az űrhajózás 1959. évi sikerei A tudományos és technikai világ legkimagaslóbb eseményeinek az 1959. évben kétségtelenül a légűrhajózés terén elért sikereket tarthatjuk. Még csak rövid két év telt el az első szputnyik kibocsátása óta s ma már ember alkotta test fekszik a Hold felszínén, sőt mi több, sikerült lefényképeznünk a Hold tőlünk elfordult felét is. A siker maradéktalanul a szovjet tudósok és rakétaépí- tök érdeme. De vegyük sorjában az eseményeket. A kommunizmust építő ország tudományos és műszaki ■'dolgozói mindjárt január 2- án előkészítették az első meglepetést. Moszkvai idő szerint 20 órakor kibocsátották az első kozmikus rakétát, amely megkezdte útját a Hold felé. A rakéta (utolsó fokozatának súlya 1472 kg volt) január 8-án elérte a Nap körüli pályát s ily módon naprendszerünk első mesterséges bolygójává változott. Ezután számos amerikai kísérlet következett a különféle típusú rakétákkal (Vanguard, Discoverer, Pioneer, Explorer), amelyek közül a március 3-án kibocsátott Pioneer IV. holdrakéta a legfigyelemre méltóbb, mert ez a Hold má- j sodik mesterséges bolygójává i változott, de persze méreteit [ tekintve össze sem hasonlít- | ható a szovjet kozmikus) rakétával: mindössze 6,5 kg súlyú volt. A légürhajózás további szenzációs sikere 1959. szeptember 12-én vette kezdetét a következő szovjet kozmikus rakéta (Lunyik) kibocsátásával (a tudományos műszereket tartalmazó konténer súlya 590,2 kg volt). 1959. szeptember 13-án 22 óra 02 perc 24 másodperckor nagy esemény játszódott le a holdfelszínen. A Hold felett ragyogó csillagocskák egyike „leszakadt“ s a Hold felé kezdett zuhanni — a második szovjet kozmikus rakéta elérte a holdfelszínt! Az amerikaiak azon igyeke-*’ zetükben, hogy behozzák a késést s valamiképpen rehabilitálják magukat, egyik kísérletet a másik után végzik, de nagyobbrészt mindet sikertelenül. Az egész világ népe feszült figyelemmel várja, milyen újabb meglepő esemény történik a Hold s a távolabbi kozmikus tér meghódítása terén. S ez az esemény nem is várat sokáig magára. 1959. október 4-én, pontosan két évvel az első szputnyik kiröpítése után útnak indul az első szovjet automatikus bolygóközi állomás, a Lunyik III. Tudományos laboratóriumról van szó, amely 1553 kg-os súlyú műszereket vitt magával. Pontosan az előre meghatározott pályán száguldott a Hold felé s ennek közelébe érve olyan dolgot valósított meg, amilyet csak a legderülátóbbak reméltek: Lefényképezte a Hold elfordult oldalát s a fényképet továbbította a Föld lakosainak. Ez röviden az űrhajózás terén ebben az évben lejátszódott legfontosabb események rövid felsorolása. Ma már úgyszólván magától értetődő dolognak tartjuk ezeket a sikereket s gyakran nem is gondoljuk meg, menynyi kitartó munka, igyekezet és lelkesedés rejtőzik e sikerek mögött. • Minden elismerésünk és csodálatunk a nagyszerű szovjet embereket illeti. Az eddigi sikerek persze további kérdéseket vetnek fel: Mi fog következni ezután? Milyen új sikeres kísérletekkel lepi meg a szovjet tudomány az emberiséget? Nem akarunk jóslásokba bocsátkozni, de merészen állíthatjuk, hogy nemzedékünk megéli ezeket az eseményeket s az emberiség dicsőségesen megkezdett kozmikus története a szovjet tudomány és technika érdeméből rövidesen újabb eredményekkel gazdagodik. —dj— ... A Földről csillagnak látszik a mi kjs mesterséges „égitestünk“. Naponta többször száguld el a szovjetország felett. Napkelte előtt vagy alkonyaikor tábori látcsővel is jól látják a Földről a Nap ferde sugaraitól megvilágított csillogó fémtestét. A helyi rádióadó bemondója gyakran jelenti Moszkvában, Leningrádban, Mur- manszkban, Irkutszkban, Vlagyivosztokban vagy a szovjetország más nagyvárosaiban: „Figyelem, figyelem! A láthatáron most jelenik meg a mi Kisholdunk!“... ... Rádiólokátorunk láthatatlan hullámai éber szemű felderítőkként állandóan kutatjál a térséget száguldó „mellék- bolygónk“ előtt. Hol kisebb- nagyobb kövekre bukkannak hol pedig az ilyen égi vándorol egész serege tűnik fel a rádió- lokátor képernyőjén. Ezek azol a meteoritok, amelyek állandóan hullanak Földünk felé Felszínéig azonban nem jutnál el. a levegőrétegbe hatolva, zu- napásuk gyorsasága következtében a súrlódástól lángra lobbannak, és még mielőtt elérnél a földet, hamuvá égnek. Hál vajon a Kisholdat, amelyet semmilyen védelmező atmoszféra nem vesz körül, nem veszélyeztetik ezek a meteoritok? Hiszen azt hihetné az ember pogy néha jégesőként kopognál falán az égi kövek. És rögtön ’el is merül a nyugtalanító
