Új Ifjúság, 1959. július-december (8. évfolyam, 27-52. szám)

1959-12-22 / 51-52. szám

, Talán nincs is olyan fiatal

' lány, akit ne csábítana a színJ pad káprázatos világa és ne

» szeretne Színésznő vagy ba; lett-táncosnő lenni. Hány lány

i próbálgatja titokban a tükör

’ előtt a moziban vagy színház, ban ellesett mozdulatokat,

t Ezé'.; a lányok nem gondol[ nak arra, hogy a balett -táns cosnő élete nem fenékig tejfel

\ és csak az igazán tehetséges

i és szorgalmas vérbeli művé’ szék érvényesülhetnek. Ezért

r erre a pályára csakis az menJ jen, akinek adottsága, fejlett

, zenei érzéke és jó testalkata

" van. Rendkívül fontos, hogy

! a jelentkezők tökéletesek,

! egészségesek és végtelenül

J szorgalmasak legyenek. Prá> goban, Brnőban és Brahsla; vában az állami konzervatórium mellett külön 'balettinM tézet működik, amelyben a

• balett-táncosokat, koreograi fusok és táncpedagógusok

i képezik ki. A tanulmány öt

I évig tart. A klasszikus balett' oktatás mellé bevezették a

• karakter táncot és a történél. mi társas táncot is. A szak, oktatás támogatására zeneelj mélet, zongora, zenetörténet,

| tánctörténet és képzőművé1 szettcrténet tanítása szolgálj

i A magas lábujjhegy-technika

I elsajátítása ma is igen fontos

[ tárgyat képez. Bratislavában

í a lábujjhegy táncnak különc

• ben is megvannak a maga

. hagyományai. Itt történt

. ugyanis először, hogy 1823! ban férfitáncost lábujjhegy

‘ táncért császári kitüntetésben

i részesítettek.

! Azok az érdeklődök, akik

I a nyolcéves középiskola elJ végzése után a tánc terén

• szeretnének elhelyezkedni,

. közvetlenül a tánc osztályon

, jelentkezhetnek felvételi vizsJ gára. Hogyha alaposan fel

1 akarnak készülni a felvételi1 re, ajánlatos, hogy már kilenc

i éves koruktól az állami koni zervatörium mellett működő

J balett előkészítő osztályt fájj fogassák.

> A balettművészetnek nálunk

i nincs olyan gazdag hagyomá, nya, mint Olaszországban és

Franciaországban, valamint a ' Szovjetunióban, ahol már . a XVIII. században léteztek " táncosképzö intézetek. Tánc- , művészetünk történetében fontos határkövet jelent az 1927-es év, amikor a bratis- • lávái Nemzeti Színházban egy [ kiváló olasz mester vette át i a balett-táncosok kiképzését.

Az utána következő táncmes- , terek is magániskolákat nyi- 1 toltak, de ezeket csak azok ! látogat liatlák, akik súlyos i anyagi áldozatokat tudtak J hozni.,

Hazánkban a balett fejlődé- " se előtt az út csak a felszabadulás után nyílt meg igazán, a legkiválóbb szovjet balett- " művészek, a Moszkvai Nagy Színház balettkara is ellátó- » gatott hozzánk; szereplésük . és szakmai segítségük nyo- ' mán táncművészeink lázasan keresték az útját, hogyan le- « hetne szocialista tartalmú, de « nemzeti formájú balettművé- , szetet kialakítani. Hazánk , balett együtteseire ösztönző- j leg hatottak a nagy szovjet ' koreográfusok, akik közül •

többen hosszú hónapokat fordítottak az-egyes balét telőadások előkészítésére. A mi vezető balettművészeink is hosszabb tanulmányi időt töltöttek a Szovjetunióban. A balettintézet tantervét is onnan hozták és átvették a legkiválóbb szovjet mesterek tapasztalatait.

M. M.

NACVBZSDA BEMNGVICS ;

/

raida, az árva halászlány nagy tiszteletnek örvendett az egész faluban. Meg is volt ennek az oka: senki sem tért vissza a halászatról olyan dús zsákmánnyal, mint ő. Az emberek azt suttogták, hogy ez nem véletlen müve, hanem azért van, mert lraida a szél testvére. Csak szólnia kell és a szél kifeszíti a lány hajójának vitorláit, elviszi a kívánt helyre, és aztán pillanatok alatt szélcsend lesz.

A lány sok fiút megigézett. De ő nem tett kivételt mindegyikhez egyformán barátságos volt, ma az egyikre mosolygott, holnap a másikra és mindegyik kérőjét visszautasította. Ebben is hasonlított bátyjához, a szélhez, ugyanolyan büszke volt és állhatatlan.

Alempi, a vadász is epekedett utána. H9I áttáncolta vele az estét Iraida, hol meg rá sem nézett. De ennek csak dacos tenyészete wlt az oka, mert titokban ő is szerette a fiút.

Alempi háza sűrű erdő szélén állott. Itt lakott a nagyapjával. Bátor vadász volt a fiú, a medvéket kiűzte barlangjukból és egyszerű vadászkéssel küzdött meg velük.

Egy szép napon a halászmester, akit csak Csukának csúfoltak, kérőket küldött Iraidához. Csuka gazdag és tekintélyes ember volt. Iraida nevelószülei meghallgatták a kérőket és így szóltak lányukhoz:

— Felneveltünk, most azt szeretnénk, ha boldog lennél: menj férjhez Csukához. Ez a kívánságunk.

A szülők parancsának engedelmeskedni kell. Iraida lehor- gasztotta fejét és hallgatott. Csak a szíve dobogott féktelenül: szerette Alempit és vágyódott utána.

De Csuka ravasz volt. Észrevette, hogy bár a lány igent mondott, mégsem kedveli öt, hanem Alempit szereti. így szólt hát:

— Hallgass meg, árva Iraida, én szeretlek és tisztellek és azt szeretném, ha szabad akaratodból lennél a feleségem. Menj ki az erdő szélére, ott lakik az igazmondó holló, aki ismeri a jövendőt. Kora hajnalban menj el hozzá és kérdezd meg, mi vár rád. Ha a holló azt mondja, hogy légy a feleségem, akkor tégy így, de ha nem tanácsolja, nem kényszerítelek rá.

Iraida nagyon megörült ezeknek a szavaknak. Mélyen meghajolt Csuka előtt és így válaszolt:

— Köszönöm. Hogy a feleséged leszek-e, azt nem tudom, de a jóságodat sohasem felejtem el — és most először nézett barátságosan Csukára.

Ezután elbúcsúztak. Csuka leszaladt a pincéjébe, óriási darab húst hozott elő és kisietett vele az erdőbe.

Sütét éjszaka volt. Hó takarta a földet. Amikor Csuka az erdőbe ért, a holló odarepült hozzá és a hús láttán örömteljesen károgott.

Ekkor Csuka megkérte a hollót, segítsen neki, hogy árva Iraidát feleségül vehesse.

Felelte a holló:

— Kár-kár! Köszönöm az ajándékot. Ha esküvőd napján háromszor ennyi húst hozol nekem, akkor teljesítem a kívánságodat.

Csuka elégedetten tért haza, de olyan nyugtalan volt, hogy egész éjszaka egy szemhunyást sem aludt. Csak amikor hajnalban megpillantotta Iraidát, amint az erdő felé sietett, akkor szunnyadt el.

A lány kiért az erdő szélére és könyörgőn nyújtotta kezét a holló felé. Azt kérte, árulja el, mit várhat a jövőtől.

A vén igazmondó így felelt:- Kár! Alempit egy medve szét fogja tépni... De ne bánkódj miatta ... Már nem szeret téged ... Nemsokára feleségül vesz a gazdag, bátor, derék Csuka.

Iraida bánatosan Jecsüggesztette fejét és ekkor mit látott? A fa alól friss lábnyomok vezettek egyenesen Csuka házához. Ekkor a fiatal lány kitalálta, hogy Csuka nem régen járt itt.

Visszatért a faluba. Csuka éppen felébredt. Amikor megpillantotta iraidát. felkapta báránybundáját és lesietett eléje az utcára.

— Nos — kérdezte —, mikor lesz a lakodalmunk! Mit mondott a holló?

A lány összeráncolta homlokát és így válaszolt:

— A holló azt tanácsolta, hogy legyek Alempi felesége, téged meg űzzelek el.

— No, majd megfizetek neki — kiáltotta Csuka és az erdőbe sietett, Ki akarta tekerni a holló nyakát, de a vén jós olyat koppintott kemény csőrével a fejére, hogy elszédült, s csak nagy üggyel-bajjal vánszorgott haza.

Azután a holló elrepült a halászlányhoz, mindent bevallott neki és így károgott:

Alempiről a valót mondtam, mert tényleg nem szeret mar téged és az is igaz, hogy egy medve még ma -széjjeltépi.

Iraida felvette a csizmáját és elfutott az erdőbe. — Ha nem is szeret már — gondolta —, mégis figyelmeztetnem kell, hogy ma ne menjen medvevadászatra.

A vadászházikóban azonban csak a nagyapát találta. A* öreg elmesélte neki, hogy Alempi'medvenyomon van.

Amikor a halászlány ezt meghallotta, jajveszékelt és sírt. Ekor az apó megmutatta neki az utat a medve barlangjához és a lány odairamodott. Felmászott egy fára, hogy jobban lásson és ekkor megpillantotta a vadászt, amint a medvével birkózik. Alempi teljes erejéből küzdött, de nem bírt az óriási medvével. Szerencsétlenségére éles vadászkése is kettétört. Most már csak puszta kézzel védekezett. Iraida látta, hogy a vadász nagy bajban van. Kétségbeesésében bátyjához rimán- kodott: ''

— Ö, viharos szél, kedves testvére és segítőtársa a halászoknak! Az ég szépíti meg a vizet, a szerelem pedig az életet. Mentsd meg az én kedvesemet!

Ekkor a szél bömbölni kezdett és felkavarta a havat. Félelmetes hóvihar kerekedett; elvakitotta a medvét, de a vadász szemét is. Iraida pedig szüntelenül tovább könyörgött a szélnek, hogy mentse meg szerelmesét.

Ekkor a szél olyan erővel fújt, hogy jeges levegő áradt szét az erdőben. A medvének még a lélegzete is elakadt, .de a vadásznak is meggémberedett a keze.

Még hangosabban, még bensőségesebben könyörgött a fiú életéért a lány. *

Ekkor a hatalmas erővel csapkodó szél melegebb országokból esőfelhőt hajtott az erdő felé.

A medve felemelte irdatlan mancsát, hogy lesújtson a vadászra. Még egy pillanat és szétzúzza a fejét... Ekkor vakító villám cikkázott végig a sötét égbolton és belecsapott a medvébe, hogy az holtan rogyött össze.

Iraida lemászott a fáról és hazafelé indult. Tarka hímzéssel díszített kesztyűjét azonban elvesztette a tisztáson.

Hazabandukolt. Nevelőszülei otthon haragosan rátámadtak, amiért kikosarazta Csukát és nem fogadta meg a tanácsukat. Iraida hallgatott és sírt.

— Alempi már nem szeret téged — állította nevelőanyja —, ne várj rá.

bben a pillanatban felugatott az udvaron a kutya. Az

£

ajtó feltárult és Alempi lépett be. Mélyen meghajolt és így szólt: — Azt hittem, nem szeretsz már lraida, és el akartalak felejteni, ki akartalak tépni a szívemből. De lehet a szívnek parancsolni? Ma a tisztáson megtaláltam a kesztyűdet. Száz közül is megismertem volna. Ekkor megértettem, hogy sohasem szűnlek meg szeretni, és elhoztam a kesztyűben a szívemet. Kérlek, tartsuk meg a menyegzőnket!

lraida és Alempi megülték a lagzit és késő öregségükig boldogan éltek.

Már régebben foglalkoztat az a gondolat, hogy valami nincs rendjén a karácsonyi, a szilveszteri és az újévi hangulat körül. Vajon nem vagyunk-e még mindig a régi csökevények rabjai? Miért nem adhatok ajándékot kedveseimnek novemberben vagy áprilisban és miért idézzek elő pont az év utolsó napján garantáltan kétszáz százalékos derültséget, miért egyek feltétlenül legalább egy kis adag disznóhúst újévkor, miért hiányzik pont ez a „szerencséhez“?

Egy ember, az csak egy ember, mihez fogjon? Ezért elhatároztam, hogy mozgalmat indítok a karácsony és az újévi ünnep megtartása ellen. Hosszas gondolkodás után elhatároztam, hogy elsősorban közvéleménykutatást végzek, másodsorban pedig kiértékelem a nyert tapasztalatokat. Elgondolásomat azonnal végre is hajtottam, jegyzetfüzettel és jól hegyezett ceruzával felszerelve kirohantam az utcára és találomra különböző külsejű embereknek feltettem a kérdést: mit jelent

az ön számára a karácsony és az újév?

Először olyan embereknél próbáltam szerencsét, akik sok kisebb-nagyobb csomaggal ci- pekedtek. De ezek többnyire nem is várták be mondókéin végét, rögtön elibevágtak azzal, hogy sietnek, nincs idejük. Az egyik még valami olyasvalamit is utánam kiabált, hogy maga szamár, úgy látszik nincs más dolga. De nem tudtam mire célzott. Sajnos, ettől a felelettől sem lettem okosabb. Végre megszólítottam egy idősebb asszonyt, sorban állt a halüzlet előtt és így nem futhatott el előlem. Készségesen végighallgatott.

— Hogy mit jelent számomra a karácsony? — kérdezte. — Az ünnepek az asszonyok számára mindig csak sok munkát, gondot és pénzkiadást jelentenek. Először jön a nagytakarítás, azután a gyerekek, az ilyen esős időben mindent behordanak és megint kezdhetjük újból élőiről az egészet. Már tizennégy nap óta sütök, a nyulat bepácoltam, a libának kisebb a

mája, mint gondoltam, és most az a kérdés, hogy kapok-e még pontyot. Csakis munkát és sok fáradságot jelentenek az ünnepek ...

Ahá, örvendeztem magamban, úgy látszik rátaláltál a dolgok nyitjára és csak most tudod igazán, hogy a nép hogyan vélekedik az ünnepekről.

A következő, akihez kérdésemmel fordultam, egy levélr hordó volt. Először bizalmatlanul végigmért, azután bosszúsan odavetette: — Hát el tudja képzelni, hogy hány lapot és levelet írnak ilyenkor karácsony és újév között? Egész éven rá se gondolnak pulália nénijükre és Sebestyén nagybácsikájukra, de újévre feltétlenül írnak. És hány táviratot menesztenek ? Mi postások lejárjuk a lábunkat, lépcsőn fel, lépcsőn le. Mivel a beszélgetés a liftben folyt és közben megérkeztünk a hatodik emeletre, a postás be se fejezte a mondatot, de én megértettem, hogy mit akar mondani.

Kiegyensúlyozottan, örömmel futottam le a lépcsőházba, éreztem, hogy helyes irányban haladok és semmiben sem térek el a nép gondolkodásmódjától. A kapu előtt egy poros munka- zubbonyos férfibe ütköztem.

— Boldogságot és sok szerencsét kíván a szemetes — mondta, miközben a kezét felém nyújtotta. Amikor kezet fogott velem, igen csalódott arcot vágott, nem is mertem neki megmagyarázni, hogy nem tartozom ehhez a házhoz és inkább gyorsan tovább álltam. De lehet, hogy ő se volt a ház igazi szemetese.

A sok futkosás után megéheztem és betértem egy vendéglőbe. A pincért, aki éppen tormásvirslit tett elém, szintén megrohantam kérdéseimmel.

— Hahaha, próbáljon csak egyszer egy egész Szilveszter éjjel üvegeket és poharakat hordozni, vagypedig részeg alakokkal minden koronáért veszekedni! Halló pincér, hol marad a disznófejem, mi történt azzal a kocsonyával? Ugyan ne bosszantson még maga is ilyen felesleges kérdésekkel. Egy pár virstli tormával, kenyérrel any- nyi, mint négy korona Nyolcvan.

Elővettem jegyzetfüzetemet és le akartam írni benyomásaimat, de eltört a ceruzám hegye és mivel nem volt zsebkésem, elhatároztam, hogy veszek egy ceruzahegyezőt. Hosszú sorbanállás után végre a pénztárosnőhöz kerültem, aki némi részvéttel pillantott felém. Kihasználtam az alkalmat éa

gyorsan feltettem neki is a kérdést.

— A karácsony ? — mondta széles mosollyal, az maga a pokol. A vásárlók úgy viselkednek, mint az őrültek. Harmincegy-negyven .. v köszönöm... Ilyenkor senki se tudja, hogy milyen méretet és színt akar ... tizenhét húsz ... köszönöm. És az ünnepek után megkezdődik a kicserélés.

Láttam, hogy tökéletesen igazam van és a nép teljesen osztja véleményemet.

így tehát elhatároztam, hogy megteszem a második döntő lépést. Az Arany lóhoz címzett vendéglőben nyilvános gyűlést

hívtam össze, ahol beszámoltam szerzett tapasztalataimról és azt a javaslatot tettem, hogy alakítsuk meg „A karácsony és újév ellenesek szövetségét.“

A siker áttörő volt, azaz lesújtó. Rothadt almával kezdődött a dolog és azután székekkel kezdtek dobálózni, akkor még eszméletnél voltam.

Amikor újévkor a kórházban magamhoz tértem és az ápolónő fájdalomcsillapítót és vizet adott, megjegyezte: na, maga igazán jól szilveszterezett, látja, mi pedig szolgálatosak voltunk. Ezek az átkozott ünnepek ...

A. T.

(Ford.: M. M.

/