Új Ifjúság, 1959. július-december (8. évfolyam, 27-52. szám)
1959-11-17 / 46. szám
;; SAS ANDOR: Ami Schiller müvében érték Friedrich Schiller születésének 1959. november 10-re eső kétszázadik évfordulója világirodalmi jelentőségű dátum. Ugyanazon év adta őt a világnak, mint Kazinczy Ferencet: az 1759-ik esztendő. A következő félszázadot, melybe mindkettőjük pályája esik, ismerjük: ez a polgári forradalmat előkészítő felvilágosodásnak, a francia- országi abszolút monarchia megszüntetésének, a napóleoni hódító hadjáratoknak és a reakciós szent szövetség csírázásának a korszaka. Schiller az austerlitzi csata és a pozsonyi béke évében 1805-ben, 46 éves korában halt meg. El lehet róla mondani, hogy drámai alkotóerejével ma is élő hatást gyakorol. Elég erre egyetlen példa. A bratislavai Szlovák Nemzeti Színház a mostani kétszázéves évfordulóra Schillernek egyik legjellegzetesebb, realisztikus életábrázolástól éppúgy duzzadó, mint forradalmasító romantikától fűtött darabját, a 1 i Haramiákat tűzte műsorra. Ez nem elporosodott szövegkönyv és díszletek reprí- ze, hanem egy láncszeme annak a sikersorozatnak, melyet a Nemzeti Színház az utolsó pár évben ezzel a darabbal elért, s előadásaira telt házat és érdeklődő közönséget tudott vonzani. Amikor a népi demokratikus Csehszlovákiában a Schiller darabnak közönsége van, akkor ezt folytatásául tekinthetjük annak a jelenségnek, amelyről Alekszej Tolsztoj regénytrilógiájának a Golgotának III. részében olvashatunk, ahol arról van szó, hogy a Vörös Hadsereg egyik egysége a polgárháború idején Ukrajnában pihenője alatt a Haramiákat adja elő. A forradalom megvédéséért folyó küzdelemben tehát a szovjet nép Schillernek helyet adott a maga irodalmi horizontján. És ez a befogadás hozzákapcsolható ahhoz a tényhez, hogy 1792-ben a forradalomból született francia köztársaság helyet adott neki polgárai sorában. A polgárjog adományozásáról, melyet a convent határozott el, Roland francia belügyminiszter értesítette Schillert. Miért hat két Schiller- darab, a Haramiák és a vele csaknem egykorú Ármány és szerelem immár közel 160 év óta elevenen? Mert ahol okuk van a plebejusoknak az őket nyomasztó osztályuralom ellen panaszra, vagy ahol csupán emlékeznek az elnyomatásra a közelmúltban, meghatódnak a nézők Karl Moor és Ferdinand Walter sorsán s tapsukban kifejezésre jut egyetértésük azzal a társadalomkritikával, amely ezeknek a drámai hősöknek szavában és cselekvésében megtestesül. Vannak Schillernek szép költeményei, egyiket Az öröm dalát Beethoven zenei lángelméje szőtte be a IX. szimfóniában és énekelteti, mint az emberiség testvéri- sülésének és a világbékének himnuszát a zárótételben. Petőfi Sándor nyomtatásban megjelent első verse egy SchTler költemény fordítása volt. A nagy költő írt értékes történeti munkákat, ezekben érdeklődése a XVI. és XVII. században népi önrendelkezésért folyó és agresszorok ellen vívott küzdelmek felé irányul. Foglalkozott azután mint filozófus a művészet nevelő hatásával, új ember kiformálására. Pompás ele- venségű balladáiban kifejeződik különleges érzéke drámai fordulatok és rendkívüli lelki bonyodalmak iránt. Alkotó munkájának csúcspontját azonban színdarabjai jelzik. A Haramiákkal kapcsolatban kijelentette, hogy ezzel a darabbal nem csupán színpadi sikerre törekedett, hanem irányítóan akart hatni a kortársak társadalmi és politikai állásfoglalására. Olyasmit is olvasunk tőle, hogy a drámaíró valóságos szuverénként irányítja közönségét, amit persze a szó felvilágosodott és humánus értelmében kell felfognunk. Mai nyelvünkre fordítva ez annyit jelent, hogy Schiller nem volt a szépirodalom ön- célúságának híve. Ehhez a fel fogáshoz nagyjából későbbi élete folyamán is igyekezett hű maradni, az eszmeiség nélküli valóságábrázolásnak csak kényszerűségből tett engedményt, amikor az uralkodó osztály barátságtalan magatartása miatt kénytelen volt elfüggönyözni, elfátyolozni szabadságos meggyőződését térben és időben távoleső témákat (Jeanne d’Arc, Stuart Mária, Teli) választva feldolgozásra. A fiatal Schiller drámai feszültségeket él át. A Haramiákból és az utána következő Fieseoból kitűnik, hogy írójuk republikánus meggyőződésű volt, tegyük hozzá, a legsötétebb önkényuralom árnyékában. Lángolt az emberi szabadságokért, olyan országban, ahol az egyén hallgatagon parancsteljesítésre volt kötelezve. És álmodozik eljövendő századok emberhez méltó életéről, ő, aki még élete legvégén sem ismerte alkotó munkájának gyümölcseként az anyagi ellátottságot. Még halálos ágyán is arról beszélt, hogy szeretne külföldre utazni, Kínát is emlegette ekkor. S akinek a darabjaiban a színhely Itália, Franciaország, Anglia és Oroszország, továbbá Svájc, anyagi akadályok miatt nem tehette lábát külföldre, sőt Csehországban sem járt, ahol a Haramiák egyik részlete játszik. Hogyan volt képes Schiller drámáiban ezeket az általa nem látott országokat ábrázolni? A helyi színezet (couleur locale) hibátlan nála, de ennek ára minden esetben hosszas és fárasztó tanulmány volt. Schillert igazi polgári drámájának, az Ármány és szerelemnek útján a XIX. század második felében a polgári dráma művelői: Hebbel, Ibsen és Hauptmann követik. Az említett polgári darab után Schiller — valószínűleg kénytelenségbői — visszatér a kiemelkedő történelmi személyeket szerepeltető drámai művekhez. Hellyel- közzel igyekezett fiatalkori szabadságos világnézetéhez hű maradni s bizonyíték erre a régi rideg spanyol udvarban az emberiség eljövendő jobb századairól elmélkedő Posa márki és a svájci hegyek között a bátor és hősiesen szilárd Teli Vilmos. Közvetlenül halála előtt dolgozott orosztárgyú tragédián, amelyben bemutatni készült az orosz nép szabadságharcát fegyverrel támadó lengyel főurak ellen, akik a maguk hódító céljára egy szerzetest használnak fel, aki azt állítja magáról eleinte jóhiszeműen, később jobb tudása ellenére, hogy ő Dimitri, Rettenetes Iván cár fia. Friedrich Schiller korában • nagy dolog volt, hogy ő darabjaival politikai hatást is tudott elérni, holott akkor politikai nyilvánosság, szólásszabadság nem létezett, s tömegek gyülekezésére és véleményük nyilvánítására egyedül a színházakban kínálkozott — mintegy esztétika' kerülő úton — lehetőség és alkalom. Néhány kivételtől eltekintve a német polgári irodalom- történet arra törekedett, hogy azt, ami Schillerben a legigazibb, a legmélyebbről jövő Js társadalomkritikai tekintetben a legszókimondóbb, mint ifjúkori kinem- forrottságot tüntesse fel. (Hasonló próbálkozásnak volt tanúja a magyar olvasóközönség a felszabadulás előtt Petőfi Sándorral kapcsolatban.) A retusáló és elkendőző munka hatott az oktatásra, mert Schiller mint iskolai irodalomtörténeti au- tor a legkiemelkedőbb helyek egyikét foglalta el. Ezt az eszmetörténeti kártevést nem ellensúlyozza a Schillerrel foglalkozó szövegkritikai, életrajzi és esztétikai munkák szinte beláthatatlan tömege. Sok a tennivaló, hogy Schillernek hagyományos, a régi szemlélet által módosított emléke valószínűvé, igazzá váljon a köztudatban. Weimarban, ahol Schiller élete utolsó éveit töltötte, az ottani színház előtt áll Ernst Rietschel szoborművé, amely Goethei és Schillert egymás mellett állva ábrázolja, jobbjuk kézfogásra kulcsolódik, pillantásuk azonban nem egymás felé, hanem párhuzamosan a messzeségbe irányul. Annyi kétségtelen, hogy kapcsolat alakult ki közöttük Schiller életének utolsó tizenöt évében, amikor a jénai egyetemen mint a világtörténelem előadója működött, majd áttelepült Wei- marba. Bizonyos az is, hogy kölcsönösen felismerték egymás lángelméjét, s alkotó géniuszuk jogán egymáshoz tartozónak tekintették magukat. Tájékoztatták egymást írói terveikről, művészi elveikről, összefogva vették fel a harcot az irodalmi selejt ellen. Felismerték szellemi alkatuk különbözőségét, de elismerték egymás jogát, hogy mindenik a saját útján haladjon. Felvetődik az a kérdés, hogyan tekintették ők — és ez az, ami a klasszicizáló és idealizáló weimari szobron hiányzik, — mint emberek egymásra. Miként lehetséges, hogy Goethe, a kis Weimar nagyhatalmú minisztere, az ottani udvar elismert büszkesége, nem segített hathatósan az áilástalansággal, betegséggel és családi gondokkal küszködő nagy költő-testvéren. A nagyherceg Schillernek, aki a weimari színház dramaturgja és drámaírója volt, olyan apró fizetést engedélyezett, amilyen alantas írnoknak jár. Talán azért, mert Schiller maga apai ágon sváb parasztok, anyja után pékmunkás-nagyapa ivadéka volt, s neki, aki nem írhatta a neve mellé a nemesi származásra utaló „von“ szócskát, nem járt kivételes javadalmazás. Halála előtt három évvel azonban engedélyt kapott a „von“ használatára, mert a német császár Schillert nemesség adományozásával az uralkodó osztály szintjére emelte. Ő maga erről a rangemelésről nem tartott sokat. Feleségéről azonban azt mondja, hogy uszályos ruhájában elégedetten söpörte végig a weimari udvari termek parkettjét, ahová mint nemességre emelt udvari tanácsos feleségének ünnepélyes alkalmakkor, fogadásokra joga volt belépni. Társadalmi tekintetben nem úgy állt Schiller Goethe mellett, mint Rietschel emlékművén. Goethe jómódú nagypolgári család sarjaként gondokat sem anyagi, sem irodalmi téren nem ismert, a siker, a boldogulás hosszú élete folyamán végeredményben mindig mellé szegődött. Schiller ellenben vidéki kispolgári család gyermeke, nyugodalmas otthont kiskorában sem ismert, anyagi függetlenséget nyújtó környezetben nem tudott magának állást szerezni. Azonban Goethe — regényétől, Az Ifjú Werther keserveitől eltekintve — olyan viharos sikereket nem aratott, mint Schiller. Két ifjúkori történeti drámájában, a Goetz-ben és az Egmontban van ugyan példa társadalomkritikára, de hol marad ez Sciller Haramiáinak és az Ármány és szerelemnek a közéletbe és az egyéni életbe markoló realizmusától! Akkor, amikor Schillernek a halála előtti évtizedben halmozódtak színpadi sikerei, Goethe Tassoját és Iphi- géniáját állami színházak a nagyklasszikusnak hódolva előadják, de a nézők elragadtatott tetszésnyilvánítása nem viharzik fel úgy, mint Berlinben Schiller Teli Vilmosának bemutató előadásán. Ilyen helyzet közepette nem lehetséges-e, hogy Goethe közömbösségét Schiller emberi helyzete iránt befolyásolta bizonyos visszamaradás a közismertségben, hiszen Goethe is ember volt. Vagy talán az játszott itt szerepet, hogy a halmozódó sikerek mellett a költő anyagi megsegítésének problémája háttérbe szorult. A weimari Goethe-Schiller emlékművön a két lángész olyan ruhában van ábrázolva, amilyen a korukbeli udvari úri divat előírásának megfelelt. Az udvar külső respektálásában a két költő egyezett egymással, a józanság és a társadalmi erőviszonyokkal való számolás ezt szükségszerűvé tette számukra. A hivatalos világ, az ún. irányadó felső körök akkor is, később is, a Goethe-kul- tuszt előtérbe helyezték, nem Goethének a fideiumus- tól teljesen ment és felszabadult világnézete miatt, hanem azért, mert tudományos és költői lángelméje mellett is teljesebben alkalmazkodott egy tizedrangú abszolút uralkodó igényeihez, mint a soha révbe nem érő, mindig gyötrődő és elégedetlen Schiller. Goethe múltját nem kellett annyit retusálni, mint Schillerét, a weimari herceg nem emelt vétót egyes darabjainak színrehozatala ellen, és rendező nem kívánta a párbeszédek demokratikus kitételeinek módosítását, mint ahogy Berlinben a nagynevű színész Iffiand a Teli Vilmos egyébként viharos sikerű bemutatója előtt tette. Mérhetetlen az a hatás, amelyet Goethe is, Schiller is egyes alkotásokkal, egész művükkel hazájukban és világszerte gyakorolnak. Jelentőségüket néhány szóban összefoglalni kétséges sikerű igyekezet. Azonban annyit lehet mondani, hogy Schiller hatása életében is, később is, inkább szétgyűrűzött a tömegekbe, ö közelebb állt a nép egészéhez, azokhoz a plebejusokhoz, akiknek a hűbéri osztályuralommal szemben éppúgy okuk volt feljajdu- lásra, mint panaszra a kibontakozó polgári társadalom igazságtalanságai miatt. K. VACILKOV: Az anyós Amikor már véglegessé vált, hogy Natasa anyja lesz az anyóson, nagyon lehangolt lettem. — Mondd csak, valóban szükséges az, hogy anyósom legyén — kérdeztem naivul a menyasszonyomat. — Egyáltalában nem. Hiszen niem is fontos, hogy megnősülj — nevetett Natasa és gyorsan megcsókolt. Ezzel máris befejeztük vitánkat. No, majd az esküvő után meglátjuk — gondoltam magamban és nemsokára megnősültem. Az anyósommal közös háztartásban éltünk. Az első héten simán ment minden. Hát természetesen — közvetlenül az esküvő után! Mindenesetre már gondolatban felkészültem arrai hogy az anyós mikor kezdi megzavarni családi életünket. Mert, hogy majd megteszi, abban nem kételkedtem, és a barátaim is csak megerősítettek ebben a hitemben. — Miért nem eszel, fiam? — kérdezte egyik este az anyósom, amikor a sok finom süteménnyel már teletömtem magam. — Figyeld csak meg, nem fogytál -e? A támadást nyílsebesen kivéd- tem és azonnal átvettem a kezdeményezést. De mama, miért milyen cselfogáshoz folyamodik. De nem történt semmi. A hetek múltak és egyszer váratlanul összetűztem Natasával, »■ fiatal feleségemmel. Natasa szerint a szobánkat zöldesbarnára kellene festeni, én meg azt erósítget- tem, hogy barnászöld jobb volna. Ez volt az első nézeteltérés közöttünk. Sűrű felhők vonultak el családi tűzhelyünk felett, amikor hirtelen megjelent a színen az anyósom. — No tessék — gondoltam magamban gúnyosan, erősítés érkezett. De az anyósom az én pártomat fogta es ezzel egyenesen zavarba hozott. Ez a taktikázás lassanként már kibírhatat- lanná vált. Mikor kezdi majd aláásni családi boldogságunkat, mint ahogy az egy igazi anyóshoz illik? Néhány héttel később egyszer véletlenül az édesanyám és az anyósom vártak rám munka után az üzem előtt. Már messziről megpillantottam és figyeltem őket. Talán veszekedtek? Anyámnak mintha kisírt lenne a szeme. Mindketten megcsókoltak és azután karonfogva hazamentünk. Összetűzésről szó sem volt. Amikor gyerekünk született, az anyósom ragyogott a boldogságtól és minden ismerősünknek nem tetszik enni, a leveshez még hozzá sem fogott! így most már megkezdődhet a botrány. Biztos voltam benne, hogy majd valamit mond a nevelésről és anélkül, hogy helyénvaló lenne, majd a szülei házáról kezd beszélni. Csak próbáljon valamit mondani. Ingerülten hol az anyósomra, hol meg a feleségemre pillantottam. — No, ti vagytok aztán az igaziak — gondoltam magamban. A következő napokban nem történt semmi említésre méltó. Mindenesetre igen feszült lett a helyzet. Ekkor az anyósom megkérdezte: mikor jön hozzánk édesanyád, igazán nagyon megszerettem. Micsoda manőverezés ez — gondoltam magamban. Ismerőseim mind azt mondták, hogy az anyósom csakis gyűlölheti az anyámat. Vajon milyen ármányt sző anyám ellen? Ki tudja? Mndenesetre éber lesben álltam. Megvetéssel végigmértem az anyósomat, aki akkor éppen a harisnyáimat stoppolta. Vajon il Mit - - ii hallgassunk? BRATISLAVA I. Kedd: 11.00 Jó hangulatban (állandó műsorszám) 14.05 Szórakoztató zene (állandó műsorszám) 15.30 A Moszkvai Rádió összeállítása 17.00 Szovjet dalok 18.15 Kívánságkoncert 20.00 Karvas: Diplomaták — színielőadás. Szerda: 13.50 CH Bratislava—Rangers Glasgow — labdarúgó mérkőzés közvetítés, 16.15 Szórakoztató zene 18.15 Kívánságkoncert Csütörtök: 16.15 Szórakoztató zene 20.00 Egri: A farkasok félnek a tűztől — színielőadás Péntek: 15,30 A Moszkvai Rádió összeállítása 18.20 Kívánságkoncert Szombat: 15.15 Szórakoztató műsor 18,20 Kívánságkoncert 21.30 Tánczene Vasárnap: 9,30 Vidám tarka műsor 11.00 Kívánságkoncert 15.00 A Moszkvai Rádió kívánsághangversenye 20.00 Vrchlic- ky: Karlsteini éjszaka — színielőadás. A Bratislavai Televízió műsora: Kedd: 20.05 Szombattól hétfőig — magyar film Szerda: mesélte: olyan gyönyörű a gyerek, egész az apja. Már egész összezavarodtam. Erre csak akkor jöttem rá, amikor a klubban Aljosával, gyermekkori barátommal találkoztam. Beszélgetni kezdtünk. — Mit mondsz? — kiáltott fel Aljosa részvétteljesen, — az anyósoddal együtt laktok? Kész pokol lehet. De ne hagyd magad — mondotta, miközben barátságosan megóeregette a ■ vállamat. Hazafelé azon tűnődtem, hogy Aljosa, Pjotr és az Usakov fivérek, a barátaim és ismerőseim miért átkozzák annyira az anyósukat és akkor ötlött fel bennem: az ördögbe is, hiszen Aljosa még nőtlen! Es Pjotr is! Megkönnyebbülten futottam fel a harmadik emeletre, anyósom nyitott ajtót. Megcsókoltam az anyósomat. Ezt még valóban sose tettem. Csodálkozva rámnézett és aztán a kis unokája felé fordult. Bizonyára szerencsém volt, hogy pont az ő lányát vettem el. (ford. M. M.) 20.05 Bublík: BÍokád Csütörtök: Hrubín: Augusztusi vasárnap Péntek: 20.00 Ház a sziklák alatt — magyar film. Szombat: 20.05 Televíziós kabaré Vasárnap: 19.30 Sportközvetítés 21.15 Verseny műsorszám hazánk szépségeiről. KOSSUTH RÄDIÖ BUDAPEST Kedd: 10.25 Színes népi muzsika 14.40 Dankő nóták 17.15 Szív küldi szívnek 19.25 Tánczene. Szerda: 9.30 Népi zenekar 12.10 Operarészletek 16.00 Élőszóval — muzsikával 18.20 Szív küldi szívnek 20.30 Operettrészletek. Csütörtök: 11.20 Operettdalok 12.10 Tánczene 18.10 Szív küldi szívnek 19.00 Színházközvetítés: Az öreg hölgy látogatása. Péntek: 9.10 Könnyű zene 12.10 Népi zene 13.15 Tánczene 17.15 Szív küldi szívnek 18.45 Népi zene 20.30 Tánczene. Szombat: 10.30 Rádió-operettekből 12.10 Magyar nóták 13.50 Szív küldi szívnek 15.30 Élőszóval — muzsikával 20.30 Jót nevettünk. Vidám zenés műsor. Vasárnap: 10.00 Operetthangverseny 13.10 Népi zene 13.30 Helyszíni közvetítés a Népstadionból 16.05 Szív küldi szívnek 18.45 Filmdalok 19.10 Tánczene.
