Új Ifjúság, 1959. július-december (8. évfolyam, 27-52. szám)
1959-11-17 / 46. szám
Egy évi eredmény nyekkel azonban sohasem szabad elégedettnek lenni. A vasat továbbra is ütni kell, hogy még dicséretesebb tetteket hajtsunk végre. B. I. üzenetek Kiss István, katona: A tanfolyam megrendezése egész jó elképzelés volt. Valóban sokat egítettetek ezáltal a mezőgaz- aságban dolgozó fiataloknak. Lőrincz Géza. katona: Mi is rülünk, hogy jól érzitek ma- atokat Máskor is keressél fel rásaiddal. Dunajszky Géza, Debrőd: Még agyon akadozva és szabatoság nélkül írsz. Leveled azért özöltük. Iparkodj, hogy a leg- özelebbi írásod jobb legyen. Gránátvirág jeligére: kedv- ílésből mindenki írhat verset, ehet azonban, hogy később íajd közölhetőt is ír, ha sokat inul és olvas. Buda Ferenc, Partizánske: •ásod már megjelent lapunkan. Miért írsz oly ritkán? Kovács Lajos, Rimaszombat: beszámolód elég jó volt. römmel közöltük. Weres Vilmos, Nyírágó: Gra- jlálunk a karolinai fiatalok Ikeréhez. Természetesen fon- >s lenne, ha mihamarabb elin- íznétek a kultúrhelyiség kérMEGHAL LMUNK E7wulctáúinfo\ Az idei gépipari kiállítás egy része. Már készü gatással, inkább csak a szakemberekkel. Ügy állítják fel a gépeket, hogy minden oldalról alaposan megfigyelhetők legyenek. A kiállítás látogatói sokkal könnyebben eligazodnak a kiállítási telepen és nem lesz olyan nagy por. A következő évben majd bemutatják, hogy miképpen oszlik fel a munka a szocialista táborban. Megszervezik a külföldi szakemberek és kereskedők összejöveteleit, hogy a vásár még jobban hozzájáruljon a kereskedetmi kapcsolatok elmélyítéséhez . Már előkészítjük az 1980-as évi brünni »kiállítást, amely még mindig magán viseli majd a gépipari kiállítás jellegét, de szembetűnőbb lesz a szakosítás. A kiállítás célja eddig az volt, hogy a nagyközönséggel megismertessék gépiparunk fejlettségét és a jövőben a szakembereket, az újítókat is megismertetjük a technikai fejlődéssel. A kiállításon a legtöbb gépet üzemeltetni akarják. Meg akarják nyerni a világcégek specialitásait is,hogy világviszonylatban is megismerhessük a technikai fejlődést. A jövőben már nem számolnak a tömeges látoMásmilyen emberek Á legkomolyabb keretek között zajlott le a CS1SZ párkányi járási konferenciája. Nem is csoda, mert elmondhatjuk, hogy igazán jelentős, kiemelkedő munka folyt az elmúlt év folyamán a járás alapszervezeteiben. Mind a mezőgazdaságban, mind az ipari termelésben vagy a talajjavítási munkálatokban egyaránt megállta a helyét a járás fiatalsága. Az eredményekhez hozzájárul az is, hogy 295 új tagot szerveztek az év folyamán a CSISZ-be. Korántsem mondhatjuk, hogy ez a szám kielégítő. Akár háromszor ennyi fiatalt is megnyerhettek volna a CSISZ számára, mert minden lehetőség megvan erre. De az említett szám is eredmény, és amit eddig elmulasztottak, az újonnan megválasztott járási vezetőség még pótolhatja. Nemcsak az iskolai és az üzemi CSISZ-szervezetek vették ki részüket ebből a tevékenységből, s a falusi alapszervezeteken is múlott az eredmény. Olyan falvakban, ahol néhány éve még alig tevékenykedtek, s nem is tudták, hogy fiatalok élnek, ma példamutatóan dolgozik az alapszervezet, így van ez Kicsinden, Kőhíd- gyarmaton és több más faluban is. Ez egyben azt is jelenti, hogy a falvak szocializálásával, a mezőgazdaság kollektivizálásával egyidőben igényesebb lett a falusi fiatalság, több szórakozásra vágyik, sportolni, kirándulni kívánkozik. Több ideje van a kulturális életre, mert nem dolgozik már a régi körülmények között, az újak pedig biztosítják a felemelkedés útját. A CSISZ-tagok el is követnek mindent, hogy egyre erősítsék, fejlesszék az EFSZ-eket és szépítsék a falvakat. A CSISZ ' III. kongresszusa határozatainak teljesítéséért felsorakoztak a fiatalok. Bélán 500 órát dolgoztak a CSISZ- tagok a komposzttrágya készítésénél. A sárkányi fiatalok 50 köbméter komposzttrágyát készítettek. Járási méretben vállalták, hogy 2000 köbméter komposztot készítenek az év végéig. Ebből 1595 köbmétert már elkészítettek. Előljár a munkálatokban Arad, ahol a fiatalok 400 köbméter komposzttrágyát juttattak a talajnak. Bajtán hatalmas ifjúsági építkezést valósítottak meg. A talajvizes területeken 2125 méter hosszú csatornát készítettek. E munkálatoknál különösen a felsőbb iskolák tanulói állták meg helyüket. 150 fiatal dolgozott az építkezéseknél, és kimagasló eredményeket ért el. Több mint 9000 órát dolgoztak a csatorna ásásánál. Az eddig elvégzett munkálatok által 20 hektár földet tettek termővé. A közeli falusi szervezetek is Az évzáró regen véget segítettek a talajjavítási munkálatokban. A fiatalok eszmei nevelésére is nagy súlyt helyez a CSISZ járási vezetősége. A különböző sport- és kulturális rendezvényeken kívül főként a politikai iskolázásnak biztosítanak kimagasló helyet. Az elmúlt év folyamán 24 olvasókör működött 487 taggal a járásban. Egy-egy könyv tartalmát élénk vitaesteken beszélték meg. A Fucsík- jelvényszerző verseny további kiszélesítésében nagy segítséget nyújtottak az olvasókörök. Az alapfokú tanulókörök is igen eredményesen működtek. A fia- , talok szorgalmasan tanultak, , s ezt abból is látni, hogy 671 részvevővel 30 alapfokú tanulókört létesítettek. Nagy sikere volt a „Világ térképe felett“ 1 köröknek is, mert 21 helyen ■ szervezték meg a járásban. ] E körök különösen hozzájárul- 1 tak a fiatalok földrajzi tudásának elmélyítéséhez és nemzet- 1 közi politikai tájékozottságuk- ! hoz. Legjobbán működtek e kö- 1 rök Karván, Barton, Bátorkeszin, 1 Kőhídgyarmaton és Kisújfalun. Viszont bírálat illeti a kismuzs- ; lai, gyivai, búcsi és a páldi | alapszervezeteket azért, mert nem fektettek elég súlyt a fia- , talok politikai nevelésére és < nem szervezték meg a politikai iskolázást. Különösen Búcson ( lett volna erre lehetőség, mégis , hiányok mutatkoztak e téren, j A jelen időszakban az .említett , alapszervezetek vezetőségeinek ( helyre kell hozni azt, ami még menthető. Nevelés tekintetében meg kell emlékezni a kulturális tevékenységről is. A járásban 197 különféle együttes működik 1981 taggal. Ez bizony igen kimagasló eredmény. A CSISZ- szervezet és a többi tömegszervezetek közötti összefogásnak, együttműködésnek és a falusi ,• pártszervezetek segítségének , köszönhető e siker. A fiatalok kiválóan veszik ki részüket a mezőgazdasági - termelésből. Pillanatnyilag 25 ifjúsági munkacsapat működik az EFSZ-ekben és állami gazdaságokban. Nemcsak brigád- munkát végeznek a fiatalok a mezőgazdaságban. hanem iparkodnak a termelési eredményeket is fokozni és új munkamódszereket' bevezetni. Különösen a nagy nyári munkák idején segítettek sokat a fiatalok. Például Ebeden 200 mázsa. Szőgyénben 100 mázsa gabonát tisztítottak ki. Kicsinden 120. Ebeden 1000, Köbölkúton 200 és Kiskeszin 600 órát dolgoztak a fiatalok különböző társadalmi munkákban, a pionírok pedig 7074 fát ültettek ki a járás területén, ebből 3298 gyümölcsfát. Bizony igazán kimagasló eredményekről számolhattunk be. A dicsérettel és az eredmétaggyúlések már értek, lassan a CSISZ járási konferenciái is befejezik munkájukat. Az idei évzáró taggyűlések és az eddig lefolyt járási konferenciák kimagasló eredményei közé kell sorolni, hogy behatóan foglalkoztak a mezőgazdaság további fellendítésével. A fellendítést nemcsak úgy képzelték el, hogy néhány brigádórát dolgozzon a CSISZ alapszervezete az EFSZ-ben vagy az állami gazdaságban. Különösen arról volt szó, hogy új munkamódszereket kel! bevezetni a mezőgazdasági termelésbe, mert hiszen újítani állandóan lehet. Emelni kell a fiatalok szakképzettségét is. Ez már a dolgok gyökereinek boncolgatása. Ezért lehet kimagasló eredménynek elkönyvelni az évzáró taggyűlések és az eddig megtartott járási konferenciák irányelveit, vitáit a mezőgazdaság további fellendítésének érdekében. Miről is van voltaképpen szó? A fiatalok nyilván tisztában vannak azzal a ténnyel, hogy a mezőgazdaság is ugyanolyan ragyogó jövőt biztosít, mint az ipar, tehát nem okvetlenül fontos, hogy ipari munkás legyen valamelyik fiatal. A mezőgazdaságban szintén megtalálja számítását, de csak azzal a feltételiéi, ha magas szakképzettséggel rendelkezik, és valóban kimagasló termelési eredményeket ér el. A termelési eredmények eléréséhez megvannak a gazdasági feltételek. Hatalmas kiterjedésű közös gazdaságok, a falu villamosítása, korszerű állattenyésztési berendezések mind ezt szolgálják. Ellenben hiába van valahol a legkorszerűbb istálló a tervezett állatállománnyal, hogyha nem értenek például a helyes takarmányozáshoz, az állatok higiéniájához vagy lelkiismeretlenek az állat- tenyésztők. Bizony, a korszerű gépesített istálló ellenére sem érik el azt a hasznot az állatok után, ha nem helyes az állat- gondozás. A helyes állatgondozáshoz, etetéshez pedig szak- képzettség kell, méghozzá igazán komoly szakképzettség. Ezért kell elsajátítani minden szövetkezeti dolgozónak, különösen a fiataloknak a mezőgazdasági szaktudományokat. A növénytermelésre ugyanaz vonatkozik, mint az állattenyésztésre. Ehhez is érteni kell, szaktudás kell hozzá. A fiatalok, mint kitűnt, igazán komolyan veszik már a szaktudást. Előbb-utóbb megnyilvánul ez a hektárhozamokban és az állattenyésztés sikereiben. Ha frázisszerűen hangzik is, de nagyobbak lesznek az eredmények. Több lesz a hús, tej, nagyobb lesz a jólét. Kitérhetnénk arra a kérdésre is, hogy mennyiben segíti elő a szaktudás növelése a fiatalok létszámának növelését a mező- gazdaságban. A gépesített mezőgazdaság lega'ább ugyanannyi, ha nem több szellemi munkát igényel, mint fizikai munkát. A kimerítő fizikai munka eltűnt a mezőgazdaságból. A szellemi munka igénye azonban megnövekedett és egyre növekszik. Szellemi munka kell a kombájn, a különféle mezőgazdasági gépek kezeléséhez, műtrágyázáshoz, tervezéshez, stb. A szellemi munka viszont felemeli az egyént. Az a fiatal, aki ma dolgozik a mezőgazdaságban, joggal másmilyen embernek tarthatja magát, mint az, aki látástól vakulásig kemény, szellemi tudást nem követelő fizikai munkát végzett az uraság vagy a kulák földjén. Pedig ez nem is valami régen volt. Húsz évve! ezelőtt sok olyan mezőgazda- sági gépnek hírét sem hallották, amely ma már közismert. A büszke tudat a fiatalt többtermelésre ösztönzi, de bizony a munka természete is ezt követeli meg. Hogy mit jelent a többtermelés, azt már tudjuk, de be kell vallani, még sok kívánalom van a fiatalok szaktudásának emelése tekintetében, éppen a többtermelés érdekében. Viszont már jó úton haladunk, elérjük, hogy minden mezőgazdaságban dolgozó egyén és fiatal komoly szaktudással rendelkezik majd. Erre mutattak rá és ezt bizonyítják az idei évzáró taggjmlések és az eddig megtartott járási konferenciák. (bi) Ősz hazánk fővárosában Mikor a hervadás és az eső megszakítják érintkezésünket a beköszöntött az őszi évad. Megtelnek a kiállítási termek, színházak, hangversenyekre vagy moziba járnak a szórakozni vágyók. Prága a középeurópai kultúrának mindig frissen pezsgő centruma volt, úgyhogy az őszi idény Prágában mindig élményt jelentett a kultúrember számára. Ősszel azonban még élénkebb a kultúráiét és ez a csehszlovákszovjet barátsági hónapnak köszönhető. Dolgozóink olthatatlan szeretete hatalmas élő lángként lobog Prágából és az egész köztársaságból a Szovjetunió felé. A prágai őszben igazán egymást követték a kultúresemények. Októberben erősen fokozódott dolgozóink érdeklődése a Lenin Múzeum iránt, amelyet naponta százak és százak kerestek fel. Ellátogatott ide a Szovjetunió Kommunista Pártjának delegációja is, melyet Csurajev elvtárs vezetett, és zömét a Szovjetunió körzeti és járási párttitkárai alkották. A Csehszlovák-Szovjet Barátok Szövetsége Vencel-téri palotájából kiindulva transzparens szalag íveli át az ember- sűrüs járdát, figyelmezteti a járókelőket, hogy a palota termeiben kiállítás van. A kiállítás címe: A csehszlovák üveg Moszkvában. Természetesen a gigantikus méretű eredeti kiállításnak nagyobbrészt csak fényképfelvételeit láthatjuk itt, de részben a kiállított tárgyak miniatűr másolatait, s többek közt a varázsberendezést is. A kis szoba egy gombnyomásra átalakul olyanná, melyben a híres csehszlovák üvegipar szobadíszei sziporkáznak. Láthatók a moszkvai kiállítás vendégkömjvei is a látogatók tízezreinek aláírásával. Egyik könyvben. Ny. Sz. Hruscsov elvtárs aláírására ismerünk. A színházak műsora igen tarka és színvonalas. A műsorösszeállítások utálnak a csehszlovákszovjet barátsági hónapra is. A Realista Színház nagy plakátja hirdeti, hogy a barátsági hónapot Csehov Cseresznyéskert című darabjával nyitotta meg. Gogoly Revizor-ja pedig a Smetana Színházban fut nagy sikerrel. Az őszi évad jól összeállított műsora szintén azt a szeretetet tükrözi vissza, melyet csak az őszinte lelkesedés tud kiváltam. Amikor a prikopyi jegyelővételi irodában a műsort böngésztem, megállapítottam, két teljes hét is kevés volna ahhoz, hogy az őszi idény legalább jelentősebb darabjait megtekintsem. A véletlen egymásmeltettiségében láttam Berthold Brecht Galileo Galileijét, Goethe Torquato Tasso-ját, Offenbach Orpheus-át, Katajev Paradicsom vonat-fát Nagy sikere van Fridrich Dürrenmat Az öreg hölgy látogatása című lélektani darabjának és változatlanul telt házak mellett fut az ABC Színház műsorában a Balada z hadru (Rongyok balladája) című Werich darab, mely 1935-ben 245 előadást ért el. Az előadásra most is alig lehet jegyet kapni. Annák, aki meg akarja hallgatni Werich pompás aforizmáit, bizony sorakoznia kell a jegyért. A Karlini Színházban pedig nagy sikerrel fut Kálmán Imre Csárdáskirálynő-je. Nem maradnak el a híres prágai őszi koncertek sem, melyek mindig büszkeségei voltak a zeneértő cseh népnek. A csehszlovák-szovjet barátsági hónapban a Fővárosi Szimfonikus Zenekar Janácek Taras Bulybá-ját, Prokofjev l. zongorakoncertjét és Csajkovszkij V. szimfóniáját adja elő. Az idei prágai hangversenyévad igen gazdag és dolgozóinknak valóban sok élvezetes estében lesz részük. A Passag mozi Eizenstein Rettenetes Iván-ját mutatja be elsőnek a csehszlovák-szovjet barátsági hónapban. Nagy sikerrel futnak az Ilyen nagy szerelem, A Láz az Orechovkán, Tűzben és viharban. Szentivánéji álom és a Nagybácsi című fümek. Hazánk fővárosa Prága az év minden szakában gyönyörű város, de talán ősszel mégis a legszebb. A pompát még szebbé teszi a cseh nép lelkesedése és emberV7PrPfPtP MARTONVÖLGYl LÁSZLÓ A rovecnei EFSZ a Cseh-morva fennsík lejtőjén terül el. Messze környéken híres szövetkezet, jó terméseket ér el és kiváló állatállománnyal rendelkezik. A jó munkát nagyban köszönheti a szövetkezetben működő pártszervezetnek. Sok jövedelmet szerez a közös gazdaság a juhtenyésztésből is. A gyönyörű juhok elégedetten bal- laqnak a szállás felé. Bánatos szív: A fiú kérelme nemcsak hogy furcsa, hanem jellemtelenségre is vall. Legyen vele szemben tartózkodó. Nagyon jó próba lesz a katonaság. Ha látni fogja, hogy nem levelez magával, akkor ön is igyekezzék így tenni. Akkor nem érdemelte meg a bánatot. Mindenkit elfelednek egyszer: Bizony az érettségi előtt jobb lenne a tanulással törődni. A fiú, ha komolyan érdeklődött volna, akkor módját ejtette volna, hogy meglátogassa magát és a mondanivalóját közölje. Valószínű, hogy az egész ügy csak regényes diákélmény és jó volna, ha csupán így értékelné az egészet, természetesen a fiút Is. Kócos barna hajú: Nem tudunk mást tanácsolni, mint azt, felejtse el a fiút. Egyedüli reménye az lehet, hogy az új ismerősét talán meg fogja únni. Robi jeligére: Ha a lány be akarja bizonyítani, hogy egészséges, akkor miért kételkedik továbbra is? Nem viselkedett úgy, mint egy komoly férfihez illik. Gyanakvásával ne bántsa a lányt. Ha hisz neki, vegye el feleségül, ha nem. szakítson vele. Ne csodálkozzék azonban, ha a vége az lesz, hogy a lány megúnja önt. Tanácstalan lány: A házasság akkor boldog, ha nincs ok a kettőjük közötti veszekedésre. Viszont az ön által felhozott dolog bizony veszekedést okozhat. Különben mindig az ember belső értékét nézze. Ez legyen a legfontosabb. Ha szerelemről még nincs szó, határozzon saját belátása szerint. Még akkor is szeretem: Az ön heves viselkedése okot adott a haragra. Előfordul, hogy egy katona nem írhat nagyon gyakran. Legjobb volna, ha írna a fiúnak egy kimagyarázó levelet, de kérje meg, hogy a jövőben írjon minden héten. Tanácsoljuk, hogy legközelebb, mielőtt valamit tenne, aludjon rá egvet és jobban gondolja meg a dolgot. Nem tudok hinni: Azt hisszük, szereti magát a lány. Hogy kívánságának nem tesz eleget, abból nem lehet az ellenkezőjére következtetni. Még helytelenebb arra következtetni, hogy esetleg van egy harmadik szereplő is. A gyanakvás a lány részére is kellemetlen, sőt sértő és fájdalmat is okoz neki. Tanácsoljuk, hogy legyen higgadtabb. Boldog szeretnék lenni: A lányok a vígkedélyű embereket szeretik, de nem a bolondos, komolytalan fiúkat. Mindenesetre tanuljon meg táncolni, mert a tánc közben alkalom adódik beszélgetésre. Ügy látjuk, egyedüli hiba a viselkedésében van, ezért legsürgősebben változtasson azon. Ha bebizonyítja, hogy jó úton jár, akkor egész biztos nem lesz semmi hiba az udvarlás körül sem. A végén mindent másképp Iát az ember: Az esetéből az tűnik ki, hogy a fiúnál szerelemről nemigen lehet szó. Egy szerelmes fiatalember másképp viselkedik. Ne írjon neki addig, amíg ő nem ír. Nem gondolja, hogy jobb volna őt elfelejteni? Lehet könny nélkül sírni. A betegség okát nem lehet most megállapítani. Mivel az illető mással jár, legjobb lenne, ha nem fs törődne vele. A korkülönbség is túl nagy. Ne búsuljon, úgy véljük, semmiképp sem illett önhöz. Egy szőke kékszemú lány: A szülők nem ellenkeznek, önök pedig szeretik egymást, tehát minden rendben van. A vélt akadály pedig nem akadály. Az a fontos, hogy rendes, tisztességes ember legyen. Sedre vagyok: A levelében felvetett ok igazán nem akadálya a boldogságnak. Különben iz bizonyos műveltséget kapott. Sajnos egyes szülők túlértékelik saját gyermekük tudását és képességét. Maga is tanuljon sokat és tartsanak ki, a szülők is bizonyára hozzá fognak járulni a házassághoz. Egy árva lány: Az elsó csalódás után mindenki óvatosabb lesz. Ezért magán sem csodálkozunk. Mindenesetre ennek is megvan a határa, mert egyszer mégis csak eljön az igazi, akinek hinni kell. Fogadja a fiú udvarlását óvatosan, de józanul.