Új Ifjúság, 1959. július-december (8. évfolyam, 27-52. szám)

1959-10-20 / 42. szám

GÁRDONYI GÉZA: Az árva legény NAGY LAJOS: • t U allod-e Zsófi, szavam volna * * hozzád ... Ügy reszketett a szálas, erős legény, mikor ezt kinyögte. Még a susogó szellő is elhallgatott a falombok között, az égen járó hold is mintha megállt s rábá­mult volna Pala Ferkóra, mikor ezt kimondá. Tuba Zsófi akácfalevelet tép- desett fehér ujjaival. Azon ta­lálgatta, hogy mit szóljon a szóra, hiszen eddig nem volt hozzá szava a legénynek, csak csókja, sok édes csókja — s a csókra olyan könnyű a fele­let! Fölöttük a fehér nyárnak ezüstös levelei is remegtek, mindnyájan remegtek, mikor Pala Ferkó ezt kimondotta, s olyan nehéz volt a levegő! — Hát csak mondd! — felelt végre a leány, s eldobta kezéből a falevelet, aztán a köténye fodrával kezdett babrálni. Pala Ferkó hátrasimítá ujjai­val hosszú, fekete, göndör haját, azután megfogta a leánynak puha, fehér kezét és belenézett két ragyogó szemével annak a szemébe. — Hát ugye, hogy szeretsz ... — Szeretlek, szeretlek — fe­lelt idegesen a leány. — És hogy én is szeretlek, de nagyon... — Azt tudom! — Hát elvennélek én, Zsófi! Olyan elszántsággal mondta ezt a legény, mintha legalábbis azt mondta volna: „Kivetem érted a világot sarkaiból!" — S a legény szive erősen dobo­gott. A szellő zúgni kezdett a fű között, a hold elbújt egy felhő mögé. a falevelek még jobban reszkettek, s a magas fűszálak úgy ingatták a fejeiket, mintha nagyon rosszallanák ezt a dol­got. — Bolond vagy te, Ferkó! — felelt kisvártatva a leány — hiszen nem mehetek én hozzád! — Ugyan miért? — Nincs neked se apád, se anyád, a nevedet is más adta kegyelemből, talált gyerek vagy úgy dobtak el, mit mondana a világ ehhez, azt mondaná: „Lám a gazdag Tuba István lánya sehonnaihoz ment felesé­gül“. A leány zihált, kapkodott a lélegzet után, mikor ezt ki­mondta, aztán elkapta a kezét, hátrább lépett, lassan elindult, sietve ment tovább, később pe­dig futott. A legény ott maradt a kövön a nagy nyárfa alatt, nézett hosszan, merőn maga elé. Arca kifehérlett a sötétségből, nem volt annál fehérebb a pa­tyolat ingujja. Az erdő mélyén felzúgott a szél, s ingatta, tépte a lom­bokat. — Bort ide, száz akót! — ki­áltott a Keszeg-csárdában Pala Ferkó, s olyat vágott öklével a hosszú fenyőfa-asztalra, hogy a széles üveglámpás a boros­üvegekkel együtt táncolni kez­dett rajta. — Nini, a Fer^ó! — szóltak bámulva a legények, s minde­gyik nyújtotta eléje a poharát. — Sose voltál itt! — Azért jöttem! — Sose ittál bort! — Ma iszom! — Tán megnyerted a nagy lutrit! Pala Ferkónak ajkán volt a szó: „Elvesztettem az élete­met!“ De nem mondta ki. Elfogadta a poharakat, Ivott mindegyikből, Aztán ő is töltött mindegyikébe, s koccintott ve­lük. A sarokban cigányok voltak. Rázendítették a csárdást: sírt a hegedű, visongott a klarinét, morgott a bőgő, s a cimbalom cifrákat penegett a nótába. Pala Ferkónak átkozott jó kedve volt. Kiállt a középre, s ott táncolt egy nagy üveg borral. A legények nem tudtak hova lenni örömükben. Olyan jóked­vük kerekedett, mintha valami nagy szerencse érte volna őket. De ki az ördög is hitte volna, hogy ez a Pala Ferkó ilyen víg cimbora tud lenni, hiszen úgy táncol ez, hogy az urak se kü­lönben, s úgy iszik — mintha egyebet se tanult volna. Hajnal felé el volt ázva mind. Ott feküdtek szanaszéjjel a földön és a lócákon. A prímás is be volt rúgva. Odalökték a búbos mellé, ott is maradt: a lába fel­jebb volt, mint a feje, de azért aludt. Keresztben feküdt rajta a nagybőgős a bőgővel együtt. A klarinétos sem győzte már szusszal. Lekuporodott a sarokba, ott aludt. A kontrás szétterpeszkedve feküdt a föl­dön, mint a megcsapott béka, a kezében egy összetörött he­gedűnek a nyaka — úgy aludt, mint a föld. A csárdában csak ketten vol­tak ébren: Pala Ferkó és a cim­balmos. Ferkó rákönyökölt az asztal­ra. Fehér arcába belesütött a lámpa. — Hosszú, fekete haja ráomlott kezére. — Melyiket játsszam, Ferkó? — kérdé a cimbalmos. Ferkó belebámult a lámpába, csak néhány perc múlva felelt: — Azt játsszd, ha tudod, hogy: „Kitették a holttestet az udvarra!“ A cimbalmos egy mély futam­mal kezdett mélázni e szomorú nótán. Aztán erőteljesek lettek a futamok, s úgy zokogott a cimbalom, mintha értette vol­na, hogy ez egy temetés nótája, egy árva legény temetésére csi­nálta a fájdalom, egy olyan árva legényére, akinek nem volt sem apja, sem anyja, aki siratta volna, se szeretője, aki ráborult volna a koporsójára. x Nagyon szép dal ez, egész egy történet, s olyan szomorú, mint­ha ezzel szokták volna temetni az apátián, anyátlan, boldogta­lan szegénylegényeket! A cimbalmos eljátszotta há­romszor, aztán elnyomta ujjai­val a húrzengést, s felnézett. Ferkónak még fehérebb volt ekkor az arca. Csendes, bágyadt hangon mondá: — Csak ezt játszd mindig! És a cimbalom újra sírni, zo­kogni kezdett. A falon árnyak lebegtek. Künn a vihar tombolt. A szél ott sóhajtott az ablaknál, s csapkodta az üveghez az el­rablóit nyárfaleveleket. Sokáig játszott a cimbalmos: ismételgette, meg elől kezdte a nótát: néha egy-egy szakot valami névtelen, szomorú áb­ránddal helyettesített, aztán egyszer csak megint befejezte a dalt, s végigsimította ujjaival a zengő húrokat Pala Ferkó már akkor nem nézett reá nagy fekete szemei­vel; feje oda volt omolva két izmos karjára; fekete selyem haja alól csak a keze fehérlett elő. A cimbalmos azt hitte, alszik. Pedig nem aludt. Rézzel cifrás kis kése szívébe volt ütve — halva feküdt már akkor az árva legény. az e/ ICT-N Csöndes az éj, csak a szív veri szét egyre merészebb tik-takolással a lomha nyugalmat. Ki mondaná meg, miért szeretem annyira október éjszakáinak végtelen csöndességét? A Nagy Víz meztelen hullámait ködtakaróba pólyálja az ősz, úgyhogy lágy csobogásuk sem érhet ide, csak sejti az ember, mint szűz a szerelmet. Csak a szív veri szét egyre merészebb tik-takolással a lomha nyugalmat, s a csöndet, amelyet most egy kicsit szégyenlek is. Mert miért kell nékem ebbe« a csöndbe zuhannom, amikor mások a friss levegőtől pirosán, lobogó lélekkel hangos csúcsokra rohannak? Tudom én, csupa csúnya hazugság, ez a csönd itt. Mert Jóska se hallja e csöndet, Jóska, a fütő, aki tán épp most fiittyentve szenet szór a kazánba. S nem hallja apám se, Ő most bizonyára dühöng, mert egy fia van, s a semmirekellő pont egy hónapja nem írt. Minden relatív, ez a csönd is, amelyet most csak a szív zaja ver szét, egyre merészebb tik-takolással...- mert nem hallja e csöndet, s ezt a nyugalmat nem érti az Ember, ki a csillagokat bombázza merészen, fittyethányva ezer babonára, istenre, csodára, s költőkre, akik kuksolnak a csöndben. Reggel hallottam a hírt. Meg se lepett már, így hát ódára se tellett. Most meg itt vagyok ím, ide jöttem, s elsüllyedtem a csöndben, az őszben. De látom már, relatív ez a csönd is... Körben a széle, mint ócska uszályé kirojtosodik, elreped és dallamok érnek: emberi ének hangzik idáig, tán éppen a Holdról. Recept néhány sorban Kulturális hírek A CSEMADOK PÁRKÁNYI JÁ­RÁSI VEZETŐSÉGE a közelmúlt­ban ünnepélyes keretek közt ala­kított helyi csoportot Garampáld községben. Az ünnepi aktuson a kisgyarmati, nánai és párkányi kultúrcsoportok értékes műsort adtak. Utána sor került a veze­tőség megválasztására. A jelölő­listán Kiss Sándor, Molnár Zoltán, Gyenge Tibor és még négy olyan kultúrtárs neve szerepelt, akik­ben a falusiak bíznak s feltétele­zik róluk, hogy rövidesen kibon­takoztatják a kulturális munkát, E hó elején a Csemadok bélai helyi csoportja megalakulásának 10. évfordulóját ünnepelte. A búcsi, a nánai és a párkányi helyi csoportok kultúrbrigádjai tán­cokkal, szavalatokkal és vidám jelenetekkel tarkították az estet. Ugyanakkor beszámolót hallgat­tak meg kultúrforradalmunk leg­aktuálisabb problémáiról. Örven­detes lenne, ha a jövőben több ilyen értékes előadás hangzana el Bélán, ha a falu lakosai még fokozottabban kivennék részüket a helyi csoport munkájából, és ha a legrövidebb időn belül meg­alakítanák a szövetkezeti klubot. Reméljük, hogy ez így lesz s legközelebb már ezekről a hí­rekről tudósíthatjuk olvasóinkat. Arany János költészete LENINGRÄDI ÉS MOSZKVAI VENDÉGSZEREPLÉSRE készül a hamburgi Városi Színház. Mindkét városban a Faust kerül bemutatásra, Gustav Gründ- gens-szel Mefisztó szerepében. ERNST KRENEK CSEH KOM­PONISTA „Hat motetta Franz Kaffka szavaira“ című műve első ízben hangzik el a berlini ünnepi hetek során. A műben Krenek az ismert írónak állít emléket. ban érezte magát legjobban Amikor azonban azt hitte, A magyar elbeszélő költé­szet halhatatlan mestere, a népiélek mély ismerője ma is elevenen él mindazok lelkében, akik hordozói és továbbfej­lesztői annak az örökségnek, amit a 19. század nagy ma­gyar múzsái Petőfi, Vörös­marty, Jókai, Madách hagytak ránk. A nagyszalontai jegyző egy évszázad távlatából is hat és éltető erőt sugároz felénk. Igazi költői ihlettel párosult életbölcselete a magyar Par­nasszus alakjai közé emelte. Arany költeményei a földet és népét csodálatos művészet­tel érzékeltetik. Bár fiatalon fogott az írás mesterségéhez legmélyebben járó, legneme­sebb ötvözetű munkáit élete alkonyán írta. Ekkortájt szü­letett meg tolla nyomán a magyar irodalom talán legna­gyobb tanít ókölteménye, a „Vojtina ars poétikája“. Festői képekben tárja elénk az Ázsiából előretörő vándor­népet a „Buda halálában". A szabadságharc bukása a ke­serűség és kétségbeesés hang­jait szólaltatja meg lantján. Ez a lelkiállapot csendül meg „A nagyidai cigányok“-ban. Sohasem vált a világiroda­lom nagy mestereinek epigon- jává, bár ezek közül nem is egynek az alkotása hatott költészetére. Tagadhatatlanul nagy volt Vergiliusnak, Tas- sonak a befolyása. Képzelőte­hetségét nagymértékben ösz­tönözte a német költöfejede- lemnek, Goethének az univer­zalitása, de nem maradt nyom nélkül Shakespeare és Byron filozófikus gondolkodása sem. Talán éppen az említettek müveiben fellépő lelki vívódá­sok indították Aranyt balla­dáinak megírására. Ez mind- megannyi Ilii tükörképe a lel- kiismeretfurdalás kínjának, amint ezt „Az ünneprontók"- ban, „A walesi bárdokban“. „A hamis tanúban“, vagy „A tetemrehívás"-ban látjuk Csendes, békés öregségre vágyott Szemlélődő, bejeléné- zö természete az elvonultság­77 évvel ezelőtt, 1882. okt. 22-én halt meg Arany János hogy visszavonulva magányá ba békét és nyugalmat bizto • síthat önmagának, fájdalom­mal kellett tapasztalnia, hogy lelke zaklatott, érzésvilága nem tud megnyugodni, mivel a tervek, amiket maga elé tűzött, nem valósultak meg Minden embernek van vala­milyen szenvedélye. Egyiknek a cigaretta, másiknak a sakk, harmadiknak a futball és sorol­hatnánk így tovább. Mindenki szeret foglalkozni valamivel, mindenkinek van legalább egy bogara. Én a könyvsorsjegyeket szeretem a legjobban. Mert ez olyan játék, hogy az ember itt nem veszíthet semmit. Ellenke­zőleg, nyerhet egy autót, egy televíziót, egy hűtőszekrényt, egy írógépet és boldog lehet. Ezek a nagyobb, az értékesebb nyereménytárgyak. A kevésbé értékeseket nem is említem, azt senki nem akarja megnyerni. És ha mégis úgy történik, hogy az ember éppen a jelentéktelen tárgyat fogja ki, akkor azt mondja: no, hát ez is jó! Persze, ezt kicsit szomorúan, kedvevesztetten mondja és az­zal vigasztalja magát, hogy majd a legközelebbi sorsjátékon nyeri meg az első díjat, a Spar- takot. Mert legyünk csak őszin­ték és valljuk be, hogy mi csupán három, esetleg négy fő díjért játszunk. A többi dijak csak azért szerepelnek a listán, hogy a játékosoknak legyen mi­vel vigasztalódniuk. Tegyük fel így a kérdést: ki venne könyvsorsjegyet történe­tesen, ha az ügynök úgy árusí­taná a szelvényeket, hogy bá­csikéin, nénikém, ne mulassza el a kínálkozó alkalmat, ez az utolsó nap, holnap már húznak, s nyerhet néhány gramofonle­Mcq humora is sötétebb han­gú. A közelgő halál sejtelme mély árnyékot von életének utolsó szakaszára. Ez az ár­nyék már előre vetődik egyik legmegkapóbb versében, a „Fiamnak" keserű hangulatá­ban, melyet 1850-ben írt. Még jobban kidomborodnak ezek a baljóslatú érzések a „Tölgyek alatt", „Ősszel", „Epilógus", „Dante" című munkáiban. Mélységes bánat és lemondás lebegi át ezek hangulatát. Tudja, hogy kor­társai nem értik meg remetei magányát és azt a nemesítő eszmét, amelynek minden müvében szószólója volt. Azok az értékek azonban, amelyeket reánk hagyott, mind a mai napig sem homá- lyosultak el. Emlékezete még mélyebben vésődik belénk, tiszta, romlatlan nyelvezete csodálatosabban zeng, mint bármikor a múltban. Ezt a nyelvet a rónák illata hatja át. Mesterünk maradt és mi a XX. század gyermekei büsz­kén válthatjuk magunkat pél­daadása követőinek. mezt? Nem, az üzlet Így nem menne. Az ügynöknek csinos, elegáns, kényelmes gépkocsi mellől kell lobogtatnia a szel­vényeket, hogy az emberek be­lemenjenek a játékba. És bi­zony, a Spartak-Oktavia meg is teszi a hatását. Fogy a szelvény, néhány nap alatt néhány ezer elfogy, a szép jármű hamar megmozdítja a fantáziát. Az ország minden valamirevaló vi­dékét eszébe juttatja a vásár­lónak: a Tátrát, a festői szép­ségű Decin környékét, a cseh Svájcot, valamint városaink és Ealvaink feltételezhető érdekes­ségeit. Ismétlem, nem a gramofonle­mezekért vásárolják meg a könyvsorsjegyeket, hanem a na- gyonis mutatós Spartakért, vagy a Ménes televízióért. Ezért csa lódnak aztán nagyot, amikor e játéknak vége és ők nem nyertek sem autót, sem televí­ziót. Bizony, a helyzet ilyen ala­kulása lehangolja s új csatára vértezi fel őket, s alig várják, hogy a következő húzást meg­ejtsék, hogy első díjat nyerhes­senek. Persze, többnyire minden húzásnál csalódnak és ezen nem lehet segíteni... azaz, hogy lehet. És itt következik a re­cept. Azért vásároljunk könyv­sorsjegyeket, hogy a könyv­tárainkat gazdagítsuk vele. Ugyanis könyvesboltjainktíáfi sok jó könyv vár a vevőre, S akik erről nem tudnak, azok örüljenek, hogy éppen a szeren­csétlen díjat nem nyert könyv­sorsjegy vezeti el a játszókat Móricz Zsigmond. Móra Ferenc, Gárdonyi, Mikszáth, Jókai meg­ismeréséig. Higgyék el, a könyv megsze­relése felér egy főnyeremény­nyel. Ha ezt megértik, s így fognak a játékba, nem fognak csalódni! • f r< ' V '' ' W /v ' 1 A Lenfilm Stúdióban elkészült Mihail Solohov Üj barázdát szánt az eke című világhírű regényének filmváltozata. Képün­kön bemutatjuk a két főszereplőt, a Nagulnovot alakitó E. Matvejevet és Davidov megszemélyesítőjét, P. Csernovot. RÖVIDEN STRASSER BÉLA • Pavlov, a nagy tudós életéről és tudományos munkásságáról közös szovjet-francia film ké­szül születésének századik év­fordulója alkalmából. • A prágai zenei élet egy új érdekességi színfoltja a Laterna Magicában rendezett operaelő­adások. Legutóbb a Hoffmann meséit mutatták be, úgy, hogy a szereplők énekét és játékát filmvetítéssel kombinálták. A zenekari kíséret magnetofon felvételről hangzott. • Moszkvában új színházat nyitottak. Neve: Miniatűr Szín­ház. Fő feladata a főiskolát végzett fiatalok foglalkoztatása, a szerzők is elsősorban a fiatal korosztályból kerülnek ki. • Az elmúlt évben gazdag ter­mésű volt az új csehszlovák operairodalom. Isa Krejcsi Sha­kespeare Sok hűhő semmiért című vígjátékéból Irt operát, Martinú és Boskovec zeneszer­zők egy vígoperával arattak si­kert. I. Hanusz az Othellóból írt balettet, Václav Kaslík pedig a Don Jüanhoz Irt modern ba­lettzenét. • A bécsi Állami Operaház fel­újítja Smetana dalművét, az Eladott mennyasszony-t, Kurt Homolka új fordításában és át­dolgozásában.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents