Új Ifjúság, 1959. július-december (8. évfolyam, 27-52. szám)

1959-10-20 / 42. szám

Iszom falván fariunk

A napokban egy olyan faluba keveredtünk, ahol nincs templom, nincs iskola, nincs jól kikövezett utca sem, csak párhuzamosan futó dü- lőutak vannak, s ezek úgy festenek a meredek domb oldalán, mint forró égöv alatt a teraszok. De a házak sem olyanok itt, mint másutt. Sárból állnak össze és a lépcsők nem fel visznek, hanem le a föld mélyébe. Világtalan, sötét házikók sütkéreznek a domb tetején, gyertyát vagy lámpát égetnek benne.

Rák Márton barátunk, a ké- méndi HNB elnöke vezetett bennünket ebbe a különös falusi világba. És be kell vallanunk, hogy pont a legjobbkor. A nehéz ajtók többnyire tárva-nyitva, folyik nagyban a takarítás, szellőztetés, hordók öblítése és a tavalyról maradt borok fogyasztása. Szüretre készülnek, vagy már szüretelnek is a kéméndiek. Két- háromszáz pince — egy egész falu — várja a fehér és fekete othelló idei termését. Hangos, lármás, jókedvű a szelíden lankás Garam vidéke. A szekerek örökké jönnek, mennek a poros utakon, a gazdák hordják prés alá a mosolygó fürtöket.

• Ki szüretel, ki meg csak készülődik a szüretre. Az első pince gazdája például, ahová bekukkantunk, még csak a hordók mosásáig ért el. Magas, barna ember a pince gazdája, Ferencz István. Uzsonnázik éppen; szalonna, sajt, kenyér és bor az asztalon. Barátja. Kardos Pál eszeget még vele jó átvággyal. Esznek, isznak, beszélgetnek, így készülődnek a munkához, nem is lehet ezt elképzelni másképpen. Az idei szőlőtermésről folyik a szó, hogy jóval kevesebb lesz a tavalyinál. Ferencz Istvánnak történetesen

huszonhárom ár szőlője van és a múlt esztendőben tizenkét- tizenhárom hektó bora termett. Ez igen. Ez csúcstermés volt. Elégedett lehetett, Volt miért kijárnia a pincébe ismerőseivel, barátjaival. El is fogyasztották a termés kilencven százalékát. Hogy hogyan lehet ennyi bort meginni, mert jó esztendőben kétezer hektó is terem a falu határában? No, az ilyen kérdésen csak mosolyogni tudnak a kéméndiek. Azt mondják nagy komolyan, hogy vegyük a dínom- dánomos disznótorokat, a zajos, borszagos lakodalmakat és a ti- vornyás, hejehujázó születésnapokat, névnapokat, házassági évfordulókat, s már készen is vagyunk a felelettel. De ez még mind semmi. A borozgató napokból nem maradhat ki a farsang semmiképpen. Farsang utóljárn kint van a pincéknél az egész falu: fiatalok, fiatal házasok, gyerekek, öregek s bizony a kis házikókban olyan fergeteges dá- ridókat csapnak, hogy csakúgy zuhog, Sír, kacag a hegedű, brummog a bőgő és az eget ven a nóta. Mulatnak, vígadnak, táncolnak napokig az emberek.

Száz hektáron terem szőlő a kéméndi határban s nincs egyetlen család a nagy kétezres faluban, amelyiknek ne lenne saját bora. Szüret idején megtelnek a pincék édes-savanykás szőlőlével és mire az első hó földet ér, már régen kiforrott a must, jöhetnek a havas, jeges téli esték; jöhetnek a Jánosok, Istvánok, Gézák, Sándorok; van mi fiítse, melegítse a barátokat, ismerősöket. Szombati napokon fel is kerekednek a pincegazdák

Egyre több „Iszomfalva“ utcáin a kádakkal teli szekér.

mennünk a Ferencz István pincéjétől s míg oda érünk, van alkalmunk találkozni egy vígan nótáid bajszos, zömök emberrel.

— Vörös vagyok — nyújtja felénk a kezét.

— Látjuk — mondja ravaszkásan hunyorítva Kardos Pál.

Valóban, olyan vörös az öregember arca, mintha befestették volna. A vékony kis lila erecskék keresztül-kasul szelik az ábrázatát. Vörös az arca s Vörös a neve. Kicsit kótyagos, kicsit roggyanö térdű az öreg, hordókat mosott a pincében, aztán nem állotta meg, hogy a félig telt hordókba is bele ne turkáljon a lopótökkel. Ugyan mennyi bort ivott meg életében ? Magas a kedve, ugyan - csak fújná a sok nótát nekünk, de Kardos Pál szólít bennünket tovább, merthogy Vörös bácsi el- dalolgatna már másnap reggelig is. Éjjeliőr a szövetkezetben, nappal nem alszik, éjszaka keveset.

C alig megyünk néhány pince- ** házzal tovább, megint megállítja kis csoportunkat egy java- korabeli' ember. Szerintünk két természetes okból. Először, hogy megkínáljon borral, Másodszor, hogy a pince mélyéből felhozhasson egy száz éve ott heverő kép- lenyomatot. Állapítsuk meg, kit ábrázol a kép. Hát sejtjük, mi, hogy csak költő bírja ki ilyen sokáig a boros pincében, fel is ismerjük később a nagy angol költő Byront. De hogyan került Byron, illetve a képe a kéméndi pincébel Ez rejtély. Senki nem tud erre elfogadható feleletet adni. Byron és Iszomfdlva, hogy jön a kettő egy kalap alá! Míg a képlenyomatot nézegetjük, addig Vörös bácsinük is bőven van ideje visszafordulni hazavivö útjáról. Közénk furakndik csendesen és megnézi ő is a képet. Aztán int a gazdának, tegye le Byront, s vegye fel a poharakat. Szüret van, szölöszedés, préselés ideje, fogyhat szaporán a tavalyról maradt bor. No, azért ne gondolja senki, hogy nem kell a hordó fenekére nézni. A Kardos Pál pincéjében már horkant a lopótök, jelezvén, hogy a jó sem tart örökké.

Megkóstoltuk a kéméndi bort, széjjelnéztünk a pinceházakban, nagy sürgés-forgást tapasztaltunk a dombon, most már a szőlőtermesztés történetéről érdeklődjünk. Estefelé felkeresünk bent a faluban egy nyolcvanhét esztendős embert, Kovács Pált. Jó színben s elég jó erőben van az öreg. így első kérdésünk nem is a szőlőtermesztésre irányul, hanem arra, hogy szerinte mi kell a hosszú élethez.

Munka után a pincéknél a gyülekező. Néhány pohár bor mellett későig folyik a tere-fere.

De hallgassuk meg inkább Kardos Pált, hogy mit mond a pince őrzésére kijelölt éjjelt baglyokról. Hát bizony ő tréfásan azt mondja:

— Akár az összes pincét elvihetnék tőlük. Isznak azok, nem őriznek. Befelé néznek a hordóba, nem a pincék közé.

És ezt Ferencz István is nevetve bizonyítja, hogy így van. Itt jegyezzük meg Kardos Pálról hogy rendkívül kedélyes, amolyan tréfacsináló ember. Most meg különösen jó a hangulata, tisztességes munkája után huszonöt mázsa termény jutott neki a szövetkezet gabonaterméséből. Meg is invitál bennünket a maga pincéjébe, hogy ízleljük meg a

2 ő borát is. Jó kétszáz métert kel •

Vörös bácsi már túl van a hét vénén, de a bort és a nótát még mindig kedveli.

— Mértékletesség — feleli bölcsen. S mivel bortermő faluban vagyunk, igy folytatja: — Én úgy emlékszem, hogy életemben csak háromszor voltam becsiccsantva.

— Akkor mennyit ivott?

— Nem tudom. Hat pohárig számolja az ember.

Kovács Pólóknál jó esztendőben húsz-huszonöt hektó bor terem. Hány ár szőlő vajon! Nem meri megmondani az öreg. Csak hímez-hámoz, miközben a fiára pislog s úgy mondja, hogy ne mondjon semmit.

— Sok kis darab együtt, hát az mennyi lehet? — teszi fel nekünk a kérdést.

— A rossz termésekre emlékszik? — vágunk tulajdonképpeni témánkba.

— 1937-ben nem volt szőlő. Elverte a jég. 1901-ben sem volt, megfagyott szeptember elsején. Hű, akkor olyan fagy volt, hogy elég volt beütni a jeget a hordóba. 1888-ban meg a filoxéra tette tönkre. Ki kellett vagdosnunk a tőkéket. Pedig akkor több szőlő volt, mi: t most. És mind nemesített fajta. A kilencszázas évek elején honosítottuk meg az othellót.

— Mióta termesztik a szőlőt Kéménden?

— Mióta Noé megmentette — jelzi az öreg ilyenformán a mész- szí időket és még hozzáteszi: — Persze, nemcsak a szőlő alá jó nálunk a föld, hanem minden egyéb alá is. Négy folyó mossa a határt: a Garam, a Szikenyica, s Sári patak és a Párizsi csatorna. Csupán kertészetre nyolcszáz hektárt tudunk adni!

/

gy mondja az öreg; nyolcszáz hektárt tudunk adni! A fia szövetkezeti tag ... Nézem az embert, elnézem a fiát, egyszóval a családot, s mintha a

fülűt látnám bennük. Gondolkoznak. beszélgetnek az asztal körül s nekem Szabó Pál egyik érdekes cikke jut eszembe. Arról van abban szó, hogy az ember a cigaretta füstjén keresztül nézi a múltat, a jelent s a jövendőt.

Nos. hát legyünk önkényesek és a füstöt változtassuk borra. Szüret idején, de egyébkor is így lesz értelme Kéménden az okos szabópáli gondolatnak.

MACS JÖZSEE

• Baranyában (Magyarország) 30 kilós káposzta fejek nőttek az idén. Nem ritkaság a 95 de- k'ás petrezselyemgyökér, az 1.10 kg, sárgarépa sem, sőt a burgonyaszem súlya is gyakran elér az 1 kilót.

® A CKD Sokolovo n. v. dolgozói most olyan diesel-motorokat készítettek, amelyek 0 alatti 40 fokos fagyban is megállják helyüket. A gépkocsivezetők számára speciálisan szigetelt kabinokat készítenek. Az új motorok a Sarkvidék számára készülnek. ® A hosszantartó szárazság következtében a Duna ausztriai szakaszán leállították a hajóforgalmat.

® Lőcsén a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 42. évfordulója tiszteletére két hónappal a tervezett idő előtt elkészült egy konfekciós üzem számára épített hatalmas építkezés.

A rend és a tisztaság első feltétele annak, hogy az állatok jól érezzék magukat. - Nagyon jól tudja ezt a három fiú is.

Ha továbbra is így dolgoztok, mint eddig, akkor nemsokára megszerzitek a Szocialista Munkabrigád címet — mondja a fiúknak Depes János, a részleg technikusa.

A fiúknak mindenre van idejük. Zalubil, a csoport vezetője a részleg CSISZ-szervezetének elnöke, a többiek pedig különböző érdekkörökben tevékenykednek. Persze mindannyian szívesen sportolnak.- Az állatokat szeretni kell. - De sokat hallottuk már ezt deresedő, kérges tenyerű állatgondozóktól. Mert a legtöbbször ők hozzák szóba a panaszt: „a fiatalok között kevés az állatokat szerető, ezeknek már csak a gépek, a traktorok a mindenük, márpedig tehenek, sertések nélkül nagyon rövid lenne az életünk..."

Van az ilyen fejtegetésben egy adag igazság is. Mindennapi életünk fenntartásához valóban szükségünk van az állati termékekre s bizony a fiatalok többsége erősen vonzódik a gépekhez, de napjainkban e vonzalmat korántsem róhatjuk fel bűnnek — ellenkezőleg örülnünk kell neki. Szükség van kiváló traktorosokra, gépészekre, javítókra, de épp így szükséges az állatgondozó, az agronómus, a kertész és a többi különféle foglalkozású egyén is.

— Hogy melyik a szebb foglalkozás? így teljesen helytelen feltenni a kérdést. Azt

kell kérdezni, hogy az illető, aki ezt vagy azt a foglalkozást választotta, valóban szereti-e azt? Mert ez a döntő.

— Mi senkivel sem cserélnénk foglalkozást — így mondják szó szerint kórusban hárman egyszerre: Jan Zalubil, Stefan Ha- luza és Frantisek Skuliba. Majd újból megmarkolják a villákat és szórják a zizegő tiszta szalmát a növendékállatok alá.

Szűkszavúak s főleg eredményeikkel nem szeretnek dicsekedni. Annál többet beszélnek róluk a részlegen. Mert bizony — egy kicsit furán hangzik, de el kel! mondani — a fiúk minden lépéséről tudnak. Tudják pontosan, hogy mikor kelnek, mikor mennek munkába, mit dolgoznak s még azt is, melyik a legkedvesebb állatjuk, és hogy mit olvasnak. Megfigyelték, hogy mikor Hruscsov elvtárs az Egyesült Államokban járt, a fiúk kedvenc ifjúsági lapjukból dél alatt

mindig az egyik üresen álló szekéren olvasták a beszédjeit. Persze azt mégsem tudhatták, hogy csak Zalubil olvasott, a másik kettő csendben hallgatta.

S vajon miért érdeklődik mindenki ennyire irántuk? Mint minden másnak, ennek is története van.

Még májusban történt, hogy a három fiú elhatározta: megpróbáljuk, jelentkezünk a versenyre.

A részleg és a gazdaság vezetői elővették a ceruzát és számolni kezdtek: a három fiú egy kollektívát alkot, 100 növendékbikát gondoz, munkájuk és teljesítményük tökéletesen ellenőrizhető — segíteni kell nekik.

így nevezett be a palárikovói állami gazdaság jánosíkovői részlegéről az első ifjúsági brigád a Szocialista Munkabrigád cím megszerzéséért folyó versenybe.

A fiúk már ez ideig is szép teljesítményt

nyújtottak. A tervezett darabonkénti napi 50 dkg súlygyarapodást rég túlszárnyalták. Elérték a 78 dkg napi átlagot, így segítségükkel a részleg 30 mázsa húst adhat be terven felül. Örvendetes jelenség, hogy a súlygyarapodás növelésével nem növelték, hanem ellenkezőleg, egy százalékkal csökkentették a termelési kiadásokat.

A napokban újabb vállalást tettek: még két százalékkal növelik a hústermelést és újabb egy százalékkal csökkentik a termelési költséget. Ezekután nem csoda, hogy a dolgozók közül valamennyien úgy fél szemmel figyelik a fiúkat, érdeklődnek munkájuk után. Pedig nem történnek itt csodák, — ezt már a részleg dolgozói is elismerték. Az eredmények a szorgalmas munka gyümölcsei. A kollektíva jő munkáját legjobban az bizonyítja, hogy példájuk nyomán október 1-től már egy újabb ifjúsági kollektíva is bekapcsolódott a szocialista munkabrigád cím megszerzéséért folyó versenybe.

:saládostól és a vasárnapokat kint töltik a dombon, csak hétfőn reggel szállingóznak be a faluba. Egész héten azután éjjeli őrök vigyáznak a temérdek sok borra. Egy közülük választott személy, a másik kettő rendszerint pincegazda. Ez utóbbiak felváltva szegődnek a hivatalos őrhöz, akinek nem keli senkit sem kétszer szólítania, az emberek alig várják, hogy rájuk kerüljön a sor. Néha annyira elfogja őket ■x búzgóság, hogy tizenöten- huszan is kísérgetik a hivatalos személyi egyik pincéből ki, másikba be...

Hárman a versenyzők közül