Új Ifjúság, 1959. július-december (8. évfolyam, 27-52. szám)
1959-10-15 / 41. szám
Üj ismeretségek* előtt Kivonat a Szlovákiai Szépirodalmi Kiadó Magyar Szerkesztőségének 1960-as kiadói tervéből 1948. Dr. Jirkovská, gimnáziumi tanárnő a nyolcadikosok „Milyen pályát választok" című dolgozatait javítja. Az egyik dolgozat felett gondolkodóba esik. A fiatal lány nem tud választani az orvosi és tanárnői hivatás között. Az idős tanárnő szemei előtt megjelennek az iskolai ünnepélyek, amelyeknek műsorából sosem hiányzott a feketehajú fiatal lány szavalata, aki szinte átváltozott a versek hatása alatt. Nem úgy szavalt, ahogy általában a diáklányok szoktak; minden porcikájával átélte a verset, s csupán- végeztével zökkent vissza a valóságba. A tanárnő döntött. Vállalja a felelősséget egy ember jövőjéért. Maga elé hivatja a fiatal lányt, hogy személyesen mondja meg neki, milyen pályát válasszon: a színpadot. ★ / Dr. Jirkovská nem tehet magának lelkiismeretfurdalást. A szép fekete lány, Éva Kristínová, a bratislavai Hviezdoslav Színház egyik legtehetségesebb fiatal művésznője. Öltözőjében, a délelőtti próba előtt várom. Pontosan érkezik, s nem is lép, hanem belibben a szobába. Magas, karcsú termete az egyszerű kosztümben is feltűnő, arcán nincs sem festék, sem púder, száján kevés rúzs. A fiatal nő csupa tűz és temperamentum, úgy tetszik, még a levegő is életre kap körülötte. Mozdulatai gyorsak, magabiztosak, vállig érő dús fekete haja meg-megcsillan az ablakon bekandikáló őszi napsütésben. — Gyerekkorom óta szerettem szavalni, de sosem .jutott eszembe, hogy színésznő legyek. Mint műkedvelő sem játszottam soha, csak szavaltam, akár közönség előtt, akár csak magamnak vagy testvéreimnek. Amikor tanárnőm megvillantotta előttem a színésznői pálya lehetőségét, hirtelen valami jóleső melegség futott át egész testemen, amit nem is tudok megmagyarázni. Olyan volt, mintha valamit megtaláltam volna... itt elgondolkozik, nagy, szürke szemei a távolba merednek. Kis szünet után szólal meg újra: - azt hiszem, magamat találtam meg ... Boldog voltam már a gondolattól, hogy színpadra léphetek, de egészen a színiakadémiai felvételi vizsgáig mintegy lázálomban éltem. Mi lesz, ha nem vesznek fel? Ha Jirkovská tanárnő téved, és én is tévedek? Néha, a „jobb napokon“ azt hittem, ez lehetetlen, de sok-sok álmatlan éjszakába került a gondolat, hátha mégis... — De felvették! — Fel — emlékezik vissza a fiatal művésznő boldogan — és már mint elsőéves színinövendéket szerződtetett a bratislavai Nemzeti Színház, Még van idő a próba kezdetéig, addig Éva Kristinová kedvesen, elfogulatlanul beszél tíz éves színésznői pályafutásáról. — Sokat kell dolgozni, és keményen, de megéri — mondja mosolys,. arccal. — Szeretek örömet szerezni az embereknek, adni nekik valamit. Ügy gondolom, ha egy-egy alakítással néhány kellemes percet szerzek nekik, már megérte a fáradságot, amivel a betanulása jár. Mert - most nevetve fel- sóhajt — de sokat is kell addig tanulni, próbálni, játszani, sőt bevallom, kínlódni is, amíg egy alakítás olyanná válik, amilyenné akarjuk. — És nem szokta elveszíteni a türelmét? — Soha. Nem elégedek meg magammal olyan egykönnyen. Csak akkor vagyok vigasztalan, ha otthon sikerül az alakítás, és a próbán már nem. Különben is, a próbák a legnehezebbek - buggyan ki ajkáról az őszinteség. — Ahogy a színpadra lépek, a közönség előtt füstként szertefoszlik a lámpalázam. De a próbákon, a rendező sastekintete és a kollégák szemének kereszttüzében sokszor megbénulok. — Szerencsére, mi mint közönség ismerjük Éva Kristinová játékát. Mi előttünk természetesen, könnyedén játssza Ade- lát, a szenvedélyes spanyol szerelmes lányt, az urát gyilkosságba hajszoló lady Macbeth-et, vagy a Négy goromba temperamentumos Feliciá-ját, aki rengeteget beszél, de mindent úgy rendez el, hogy mindenki elégedett legyen. — Nagyon szeretem Feliciát — veszi át tőlem a szót — de sajnos már keveset lehetek „vele“ együtt. — Együtt ? Nem értem ... — A Négy goromba lassan lekerül műsorról. És oly szomorú érzés megválni a szerepektől. Utóvégre, egy darab énünket adjuk minden alakításba . .. időt, fáradságot nem kímélve formáljuk, alakítjuk a szerepeket, úgyszólván egybeforrunk velük. Elevenné, élő emberekké varázsoljuk az író fantáziájában megszületett alakokat, vért csepegtetünk ereikbe, szívünket adjuk szívük helyére, hangunkkal törjük meg némaságukat ... aztán egyszerre vége, el kell szakadni tőle — szenvedéllyel törnek ki ajkáról a szavak, szép arcáról fájdalom tükröződik. Látszik, hogy tényleg él a szerepeivel, úgy beszél róluk, mintha élő személyek lennének. — A búcsú részemről annyira fáj, mintha élő embertől búcsúznék — folytatja lassan, majd hátradől a karosszékben, s szemében már mosoly bujkál, amint megszólal: — Csak az vigasztal, hogy helyetEva Kristinová öltözőjében az előadásra készíti ki magát tűk újabb szerepek, újabb „ismeretségek“ jönnek. — Gondolt már arra, milyen lenne az élete, ha tanárnője nem avatkozott volna bele a pályaválasztásába ? — El sem tudom képzelni. Mindenem a színház... és a kisfiam. Szeretek vele kirándulni, nagy sétákat tenni. Gyakran ketten tanulunk, ö a leckéjét, én a szerepemet. — Iskolás fia van? — kérdem hitetlenül, hiszen Éva Kris- tínová fiatal lánynak tűnik. — Bizony, harmadikos - feleli büszke anyai önérzettel. — És ki is szokták egymást hallgatni a leckéből? — Én kihallgatom Eubot, ő engem azonban már csak a színházban „hallgat ki“, mint közönség. Egyelőre meg van velem elégedve. Mi is osztjuk a kis Eubo véleményét és reméljük, Éva Kristinová az új színiidényben is „ismeretséget“ köt majd a szebbnél-szebb szerepekkel. MESTAN KATALIN FÄBRY ZOLTÁN: PALACkPOSTA A csehszlovákiai magyar irodalom kiváló esszéistájának Fábry Zoltán érdemes művésznek legújabb kötete, amely az Írónak a fasiszta megszállás éveiben nyomtatott betűt nem láthatott írásait tartalmazza. A kötet ékesen szóló dokumentuma annak, hogy a humanizmus és az antifasizmus csehszlovákiai magyar szószólója a strázsán vigyázó őrökhöz hasonlóan egy pillanatra sem vesztette hitét, nem szűnt meg küzdeni a sötétség, az embertelenség erői ellen. GYURCSÖ ISTVÁN: TŰZHELY A robosztus tehetségű Gyur- csó István munkás-költő. A szlovákiai magyar lírában a szókimondó, merész és bátor proletár hangján szólal meg. Elsősorban verseinek mondanivalóival hat. Pártos elbeszélő költeményeivel (pl. a Kosúty-i véres eseményekről az első köztársaság idején) és a szocializmus országépítéséről írt újabb verseivel külön helyet vívott ki magának Első verskötete „Anyám mosolyog“ címmel 1955-ben jelent meg. JURÄN VIDOR; VADÁSZTÖRTÉNETEK Néhány gyöngyszem a szlovákiai magyar írók nesztorának, Jurán Vidornak, a hangulatos tátrai erdők és a vadászpuska szerelmesének bájos vadász- történetei közül. Színes, művészi tollal megírt elbeszéléseinek minden sorából friss humor és a gyönyörű Tátra-alji természet s annak lakói iránti rajongó szeretet árad. Az író nemrég megjelent „Ordasok“ című könyve megérdemelt feltűnést keltett a magyar olvasók táborában, BÄBI TIBOR: VÉTETETT E FÖLD PORÄBÖL A szlovákiai magyar líra legtehetségesebb költőjének harmadik verseskötete erőteljes, balladai hangvételű költeményekben foglalkozik a szocializálódó szlovákiai falu embereinek életével, sorsával. Bábi Tibor nemcsak meglátja a problémákat, de mesteri módon formába is tudja önteni a sokszor vívódó hangú, töprengő, de végül is mindig a szocializmus irányába előretörő és ezzel az országépítést segítő mondanivalóit. Első két kötetéhez („Ez a te néped“, „Hazám, hazám“) hasonlóan új harmadik kötete is bizonyára méltó feltűnést kelt majd a verskedvelő szlovákiai magyar olvasók körében. LEHOCKY TERÉZ: FOLTOK A NAPON Eiatal, rendkívül tehetségesnek ígérkező írónő debüje, jelentkezése a szlovákiai magyar írók sorában. Megkapón színes nyelvezettel, fejlett dramatikai készséggel s mélyreható pszi- choanalitikai érzékkel, fölöttébb érdekes és aktuális bírósági anyagok alapján írt novellagyűjteményében éles, kritikus szemmel és jelentős értékű hatással elemzi mai életünk számos égető társadalmi problémáját. BARSI IMRE: BARANGOLÁS HOLNAPORSZÄGBAN Barsi Imre a „Hét“-ben már javarészt megjelent szovjetunióbeli riportjainak gyűjteménye, melyben a szerző színes, érdekes képekben elénk tárja Közép-Ázsia népeinek mai életét, valamint történelmünk jellegzetesebb mozzanatait. A szöveget gazdag eredeti fényképanyag illusztrálja. EGRI VIKTOR: FIVÉREK Egri Viktor legújabb műve Szlovákiában és Magyarországon játszódik le a fasizmus idején. E társadalmi regény egy család sorsán mutatja be a közelmúlt rémes eseményeit. Az egész mű vádirat a romboló fasizmus ellen és meggyőzően hirdeti, hogy az élet igazi célja a munka, a béke és a társadalmi igazság. NAGY IRÉN: REGÉNY (munkacím) Nagy Irén szlovákiai magyar írónő új regénye tulajdonképpen folytatása az előző „Kis- kisasszony“ című regényének. Előbbi regénye hősének életéről szól, további sorsáról, háborús élményeiről, a felszabadulásról. Nagy Irén a tőle megszokott közvetlenséggel vázolja, hogyan sikerült regénye főhősének megtalálnia helyét és boldogságát az új társadalomban. ORDÖDY KATALIN: Lázadók A „Megtalált élet“ sok sikert aratott írónőjének, új regénye a második világháborúban játszódik. Főhősei: egy tiszt — civilben tanító, a második egy földműves — közkatona. A vége felé közeledő háborús vihar egy híd alatt hozza össze őket, ahol drámai dialógusok tisztázzák, ki kettőjük közül a lázadó. A vita az egyszerű közkatona javára dől el, aki meggyőzi a tisztet arról, hogy a közös harcban a burzsoázia ellen kell fordul- niok és a régi világ romjain kell felépíteni a szocializmust. TÓTH ELEMÉR: Víg hangokat sodor... Víg hangokat sodor a földekről a szél, pöfögő traktorok, kacagó asszonyok, ölelik a munkát mint hajdan a legényt. Víg hangokat sodor a földekről a szél, barázdák hasadnak, s a csillogó napnak, tűz-szemébe nevet a kicsiszolt acél. Víg hangokat sodor a földekről a szél, lányok hajladoznak, szívvel bolondoznak, kékfodrú- szoknyájuk a térdükig sem ér. Éva Kristinová a Bernards háza Abela szerepében Balázs Sándor: Gumi tanár úr Í gy hívták Pozsonyban a történettanárunkat, akinek igazi neve Győri Gábor volt, de senki sem hívta így, csak Guminak. Ez a név azért ragadt rá, mert az osztálykönyvbe úgy firkantotta be a nevét, hogy Guminak lehetett olvasni. A név annyira elterjedt, hogy egyszer az egyik osztálytársam, mikor az igazgató megkérdezte tőle, hegy kinek lesz órája, azt felelte: — Gumi tanár úrnak! Gumi zárkozott természetű, hosszú sovány agglegény volt, meglehetősen pirosló orral és nem volt egészen alaptalan az a tréfás mondás, ami róla járta: hogy a jó bort nem veti meg. Megjegyzem, hogy mi ebből az iskolában nem vettünk észre semmit. Mindig józanul és tisztán jött be az osztályba, csak arról lehetett tudni, hogy az éjszaka nem sokat aludt, mert nem igen tudta, hogy mi van soron a magyarázatban, és ilyenkor minduntalan belenézett a mappáiéba, mondván: — Egy pillantást vetünk a mappára és rögtön látjuk ... — A mappa lapjai közé ugyanis be volt téve a könyvnek az a lapja, ami következett, amit otthon nem ért rá megnézni és csak itt az órán vetett rá egy pillantást. Ebből aztán nagyszerű dolgok születtek. Egyszer például Gumi ezt mondta: — Egy pillantást vetünk a mappára és rögtön látjuk, hogy a gallok erkölcsei rohamosan hanyatlottak. Vagy egy más alkalommal: — Egy pillantást vetünk a mappára és rögtön látjuk, hogy a felvilágosodás eszméi gyökeret vertek az emberek lelkében. De a legjellemzőbb tulajdonsága, amiért minden gyengeségét meg lehetett bocsátani, hogy igen jó magyar ember volt. Ha magyar dicsőségről volt szó. akkor Gumit elkapta a lelkesedés és olyan gyönyörűen beszélt, hogy mi fűtött szájjal és nyitott fülekkel hallgattuk. Ebből a nagy és tiszteletreméltó hazafiságából egy furcsaság is fakadt. Gumi olyan jó magyar ember volt, hogy egyszerűen elhallgatta, ha a magyarokat valamely csatában megverték. Így aztán egy rendkívül lusta és buta osztálytársam (ha jól emlékszem Csemez Viktornak hívták), aki soha bele nem lépett a könyvbe, csak hónapokkal később értesült véletlenül a mohácsi vészről, mert Gumi kihagyta. Őnála a magyarok mindig győztek és az ellenség „fűbe harapott". A tatárjárásról, a rigómezei vereségről és más hasonló kellemetlenségekről ■ csak privát szorgalom útján értesülhettünk, mert Gumi ilyen dolgokat nem tanított. E zzel függött össze, hogy szívéből gyűlölte a Habsburgokat, különösen Mária Teréziát, akinek nem bocsátotta meg, hogy roppant sza- poraságával hosszú időre lehetetlenné tette, hogy visszanyerjük a szabad királyválasztási jogot. Mikor a tanítás során Mária Terézia következett, Gumi feketébe öltözött, fekete nyakkendőt kötött és gyászos hangon magyarázott arról a csapásról, amit a királynő uralkodása hazánkra jelentett. A diákokkal nem igen barátkozott. Én is csak egyszer kerültem hozzá közelebb egy majális alkalmával. A mi iskolánknak ugyanis meg volt az a jó szokása, hogy minden évben majálist rendezett Vaskutacskán, a pozsonyi hegyek közt fekvő tündéri kirándulóhelyen. A délutáni táncra már a mamák és nővérek is kijöttek és este lampiónok világítása mellett vonultunk haza. A tanárok asztalánál ült Gumi is, de később, mint ahogy mindig szokta, félrevonult egy magános asztalhoz és ott iszogatott. Nekem mint rendezőnek sokat kellett futkosnom, hogy minden simán menjen és egyszer csak látom ám, hogy Gumi integet nekem. — Parancsol, tanár úr? — siettem oda. — Ülj le, barátom — mondta komoran és a mellette lévő székre mutatott. Én természetesen leültem és kíváncsian vártam, hogy mi lesz ebből. — Csak azt akarom mondani neked, barátom, — kezdte el Gumi és egyet csuklóit — azt akarom mondani, hogy ... hogy... ne hogy a nőknek. — Igenis, tanár úr — mondtam én' engedelmesen, de nagy erőfeszítésembe került, hogy a röhögés ki ne pukkadjon belőlem. — Ide figyelj, barátom, — emelte fel az ujját tanárosan Gumi — tudom, hogy te szereted az irodalmat, hát hallgasd meg ezt a dalt. Azzal közelebb húzódott és elkezdte halkart, reszkető hangon énekelni: Hallottam én szép szavának ezüst hangját zengeni, Fiüemile panaszának hangja nem oly isteni... Végig az egész szép Hímfy- strófát, de a végét már könnyek között elcsukló hangon és mikor o végére ért, ráhajtotta a fejét az asztalra és ahogy a válla rázkódott, láttam, hogy sír. M ély tragédiát éreztem e mögött és dehogy volt már kedvem Gumin nevetni. Kezdtem megérteni, hogy Gumi tanár úr miért iszik és miért maradt agglegény. Lassan felkeltem és odább mentem, hogyha magára eszmél, ne szé- gyelje magát egy diák előtt. Aztán elkerültem Pozsonyból és sokáig nem hallottam Gumiról. Csak jóval később tudtam meg, hogy pár nappal a világháború kitörése után megmérgezte magát. Búcsúlevelében mindössze ennyi volt: „Ismét a Habsburgok szekeréhez kötöttük magunkat. Rohanunk a szakadékba". Aláírva Győri, amit azonban mindenki Guminak olvasott. * 120 Csehszlovákia joggal nevezhető az üveggyártásban nagyhatalomnak. Nem kevesebb, mint 120 országban árusítják kiváló technikusaink és szakmunkásaink készítményeit.
