Új Ifjúság, 1959. január-június (8. évfolyam, 1-26. szám)

1959-03-03 / 9. szám

a csisz szlovákiai központi bizottságának lapja Bratislava, 1959. március 3. VIII. évfolyam, 9. szám. Ara 60 fillér. Köszöntő árcius 8-án a | Nemzetközi Nő­napon, különös tisztelet és meg­becsülés övezze a nőket — az édesanyákat, az asszonyokat és lányokat! A köszöntő, melyben ezek az igaz érzé­sek rezdülnek, a színpompás csokor, amelyet a szeretet és a hála virágaiból kötünk, csupán szerény jelkép lehet és nem egyenértékű viszon­zása a nők önfeláldozó mun­kájának, életünket istápoló gyöngédségének, otthonain­kat szépséggel és meleg­séggel betöltő gondoskodá­sának. Találó és igaz a meg­állapítás: senki sem tud olyan szerényen nagy dolgo­kat véghezvinni, senki sem tud hallgatagon olyan nagy áldozatokat hozni, mint a nő. Immár kétszáz millió asz- szony és leány halad a Nem­zetközi Demokratikus Nő­szövetség zászlaja alatt. Az asszonyok és leányok össze­fogott ereje lebírhatatlan hatalom s a békéért, az em­beriség megmentéséért ví­vott világméretű küzdelem egyik döntő tényezője. Az emberiség ma már nem védtelen az imperialista ka­landorokkal szemben. A Szovjetunió és a körülötte tömörülő szabad országok a béke védőpajzsai. S abban, hogy ilyen hatalmas, le­győzhetetlen erők védik a békét, felbecsülhetetlen ré­szük van a nőknek, a mun­kásasszonyok és lányok tíz­millióinak, akik férjeik és fiaik oldalán egyenrangú társként harcoltak a mun­kásosztály forradalmának sáncain! A nőnapon elsősor­ban rájuk emlékezzünk, az asszony- és leányhősökre, akik annyit tűrtek és szen­vedtek s bátran vállaltak megaláztatást, éhezést, ha­lált, tudva tudván, hogy ál­dozatuk mindnyájunk jobb jövendőjéért való. Több mint fél évszázaddal ezelőtt is a kommunista lá­nyok vették fel a harcot a nők egyenjogúságáért, fel- emelkedéséért. Most is azokban az országokban vá­lik valóra ez a törekvés, amelyekben a kommunista pártok vezethetik a népeket. Népi államunkban már eddig is sok minden történt a nők tényleges felszabadításáért. Régen valóra váltak az olyan jogos követelések, mint az „egyenlő munkáért egyenlő bért“ elve. Minden pálya nyitva áll a nők előtt. Az egyre korszerűbb és átfo­góbb gyermek- és csecse­mővédelem, a javuló egész­ségügyi ellátás, a dolgozó nők gyermekeiről történő intézményes gondoskodás ezernyi ténye bizonyítja, hogy milyen sokat adott a nőknek a népi hatalom! A nőnapon talán minden ünnepélyes szónál többet ér az a férfias elhatározás, hogy ezentúl többet segí­tünk a nőknek, több gondot fordítunk a nők sajátos igé­nyeire s nagyobb igyekeze­tét tanúsítunk azoknak az eszközöknek az előteremté­sénél, amelyek megkönnyí­tik a nők dolgát. Elősegít­jük, hogy több idejük és módjuk legyen önképzésük­re, politikai és általános műveltségük fejlesztésére. Nem lehet eléggé megbe­csülni azt a támogatást, amelyet a nők nyújtanak a béke és a társadalmi hala­dás ügyének s azt az áldo­zatot, amelyet a jövő élet erős, vidám, művelt nemze­dékéért hoznak. Ennek tu­datában köszöntjük asszo­nyainkat s leányainkat. Ad jón erőt, ösztönzést, buzdí­tást, az a forró szeretet, amellyel pártunk, államunk ifjúságunk s egész társadal­munk feléjük fordul! A CSISZ szervezetek a vízgazdasági munkálatok élharcosai Harc a vízzel él a vízért A CSISZ SZKB valamint a Mezőgazdasági és Erdőgazdasági Megbízotti Hi­vatal versenyt hirdet vízgazdasági munkálatok véghezvitelére • A CSISZ tagok már eddig is több ezer hektár földet tettek termővé • A legjobb kerület Pobeda autót kap tékben. 54 második díjat, 500 korona és ugyannyi harmadik díjat 300 korona értékben. A legeredményesebb fiatalok kö­zött 60 egyéni díjat osztanak ki, 300, 250 ill. 200 korona ér­tékben. A verseny kiterje'd a járá­sokra éj a kerületekre is. A CSISZ azon járási vezetősége, mely a kerületben a legjobban szervezi a munkálatokat, és a járás területén a legjobb ered­ményeket érik el, motorkerék­párt kap ajándékba. A járási vezetőségek versenyében a má­sodik díj televíziós vevőkészü­lék, a harmadik díj rádió. Még értékesebb díjakkal tűntetik ki a legjobb és legeredményesebb kerületi vezetőségeket. Azon kerületben, ahol majd a legjobb munkát végzik a fiatalok, á CSISZ kerületi vezetősége Po­beda autót kap ajándékba. A versenyben a második helyet elfoglaló kerület 8 000 korona értékű televíziós készülékkel egybeépített gramorádiót, és a harmadik helyen végző kerület pedig egy 4 000 korona értékű filmvetítőgépet kap majd. Meggyőződésünk, hogy nem­csak a díjak értéke, de a mun­kálatok fontossága is még na­gyobb lendületre serkenti majd fiataljainkat, akik mindig be­bizonyították, hogy helytállnak ott, ahol a legnagyobb szükség van rájuk. A statisztikai hivatal érde­kes kimutatást adott ki a tele­vízió terjedéséről hazánkban. Mint ismeretes, a prágai tele­víziós adóállomás 1953-ban kezdte meg működését. Ugyan­akkor kerültek forgalomba az első televíziós vevőkészülékek. 1954-ben még csak 3 833 vevő- készülék volt forgalomba. A kö­vetkező, 1955-ös évben már 32119, 1956-ban 75 954, 1957­ben 172 782, és 1958-ban már 327 861 családban volt televí­ziós készülék. A televíziós ké­szülékek tulajdonosainak szá­ma ebben az évben is rohamo­san növekszik. Ezek a számok azt bizonyítják, hogy hazánk a televízió elterjedtsége tekinte­tében maga mögött hagyta Bel­giumot, Hollandiát, Svédorszá­got, Ausztriát, Svájcot és még jó egynéhány fejlett nyugati kapitalista országot, ahol kü­lönösen a falusi lakosság szá­mára a televíziós készülékek beszerzése majdnem lehetetlen. Hazánkban viszont a falusi lakosság magas életszínvonalá­ra vall, hogy a falvakban a te­levízió igen elterjedt és ez is hozzájárul a falu és a város színvonalának kiegyenlítődésé­hez. Különös múzeum Az észak-csehországi Jablo­nec üvegiparáról és messze földön kedvelt bizsutériájáről nevezetes. Hanzelka és Zik- mund útleírásaiból tudjuk, mi­lyen nagyra becsülik Afrika né­pei a jabloneci gyártmányokat, melyek ott a nők kedvenc dí­szei. Ezekben a napokban meg­kezdték Jablonecben Csehszlo­vákia üvegipari múzeumának berendezését. A múzeum már a nyár folyamán a látogatóknak lehetőséget nyújt betekinteni a csehszlovák üveg- és bizsutéria ipar évszázados_fejlődésébe. Királyi pecsétet vásárolhat Ebben az évben ünnepli Lito- mysl kelet-csehországi város fennállásának 700. évfordulóját. Ebből az alkalomból a helyi nemzeti bizottság üvegből el­készíttette II. Premysl Otakar király pecsétjének pontos má­Egyre több adomány Értékes kötelezettségvállalá­sokkal köszöntik fiataljaink a Fesztivál előkészületeit. Ez nem is csodálni való, hiszen ifjúsá­gunk a Fesztivált mindig nagy ünnepnek tekinti. A CSISZ ta­gok országunk egész területén igen fontos munkálatokat haj­tanak végre és az ezért befolyt összeget a fesztiváli takarék­alapra helyezik. Így a rima- szombati állami gazdaság fia­taljai elhatározták, hogy meg­javítanak 500 hektár rétet és legelőt, 500 köbméter komposz- tot készítenek, és 600 gyü­mölcsfacsemetét ültetnek ki. A munkájukért kapott összeget a 733 000-es bankbetétre helye­zik. A fesztiváli előkészületek nemcsak a polgári foglalkozás­ban lévő fiatalok ügye, de ka­tonáinké is. így például Mudry tiszt alakulata Martinban 700 koronát gyűjtött össze sát és az alapító okmány máso­latát. Az évforduló alkalmából rendezett ünnepségek részve­vői ezeket a tárgyakat megve­hetik. Liíomysl kulturális ha­gyományai egyébként is igen jelentősek. Itt született Bed­Külsejére nézve alacsony, tö­rékeny asszony. Ha megszólal, szavából mégis szinte kicsordul a lelkesedés, a tenniakarás. Még a panaszát is könnyedén mondja, s a múlt szenvedése, keserve emlékké törpül... Szalmafödeles cselédház, síró gyermekek, nél­külözés, háború s valahol távol egy beteg férj — ha felidéződik e kép, már nem jáj. Hehegedt a múlt sebe. Helyrebillent a meg-' esorbult emberi méltóság ... Mikor a faluban zászlót bon­tott az eszme, a közös gondolat, Szabóék ott attak az elsők kö­zött, a feleség a férj oldalán. A neve is ott szerepelt, szükség volt rá, hogy meglegyen a tíz tag, különben nem lehet szövet­kezetét alakítani Cséfalván. Pedig már kellett, hiszen 1951-et írtak, s volt aki 2 évvel is megelőzte őket. Mit tett ekkor az édesanya? Dolgozott, járta a határt, vállalt minden munkát, s a gyermekek rich Smetana, a cseh nemzet legnagyobb zeneszerzője, Bo- zena Nemcová, a cseh irodalom klasszikusa, itt tanított hosszú éveken keresztül A. Jirásek és a város szülöttje Zd. Nejedly is, Tudományos Akadémiánk elnöke Alig néhány nap választ el minket az ez idei sportélet egyik legkima­gaslóbb esemé­nyétől, a jégko­rong világbaj­nokság megnyi­tásától. Ez ré­szünkre annál is jelentősebb sportesemény, mert ebben az évben tizenkét év után ismét hazánkban ren­dezik meg. Örömmel tölt el minket, hogy az elődöntő mér­kőzések egy ré­szének Bratis- lavában is szem­tanúi lehetünk. A szerencsések, akik jegyhez jutottak, saját szemükkel, a többiek a tele­víziós és rádió­készülékek mel­lett izgulva vár­ják majd csapa­tunk szereplé­Reméljük, jégkorong válogatott csapatunk a közönség lelkes budítása mellett a hazai környezetet kihasználva, jól szerepel majd és várakozáson felüli helyezéssel lepi majd meg a szurkolók milliós táborát. A mérkőzéseken bizonyára nem hiányoznak majd a képünkön látott helyzethez hasonló izgalmas jelenetek. A bratislavai fedett műjégpályán szerepel majd a csehszlovák válogatott az első mérkőzéseken. Ha itt jól szerepel, nyitva az út a prágai döntő elé. gondozására csak alkonyaikor jutott ideje. S ma, ha a földekre kívánkozik — mert hát nehéz idehaza megszokni annak, aki a mezőn nőtt fel — mindenki ellenzi: maradjon csak itthon, édesanyám. A végén meggyőzik, Az igaz, még tavaly eljárt fejni, de a dereka már nem akar en­gedelmeskedni. A télen is éppen egy összejövetelen jött elő a fáj­dalom. Hiába ajánlkozott a férj, hogy elviszi — mert már motor- biciklit is vettek — nem tudott felülni a hátsó füésre. Hiába vár­ták a választók, nem jött a kép­viselőnő. De azóta már kipótolta a mulasztást. Pontosan látogatja a falvakat, jegyzi a panaszokat, a kívánságokat, s előterjeszti a járási nemzeti bizottság ülésén. Ha Szerdahelyen jár, mindig fel­keresi a Csehszlovák Vöröske­reszt járási titkárságát. Ez a szervezet nőtt legjobban a szí­véhez. 1950-től vezeti a helyi csoporté és tagja a járási ve­zetőségnek is. Ha azt kérdezzük, hogy győzi-e mindezt, szerényen szabódik, mosolyog. Első a felkelésben s ő oltja el a villanyt, ha a család nyugovóra tér. Szép család, 13 gyermek, hat fiú, 7 leány s ők ketten, akik csak értük élnek. Négy már keres, hat még iskolá­ba jár, a többiek kicsinyek, de majd megnőnek. Ha megnőnek, elhagyják az édesanyát, de biz­tos, hogy mindig szeretettel gon­dolnak vissza a - kis családi fé­szekre, s amíg élnek köszönik az útravalót, a jóságot és szerete- tet, amelyből az igazit csak az édesanya adhatja. -cg,: és a VII. Világifjúsági Feszti- 1 vál tiszteletére versenyt hir- 1 detnek. i A versenyben részt vehetnek 1 az iskolai, üzemi, falusi, vala- : mint GTÄ szervezetek, ifjúsági ! munkacsoportok és CSISZ fa- 1 gok egyénileg is. A versenyben figyelembe ve- , Szik az elvégzett munka meny- j nyiségét, a meliorizációs mun- ka minőségét, valamint értékét , koronákban kifejezve, továbbá 1 a munkaórák számát a brigádo- ■ sok számát és a munkálatok közben végzett legjobb kultúr- : és sporttevékenységet. A felhívás értelmében 162 szervezet és kollektíva része­sül kitüntetésben és elismerés­ben. így 54 első díjat osztanak ki, mindegyiket 600 korona ér­szövetség tagjai több millió értékű vízgazdasági munkála­tokat hajtottak végre. Szlová­kiában 17 ezer fiatal fiú és le­ány dolgozott 47 járási, kerü­leti és helyi vízgazdasági épít­kezésen. Az ifjúsági szövetség értékes tapasztalatokat szerzett a me­liorációs berendezések építésé­ben. így kedvező feltételek ala­kultak ki ahhoz, hogy a jövő­ben a CSISZ szervezetek ezen a téren még eredményesebb munkát végezzenek. ' Ezért a CSISZ SZKB és a Me­zőgazdasági valamint Erdőgaz­dasági Megbízotti Hivatal elha­tározták, hogy továbbra is ser­kenteni fogják az ifjúság e nagyszerű kezdeményezését, A prágai sa'jfó^Rfelfézlefén, melyet az újságírók J nemzetközi szervezetének titkársága rendezett, I tájékoztatták a csehszlovák és külföldi újságíró- I [ kát az 1958. évi nemzetközi újságíró díj kiosztá- I sáról. A nemzetközi bizottság elhatározta, hogy I az 1958. évi díjat Manolisz Glezosz görög újság- I írónak adományozza, a világbéke megvédéséért I [. folytatott nagyszerű harcáért. Mint ismeretes, | l Manolisz Glezosz nemcsak a békeharc, de a hitleri I I fasizmus ellen folytatott felszabadító háború hőse I ■ is. Manolisz Glezosz jelenleg a népelnyomó görög I I kormány börtönében sínylődik. A nemzetközi új- 1 I ságíró szövetség ugyanakkor Jacques Kayser és | I Renate Leduc francia illetőleg mexikói újságíró- I I kát is kitüntette. 1 Hazánk televíziós hatalom

Next

/
Thumbnails
Contents