Új Ifjúság, 1959. január-június (8. évfolyam, 1-26. szám)

1959-01-06 / 1. szám

Az olvasás művészete írta: DIÖSI KORNÉL Az olvasás módjával és kö­rülményeivel az emberiség már évezredek óta foglalkozik, de a kérdés időszerűsége mai napig sem avult el. Sőt talán még sohasem volt annyira szükség a helyes olvasás elveinek is­meretére, mint éppen ma, ami­kor alig van ember, aki ne ol­vasna. Hiszen már nemcsak az értelmiség és munkásság olvas rendszeresen, hanem a falusi lakosság is szorgalmasan láto­gatja a népkönyvtárakat. Olvasni és olvasni tudni azonban két különböző dolog. A betűk sillabizálásával, az írás-olvasás megtanulásával kát. korántsem sajátítottuk el egy­szersmind a helyes olvasás tu­dományát, tetszetős kifejezés­sel élve: az olvasás művészetét. Az olvasás művészetének sarkalatos tételei e három kér- , dés körül kristályosodnak: j Mennyit olvassunk? Mit ol- j vassunk? Hogyan olvassunk? , Az első kérdésre egy egy­szerű számtani művelet adja meg a választ. Gyermek- és serdülőéveinket nem számítva, mintegy 35—40 év áll rendel- '■ kezésünkre. Rendszeres olva­sással, tehát nem mohón falva, hanem jól megemésztve a könyveket, hetenként egy, évente átlag 50 könyvet olvas­hatunk. Eszerint megközelítő pontossággal az emberi élet átlag 2000 könyv elolvasását teszi lehetővé. Ez az alacsony szám megdöbbentően fejezi ki földi pályánk záros határait, de egyúttal komolyan figyel­meztet az idő megbecsülésére és okos felhasználására. Ha az élet rövidségét kellőképpen mérlegeljük, már megtettük a legfontosabb lépést, hogy az olvasás művészei legyünk. A szükreszabott időhöz kell mér­ni az elolvasásra szánt könyve­ket és arra kell törekedni, hogy abban a 2000 könyvben az iro­dalom legjava értékei benne- foglaltassanak. A három kérdés közül a leg­nehezebb a másodikra felelni, arra ugyanis, hogy mit olvas­sunk? Elsősorban azt olvassuk, ami egyéni értékeink kibonta­kozását, megizmosodását és a szocialista építést szolgálja, egyszóval hasznunkra vélik. Az olvasás hasznán nem üzleti hasznot értek, hanem erkölcsi, értelmi és érzelmi világunk gazdagítását, amit a könyvtől joggal elvárhatunk. Mindenki ejtse szerét annak, hogy a foglalkozásába, mester­ségébe vágó minél több köny­vet és folyóiratot olvasson. A szakirodalom tanulmányozása élethivatásunkkal járó komoly miinlzánnV C'rátYlí'f' A szakirodalom mellett ter­mészetesen a szocialista társa­dalomtudomány klasszikusait és a többi ismeretség népsze­rűsítő feldolgozásait is forgat­nunk kell, ha igényt tartunk a „müveit ember“ címére. A puszta szépirodalmi jártasság, főleg pedig a puszta regényol­vasás egyoldalú, hiányos és töredékes műveltséget jelent. Az irodalmilag művelt ember­nek egy kicsit polihisztornak és praktikus, építő embernek kell lennie. Aki ismeri a nagy írók és nagy emberek életét, jól tudja, hogy ők legkeveseb­bet éppen regényt olvastak, el­lenben annál több egyéb szép- irodalmi és tudományos mun­kát. Mégis, a nagyközönség, vagy­is a milliókat kitevő átlagolva­só szinte kizárólagos szellemi táplálékát a regények szolgál­tatják. Az emberi léleknek alaptermészetében gyökerezik: menekülni a szürke hétközna­pok gondjai, bajai és egyhan­gúságai elől a nagy, a rendkí­vüli, a szokatlan, a csak egy­szer megtörtént vagy meg se történt események rejtelmes, csodálatos mesevilágába... A regények áradata azonban mér­hetetlen és a „müveit közön­ség“ számára örökre elveszett az, aki ebbe a kavargó áradat­ba a szükséges felkészültség és ítélőképesség nélkül bele­szédül ... A regény csak egyik változata az irodalom kifejező formálnak. Nem elég tehát csak a re­gényirodalom divatos termékeit habzsolnunk, hanem ismernünk kell a világirodalom klasszikus alkotásait is, amelyek a kultú­ra és szocialista humanizmus alapjait és egyszersmind leg­magasabb csúcsait képviselik. Neveket fölösleges fölsorolni, hiszen névszerint mindenki jól ismeri a klasszikusokat. De csak névszerint... és csak az Iskolából, a „kötelező olvas­mányok“ töredékes foszlányai­ból. Most azonban nem az is­kolai kötelező olvasmányokról van szó, hanem a felnőtt olva­sóközönség szabadon választ­ható könyveiről, amelyek közül sajnos, rendszerint hiányza­nak ezek a nagy írók és nagy írások... A klasszikusok olvasásának követelése nem üres jelszó és nem merev paragrafus. Isme­retük nélkülözhetetlen feltéte­le annak, hogy a könyvek va­donéban valóban szert tehes­sünk tiszta látásra és biztos tájékozódásra. Mint ahogy a született turista a legmaga­sabb csúcsokra mászik fel . mert onnan minden más csú­csot, hegyet, mélységet és sza- ’ kadékot tisztán áttekinthet úgy a műértő olvasónak is s r'1 legmagasabb csúcsokat, a leg­nagyobb írókat kell megismer­nie ahhoz, hogy olvasmányai értékeléséhez, kis és nagy írók, jelentős és jelentéktelen írá­sok megítéléséhez megfelelő szempontokat nyerjen. Az olvasás művészetének törvénykönyvei nemcsak óva­tossági utasításokat tartalmaz­nak, hanem szigorú tiltó ren­delkezéseket is. Ezek közül csupán ezt az egyet elevenít­sük fel: — Ne olvass olyan könyvet, amelyet csak dugva, titokban mersz a kezedbe venni. Az a könyv, amelyet családi környe­zetedbe vagy a nagy nyilvános­ság elé vinni szégyelnél, mert nem bírja ki a nappali világos­ságot: méltatlan az elolvasás­ra! Bárhogy szépítsd a dolgot: beszennyezi lelkedet és cinkos­társává aljasít. Az olvasás művészetének legszebb fejezete az olvasás körülményeivel foglalkozik. Az­zal, hogy hét hogyan is olvas­sunk, hogy olvasmányaink hasznunkra legyenek, szellemi épülésünkre és egyéni értéke­ink kiteljesedésére, követke­zésképpen a társadalmi építés céljainak megvalósítására szol­gáljanak? Mindenekelőtt: lehetőleg csendben olvassunk. Ahogy a művésznek szüksége van a csendre az alkotáshoz, s a nagy művészek valóságos szerelme­sei a csöndnek és magánynak, úgy az olvasónak is, aki a ma­ga egyéniségét éppúgy viszi bele az olvasásba, mint a mű­vész az alkotásba, — szüksége van zavartalan csöndre, hogy szelleme az író és mű szelle­mével táplálkozzék és egyesül­jön. Az olvasmány csak a csendben válik igazán lelki él­ményünkké. A csendnek ez a hallatlanul jótékony közremű­ködése magyarázza, hogy az emberek nagyrésze éjszakán­ként olvas, ágyban, villany­fénynél. Így olvasta át sápadt gyertya- és lámpafénynél szin­te egészéletét Kazinczy, Arany és Madách. Így olvasott éjsza­kánként Petőfi is a kaszárnyá­ban, szuronyára tűzött gyertya mellett... Az éj a maga puha csöndjével, sejtelmes hangula­tával valóságos társunkká sze­gődik, tanúja lesz lelkesedé­sünknek, örömünknek, izgal­mainknak ... Az éjszakai olva­sás mégsem ajánlható senki­nek, mert az éjszaka megrövi­dítésével nappalainkat raboljuk meg, végeredményben saját magunkat károsítjuk. Az olvasás csöndje nem je­lenti egyszersmind a csöndes olvasást. Olvashatunk fennhan­gon is, sőt vannak művek, ame­lyeket fennhangon kell olvas­nunk. Ilyenek a versek. A ver­Viszontlátásra.., sünkre. Szokásos útja amúgy is minden reggel elsőnek Tajlokra vezet. így hát elég időnk volt a beszélgetésre. Hogy őszinte legyek, Tajlo- kon nem a nagyszerű munka­eredmények leptek meg. Még csak az a feltűnő tisztaság sem. amit a gondozott gazda­sági épületek csak fokoztak. Belőlem inkább a pusztai, falu­si emberek munkaszeretete és a feljebbvalójuk iránti közvet­len viszony váltotta ki a leg­nagyobb hatást. A helyzet il­lusztrációjaként csak egy párat említek. Amikor a nemrég felépített újfajta disznóólakat szemlél­tük, Király Ferenc sertésgon­dozó, az öreg Hrecska Mihály a gazda, Mechula József a gaz­daság vezetője, Lublinszki Já­nos sertésgondozó, Blaho Géza fejő és egy egész seregre való István és Gergely bácsi épp oly szívbőljövően elmondta a véle­ményét az ólak előnyeiről és hátrányairól, mintha sajátja volna odahaza. Ha jól emlék­szem, arról szólt a vita, hogy befödjék az ólak tetejét kát­ránypapírral, vagy pedig csak körülrakják az ólakat kóróké- vékkel. Később a növendékál­latok istállójában elszabadult az egyik bika. Mechula József volt az első, aki szarvon ragad­ta és csak a többi állatgondozó segítségével tudták újból lánc­ra kötni. És most az új év küszöbén nem kívánhatunk mást a két részleggazdaság dolgozóinak, mint további jó sikereket, hogy az 59-es esztendő még több örömet hozzon számukra.-nyd­Azután, hogy Fülöp Krupától, a sárkánypusztai állatgondozó vezetőjétől mindent megtud­tunk, ami csak érdekelt ben- íünket, nem is várhattunk to­pább. A két gyönyörű csikóval vontatott egykori urasági hintó ippen a gazdasági udvar kijá­rata elé gördült, hogy a meg- jeszélés szerint Tajlokra vág­assunk. Mechula József a két rész­eggazdaság, a sárkánypusztai is a tajloki gazdaság vezetője cészségesen állt rendelkező­‘-«“"Oiov *-o«**v annul Cl v«í­:ük igazán, ha a sorokból han- losan zeng fel a szó, s nem \ léma ajakkal követjük a holt ? létükét... A „sokat vagy keveset olva­dás" kérdéséből folyik az ol­vasás körülményeinek további nagyarázata. Rendszeresen ol­dassunk, ne sokat, ne mohón, íanem állandóan és amit ol­vastunk, azt emésszük is meg. Az az olvasó, aki villámolva- j lásra törekszik, ahhoz az utas- \ ioz hasonlít, aki csak a tem- í ’ót. az elrohanó kilométerkő- { /eket figyeli, s közben nem I jut ideje fölinni a tájak szép- 1 légét. Végül rekordot állít fel, \ le a vad rohanáson, a szédü- j és érzésén kívül más élménye ; Tincsen. Nem a sok könyv, ha- : lem a figyelmesen s lehetőleg öbbször is elolvasott jó könyv szolgálja épülésünket. Minden könyvnél töreked­jünk kritikai állásfoglalásra: Tlvasmányainkról számoljunk be valakinek, ha nincsen más,- hát saját magunknak! Szervesen hozzátartozik az jlvasás lélektanához az, hogy \z olvasásba merült olvasó nem :udja megőrizni a maga külön személyiségét, hanem egybeol­vad az íróval és annak hősei­vel. Együttéli és továbbfoly­tatja azok gondolatait, érzéseit §s cselekedeteit; egy test-vér­ré válika könyv alakjaival. Mi­nél fiatalabb, vagy minél já­ratlanabb az olvasó, annál in­kább ki van szolgáltatva az olvasmányok hatásának. A va­lóban nagy írók ezt a hatalmat az olvasó javára fordítják. Gon­doljunk csak Dickens, Jókai, Victor Hugo vagy Gorkij jóté­kony nevelő hatására. Rájuk illik Madách találó meghatáro­zása: „Egy remek költői mű azon eszköz, mely lelkünket hasonló benyomások, hasonló hit befogadására alkalmas ün­nepélyes hangulatba teszi. Csak merész s alakító szellem kell egy új világot kitárni előttünk.“ De viszont vannak olyan írók is, akik az olvasónak nem az értelmére és kedélyére, hanem kizárólag csak az idegeire és izgalmaira kívánnak hatni. Ezek könyveire joggal alkal­mazhatjuk Vörösmarty súlyo­san elítélő szavait: Miért e lom? hogy mint juh a gyepen Legeljünk rajta? s léha tudománytól Zabáltan elhenyéljük a napot? Az Isten napját! nemzet életét! Végezetül: az irodalom őszin­te munkásainak az a feladata, hogy a Betű túltengő rengete­gében mindenki számára biztos útmutatást nyújtsanak s véle­ménynélküli vaktömeg helyett önálló és helyes ítélőképessé- gü olvasóközönséget nevelje­nek. Mechula -József a két részleggazdaság vezetője, Király Ferenc sertésgondozó és Hrecska Mihály gazda a közös megbeszélés után munkahelyükre készülődnek. ; választása: az első fiatalember - j hez ragaszkodni, csak őt sze­retni és jellemességét megbe­csülni. Ha ön egyszer boldog asszony, anya akar lenni, s min­den bizonnyal csak mellette vagy hasonló típusú ember mel­lett lehet. Nem az emberek foglalkozása, hivatása a mérv­adó. mert lehet valaki nagytu- dásű és nagy jövedelemmel rendelkező ember, de amellett jellembeli hiányosságai vannak és fordítva. Az ön esetében könnyű vé­leményt mondani. Szeretnénk, ha ezen sorainkat más lányok is megszívlelnék, mert az ön esetéhez hasonló problémák nagyon gyakoriak. De szeret­nénk elérni azt Is, hogy a be­csületes, tisztességes és ipar­kodó fiatalembereket a lányok becsüljék meg, és a léha, ko­molytalan és hiányos jelleműe­ket viselkedésük szerint érté­keljék. Nem komolyságot vagy még kevésbé komorságot hirdetünk. Sőt. A fiatalság akkor fiatal, ha jókedvű, víg, szórakozni vá­gyó. A besavanyodottság, unal- masság nem erény és nem von­zó tulajdonság. De amellett ha kell, legyen komoly és megfon­tolt is. Kedves olvasónk! Önön ke­resztül a többi lányhoz is szó­lunk: „A jót megbecsülni, a rosszat megvetni kell.“ Amint látjuk, Amerikában még az apácák is megszerették „Hula Hoóp“ játékot. A képünkön látható Benedicti rendhez tartozó oklahoniai apácáknak is igen tetszik az új szórakozás. A huszas években az egész szenvedélynek. Hula-hoopoznak az utcán, a munkahelyeken, az Iskolákban és mindenütt. világon elterjedt a jojo játék és szinte tömegőrületbe ment át. Ma a „hula-hoop“ nevű já­ték izgatja a kedélyeket és Nyugaton az emberek apraja- nagyja behódol ennek a divat- jen Ügyeljünk, nehogy ez a tö­megőrület nálunk is elterjed­MIT CSINÁLJAK JELIGÉRE: Hosszú levelére hosszabban fogunk válaszolni, mert foglal­kozni szeretnénk a lányoknál sajnos igen gyakori jelenség­gel, a meggondolatlansággal. Egy 17-18 éves lány meg­érett ahhoz, hogy férjhez men­jen vagy komoly hivatást tölt­sön be. A fiatalember rendsze­rint katonaévei után szokott érett ember módjára gondol­kozni. Ezzel nincs szándékunk­ban a fiatalembereket bántani, sőt éppen ellenkezőleg, hisz ez a természetes. És mégis, a lá­nyok néha furcsa dolgokra ké­pesek. Ön évek óta ismer egy jómo­dorú, rendes viselkedésű főis­kolást, aki Önt szereti és aki­nek szándékában van esetleg feleségül is venni. Még az az előnye is megvan, hogy gyere­kes, jókedvű és nem egészen romlott, vagy talán romlatlan Szolid megjelenésével minden­ki bizalmát megnyeri, évek óta idvarol önnek. Egyszerre meg- elenik egy - így képzeljük ni el - rikitóharisnyájú, cső- ladrágú és kakastarélyos fia- alember és mint ez lenni szo- :ott, az ilyen típusok jól szó- akoztatnak és táncolnak. Az smeretlen jövevény elcsavarta íz ön fejét. A csavarás azon- >an csak addig tartott, amíg az S számára szórakozást jelen­eit, amikor azonban látta, hogy 3n másképp gondolkozik, to- /ábbállt. Amikor azonban eszé- je jutott, hogy jó volna önnel smét elszórakozni, újból meg­jelent a láthatáron. De ismét :sak néhány napra. A másik 'iatalember ezt a „játékot“ ön- lek megbocsátotta. Ahelyett, Togy levonta volna a következ­etéseket, vagyis többé szóba ;em áll önnel, ismét udvarol Dnnek. ön a mi véleményünkre kí­váncsi. Kedves olvasónk, ön sgy iskolázott lány, aki tud lo­gikusan gondolkozni, s így nem állhat dilemma előtt. Nincs más

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents