Új Ifjúság, 1959. január-június (8. évfolyam, 1-26. szám)
1959-01-20 / 3. szám
Az utak találkoznak Az egykori primási palota Trnava nagy múltú város. Sok templomáért kis Rómának nevezték el. Iskolái is híresek voltak. Érdeklődjünk csak, milyen a színházi múltja a városnak. A választ Glinda elvtárstól várjuk, de nem adja meg. Nincs már erre ideje. Fogadónapja Van s annyian kopogtatnak be hozzá, hogy egymást érik a látogatók. Könyvet nyom a kezünkbe, vaskos, többszáz oldalas kötetet, — a városalapítás hétszázadik évfordulóján látott napvilágot — mondja el az, amit még tudni akarunk. El is mondja híven. A' trnavai színjátszás kezdete a kolostorokra vezethető vissza. A jezsuita internátus és kollégium növendékei már a tizenhatodik században misztikus játékokat és történelmi tárgyú darabokat adnak elő. De a társadalmi éledet érintő vígjátékokat akkor még csak farsangkor engedélyezik. Persze a köznép nem rajong ezekért az előadásokért, mert nem érti a latint. Mindettől eltekintve a színjátszás utat tör magának. 1832-ben elkészül Trnaván Szlovákia egyik legrégibb színháza. Aztán az évekkel nő lassan. Bővítik, átalakítják, s időközönként játszanak benne. De a város nagy, népes, a városnak állandó szín- társulat és mindennapi előadás kellene, s ezt a trnavaiak már nem érik el. A könyvet harmincnyolcban jelentették meg, a könyvben nincs sző ilyen állandó színház létesítéséről. Oj, más élet pirA színház épülete kadása kellett a tettre serkentő szó kimondásához: Trnavá- nak modern színháza legyen! Visszahelyezzük a vaskos könyvet a szekrénybe és távozunk a hivatalból. A csípős, havas szél elől ismét behúzódunk a régi színház dúfarkja alá. És rálopogatjuk tekintetünket a néma falakra. Még hallgatnak, nem beszélnek. A képzeletet azonban már szárnyaltatják. A városnak számos üzeme és középiskolája van; láttatják a szép színházi estéket, munkások, technikai dolgozók és értelmiségiek művelődésre éhes gyülekezetét... A Kerületi Színház az övék lesz! A párt azt mondja, hogy a gazdasági fellendülést követnie kell a kulturális fellendülésnek. S íme itt ágaskodnak előttünk a falak, összhangban egy nagy országos elgondolással. Jeges havat csapkod a szél az arcunkba, ám mégis forrósul a szív a hideg télidőben! *' * * A Járási Népkönyvtár délután háromtól este hét óráig várja olvasóit. A többezer kötet közt leginkább hétfőn, csütörtökön és szombaton keresik a legszebb könyvet az olvasók. Ezeken a napokon bizony van dolga Langov és Kvasnica, elvtársnőknek, a derék és szorgalmas könyvkiköl- csönzőknek. Jönnek a gyerekek, jönnek a felnőttek, s az igény más és más. A trnavai asszonyok például azzal lépik át a könyvtár küszöbét: — Nincs valami szerelmes könyvük ? Az öregek már higgadtabbak, az ő kérésük csupán annyi: — Útleírás, történelmi tárgyú regény! A fiatalok meg nagyon is eleven, csapongó képzeletük rabjai, amikor azt mondják: — Kalandos könyveket szeretnénk! Ami a leqfontosabh hogv van ebből is, abból is, a könyvkölcsönzőnek nem kpll üres kézzel távoznia Ennek tudható be az is, hogy népes olvasótábora van a könyvtárnak. A tavalyi évben példuál 1769 olvasót tartottak nyilván, Köztük 439 fiatalt. Szombaton este nyitunk be a Járási Népkönyvtárba. Záróra előtt tizenöt perccel. Egyetlen esőköpenyes fiúcska a kölcsönző. Keres, kutat szenvedélyesen a polcokon. Majd hóna alá szorítja Szinkievics Amerikai elbeszélések című könyvét. De nem éri be ennyivel. Még leemeli a polcról Ján Benüs Apróbb házi javítások című művét is. És Jirí Maránek egyik, alkimistákról szóló ismert könyvét. Ez mind rendjén, de minek neki az Apróbb házi javítások? Tizenhárom esztendős szöszke gyerek, Kucera Marek névre hallgat, mit akar ő azzal a könyvvel? — Ebben mindig találni valamit — mondja a fiú szerényen. — Mit például? — Hát, hogy hogyan lehet ezt vagy azt megjavítani. Ügyes, szemes és előrelátó fiúcska ez a Marek. Nem mondja ki, de mi a veséjébe látunk, hogy a szüleit akarja meglepni hozzáértő segítőkészséggel. A lakásban elromolhat a világítás, vagy mondjuk az ajtó nem zár rendesen. S ő viszi a könyvet, a bölcs tanácsokat magával, hogy a mamát nem várt pillanatban elcsodál- koztathassa tudásával. Hát igen, ez dicséretes. És most mintha ő olvasná le arcunkról gondolatainkat — elpirul. Zavartan pislog a könyveire. — Sokat olvasol? — Elég sokat. Amelyik könyv megtetszik, azt háromszor is végigolvasom. — Ki a kedvelt íród? — Verne Gyula. De szeretem a tudományos könyveket Is. — A bizonyítványod jó? — Kitűnő. Az óra mutatója hétre ugrik. Bezárják a Járási Népkönyvtár kapuját. Az utcára megyünk a fiúval. Szép az este, szél nem fúj, elült-a hegyekben, a hósapkás házak előtt emberek sétálnak, lányok kacarásznak. — Milyen pályát szeretnél választani magadnak? — kérdezzük Maréktől. — Atomfizikusnak készülök — feleli egy tizenhároméves fiú komolyságával. — De most a rakétatechnikával foglalkozom! Ehhez van nagy kedvem. Tudjuk miért s nem szólunk közbe, mert a fiú úgyis belekezdett már a világűrbe bocsátott rakéta pályájának a leírásába, s ’bizony meglep bennünket ismereteivel. Talán az újságok sem írtak annyit róla ... Eleresztjük Mareket, menjen és tanuljon, hátha az évek szárnyra veszik majd a nevét... * * * A város főteréről minden **• irányban szerteágaznak a szűkre méretezett utcák, sikátorok. Alacsony, komor házak fogadják arra a bámészkodót, majd fényes paloták következnek; papok, püspökök lakosztályai, helyiségei. Paloták és kunyhók váltakoznak, emezek büszkén, gangosán emelkednek a törpécske házikók fölé, amazok meg olyan benyomást keltenek az emberben, mintha még most is a régebbi élet nehéz terhét tartanák. Ez az óváros, ez a múlt, ez a mindenkori emlékeztető! Csodálatos művészettel megépített templomok felöl húzódunk a kültelkek felé. Az öreg város boltíves kapuja alatt haladunk át s mindjárt egy másik kép tárul elénk. Nagy. modern, többemeletes háztömbök, széles utcák, kényelmes sétányok jeleznek égy másik világot város peremén. Régi utca, háttérben a bazilikával A Gottwald téren járunk. Négy évvel ezelőtt kopárság volt ez a rész. Ötvenötben kezdték építeni s íme aránylag rövid időn belül az eredmény: kétszázötven új lakásban laknak. És ezt nem is mi mondjuk, hanem Kominek Anton, építke"Üj ház a Fő-téren. zési felügyelő az épülő városi színháznál. Mozgékony, Higanyos ember, s higgadt, gondolkozó, mint aki napjait, éjszakába nyúló estéit a számok rideg világában tölti. Most kislányával sétál s nevetve mondogatja, hogy ilyen haszontalan ■időtöltésre csak ritkán futja az idejéből. Az építkezés leköti, nagyon lefoglalja. . No, de annál jobban esik aztán a kimenő, a szellőztető séta kislányával. Játszik is vele. havat szór a hajába és az ölébe kapja s bizony a forgalmas sétány birtokosai rácsodálkoznak feltűnően kedélyes szórakozásukra. Sokáig sétálunk hármasban s hallgatjuk Kominek Antont, aki arról beszél, hogy a Gott- wald-negyed csak a kezdet. A Szlovák Nemzeti Felkelés utcán házak nőnek ki a földből as azon a részen hatszázharminc lakás készül el a közeljövőben. Az építést itt tavaly kezdték meg. De az Ursulin-kert térségében is hozzáfognak százhat- vannégy lakás elkészítéséhez. És 1960-ban'megint új lakónegyedek építésébe kezdenek a Rybníken. 1970-ig a lakásproblémát Trnaván is megoldják! Nagy az igény, a szükséglet, néhány év óta az emberek csak bújnak elő a földből és kétszobás, háromszobás lakást kérnek. Tegnap még jó volt az egyszobás is, ma mindenki rendes, modern lakást akar. Mert az új nap fénye nagyobb akarással s melegebb fészek rakásának szándékával tölti el az embereket. Örüljünk nagyon, hogy ezt a hatalmas akarást, ezt a naponta érezhető, kimutatható vágyat a szellősebb, kényelmesebb, tágasabb családi élettérre, ha fokozatosan is, de ki tudjuk elégíteni. A szocializmusépítés befejezésének reménységes éveiben járunk, s mit jelent ez Trnaván és mindenütt az országban? Kultúrát, lakást, jó ruhát, a lehető legjobb táplálkozást! íme ezek azok a dolgok, amelyekről Kominek Anton beszél. És talán éjfélig forgathatnók e<t a témát, de a Gottwald- negyed lassan elcsendesül, forgalma elhal, a pajkos gyerekek elvonulnak. A kislány elálmo- sody<, az éles levegő ellopta az erejét, unszolja haza az édesapját. Búcsúzunk, kezetszorítunk s ő tnefly nyugovóra, mi meg vissza, a városba. Az óváros kapuja alól még egyszer visz- szanézünk rá s aztán az utca zsivaját, a háztömbök ablakainak defűs fényét elvisszük magunkkal ... T roava, ma Szlovákia egyik ipari erőssége. 1970-re 45 000 embernek nyújt majd kényelmes lakást, biztosít megélhetést, kenyeret. Mécs József és Szőke József riportja A' régi kórház épülete a XII. századból, őrtorony. Hajdan innen figyelték a környéket, nem közeleg-e ellenség a város felé. \7 égtelenül szelíd lapály a V trnavai síkság. Ott nyújtózik a Kis-Kárpátok tövén s olyan most a télben, mint a terített asztal. Minden nemzedék rajta hagyta nyomát két évezred óta. fegyverével, szerszámával. Itt futottak össze kelet-nyugat, észak-dél kereskedelmi utai, fényt, gazdagságot, szellemet hozva a városnak, amely pihenőt és menedéket nyújtott a hosszú utak vándorainak. De ezeken az utakon nemcsak a jószándék járt. Híres hódítók, kóbor rablóbandák egyaránt szorongatták az időszámítás előtti Tirana, Tirna, a későbbi Szombathely, Nagyszombat, Trnava városát. 1238- ban IV. Béla ad neki városi jogot. A Via Bohemica (Cseh út) erősségét Nagy Lajos, Károly Róbert és Zsigmond is jogokkal ruházta fel. Az élénk forgalmú város Bratislava után Nyugat- Szlovákia legjelentősebb, legnagyobb gócpontja lett. Buda eleste után ide költöznek a főúri családok és maga a herceg- prímás is. A város a katolikus egyház fellegvára lett. A XVI. században itt működik Telegdi Miklós nyomdája, 1635-ben Pázmány egyetemet alapít, 1615-ben Erdély itt nyeri el függetlenségét. Az idők során, dacolva minden korláttal, Trnava a szlovák szellemi élet egyik jelentős központja lett. itt tanul Stefan Moyzes a Matica Slovenská megalapítója. 1930 —32-ben itt tanít Peter Jilemnicky író, a szlovák nép nagy harcosa. Jár itt a modern pedagógia atyja, Komensky is 1650-ben. Pogányok, hittérítő jezsuiták, reformátorok, husziták, kurucok, labancok, német fasiszták egymást követték, míg 1945- ben a szovjet katonák és szlovák partizánok végleg a dolgozók, a város igazi urai kezébe tették a hatalmat itt is. Tizennégy éve szabadon él, növekszik és szépül Trnava, a dolgos napok és paloták városa. Mert ahogy az embernek arcáról tűnnek a ráncok, a régi kövek is megszépülnek. * * * M intha förgeteg szabadult volna a városra. A Sztálin úton nyargal, vágtat a szél és keveri, sepri, hajtja maga előtt a porhavat. A forgalom megcsappant. Csak az autóbuszok futnak be rendszeresen a.rövid és hosszú távokról. Más járművek alig, vagy egyáltalán nem közlekednek. Hófúvásban, téli zivatarban a kétlábú jármű legbiztosabb. A trnavaiak élnek is ezzel a természetes eszközzel és kapaszkodnak fáradhatatlanul a szél ellenében. Mert egy negyvenezer lakosú város életét soha nem béníthatja meg egészen az idő. Az emberek járnak, mozognak, iparkodnak. Üzletekbe és hivatalokba nyitnak be. És mondogatja^: egymásnak szaporán: csúnya idő! Ám a száguldó s minduntalan nekiiramodó havas szél a riportert is védettebb helyre kényszeríti. így kerül a régi, 1832-ben épült színház dúfarkja alá, amely azonkívül,» hogy remekül védi, még egy addig észre nem vett dologra is felhívja a figyelmét. Hátul az udvarban falak törnek a magasba — a jövő új színháza táncol a szeme elé ... Valami nagyot, szépet, nemeset sejtetnek a kopár falak! Odébb kell menni, legalább két-három házzal odébb s a HNB legilletékesebbjeitől érdeklődni, mit jelentenek a csupaszán égbetörő falak. Glinda Alexander elvtárssa!, az iskolaügyi és kulturális osztály vezetőjével beszélgetünk. Magas, vékony, okosszemű ember. Ö mondja büszkén, lelkesen, boldogan, hogy Trnavának új nagy modern színháza lesz. Forgó és süllyeszthető színpad, ötszáz személyt befogadó nézőtér, mint amilyen Prágában, Bratis- lavában és Osztraván van. Igen ez lesz, ilyen lesz a Kerületi Színház. A város állandó együttes székhelye lesz. Ezt sejtetik a kopár falak ott a régi színház udvarában. — Idáig hol zajlottak le a kulturális rendezvények? — A Kovosmalt üzemi klubjában. — És mikorra készül el az új színház? — Két év múlva ünnepélye- tsen megnyitjuk. i
