Új Ifjúság, 1959. január-június (8. évfolyam, 1-26. szám)
1959-06-29 / 26. szám
Az Ili Ifjúság Hagg Versenye Kl'i'll Ihat ár ózták, hogy teI 11I|I hintettél a prágai VIT II nagy sikerére 1949. ,m| VIII. 14.-28. között lllllll Budapestre hívják ösz- sze a II. VIT-et. A DÍVSZ-nek abban az időszakban hatvan millió, a Nemzetközi Diákszövetségnek pedig több mint három millió tagja volt. Ha elgondoljuk, hogy a nyugati imperialisták mi mindent elkövettek, hogy szétverjék a DlVSZ-et, akkor megállapíthatjuk, hogy az imperialisták harca és nyomása csakis a fesztiváli gondolat győzelmét idézte elő, hiszen a budapesti fesztiválra 84 országból 10 300 külföldi képviselő érkezett. Most pedig egy kis történetet mondunk el a pesti fesztivállal kapcsolatosan. Képzeljünk el egy mütőtermet, minden hófehér, az ajtók, ablakok, az orvosok köpenye és halvány, hófehér a műtőasztalon fekvő beteg arca is. Arca eltorzult a fájdalomtól, tele V érátömlesztés van vérrel a nyaka, a feje, mindene csupa vér. Az orvosok szemében feszült izgalom ül, a beteget baleset érte, túl sok vért vesztett és a szervezete minden percben felmondhatja a szolgálatot. Sürgősen vérátömlesztésre volna szükség. Igen ám, nem olyan egyszerű a dolog, a műtős nővér kinyitja a falon lévő parányi felvonó ajtaját és kezébe vesz egy üveget. Vér van benne, életadó nedv. A sebész a beteg ütőerébe ömleszti át a vért. És a vér keringeni kezd. A fiatalember életre kel. A kórháznak azonban nincs olyan összetételű vére, mint amilyenre a betegnek szüksége volna. — Negatív Rh-faktor most nincs a raktáron — mondja a laboráns. A percek, a hosszú pillanatok múlnak és az orvos keie alatt haldoklik egy ember, lassan kihal belőle az élet, mert nincs elég vére. Ki segít rajta? Talán valami csoda? Nem. Arra ne várjunk soha. Emberek jönnek és emberek segítenek. A világűrbe kürtőnk a felhívást: „Eigyelem, figyelem, itt Kossuth rádió Budapest. Egy fiatal mexikói fesztivál küldött haldoklik, baleset érte, állapota rendkívül súlyos. Kérjük jelentkezzenek véradományozók.. Hogyan és miképpen történt, azt egy budapesti gépkocsivezető mondja el: — Olyan nagy tolongást, mint amilyen most uralkodott Budapest utcáin, még sosem láttunk. Könnyű azt mondani: vidd el a fesztiváli küldötteket ide vagy oda. Rendes körülmények között játszi könnyedséggel eleget teszek feladataimnak. Már 200 000 km-t tettem meg, minden baleset nélkül. Vörös zászlót kaptam a volánom mellé. Tegnap sajnos súlyos baleset történt. A kínai, küldötteket vittem a szállodába autóbusszal. . Lassan haladtam előre a tömegben, csakhogy senkiben se tegyek kárt. Óvatosan vezettem a kocsit, de valahogy elszédültem, táncolt a szemem előtt minden. Rámosolyogtam a vidám, jókedvű fesztiváli küldöttekre, és a mosoly az ajkamra fagyott. Egy fiatal ember hirtelen az autóbuszunk elé ugrott, jaj, rossz rá gondolni — majdnem a kerekek alá került. Élt, de súlyosan megsebesült. P 1 Ml» limit nyelvre. Reszketett a kezem, amikor beemeltük a mentőkocsiba, és amikor jegyzőkönyvet vettek fel, alig tudtam beszélni az izgatottságtól, annyira elcsuklott a hangom. Megöltem egy embert — ez a gondolat dermesztette meg egész lényemet. A kínaiak leszálltak az autóbuszról, valamit mutogattak. A tolmács végre megmagyarázta, azt akarják, hogy menjünk mindnyájan a kórházba. megálltunk a kórház épülete előtt. Valaki fehér köpenyben kijött és odaszólt a tolmácsnak, az meg azonnal lefordította kínai Erre a kínaiak hirtelen mind nekiiramodtak, alig tudtam követni őket. Az ambulancián mindnyájuktól vért vettek. A laboránsok azt mondták, hogy nincs vér a raktáron és a fiatal mexikóinak vérre van szüksége. Már a rádióban is jelentették. Én is jelentkeztem, de az én vérem nem volt alkalmas. Rettenetesen szenvedtünk mindnyájan. Végre, megállapították, hogy az egyik kínai nőnek is Rh negatív vére van, mint amilyenre a betegnek szüksége van. A sebesültet megmentették. Életemben még nem örültem annyira semminek, amikor ezt meghallottam. Összeölelkeztünk a kínaiakkal és az ápolónőkkel, elmentünk a legközelebbi büfébe, hogy igyunk a színesek és a fehérek egészségére. Igyunk azoknak az egészségére, akik megdöntötték azt az ostoba fasiszta fajelméletet. J. COMAJ - O. FÜLÖP Mit tud a közelmúltról a nyugatnémet ifjúság A híres Akropoliszhoz igazán nem illenek a NATO lökhajtásos vadászgépei. T(Miéiben a „földszintes" Peking A háromezer éves múltú, több mint hat és félmillió lakosú kínai főváros hatalmas fejlődés és változás korát éli — írja az MTI tudósítója. 1949-ig a felszabadulásig a beépített lakótér összesen 20 millió négyzetméter volt, azóta csaknem 26 millió négyzetméter új épületet emeltek. Egymillió ember kapott lakást. A régi Tekinget földszintes, egy-egy család otthonául szolgáló ősi kínai házacskák alkották, ezeknek tengernyi sokasága vette körül a pompás császári negyedet. Ez a kép most megváltozóban van. Szűk sikátorok labirintusai helyén sok helyütt már széles sugárutak húzódnak, az új utak mentén emeletes lakóházak és nagy középületek láthatók. A híres Mennyei Béke Kapujával szemben új parlament épül, a másfélmillió köbméter térfogatú háromrészes nagy épületben egyebek között egy 10 ezer személyes ülésterem is lesz. Építésére mindössze tíz hónapot irányoztak elő. A lakóházakon kívül épül egy 10 emeletes, 600 szobás szálloda, új pályaudvart is kap Peking, s szeptemberben avatják a 80 ezer személyes sportstadiont. A stadion mellett nagy mesterséges tavat létesítenek, amely télen korcsolyapálya, nyáron strand lesz. Cikket olvastam ugyanis a minap a szemjátomást katolikus egyházi kapcsolatokat fenntartó würzburgi lapban, az Allgemeine Sonntagszeitungban. A cikk, amely a Félelem a múlttól jellemző címet viseli, igen érdekes adatokat közöl azokról a módszerekről, amelyek között ma a nyugatnémet ifjúságot történelemre tanítják. Az újság az iskola és a szülői ház együttes felelősségét hangsúlyozza tanulságként azokból a válaszokból, amiket többszáz diák a német közelmúltra vonatkozó kérdésekre adott. Az volt a kérdés, mit tud a mai német fiatalság nyolc vagy sokszor ennél is több iskolai osztály elvégzése után arról, hogy ki volt Hitler, hogy milyen bűnök terhelik az emberiséggel szemben a nácizmus lelkiismeretét? Kár, hogy a lap következtetéseiben, amelyeket saját, egyébként helyes megállapításához fűz, nem nyúl az igazi okokhoz, megmarad a felületen és így inkább maga is hozzájárul a ködfüggöny fejlesztéséhez, mintsem segítene szétszakítani azt, annak ellenére, hogy a kérdések feltevésében és a válaszokban is azoknak az embereknek lelkiismerete szólal meg, akiket aggodalommal tölt el Nyugat-Németországban az ifjúság náci szellemű nevelése. Az Allgemeine Sonntagszei- tunk teljes joggal állapítja meg másfél évtizeddel a hitlerizmus teljes összeomlása után, hogy a nyugatnémet ifjúság hihetetlenül és határtalanul tudatlan minden olyan kérdésben, amely a német közelmúltat illeti. Nézzük, mit mondanak a Bundes-r wehr és a NATO jövendő katonái, az amerikai rakéták kijelölt kezelői — Hitlerről. A válaszok adói csak arról tudnak, hogy a weimari köztársaság összeomlásakor, Hitler uralom- rajutásakor hét millió munka- nélküli volt, hogy a náci Führer erős hadsereget teremtett és így tekintélyt szerzett a németeknek a világban, hogy autő- utakat építtetett, hogy alatta nem voltak taxis gyilkosok, (a többi gyilkosról úgylátszik semmit sem tudnak), a megkérdezettek közül viszont sokan azt állítják, hogy Hitler tudomásuk szerint több jót cselekedett, mint rosszat, bár egyesek szerint a zsidóknak ebben az időben rosszul ment. Vannak tanulók, akik annyit mégis tudtak, hogy Hitler üldözte a zsidókat és a koncentrációs táborokban rosszul bántak velük, de ennek az üldözésnek tudomásuk szerint maximálisan 30 000 — 100 000 áldozata volt... Ezt a felháborító tünetet történelmi analfabétizmusnak nevezi a lap és kénytelen felvetni a kérdést: mi az oka annak, hogy matematikai, fizikai ismeretekből jól felkészült fiatalembereknek fogalmuk sincs a koncentrációs táborokról? Annyit mindenesetre elismer, hogy azok a szülők, akiknek gyermekei ma iskolába járnak és azok a tanárok, akik tanítják őket, bizonyára azért hajlamosak arra, hogy megkerüljék a számukra enyhén szólva kényes kérdéseket, mert maguk személy szerint is ereden kompromittálva vannak ebben a közelmúltban. A lap hivatkozik a magyarázatra, amit a pedagógusok hivatalosan e szinte érthetetlen tudatlanságra adnak. Azt mondják, hogy nagy a tananyag, gyorsvonati sebességgel kell átrohanniuk ezen az anyagon, hogy rövid a történelemoktatásra fordított idő, a tankönyvek erről a időszakról félreért- hetően és sommásan fogalmaznak. Néha úgy tűnik, mintha évtizedek óta nem is lenne történelme 3 német népnek? Mintha nem is gondolnának a holnapra vagy a taolnaputánra ezek a pedagógusok? A cikk éles tollú írója végül is kénytelen megállapítani, hogy a mondatok, amelyeket az ifjúság Hitlerről vagy az autóutakról szajkóz, szerinte csak az igazság felét mondják el. Az igazság másik felét, amely a német népet a szakadékba vitte, elhallgatják a nyugatnémet ifjúság előtt. És ez szerinte is a leggonoszabb hazugság. Itt véget is ér a cikk é^ így a nyugatnémet olvasó ebből se tudja meg, hogy mi a teljes igazság. Még kevésbé azt, hogy ebből a ki nem mondott teljes igazságból mi következik ma a nyugatnémet államra. Miért van az, hogy a nyugatnémet iskolákban csak jó technikusokat képeznek ki jó állampolgárok helyett? Miért tanítják a megkérdezett diákokat a szülői házban és az iskolában arra, hogy Hitler több jót cselekedett, mint rosszat? A következtetés pedig nyilván szinte magától adódik: ezek a szülők és ezek a pedagógusok úgy látszik egyelőre nem merik nyíltan kimondani, hogy ők maguk mélységesen tisztelik, folytatni szeretnék, gyermekeikkel és tanítványaikkal folytattatni szeretnék ezeket a titokzatos „jó cselekedeteket“. Ők maguk nem akartak jó német állampolgárokat nevelni. Ügy gondolják, hogy amerikai rakéta kezelésére alkalmatlanok a jó állampolgárok, ehhez inkább a történelemben tudatlan emberekre és jó technikusokra van szükség. Még szerencse, hogy akadnak elegen Németországban és Európában, akik jól emlékeznek a „rossz cselekedetekre“. Ezek megismétlődésétől akarják megmenteni Németországot is, Európát is, a világot is. És akadnak bőven olyanok is, akik hangosan kimondják az igazságot. Még akkor is, ha ezt ma elhallgatják a nyugatnémet iskolákban. , GÁL GYÖRGY nömíN AFRIKA AZ AFRIKAIAKÉ Durbanban, a Délafrikai Unió indiai-óceáni kikötővárosában a kirobbant zavargások következtében továbbra is igen feszült helyzet uralkodott. A felgyújtott épületek mfg mindig lángokban állnak és az utcákon felfegyverzett járőrök cirkálnak. Az egész napon át tartott tüntetések és összetűzések miatt egyes városnegyedekből ki kellett költöztetni a fehéreket. A rendőrség valóságos csatát vívott a tüntető afrikaiak ezreivel. Az összetűzések színhelyén kiégett autóbuszok és gépkocsik roncsai hevernek szanaszét, több helyen pedig feltépett kövezet állja útját az arra tévedt gépkocsiknak. Londonba érkezett legutóbbi hírek szerint a várost környező dombokon körülbelül 15 ezer bennszülött gyűlt össze. A zavargások áldozatainak számát még nem állapították meg, de az eddigi adatok szerint négy bennszülött meghalt és 27 megsebesült. A város fehér hőrü lakossága családostul elhagyja Durbant. HONNAN SZITJÄK? Salazar portugál diktátor kijelentette, hogyha Afrikában nyugtalanság van, annak az át oka, hogy ezt — kívülről szítják. Érdemes ezzel kapcsolatban utalni Joacim dós Santos angolai író cikkére. Angola — afrikai portugál gyarmat, s mint ilyen, azokhoz az országokhoz tartozik, amelyekről Salazar nyilatkozott. A több mint 4 millió lakosú Angolában mindössze 300 000 európai él, mégis az ő kezükben van minden kávéföld és kakaőültetvény. Rab- szolgajellegű kényszermunkát vezettek be: a földnélküli parasztokat a rendőrség segítségével hajtják dolgozni az ültetvényekre. Ezt olvasva az ember hajlamos arra, Rogy igazat adjon Salazarnak: Angolában az elégedetlenséget valóban kívülről szítják... Az alsó-rajnai Dienstlacke község zsidó temetőjében 35 sírkövet döntöttek le a fajelmélet bajnokai. Az eset nem a hitleri Németországban történt, hanem az Adenauer vezette „demokratikus“ Német Szövetségi Köztársaságban, ahol ugyan üldözik a békevédőket, de szabad teret biztosítanak a legelvetemültebb fasiszták működésének. A CSÚCSÉRTEKEZLET ESÉLYEIT ILLETŐEN szemmel látható eltérés mutatkozik az amerikai és az angol államférfiak legutóbbi megnyilatkozásaiban. Macmillan miniszterelnök az angol alsóházban bizakodó hangon szólt a legmagasabb szintű kormányfői tanácskozás létrehozásának lehetőségéről. Ezzel szemben Herter külügyminiszter az amerikai kongresszus előtt pesszimiszti- kusan beszélt a további tárgyalások kilátásairól. A genfi szünetben egyre határozottabban felszínre bukkannak a nyugati ellentétek. Ezek során elsőként az újabb angolnyugatnémet viszálykodást kell megemlítenünk. A londoni sajtó igen hevesen reagált Adenauer- nak a Life-ban megjelent interjújára. A Life tudósítója ugyanis a beszélgetéshez a következőket fűzte hozzá: „A kancellár úgy véli, hogy Macmillan konzervatív párti kormánya — a küszöbönálló választások miatt érzett aggodalmában — abba a veszélyesen gyenge helyzetbe kerül, hogy minden áron sürgeti a csúcsértekezletet. Adenauert ez nyugtalanítja, mert a kancellár úgy véli, hogy az ilyen magatartás meg nem felelő körülmények között összeülő csúcsértekezletet eredményezhet“. Az angol sajtó Adenauer- ellenes hangjára jellemző a Manchester Guardian vezércikke, amely maró gúnnyal megállapítja: „Adenauer úgy látszik, eltökélte, hogy sajtónyilatkozatok, pergőtüzében bukik el. Ismét Anglia politikáját ostorozza. Senki nem a’karja Adenauert Anglia és az angol politika szókimondó bírálatában akadályozni, de a nyugati egység pevében kérdezzük, miért teszi ezt a nagy nyilvánosság előtt, hol van itt az öregkor bölcsessége?“ A befolyásos liberális lap a továbbiakban világosan értésére adja a bonni kancellárnak: legjobb lenne, ha távozna a politikai küzdőtérről. HERTER BESZÁMOLÓJA AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK KÜLÜGYMINISZTERE kedden beszámolt az amerikai nyilvánosságnak a genfi külügyminiszteri értekezletről. A beszámolót a rádió és a televízió közvetítette. Herter hangoztatta, az Egyesült Államok véleménye szerint elengedhetetlenül szükséges, hogy a külügyminiszteri értekezlet a szünet után elérjen „bizonyos fokú haladást“ s ezzel biztosítani lehessen a kormányfői értekezlet megtartását. Sajnos — fűzte hozzá Herter — ez ideig ilyen haladás nem mutatkozott Genfben. A külügyminiszter tudtul adta, hogy az Egyesült Államok továbbra is rá akarja erőszakolni a Szovjetunióra „csomag- tervében" foglalt javaslatait. Még remélem — mondta Herter — hogy a Szovjetunió ismét komolyan megvizsgálja ezt a' javaslatot. Herter szavai szerint a genfi értekezleten előtérbe kerültek a berlini státusra vonatkozó esetleges megegyezés pontjai. A külügyminiszter azt mondotta, hogy véleménye szerint e pontokat illetően lehetséges a megegyezés, ha a Szovjetunió kész „hozzájárulni, hogy fennmaradjon a nyugati hatalmak által védelmezett Nyugat-Berlin“. A MŰSZAKI HALADÄS ÉRDEKÉBEN MOSZKVÁBAN MÜLT HÉTEN ülésezett az SZKP Központi Bizottságának plénuma. A plé- num megvizsgálta, hogy a párt és az állami szervek, valamint a népgazdasági tanácsok hogyan teljesítik a XXI. kongresszus határozatait a műszaki haladás meggyorsításáról az iparban és az építkezésben. Idejében a teljes gépesítés bevezetését, a termelés automatizálását, a termékek minőségének javítását és önköltségének csökkentését. E kérdésekhez a plénum meghallgatta a moszkvai, a le- ningrádi, a sztalinoi, szverd- lovszki és dnyepropetrovszki népgazdasági tanácsok beszámolóját. A plénum foglalkozott a vegyipar fejlesztésének, különösen a szintetikus anyagok termelésének fokozásával is. Igen fontos intézkedéseket fogadtak el a textilipar további fellendítésével kapcsolatban. Az SZKP KB plenáris ülése és különösen az ott foganatosított intézkedések még inkább meggyorsítják a szovjet népgazdaság kommunizmus felé haladó útját.
