Új Ifjúság, 1959. január-június (8. évfolyam, 1-26. szám)
1959-06-24 / 25. szám
A sabinovi járásban is megtartották a járási spartakiádot. 3750 tornász részvételével. A járási spartakiád sikere arra vall, hogy az itteni fiatalok is igen megkedvelték a sportot. BÜCSÜZNAK A TANULÓK Sok fiatal tanul a komáromi óvónő képzőben és a 11 éves magyar tannyelvű középiskolában. Sokan fejezték be most a tanévet és búcsúztak el a két iskolától. Bensőséges iskolai díszünnepély keretében rendezték meg a ballagást. A tizenegyéves középiskola XI. A. és B. osztályai ballagtak. Sok szülői és jő barát kíváncsian nézte végig az ünnepélyt. Bertók Imre, az iskola igazgatója hatásos beszédben búcsúzott a 74 diáktól. Célul tűzte ki eléjük, hogy mindig becsülettel állják meg helyüket, talpig emberként, továbbá ragaszkodjanak államunkhoz, népi demokratikus rendszerünkhöz. MÉSZÁROS JÖZSEF, 11 éves magyar tannyelvű középiskola, Komárom A LEGJOBBAK KÖZÖTT Az ipolysági járás legjobb CSISZ-alapszervezetei közé tartozik a mezőgazdasági technikum iskolai szervezete. Különösen kiváló kulturális tevékenységet fejt ki. Az iskola'i szervezetnek zenekara is van. Nemcsak diákmulatságokon szórakoztatja a tanulókat, hanem elkíséri kirándulásokra is őket. A zenekar jó munkáját Gáfrik Pál nevelő elvtárs lendítette, fel, aki szívesen foglalkozik a zenét kedvelő tanulókkal. Tóth Endre is egyik lelkes tagja a zenekarnak. A tánccsoport is kiválóan szerepelt a legkülönbözőbb fellépéseken. Az idén már 34-re bővült a tánccsoport létszáma. Az együttes legjobb tagjai közé sorolhatjuk Kohut Andrást, Nagy Lászlót, Hraskó Gyulát, Kelemen Irént és Szendrei Zoltánt, a lányok közül pedig Sinka Gizellát, Németh Irént, László Irént és Szobi Margitot. BELÁNYI JANOS, Egeg. Tardoskeddi jó emberek Fiatalokról írni, ügyeikkel foglalkozni örömteljes, hálás feladat. Most azonban próbálkozzunk egy kicsit az idősebbekről Írni a fiataloknak. Jobban mondva arról, hogy hazánk egyik legnagyobb EFSZ-ének elnöke mit mond a fiatalokról, milyen véleménnyel van a CSISZ-tagokról, mit tesz azért, hogy odahaza érezzék magukat a szövetkezetben. A tardoskeddi EFSZ elnökével Borbély Ferenccel beszélgetek. Négy éve vezeti ezt a nagy szövetkezetei, ami eleven bizonyítéka annak, hogy bízik benne a falu, mert odaadással dolgozik további felemelkedéséért. Friss, csavaroseszű, megfontolt ember ez a Borbély Ferenc. Diplomatikus, érti mennyi só kell ahhoz, ha valamit tenni kíván. Minden szava után gondolkozni lehet, mert keveset beszél, de jelentős dolgokat mond. Józan gondolkodású, szeretetreméltó egyén. — Bizony sok munkába került, amíg a falu szövetkezeti község lett. Most már túl vagyunk ezen — beszélte. — Nemrég a tardoskeddiek mindannyian beléptek az EFSZ-be, hívei lettek a közös gazdálkodásnak. Jól megy a munka, munkaerőben nincs hiány. Most már az EFSZ állandó erősítéséről, további felemelkedéséről kell gondoskodni, ezért kell küzdeni. Éppen e tekintetben látom a fiatalok nagy feladatát és várom segítségüket. — Sok fiatal dolgozik a szövetkezetben? — kérdeztem. Hirtelen nem tudott számot mondani, nem tudta, hány fiatal dolgozik. Azt felelte, hogy sokan és ezzel az egy szóval nagyon sokat mondott. Ha öten, tízen vagy tizenöten dolgoznának, bizonyára tudná, meg is mondta volna, nem áll érdekében eltakarni a valóságot. Azután örömmel folytatta, hogy néhány hete a szövetkezet tanulmányi kirándulást szervezett a fiatalok számára. Gútára mentek a tardoskeddi fiatalok az ifjúsági munkacsapatok szervezésének tanulmányozására. Ott azonban arra is rájöttek, hogy a szövetkezetben nagy jövő áll előttük, a mező- gazdaság igazi kincsesbánya, amit módjukban van kiaknázni. Alaposan körülnéztek, elhatározták, hogy odahaza is szerveznek egy munkacsapatot. Azóta ifjúsági munkacsapat dolgozik a kertészetben. Természetesen más munkába is bekapcsolódnak szükség esetén. De a kertészetet rájuk bízták, méghozzá nyugodtan, az elnök szavai szerint. Száz hektárnyi területen folyik a kertészkedés, tehát igen komolyan kell gazdálkodni a fiataloknak, nehogy kár érje a szövetkezetét. Negyven hektárnyi fűszerpaprika ültetvényt is rájuk bíztak. Mikor a paprikát palántázták, késő estig kint dolgoztak a lányok, hogy a talaj nedvességét kihasználva megéledjenek a palánták. Odaadással, lelkiismeretesen dolgoznak. A kulturális élet iránt is érdeklődtem. Ugyan milyen módon biztosítja az EFSZ a fiatalok kulturális fejlődését. Hirtelen nem is tudta mit válaszoljon. Egyszerre azonban elmosolyodott. — Képzelje — folytatta, — vén fejemmel mire is adtam magam. Szerveztünk egy szövetkezeti színjátszó csoportot. Nemrég a Kincskeresők című színdarabot adtuk elő, és én voltam a főszereplő. Vállaltam, feküdt nekem ez a szerep. Azt mondják jól szerepeltem. Közben egymásután fiatalok jönnek az irodába. Mindannyian Borbély Ferencet, az elnököt keresik. Elnök elvtárs, vagy pedig Ferenc bácsi — így szólítják. Mikor indul az autóbusz Magyarországra? — érdeklődnek nála. Ő pedig csak szórja az örömteljes feleletvirágokat, hogy este 7 órakor, innen az iroda elől. Ugyanis Magyarországra rendeztek tanulmányi kirándulást, a tardosi termelőszövetkezetet nézik meg. Minden fiatalt névről ismer, ami bizony dicséretére válik ebben a nagy faluban. Zajcsek Ferenc, az ifjúsági munkacsapat vezetője. Két éves kertészeti iskolát végzett, Ha nem végezte volna el az iskolát, nem egyezett volna bele az EFSZ vezetősége, hogy munkacsapat vezető legyen. Jól megállja a helyét, elvegyül a fiatalok közt, hisz maga is fiatal. Jelenleg pedig huszonötén jelentkeztek a nyolcéves középiskolát végzettek közül a szövetkezetbe. De több jelentkezőre is számítanak. Mindany- nyiukat tovább iskolázzák majd a szövetkezeti munkaiskolán. — Alapos szakképzettséget kell elsajátítaniuk, ha EFSZ- tagok akarnak lenni - mondja mosolyogva Borbély Ferenc. — Nekik már nem szabad szaktudás nélkül dolgozni, mert akkor nehezebben állják meg helyüket az életben. Igazán komoly, szeretetteljes gondoskodás. A faluról is sokat beszélgettünk. Fejlődik és szépül Tar- doskedd. Néhány évvel ezelőtt, 1952-ben a járási nemzeti bizottság nem engedélyezte Tar- doskedden a táncmulatságokat. Oka volt erre. Olyan verekedések zajlottak le egy-egy tánc- mulatság vagy labdarúgó mérkőzés alkalmával is, hogy nem egy esetben halálos kimenetellel jártak. A halálnak külön vetésterületet jelentettek a tardoskeddi verekedések. Ma már ennek nyoma sincs. Igaz, szigorúan léptek fel a rendbon-' tók ellen, de jól tették. Akkor táncolhatnak a fiatalok, amikor akarnak, hálózhatnak, mulathatnak a legnagyobb egyetértésben. Egy elejtett szidalmazás is ritkaságszámba megy. A három-négy kilométeres hosszú utcákat betonjárdákkal látják el, mindenki a saját háza előtt építi a járdát, brigádmunkával. Anyagot az állam ad, de azért az egyének is hozzájárulnak. Az építés lendületéből ítélve rövid idő múlva nem lesz olyan utca Tardoskedden, ahol járda ne lenne. Szép klubhelyiséget építettek, szintén közösen. Minden este tárt ajtókkal várja a klubhelyiség a fiatalokat. Korszerűen, minden kényelemmel berendezett épület ez, A fiatalok szívesen keresik fel, talán itt fejlődik legjobban közösségi érzetük és ez is egyik oka, hogy megszűntek a nagy verekedések. Jelenleg pedig azon törik a fejüket, hogy kifejlesztik a tardoskeddi úszósportot is, mert megfelelő strandot, úszómedencét építettek, artézi vízzel látják el a fürdőt. A huszonkilenc tanító közül, — ennyi tanít a községben — Csomó Magda, Tóth Margit és Borbély Emma segít legtöbbet a szövetkezet színjátszó csoportjának. Igaz ez nekik a tanításon kívüli feladatuk. A többi tanító más helyen, más vonalon munkálkodik. — Minden tartoskeddi fiatal magáénak érzi a falut és a szövetkezetét is. Az EFSZ vezetősége állandó munkalehetőséget biztosít a fiataloknak. Télen is dolgozhatnak majd, amikor a mezőgazdaságban némileg szünetel a munka. Mert szépen akarnak öltözködni a fiatalok és öltözködjenek is — fejezte be a beszélgetést Borbély Ferenc. — Mi gondoskodunk arról, hogy a lányok ne sajnálják a pénzt a szép ruháért. Gondoskodunk a keresetükről. A mi gyermekeink ők, a szövetkezet pedig az övéké lesz. BAGOTA ISTVÁN A Waterlooi csata emlékműve Most, amikor ezeket a sorokat írom (1959 június 18-án este) éppen száznegyvennégy éve annak, hogy Waterloo mezejéről Napoleon megalázottan, megver- ten Párizs felé vette útját. Ezekben az órákban történt — amikor Napoleon már menekült — hogy egy Cambrone nevű „jelentéktelen“ tiszt bevonult a történelembe. Ö nem futott. „Mikor ez a légió már csak maroknyi volt, mikor zászlajukat már rommá lőtték, mikor kifogyott a golyójuk, és puskájuk már csak bot volt, mikor a hullák halma nagyobb volt, mint az élő emberek csoportja, a győzteseket valami szent borzalom járta át, itt e fenséges halátra- szántak körül és az angol tüzőr- ség elhallgatott, hogy lélegzetet vegyen. Holmiféle haladék volt ez. Hallhatták az alkonyat derengésében, hogy megtöltötték az ágyukat: a meggyújtott kanócok mint tigrisszemek az éjszakában, körbe rajzolódtak ki a fejük körül, az angol ütegek valamennyi gyújtókanóca közeledett az ágyúkhoz és akkor valamelyik angol tábornok, némelyek szerint Colville, mások szerint Maitland, várt még, hallgatta még egy pillanatra a franciák feje fölött lebegő végzet utolsó perceit, és megindultan átkiáltott hozzájuk: — Derék franciák, adjátok meg magatokat: — Szart! — felelte rá Cambrone „Es az ágyuk megszólaltak. Utána nem maradt más, csak csont és húshegy a franciák helyén. Ez a jelentéktelen francia tiszt, aki bátran vágta négybetűs válaszát a győztes angolok szemébe — ez az ember Waterloo igazi hőse. Brüsszelből a Place Roufféröl Óránként indul villamos a mintegy 15-20 kilométerre fekvő Waterloo-i csatatérre. Az út több mint egy óra hosszat tart keresztül Brüsszel külvárosain, át Waterloo falucskán a csatatér színhelyére Mont—Saint—leani fennsíkra. A galambhajú öreg, kalauz udvariasan útbaigazít francia nyelven, de amikor németre fordítom a szót, fagyosan elzárkózik és többé rám sem néz. Csak később értettem meg ennek a viselkedésnek az okát, amikor a csatatér megmaradt emlékei közt jártam. A falakon, az emlékmű talapzatán francia, német és angol feliratokat olvashat az ember. Nem a szobrász vésője vájta ezeket a feliratokat a kőbe, az emléktáblákra, hanem az egyszerű látogatók, a különböző nemzetek fiainak a ceruzája és bicskája. A francia feliratok kusza vonalai gyalázzák a németeket, a németek és az angolok a franciákat. Waterloo mindmáig nem hozta közelebb ezeket a népeket. Vad gyűlölet feszíti az embereket egymás iránt még ma is, amikor ide jönnek, erre a csatatérre. Ez magyarázza a francia érzelmű öreg villamoskalauz viselkedését velem szemben is, amikor németül próbáltam kérdezősködni Waterloo felöl. Nem keseredtem el. Hű kísérőm Vidor Hugo könyve nem hagyott cserben. Ott szálltam le a villamosról, ahol a nivellesi országút beletorkol a brüsszeli müútba. Az utak szögelésénél kopott, szerény épület húzódik meg, a nagy író múzeuma. Valamikor kocsma volt. Itt élt és dolgozott Vidor Hugo, amikor a csatateret tanulmányozta. Ma nagyon nehéz eligazodni a csatatéren. Nemcsak azért, mert a hepehupás terepet kiegyenesítették, amikor az emlékmű talapzatára összehordták a száz méter magas dombot, hanem mert az ötletes pénzemberek mindent vendéglővé alakítottak át. Waterloo csatatere bizonyítja a legjobban, hogy a háború üzlet, üzlet és pénzforrás még másfél század múltán is. Hugomont major még ma is létezik. Négyszögletes kertjével alig kétszáz méterre húzódik meg az emlékműtől. Négy század angol itt tartotta fel hét óra hosszáig az egész francia hadsereget. Ebben az apró kertben több mint háromezer katona esett el. Ott van a régi kút is az udvaron, amelyet állítólag hullákkal dobáltak tele a csata után. A bölcs történészek sze^ rint, ha Napóleonnak hamarabb sikerül elfoglalni ezt a tanyát, akkor megnyerhette volna az egész csatát. De nem sikerült és így idejében megérkezett az angolok segítségére a porosz hadsereg. Ez volt a vég. A világ hódítójának vége! Tovább haladok Bella Alince irányába. Itt a Caillon tanyán aludt a csata utolsó éjszakáján Napoleon. Nagyon nyugtalanul aludt — jegyzi fel róla a történetíró. Joggal! Másnap bekövetkezett a katasztrófa. Ez a tanya közvetlenül az égre emelt emlékmű tövében van. Ma vendéglő: Restaurant la Paix. A tulajdonosa mentes mindenféle nemzeti X. Waterloo gyűlölködéstől. Számára a pénz tét. Napoleon megbukott. Ma a a fontos. Dicsekedve meséli, hogy táj csendes, békés, senki sem néha a belga király is kimegy a zavarja nyugalmát. Napoleon szobájába aludni, aztán Nincs kedvem a végtelen lép- a következő szavában átkozza a esősoron lebandukolni, nekivá- világot, hogy kevés a vendég, gok a lépcsőtlen, füves dómból- Kevés a vendég, vékony a jőve- dalnak és bukdácsolva, csúsz- delem. Én sem hozok sok örö- kálva iramodok lefelé. Mögöttem met számára, csak egy kis sör felcsattan a gyerekek harsány arányáig boldogítom, aztán ne- nevetése és kiabálása: kivágok a lépcsők végtelen so- — Fut a német! rónak az égre emelt érc oroszlán Ismét ott szorongok a villafelé. mosban. Az egyik sarokban ősz, A földgolyóval játszadozó or- toprongyos öreg koldus ül. Mint- mótlan oroszlán tövében belga ha Victor Hugo könyvéből a wa- gyerekek játszadoznak, egymást terlooi csata öreg Jean Valjean emelve próbálnak felmászni az csavargója ülne előttem. De emlékműre, hogy megnyergeljék mégse ő! A következő megálló- az állatok királyát. Nem sikerül nál jóltáplált, pirospozsgás pap nékik. Túlságosan magasra emel- lép a kocsiba. Az öreg koldus ték ezt a királyi állatot. hajlongva, köszöntgetve felállt Körültekintek a tájon. Alattam és átadja helyét a tiszteletes ott van a ház tetejére írt rek- úrnak. Az biccen a fejével és el- lámmal a Restaurant la Paix. foglalja a helyét. Az ősz csa- Távolabb az alig egy négyzet- vargó állva rázódik velem együtt kilométernyi csatatér. Itt a föld- Brüsszel felé. nek ezen az apró darabkáján hatvanezer ember vesztette éle- SZŐKE JÖZSEF káját.
