Új Ifjúság, 1959. január-június (8. évfolyam, 1-26. szám)

1959-06-09 / 23. szám

gondolatokat és érzéseket ébresszék fel bennük, és segítsék őket abban is, hogy könnyebben legyőzzék az elébük gördülő nehézségeket. Az olvasókörökre hárul az a feladat is, hogy kiszélesítsék a fiatalok látókörét és megismerkedjenek a nemzeti és világ- irodalommal. A gyűléseken rendszeresen tájékoztassuk a fia­talokat a bel- és külpolitikai helyzetről. Az olvasókörökre elsősorban a CSISZ fiatal tagjait toborozzuk. A körök vezeté­sére a Fucsík-jelvény viselőket, diákokat, könyvtárosokat* tanítókat, nevelőket választunk és képezünk ki és szemináriu­mi oktatásban részesítjük őket. A körök vezetésével olyanokat bízzunk meg, akiknek érzékük van az irodalom iránt, és a fia­talokat olvasásra képesek szoktatni. Fokozottabb figyelmet szenteljünk annak, hogy az olvasók­kal beszélgetéseket és olvasó-konferenciákat rendezzünk. A CSISZ alapszervezetei az év folyamán legalább egy beszélge­tést rendezzenek, mégpedig egy beszélgetést egy könyvről, a CSISZ járási vezetőségei pedig az olvasók számára konferen­ciát tartsanak. Hogy a Fucsík-jelvényszprző versenyről való gondoskodást emeljük, a CSISZ járási és kerületi vezetőségei elsősorban a könyvvel való munka bizottságát használják fel, hogy haté­kony segítséget nyújtson ezeknek a köröknek. Ezek a bizott­ságok szemináriumokat készítenek elő a Fucsík-jelvényszerző körök vezetői számára, felhasználják a könyvtárakat, az üzemi klubokat, a művelődési létesítményeket, irodalmi esteket, be- szé.qetéseket és olvasó konferenciákat rendeznek. Azokkal a fiúkkal ásványokkal, akik a Fucsík-jelvényszerző versenyre készültek a CSISZ járási vezetőségei a CSISZ KB utasításai szerint záróbeszélgetéseket tartsanak. A „Világ térképe felett“ körökről A „Világ térképe felett“ körök megismertetik a fiatalokat a jelenlegi nemzetközi viszonyok fő vonásaival, néhány jelen­tékeny állam gazdasági és politikai helyzetével, valamint a szo­cialista, kapitalista és gyarmati országokban élő fiatalok életér vei, helyzetével és harcával. Ezért elsősorban a következő tárgyköröket veszik át: 1. A Szovjetunió útban a kommunizmus felé. 2. A szocializmus fellendülése a Kínai Népköztársaságban. 3. Nyugat-Németország militarizálása — az európai háborús veszély tűzfészke. 4. Lehullnak a bilincsek (a népek gyarmatosítás elleni har­cáról.) a) Közel- és Közép-Kelet népeinek harca a szabadságért. b) Az afrikai népek harca a szabadságért. További tárgykörökre vonatkozólag a CSISZ járási vezető­ségének segítségével a kör keretén belül állapodnak meg. A CSISZ KB elsősorban ezeket a tárgyköröket ajánlja: 1. Barátaink országairól (a népi demokráciák országairól). 2. Mi rejlik a Szabadságszobor mögött? (Az amerikai impe­rializmus —- az emberiség ellensége). 8 münßaköröklien vita előzze meg. Äzt ajánljuk, hogy az elő­adássorozatokat és vitákat a CSISZ főiskolai vezetősége ideoló­giai konferenciával zárja le. Az alacsonyabb évfolyamokban azt ajánljuk, hogy az okta­tási év keretén belül állandósult köröket és elsősorban „Tanu­lunk a pártról“, „Világ térképe felett“ kört szervezzenek. A CSISZ politikailag legfejlettebb tagjait a CSISZ főiskolai (fakultatív) vezetőségei arra javasolják, hogy a pártoktatás keretén belül további kiképzésre osszák be. „ A hadkötelesek központjai A hadkötelesek számára beosztott körökben ezeket a tár­gyakat vesszük át: 1. A CSISZ küldetése és feladata. 2. A CSKP keletkezéséről és a CSKP harca a kapitalizmus ellen. 3. Népünk a CSKP vezetésével harcban a szocializmus győ­zelméért. 4. A CSKP XI. kongresszusa népgazdaságunk feladatáról és fellendülésének távlatairól. 5. A Szovjetunió útban a kommunizmus felé. 6. A jelenlegi nemzetközi helyzet — a hadsereg feladata és hadkötelesek felelőssége a haza védelméért. • * * * Az oktatási évre vonatkozó jelen határozat nem akarja kor­látozni a CSISZ szervezeteknek a politikai oktatás más olyan módozatai alkalmazására vonatkozó javaslatát, amely kielégí­tené a fiúk és lányok érdeklődését és tudás utáni vágyát. Az oktatási év megszervezésével döntő jelentőségű a propa­gandisták kiválasztása, valamint az, hogy kiképzésük idején rendszeresen gondoskodjunk róluk. Az, hogy a körök sikere­sek, tartalmasak, hatékonyak legyenek és az oktatás érdekessé váljon, csakis a propagandisták fejlettségétől és jó munkájától függ. A CSISZ járási vezetőségei a CSKP járási bizottságának és a Politika és Tudományos Ismereteket Terjesztő Társaság segítségével egész éven át rendszeresen szemináriumokat, csoportos vagy egyéni konzultációkat rendezzenek a körök propagandistái számára. * * * A CSISZ 1959/60. oktatási éve 1959. október 1-én kezdődik és 1960. május 30-án fejeződik be. A körök rendszeresen 14 naponként jönnek össze. A CSISZ KB meghagyja a CSISZ SZLKB-nak a CSISZ kerületi és járási vezetőségeinek, hogy az 1958/59-es oktatási év lezárásával egyidejűleg tárgyalják meg a CSISZ 1959 —60-as oktatási évére vonatkozó határozatot. Ezt a határozatot a CSISZ valamennyi szervezete a tagsági gyűléseken tárgyalja meg. A határozat tartalmával ismertes­sék meg a CSISZ-tagokat és a szervezetlen ifjúságot és nyer­jék meg a fiatalokat, hogy a CSISZ vagy a pártoktatás valame­lyik körében folytassák tanulmányaikat. múzeumok és kiállítások, színház- és mozielőadások látogatá­sával gazdagítják műsorukat. Ezenkívül tanulmányi kirándu­lásokat rendeznek az üzemekbe, állami gazdaságokba, gép- és- traktorállomásokra és a történelmi nevezetességű helyekre. A CSISZ KB azt ajánlja a szervezeteknek, hogy a fiatalok lakóhelyén tanulságos és szórakoztató ifjúsági esteket rendez­zenek. Például a Csehszlovák Köztársaság felszabadításának 15. évfordulója alkalmából „Hogyan szabadította fel a szovjet hadsereg hazárikat“, „Az ember — a világűr meghódítója“, a „Műholdak“, „Mi a kibernetika“ és más címen tarthatnak előadásokat. , Ajánljuk, hogy a tanulságos és szórakoztató esteket olyan beszélgetések formájában tartsák meg, amelyeknél rövidfil­meket, televízió és rádióműsort és más szemléltető eszközöket lehet felhasználni. Ezeken az esteken ne hiányozzanak az éne­kek, új dalok betanítása, szavalatok, tánc, kvízek és különböző játékok. Mindez hozzájárul ahhoz, hogy az ilyen est valóban élményt jelentsen a fiatalok számára. A tanulságos esték és mulatságok rendezésére vonatkozólag módszertani és más tanácsokkal a pionírházak, valamint a mű­velődési központok szolgálnak. A CSISZ tevékenységével foglalkozó körök Hogy a CSISZ-be belépő fiúknak és lányoknak segítségére legyünk és megértessük velük, mi a CSISZ küldetése, jellege és feladata, azt akarjuk, hogy ismerkedjenek meg az ifjúsági szövetség hagyományaival, nemzetközi helyzetével és ezért a CSISZ KB azt ajánlja, hogy a közép- és szakiskolák, valamint 1 a tanonciskolák első osztályaiban és azokban az iskolákban, ahol nagyobb számú új CSISZ-tagot vesznek fel, a^ CSISZ tevé­kenységével foglalkozó körökben a következő tárgyakat ve- gyék át: ^ ^ , 1. A haladó ifjúsági mozgalom a Csehszlovák Köztársaságban. 2. Harc az ifjúság egységéért. 3. A CSISZ küldetése és az ifjúság feladata a CSISZ III. kong­resszusa után. 4. A Komszomol — példaképünk. 5. A Demokratikus Ifjúsági Világszövetség, és az ifjúság harca a békéért. A CSISZ vezetőségei és összüzemi vezetőségei a körök veze­tésével a legfejlettebb CSISZ-tagokat és a CSISZ volt tagjait bízzák meg. A ESISZ KB az ajánlott tárgykörökre vonatkozólag segédanyagot ad ki. Az olvasókörökről Az olvasókörökre az a feladat vár, hogy jó könyvek olvasása útján neveljék az ifjúságot. A kör vezetői úgy irányítsák a fiatalokat, hogy azok megismerkedjenek a cseh, szlovák, szovjet és magyar történelem haladó hagyományaival, és az olvasókör tagjaiban szocialista hazafiság és a proletár inter­nacionalizmus érzése fejlődjön ki. A hősök példája megtanítja a fiúkat és leányokat arra, hogy helyesen éljenek, a legszebb A CSiSc KB elnökségének határozata a CSISZ 1959/1960 oktatási évéről Dolgozó népünk a CSKP vezetésével hazánkban befejezi a szocializmus építését. A mű alkotásából fiatal nemzedékünk is kivette a részét. Olyan nagy társadalmi változás korszaká­ban élünk, melyhez hasonlót az emberiség történelme még nem Ismert. * Korunk nemcsak sokat nyújt — hanem sokat követel is. Szorgalmas, művelt, szilárd erkölcsi alapokon álló, testileg edzett embereket követel, olyanokat, akik tudják, hogy miért élnél?. Ezért előtérbe helyezkedik az ifjúság kommunista szel­lemben folytatott nevelése és a marxizmus-leninizmus alap­jainak elsajátítása. A CSKP KB-nek a CSISZ III. kongresszusához intézett leve­lében a következő áll: „A CSISZ-től megkívánjuk, úgy foglalkozzon az ifjúsággal, hogy az vágyódjon a műveltség és az ismeretek után, és segít­se az ifjúságot, hogy a munkában és a,műveltség utáni vágya­kozásban megtalálja boldogságát“. / Ezért a CSISZ III. kongresszusa is hangsúlyozta azt. a céltu­datos igyekezetei, hogy minden, amit az ifjúság tesz és amivel foglalkozik, rendszeresen olyan vonásokat és tulajdonságokat véssen a fiatal nemzedék jellemébe, olyan érzéseket ébresszen benne, olyan műveltséget és készséget fejlesszen, amely meg­felel a kommunizmus jövő építői nevelésével szemben táplált igényeknek. Az ifjú kommunista nemzedék nőjön fel harcban az új tár­sadalmi rendért. A CSISZ oktatási éve* amely az ifjúság kom- íhunista nevelésének jelentékeny eszköze, járuljon ehhez hozzá. A körök hálózatát a következő évben újból ki kell szé­lesíteni és javítani. A körök, előadások és beszélgetések élénk Titák színhelye legyen, és a burzsoá csökevények, babonák, tévelygés, az individualizmus, valamint a munkához és a tár­sadalmi tulajdonhoz való helytelen viszony ellen harcoljanak. A politikailag fejlett és tapasztalt elvtársak segítségével az ijúság találjon feleletet .azokra a kérdésekre, amelyek érdek­lik és amelyek helyes megértésére feltétlenül szüksége van. Hogy az oktatási év teljesítse feladatát, fontos, hogy az egész ifjúsági szervezet törődjön az oktatási évvel. * A CSKP KB áprilisi ülése rámutatott, hogy a rendszered művelődésnek és a szakminősítés elmélyítésének szervesen hozzá kell tartoznia a fiatalok életéhez. Ezért a CSISZ-szerve- tek úgy irányítsák a fiúkat és leányokat, hogy azok tovább művelődjenek, segítsenek a fiatal munkásoknak, mezőgazdák­nak, az értelmiségieknek, hogy azok megtalálják az utat a kü­lönböző típusú tanfolyamokhoz, esti iskolákhoz, a távtanulás­hoz, a szövetkezeti iskolákhoz és a „szakmabeli tudás emelése évének“ köreihez. Az ifjúsági szövetség szervezetei a politikai

Next

/
Thumbnails
Contents