Új Ifjúság, 1959. január-június (8. évfolyam, 1-26. szám)
1959-05-19 / 20. szám
Rózsaszín és rejtenék kis leveleiket, mert micsoda tavasz is ez? — Fázott Veszilia a rózsaszínben, arca, akár az ujjasa, rózsaszín lett, a kék szoknya zörgött derekán, keményen, akár a csont.- Holnap — bíztattam én —, holnap kisüt a nap, majd jönnek a legények és meglocsolnak! Mert hideg volt, nagyanyám a fákat féltette és a vetést, mi a jő mulatságot a kút körül, ahová már oda is készítették a favödröket. A lányok megolajozták a láncokat, és megvizsgálták a kerekeket, s a jeget is leverték a kút kávájáról. Veszilia sötétpiros lett estére, és sírni kezdett.- Feküdj le - mondta nagyanyám. Mi ijedten néztük, ő zavartan és pirosán megvonta a vállát, s csak nézett ránk szótlanul, azután kiment. Zavaros, rossz, álmú éjszaka következett. Gyakran felriadtunk, s féltünk. Még alig derengett, csak éppen elmázoló- dott kicsit a sötét, máris levetettük párás ingünket, és szótlanul öltözni kezdtünk. Bizonyos, hogy ezen a langyos, álomszagú reggelen csak Veszi- liára gondoltunk, s amikor belépett az ajtón, egyikünk felkiáltott.- Boldog húsvétot — köszönt 6, egészen ismeretlen, messzi hangon, mintha a szavakat nem is ő mondta volna, hanem valaki más.- Ugye élsz? — kérdeztem és megérintettem két ujjal a karját, ijedten, boldogan s reménykedőn.- Élek — felelte komolyan, és nem csodálkozott, hogy ezt megkérdeztem tőle. Hideg, szomorkás ünnep volt nagyon. Az égből nagyszemű dara hullt, s koppant, akár a jég. Mi, testvérek, már kora délután az ablak elé álltunk, és szigorú szemmel vártuk a legényeket. De csak madarak jöttek sűrűn a hegy felől, a fákra ültek és a kútkerékre, láttam, hogy hegyes csőrrel a jeget csipdesik. A mikor Hostyuk Simon, a szekeres, átugrott a kerítésen, délután három óra volt. Szívem hangosat, erőset dobbant, s kinyitottam az ablakot. Hideg volt, az ég szürkésfehér. Hostyuk Simon vékonyan s feketén — orra alatt hosszú bajusszal — valami bogárhoz hasonlított. Fényes csizmáival átlépdelt a köveken, s amikor az alsóházhoz ért, bekiáltott: — Aki széplány van odabent, az jöjjön elé! Szemérmesen, kis résre nyílt az ajtó. Hostyuk Simon térdével tágította, aztán benyúlt, és fél kézzel magával húzta Veszi- liát. — Legszebb vagy! — mondta őneki és csörömpölve a kútba eresztette a vödröt. A víz habosén és zölden és vastag sugárban porzott a lányra, arcára és a keblére hullott, s ő csak állt és hajuldozott a víz alatt, alázatosan mellére fektetve tenyerét és hallgatott. A cselédházban mozgolódni kezdtek. Az asszonyok csivitel- tek, mint a madarak. Mert az erdőőrök is Vesziliát akarták meglocsolni, szintúgy a favágók s a csemetekertbeli legények is. Veszilia akkor már tántorgott, a sűrű vízsugárban ide-oda bukdácsolt, s úgy nevetett mély és ismeretlen hangon, mint a részegek. Harsány, vad mulatság volt az odalenn. A víz patakban folyt a kert felé, a kútlánc szisszent és tekergeti, mint a kígyó, a kerekek dübörögtek s a lábak is. Mi félni kezdtünk, mert az arcok eltorzultak, a fogak pedig kivillantak az ajkak közül. Veszilia ujjasa akkor már kemény volt, mint az üveg és olyan fényes, akár a jég. — Emberek! — kiáltotta apám. — Emberek! Énrám figyeljenek, emberek! De Veszilia ekkor már a földön feküdt egy tulipénágy mellett, amiből mint apró lándzsák meredeztek ég felé a levelek. Ügy feküdt, mint a bárányok, amelyek egész nap játszadoztak, s alkonyaikor ledülnek megpihenni. Sziráky Judit tíz évvel ezelőtt adta ki első elbeszélés kötetét. Most Orkán címen új elbeszélés-kötete jelent meg. Az emberi lélek mélységeit kutatja, olyan indulatokat és szenvedélyeket világít meg, amelyek csak a mindennapitól eltérő drámai pillanatokban bukkannak fel a lélek rejtett tárnáiból. A Rózsaszín című elbeszélése az elmúlt gyermekkort idézi örömeivel, fájdalmaival. E zen a hűvös tavaszi napon Vesziliára gondolok, aki teheneket őrzött fönn a havason, s szebb volt és sokkal kedvesebb minden mesebeli királykisasszonynál. Amikor lejött a völgybe, az ég világoskék volt, és világoskék virágok bontogatták éppen szirmukat, csípős, könnyű szél szaladt a nedvdús fák között, s úgy csattogott és suhogott, akár az ostor, megkergette a bárányfelhőket odafönn, s a nagytestű folyót a hegy lábánál. Veszilia bocskorban és kat- rincában jött, bekecsben, ami a térdéig ért, s a nyakában három ezüstpénz harangozott. — Eljöttem — így szólt — munkát keresni — és egyenesen állt a házajtóban. Kicsit himbálta magát, mint a fiatal fa. — Jól tetted — felelte nagyanyám — van itt dolog sok is, meg elég - de nevetett közben, és mindjárt jó szívvel nézett a lányra. Veszilia levetette bekecsét, kioldotta bocskorát, és megmutatta nagyanyámnak, a karjait. Duzzadt, telt húsú karja volt, a hidegtől vagy izgalomtól veres, én úgy láttam, hogy szeplős és kövér s furcsán füstsza- gú. — Erős vagy - bólintott nagyanyám —, mihez értesz? — Állatokhoz — felelte őt —, kecskéhez és bárányokhoz, lenyírom a gyapjút is, ha kell, de értek csirkéhez is meg kispuskákhoz — sorolta még, és nevetni kezdett. Mindannyian vele nevettünk, és úgy örültünk, mintha ajándékot osztott volna szét. Szorosan mellette álltunk és néztük. Ő tejet ivott, és juhsajtot harapott hozzá, amit a keblei közül vett elő, és valamennyiünket sorra megkínált. Estefele már ő fejte a teheneket. Egyenesen ült a háromlábú széken, s időnként egy- egy pillantást vetett mireánk. Friss volt és ismerős. A tehenek nyugodtan álltak, nem féltek tőle. Néha oldalvást hajtották villás fejüket, de nem topogtak, mozgolódtak, nem ingott nyugtalanul a derekuk, talán, mert énekelt is nékik Veszilia, vagy mert édes, szép szavakkal szólott hozzájuk ekképpen: — Álljatok csak, kedveskéim, álljatok, csorgassátok le a szép, fehér tejecskét. Ö, be kell a habos, jó ital a gyerekeknek, ettől lesznek bátrak és erősek, kövérebbek, mint óriás Janó a képeskönyvben. Mi, testvérek, róla beszélgettünk éjjel az ágyban. Én azt mondtam, hogy Veszilia a havasi tündér, aki alászállott, hogy kipróbálja a völgylakókat. Most már féltünk is tőle. Játék közben épphogy érinteni mertük lobogó ingvállát, ami úgy röp- dösött, suhogott mögötte, akárha szárnya lenne ... Eközben a jég lassan felengedett a folyón, s a kásás fekete föld jó szagot lehelt. A fák messzi nyújtották ruganyos ágaikat, violaszin meg zöld derengett a földeken, és olyan sárga virágok nyíltak szerte, mint a csillagok. Vidáman tavaszodon, s iramban közelgett húsvét ünnepe. — El fog menni — mondtam egy napon, csakhogy a szívünk is fájjon keveset, mert hisz túlságosan boldogok voltunk. Veszilia tűheggyel s gyönyörű mosollyal szája körül virágokat, tárt szárnyú, csodálatos madarakat karcolt rá tojáshéjra; mi mögötte álltunk és néztük. — Én tudom ki ő — súgtam apámnak, mert úgy gondoltam, hogy lassacskán mindenkit beavatok majd titkainkba. Apám megszemlélte a madarakat, ránézett Vesziliára és hallgatott, Anyám kedvtelen volt ebben az időben, gyakorta fölsóhajtott, s egyszer így szólt: — Ez a te- heneslány megzavar mindenkit, elsősorban is a gyerekeket... Húsvét eközben jött és közeledett, az idő megenyhült, lan- gyosodni kezdett. Veszilia rózsaszín ujjast varrt az ünnepekre s olyan kéjt szoknyát, akár a nyári égbolt. A három ezüstpénzt a ládájába tette és gyöngyöket vett egy házalótól. — Figyeljetek csak! — intett az ujjával felénk. — A gyöngynek olyan hangja van, akár a kislibáknak! Sáp, sáp, így szólnak mind a gyöngyöcskék... Ö! — bámultunk mi, s már hallottuk is a sippogást, sely- pegést, a kislibák pityergő hangocskáit a gyöngyszemekben... Veszilia nevetett, haját megkente cukrosvizzel, s a halántéknál kétoldalt leragasztotta. Ez már más Veszilia volt, különös is, meg ismeretlen, de így is csodálatosnak tűnt előttünk, s ha lehet, az előbbinél is jobban tetszett. H úsvét reggele égzengéssel keltett, mintha vihar készülődött volna, nehéz felhők húztak át a havason, s megálltak a ház fölött, sötéten és egy darabban. A szél hirtelen fújni kezdett, de szem- pillantás alatt el is ült, csönd és hideg maradt nyomában, aztán sűrű, nagy pelyhekben hullani kezdett a hő. Hullt, hullt szakadatlan, mintha nem is tavasz, hanem tél közeledett volna, fehér világ borult a falucskára. — Jaj — sóhajtott Veszilia -, milyen hideg lehet odafönn a havason. A magasságban hidegebb a hó is, nagyobb a csönd és erősebb a fagy. Ügylehet, apóka benn él most a házban, amit elborított teljesen a fehérség, lehet tüzet gyújt éppen a vacsorához, vizet forral, kását melegít, s azt kérdi a lángoló gallyacskáktól: — Mit gondoltok kedveskéim, mit csinál most Veszilia odalenn? — Mit, mit — pattogják a gallyacskák, miközben ropognak és szikrát vetnek, és piros csillagokat szórnak szerteszét —, hát bizonyosan mesét mond a gyerekeknek. — Az lehet — mosolyog a bajsza alatt apó —, mert hiszen még nékem is mesélgetett olykor, énnekem, törődött vénembernek. Egyet se búsulj, te apóka - Így mondotta —, nem lesz mindig szegény a szegény, egyszer csak felkél egy hatalmas, jó szellem, s átkel a hegyeken, a rengetegen, és megsegíti mind a szegény embert... Amikor Veszilia fejére emelte a szentelni valóval megrakott kosarat, már bokáig ért a hulló fehérség, és sok pehely volt a gyolcskendő tetején, amikor visszahozta. — A fák csak úgy bámulnak — mondta ő —, csak ijedeznek Kroner Jozef és Ponican Beta az Éjféli mise egyik jelenetében Éjféli mise A szlovák irodalom egyik kiváló tehetsége, Peter Karvas új, időszerű drámával lépett a közönség elé. A kitűnő író művében a Kubis családon keresztül megmintázza, kifaragja a fasiszta érzelmű emberek becstelen életét. Nagy hozzáértéssel rajzolja meg a dráma a kisemberek világát: a hatalomnak vakon engedelmeskedő öntudatlan végrehajtóját. A vallásosság szoros szálaival egybefűzött személyei, emberi mivoltukból kivetkőzött, alakok tunyaságukkal leplezik kapzsiságukat, hatalomvágyukat. A kis város emberei — ahol a dráma lejátszódik — osztálykörülményeiknek és jellemüknek megfelelően helyezkednek el ebben a mágneses térben. Az alját mint a módos Kubis családot például vonza a fasizmus. A proletársorban élőket taszítja: gyűlölettel telnek el, irtóznak a gárdistáktól. Keményfából faragott jellem s egyben a párt neveltje, a dráma legemberibb, legtisztább alakja, ßuro, aki ugyan először otthagyja a harcot, de később hite és az igaz ügy visszavezeti. Ebben a kitartó harcban követi őt szerelme is, Kafka, a partizánlány. A dráma cselekményeiben beszámol a sorsdöntő tévedések és félrecsúszások okairól, nagyszerű ábrázolásával leleplezi a fasizmus felé hajlók aljasságát, A vidéki kisváros áporodott levegőjében hatalmas vihart kavar a partizánok megjelenése, amely menekülésre kényszeríti a gyilkos fenevadakat. A Hviezdoslav Színház kitűnő együttese, Rakovskij Tibor remek rendezésével hozta színre Peter KarvaS Ejféli mise című drámáját. A szereplők: Jozef Króner (Kubis), Beta PoniSanová (Kubi- sová), Viliam Záborsky (Marian), Éva Kristínová (Kafka), Karol Machata (Öuro), Ctibor Filéik (Pato), Mária Králőviöová (Angela) és Július Pántik (Breckner) szerepükben tudásuk legjavát nyújtották. W. J. JOSEPH HAYDN 1737 1809 általánosan érvényes törvénye- Bécs rendez és mutat be Esz- it. A zene, a kor tudatában az terháza előtt. Mária Terézia élet megszépítője, fölös ener- császárnő azonban, ha jó ope- giák nagyszerű drága játéka, raelőadást akar látni, Eszter- A főúr megvásárolta a kiváló házára megy. tehetségű zenészt, és az csen- Az udvari szolgálaton kívül getésre megjelent, hogy szóra- igen társtalanul él, mert fele- koztassa a fényes egybegyült sége nem érti meg. A józan. A hangversenyek műsorán különösen ez év májusában igen gyakran találkozunk Joseph Haydn nevével. A nagy zeneköltő halálának 200-ik évfordulójáról elmékezik meg a zenevilág. Életműve, jelentősége egészen ritka, szinte magában álló módon helyezkedik el a korszak történetében. Hetvenkét esztendőt élt, teljes fél évszázadot fog át hallatlanul termékeny életpályája. Zenei tehetségét apjától örökölte, aki mint bognárlegény vándorlásai során tanult meg a hárfával bánni és igen daloskedvű mester volt. Korán felismerte kisfia rendkívüli tehetségét és már 6 éves korában Hamburgba viszi egy kántortanító rokonához. Ott fedezi fel a bécsi dóm nagyhírű karnagya, magával viszi a kis Haydnt a császárvárosba, ahol 10 éven keresztül a dóm gyermekkórusának tagja. Már a gyermek Haydn számára rendkívül fontos az, amit a mindennapi gyakorlati zenélés során tapasztal, így hát elképzelhető, milyen boldog, hogy most szakemberektől tanulhat. Tizennyolc éves korában azonban csengő gyermekhangja elvész, már nem tudják használni és ezért kicsapják. Mihez fogjon? Sanyarú évek következnek, de rettenetes nélkülözések közepette sem hagyja el a szerencse. Padlásszobában lakik és zongoraleckéket ad. Az egyre jobban kiterjedő ismeretségek kapcsán felhívja a zenebarát főurak figyelmét és Morzin cseh gróf házizenekarának élére, Lukavecre kerül. Ott Írja meg első szimfóniáját és megismerkedik Eszterházy Pál herceggel, a gazdag magyar fóúr- ral, aki birtokára Kismartonba mint másodkarmestert szerződteti le. Rendkívül érdekes végigbetűzni a szerződés pontjait, amely visszatükrözi a XVIII. században élő zenész életformájának legjellemzőbb. szenvedélymentes mester életében nagy szerepet játszik Polzelli Liza énekesnő. A Búcsú szimfónia vezet ki a tragikus művek sorozatának korszakából. E szimfónia mai előadásain sem hiányzik a ..megjátszott“ játékos szertartás, amely a bemutatón született. A befejező résznél ugyanis a zenészek egyenként távoztak, eloltották lámpáikat és végül az utolsó fúvós is elment. A csöndes és kitartó szorgalommal, a napi feladatok pontos elvégzésében élő muzsikus csakhamar ráébred arra, hogy zenéjét már Párizsban, Madridban, Londonban ismerik, mert megkezdődött a különböző országok zenekiadóinak versenye. Ebben az időszakban azonban csak egyetlen igazi megértő társa van, méghozzá egész közel, Bécsben: Mozart. Minden találkozás ünnepnek számít, hiszen azt muzsikálhatja, amihez kedve van. Közben Miklósv herceg meghalt, Haydn szabaddá vált, de máris egy angol kiadó vásárolta meg és magával viszi Londonba. A diadalát fárasztja, a királyi udvar figyelme is feléje fordul. Nem lehetne ezt a második nagy németet is afféle Hándelként megtartani? Ez a gondolat foglalkoztatja a királyi udvart. De Haydn nem marad, visszautazik Kismartonba. Az Évszakok című müve erőteljes fanfárjaival lezárja a legérettebb alkotási korszakát. Az utolsó években betegsége letöri alkotó erejét. Haydn szetársaságot. Haydn 30 évet töltött az Eszterházyak udvarában, s így életrajza összeforr a főúri család krónikájával. A segédkarmester a herceg kívánságára néha naponta háromszor is megjelenik a szalonban. Itt születtek meg a Reggel, Dél és Este szimfóniák. Visszaemlékezéseiben az idős zeneköltő kihangsúlyozza, milyen előnyt jelentett számára az, hogy egy zenekar élén kísérletezhetett, megfigyelhette, mi kelti és gyöngíti a hatást. „El voltam vágva a világtól és ezért eredetivé kellett válnom“. A Haydn-zene azonban az Eszterházy kúria falain keresztül is utat tör magának a nagyvilágba. Van operája, melyet mélyében ekkor már egy korszak nagy művészi beteljesülését, egy érdekes megcsodált öregembert látnak. Három em- lékgyüjtő telepszik le a közelében, egy festő, egy Író és egy diplomata. Maga a zeneköltő sorszám szerint 33 szimfóniát, 16 vonósnégyest, 2 oratóriumot a Teremtés-t és az Évszakokat, 4 misét vett fel szerzeményei jegyzékébe. A zeneköltő Haydn nagybeteg, amikor Napóleon győztes hadai megszállják Bécset. 1809 május utolsó éjszakáján hunyja le a szemét. Haydn zenéje megmutatta, mennyi gazdagság és erő, ezernyi szín és változatosság rejlik az emberi életben, az egyszerű örvendő és szomorkodó, építő és teremtő ember életében. M. M. MIHAIL EMINESCU: Kint megremeg a nyárfa - ág... Kint megremeg a nyárfa-ág és ablakomra koppon — Ügy érzem most: a kerten át te jössz felém titokban. A tóba csillag fénye hull, s lent megdereng a mélyvíz Ügy érzem: kínom elcsitul, s már megbékélek én is. A hold szikrázik fényesen, a felhő szerteszéled — ügy érzem: rád emlékezem mindig, amíg csak élek. KEPES GÉZA fordítása
