Új Ifjúság, 1959. január-június (8. évfolyam, 1-26. szám)
1959-05-12 / 19. szám
felemeli fejét a laikus számára érthetetlen, körök és vonalak sokaságával telerajzolt óriási papírlap fölül. — Az ember érzi, hogy valami születik a keze alatt. Ezek a kockák itt példuál a színpad kockákból való összetételét jelentik. Ez a kocka itt elmozdul, így ni, — s kezével a jelzett félkörre mutat — itt van a partizán rejtekhelye... Ahhoz persze, hogy a kocka ténylegesen elmozduljon a helyéről, Gejmovsky mérnök pontosan kiszámítja, hogyan is kell azt elkészíteni. Az elképzelés alapján a képzőművész — Ladislav Vychodil, államdíjas — elkészíti a vázlatterveket ... — Ha egyszerűbb a díszlet, csak így kicsiben, rajzlapnagyságban készítjük el a terveket, ha komplikáltabb, körülbelül asztalnagyságban. Az már a teljes színpad lerajzolva, lekicsinyítve. A kicsinyítést persze arányosan végezzük, mert ezek szerint a tervek szerint készítik el a műhelyben a már „tényleges" díszA tervék pontos kidolgozása a tervezőmérnök feladata. Ing. Eugen Gejmovsky munka közben. leteket, bútorokat és színfalakat. Eddig tehát „papíron" dolgoztak a kulisszák mögötti láthatatlan kezek. Legközelebb majd az asztalos- és kárpitosműhelybe kopogtatunk be, hogy meglássuk, hogyan válnak valósággá, azaz bútordarabokká az elképzelt, lerajzolt és kiszámított tervek. MESTAN KATALIN Ü jságban, rádióban bőséges anyagot közöltek a dunaszerdahelyi járási spartakládról. Említést tettek a kétezres lelkes közönségről s a váltakozó és sikeres számokról, amelyek többszáz embert megmozgattak a munka ünnepén, és nem utolsó sorban beszéltek külön-külön is a spartaklá* dón részt vevő munkásokról, szövetkezeti tagokról, egészségügyi dolgozókról, diákokról és óvodásokról. Mi ezúttal olyanokra irányítjuk a figyelmet, akik a nagyszerű torna bemutatók mögött álltak. Ezek nem mutatkoztak a pályán, elvegyültek a közönség táborétanított, falvakat látogatott, községi vezetőkkel pörölt, hogy kényelmes termekben készülhessenek, ne szűk folyosókon, hanem főképpen azért, mert ifjú hévvel gátépítő maradt máig is, a dunaszerdahelyi járásban is. Púchov... a Vág... az Ifjúsági gát... tüzet gyújtott benne, s azóta fáradhatatlan a kezdeményezésben és a tevékenységben! Tanítónő, pedagógus, gyermekek érzékeny lelkének kiflnomltója az Iskolában; házvezetőnő otthon, mert tíz éves korától kíséri árvasága. És több amannál és több ennél. Társadalmi munkás, iskolán kívül is aktívan Nagy Aranka ban s arről lehetett leginkább felismerni őket, hogy nem önzetlen tapsolok voltak, hanem szurkolók. Izgalom lázában élték végig a délutánt s csak akkor lélegeztek fel igazán, amikor véget ért a zárószám. Nyolc emberről kellene itt beszélni, akik közt megoszlott a járás megannyi faluja s tanították kedvvel, szorgalmasan és kitartón az embereket. Dehát egy rövidebb cikk keretében sehogyan sem fér el nyolc ember, maradjunk tehát csak egynél, nevezetesen a felsőpatonyi tanítónő Nagy Arankánál, aki talán a legnépesebb csoportnak volt szerény előkészítője. Nagy Aranka?... A név Ismerős, az arC is ismerős, ml már találkoztunk valahol. Az emlékezőtehetségünkkel azonban baj van, ő igazít el. Púchovon találkoztunk, az Ifjúsági Gáton: a betonkeverőnél, a száraz fabarakkokban, a Vág szelíd kanyarulatánál. Egyik legszorgalmasabb építője volt a brigádunknak, akkor még mint diáklány. S most pedig mint tanítónővel állunk szemtől szemben, mert az idő gyorsan halad, szétfutottunk az életben s ha aztán találkozunk, már a társadalomnak hasznos munkánk alapján méregetjük egymást, ml vagyT ki vagy, mit teszel és még mit akarsz tenni? Végignéztük a bemutatót s tudjuk, hogy a spartakiá- don tornászó nyolc csoport egyike a Nagy Arankáé volt. Gratulálás, kézszorítás kellene és csupa elismerő szó a labda-gyakorlatért, egyébért és nemcsak azért, mert élő ember! íme vegyük a spartakiá- dot. Tavaly decemberben látott munkához s hetente kétszer járt el hazulról más falvakba, a végén meg a hét minden napján a késő éjfél vetette haza. És nem panaszkodott, nem szomorodott el soha, pedig az iskolában is helyt kellett állnia, mégis végezte a munkáját szívvel, lelkesedéssel. S a munka szerencsésen befejeződött, nagy sikernek számít a dunaszerdahelyi járási spartakiád s mi arra vagyunk kíváncsiak, hogy Nagy Aranka kezdené még az egészet elölről ?... Nevet, boldogan, kipirultan a kérdésünkön és nem szóval felel, a fejével biccent s szeme fényével mond Igent. És ha jól megnézzük a szemét, hát a tekintetében benne, hogy Ilyet kérdezni is ... Fiatal volt, brigádos az Ifjúsági Gáton s fiatal marad már mindig, hogyan Ijedhetne meg a feladatoktól. Persze, persze, ügyetlen kérdés, elismerjük. Nem tanítónak való. Hiszen a pedagógus sok mindent megismétel a munkájában, sok mindent kezd elölről, júniusban történetesen elsősöket bocsát szét a nyárba, szeptemberben pedig új kis elsősöket fogad ... Nagy szerep jutott közéletünkben a tanítónak s főleg az olyanoknak, mint a felsőpatonyi Nagy Aranka. Fiatal még, alig huszonhat éves, de nem elégszik meg csak a gyermekek nevelésével, népének tanítója kíván lenni, s amint a járási spar- takiádból láthattuk, eredményesen! MÄCS JÓZSEF S zorosan egymáshoz tapadva feküdtünk, nem éreztük a föld keménységét, hider gét és nedvességét, amilyen a valóságban volt. Már ötödik hónapja találkoz- gattunk - attól az időtől, hogy az ezredünkhöz jött. Én tizenkilenc, ő tizennyolc éves múlt. Titokban szerettük egymást: a századparancsnok és az ápolónő. £s senki sem tudott a szerelmünkről, arról sem, hogy már hárman vagyunk. — Én érzem, fiú lesz! — magyarázta szüntelen. Nagyon szeretett volna jókedvre deríteni: - Rád fog hasonlítani! — Ha másképp nem lehet, elfogadom a lánykát is. Hasonlítani, rád is hasonlíthat! — mondtam neki. Ötven méterre előttünk bunkerben és nyitott lövészárok- han aludtak századom katonái és altisztjei. Még távolabb a v/édöakadályok előtt a fel- fel - villanó német rakéták alatt Húzódott meg az éjszaka sötétjében a 162 es számú magaslat. Virradatra századomnak végre kellett hajtani azt, amit egy hete nem tudott végrehajtani más század — elfoglalni a magaslatot . Csak öt tiszt tudott 'óla. azok. akiket magához hivatott este az őrnagy — az ezredparancsnok — a parancsnoki bunkerbe, ismertette velünk a parancsot és megismételte felém: — Tehát el ne felejtsd: megszólalnak a katyusák, zöld rakéta és te Indulsz... A szomszédaid szintén előretörnek, de a magaslatot neked kell bevenni! Feküdtünk szorosan egymáshoz tapadva. Csókolgattam és képtelen voltam nem gondolni az elkövetkező harcra. De még jobban fájt a nyomasztó érzés: mi lesz vele, mit csináljunk? — .,. Nekem most kettő helyett kell aludnom... — suttogta éneklő délorosz hanglejtéssel. — Tudod, reggel sokszor azt hiszem, hogy egyszer kisüt a nap és mindennek vége. A lövészároknak, vérnek és halálnak ... Már harmadik éve. Nem tarthat örökké... !? Képzeld el: reggel felkel a nap és háború után vagyunk, örökre.. — Most, azonnal megyek az őrnagyhoz! — Kirántottam kezemet a feje alól és határozottan szembefordultam véle: — Mindent elmondok ríekl! Hogy küldjenek téged haza. Még ma! — Mi az? Megbolondultál? — fogott meg mindkét karjával és teljes erejéből magához szorított. — Feküdj le!... Milyen bölcs vagy!... Hiszen az őrnagy leüti a fejed! Felejthetetlenül mély, kemény a hangja az ezredparancsnoknak. Természetellenesen. szigorúan hangsúlyozta: — „Együttélés az alárendeltjeinkkel nem járul hozzá az egység harcképességéhez, a parancsnokok elvesztik tekintélyüket. Ha megtudom — kiirtom az egészet! Ilyen kádervéleménnyel még a rendes fogdába se vesznek fel... Nyerjétek meg a háborút, aztán szerelmeskedjetek akivel tetszik és amennyit akartok. Most - megtiltom!“ rT' ovább nem bírta, a hátára * dőlt és mosolygott békésen magában — csendesen, sejtelmesen, hogy senki se haljon bennünket. Én magam Is tudtam, hogy semmi jó se vár rám. Az őrnagy szigorú erkölcsű férfi volt és hangsúlyozta, hogy a nőknek semmi keresnivalójuk a háborúban — a szerelemről nem is szólva! — Én mégis elmegyek hozzá! Első szere — Hallgass! — nyomta a vállát az enyémhez, aztán egy kis idő múlva félemelkedett és suttogva mondta: — Mindent elrendezek! Már átgondoltam! A gyerek nem lesz a tiéd! — Nem? — elöntött a forrő- ság. — Hogy-hogy nem lesz az enyém ? — Oh, te érthetetlen! — vidáman felnevetett. — És hogy még terád ne hasonlítson! Mindent elintézek. Érted? Hivatalosan és mindenféleképpen te leszel az apa. De most másra fogom. Mindig olyan gyerekes, közvetlen és nyílt volt, hogy ez a beszéd egészen meglepett. — És kire mondod? — Valakire, aki elesett. Akár Bajkovra. — Nem. A halottaknak hagyj békét. — Akkor Klngyajevre. Kingyajev őrmestert, a fegyelmezetlen. szépfiút, korhelyt és tolvajt pár nappal ezelőtt vezényelték el'egységünktől. A kibírhatatlan forröságtó! ledobtam köpenyemet és hevesen magamhoz szorítottam. — Csendesebben! — félősen befogta kezével a számat. — Megfojtasz bennünket. (Már többesszámban kezdett magáról beszélni gyermekes örömmel.) — Te okosom! Nem volt szerencséd, amikor velem találkoztál. Most már nem szabadulsz tőlem! Tiszta szívből, gondtalanul nevetett, de nekem nem volt kedvem a nevetéshez. — Ide hallgass! Most, azonnal az őrnagyhoz kell ménned! — Éjszaka ? ... Mi jut az eszedbe? — Elkísérlek! Megmagyarázod, hogy rosszul vagy és hogy tovább nem bírod! — Ugyan! hiszen ez nem Igaz! — Menj, kérlek!... Hogyan fogod?... Neked el kell menned! Legyen eszed... és ha... ha holnap támadás lesz? — Támadás? — abban a pillanatban eltűnt arcáról a mosoly, mint aki mindent megértett. — Nem, nem lehet. — De. Egy pillanatig csendesen feküdt. A lélegzete szerint — ahogy megismertem r- érezhető volt, mily izgatott. — Mit kezdesz... a harc alól ki nem bújsz. A harcból nem menekülnek ... Úgyis, mire átesem a komlssziőn, mire megjön a parancs a hadosztálytól, elmúlik néhány nap... Az őrnagyhoz holnap megyek. Jő? XT allgattam, hogy valamit kigondoljak, mert nem tudtam, hogy mit kellene neki mondanom. — Gondolod, hogy nekem könnyű hozzá mennem? — mondta hirtelen suttogva. — Inkább a halál... Hogy mondta nekem: „Vigyázz, legyen eszed!“ És én ... Még hozzá komszomolista Elfordult, eltakarta arcát köpenye ujjával és remegve csendesen sírt. Teljes erőmből magamhoz húztam és szó nélkül csókoltam pici ajkát, arcát és. könnyes szemét.- Engedj, én megyek — húzódott el tőlem és csendesen megkérdezte: — Elkísérsz? Sötét, szűk szakadékban mentünk a zászlóalj segélyhelye felé. Könnyedén fogtam gömbölyödő derekát. Támogattam mind a két kezemmel, vigyázva minden lépésére, hogy meg ne botoljon, el ne csúsz- szon, el ne essen. Mintha meg tudtam volna védeni a háborútól, az ébredő nap harcától, amelyben rohanni és botladozni fog, cipelve a sebesülteket... * * * Tizenöt év múlt el azóta és én mindenre úgy emlékezem, mintha ma történt volna. Virradatkor megszólaltak a katyusák, veszettül vertek az aknavetők, a hadosztály ágyúi, és az égen megjelent a zöld rakéta.., Amikor felkelt a nap, a század megmaradt embereivel bevettük a magaslatot. Fél órával később a német iövészér- kokban gratulált az ezredparancsnok kemény kézszorítással. És én álltam, mint a só- oszlop, mint a fadarab, semmit sem éreztem, semmit sem láttam. Nap... ha vissza tudnálak szorítani, vissza a föld pereme, a láthatár alá! Ha vissza tudnám verni a virradatot! Hiszen még két órája hárman voltunk... De a nap lassan, akadálytalanul emelkedett. És ő... ö ott maradt, hátul, ahol a temetőosztag katonái végezték a magúk kötelességét... ps senki, senki mégcsak nem is sejtette, hogy mit jelentett ő számomra, hogy már hárman voltunk ... Fordította: SZŐKE JŐZSEF A rendezd a darab lelke. Bár neve nagy betűkkel szerepel a színlapon, a közönség jó része mégsem tulajdonít neki jelentőséget. Munkakörével sincs tisztában, annyit tud, hogy ő tanítja be a darabot. Ez viszont csak egy résié a rendező munkájának. 0 — Először magamban építem fel a darabot — átadja el Tibor Rakovsky, a bratislavai Hvtez- doslav Színház egyik fiatal rendezője. A „fiatal" szó korára vonatkozik, nem pedig rendezői működésére, mert körülbelül húsz darab rendezése van mögötte. — Szinte látom a díszleteket, a színészek játékát, hallom a hangjukat — persze képzeletben. A legkisebb részletig megfontolok minden jelenetet, s nem egyszer előfordul, hogy már-mdr azt hiszem, kialakult a kép, amikor egy áj gondolat elhalványítja az egészet . .. Ez többnyire nem az íróasztalnál és nem is a színházban történik — teszi hozzá nevetve. Tudvalévő, hogy Tibor Rakovsky „vele él“ a darabbal, ezért fordul elő, hogy nem egyszer nekiütközik valakinek az utcán, vagy vacsora közben hirtelen feláll, járkálni kezd... felesége ehhez már hozzászokott, tudja, hogy Ilyenkor születik meg az új ötlet, egy-egy nehéz jelenet kitűnő megoldása. — Ha már én tisztában vagyok a darabbal, elképzelésem szerint megbeszélem a díszleteket a díszlettervezővel, mert természetesen ez is az én dolgom, s szeretem pontosan, a leg jelent éktelenebbnek látsző apróságokig kifejteni a nézetemet. Sok függ a díszlettől — mondja, s miközben hosszút szív cigarettájából, hozzáteszi: — Én elképzelem s igyekszem azt pontosan átadni a díszlettervezőnek, hogy elképzelésem szerint tervezhessen. A következő állomás tehát a díszlettervező. Ladislav Vychodit áUnmdíjas képzőművész 1045 óta tervezi Este hét óra. A színház nézőterén Ilyenkor estéről-estére ünnepélyes a hangulat. Elsötétül a terem, s a közönség feszült izgalommal és az előrelátható élvezet reményében szinte lélegzetvisszafojtva várja, hogy felgördüljön a függöny. S mialatt a széles redőkhe omló bársony lassan kúszik felfelé, már kíváncsian lesi a színészek első szavát, mozdulatát. Azután pereg a darab, enyhül az ünnepélyesség, a közönség szórakozik, izgul, nevet vagy egy-egy könnyet is ejt, tapsol, nagyon avagy kevésbé elégedett, — de mindenesetre csak egyet lát: a színpadon játszó színészeket. Eszébe sem jut, hogy mennyi előkészület, és a „láthatatlan hősök“ milyen fáradságos munkája előzi meg azt, amíg felgördülhet a függöny. Igen. Nyugodtan nevezhetjük „láthatatlan hősök"-nek azokat, akiknek neve nem szerepel a szinlapon, vagy ha igen, akkora Is elsíklik felette a néző szpme, és mégis, akiknek odaadó munkája nélkül nem lehet előadás. Mert a darab nem ott kezdődik, hogy a színész kimondja az első szót. Nem, ez már eredmény. A láthatatlan hősök — és természetesen — a színészek együttműködésének, több hónapig tartő munkájának az eredménye. A darab a kulisszák mögött, íróasztaloknál, műhelyekben indul útjára. Láthatatlan kezek irányítják, simítják, javítják addig, amíg a közönség visszafojtott lélegzete közepette végre felgördül a függöny. Ezeknek a láthatatlan hősöknek a munkáját, a kulisszák mögötti előkészületeket mutatjuk be folytatásokban olvasóinknolr * A rendező — RakovskJ Tibor - gondolatban felépíti a darabot, Képzelelhen már látja Is a díszleteket... r Szlovák Nemzeti Színház és [ Hviezdoslav Színház minden licséretet megillető díszleteit. Siklik a ceruza a papíron, lőnnyed, látszólag csak úgy odavetett vonalak telítik meg egyik ajzlapot a másik után ... pedig •zekből alakulnak ki a díszletek; vagyis maga a színpad. — Amikor már Itt tartok, •zlnte készen is vannak a díszetek, legalábbis részemről — zótal meg mosolyogva. — A munka nagyobbik része, úgy megérteni a darabot, hogy megfelelő díszletekkel meg lehessen teremteni a kívánt légkört. Mielőtt a tervezéshez hozzákezdek, alaposan áttanulmányozom a darabot s a rendező utasításaihoz igazodva járok el. A rendező mindent megmond, mégis — s most csintalan mosoly jelenik meg a komoly arcon — sokszor kelt „kiolvasni" a gondolatait. — Egyes darabok, bizony, nehéz dísztetezést követelnek. Néha felvonásonként, sőt képenként változik a díszlet. És nemcsak az elképzelésről, a lerajzolásról, vagyis a „skicce"-rőt van szó. A díszletek elkészítéséhez szükséges anyag minőségének, színének meghatározása és kiválasztása is gondot okoz. Az igaz, hogy ez együtt születik az elképzeléssel, mégis sok fejtörést okoz, amíg az elképzelést meg lehet valósítani. A szomszéd szobában már egy lépéssel közelebl vagyunk a megvalósításhoz. Ez már a körzők és vonalzók birodalma, itt már a számítás folyik. Eehérkö - penyes, magas, barna férfi hajol , az egyik rajztábla fölé. Millimé- ternyi pontossággal számítja , a díszletek nagyságát, helyét. \ — Szép munka ez — mondja i Gejmbovsky mérnök, miközben V. BOQOMOLOV:
